Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-10-20 / 192. szám

s 1­8 aa :a n i sa á n sa 1® ii ·3 ̇ a 6 tii öl \k 3» 61 iii *8 i°i in Bt ‡0t o d ISO annyira visszaéltek, hogy Vergoloud igy kiáltott föl: »A ki­rály neve ott hangzik minden gonoszság véghezvitelénél.“ Nálunk most épen igy van. — Adattal Megyarhon határi közt minden ember szolgálhat. Megyénkben és szomszédaink­ban a bujtogatók — ez erkölcsileg szörnyetegek , kik nem bírnak fogalommal semmi szentről, az oláhságot és némelly helyt még a magyarokat is azzal hitették el, hogy a király egyenes parancsolata csak Naszódon olvasható Urbánral. Tö­megestül rohannak Naszódra, hol a kétfejű sas hűségére, mintha épen a kétfejű sas lenne a király — föleskeztetnek. A visszatérők minden engedelmességet felmondottak, Kővársi­­dókon tiszteket fogtak el és vittek Naszódra. De közelebb­ érkezik újra más fatár a sárosi alispánétól , mellyben iratik, hogy a nevezett Vedriss főhadnagynak tagadó választ adván, azután egy pár percz múlva érkezett Simonics altábornoktól másik tudósítás, miszerint a megérkezni készült katonai csa­pat Eperjesre többé nem jövendőnek iratik. Ezután rögtön azon rendelet létetett megyénkben , hogy készen legyünk ugyan, de új parancsig ne induljunk. Igen, mert előbbi tudósítás nyomán, már több helyi innen indulandó volt a nemzetőrség Kas­sára Mit hozand a jövendő, nem tudjuk , népünk jó szellemű, csak lőfegyver és valami rendes katonaság kell hozzá, s min­denütt nyomatékos helyt állasd. Az izraeliták készsége méltó dicséretet érdemel. Patakon­­röl megyénkben Zsibóra gyűlve, a ref. papot, ki az Urbán épen szombaton ültek a templomban, oda küldöttük hozzájuk ,levelét lázitónak nyilatkoztatta, elfogták , s megkötözve min­t felszólitást, és az egész közönség jött azonnal a városház­hoz, és egy szívvel lélekkel kiáltották, megyünk mindnyájan. Az újhelyi izraeliták husz derék izraelita ifjút öltöztettek fel, kik önkényteseinkkel a táborban vannak. — Sz. — Pozsony, oct. 16. A tegnapelőtti bécsi posta, írja a pozsonyi német újság, tegnap ismét kimaradt; hihe­tőleg Jeltechieh csordája egy diversiót tett, s az által­a pos­takocsi útját elvágta. A bécsi nemzetőrség s horvát csőcselék közt még semmi komolyabb összeütközés nem történt. — Tegnap az a hir terjedt el, hogy a császár Prága falé vonul, hogy ott magát szláv császárnak kikiáltássá. Ezen uj biroda­lom, melly Cseh , Morva- és Lengyelországokból alakulna, Porosz- és Oroszország által fog garantiroztatni és aztán Osztrák- és Magyarhon alárendeltetni, mint meghódoltatott tartományok! Jellachich, az uj császári birodalomnak, melly hennemü boszantások közt Naszódra kisérók.— Hallom, hogy a papnak hallgatói közül is vannak kísérői, és ezek annyira barbárul bánnak e jámbor emberrel, hogy az útban egy ro­mán pap könyörületből fegyveres románokat vett maga mellé a kinzottal, habár életveszéllyel is, hóhérjai kezei közül kisza­badítandó. El akarták fogni a paptelki román esperest is, ki híveit jó szellemben törekedett értesíteni, de Paptelkére a zilahi nszaretőröktőli félelem miatt nem mertek eljőni.