Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-07-23 / 115. szám

eltávozni ? azon Jellachich, ki hazájáért vérét és életét kész áldozni, midőn csak a bánság áldozata kívántatik tőle. Az országgy. mai ülésében elnökül választatott Schmitt bécsi ügyvéd és követ, 259 szavazattal 289 szavazat közt. Első alelnökül Strobach prágai követ 238 szavazattal, második alelnökül Hagenauer trieszti követ 234 sza­vazattal. A titkárok választása folyvást tart. Stadionnak és Palaczkynak csak egyes voksai valának. A választás előtt el-­­ fogadtatott a gyűlés elébe terjesztett előleges Geschárcsord- 1 ning egész terjedelmében. ORSZÁGGYŰLÉS: Július 21-kén d. e. 10 órakor a főrendeknél is ülés volt. Napirend: a trónbeszédre készített válaszfelirati javas­lat tárgyalása. A miniszeri székeken : Eötvös és Sze­mere. Az elnök jelenti, miként a szőnyegen levő javaslat előbb hibásan lévén nyomva, újra kellett kinyomatni, mint ez a 2-dik és 3-dik szám alatti nyomtatványokból látható. B­e­ö­t­h­i Ödön bihari főispán, a 3. sz. alatti javaslat példányban olly elvet is lát behozva, mellyről a trónbeszéd­ben emlités nincs. Ez a 8-dik pont. Pedig a ház megállapitá, hogy válaszában tisztán feleletre szorítkozik. Véleménye sze­rint tehát alapul a 2-dik szám alatti példányt lehet felvenni,­­ és a 3-dik sz. érintett 8-dik pontját csupán amendement útján teheti hozzá a ház. Gr. P­á­­­f­i József pártolja az előtte szólót, s meg­jegyezi, hogy a már egyszer megállapított javaslatot előter­jesztés előtt, magán­conferentia útján nem is lehet megvál­toztatni. Végre gr. Andrásai Gyula zempléni főispán indítvá­nyára abban nyugodott meg a ház, hogy mivel a 2-ik számú példányban különben is hibák vannak, tehát a 3-dik számú olvastassák fel, kihagyván belőle a 2-dik számban nem foglalt részt, mi külön inditványkép tartatik fenn. E szerint következő válaszfelirati javaslat olvastatott fel a ház előtt: „Fölséges stb. Atyai gondoskodásának újabb tanú­ságát adá felséged, midőn nem várva az utóbbi országgyűlés határozata által magyar felelős ministériumára bízott intézke­dések előkészítését és bevégeztét, hű magyar népének ország­gyűlését rendkivülileg egybehiván, tért nyitott a nemzetnek,­ hogy a jelenről intézkedve s rendkívüli belkörülményeiből kibonyolódva — jövőjét szilárd alapra fektesse. „Hazánk e nagy feladatának semmi sem biztosíthat vala fényesebb sikert, mint, ha fölséged, atyai szándékához képest, a nemzetnek annyi hő reményeitől környezett magas szemé­lyében vezérelte volna törvényhozásunk súlyos munkáit. „Körünkben még inkább tapasztalta volna fölséged, hogy a magyar szentkorona, a nemzet szabadságának és a fejedelem jogainak századok óta jelképe , az európai viharok közepette is ingatlanul áll a felkent királyi főn , és hogy általakulása jelen időszakában nemzetünknek, királyához, bizalma s hűsége még randüthetetlenebb, mint századokon át vala. „Ezektől fölséged betegsége fosztott meg. Fogadja fölséged mély fájdalmunk, őszinte részvétünk kijelentését.’ Lelkünkből fakadt buzgó óhajtásunk, fölségedet mielőbb egészségben lát­hatni és hosszas ideig tisztelhetni köztünk, hű magyarjai közt. „Addig is vegye fölséged hódolat-teljes köszönetünket, a magyar nép szivéből vett azon választásáért, melly által kir. személye telj­hatalmú képviselőjévé István főherczeget, orszá­gunk hőn szeretett nádorát s kir. helytartóját méltóztatott ki­nevezni. , Fájdalommal tölt el bennünket, hogy Horvátor­ban nyílt támadás, az alsó-dunai és tiszai vidékeken fegyveres csoportok zavarták meg az ország békéjét. „A századokon át létezett testvéries egység felejtve, a történeti rokonszenv kötelékei megtágítva, a közös haza szent neve megtagadva a támadók által, kikkel a szabadság minden áldásaiban testvériesen osztozánk. „Illy viszonyok közt (a következő záradék , e szóig: „civilizátiónak“ a 2-ik sz. alatt nem foglaltatván, felolvasás­kor kihagyatott) tekintve egyszersmind hazánk s Európa jelen helyzetét, melly által hivatva vagyunk, szoros egyetértésben a nagy Német hon népeivel, védfala lenni a civilizátiónak, első és legszentebb kötelességünknek tartottuk, mindenekelőtt egy szívvel lélekkel nyilvánítani , hogy hazánk önállását, a nemzet becsületét, a magyar szent ko­rona épségét, bármi veszély ellen, életünkkel és va­gyonunkkal megvédeni készen állunk. „Azonban a magyar nemzet szilárd elszántságához illő mérséklettel feladatának ismeri, elhárítani a közhazától a pol­gári háború iszonyait, és ezért óhajtja, hogy a kapcsolt ré­­szekkeli viszonyaink a százados testvéries egyetértés érdeké­ben, a törvény szentsége és nemzet becsületével összeférhető békés után egyenlítessenek ki. „Az alsó-dunai és tiszai rabló csapatokat illetőleg pedig, határozott szándékunk a példátlan albizottsággal terjengő lá­zongásoknak haladéktalan megsemmisítését eszközölni. „Nagy megnyugtatásunkra szolgált fölségednek a részaka­­ratúlázitók ámításai ellenében tett és a nemzet határozott szán­­dékával találkozó azon ünnepélyes nyilatkozata, miszerint „vál­­tozhatlanul el van határozva, magyar királyi koronájának egy­ségét s épségét , minden külmegtámadás és belső szakadás ellen királyi hatalmával megvédeni“; — szigorúan kárhoz­tatván maga és királyi családja nevében azoknak vakmerősé­gét, kik a törvényes hatalom iránti engedetlenséget fölséged legmagasabb akaratával megférhetőnek, vagy épen királyi háza érdekében történhetőnek merik állítani. Fölséged ezen királyi nyilatkozatában , melly népeire kétségtelenül üdvös hatású leend, újabb zálogát látja a nemzet azon vallásos bűz-i­góságnak, mellyel atyai gondviselésére bízott népeinek jogai és boldogsága felett őrködni meg nem szűnik. „Erdélynek Magyarországgali egybeolvadása által a nem­zetnek százados törvényes kivonata teljesült. „Föltégedé a dicsőség, hogy az egymástól elszakított két testvérhen egy közös hazává alakult. „Ez egyesülés által kétszerezett erő, annál szilárdabb osz­lopa leend a hon boldogságával várhatlanul egybeforrott ki­rályi szék dicsőségének. „Felségednek a külviszonyokra vonatkozó nyilatkozata, mikép majd minden hatalmasságokkal sértetlen áll békés egyetértése , és annak állandóságán — a be nem avatkozás elvének teljes mértékbeni viszonoztatása reményében, nem is kételkedik — nagy örömünkre szolgál. „Annál aggasztóbban hatott reánk annak érzése, hogy a lombard-velenczei királyságban, Lol­a sardiniai király s más olaszországi hatalmasságoknak ellenséges seregei harc­c­al támadták meg felségednek seregeit, a háborút mindeddig be­végezni nem sikerült. „Keblünk mélyéből szólalunk fel, mennyire óhajtjuk nem­zetünk érdekében szinte, mint elődeink példája nyomán , erő­teljesen hozzájárulhatni a közbirodalom említett háborús vi­szonyainak a trón méltóságával és igazaival egyeztethető al­kotmányos szabadság elve szerinti kiegyenlítéséhez; minek eszközlését, ha megzavart belbékénk felséged királyi hatásá­nak mérlegbe vetése által helyreállandó erélyesen elősegíteni készek leszünk. „S midőn illy érzéssel fogunk a királyi széknek és alkot­mányos szabadságnak elválaszthatlanul egyesült érdekében, azoknak feladatunkhoz képesti elintézéséhez, miket a hon java olly sürgetőleg kíván , újabb meg újabb jeleit óhajtjuk nyúj­tani őseinktől öröklött azon tántorithatlan ragaszkodásnak, mellyel felséged királyi háza és alkotmányos létünk iránt, jó és balszerencse közt, egyaránt viseltetünk.