Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-07-02 / 97. szám

A reactiónak úgynevezett raciícál szövetségesei, a bar­­rk­ád-litterátorok, igen szeretnének a ministériumban meg­­hasonlást idézni elő. Kossuth népszerű nevét ellentétbe ál­lítják a többi miniszerekkel, s kaczérkodnak vele , mintha közte és közöttök a szellemi rokonság bármi kapcsolata létezhetne. Hallják meg tehát azon urak, mit mond Kos­suth közelebb, lapja első számában. Nekik szól a lecske. ..A­mi a ministériumot illeti : annyit mondhatok , hogy rá nézve a hivatalban maradás nem személyes érdek kérdése. Én legalább, minden részszel, minden fáradtsággal, min­den felelősséggel szembeszállani kész, ha polgári kötelessé­gem úgy parancsolja, a melly perczben szivem vonzalmára hallgatnom szabad leszen, jutalmul nemzetemtől nem kivá­­nandok mást, mint azt , hogy engedje nekem a mindenkitől felejtett magány nyugalmát. Én nem küzdök miniszeri tárczám megtartásáért. Nekem nem kell kevesebbségben maradnom , hogy lelépve másnak engedjek helyet; vegyen kár körül a nemzet egyetemes he­lyeslése , mégis lelépek , mihelyt gyaníthatom, hogy utódo­mat is hasonló támogatás fogja kísérni. Talán lelépek e nélkül is. De ez nem ide, nem e lapra tartozik. Csak annyit akarok nyilatkozatommal kifejezni, hogy nem a hivatalhozi ragaszkodás vágyával lépek a nemzet kép­viselői elé. És így van — gondolom — az egész ministérium. Ha tehát volnának gyönge emberek, kik a hon nagyszerű perczeit kicsi szenvedélykék mérlegén mérve, azon szándék előérzetében kéjelegnek, hogy az első magyar nemzetgyűlésen miniszeri tárcza-harczjátékkal mulattatandják a közönséget, számításukban csodálatosan csalatkoznak. A hazát védendőm , oktalan fogalmak s a valóság bék­lyóit feledő légvár-ábrándok ellen, de ministeri tárczámat nem stb. stb. stb. És ekként ismerem lelkesítve az egész ministériumot. A perczek isolált befolyása sok emberrel azt hiteti el, hogy fel­találta a bölcsek kövét. Állítsátok őt a komor valóság szöve­vényei közé , s nagyokat rendelend az első huszonnégy órában, s a másodikban megáll, nagy bámulással, hogy za­varnál nem teremtett egyebet. Országot kormányozni illy körülmények között nem gyer­mekjáték. Zavarni könnyű , csomót oldani nehéz , teremteni pedig és nem csalatkozni, csak isten képes. Mi nem kérkedünk istenség tulajdonával, de sok csomót oldunk, minek nehéz müvére nemes önérzettel tekintünk vissza. Nincs ország Európában, mellynek uj viszonyai a lefolyt harmadfél hónap alatt szilárdulni indultak volna, a honunk­ban jóformán megszilárdultak. A reactióval párosult fékte­lenség a kör külső vonalán dürting; a test maga bántatlan erőben áll, sőt erőben még növekedett; s ha isten is úgy akarja, talán polgárvér nélkül csillapodandnak le a szélek is. Ha máskép akarja, a nemzet készen áll, vérfürdőn keresztül is megörökíteni a magyar szabadság diadalát. Számolaz honunk idegen ajkú né­p­­f­a­j­a­i­v­a­l. Majd egy évezered előtt nyomta reá a magyar e honra neve és nemzetisége bélyegét, s ez idő óta mint össze­tartó, irányadó s uralkodó elem a hon különböző népei fölébe emelkedvén, szellemi felsőbbsége szakadatlanul el volt ismerve. És e dicső hely elfoglalása és megtartása egyaránt nehéz feladat volt, mert a kor változó szelleme az áldozatoknak csak nemét, de nem nagyságát változ­tatta meg; őseink vére omlott e hon elfoglalásánál; őket, mint az események élén állókat, érték a sors legsúlyosabb Csapásai, a hon minden következő viszontagságai közt ők harczoltak az elősorokban, midőn e hont és az egész em­beriséget a pogányság ellen kelle védeni; ők voltak fő­osztályosai a Nagy Lajos és Corvinok dicsőségének; ők határoztak a barbár török és keresztyén osztrák uralom közötti választásban, s végtére a múlt század közepén te­temes áldozattal ők védték meg ez utósat a sors megne­hezült csapásai ellen. E ponton végződik honunknak következetes és min­den pirasisai között dicső múltja, s kezdődik hanyatlási