Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-07-01 / 329. szám

Megjelenik e lap [mindennap,( kHMt kivív«. Félévi előfizetés a két fővárosban házhozhordással borit. nélk. 6 ft 30 kr, a kiadóhivatalból elhordva 6 ft, postán borítékban hetenként 6-szor küldve 8 ft, d-szer küldve pedig 7 ft 12 kr peng. — Előfizethetni Pesten, szabadsajtd-utcza Horváth-ház 583. szám alatt a kiadóhivatalban, egyebütt minden Vasárnap PESTI HÍRLAP 329. postahivatalnál. —" Az ausztrál birodalomba s egyéb külf. tartományokba küldetni kivánt pén. iránt a megrendelés csak a bécsi cs. főposta - hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, s egy■ 4-szer hasábozott apró betüjü sorért, vigy ennek helyéért 5 pengő kr. a kettős hasába sorért pedig 10 pengő kr. számittatik. Julius 1. 1849. felhívás a „Pesti Hírlap 44 július-decemberi második félévi Megjelennek e lapok hetenként hatszor. Előfizetési ára félévre Budapesten házhozhordással boríték nélkül 6 ft 30 kr, a kiadó-hivatalból elhordva 6 ft, postán hetenként 0-szor küldve 8 ft, kevesebbszer küldve 7 ft 12 kr pengőben.— Előfizethetni a Pesti Hírlap kiadó hivatalában (szabadsajtó-utcza, szabadsajtó udvar 583. sz. a. földszint) és minden postahivatalnál. Landerer és Heckenast, a Pesti Hírlap kiadó-tulajdonosai. Arra kérjük még a tisztelt közönséget, miszerint előfizetési megrendeléseiket jóeleve küldjék be, mert csak úgy lehetünk képesek a „Pesti Hírlap“ pontos és folytonos szétküldését sikeresíteni. Hivatalos rovat. Hirdetmény. Pöltenberg tábornok vezénylete alatti 7-dik hadtest f. hó 2- án az ellenség főereje által megtámadtatván, több óráig tartott elszánt harczias ellentállás után kénytelen volt a túlnyomó nagy erőnek engedve, a győri állomást s Győrvárosát elhagyni, a honnét is a legjobb rendben Ácsig visszavonult, itt csatlakozott a segítségére küldött azon hadi erővel, mellyel együtt a Duna jobb partját biztosítani képes leénd. Pest, junius 30-án 1849. Állad. rend. k.ponti osztály igazgatósága által. Körlevél, az ország minden törvényhatóságainak. Mitán több, az ellenséges császári uralom alá jutott hatóságokban, a betáblázásokra nézve olly törvény ellenes rendelkezések történtek , mellyek az 1848. 16-dik t. ez. világos rendeletébe ütköznek; i. e. május 10-ről 1155. i ig. sz. a. kelt rendelet folytán, az illető törvényhatóságok ezennel oda utasittatnak, hogy ollyatén be táblázások, mellyek törvényszék vagy bármilly, a felhívott törvénybe ütköző helyen történtek; addig is, míg eziránt, — nehogy a jólelkű hitelezők elsőbbségi jogaikban sérelmet szenvedjenek, a legközelebbi törvényhozás intézkedend, azonnal, a közgyűlés helyett felállított bizottmányi ülésekben újólag tábláztassanak be. Kelt Pesten, junius 28. 1839. Igazságügyi minist. Vukovics Sebő. Nem hivatalos rész. Pest, jun. 30-án. Tegnap estve népgyülés volt a muzeum terén. Özönlött a nép, ellepte a tért az országutat. „Vesztettünk“, alig lehet leirni mi benyomást tett e szó reá s nem csüggedett, nem esett kétségbe — feszülni érezte izmait. 6 órakor megjöttek a szónokok, a Rákóczy induló, a dal mellett, melly másfél század előtti hason tendentiája küzdelmeink emléke. A lobogó egyik felén véres kereszt vola, „istenért, szabadságért“ fölirattal. A másik felére szűz Mária Magyarhonvéde, volt festve. Megható pillanat egy óriás tömeg egy gondolattal, egy nép egy érzeménnyel szabadon élni, vagy meghalni a szabadságért! Két jel alatt tették le az esküt. Mert tudták, hogy e két jel mindenike lelke ejtendi őket, s mert tudták, hogy a lelkesedés a győzelem. A mi erőnk a havasról leeső hógomoly ereje, melly perczenként növekszik. Elleneink ereje nap sütött hó, melly perczenként apad. A mi diadalunktól egy haza élete, egy ezredév szabadsága függ, s mi győzni fogunk. — Szombaton Schodelné utoljára lépend fel Normában. Ez szinipályája hattyú dala leend. Evvel kezdte pályáját, evvel is akarja bevégezni. Ki ne ismerné érdemeit ? operánkat ő alapitá meg. Ki ne sajnálná