Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-11-22 / 220. szám

gánál fogva igen könnyen megtörténhetik, nincs pénzügyi tehetség, melly hosszú évek során képes lenne pénzügyünket erőteljes állapotra emelni. fe Mindent kell áldozni a haza megmentésére, de azért lehet a kiadásokat a józan gazdálkodás elvei szerint rendezni. Az állomány külforrásait egész nyugalommal s okszerűséggel kell a körülmények lehetősége szerint rendezni. Minden pénzügyi munkálatoknak olly alapokat keresni, mellyek segítsenek, de ne áldozzák fel a jövendőt. Ha önálló életre vagyunk hivatva, úgy menjünk elébe, mint életerős test, s nem mint egy kiaszott vár. Nekünk még ezután kell kivívni azon állást, mellyre dicső múltúnknál, szerencsés keleti helyzetünknél és a nemzet harczias jelleménél fogva hivatva vagyunk. Ezt pedig csak tekintélyes haderő és jól rendezett pénzügy által lehet elérni. De halljuk az ellenvetéseket:ki bajlódik most a jövővel, ki rendezze most előreszámítólag hazánk pénzügyét, midőn olly vészteljesek napjaink? Felelet: az, ki bízik nemzetünk független jövőjében, ki csak máról holnapra számít, nem bízik a jövő független életben. A nemzet az által adhatja önbizalmának jelét , ha a jövőre is számít, ezáltal mutatja meg, hogy nemcsak küzdeni, de élni is akar. Ezen nézetekből indulva, előadandom véleményemet mindazon intézkedések fölött, mellyek az adó, pénzügykezelés s pénzügyi munkálatok körébe vágnak. — L. Bém tábornok emlékirata (folytatás és vége.) Végre 1848-iki február havában kitört Párisban a forradalom, s hogy mindent megakasszon, mi okos viselet által Lengyelhonnak használhatott volna, a Franczia- és Angelhonban tartózkodó kivándorlottakat Posen nagyherczegség és Krakkóba nyomta — a democrat társulat, hogy ott, mielőtt felfegyvereztethettek volna , az osztrákok és poroszok által szétszaggattassanak s megsemmisittessenek. Hogy munkáját befejezhesse, több legfinomabb orosz ágensek maradtak Krakkóban, sőt többen Lembergig tolakodtak, s a nép közé vegyülve, communismust és a birtoklás eltörlését hirdetve, igyekeztek azok halálát előmozdítani, kiktől féltek. E közben Gallicziának minden kerületében egy egy nemzeti tanács alakult, Lembergbe követek küldettek egy középponti tanács alkotására. E város----------ei is alkottak egy tanácsot, és mivel nagy többségben mindenkit maguk közé vettek, többséget tudtak maguknak szerezni a különböző kerületek követei felett. E vezetők egyesültek a democrat társulattal, és egyesülten dolgoztak.) A középponti tanács legmunkásabb ágense Dzirzkowski volt. Érezte az ország a veszedelmet, mi fenyegető, ha illyen emberek a státusok sorsára befolyást gyakorolhatnak — fontos panaszok, visszahívások voltak napirenden, s végre a középponti bizottmány végzéseinek jóváhagyását megtagadta az ország, ha azt nem reorganizálják. A főpont volt Czirzkowski elmozdítása, ki már Frankfurt és Párisba utazott vala. Én Párisban láttam, bár communistáink egyike volt, eltagadá azt nyilvánosan, hogy a becsületes embereknél szabad bejárása legyen. Párisban történt, hol felkértem, hogy mentül előbb térjen vissza Gallicziába, egyesüljön Magyarhonnal, s egyesülve munkálkodjanak, mert mondám neki, fájdalommal kell tapasztalni, miszerint több lengyelek a panszlavismusnak hódolnak. Hogy az e gondolat által okozott bajt jóvá tegyem, mondom nekik, miszerint én is rövid időn Magyarhonba menendek, s ott lengyel-szlávlégiót alakítandók, mellynek czélja leend, minden szláv néptörzsöket, kik századok óta a magyarokkal egyesülten képzik a magyar királyságot, felvilágositva, meggyőzhetni, miszerint a magyaroktól el ne szakadjanak, sőt velük egyesülten maradjanak. Az erkölcsi és anyagi befolyás , mellyet igy gyakorolhattunk volna, bizonyosan a legjobb eredményt idézte volna elő. Ezután nemsokára Lembergbe mentem. Ott találtam az úgynevezett középponti tanácsot, mellyben