korszakunk, melly, mielőtt egy még dicsőbb jövőnek adott volna helyet, intézményeinknek és az időnek mind inkább növekedő meghasonlásában jellemzé magát. A magyar főnöksége hová-tovább mind természetelle­­nibb és igazságtalanabbá vált; mert a kötelesség és teher, melly azt kiváltságaival és dicsőségével egyensúlyban tar­totta , megszűnt; a kiváltság igazságtalansággá, a dicső­ség bitorlássá vált. Nemzetünket a végelpusztulástól csak az menthető meg, ha az idővel kibékül, ha majd egy szá­zadon keresztül ránehezült bűneit az örök igazságnak ál­dozatul hozza. Az engesztelő angyal márczius hónap volt. A hanyat­lási korszak után megnyíltak honunk jövő dicsőségének sorompói, s a hon megtartásának második stádiuma is legnagyobb részben meg van téve. E feladat nem volt könnyebb az elsőnél. Amaz hon­­szeretetet és bátor szívet kívánt, ez a szív és értelem leg­szebb tulajdonait egyaránt igénybe vette. Arra a harcz mestersége, erre a józan országlás összes tanúsága volt szükséges. E második nagyszerű mű is a magyar főnöksége alatt ment véghez, ki vezérszerepét most is dicsőségesen meg­tartva,ez által a bűn jövőjét magának örökre elzálogosította. A kiváltságok megszűntek, az alkotmány sorompói a bűn minden polgárai előtt megnyíltak, s a szabadság, egyenlőség, testvériség szeplőtlen diadalát ülte. A magyar nemzetiség, korszerű értelmezést nyerve,­­ Néhány szó a keleti choleráról Oláh- és Moldvaországban 1848. — E sorok írója a magyar ministérium által Tormay és Plósz orvos doctorok társaságában kiküldetvén, hogy vizsgá­lata tárgyául tegye a cholerát Oláh- és Moldvaországban, czélszerünek tartja, hogy a felőbb említett ügyfeleivel együtt Giurgievoban, Galaczban és a gőzhajón gyűjtött vizsgálatait előlegesen közölje, remélvén, hogy azokat, ha az említett kórállapot netalán kiütne hazánk­ban , némileg használhatja a magyar orvosi közönség. A betegség Galaczban 1848-ki márcziusban, Giur­gievoban pedig folyó évi május közepén ütött ki. Itt hosz­­szabb ideig hallgattak mindazon kórok, mellyek az emlí­tett időszakban különben uralkodni szoktak; a cholera kiütése előtt kevés idővel hurutjárvány (Grippe) állott elő. A kórállapot maga, mind a két helyen, főkép a kö­vetkező kétféle alakban tűnt fel : 1) Ingerült alak (forma eretbistica) : imely­­gés, csuklás, gyakori kiürítése, hányás és hasmenés által bizonyos savós folványnak, abban — melly hasmenés ál­tal takarodott ki — fehéres pölykös anyagok látszottak. Vizellet-elválasztás csekély, keresztcsontfájás. Erős gör­csök a lábszáron és lábutakon, úgy, hogy az utóbbiak gyakran egymástól széjyelvonvák, és csak nehezen nyo­mathattak össze. E mellett aggály, nyugtalanság, a test­nek ide s tova hányása, az arca beesett, sajátságosan meredt nézés, nem képes valami tárgy felfogására. A ke­zeken és lábakon megkékült bőr, a kézujakon hosszúkás ránczokat képező. A hang sajátságosan rekedt; az érvéréé kicsiny, alig érezhető; a nyelv és a lehellet hideg; a has behúzódott. Semmi köteg. Tartóssága 2 — 3 nap. 2) Tompa vagy szélhüdési alak (for­ma paralytica) . Megelőző hasmenés után, vagy a nélkül is, hirtelen leesése az erőnek; kevés vagy semmi hányás, csekélyebb görcsökkel; hirtelenebb megkékülése a bőr­nek ; a kórnak rövidebb ideigi tartóssága, többnyire ha­lálos végződéssel. Voltak esetek, melyekben csak két óráig t■irtott a betegség, és halállal végződött. Mint utóbetegség, gyakran előfordult az in­gerült alak következtében azon hagymázféle állapot, mellyet 1831-ben is gyakran láttunk, s mellyet úgy néz­tünk, mint a megelőzött ingerültség által okozott kimerü­lését az idegeknek , ez itt is halálos volt többnyire. Alkal­munk volt még látni, mint utókort, a sültőmirigynek és kezeknek lobos állapotát. A holtaknak, kiket csak néznünk volt szabad, de felbonczolnunk nem, arczaik és hasaik be voltak esve, a bőr sötétkék vala, a könnyen mozgatható tagokon erős ránczokat képezve. A halandósági arányt illetőleg , Galacz­ban, mellynek mintegy 40,000 lakosa van, következő volt: Aprilhe 12-től junius 4-ig megbetegedett cholerában . .