Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-05-30 / 301. szám
301. Kedd Megjelenik e kp mindennap, kdtffit kivive. Félévi előfizetés a két fővárosban hárholhordéssal borit. nélk. 0 ft 30 kr, a kiadóhivatalból elhordva 6 ft, postán borítékban hetenként 6-szor küldve 8 ft, 4-szer küldve pedig 7 ft 12 kr peng. — Előfizethetni Pesten, szabadsajtd-utcza Horváth-ház 583. szám alatt a kiadóhivatalban, egyebütt minden PESTI HIBIIAF Hivatalos rovat. Kedves kötelességemnek tartom az alább következő, folyó hó 24-kén hozzám beküldött levelet a nyilvánosságnak átadni. — Teszem ezt meleg köszönettel a kormány részéről, melly örül ha nehéz pályáján egyes polgárok hazafisága által istápoltatik, — és sebesült honvéd testvéreink nevében, kiket csak úgy lesz képes a haza megjutalmazni, ha ebben egyik polgár másikával versenyezik. És teszem e levél közlését azon egyetlen sajnálkozással : miért, hogy nem mutathatom be az illetők neveit is? Da ezt nyiltan kiköté a szerénység, melly önmagában keresi jutalmát, és nem mások dicséretében. A levél szórűl szóra következőleg hangzik : „Minden hon polgár legszentebb kötelessége a hon „javához vagy keresete és vagyonához mért áldozatokkal, „vagy pedig fegyveres szolgálattal járulni.” Ez utóbbira „élemedett korom és szemeim gyengesége miatt immár „nem lévén képes : bátor vagyok tisztelt kormánybiztos „úrhoz azon alázatos kérelemmel járulni, méltóztassék „alulírottakat a haza szolgálatában megsérült két olly „egyénnek éltek fogytáig tartandó teljes és tökéletes ápolásával megbízni, kik a különben is sok oldalról igénybevett kormányi segedelem nélkül nem képesek magukból gondoskodni. „Milly szeretet és részvéttel fog ezen ápolás részünkből történni, mire örököseinket is kötelezendjük , arról „a magas kormány mindenha meggyőződhetik. „Miért is annak ez iránti határozatát elvárva, tisztelettel vagyunk.“ — Pesten, május 24-én 1849. Melly ajánlat következtében intézkedtem, hogy ezen jótéteményben két, arra lehetőleg legméltóbb sérült és tehetlen honvéd részesittesték. Pesten, május 29-kén 1849. Irányi Dániel, t. h. kormánybiztos. Kedves kötelességemnek tartom bemutatni a közönségnek Balogh Pálné asszonyt, a kit a pesti katonai kórodák főápolónőjének kineveztem. E lelkes honleány fölfogva a nőnem magasztos hivatását, vitéz harczanaink ápolására sietett minden felszólitás nélkül, és teljes buzgalommal fáradozott, és fáradozik ma is vitéz hadfiaink gondos ápolásában Forskr Amália asszonynyal együtt. Midőn ezen kivetésre méltó s valódi önfeláldozással párosított buzgalmukért nekik a kormány és szegény sérült vitézeink nevében őszinte meleg köszönetet nyilvánítanék , egyúttal el nem mulaszthatom figyelmeztetni az illetőket, hogy mindazon kórházi készületek, anyagok, szerek stb., mellyek a kórházak számára bevásároltatnak, sérült vitézeink szenvedéseinek enyhítésére szolgálván, azokat lehető jutányos áron kiszolgáltatni szíveskedjenek, mert ez által részeseivé lesznek ők is e szép hivatás teljesítésének ! Pesten, május 28-án 1849. Irányi Dániel, budapesti t. h. kormánybiztos. Bem altábornagy ur f. hó 16-án orsovai főhadiszállásából Gmer basához, mint a török hadsereg Oláhországbani főparancsnokához intézett levelét kézhez szolgáltatás végett, nem különben Ozmán bey uj orsovai török várparancsnoknak szóló leveleket küldöttség által elküldetvén, e tárgybani eljárásáról a küldöttség következő jelentést tett. „Tisztelt altábornagy ur ! Tegnapi napon kapott szóbeli parancsa következtében Ujorsovára indulván, midőn a Duna magyarországi partjára érkeztünk , s a szigeten levő török várőrségnek a kihívó jelt megfuvattuk, azonnal a 3 árból egy csalnak 24 török katonával hozzánk átjött, s velök Hassan Effendi őrnagy a basa veje, és Ali Solejman tüzér százados, kik is bennünket az ujorsovai várőrség parancsnokához Ozmán bey basához átvittek. Midőn a Duna közepére értünk, azonnal az ujorsovai váron s a basa lakásán tiszteletünk jelére (mint