“ Még felolvasás előtt b. Perényi Zsigmond, mint a ja­­vaslatkészítő választmány előadója, terjesztő elő az eljárt vá­lasztmány indokait és nézeteit, mellyek munkálatában ve­zérlők. A főbb eszmék ezek : A választmány szükségesnek vélte kifejezni a ház részé­ről a trónhozi hűség és ragaszkodás érzelmeit jelen átalaku­lási időszakban annyival inkább, mivel vannak úgyis bujto­­gatók, kik ellenünk ürügyül azt használják fel, mintha sza­bad átalakulásunk nem a trón érdekében történt volna. A horvát mozgalmakat illetőleg, a választmány azon elv­ből indult ki, miszerint az ott történteket nem kívánja az összes horvát népnek tulajdoníttatni, hanem egyes pártütők­nek. Továbbá különbséget lát ezen mozgalmak és azon lázon­gás között, mellyeket rablócsoportok az alvidékeken elkövet­nek. Amazokra nézve tehát kijelentendőnek vélte a választ­mány , hogy a ház kész ugyan életével és vagyonával áldozni a nemzet becsületéért s a királyi szék állandóságáért, azonban nem idegen a kapcsolt részek viszonyainak erőnkhöz illő mér­séklettel leendő kiegyenlítésétől, mennyire ezt a törvények szentsége s nemzet becsülete lehetségessé teszik. Ellenben az alsó-dunai s tiszai lázongásokat határozottan s haladéktalanul elnyomandóknak s megsemmisítendőknek véli. Végre az olasz viszonyokat illető pontra hivá föl különö­sen szóló a ház figyelmét. A választmány — úgymond —­ belátta, miként Lombard s Velencze tartományokban a mozgalmak eleinte szabad al­kotmány és nemzetiség utáni törekvésből vevése eredeteket,­ de később külhatalom megtámadása jött közbe. Az első stá­diumban az alkotmányos magyarnak nem lehetett sympathiát nem érezni az olasz ügy iránt. De e rokonszenvet követni válaszfeliratban nem lehet. Mert a nemzetek politicáját nem egyedül a szív sugallatai határozzák el, hanem érdekek, mely­­lyek a jelen- s jövőhez kötvék. Azonban a válaszfelirat ezért nem czéloz az olasz szabadság elnyomására , hanem érdeke­inkkel egybekötve, azon óhajtást véli kifejezendőnek, hogy azt említett olasz háború a trón méltóságával megegyezőleg az alkotmányos szabadság elve szerint egyenlíttessék ki. Azon­ban nem feledte a választmány, hogy jelen állapotunkban, bármi erővel bírnánk is, az említett békés kiegyenlítéshez eszközökkel csak úgy járulhatunk , ha megzavart belbékénk helyreálland stb. Elnök: azon kérdést intézi a házhoz , hogy a felolva­sott javaslatot általánosan kívánják-e tárgyalni, vagy szaka­szonként ? (felkiáltás: szakaszonként.) Újházi (sárosi főispán) a vezérelvhez kíván szólni. Múlt­kor — úgymond — osztom a bihari főispán azon nézetét, miszerint a válaszfelirat Magyarországban nem bir olly jelen­­tékenységgel s nyomatékkal, mint más nemzeteknél, kiknél t. i. kezdeményi jog nem lévén, miután csak a kormány ter­jeszthet elő törvényjavaslatokat, csupán a válaszfelirat ad alkalmat a háznak véleményét nyilvánitni a kormány iránt. De van e válaszfelirati javaslatnak egy része, melly különö­sebben azért igényli