semmivel egyébbel nem foglalkoztak, mint a magyar dolgokkal, sőt azon, hibát követtek el, hogy a csehekkel egyesültek. Én erre nyilvánosan Magyarhon mellett nyilatkoztam. Hazámfiai, kik e nagylelkű nemzet iránt öröktől fogva rokonszenvvel viseltetének, felhívták az ifjúságot, magyarhoni szolgálatba lépni; több követek siettek akkor oda, mielőtt én megérkeztem volna , hogy bizonyos feltételeket csaljanak ki. Pécsben visszatartóztatva, hogy a szabadság ügyét védelmezzem, mit tehettem, mindent megtettem e város megmentésére. Egy barrikád védelmezésében október 28-kán megsebesittetém, s midőn beláttam, mert egy része a külvárosoknak már be volt véve , hogy a nemzetőrség az ellenséget, melly tűzzel pusztítva, minden erejével nyomult a város ellen, fel nem tartóztathatja , engedtem barátim s különösen az Aula kérésének, hátralevő napjaimat még a szabadság kivivására áldozandó, hogy ne szolgáljak az ellenségnek , egy hosszas rombolás és megsemmisítés ürügyéül, eltávoztam Bécsből, hamis útlevéllel, s nagy kerület után megérkeztem Pozsonyba, hogy Magyarhonnak szenteljem szolgálataimat. De milly nagy volt meglepetésem, midőn itt Wysocki 1096 urat, hajdan tüzér alhadnagyot, egy lengyel követ szerepét játszva, találtam , ki az úgynevezett democrat társulatnak, mellynek czéljait már előbb előadám,a legmunkásabb ágense volt. Krakkóban hagytam Őt el, hol az ifjúság szellemét igyekezett megrontani, és egyenetlenséget szórt a polgárok közé , mialatt néhány lengyel szökevények által, kiket profektálvá tett, aláírásokat gyűjtött a lakosság közt, s az aláírásokat „hazafias adakozások“ czímmel szépité. Itt Magyarországban ezredes és krakkói követ szerepet viselt. A második személy, ki nekem feltűnt, Czirzkowski úr volt. Ez is, mint a másik, communista volt, de nyilvánosan megtagadván barátit, annál veszedelmesebb, mert ravasz volt — ez gallicziai követnek mondá magát, bár Gallicziából távoztamkor az egész ország által látván szándékát és czéljait, a lembergi bizottmányból, hová befúrta magát — eltávolítását kívánta. Ezen két férfiú egyesülése megerősíté bennem azon meggyőződést, hogy társaik, kik szinte gallicziai követekül mondák magukat, épen ollyanok , azaz communisták, az orosz és osztrák cabinettek zeoldjában. Látásukra mind azon szerencsétlenségek felmerültek bennem, mellyeket e gyilkoló seda szerencsétlen hazánkra halmozott. A kivándorlottak közti és a honbani egyenetlenség, az 1846. évi Gallicziábani mészárlás, a krakkói köztársaság megsemmisítése azon időben, az 1848. évi poseni véres történetek s reá a krakkói álgyáztatás, és végre Galliczia népei közti legújabb bonyodalmak, mind az ő műveik. Meggyőződve arról, hogy ezen emberek csak azért jöttek Magyarhonba, hogy itt az ifjúságot demorálizálják, hogy a nép közt az egyenetlenség magvát elszólják, s igy romlásba vezessék; midőn a szabadság és egyenlőség legerélyesebb férfiát gyanusitani, sőt legyilkolni törekedtek, kötelességemnek ismerem a kormány elnökének megmondani, hogy ezen úgynevezett követek, nem azok, kiknek magukat mondják. Sőt állítom , hogy ha bizonyítványokat mutatnak elő, azok vagy hamisak, vagy ámítások által kicsalt aláírásúak Nagyon által látták, hogy megérkezésem által tekintélyük nagyon csökkent. Hozzám jöttek, és miután szemrehányásokat tettek volna , kinyilatkoztatták, miszerint ha őket elismerem, és velük munkálkodandóm, megegyezendenek velem, ellenkező esetben azonban ellenem fognak fellépni. Miután mindent megmondottam nekik, mit róluk gondoltam, kinyilatkoztatom, miként lelkiismeretem tiltja, hogy őket elismerjem, vagy velük együtt munkálkodjam, hozzáadván még , hogy jobban ismerem őket, miként azt ne tudhatnám, hogy közönségesen használt fegyverük , hazugság, rágalom és gyilkolás, s jól tudom , hogy tagadó válaszom által mindezeket várhatom, így váltunk el. És már a következő napon megtörtént, mit