Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-05-30 / 301. szám

301. Kedd Megjelenik e kp mindennap, kdtffit kivive. Félévi előfizetés a két fővárosban hárholhor­­déssal borit. nélk. 0 ft 30 kr, a kiadóhi­­vatalból elhordva 6 ft, postán borítékban he­tenként 6-szor küldve 8 ft, 4-szer küldve pedig 7 ft 12 kr peng. — Előfizethetni Pes­ten, szabadsajtd-utcza Horváth-ház 583. szám alatt a kiadóhivatalban, egyebütt minden PESTI HIBIIAF Hivatalos rovat. Kedves kötelességemnek tartom az alább következő, folyó hó 24-kén hozzám beküldött levelet a nyilvánosság­nak átadni. — Teszem ezt meleg köszönettel a kormány részéről, melly örül ha nehéz pályáján egyes polgárok hazafisága által istápoltatik, — és sebesült honvéd test­véreink nevében, kiket csak úgy lesz képes a haza meg­jutalmazni, ha ebben egyik polgár másikával verse­nyezik. És teszem e levél közlését azon egyetlen sajnálkozás­sal : miért, hogy nem mutathatom be az illetők neveit is? Da ezt nyiltan kiköté a szerénység, melly ön­magában keresi jutalmát, és nem mások dicséretében. A levél szórűl szóra következőleg hangzik : „Minden hon polgár legszentebb kötelessége a hon „javához vagy keresete és vagyonához mért áldozatokkal, „vagy pedig fegyveres szolgálattal járulni.” Ez utóbbira „élemedett korom és szemeim gyengesége miatt immár „nem lévén képes : bátor vagyok tisztelt kormánybiztos „úrhoz azon alázatos kérelemmel járulni, méltóztassék „alulírottakat a haza szolgálatában megsérült két olly „egyénnek éltek fogytáig tartandó teljes és tökéletes ápo­­lásával megbízni, kik a különben is sok oldalról igénybe­­vett kormányi segedelem nélkül nem képesek maguk­ból gondoskodni. „Milly szeretet és részvéttel fog ezen ápolás részünk­ből történni, mire örököseinket is kötelezendjük , arról „a magas kormány mindenha meggyőződhetik. „Miért is annak ez iránti határozatát elvárva, tiszte­lettel vagyunk.“ — Pesten, május 24-én 1849. Melly ajánlat következtében intézkedtem, hogy ezen jó­téteményben két, arra lehetőleg legméltóbb sérült és tehetlen honvéd részesittesték. Pesten, május 29-kén 1849. Irányi Dániel, t. h. kormánybiztos. Kedves kötelességemnek tartom bemutatni a közön­ségnek Balogh Pálné asszonyt, a kit a pesti katonai kó­­rodák főápolónőjének kineveztem. E lelkes honleány föl­fogva a nőnem magasztos hivatását, vitéz harczanaink ápolására sietett minden felszólitás nélkül, és teljes buz­galommal fáradozott, és fáradozik ma is vitéz hadfiaink gondos ápolásában Forskr Amália asszonynyal együtt. Midőn ezen kivetésre méltó s valódi önfeláldozással p­árosított buzgalmukért nekik a kormány és szegény sé­rült vitézeink nevében őszinte meleg köszönetet nyilvá­nítanék , egyúttal el nem mulaszthatom figyelmeztetni az ill­etőket, hogy mind­azon kórházi készületek, anyagok, szerek stb., mellyek a kórházak számára bevásároltatnak, sérült vitézeink szenvedéseinek enyhítésére szolgálván, azokat lehető jutányos áron kiszolgáltatni szíveskedjenek, mert ez által részeseivé lesznek ők is e szép hivatás telje­sítésének ! Pesten, május 28-án 1849. Irányi Dániel, budapesti t. h. kormánybiztos. Bem altábornagy ur f. hó 16-án orsovai fő­hadi­szállásából Gmer basához, mint a török hadsereg Oláh­or­­szágbani főparancsnokához intézett levelét kézhez szol­gáltatás végett, nem különben Ozmán bey uj orsovai török várparancsnoknak szóló leveleket küldöttség által elkül­­detvén, e tárgybani eljárásáról a küldöttség következő jelentést tett. „Tisztelt altábornagy ur ! Tegnapi napon kapott szó­beli parancsa következtében Ujorsovára indulván, midőn a Duna magyarországi partjára érkeztünk , s a szigeten levő török várőrségnek a kihívó jelt megfuvattuk, azonnal a 3 árból egy csalnak 24 török katonával hozzánk átjött, s ve­lök Hassan Effendi őrnagy a basa veje, és Ali Solejman tüzér százados, kik is bennünket az ujorsovai várőrség parancsnokához Ozmán bey basához átvittek. Midőn a Duna közepére értünk, azonnal az ujorsovai váron s a basa lakásán tiszteletünk