Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-01-04 / 255. szám

még mindig szétszaggatva, s kivéve a Versecz és Fekete­hegyen állomásozott 2 századokat, az ellenség ellen csak szenvedő állásba, azaz álgyutüzbe használta­tott , úgy, hogy zászlóaljunk e */8 részéből , a nélkül, hogy csak egy fegyverünk kisült volna , már szinte 110 rész oda veszett, akkor is, azaz e hó 14 én csak alulirtak két százada vala Uj-Aradon, meg 2 század a paulusi szorosban s 2 század a Aradon maradt. De még e 2 század sem maradhatott együtt, mert egyike Kis szá­zadossal a sz.-miklósi Engelsbrunn felőli torlaszhoz rendel­tetett , hol egy álgyu s 1 honvéd század Perczel főhad­nagy alatt már állottak s másika Pap századossal a szé­na-raktár körül fölhányt s redoute gyanánt használt négy­szegletű sánczba küldetett, hol Thót századossal 1 honvéd század s 3 álgyu valának alkalmazva. Az ellenség Engelsbrunn felől előre nyomulva, az a felőli torlaszunkba helyzett álgyunkból feléje bocsátott 2 lövéssel visszavonult, és balra kifejlődött arczba, de ál­­gyulövésünkön kívül, s csupán 18 álgyujával nyomult felénk elő, melly ellen, lovasságunk nem lévén , mit sem tehettünk; igy az ellen álgyui kényelmesen iuplyt fog­lalva, szünnélküli tüzet tartottak evszázad ellen, hátunk mögött gyújtottak, mig a torlaszban levő álgyunk csak egyet tudott lőni s avval bedőlt az ut sánczába, honnan, noha még Perczel főhadnagy is a székelyek s honvédek­kel kezet fogott, nem tudák helyre czepelni. Aredouteból csak két álgyu, s ezek is csak hatszor lőhettek, a 3-dik háromfontos lévén, nem érte föl a sáncz fokát. — E tét­lenségünk alatt az ellenség álgyuival még előbb jött lo­vassága tetszőleg balra nyomulva, túlszárnyalással fenyi­­tett, s ez alatt jobb szárnyról megrohanta s elfoglalta a torlaszt, honnan álgyusok tétlensége miatt székelyek s honvédek megapadva, álgyufogat már elszaladva, az álgyut csak egy fuvaros kocsi után akasztva lehetett megmenteni. A négyszeg sánczbeli erő látván , hogy az ellenség háta mögött már Szent-Miklósba tört, kénytelen volt a tánczból Uj-Aradra a tartalékhoz vonulni, három álgyu­­ink előre elnyargaltak , és székely s honvédek , mivel e vonal az ellen valódi álgyugolyózápora alatt állott szét­­homorolva, futva húzódott be Uj-Aradba, hol a tartalék háta mögött rendbe állott s készen várta a további paran­csot , mig a hátravonulás Ó-Aradra vezényeltetett. E hátra vonulásnál pedig Ó-Aradon hagyott 1-ső és 2-ik századunk Kun ó-aradi tüzérrel tartották a hadfőt, mig az egész Uj-Aradból hátranyomult sereg átvonult. A négyszeg sánczból hátravonult álgyukból egy Szent-Miklós közt szétlövetett, s mig oda érkeztünk , a fogat már el vala szaladva, azt ott kelle hagyni, mivel hátunkon el nem birtuk hozni, s ez nem mi hibánk. Egy más álgyu veszett azonban még el, melly a négyszög sáncztól jobb oldalról az ellenség tüzén kivül fekvő Kis tört sánczba (Flecke) a cseh tüzérekkel vala állítva, ez itt maradt s ebből lőttek áruló tüzéreink a lengyelekre, kik épen a temesvári útra az ellenség bal szárnya felé vezényeltettek; — ez álgyához székely nem állott közel, így tisztelt levelező ur, ebből állott a székelyek sze­repe; fájdalom, nem olly hős eredményű, mint azt re­méltük, de nem is olly gyalázatteljes, mint ön leírta, s hogy jövő harczunkon ön ne tévedhessen, kérni fogjuk előharczosok sorába álla­ni, akkor mint szemtanú bizonyo­sabbat irhat. Kiss Antal, százados. Pap Vilmos, székely gy. százados­ alakulhassanak , azért e had csak annyira mehet, hogy a néptörzseket megszabadíthassa s az egyesülést előké­szíthesse. E látpontból kiindulva a pénzügyi választmány a mi­­nistériumhoz e két kérdést intézé: Ha a magyar korona alatt létező országok