­­ . .746 meggyógyult . . . . . . 484 meghalt ...... 237 orvoslás alatt maradt . • .25. E szerint a halandóság 31­­7 • 100, következésképen kevesebb, mint nálunk az 1831-iki cholera alatt. A­mi az ezen évben Moldvában és Oláhországban vizsgált cholera okait illeti , tudományos meggyőző­désből kénytelenek vagyunk ennek is szintúgy, mint an­nak, melly 1831-ben uralkodott, geriben (miasma) gyö­kerező eredetet tulajdonitni a következő okból: 1) Az idei cholera terjedése módjából. Galaczban márczius elején mutatkozott a nyavalya, még pedig mi­után darab ideig könnyű choleraalakú esetek előzték meg. Ekkor már fordultak elő néhány jellemzetesebb s halálos esetek, még pedig olly embereken , kik a többi világgal, különösen Constantinápolylyal semmi kapcsolatban nem voltak. Ilyen esetek mindig gyakrabban fordulának elő, de mindig olly családokban, kik egymással semmi köze­lebbi érintkezésben nem voltak. A városnak mélyebben s a Duna mentében fekvő részében tűntek azok fel először, későbben a felebb fekvő részekben is és ugyanazon idő­ben a tehetősebb osztályból való egyéneknél is, kik ott szoktak lakni. Az ottani jelesebb orvosok arra bírták a kormányt ekkorig , hogy minden elzárási rendszert aka­dályoztasson meg, és a legélénkebb közlekedés daczára, mindeddig nem mutatkozott a nyavalya Jassyban, a mi­dőn ellenben, daczára minden elzárásnak Oláhországban, Bukarestben hatalmasan fellépett. Oláhországban ugyan­is, miután a cholera megjelent volna Galaczban, mind a Dunamenet határain , mind a nagyobb városok körül erős elzárási rendszer állíttatott fel. Azonban a cholera terjedésében épen azt az utat vágta magának, mellyen 1831-ben haladt , t. i. a vizek hosszában. Az ezeknek mentében fekvő helyeken — csaknem mindenütt hurut­járványtól megelőzve — jelent meg a cholera; a szaba­don , de valamivel magasabban fekvő helyek, mellyek semmi veszteglő intézet által nem korlátoztattak, daczára minden élénk közlekedésnek olly helységekkel, mellyek­­ben cholera volt, nem ritkán mentve valának e nyava­lyától. 2) Ekkorig az említett helyeken egy orvos sem halt meg cholerában, mind a mellett, hogy gyakori érintkezés­ben voltak cholerás betegekkel, holott ragályszülte be­tegségeknél harmadrészük rendesen áldozatul esik. Még betegápolók is csak olly helyeken kapták el a cholerát, mellyek a nyavalya geribeli kifejlődésének kedveztek. Galaczban az egészséges fekvésű katona-kórházban még akkor sem estek cholerába a betegápolók, miután abból a borból ittak, mellyben a cholera-betegeknél haszonra for­dított illatos füvek melegittetnek föl. , 3) Galaczban tapasztalták , hogy a nyavalya dühös­sebb lett, midőn déli szél fújt. 4) Midőn Oláhország szélén mentünk a gőzösön, csaknem az egész hajószemélyzet velünk együt érzett nyomást a gyomortájban, alhas-csikolást könnyebb has­menései ; s ezek leginkább azon tájakon voltak észreve­hetők, mellyekben — mint később tudományunkra esett, s a cholera leginkább keményen lépett föl. Az előhozott tények tehát világosan mutatják, hogy az emlitett betegséget teljességgel lehetetlen okszerüleg ragályból származottnak felvennünk. Igaz ugyan, hogy Galaczban némelly sajátszerüleg épitett régi faházakban, mellyeknek szennyes, szűk szobái tömve voltak lakosok­kal, jöttek elő tetszőleg ragályszülte esetek,— tetszőleg mondom , mert kevés óra alatt követték egymást a meg­betegedések , mellyek azonban épen azért hihetőleg ugyanazon gerji forrásból eredtek, mint a melly kifejlődé­sének a hely annyira kedvező volt. A­mi az orvosi intézkedéseket és gyógy­módot illeti, nem is említvén az Oláhországban siker nélkül megkísértett zárrendszert, Galaczban a követ­kező két rendelés létetett: 1) egy cholerakórház felál­lítása , mellybe a betegek csak a magok kérésére vetet­tek föl; 2) a nagyon tömött népességű lakásokról a lako­sok másává rendeltettek. A gyógyítást illetőleg, az orvosok azon meggyőző­désben voltak , hogy igen jó sikerű az érvágás, noha en­nek alkalmazása után sokan elhaltak. E mellett gyakran adták az ipecacuanát teljes és tört adagban. Galaczban nem ritkán adatott Magisterium Bismuthi, noha épen a halálos rovaton levők legnagyobb részének nyujtatott azon gyógyszer. A galczi orvosok leginkább magasztal­ták az ollyan borral való páczos íratásokat, mellyben illatú füvek hyosciamussal vegyítve áztattak volt.