jelére (mint a velünk levő török tisztek magyarázák) a török lobogó felvonatott, a várba beérvén, a díszrendben felállított török katonaság között Ozmán bey basához bevitettünk, ki is benünket felállva fogadván, kölcsönös tisztelkedés után az átadás végett re­ánk bízott leveleket néki átnyújtottuk. Miután a hozzá intézett leveleket környezetéből néki senki nem tudta megmagyarázni, azokat felbontva nékünk vissza­adta, s tartalmukat megmagyarázni kérte; amellyeket mi elolvas­ván értésére adtuk, hogy az elsőben független hazánk kormánya nevében altábornagy úr által arra szólíttatik fel, hogy miután a független magyar haza kormánya, most másod ízben tapasztalni kénytelen, hogy ellenségünk az osztrák hadsereg a magas porta tartományaiban mene­kült, és ezen fegyveres bemenetelt a török udvar meg nem gátolta, ez­által mintegy közvetve a független magyar haza iránt ellenséges indulatot mutat, hogy ezen ellensé­ges indulat részünkről ne viszonoztassék : kívánja a ma­gyar kormány tevében altábornagy úr, hogy az összes osztrák sereg lefegyvereztessék, fegyvereik altábornagy urnák a magyar kormány részére átadassanak, az emberek pedig további rendeletig letartóztassanak. Elolvastuk a második levelet, melly­ben az osztrák erő által elrabolt két gőzös a három vontató hajó mint magán tulajdon a társaság részére visszaköveteltetik. Végre el­olvastuk a harmadikat, mellyben altábornagy ur a Duna túlsó részéről seregünkre történt lövöldözések ellen til­takozik. Mind a 3. levélre nézve szóval a legszívesebben megigéré, hogy altábornagy ur kívánsága szerint fog in­tézkedni. Szinte azonnal eli­d­ta az Omer basához czimzett le­velet, rendeltetése helyére. A magyar országgyűlés füg­getlenségi nyilatkozatát, mellyet neki átadánk, a legszí­vesebben vette. Miután a török szokás szerint bennünket kávéval és dohányzással megvendégelt, barátságos kézszoritásával és szives szomszédi egyetértésrel kéréssel elbocsátott, láto­gatások tevésére seregünket, s részérőli vis­zonlátogatá­sok elfogadására bennünket felkért, s tiszteletét altábor­nagy úrtól kezdve, egész az utolsó közembernek is kül­dötte. Mintegy figyelmet érdeklő dolgot érdemesnek talál­juk azt is jelenteni, hogy apróságok vá­­ltása alkalmával bankjegyekkel fizetvén , a kereskedők által, a­mit hét ki­sérő török tisztek jelenlétében, meg voltunk kérve, hogy ne osztrák, hanem magyar bankjegyekkel fizessük a vett tárgyakat. Major József, a borsodi védsereg II. század századosa jelentéséből a ministerelnökhez : Rózsahegy, május 21-én 1849. Sass orosz tá­bornok f. hó 16 án Spitkoviczról elindult 6—7000 ed magával Neumarkt felé , valami 400 kozákot s mintegy 600 osztrák és muszka gyalogságot ágyú nélkül hátra­hagyván. A muszkának 2 kr. p. p. napi dija, mit az osz­trák kormány 7 pkr. szaporít. Szisnye helységében 15 n zsaroltak, még ártatlan nőkön is erőszakoskodtak, né­­hányat magokkal el is hurczoltak. Hitelesen beszélik már többen, hogy a muszka gya­logság elkorcsosult gyáva nép, lovasaik azonban jók, kü­lönösen lovaik szépek. Tegnap Alsó Kubinban az előőrsöket személyesen vizsgáltam meg, és Liksuka szorosát megnéztem. Az on­nan küldött kémünk meglévén , azt mondja , hogy Vogel mult szerdán Puhora, Proszkau, Harócz és Trencsin helyeken s környékén feküdt, honnan három útvv­al visz a határszélekre. Trenk pedig 1500 főnyi erejével Budetin, Teplicska és Varinban feküdt. Szerdán bizonyos, hogy csata volt, e magán hírek örömmel hirdetik a magyar győ­zedelmes Beszélj kémem, hogy Trenk 19 én d. e. 11 órakor érkezett volna Terkovára, hol három jó szellemű egyént elfogatván, baromilag megbotoztatta s foglyokul tartja. Naponkint özönlenek a lelkes lengyelek, a harczszomj­­zél lelkesedve; de mi több, az osztrák táborból naponta számosan jőnek át, elragadtatással harczolandók a magyar szabadságért, folyó hó 18-án 12 közlegény, 1 tizedes és 1 dobos a Vogel táborából dobszóval rakott be Beszterczéra, így fogy lassanként az osztrák tábor, elvégre eléri az is­ten haragja. A