előre láttam. Ezen nyomorultak és czinkosaiknak, nem volt sietősbb tennivalójuk , mint a Pesten levő lengyel ifjakat ellenem fölingerelni, s előttük a legnevetségesebb módon engemet rágalmazni, arra használván őket , hogy valamint útonútfélen, úgy a lapok szerkesztőségeinél, mint a szabadság elárulóját feladjanak , pedig egész életemben azért harczoltam, sőt annyira vitték a dolgot egy ifjú ember fanatizálása által, hogy ő, ki engem soha sem ismert, hozzám jővén , azon pillanatban , midőn pártfogásomért esdett, egy zsebpisztolyt fejemnek szegezve, rám sütött, mi által majd életemet vesztem. Rögtön elfogatván, azt mondá, hogy ő hű democrát, s egy aristocratát akart megölni. Én aristocrata! ki fel sem gyógyultam azon sebből, mellyet a nép jogainak védelmében egy bécsi barrikádon kaptam. Bizony, ha megölettem volna, ti gyáva gyíkosok, kik egy szeles ifjat annyira vihettetek, kiknek azonban én megbocsátok, vérem díját Windischgrácz kezeiből kaptátok volna meg, ha ez már talán előre meg nem történt volna, mert a bécsi capitulátió első pontja , kiadásom volt., És mi lenne a democrátia szép és szent ügyéből, melly a pillanatban despotismus és aristocrátia ellen vl, ha néhány gonosztevőnek sikerülne, azt épen az ellenkező, talán borzasztóbb bajba, az anarchia és communismus örvényeibe rántani. Mi lenne belőle, ha minden gyilkos, nevének szent utalma alá bújna , hogy az igazságos büntetést elkerülje. Mi lenne Magyarhon szabadságából, ha az ország ellenségeinek zsoldjában álló néhány nyomozati ember büntetlenül dolgozhatnék, az ifjúság szellemének megrontásán, hogy a gonosztevőnek könnyű legyen a legjobb polgárokat , talán a dicső elnököt Kossuthot is hűségtelenséggel vádolva, egy esztelen gyilkoskéz megrohanásának kitenni. Figyelmeteket ti magyar státustiak e kérdéshez kívánom vezetni , legyetetei szigorúak, sújtsátok a valódi bűnösöket, távolitsátok el országtokból főkép azokat, kik ifjuságtok nemes szellemét megmételyezhetik, de ne hárítsátok néhány gonosztevők tetteit a lengyelekre, kik e pillanatban Magyarhonban vannak, vagy azokra, kik még eljöhetnek, mert a tömeg szíve jó és nagyérzetű. Sőt azok is, kik elhagyták magukat tántorittatni, be fogják hibáikat látni, és mindnyájan vitézül fognak ügyetekért harczolni, mig saját honunk nem fogja őket segítségül hívni. Pesten, november 12-én 1848. manifestumokban az mondatik, hogy a magyarország gyűlés és jelen kormánya, a honvédi bizottmány, törvény térén téren állanak. Mielőtt ezen iratok felolvastatnának s reájok határozat hozatnék, az elnök által azon javaslat létetett, hog legczélszerűbb lenne egy választmányra bizni a véleményezést a hozandó határozat iránt. És ezen választmány lehetne névkihúzás, czédulák általi kinevezés, vagy osztály szerinti választás útján kijelölni. Az elnök véleményét, most az iratokat fel nem olvastatni, hanem előbb választmányra bízni a határozó iránti vélemény elkészítését, többen pártolok. Már azon okból is, mert — mint Bezerédj István mondá — nem tudni, nem foglalnak- e azon iratok magokban ollyast, mi nem közleni önérdekünk is kivánná. Mások azon véleményben voltak , hogy most ez ülésben rögtön olvastassanak fel az iratok. Mert ha már eg helyett — Sopronyban — tárgyaltattak, nincs ok, miér ne lehetne azokat itt ez ülésben is felolvasni. Már azét is, hogy a ház a választmány által készítendő vélemény felett ítélhessen, szükséges a háznak a kérdéses iratokt ismernie. Halász Bódog pedig indítványozta , hogy ház alakuljon át comitévá. Itt olvastassanak fel az iratok és azután rendelkezzék a ház irántok. Ezen véleményt számosan pártolák, és a karzatok kiürittetvén, a ház zárt ülést tartott. A zárt ülés bevégeztetvén, újra nyílt ülés tartatot, hogy az osztályok külön egy-egy tagot válaszszanak, s ezen választottak készítsenek véleményt az okiratos fölött. A ház ezt elfogadta. A vélemény holnap