épen olly organikus részei-e az alkotmányos császárságnak, mint a hongyülésen képviseltek ? A kormány törvényhozó s administráló tekintetben Magyarhon s a többi országok közt a had által minő vi­szonyt akar elérni ? (Vége köv.) ANGLIA. A Londonderry gőzhajón történt szeren­csétlenségről következőt tudhatni: a szerencsétlen áldo­zatok szó szerint a kapitány ostobasága s embertelensége miatt fulladtak meg. A hajó hátsó részén mintegy 100 Amerikába szándékozó utas volt. Vihar támadván azonban, a fedezeten csak a hajósok maradhattak. Az utasok a szobákba zárattak, mellybe azonban légnem me­­hete, s hogy a viz be ne nyomulhasson, vitorlát vetettek reá. Öszveszorulva, mintegy 70 en megfulltak, s a halálharcz kétségbeesésében egymást borzasztóan öszverágták. Ezt a hajó rázása általi egymásba ütődésök előmozdító. Ka­pitány és hajósok a törvényszék által gyilkosság s vigyá­zatlanságon marasztaltak. — A Londontól Abardeenig terjedő vasútvonalon Forth és Tay tengeröblök nem kis akadályul szolgálnak a folytonos le-­s felpakolás által. A brit­ek találékonysága segített a dolgon. Napier R. az 1. angol m.földre terjedő Tay öböl fölbe úszó vasútvonalat épitene az edinburgi északi vasút számára. 180 láb széles s 35 láb hosszú leend. E roppant gép, mellynek czélja vasutat s gőzhajót szoros öszveköttetésbe hozni, 250 ló erejű. A vaspálya azonban meglehetős magasan állván a viz felett, a két parton felvonó­s leeresztő gépek fognak alkalmaztatni. — Varsóból írják, hogy azon hír, mintha a czár a cserkeszekkel megegyezett volna legkevésbbé sem igaz, s hogy titosi tudósítások szerint a dolog épen a régi lábon áll. Az egész azon alapul, hogy néhány daghestáni törzsök Woronczoff herczegnek békét ajánlott. Hiszen ha a muszka Kaukázusról visszavonulna, Ázsia ellenébeni politikájával merőben felhagyna — mi hihetlen. Külföldi hírek. AUSZTRIA. Kr­em­s­ier , dec. 1- től a P. Z. közli a pénzügyi jelentést. Külföldi lapjaink még mind nem ér­kezvén, tájékozásul érdekesnek látjuk főbb vonalban köz­leni : „A hongyülés által aug. hóban 1848-ra megadott 20 millió kölcsön teljesen elfogyott. Hadügyminister úr felszólítására sokkal nagyobb kölcsönért kell folyamod­nunk. Ha a néptől kéretik pénz, a képviselőknek, mint gon­dos háziatyáknak, minden lehető erőt meg kell kisérteni; de midőn az álladalom biztosítása tekintetéből a követelés megnyittatik épen olly időben, midőn a műipar s kereske­delem pang, akkor, uraim! a jelenkor erejét meghaladó meg­­hás a haza oltárára tett s jobb időket előkészítő áldozat. E szempontból indult ki a pénzügyi választmány, azon feladattal, hogy előbb néhány körkérdést megvitasson.“ És itt Ferdinánd trónraléptéről szól. Elmondja, hogy a király lelépte miatti fájdalom közé az új király trónra­­lépte miatt öröm vegyült stb. Elmondja, hogy a ministériumot felszólitá, ha váljon az uj császár a régi fejedelem által megadott népjogokat meg akarja-e tartani ? A felelet igen vala. Ebben találják fel a garantiit, hogy a vágyak, mellyek után Ausztria népei sorárganak, teljesülni fognak. Magyarhon ügyeit illetőleg következőleg nyilatkozik : „Hadat látunk olly országban, mellynek népei száza­dokon át jó és rész napokban testvérileg voltak hozzánk csatolva a korona s közérdekek kapcsai által. Szerencsétlen viszonyok népei közt véres hadat idéz­tek elő, melly a korona integritását koczkáztatja Az osztrák monarchiát meg akarjuk tartani, megtar­tani egyenjogú szabad népek egyesülete alapján. Átlátjuk, hogy a kormánynak készen kell lenni a magyar provin­­cziák zavarait óhajtott békés úton kiegyenlítni, s ha meg kell lenni, karddal is megoldani, hogy a népek szomorú be­folyástól megtisztítva velünk eg­g­á organizált egész sz­ ­árcza, Corday Charlotte. Épen azon időben, midőn a jacobin­ek ellenfeleik legyőzése által uradalmukat megerősítték, egy váratlan esemény egyszerre a legmélyebb gyászba taszita őket. Maratot, a forradalom fejét s szellemét, egy fiatal bátor nő legyilkolá. Corday Charlotte, egy vagyonos nemes leánya, 25 éves, szépségével mivelt szellemet s szenvedélyes érzel­meket párosita, mi főként politikai eszmék felé hajolt. A franczia szellemben irt hajdankori történetek zsarnok­gyilkolásra buzditák. Maratot a Cienbeni követeli a a hegyi párt ezek szel­lemének , de egyszersmind nyomoru gonosztevőnek is festék, kit e párt nagy része maga is gyűlöl, a párisiak nagy része is megvet, s kinek halála a szabadság hősei előtt egyesülésre jel lenne. Ez ábrándos lány olly bátorsági dij után csengett, millyre a másik nem épen nem vágya. Heves képzelődése örömrivalgó népet állita elibe, melly őt szabaditóként üdvözli. Határzatát nehány hétre elhalasztó Látni akarta, mit várhat Frankhon Marat elleneitől, s azon szin alatt, hogy egy rokona ügyében jár, Barbaroux képviselőhöz ment, kipuhatolandó gondolkodását. Végre Párisba ment előbb elhitetve atyjával, hogy Albionba kibujdokol. Tervét olly könnyűnek s a sikert olly bizonyosnak hitte, a nemsikerülés esetére olly keve­set gondolt éltével, hogy utitársait jókedvével mulattató. Megérkezése első napját a bizományok teljesítésére használta. Másnap a palais royalban megvette a Marat keblének szánt kést. Ezt a gyűlésben párthívei közepette remélte megte­hetni, de a terem ajtajából visszautasíttatott. Bejelentett tehát Maratnál, hogy egy iratot akar né­hány szó kíséretében átadni. „Polgár! Caenből jövök, hon szerelme biztosit, hogy ön a köztársaság e része szerencsétlenségeit ismeri. Ö­i­­hoz fordulok , fogadjon el, adjon pár percznyi kihallga­tást. Módot mutatok önnek, Frankhonnak szolgálhatni.“ Marat, a kapusnő által ügyeletre intve, elutasítá. E­jtve második levelet kapott. „Marat, ma reggel írta­m önnek, kapta levelemet , nem hihetem, mert ajtaját zárva találtam. Remélem, hol­nap teendő látogatásomba beleegyezik. Caenből jövök, a köztárság jóllétét illető titkokat fölfedezendő. A szabad­ság ügyéért üldöznek, szerencsétlen vagyok — ez elég arra, hogy ön pártfogásához jogot képezzek. Másnap júl. 13-án este 7 órakor ismét eljött. A’ ház­mesterné most sem akarta bebocsátni, de Marat rákiált, hogy tegye. Beléptekor épen fürdőit. Marat mellé ült, ki vele a caeni eseményekről beszélt, s az ottani követek nevét kérdsze. Elm­ondata s ez a kád melletti fatalapzaton számüzési sorozatot jegyze. — S mi lesz ez elüldözött,ek sorsa ? kérdő, szelidebb választ remélve . . . — összeesküdtek, kik a vérpadon veendik jutal­­mokat. — Fogd a magadét! s egy kést döfött szivébe. Kiáltására a kapusnő berohant. — Barátom meghalok ! volt Marat végszava. A cselédség nem sokára beszaladt. De a gyilkosnő heves szitkaik közt is helyt maradt. Szökni vagy meg­gyilkolni magát próbát sem tett. Meghagya magát az őröktől fogatni, s sikerült munkája után elégülten hagya el a szobát. Midőn másnap a közbátorsági választmánytól börtö­nébe visszakís­érték, a nép, mint imádot­tja gyilkol, szét akarta tépni. Mielőtt ez a törvény iránti engedelmességre intés által lecsillapult volna, Charlotte elájult. Magához térve bámuló, hogy az általa kannibál csor­dának hitt nép engedelmeskedik a törvénynek. Szilárd elhatározottsága nem sokára visszatért. Marat, meggyilkoltatása után sokkal nagyobb enthu­­siasmus tárgya lett. A convent előtt több haláláni fájdal­makat jelentő követségek jelentek meg. Egy beszélő ret­tenetes boszút kivánt , hogy a gyilkosnő élte ne egy­szerre, hanem lassan kint végeztessék ki. A meggyilkolt véletlenül sok tiszteletben