— Guirgievó­­ban az orvosok különösen a mákonynyal (ópium vegyített 612 nem követel egyebet, mint azt, mit a józan országlás örök elvei igényelnek, s a hon minden ajkú népeinek érdeke egyaránt kíván, és ez az, hogy honunk kormányzási nyelve egy és magyar legyen. Ez azon egyetlen jog, mellyet a közjónak áldozatul hozott kiváltságainkért a vérünkkel szerzett s szellemi felsőbbségünkkel megtartott Magyarhonban követe­lünk. Lehet-e igazságos, és egyszersmind kisebb kí­vánatban öszpontosítani századokon keresztül le a mai napig megőrzött nemzeti főnökségünket ? S ezt megta­gadni nem épen olly igazságtalan , épen olly lehetetlen volna, mint világos, hogy a kormányzási nyelv egységét honunk minden ajkú népeinek érdeke kívánja, s hogy e nyelv az érdekek leggondosabb mérlegelése után is nem lehet más, mint a magyar. Akár a szám , akár a szellemi érték igényeit vetjük mérlegbe, mellyik különnép faja honunkban az, mellyet fölöttünk elsőség illetne ? Vagy talán azt hiszitek, hogy szónoklatokkal és sophismákkal tényeket lehet megsemmisíteni, hírlapi czikkekkel nyelv­különbségeket megszüntetni, népgyűlésekkel nemzeteket teremteni, hogy egy nemzet, melly a miveltség pályáján alig haladott egy arasznyira, a szabadság és civilisátió je­len szakában polgári jogait uralommal kezdheti? Előtte­tek a készülésnek még hosszú évei állanak, s e pályán minden emberbarát lépteiteket a legőszintébb rokonszenv­­vel üdvözli és gyámolitandja, de higyjétek el, hogy azon uralomnak, mellyet most felállithátok, ideje örökre lejárt, mert az csak a tömeg zsarnoksága volna. A jelenkornak is megvan a maga uralma : a szellemi feleőségi, s ez állani jog, mig az erkölcsi erők sulytörvénye meg nem szűnik. Ne aggódjunk hát magyar véreim ! A jog , mellyet nemzeti nyelvünknek igénylünk, a hely, mellyet ez által honunk több népfajai élén elfoglaltunk, legigazságosb sa­játunk. Vérünkkel szerzettük, vérünkkel és szellemi fel­sőbbségünkkel tartottuk meg azt, s birni fogjuk mind­ad­dig, mig megérdemeljük, a jelenben pedig érdemebbek vagyunk reá, mint bármikor ennek előtte. Számolatunk honunk idegen ajkú népfajaival nagyon könnyű és világos. Kívánjatok szabadságot és jog­­egyenlőséget , és mi szolgáitok leszünk méltányos kivánatotok teljesítésében , de ne kívánjátok , hogy mivelt nyelvünk, szellemi felsőbbségünk zsarnok­ságtok előtt meghajoljon , mert ezekben nem engedünk semmit, de a föld hajdani legvitézebb népe egyikének büszkeségével mondandjuk : jertek és vegyétek el, ha le­het. És ha követeléstek igazságtalanságát erőszakkal te­tézitek, a harcz rettenetes lesz, olly rettenetes, minő egy erőteljes nemzet harcza, melly minden elébb tud lenni, mint gyáva. Mi a harczot nem idézzük elő , mi a béke méltányos áldozatait a harcz dicsőségénél elébb becsüljük, de ez ál­dozatok magunk megalázásáig nem terjedhetnek,s mielőtt legszentebb jogunkat elragadoztatni engednők, készebbek vagyunk egytől egyig a harcz mezején vérzeni el. A népek istene, ki a magyart annyi viszontagságok közt veszni nem engedő, megezentetendi rendületlen el­szántságunkkal igazságos fegyvereinket. És mi nemcsak abban bizunk, hogy elveszni nem fogunk,de meg vagyunk győződve, hogy miként fegyvereink fényét a csaták nö­­velendik, akként fog nemzetiségünk ez újabb viszontag­ságokból emelkedő fénynyel felragyogni. Igen,egy rendü­letlen hit él bennünk , hogy a magyar elég erős , elég nagylelkű leend­ő hont másodszor is megtartani maga és hálátlan néptársai számára. — Teleki Domokos.

Next