­ Az ollyan falvakban, hol még a falu egészen föl nem lázadt, a békés polgárokat Urbán hívei azzal fenyegetik , hogy házukba czö­­vekelik és oda égetik. — És az illyeneket a lázongó nép azon hitben cselekszi, hogy általa a királynak kedves dolgot tesz, és ezért a király őket nemesekké teszi, a sccrerendek birto­kával megajándékozza, és mindennemű adó, katonaadás Korosán absolutisticus elvet szerint fol kormányoztál«, pol- i és Wrmolly »*olgálat alól kétfejű saval pecsételt levélle gáti és katonai kormányzóiévá már kinevezte«, minek őré-1­8ri,kre fölszabadítja. A melly király nevében büntetlenül mére, mint hallják Zágráb várára az «terek által 8 egymás­ j »«y»»ak»‘ hirdethetnek, annak koronája behomályosul. Mán következd éjjel ki fog világosittatni.­­ Talán Jellachich ! A msgyénkbeli nemzetírók a lázaogék ellen készülnek, ezen méltósága tanósabb leend, mint magyarhoni kormány- d° 8­k koillapitására tekintélyes erő szükséges, minthogy zéeága ! Zsivio ! Sláva ! — Tegnap érkezett meg ide a „Zrí­nyi“ nevet viselő honvéd zászlóal­j, melly az elfogott Roth és Philippovics tábornokokat Pestre kísérte, és még ma a brucki magyar táborba elindulandnak , hol, ha még Jella­­chich most sem akar csendesen hazavonulni (dehogy nem akarna, csak lehetne, hanem kelepczében van a rabló!) a hadsereggel egyesülve megkezdendik a harczot, melly eldöntő leend , mert a magyarok égnek a vágytól, egyszer már va­­lahára a szökevény horvát csordát megcsíphetni, melly a hosszas menet, éhség és kimerülés miatt olly roncsolt álla­potban van, hogy nehezen fog belőle csak egy is épen hazá­jába visszaszökhetni.­­ A köpönyegforgató Bayerlenak kö­vetkezetlenségekkel teljes „Theater Zaitung“ja ismét barátsá­gos indulatot kezd a bécsi forradalom megtörténte óta Ma­gyarhon iránt mutatni, s lapjában nem nevezi már többé Kossuthot, mint csak néhány napokkal is előbb „szemtelen gazembernek , s a magyarok nem „lázadók“nak czímeztet­­nek már általa, hanem most az előbb annyira dicsőített „hor­­vátok“ ellen kezdi piszkos tollát fordítani. Magyarhonban minden becsületes ember Naszódtól Máramarosig vannak elterjedve. Úgy látszik, hogy ezekkel, ha eléjök nem állanak, de erélyesen, legelébb is az uniót akarják megsemmisíteni. — Sok gonosz van itt, ki vér, láng és a nép tudatlansága árán még egyszer ur akar lenni. Ezek magasra vágynak , szükség mielőbb gondoskodni róluk, hogy czért érjenek. Honvédeink toborzás utján a megyében szaporodnak. Zi­­lah már egész illetőségét kiállította és fel is küldötte. Zi­­lah itt az egyedüli pont, melly a lázongó vidéket némi te­kintetben féken tartja, ha e városra megrohanás történnék, a polgárok készen vannak tömegestől fogadni. Szükséges intéz­­kedésekért az illető helyekre felírtunk, de még választ nem vettünk. — Verbász oct. 14-kén. E nap nálunk nevezetessé jön. Eljőve az idő, hogy a nemes éret a salaktól elválasztas­­sák; hogy, kik az ellenséggel szemközt állanak, valahára „hiszekegyüket“ elmondják, barátai-e a mi elleneinknek,vagy testestül lelkestől számolhatunk rájok, e végre az itteni tábor valamennyi tisztet Éder tábornok­aihoz egybehivatván, a nemzeti gyűlés határozata felolvastatott, s országos biztos , monda fentnevezett pozsonyi lap, a nemzeti felolvastaton, s orazagon biztos ki hazája iránt jó érzelemmel viseltetik, csak undorral forr. Beöthy Ödön ur, ismert tehetségéhez képest, a jelenvoltakhoz dúlhat el illy szemtelen vezetés alatt álló laptól, s további eg­velőkre ható beszédet tarta magyar és német nyelven; fennállását pénzével elő nem segitendi, s már, mint tudjuk, több helyeken egyletek is alakultak, mellynek tagjai oda munkálnak, hogy ezen lapnak Magyarországbani olvasása le-­­ hetlenittessék ! Királyhágon tuli dolgok. Nagy váraka­ezután előterjesztetett két rendbeli tanutvány, egyik, mellyben a magyar alkotmány védelmére magát az illető kötelezi, a másikban pedig, ha meggyőződése ellen volna az elsőt aláírni, nyíltan bevallhatja, mikép a magyar alkotmányos szabadság mellett fegyvert nem foghat. Holnapig az aláírásoknak meg kell történni. Magok a kétes szinü tisztek mondják, hogy ezt mással néz mindenki a székely gyűlés elé , melly oct. 16-ra­­ kár volt előbb már nem tenni. És igy valahára tudni fogjuk Udvarhelyszékre volt hirdetve. M.