részesült. Nevét a közpiaczon kiáltók; Cato, Aristides, Socrates nevekkel illeték az embert , ki a septemberi napokban több mint 100,000 főt gyilkoltatok le. Teste színpadias Dávid festőtől rendezett helyzet­ben , melly halála perezét ábrázolá, a Ferencz szerzetesek egyházában kitetetett, s a Cordelier-ek kertében temet­­tetett el. Mellképét a convent teremében a Brutusé mellé hely­­hezék s nem sokára Parison kivül Frankhon minden fal­vai s városaiban Maratnak emlékszobrot emeltek mes­terséges dombocskára, s évente a jacobinok rendeletéből a fiatalság által megkoszoruztatott. A panteonban is — bár törvény rendeli, hogy halála után 21 év előtt senkit sem vehetni be— e szabadság­­martyr számára helyet csináltak, a kegyvesztett Mirabeau helyét. A cordellier clubb teremében Maratnak oltárt emelt, s a convent rendelé, hogy tagjai közül 24 en a felszente­lésben vegyenek részt. A caroussel piaczon számára obelisket emeltek. Leg­­végre pedig a boldogságos szűz s királyok helyett képét az egyházak s magánlakok elejére akaszták. A Marat temetése előtti estre Charlottet kivégezték. A forradalmi törvényszéknek adták át. Kihallgatása eny­­nyiből állt: — Mi czélból gyilkolá meg ön Maratot ? — Frankhon zavarainak véget akartam vetni. — Régótai terve ez? — A 31-dik májusi esemény óta, midőn a népképvi­selők száműzettek. — A hírlapokból úgy tu­dá ön, hogy Marat fejetlen­séget akar ? — Tudtam, hogy Frankhont részbe dönti. — Én — s itt hangja emelkedettebb lett — egy embert meggyil­koltam, százezreket megmentendő, egy bűnöst, ártatlano­kat megszabadítandó, egy fenevadat, az országnak nyu­galmat szerzendő. Republicanre valók a forradalom előtt is , erély sem hiányzó. A védelmére rendelt Chauveau-Lagarde figyelmezteté az esküdteket, hogy a páratlan léleknyugalom, mellyel a tényt elkövette s szembe néz a halállal, őrültségig emel­kedett ábrándozás, melly a büntetésnél figyelmet érdemel. De természetesen hasztalan. Egyhangúlag halálra ítéltetvén, a tribünös elnökének két az általa börtönben irt levelet ada át, egyet a Barba­roux , másikat az atyja számára. Ez utóbbi: „Bocsánat atyám, hogy engedelm­e nélkül áldozom fel éltemet. Ez által sok ártatlanért álltam boszut s sok részt távoztattam el. Ha a nép zavaraiból kibontakozik, állátandja egy zsarnoktóli megszabadulás szerencséjét. Csak azért hitetem el önnel, hogy Albionba megyek , mert ez­által reméltem, hogy észrevétlen maradok, de ennek lehetlenségét nem sokára átláttam. Remélem, miattam nem üldözendik önt, mindenesetre Caenben lesz­nek védői; én magamnak Doub­et Gusztávot választom, de tettem védelmet nem tűr s ez csak a formáért történt. Éljen én atyám boldogul! feledjen el, vagy inkább örül­­jen sorsomon, mert annak oka szép. Csókolom testvére­met s rokonimat, kérem, Corneille e szavait ne feledjék el: Le crime fait la honte, et non pas l’ echafand. *) Holnap reggel kivégeznek. Barbarouxnak ezt írá: „A párisiak olly republicanusok, hogy nem foghatják meg, mikép viheté véghez egy nő, ki egy hosszú életen át is olly kevés jót tehet, a honmegszabaditás művét annyi hidegvérrel.“ Ezután hidegvérűen irta le utazása nevezetességeit; gyilkossági sikerén örömét nyilvánító s elmondá, hogy az elizeumi mezőkön Brutus s más haj­dúikon nagy emberek szellemét fölkeresendi, miután ma nem találhatni a halált megvető patriótát. Jul. 17-én esti 7 órakor nyugodt mélt­ósággal ment a vérpad felé. A hozzáküldött lelké­szt visszautaló, mert a papságot általán gyűlölte. A guilottinet köritő fúria nők mocskolódásaira megvetéssel felelt, mig a tömeg egy része fedett fővel, a másik örömrivalgással fogadó. Nyugalma végperczig megmaradt, csak midőn a bakó *) A vétek gyalázat s nem a vérpad.

Next