őt ? csak azért is, mert jelenben senki sincs, ki helyét pótolhatná. — Klapka városunkba érkezett. — Zörényi. Lármaszózat. Eljöttek nemzetünk végelkeseredésének nagy napjai, a harezok nagy napjai, mellyeknek párját a történet nem mutatja fel. Volt még idő, midőn despotái ellen fegyvert ragadott a magyar, volt még idő, midőn erős mellét a barbár népek ellenébe szegezte , volt idő , midőn a hazánk keblén élődött lázongó vipera fajokat kelle megtörnünk, de illy korszaka a magyarnak, mint a mostani, soha sem vala. Most öszpontosult minden neme a veszélynek, most despoták, barbár népek s lázongó csordák seregeivel egyszerre kell küzdenünk. Most a harcz lángja kívül belül felgyújtotta hazánkat. De egy vigaszunk van , minél nagyobb az ellenség erőfeszítése, annál közelebb állunk a czélhoz. A mi czélunk: népszabadság vagy halál. Az ellenség ellenünkben irtó háborút visel: mint éhes fenevadak száguldanak végig rónáinkon a zsoldosok seregei pusztítva, rombolva , gyilkolva mindent, mit előtalálnak. Vagy ők győznek, vagy mi győzünk, így is , úgy is, czélunk el van érve, vagy ők irtanak ki minket, vagy mink öljük meg őket, más sors nem várhat reánk : népszabadság vagy halál ! — A legnehezebb korszakban élünk, de a legnagyobb elszántsággal is nézünk szembe a részekkel. Soha nemzetünk készebb nem volt kimeríteni teljes erejét, mint most, soha elkeseredettebben nem nézett szembe a vészekkel, mert soha illy irtózatos méltatlanság rajta el nem követtetett. Mint a nép e vég elkeseredésében bízunk, évszázadokon keresztül a nép akaratában nyilatkozott az isten akarata, és a nép izmos karja volt az isten bujtoló ostora. Meg fognak töretni elleneink, ki fognak űzetni határainkról, futni fognak ők vissza hazájukba, mint megsebesitett vadak barlangjaikba visszaszaladnak. Csak te Magyarhon ártatlanul megtámadott népe légy elkeseredett és irtóztató. Tépd ki a bombák kanóczait mint Róma fiai, s gyújts föl velek a helységeket, hol ellenid pihennek. És te szép ifjúság, melly a harczok részein annyiszor néztél szembe a halállal — rohanj bátran előre, s ontsad az ellenség vérpatakjait fegyvered élén. Legyen a magyar neve borzadalma a rabszolgaság bérenczeinek, és öröme a szabadság istenének. Legyen a magyar neve páratlan emlékű a történetben, legyen dicső minő őskorában vala, midőn nagy Lajos és Corvin Mátyás áll a sergeink élén. Te pedig népek istenei ki fenn az égben hosszú év óta nézed hazánk keserves küzdelmeit, ki láttad a rajtunk elkövetett borzadalmakat, s ki e sok istentelenséget eddig sem nézted behunyt szemekkel adván népünknek dicső győzelmeket: nyújtsad malasztodat terhes csatáinkra, százszorozd a bizalom és hit érzetében nemzeti erőnket és önts rettegést az ellenség szivébe. Küld jobbodat vallásos és szabadság harciunkra, és sújtó ostoroddal állj bosszút elleninken, minden kihulló csepp vérünkért, kik reánk történnek, holott ellenök e nemzet nem vétett soha, kik üldözőbe vettek bennünket, holott miattunk csendesen nyugodhattak fészkeikben. A te kegyelmed malasztját érezzük szivünkben hatalmas isten, és fut tőlünk a csüggedés, karjainknak izmai megfeszülvek ! Föl, föl föl Magyarhon minden népet föl a harczra, föl a csatára! Az isten szeliden néz alá egéből reánk, a vagy menyországgá teendi e hont, vagy fölnyitja szebb hazánknak a menynek kapuit. Előre! előre szergeinket a nemzetek istene vezérli ! Kövessük őt s legyen meg előttünk az ő szent akarata ! D. Képviselőség és kormányhivatalok. A napokban mind inkább kezdett pártja alakulni azon elvnek, hogy kormányhivatalnok egyszersmind képviselő ne lehessen. A básia, mellyre ez elvet felállítani akarják, az egyéneknek a hatalom általi megvesztegethetése, s azon következtetés , hogy a ki a kormánynak hivatalnoka, annak egyszersmind lekenyerezettje. Ezen tapasztalásból vett leczkét nekünk az ausztriai kormány adta. Sok meggyőződések penészedtek lelkünkre a múlt keserves századokon át, mellyek minket téveszmékre ragadnak. Megszoktuk