-Vásárhelyről írják, hogy­­ hányadán vagyunk, e gyülésbeni elnökséget gr. Mikó Imre vállalá el. E gyűlés ! Mint előbbi tudósításunkban áll, a 8-ik lelkes honvéd zász­­feladatáról ekkép ir a k. Híradóban kormánybiztos , ifjú , lénki, megunván az örökös tespedést, 5 század huszárral s há­ Bethlen János :­­­rom álgyuval bevonult tegnap egész Taria alá, álgyuztak rájok Székely nemzeti gyűlés fog tartatni od­. 16 án Udvarhely- i Tariáról és a sziregi sánczokból, de ezért 80 darab szarvas széken , az agyagfalvi téren, összegyűlünk e históriai emlékű ijj marhát és 250 darab birkát Ó-Kérre elhajtottak. (Közi.) térre, össze, mert tájékozni akarjuk magunkat, habár kásőcs-1 ó-B e c s ó r ő 1 Fach dandárparancsnok, illy tar­kón is. Megakarjuk mutatni, hogy ereinkben honunk ifju­talmu jelentést ten. Ó Becse , oct. 15. Miután ma reggel szabadsága mellett székely vér buzog, meg akarjuk mutatni, és Török-Becse három erős ellenséges tömegtől és 8 álgyuval hogy a márcziusban kivívott szabadság ellenei ellen, több ezer» Csurog tájékáról megtámadtatott, azonnal 8 század gyalog, székely kar áll készen a hon védelmére ; a érje bár balsors, a székely veszni tud, de gyáván bevárni a veszélyt nem. Mi egy nemzetnek sem vagyunk ellenségei, sőt ölelő testvéri karok közé szorítjuk minden ajkú polgártársainkat, s ellensé­gei csak a régi rendszer embereinek vagyunk, kik sírva néz­nek most is kiosztott botok s a hetenkénti robotra. Nem fog a székely bántani senkit, de magát és véreit bántatni nem tűri. összegyűlünk s nyílt homlokkal nézünk Erembe a reactió fegyvereivel; azok ellen a népek istene utalmaz bennünket. Áldást kérünk minden ajkú népekre s a pokol kínjait minden reactionárius , ön haszonleső népgyűlölökre, kik kezdik fel­­ütögetni köztönk is fejőket, de kiket lesújtani késni nem fo­gunk. Kész lesz a székely, ki olly édes örömest osztá meg jogait eddig jogtalan polgártársaival, a kivívott jogok mellett utósó csepp vérét áldozni, s a kivívott földet s jogokat meg­tartani azok maradékainak számára , kik most felbujtogatva, tudtokon kívül vivnak a régi rendszer mellett. S hiszem, hogy azon nép utódai, a kiknek éretlenségét most az ármány, egy osztály lovasságot és t álgyat kompokon szállitaték át oda segítségül. Alig vonulván át a Tiszán ezen segéd­sereg, a Földváron levő ellenség ezzel gyöngítve látván a becses se­regemet, valami 8000 főből álló seregével és 8 álgyával igen erősen megtámadta, úgy annyira, hogy erős ellenállás követ­keztében is kétszer kellett hátrálnom. Mégis seregem gyengeségével, melly 9 század gyalogság­ból , százada 70 - 80 főből állván , 2 század Ferdinánd hu­szárból és 4 álgy­uból álla, sikerült harmadszor az előőrségek összehúzásával és az itteni mozgó nemzetőrökkel az ellensé­get gyalog és lovas rohammal megtámadni, megverni, és igen jól irányzott álgyutűzzel a segítségére jött tursai és sz.-tamási ellenséggel együtt, igen nagy veszteséggel Földvárra vissza­­szalasztani.