Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-12-21 / 245. szám

oldását, mell­yet teljhatalmú országos biztos u­r vállalta a kormány, benne­ vetett bizalmánál fogva fektetett, köny­­nyiteni — mulaszthatlan és szent kötelességüknek ismer­jék; máskép nem cselekedvén. Kelt Budapesten, dec. 19-én 1848. A honvédelmi bizottmány elnöke Kossuth Lajos. — Ezennel meghagyatik minden megyei, városi és kerületi hatóságnak , hogy nemzetőrseregének kimozdi­­tása esetében, annak kimozditási létszámát, a helynek — hová? időnek, mikor? és egyénnek — kinek? vezénylete alatt kiindittatott, megnevezésével, a belügyministérium nemzetőrseregi osztályának azonnal kimutatás mellett jelentse fel; midőn pedig az őrsereg szolgálata befejezé­sével tűzhelyére visszatér , annak a táborozás alatt szer­zett tapasztalatairól , netalán szenvedett vesztességéről, különös megnevezésével azon nemzetőröknek, kik mago­kat harczias vitézségben és fegyelemtartásban kitüntet­ték, az illető vezénylőktől részletes történeti előadást kí­vánván ; ugyanazt a kimozdított nemzetőrsereg szerveze­tére s táborozására fordított költségeknek kellő kimuta­tásával együtt, mellyből úgy az, mi e részben a hatósági, valamint az is , mi az álrodalmi pénztárból fedezteti­tt, határozott számmennyiségben kitűnjék, — annak idejé­ben terjessze fel. Kelt Budapesten, dec. 18. 1848. — Pillér János alezredes és táborkari segéd, ezredessé és a 34-ik számú gyalog ezred parancsnokává, folyó hó 1- tól számítandó rang­ s illetménynyel , kine­veztetik. Budapest, dec. 12-én 1848. — Mészáros Lázár, hadügyminister. — Görögh György a magyar korona-őrség­­néli hadnagy , f. hó 1-ső napjától járó rang s illetmény­nyel főhadnagygyá neveztetik ki. Budapest, dec. 12-én 1848. — Mészáros Lázár, hadügyminister. Nem hivatalos rész. Pest, dec. 20-án. Ma reggel a következő hivatalos felirat jelent meg: Győzelem! (Hivatalos jelen­tés). Görgey tábornok dec. 18-án Mosonynál győzött. A honvédelmi bizottmány elnökéhez küldött jelentése ekképen szól: „Éljen a magyar! Ma győztünk. A sokkal erősebb ellenség kénytelen volt megfutni, a csatában részt vett parányi, de kimondhatatlan bátor seregünk előtt a csatatért több halottal nekünk engedvén át ! Ne­hogy valami Kőszegrőli beütés is figyelem nélkül marad­jon , Győrnél szándékozom seregeinket öszpontositni, s azért Kivárról a gyalogságot s gyalog ütegeket Győrre már elküldöttem volt, s lovasságom nagyobb része is in­dulóban volt, midőn hirt hoztak , hogy az ellenség rop­pant erővel Mosonyhoz közeledik. Mi elibe mentünk, megtámadtuk, és ő elszaladt. Az ellenség olly sebességgel menekült, hogy őt minden jó akaratunk mellett sem ér­hettük utól.Több halott, ember és ló maradt a csatatéren , sőt olly sebesen szaladt, hogy még a sebesülteket sem vitte el magával (szégyen! gya­lázat !! szegény zsoldosok!) mi szedtük fel őket, s hoztuk el, valamint a lószerszámokat s elszórt fegyvereket is.“ „Munkáinkat végezve, utunkra tértünk Győr felé. A gabona, zab, széna, szál magyar tel­eket, a mi mögöttünk maradt volna, felégettük. ” A győri után aligha lakik jól soká az ellenség, s ha ezen példa utánzókra akad, majd el­bánunk mi a czudarokka­l.“ így ir a tábornok. — Példá­jának kell utánzásra találni. — A státus mindenki­nek kárát megtéríti azonnal , mellyet a haza vé­delme végett szenvedett.