a múlt időkben a hivatalnokokat, a szabadelvűség antipoláris csillagainak tekinteni, megszoktunk minden hivatalnokot akkor tekinteni, mint ki bőrét hazájától a kormány részére elalkudta. S ebben volt is valami azon időben, midőn a kormány és hon két ellenség volt, s egymást felfalni kész volt volna, mint a muszka a magyart és viszont. Ámde most az idők különböznek,a kormány többnyire a törvényhatóságok legszabadabb elvű egyéneiből alakult, s valljon azok már mind elkárhoztak-e, midőn a hatalom küszöbén átléptek! Arra legyen-e a nemzet szabadelvűsége átkozva, hogy soha a népet mint kormány szabadelvű irányába ne vezesse , hanem maradjon mindvégig a petitiók vagy jogküzdelmek terén ? Mert hiszen úgy csak nem vágyhatik egy szabadelvű ember is kormánytagja lenni, ha ő a házasság becsületes teréről, már ex professo a közvélemény által száműzetik. És arra legyen kárhoztatva egy nemzet, hogy saját előítélete által elkárhoztatott kormányán, ne lásson becsületes embereket, kiket a nép szerethet, s kik viszont a népért élni halni készek volnának ?! Azon elv, hogy képviselő nem lehet a kormány embere , mert az annak lekenyerezettje ex professo — nagyon rosz hatású elv; demoralizálja az a kormányt, s egyes tagjait, s midőn a hivatalnok, ki bureauxába belép, a nép illy előítéletétől kisértetik olly érzések közé esik, mintha lelkét az ördögnek eladta volna. De demoralizálja a népét is, midőn a kormány hivatalokon fekvő e vastag ködén az előítéletnek megtörik s kormányhoz való vonszodás érzete, és önkint fejlődik ki lelkében a szolgai engedelmesség, a polgári kötelesség érzete helyett. De a corruptió elkerülhetése szempontjából nagyon félszeg elv máskép is az, hogy kormányhivatalnok képviselő ne lehessen. Kérdem, mellyik megvesztegethetőbb, az-e, ki már behelyeződött egy kormányhivatalba, honnan már elmozdíthatatlan; vagy az, ki képviselővé korteskedi föl magát , hogy valahogy egyes zsirós kormányhivatalba bejuthasson, mellyiknek áll valljon inkább érdekében a lecsapás, avagy illy előítéletes elvek fölállitatásával kötelességévé tesszük-e a kormánynak, hogy mivel neki elveink szerint a közjólét ellenségének kell lenni, tehát becsületes embert ne alkalmazzon maga mellé, ne ollyat, ki a nép bizalmát megérdemelhetné, s ki a nép és a közjó érdekében jó érzelemmel bír ! Én valóban ezeket nemcsak tévedett, de veszélyes argumentumoknak tartom, s igen veszélyesnek tartanám, ha ezen argumentumok a népnek és kornak közvéleményévé válnának. Ha elokoskodjuk a kormány irányában a nép bizalmát, úgy nem csak egy jóakaratú kormány idves hatását csökkentjük, hanem megöljük az emberek vágyait egy olly kellemetlen polgári kör elfoglása iránt, mellyel csak a nép bizalmának és kegyeletének elvesztésével nyerhetni meg. Ha még a kormány egyes hivatalnokáról se tesszük fel, hogy a nép érdekeit képviselni képes legyen, úgy természetesen még képzetünk sem lehet olly kormányról, mellynek elvei a nép elveinek kifolyásai legyenek. És ha ennyire lekenyerezettnek hiszünk minden kormányhivatalnokot, akkor önmagunkban az emberiséget aljasitottuk le, midőn minden hatalmasabbról egyenesen azt tesszük föl, hogy az mint oktalan által, elvét, öntudatát feláldozva megy arra, merre őt egy még hatalmasabb kéz korbácsolja. Félszeg képzetek lesz ezek, mellyeken meg érzik az osztrák magyar idők szaga—azon keserves idők maradványa ez, s minden ehez hasonló félszeg képzeteink, melylyekben a nép és kormány, mint tűz és viz, egymással összeolvaszthatatlan elemből állottak. Egyébiránt mindezekből a világ kincséért sem akarom azt kihúzni, hogy már csak lehessen ezután is, mint eddig volt kormányhivatalnok és képviselő is ugyanazon egyén. Ha ezt állítanám, valóban democrat elveim rovására tenném azt. A democratia természete szerint az állománynak ixigyenélői nem lehetnek, nem lehetnek fényelgő zsirszopói, s részekre fölösleges kiadások a nép zsebének rovására Nem lehet hivatali hely, mellyel csak parádéból szólt.