­­ A mi veszteségünk sem jelentéktelen , mert Krain száza­dos vezérlete alatt, a Ferdinánd huszár 1-ső őrnagyi 2 dik századból, a gyalogság többszöri megrohanásánál és mindany­­nyiszori sikerek visszaveréséné­l 7 huszár meghalt, 7 megse­czóljai kivitelére használta föl, áldani fogják ponrainkat, ha fésült, 8 ló elesett, 15 pedig megsebesült. H­u " - 1 " L ....Kitüntetek magukat: Krain Ferdinánd huszár kapi­tány győzünk , s pietással emlegetni nevünket, ha veszünk az igaz ügy mellett. Jartek hát oda bujtogatók s reszkessetek a nép lód bosszújától; jertek oda fiármilly ajkú polgárai e honnak, el­­üd­küdjü­nk együtt örök hűséget az uj alkotmányos szabadságnak, ú, hiszen ti idegen ajknak részesedtetek ebben főleg ; mondjunk be örök kárhozatot a nép ellenségeinek , a régi rendszer embe­reinek. -- ..vasi ,j « UL yj c, ju. v ~ s, a­ v » w u v « — Középszolnok, oct. 9. Az első francsia fer­­rek, — Orbán Mihály tizedes, a Ferdinánd huszá­ri­radalomkor, a fiatal szabadság megtámadását, ellenségei foktól, ki egy szerbet, midőn Fach parancsnokot czélba vette, fia mind a királyhozi hűség szine alatt tették. A király nevével, vitézül lesújtott. A közvitések közül Németh Mihály, Rapaie és Vagyon kapitányok , Rupp­­s­­­e­­­n főhadnagy , Desputh, May­graber és Hamböck alhadnagyok ; L­i­p­t­a­y huszár hadnagy könnyű sebet kapott; V­a­n­n­e­r tüzéri főhadnagy különö­sen ajánltatik a hadügyi ministérium figyelmébe; továbbá Melczer János, Koncz Ferencz őrmeste-Szabó András, szinte kitünteték magukat, és Lamasch főhadnagy életét megmentették; — továbbá B­e­rt­a­i­n őrmester, Csintala Antal és Bányai József, Homoka Sándor, Nagy János, Bán Imre, Balázs István, Fuchs János, Pintér János, Kosko György, Bern G­yörgy és A­u­e­r József, közvitézek mindnyájan a Ferdinánd hu­szároktól; végre a Schwarzenberg gyalogság 14-ik százada. Az ellenség vesztesége szembetűnőleg felülmúlja a miénket. A honvédelmi bizottmág a nemzet nevében elismerését tudata a nevezett parancsnokkal. Felszólitá egyszersmind, hogy a honvédelmi bizottmánynak tegyen jelentést, kiket lehet előléptetni a magokat kitüntetett egyének közül. A de­rék hadfiak közt, kik érdemesekké tevék magokat, arany és ezüst érdempének is osztatnak ki. Az arany érdempénztől 2, az ezüsttől 1 garas napidij járand, a csata napjától kezdve. E fölött 81 darab arany küldetett le , hogy a derék őrmestereknek fejenként 4 , a tizedeseknek 8 , a közvitézek­nek 2 adózsék. Orbán tizedes, ki Fach ezredes éltét meg­menté , s Német, Szabó és Ambrus közvitézek, kik Lamasch főhadnagy éltét menték meg fejenként 10 db aranyat kapnak. Külföldi hírek. AUSZTRIA. Bécs, oct. 11-én. Ma ide ismét Graczból és környékéről apróbb csapatbeli segélyek érkeztek, s mond­ják, az nap folytán ezeket m­ég 1000—1500 emberig menő csapat követendi. — Kudlich és egy académicus, Stein-nál a katonaság által elfogattak, neveiket azonban eltitkolván, ek­kér a gorombább bántalmaktól magukat megmentették, ha­nem mégis 5 óra hosszáig zárva tartottak, míg Pott ezredes meg nem érkezett, és őket szabadon nem eresztette. Ezen tiszt úr oda nyilatkozott, hogy Jellachich magától a csá­szártól a sereg generálissimusává neveztetett, s jövendőbeli had­­ügyminister leend, s Bécsnek 5 napnyi időt engedni maga megadására, az académiai légiónak és nemzetőrségnek lefegy­­vereztetését kívánni, és szükség esetében erőhatalommal is végrehajtatni „a fészket ké­szelő vetni“ felhatalmazva van. Mi­ből látható, hogy az udvar részéről legkisebb szándék sincs a békés kiegyenlítésre sat. NÉMETORSZÁG, Frankfurt, oct. 10. Illy tar­talmú levelet olvashatni, melly