—Keljenek fel a népnek milliói! takarítsanak el minden élelmet az ellenség elől, s ha mi keveset el nem takaríthatnának, gyújtsák fel! égessék össze! hadd vesszen el éhen, ki hazánk szent földét zsarnok lábával megfertőzteti, és ha lefekszik pihenni, gyújtsa fejére a nép az alvóhelyét. Hadd vesszen éhség, fagy, láng és fegyver által. És el fog veszni, ha a nép felkel. — Fel! fell a népnek millióival! Pest,dec. 20-án 1848. A honvédelmi bizottmány ren­deletéből. — Ma (dec. 20-án) ünnepeltetett a redout teremben a szabadságért elvérzett bécsiek emlékezete. E czélra, mint emlitők, a képviselők tanácskozási teremeket átadák. A terem tömve volt. Nem a megszokott, unatkozó vagy fontoskodó mindennapi arczok. Bájos nőalakok, a budapesti hölgyek szép koszorúja gyűlt egybe. S a ked­ves közönség mély figyelemmel csüggött az emlékbeszé­deken , s kényekkel öntözé a virágokat, mellyekkel a szó­nokok ékesiték a szabadság elhunyt bajnokainak sirjait. Három szónok tartott emlékbeszédet : Tausenau, Horárik ás Vasvári Pál. Az első német, a két utóbbi magyar nyelven, Horárik Blum Róbert elveit és hittanát adá elő rövi­den , kinek egyéniségében leginkább képviselve látá a szabadság áldozatait. Szerinte Blum elveinek végiránya központosult a mindennemű tekintélyek elleni küzdés­ben. A szóigei hódolatot köv­etelő tekintély hatalma ugyanis, a századok sötétsége alatt, uralkodóvá lön egyházban, államban, vallásban és társadalomban. Tausenau a bécsi­ democrata párt lelkes n­épszónoka, ismeretesebb olvasóink előtt, hogy sem hosszasan kellene bemutatnunk. Szónoklatában roppant erő, élethű képek, eleven phantasia. Beszéde alatt a közönség tapsokban és éljenekben számtalanszor kitört. Súlyosnak festé ave­í­szélyt, de még biztosabbnak a szabadság győzelmét zász­­­lóink alatt. Csak szilárd kitörés, határozottság és együtt­­munkálás. Nem osztály ü­gye Magyarország szabadsága és függetlensége. Elleneink győzelmétől leginkább félhet az aristocrátia. Ő szenvedne legnagyobb anyagi vesztesé­get. Javai vagy részben elkoboztatnának, mig más része az elviselhetlen státusadósság lerovására fordittatnék. Mély fájdalommal emlékezett szónok a bécsi vé­res eseményekre. De, úgymond, Bécsnek, Németor­szág legszebb vára­inak gyászos bukása előestéje egy jobb időszaknak , melly nem soká fölviruland e nép fö­lött. A győzelem, mellyet a zsoldos soldatesca itt kiví­vott , fényes győzelmet szerzene nem soká a nép szent ügyének. A szabadelvű párt sohasem hirdetett rablást, gyilkolást, kegyetlenkedéseket. A soldatesca ellenben azokat a legvérengzőbb jelenetekben hajtotta végre. Ezen kegyetlenkedések, gyilkosságok elszaggaták a nép és fejedelem közti kapcsoknak végszálait. Megsem­­misiték a vonzalom és szeretet kapcsait. Azon nimbus, melly eddig az uralkodók személyét övezte körül, lehul­lott. És a nép felébredt önereje és nagysága érzetére. — Megemlitő szónok a Bécsiben elvérzettek koszorújából azokat, kik vele közelebbi viszonyban á­lltak. Meg külö­nösen Blumot, Jelineket, Meesenhausert. Ez utóbbiról azt mondd, hogy nem volt áruló , hanem a jelen időkre nem lévén születve, félszabályai által okozott kárt. Szónoklatát imával végzé a szabadság győzedelméért. Végül Vasvári lépett a szószékre. De kijelenté, mikép Tausenau után nem kívánhat az általa épen most elhagyott helyre mint szónok lépni föl. A helyett tehát, hogy szónoklattal járulna az elvérzett hősök emlékének ünnepléséhez, felolvasd azon örvendetes tudósitást, mely­­lyet G­ö­r­g­e­i küldött dec. 8-ki győzelméről. E győ­zelem az elvérzett szabadsági hősök gaz­ellenein vivatott ki. E győzelem , követve a többitől, legszebb ünnepély, legdicsőbb engesztelő áldozat leend az elhunytak szelle­mének .Említettük volt lapunkban, hogy Petőfi Debre­­czenből , levél kiséretében , egy csatadalt küldött a képviselőházhoz. Íme az érintett levél és csatadal : Debreczen , december 8 ikán 1848. Képviselő polgá­rok ! Miilyen nagy fontosságú lehet egy kis költemény, bizonyítja egy franczia tábornok levele, ki azt írta a con­­ventnek, hogy vagy küldjenek neki tetemes segédsereget, vagy küldjenek egy kiadást a Marseilleiseből. — Ha elég buzdítónak találják ör­ök a következő költeményt, nyo­massák ki annyi példányban, a­mennyit szükségesnek fognak látni, s küldjék szét országszerte a magyar tábo­rokba. Részemről igen óhajtom , hogy miután szigorú körülményeim elvonták egy kis időre a hadi pályáról sze­mélyemet , legalább lélekben az alatt is részt vegyek nemzetem h°rc''aibara. Csatadal. Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg, Előre ! Süvít a golyó, cseng a kard, Ez lelkesíti a magyart. Előre ! Föl a zászlóval magasra, Egész világ hadd láthassa. Előre! Hadd lássák és hadd olvassák, Rajta szent szó van: szabadság. Előre ! A ki magyar , a ki vitéz, Az ellenséggel szembe néz, Előre! Mindjárt vitéz, mihelyt magyar , é­s az isten egyet akar. Előre! Véres a föld lábam alatt! Lelőtték a pajtásomat. Előre ! Én se leszek roszabb nála, Berohanok a halálba. Előre ! Ha lehull a két kezünk is, Ha mindnyájan itt veszünk is, Előre! Hogyha el kell veszni, nosza Mi vesszünk el, ne a haza. Előre! Petőfi Sándor. — Tegnap a Márczius Tizenötödike azon új­ságot hozta, hogy a honvédelmi bizottmány hadviselé­sünk tervét egészen megváltoztatá, s a futárok nyilvesz­­ezőként röpülnek az uj tervvel az ország minden részeibe. Alkalmasint megelőztetnek onnan felülről, honnan jön az eső, a hó és a vihar. Ép tegnap panaszkodunk az idő ellen, s mire panaszunk megjelent, egyet fordult ez idő, s ma reggel az első havat láttuk már; ezen ékessége a karácsonyak előpostája a mi generálisainknak, kik a had­viselés tervét bizonyosan megváltoztatják. Különös is volta, hogy a példabeszéd daczára, a farkas megegye a telet ellenségeink kedvéért! — Az orvosügyben egy idő óta némi mozgalmak ész­revehetők. Ezen ügy, melly eddig egyf­dül az egyetem orvoskarában létezett, a dolgok váltójával egy kissé con-­­ fundália volt. Az egyetemi orvoskart, mint ollyat, a közokta­tási ministérium rendeltetésére akart visszavezet­ni; e mellett az orvosok egyete, mint országos orvosi kar, úgy kivánt alakulni, hogy az egyetemi orvoskart absorbeálja; e mellett a kereskedelmi ministérium mellett az egészségi ügy osztálya állíttaték fel; ezt utóbb, ép e napokban, a hadügyministériumnál egy egészségi osztály felállítása követte. És ezek volnának a tények, mellyek az orvosügyet confusióba hozták? Hiszen ezek tisztán éa jól vannak; a bajt csak az okozza, hogy ezen, eddig egy testületben, sub titulo egyetemi orvoskar,működött osztá­lyok, a régi szabályozatlan állapot megszokásánál fogva, még mindig túlcsaponganak illető köreiken, és egymás szakába vágnak. Holott az egyetemi orvoskar, az orszá­gos egészségügyi osztály, a kereskedelmi és a tábori egész­­ségügyi osztály a hadügyi r ministériumoknál, már neveze­teiknél fogva vonalozzák hatásköreiket; az elsőé az orvosi közoktatás ; a második és harmadiké az egészségügyi ha­tóság az országban s a táborban. Azok pedig, kik sem az orvosi közoktatásnak nem orgánumai, sem az egyik vagy másik egészségügyi osztálynak nem hivatalnokai, ala­kuljanak és hassanak az egyleti téren. A szerepeket nem kell összezavarni. Mi üdvözöljük a tudományos mozgal­makat, de az, mi közelebb az orvosi ügyben történik, nem a tudomány mozgalma és vetélkedése, hanem a ha­táskörök szerepcsatája. — Becskerekről, dec. 17-ről Kiss Ernő tábornok következő hivatalos tudósítást küldött: Miután D­a­m­j­a­n­i­c­s ezredes f. hó 12-én K­a­ria­do­r­f­o­t és Alibunárt bevette, elhatározd a tá­bornok, hogy 14-kén az ezredes segítségével, ki 13-kán egész