figyelmünket, mivel külviszonyokat illet­vén , törvények tárgya nem lehet. Még azért is különösebb figyelmet érdemel e pont, mivel e válaszfelirat lesz a legelső oklevél, mellyel az emancipált nemzet magát a civilizált Eu­rópa előtt bemutatja. Végre azért is kell a háznak szólni e tárgyhoz, mert a miniszérium a maga politikáját nyíltan és őszintén a haza elé terjesztő azért, hogy ennek vagy hely­benhagyását, vagy hibáztatását megtudhassa. Különben, azon szomorú időkbe esnénk vissza, midőn a kormányok egyedül makacs nézeteiket tevék tetteik zsinórmértékéül. Azért szóló taglalás alá kívánja venni mindenekelőtt az elvet, melly­ből a szóban forgó segély eszméje kiindul; mert vezérfonal kell, s a hallgatás és mysticismus rendszere ép olly veszélyes a nemzetre, mint a trónra nézve. A vezérelv tehát a szájon forgó pragmatica sanctio. Az első független ministé­­rium azon tant emelé ki, hogy Magyarország az Osztrák bi­ I­rodalom minden részeit külmegtámadás ellen minden időbeli védeni tartozik. Szóló, mint egyszerű polgár, említett kötésr­ből csak azt olvassá­k-e, mi abban foglaltatik. Az első részben t. i. az akkori karok és rendek köszönetet mondanak a fejede­lemnek , hogy a hazát külmegtámadások ellen megvédte , s reményöket fejezik ki, hogy azt ezentúl is teendi. A máso­dik részben pedig e hála­érzettől indítva átruházzák az ország koronáját az uralkodó ház női ágára is, de azt szóló egyálta­lában nem találja, mintha e t.czikkben egyetlen betű is fog­laltatnék arról , hogy Magyarország az ausztriai birodalom részeit külmegtámadás ellen is fogja védeni. Sőt miután az 1715 : 8. t.cz. 1. §-sa nemesi felkelést csupán a haza védel­mére rendel, — a 2 ik §. rendes katonaságot csupán a felke­lés elégtelensége esetében rendel felállitandónak, innen szóló azt következteti , hogy külháborura rendes katonaságot sem­­ tartozik az ország adni. Ennélfogva kihagyandónak véli a válaszfelirat azon részét, melly az olasz háborúra katonai erőnk bármi csekély részét megajánlaná. B­e­r­­­h­i Ödön bihari főispán részint a felirat régi sza­bású alázatos modora ellen tesz általában kifogást, részint azt kívánja, hogy miután ő fölsége az országgyűlést kir. helytar­tója által nyitotta meg, a ház is ugyanez után feleljen,­­ mindenütt, hol ő felségéhez szól , szóljon a nádorhoz , meg­kérvén végül ő fölségét, hogy a benfoglaltakról királyunkat értesítse. Mire gr. András és Gyula megjegyzi , hogy a válaszfeliratban több alázatosság kifejezve nincs, mint a meny­nyit viszonyaink megkívánnak, s mint mennyire provocálta­­tunk. Továbbá a válaszfelirat trónbeszédet föltételez ; a trón­beszéd ö­felségétől jó, — tehát a válasznak is hozzá intézve kell lenni, s legfelebb egy külön comitivával lehet nádor ö­zönségéhez küldeni , mint a ki a trónbeszédnek előadó orgá­numa volt (helyes). Gr. P­á­l­f­i József pedig a mondottakon kívül kijelenté, hogy a sárosi főispánnak felelni azért nem tartja szükséges­nek, mivel az okok, mellyekből kiindult, a válaszfeliratban nincsenek, s a ministérium sem adta e részbeni politikáját a háznak elő. E hivatkozás következtében, miután a bihari főispán in­dítványa nem pártoltatott , Sáros főispánjának észrevételei pedig az illető szakaszra halasztattak — a belügyminister lé­pett szószékre. Érdekes előadásából, míg azt egész terjedel­mében közölhetnők, kiemeljük a következőket: Szemere B. előrebocsátván, hogy nem lesz hosszú, mivel a ház és a ministérium