előterjeszttetik. És ekkor azon okiratok a ház határozatával együt nyilvánosság elé terjesztetnek. Képviselőház ülése nov. 21-kén délben. A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, jelenté az elnök, miszerint Soprony megyéhez Ferdinandtól 2 manifestum vagyis rendelet és Windischgracztől egy felszólítás érkezett. Innen ezen iratok, miután tárgyaltattak, megküldettek a honvédelmi bizottmánynak. A Ferdinand-féle Hazai mozgalmak, Pest, nov. 17. Ugocsamegye, hogy hazánk komolyabb hadi környülményei közt, nemzetőri serege tüzérekben is fogyatkozást ne szenvedjen, más hatóságéi példájára , tüzérség tanulása végett alulírottat Pestre fiai küldötte. Feljővén a fővárosba, itt megyéje főispánja álta írásban Nádasi ezredes urnak ajánltatott; ez ismét Lukác tüzér őrnagynak ajánlotta, ki, midőn magát nála jelentette, e szavakkal fogadá: „barátom , hogy itt egyes személyeket tanítsunk, lehetlen , tessék odalent a honvéd tüzérek közé állni s ott tanulni.“ — Alulirt ezt csakúgy» mégis tévé, s ott több megyékbeli, hasonló czélban fáradozó mérnökökre talált, de a kikkel együtt csak a gyalog ásgyárak bánásmódot tanulható, s épen csak a véltenségnek köszönheti, hogy az ép akkor fölszerelt, Pozsonyba küldendő lovas-üteggel pár órai gyakorlata látni szerencsés lehetett. Végre több akadályok után töltés-készítés helyére is bejuthatott, s azt futólagosa megszemlélhette, s most Lukács őrnagy urnak a vár erődítés s ostromlásról naponként adni szokott tanításai egy héttel óta örömmel hallgatja. Ezek szerint, mint alulírottnál a tapasztalás mutatja 4—6 hét alatt tanulhatni annyit, mennyi egy nemzetőr sereg erősítésére álgyuk mellett elkerülhetlenül szükéges,s a többit segédkönyvekből odahaza is megtanultatni. Jelen alkalmat megragadja azonban alulírott, a tüzérek tanítása körüli némely észrevételei előadására. Azt hisz, ugyanis , hogy az álgyu részei, eszközei s az azokkal bánásmód megtanulása után, jó volna hetenként egy kitanult egyént a gyakorlandókhoz adni, ki megmagyarázná a gyalog és lovas álgyu ütegek közti különbséget, tős vas álgyuval is gyakorlatot tétetni; de a gyalog álgyukhoz néha a lovakat is begyakorolni, részint, hogy az vak és kocsisok okuljanak, részint, hogy az álgyu meletti egyének gyorsaság s ugráshoz szokjanak. Mert kilene továbbá magyarázni, különösen is a mozdonyon s tászekereken levő töltéses raktárakat. Elő kellene mutat azon eszközt, mellynek segítségével, messzebb tehető vések végett, az álgyuk, taraczkok s bombavetők is emeltetnek, s azokon a különbféle esetekbeni elevát pontjait gyakorlatilag is megmagyarázni. Elkerülhetik szükség volna, hogy minden héten gyutacsccal, vak töltéssel, legalább kétszer lövések tétessenek, mi most ne történik — pedig újra mondjuk, ez igen szükséges! Szükségesnek látja alólizott azt is, hogy legalább két hétbe egyszer, alkalmas helyen, sik lövegekkel, törzs, ugrt sodró s emelt, sőt egy pár pattantyu-lövés is mutattessék. Végre , ha lehetséges a vár-erőditést s ostromli pár hét alatt előadni, miért ne lehetne a többi segédtudományokat is, legalább rövid kivonatban, vagy akir forrásokat kimutatni ? Vajha az illetők mindezeket figyelmökre méltatnák ! — Nagy Ambrus. — L ippa, nov. 14. Lippát, ezen szerencséik fekvésű helyet, melly egyébiránt a Temesvárrali közlkedését egyfelől Erdélynek, másfelől az aradi várnt nyitva tartja, Rukavina túlnyomó ereje, a mi kevés se mu harczosainktól, véres küzdelem után, csakugyan vhazafoglalta. Mármost a Marosoni sószállitás, kincsű jószágok pénztárai, terményei, mind ellenséges kertben vannak. És mennyi vérbe fog megint kerülni,elyet a Rukavina czinkosaitól ismét elfoglalni, annyiri inkább, hogy most az ellenség a paulisi szoros utat arárgyával zárva tartja! Ehhez járul, hogy Máriásai , Aradot is az ellenségnek odaengedni kénytelenittett ] — Lippának az ellenség általi elfoglaltatása ekképt!