J­arkováczig nyomult elő, T­o­m­a­so­vá­c­z­o­t megtámadandja. Damjanics ezredes, ki a tábornoktól a Temes vize ál­tal volt elválasztva, a Tomasováczra történendő egyesült megtámadásról­ parancsot azon okból kapta későn, mert a neusinai híd helyreállítása kettőztetett megerőtetés után is sokáig tartott, tehát nem tudható, hogy a tábornok serege Tomanovácz előtt áll-e már, miután megvolt a se­regnek parancsolva, hogy csak akkor tegyen rohamot, ha Damianics ezredes serege már megtette a támadást. Damianics azon bizonytalanságban, mert bizonyosan nem tudó, valljon a tábornok Tomasovácznál van-e ? visz­­szavonult Jarkováczra, és ekkor jelentést tett, — erre a tábornok a megtámadást másnapra határza, s a serege­ket éjjelre kivonatuk­oztatá. 15-én reggel fél 4-re Jarkovácz felől erős árgyúzás hallatszott; a tábornok gondold, hogy az ellenség meg-­­ támadd Damianics ezredest, s rögtön minden porait fegy­verbe állittatd, hogy a tomasováczi sánezokat bármilly áron bevegye, s úgy aztán Damianics ezredes segedelmé­re mehessen, s az ellenséget hátulról megtámadhassa. De az ellenséges sánezokhoz éne, azokat már üresen s bennök csak egy álgyat és a Te­mesen keresztüli hidat­­ részenként lerombolva találta. Az első csatarendet A­p­p­e­­ őrnagy vezérlete alatt , Tomasovácz előtt hagyd tehát, hogy a hidat végkép felé­gesse, és a sánczokat lerombolja. Tomasovácz nagyobb része is leégettetett, s ő seregével Nevevna és Jarkovácz­­ felé vonult, s ott találkozott e két hely között Damjanics ezredes seregével, kik az ellenséget, közülök igen sokat megölvén, Dobriczáig visszaverték. Erre az elfáradt seregek nyugvásra indíttattak. A mi­­ részünkről a veszteség az ellenségéhez hason­lítva igen cse­kély, a tomasováczi sánczok rohammali bevétele minden-­­ esetre többe került volna. A tábornok, operátiói által kény­­­­szerité az ellenséget a sátorok elhagyására. E szerint tehát a ráczok tomasováczi, alibunári és ördöghidi sánczai vitéz seregeink által be­vétetve, a pár­tütők fészkei lenni megszűntek.­­ — Miskolcz, dec. 16. (A kassai csatáról). Szé­gyen és gyalázat ! Kassát, már a XVII. század véres küzdelmeiben is, a „partium Superioris Hungáriáé“ kul­csát, elvesztettük, mm túlerő ellenében — mert hisz azt számszerűleg kétszeresen is fölülhaladjuk — ha­­­­nem a vezetők gyarlósága miatt .... igy nevezem, keresztyén irgalombó­l. Igen ! mi mintegy 12.000-ren valánk 24 álgyuval s a legszerencsésebb positióban. A­ki látta a kassai dombot, megtömve ember- és álgyuval, divatos szájaskodásunk nélkül is ráesküdt volna a magya­­­­rok istenére — kinek eddigelé többet köszönünk bölcse­­ségünknél — hogy a sógorok tábora eltöröltetik e föld szinéről; hja, de hol gyarlóság s kiáltó részakarat fog s kezet lelkesült rendezetlenség ellenében, ott r e­tirá­dá­nál egyebet fenn nem hagyának az istenek. Az álgyúzás 10 órakor kezdődött, Budamér alatt, hol 5 db álgyunk állt; a sógoroknak annyira nem tetszett a fogadtatás, hogy hát-­­ váltak, az erdőn akarván bennünket bikerítni. De a 200­­ lengyel s ugyanannyi honvéd nagy veszteséggel verte ki , innen is, szökése közben olly pompásan dolgoztak ál­­gyaink, hogy elmondhatnók, miszerint egy golyónk sem pazaroltatott el. S illy kezdemény mellett, a tábor­u­gró Károlyi Edén kívül hírét sem látta egy vezérnek sem, ki a tapasztalatlan tömeget lelkesitné, s azon erkölcsi bátorságot s önbizalmat öntené belé, mi nélkül minden hadjárat reménytelen risk­a marad. Csodálkozhattok-e, hogy e gyakorlatlan , lehangolt nép saját álgyainktól fu­tamlék meg, elhányva fegyverét, felöltönyét, tarisznyá­ját , e menekvék részint a Bánk felé eső erdőségbe, ré- t

Next