lengyelek beszélik,hogy a muszkák táborában a pro­paganda perc­enként erősből, és meglepőleg terjed. Eddigelé már 40 db. fegyvert szerezett csapatom többnyire Hurban­istákb­ól. Hurbanistákat naponta kéritünk kézre. El van fogva Czochius, jaszenovai evang. lelkész, Divéky Antal árva­megyei alispán a németek alatt, — a vaseczi rector, csá­szári biztos és kapitány. Nem hivatalos rész. A hetvenegyedül zászlóalj. Fut az osztrák, vére hull utána, — Veri őt az istennek haragja, — Istennek legsúlyosabb villáma Veri őt, — a magyaroknak karja. Fuss e földről, temetőd földön jársz ! Itt a nap csak szabadokra kél föl, Szolganépnek nem hazája, — sírja, Vérrel ázott sírja a magyar föld, így vonaglik a legázolt kigyó, Mellynek ki van mérges foga szedve, Mig futás közt vissza-visszafordul Kettős nyelvét kiöltvén sziszegve.-------­Ott, hol áll az ostromolt Komárom, Érez falával, érezszivü népével, Hol az ellen mérgét elpazarlá, De zászlóját még sem tüzheté fel. Ottan állt meg végső harczolásra, A levert, a holtra üldözött had. Végerővel, mintha tudta volna: Hogy e földön élve nem maradhat. Május 16. 1849. postahivatalnál. — Az ansztriai biroda­lomba s egyéb külf. tartományokba küldetni kívánt pék­, iránt a megrendelés csak a bé­csi cs. főposta - hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, s egy■ 4-szer hasábozott apró betüjü sorért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr. a kettős ha­sába sorért pedig 10 pengő kr. színittatik. Vad sötét volt a holdatlan éjjel, Melly az élet-halál harczot kezdte A sötét éj fátyolon egy-egy rész Csak az ágyuk villáma repeszte. Hallatszott a hang, a harczi lárma A sötétben, de a vér nem látszott, Melly utána ömle, végig festve A sírboltnak épült büszke sánczot. És a harczi zajnak közepette Hangosabban, mint az ágyudörgés, Élesebben, mint a halálhörgés Hallatszott az „éljen Magyarország!“ Sápadtan jött föl az ég királya, A nap, véres éj után egére. Véres volt az ég is, mintha ottan A királyi napnak folyna vére. Rosz idő jár itt alant a földön A királyok­ és a koronákra. A királyi napnak arczulatta­lán azért volt olly sápadt, olly sárga. Szemközt állt a két sereg egymásnak, Egyik számra olly csekély— s csatában Mégis olly nagy,— másik olly tömérdek És utósó erővonaglásban. Egy csapat volt ott, most legelőször A csatában, mindeniknek arcza Ollyan ifjú még, az ifjú zászló Most hozatott először a harczba. Még az éltet sem ismerik régen S most a halált jöttek megismerni. Tegnap még tán a földet mivelték S ma itt vannak ellenséget verni. Hull a zápor, sötét golyózápor, Oda nyargal a vezér előbnök, Végig nézi, nem reszket-e karjok, Változik-e, nem sápad-e képök. S szól hozzájok erős férfi hangon: „Gyermekek, nehéz hely, mellyen álltok, Az ellenség itt fog ostromolni S mindent vesztünk, hogy ha ti hátráltok. Ha helyén van szivetek, s benézni Bátran mertek a halál szemébe, És e helyről egyig el nem mentek, Mindent nyertünk azok ellenébe. De ha reszket szivetek, vigyétek Zászlótokat pironkodás nélkül Máshová, én régibb katonákat, Vénebbeket küldök ide végül “ Kigyuladt a kis seregnek arcza a szavakra, nem néztek egymásra, Mintha külön egyenként gondolnák Magukat a helyben maradásra. „Itt maradunk !“ Egy hangon kiálták, Itt maradunk fekve, vagy megállva, Vagy megállva fegyverrel kezünkben, Együl egyig vagy halálra válva! * , Esküdjetek erre meg! ‘ szólt a hős Esküdjetek az élő istenre. Hogy nem léptek hátra, esküdjetek , A hazára és a becsületre. És utána mondották az esküt, Esküdtek az istenre, hazára, Esküdtek a tiszta becsületre, Hogy nem egyet fognak lépni hátra. A vezér ment, a golyók záporában, A nélkül, hogy egyszer meghajolj­*, Mintha minden ágyúnak tekéje, Együl egyig ismerőse volna. Mintha nem ő félne a haláltól, De a halál reszketne előtte, Mintha megrettent volna szemétől A golyó, melly sövegét lelőtte. Mint az árviz, ront elő az ellen, Mint a sziklapart áll a magyar had, A halálnak neve napja van ma, Előtte a vetések, arathat.

Next