a velünk levő török tisztek magyarázák) a török lobogó felvonatott, a várba beérvén, a díszrendben felállított török katonaság között Ozmán bey basához bevitettünk, ki is benünket felállva fogadván, kölcsönös tisztelkedés után az átadás végett reánk bízott leveleket néki átnyújtottuk. Miután a hozzá intézett leveleket környezetéből néki senki nem tudta megmagyarázni, azokat felbontva nékünk visszaadta, s tartalmukat megmagyarázni kérte; amellyeket mi elolvasván értésére adtuk, hogy az elsőben független hazánk kormánya nevében altábornagy úr által arra szólíttatik fel, hogy miután a független magyar haza kormánya, most másod ízben tapasztalni kénytelen, hogy ellenségünk az osztrák hadsereg a magas porta tartományaiban menekült, és ezen fegyveres bemenetelt a török udvar meg nem gátolta, ezáltal mintegy közvetve a független magyar haza iránt ellenséges indulatot mutat, hogy ezen ellenséges indulat részünkről ne viszonoztassék : kívánja a magyar kormány tevében altábornagy úr, hogy az összes osztrák sereg lefegyvereztessék, fegyvereik altábornagy urnák a magyar kormány részére átadassanak, az emberek pedig további rendeletig letartóztassanak. Elolvastuk a második levelet, mellyben az osztrák erő által elrabolt két gőzös a három vontató hajó mint magán tulajdon a társaság részére visszaköveteltetik. Végre elolvastuk a harmadikat, mellyben altábornagy ur a Duna túlsó részéről seregünkre történt lövöldözések ellen tiltakozik. Mind a 3. levélre nézve szóval a legszívesebben megigéré, hogy altábornagy ur kívánsága szerint fog intézkedni. Szinte azonnal elidta az Omer basához czimzett levelet, rendeltetése helyére. A magyar országgyűlés függetlenségi nyilatkozatát, mellyet neki átadánk, a legszívesebben vette. Miután a török szokás szerint bennünket kávéval és dohányzással megvendégelt, barátságos kézszoritásával és szives szomszédi egyetértésrel kéréssel elbocsátott, látogatások tevésére seregünket, s részérőli viszonlátogatások elfogadására bennünket felkért, s tiszteletét altábornagy úrtól kezdve, egész az utolsó közembernek is küldötte. Mintegy figyelmet érdeklő dolgot érdemesnek találjuk azt is jelenteni, hogy apróságok váltása alkalmával bankjegyekkel fizetvén , a kereskedők által, amit hét kisérő török tisztek jelenlétében, meg voltunk kérve, hogy ne osztrák, hanem magyar bankjegyekkel fizessük a vett tárgyakat. Major József, a borsodi védsereg II. század századosa jelentéséből a ministerelnökhez : Rózsahegy, május 21-én 1849. Sass orosz tábornok f. hó 16 án Spitkoviczról elindult 6—7000 ed magával Neumarkt felé , valami 400 kozákot s mintegy 600 osztrák és muszka gyalogságot ágyú nélkül hátrahagyván. A muszkának 2 kr. p. p. napi dija, mit az osztrák kormány 7 pkr. szaporít. Szisnye helységében 15 n zsaroltak, még ártatlan nőkön is erőszakoskodtak, néhányat magokkal el is hurczoltak. Hitelesen beszélik már többen, hogy a muszka gyalogság elkorcsosult gyáva nép, lovasaik azonban jók, különösen lovaik szépek. Tegnap Alsó Kubinban az előőrsöket személyesen vizsgáltam meg, és Liksuka szorosát megnéztem. Az onnan küldött kémünk meglévén , azt mondja , hogy Vogel mult szerdán Puhora, Proszkau, Harócz és Trencsin helyeken s környékén feküdt, honnan három útvval visz a határszélekre. Trenk pedig 1500 főnyi erejével Budetin, Teplicska és Varinban feküdt. Szerdán bizonyos, hogy csata volt, e magán hírek örömmel hirdetik a magyar győzedelmes Beszélj kémem, hogy Trenk 19 én d. e. 11 órakor érkezett volna Terkovára, hol három jó szellemű egyént elfogatván, baromilag megbotoztatta s foglyokul tartja. Naponkint özönlenek a lelkes lengyelek, a harczszomjzél lelkesedve; de mi több, az osztrák táborból naponta számosan jőnek át, elragadtatással harczolandók a magyar szabadságért, folyó hó 18-án 12 közlegény, 1 tizedes és 1 dobos a Vogel táborából dobszóval rakott be Beszterczéra, így fogy lassanként az osztrák tábor, elvégre eléri az isten haragja. A lengyelek