politicája közt különbség nincs, ha van — úgymond — kor, mellyről sokat lehet beszélni — bizonyosan a mostani az. De ki ezt meg akarja ítélni, az ese­mények és dolgok rendkívüliségét kell felfognia. Ez pedig nem apró ellenvetésekkel történik , mert ez annyi volna, mint hüvelykkel mérni meg az óriást — az időt , sem apró orvosszerekkel, mert nem rendetlenség az, mit látunk, hanem láz , szabadság láza — forradalom. A rend helyreállítására csak politia kell, — a forradalom ellenében tábor kell. Elő­­adó ezután szóló , hogy a ministérium , hacsak indulatát s méltó felgerjedését követé vala , meggyujthatta volna egy­szerre a polgárháború fáklyáját. De kérdés — úgymond — a vérpadon nem veszett volna-e el a szabadság, s a trón nem dőlt volna-e el az erőszakos rázkódás közepette? A ministé­rium — úgymond — az óvatosság útját választá , de azért nem kellett béke minden áron stb. Megjegyző azonban szóló, hogy elveken indulni körülmények számbavétele nélkül nem lehet , mert az elvek gyakran alkalmazásban hazugságokká válnak. Érdekes volt a kép, mellyet szóló rajzolt ezen kér­désre : hogy találtuk az országot 1847-ki november 7-kén, miként adták azt vissza 1848-iki ápril 11-én? S itt végig menvén az jogáll­apot, ipar, kereskedés, sajtó volt szomorú sorsán, s megemlítvén, hogy az évenkénti országgyűlés, nemzetőrség, független kormány, személyes szabadság, al­kotmány vagy csak álom, vagy puszta hangnál alig volt egyéb, azzal fejezi be a kép egyik oldalát, hogy elveszteni ugyan nem bírtak bennünket, de győzni mi sem bírtunk. És hogy adtuk vissza az országot 1848-iki ápril 11-én? Itt szóló előadó, hogy többé nem a corpus jurisból, hanem az ész könyvéből keresünk ki jogot, hogy fentebb elősorolt, nem csak vágyaink, hanem mondhatni, álmaink nagy része is tel­jesült, s mindez a nélkül, hogy polgárvér folyt volna. Azonban — úgymond — a számitás sokszor csal. Épen azon nép, melly szabaddá jön, melly nyert szabadságát nem hitte, mert sokalta ; utóbb sok helyen keveselni kezdé , és a tulajdoni jogot kezdé sérteni. Elmondá szóló, mit ten e rész­ben a kormány, egyházi szószékek, megyei hatóságok s mint­egy 200,000 általa kibocsátott felvilágosító röpivek által. Következett a zsidóüldözés, főkép királyi városokban. És a katonaság nem volt elég csak ennek elnyomására is, a nem­zetőrséget organizálni pedig a bujtogatások miatt mindenütt nem volt tanácsos. Ezenkívül a kincstár üres, s az eláradott papírpénz hitele csökkenőben. Illy körülmények közt, ha a kormány minden gyökeres reformot keresztül akart volna vinni, Ausztria tán státus­csődöt csinál, s e miatt polgártár­saink némelly része koldusbotra jut.­­ A katonaság Olasz­­országbeli visszahivatása sürgettetett ugyan, de ezen katona­ság egyáltalában nem mutatkozott a kívánt szellemben; és pedig nemcsak a külföldi tisztek, hanem a belföldiek is, mert a háromszázados absolut s nemzetietlen politica minden egye­­ben iparkodott belőlük formálni, csak hazafit nem. A bent­levő, akkor még alig 18.000 katonaság sem volt mind szö­vetségesünk , de eldobni nem lehetett, mert egyfelől rendet­lenségek , másfelől jött a horvát pártütés. Elmondá itt szóló a horvát mozgalmak történetét, kije-­­­lentvén , hogy noha Jellachich nem szűnt meg ő fölsége iránti i­­ hűségre hivatkozni, czélja tisztán áll : elszakadni előbb Ma­a­­­gyarországtól, s azután egy déli szláv birodalmat alkotni.­ Továbbá hozzátéve az aldunai rablásokat is. 684

Next