Gagernhez volt czimezve: Magas gyűlés! Tudjuk , hogy a baloldal ellen határozatok hozattak, mellyel minket boszantanak. Halljuk , hogy öten közülök befogattak; ha ez igaz, a mi tervünk kész. Ha ke­veset formáltatnék a baloldaliak ellen , a jobboldaliak közül minden nyomozás nélkül elítéltetnék néhány, mint már tör­tént. A mi bátorságunk nem csappant meg, állunk egy mind­egyikért s viszont. Ha népgyűlés többé nem tartatik, lesznek titkos polgári clubbok , honnan jó aratást remélünk. Isten áldását és a republicát. Egy városi clubb több polgárai. — München, oct. 9. A tanácshás teremében fek­szik a democratai egylet szózata a nemzeti gyűléshez, jelen­leg mintegy 800 aláírással. Ez egészen a baloldal mellé nyi­latkozik , s a nemzetre hivatkozik a fegyverszünet tárgyában, s azt a kisszerű többséget, melly döntő, nem nézi a nemzeti akarat kinyomatának, hanem inkább ama félszabályi rend­szer tetőpontjának, melly szabadságelleni kül és belső törek­vésekből fajzott ki, s a becsületet sem kíméli, hogy a sza­badságot eltiporja.“ — Ha a müncheniek is mozognak , jól teszik; nem árt szutyongatni a tanárok frankfurti gyüle­­keztetét. — Jena, oct. 8. Állásunk ostromzári állapot kicsiny­ben. 6-án 8000 birodalmi sereg 3 árgyuval jött be városunk­ba, s elszállásoltatok itt és a vidéken. A republicánusok két nyomtatott felhívást adtak ki, egyiket a föld népéhez, melly­ben okozzák a kormányokat, hogy szándékosan akarnak pol­gári háborút előidézni. Ha erőszakkal óhajtják a forradalmat, ám legyen. A másik a katonasághoz küldetett, hogy ne lőjje­­nek isten szent nevéért, a népre. A katonák úgy fogadák az iratot, hogy összetépték. Az altenburgiak legkönnyebben hajoltak a republicánusok felé. A főnökök népgyűléseket tar­tanak, s Jéna felé küldik a fegyveres csoportokat. Hallván azonban, hogy katonaság jő, Kahlába vonultak, s az uj torla­szok , mellyeket először látott a thüringi erdőség, ma délután még állottak. Jenában nyugtalanságtól lehete tartani, azért sor- és polgári katonaság állíttatott fel. A bejött népek szá­­ma nagy. A népgyülést, hirdetői visszahúzták, csak Jade ma­radt a nép elején: ő beszélt, s a nép köszönte a respublicát. Azonban Jade és társai elfogattattak. Az utczákat katonaság állja el, az árgyukat töltik, töltények osztatnak ki. A nép nem erős, mivel három politikai pártra hasonlott meg. OLASZORSZÁG, Milano. A császári teljhatalmú biztos Montecuculi tudatja Lombard-Velencze lakóival, hogy az adó 1849-re épen úgy fog fizettetni, mint 1848-ban, nem véve tekintetbe mind azon fizetéseket, mely­­lyek néhány vidéken netalán előlegez­te­tt­e­k. — Bergamo. A „Romano“ vár (Bergamo hegyen fekvő része) nyolez birtokosát elfogák Radeczki katonái. Ru­bini, az énekes, ki itt születik, 8000 frankot igére váltságul. Az osztrák kért 20 ezret, mennyit nem tuda fizetni Rubini. Azért a nyolcz polgár el­vitetett, és néhány pillanat múlva a várbeliek kiűzék ez osztrák őrséget. Szomszéd faluk is köve­ték a példát, s a lombardi földnek eme kis zuga most maga magát igazgatja. Azonban ez nem fog tartani hosszasan, mivel sok katona van kirendelve oda. FRANCZIAORSZÁG, P­á­r­i­s, oct. 11. A nemzeti ülés azzal végeztetett be, mit Durrien a lapok felfüggesztésé­ről indítványozott, ostromállapot alatt is fenn akarván tartani a sajtó szabadságát. Hugó Victor erősen támogató, mire Ma­ric azzal felelt, hogy a kamra egy hónap előtt eldönte már e kérdést, s azóta semmi sem adta elő magát, mi a gyűlés 13 985

Next