beszélik,hogy a muszkák táborában a propaganda percenként erősből, és meglepőleg terjed. Eddigelé már 40 db. fegyvert szerezett csapatom többnyire Hurbanistákból. Hurbanistákat naponta kéritünk kézre. El van fogva Czochius, jaszenovai evang. lelkész, Divéky Antal árvamegyei alispán a németek alatt, — a vaseczi rector, császári biztos és kapitány. Nem hivatalos rész. A hetvenegyedül zászlóalj. Fut az osztrák, vére hull utána, — Veri őt az istennek haragja, — Istennek legsúlyosabb villáma Veri őt, — a magyaroknak karja. Fuss e földről, temetőd földön jársz ! Itt a nap csak szabadokra kél föl, Szolganépnek nem hazája, — sírja, Vérrel ázott sírja a magyar föld, így vonaglik a legázolt kigyó, Mellynek ki van mérges foga szedve, Mig futás közt vissza-visszafordul Kettős nyelvét kiöltvén sziszegve.-------Ott, hol áll az ostromolt Komárom, Érez falával, érezszivü népével, Hol az ellen mérgét elpazarlá, De zászlóját még sem tüzheté fel. Ottan állt meg végső harczolásra, A levert, a holtra üldözött had. Végerővel, mintha tudta volna: Hogy e földön élve nem maradhat. Május 16. 1849. postahivatalnál. — Az ansztriai birodalomba s egyéb külf. tartományokba küldetni kívánt pék, iránt a megrendelés csak a bécsi cs. főposta - hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, s egy■ 4-szer hasábozott apró betüjü sorért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr. a kettős hasába sorért pedig 10 pengő kr. színittatik. Vad sötét volt a holdatlan éjjel, Melly az élet-halál harczot kezdte A sötét éj fátyolon egy-egy rész Csak az ágyuk villáma repeszte. Hallatszott a hang, a harczi lárma A sötétben, de a vér nem látszott, Melly utána ömle, végig festve A sírboltnak épült büszke sánczot. És a harczi zajnak közepette Hangosabban, mint az ágyudörgés, Élesebben, mint a halálhörgés Hallatszott az „éljen Magyarország!“ Sápadtan jött föl az ég királya, A nap, véres éj után egére. Véres volt az ég is, mintha ottan A királyi napnak folyna vére. Rosz idő jár itt alant a földön A királyok és a koronákra. A királyi napnak arczulattalán azért volt olly sápadt, olly sárga. Szemközt állt a két sereg egymásnak, Egyik számra olly csekély— s csatában Mégis olly nagy,— másik olly tömérdek És utósó erővonaglásban. Egy csapat volt ott, most legelőször A csatában, mindeniknek arcza Ollyan ifjú még, az ifjú zászló Most hozatott először a harczba. Még az éltet sem ismerik régen S most a halált jöttek megismerni. Tegnap még tán a földet mivelték S ma itt vannak ellenséget verni. Hull a zápor, sötét golyózápor, Oda nyargal a vezér előbnök, Végig nézi, nem reszket-e karjok, Változik-e, nem sápad-e képök. S szól hozzájok erős férfi hangon: „Gyermekek, nehéz hely, mellyen álltok, Az ellenség itt fog ostromolni S mindent vesztünk, hogy ha ti hátráltok. Ha helyén van szivetek, s benézni Bátran mertek a halál szemébe, És e helyről egyig el nem mentek, Mindent nyertünk azok ellenébe. De ha reszket szivetek, vigyétek Zászlótokat pironkodás nélkül Máshová, én régibb katonákat, Vénebbeket küldök ide végül “ Kigyuladt a kis seregnek arcza a szavakra, nem néztek egymásra, Mintha külön egyenként gondolnák Magukat a helyben maradásra. „Itt maradunk !“ Egy hangon kiálták, Itt maradunk fekve, vagy megállva, Vagy megállva fegyverrel kezünkben, Együl egyig vagy halálra válva! * , Esküdjetek erre meg! ‘ szólt a hős Esküdjetek az élő istenre. Hogy nem léptek hátra, esküdjetek , A hazára és a becsületre. És utána mondották az esküt, Esküdtek az istenre, hazára, Esküdtek a tiszta becsületre, Hogy nem egyet fognak lépni hátra. A vezér ment, a golyók záporában, A nélkül, hogy egyszer meghajolj*, Mintha minden ágyúnak tekéje, Együl egyig ismerőse volna. Mintha nem ő félne a haláltól, De a halál reszketne előtte, Mintha megrettent volna szemétől A golyó, melly sövegét lelőtte. Mint az árviz, ront elő az ellen, Mint a sziklapart áll a magyar had, A halálnak neve napja van ma, Előtte a vetések, arathat.