Pesti Hírlap, 1879. január (1. évfolyam, 1-30. szám)
1879-01-16 / 15. szám
Budapest, 1879. 16. szám. Csütörtök, jan. 16. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész — kr. ^ a Budapest,, nádor-ntoia 7. Ii„ milln ^zleménTintend» | *•'v'V •- v Bérmentetlen levelek csakis — Sr*2 POLITIKAI NAPILAT^p' MAP TÁP I á T m 7 v a I A lt d. a. az ásvány gyűjtemény; vasárnapon Orsz. képzőművészeti társulat tárlata (Su- megtekinthető. Közvágóhíd a Soroksár im a r i A n LAi IMI VALurv. d. e. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gázát, saját ház.) Magyar tudományos ut végén a vám mellett. Városházak: a Csütörtök : katholikus: Marczel Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig 9—1-ig akadémia (Ferenc-József-tér saját ház.) régi a városház-téren, az új a Lipótprotestáns . Győző Nyitra: hétfőn d. e. 9—1-ig a képtár , mindennapon. Országos képtár.Eszter- Iparmuzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. az. a.Városi vigadó (redoute)” l . d. u. a régiségek, kedden, csütörtökön házy-féle az akadémia palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város» » görögorosz: 70 tanítvány_____s szombaton a természettár és a néprajz,____Nyitva: vasárn., szerd. é8 pent. 9—1-ig. Budán, az udvar távollétében mindig ligetben. ______________________ Nemzeti iskola. Törvényhozóink 1848-ban és 1868-ban egy végzetes tévedésnek estek áldozatul. „Adjunk szabadságot és teljes jogegyenlőséget a nemzetiségeknek, és hálásak, magyarok lesznek érte“ — volt Kossuth jelszava 1848-ban, és e jelszavának végrehajtására válaszul kapta a szerb pártütést és horvát lázadást. „Ne kényszeresük a nemzetiségeket a magyar nyelv elsajátítására, és meg fogják azt tanulni saját érdekökben“, — így okoskodtak 1868-ban törvényhozóink, élükön az emelkedett szellemű Eötvössel. Csináltak nemzetiségi törvényt, melynek nincs párja a világon, és csináltak népoktatást, melynek nem is lesz joha. És a válasz, melyet túlliberális alkotásaikra kaptak, volt a nemzetiségi izgatás, mely soha oly szenvedélylyel nem garázdálkodott, mint ez új korszakban; és az a — minden szónoklatnál, minden okoskodásnál ékesszólóbb — tény, hogy Magyarország 5—6000 népiskolájában a magyar nyelvet még vendégként sem ismerik. Külföldi ember, — legyen német vagy orosz, angol vagy francia — ha azt mondják neki, hogy Magyarországon vannak törvényhatóságok, melyeknek hivatalos nyelve nem az államé, hogy vannak egyházak, melyek ügyei idegen nyelven intéztetnek s vannak ezrével iskolák, melyekben az állam nyelvét csak hitből ismerik, — nem fogja elhinni e képtelenségeket. Ha pedig meggyőződik róla, hogy e képtelenségek valóban léteznek, és pedig léteznek nem egy idegen, abszolút hatalom parancsszava, erőszakoskodása folytán, hanem léteznek a nemzet kilenc-tizedrészben született magyarokból álló képviseletének és saját kebeléből vett kormányának önkénytes, senki által rájok nem kényszeritett akarata következtében : — akkor az idegen, ki a műveit nyugaton tapasztalta, hogy mily eszközökkel épitik fel a nemzetek saját sorsuk palotáját, — mire ámulatát kiheverte, akaratlanul is azon kérdésre fog fakadni: vájjon van e életképessége, van-e jövője a magyarnak ? Van-e jövője azon nemzetnek, mely a jelenben, midőn egész Európában, a Szajnától a Volgáig a nemzetiségi eszme uralkodik a népek életén s az egyes fajok ez eszme zászlaja alatt küzdenek a létért, zsebretett kézzel, keleti indolenciával nézi ellenfeleinek lázas buzgalmú törekvéseit, maga pedig elmulaszt mindent, amit nemzetisége s ezáltal létele biztosítására tehetne ? És ez indolencia egyaránt bűne a kor,mánynak, törvényhozásnak és a társadalomnak. Az igaz magyar, ki a nemzetiségi eszme mai korszakában átlátja a magyar nemzetiség erőteljes kifejtésének szükségét, mindennap, a köz- és magánélet minden ágában fájdalmasan tapasztalja azt a vétkes közönyt, melylyel a magyar társadalom legdrágább kincse, nemzetisége iránt viseltetik. Mikor fog végre öntudatra ébredni ? Az ébredésnek egy örvendetes jele a törvényjavaslat, melyet a kormány a magyar nyelvnek a népiskolákban leendő taníttatásáról készített. Ha igaz, hogy az iskola bölcsője a jövendőnek, akkor csakugyan benne kell megkezdeni a törvényes intézkedések sorát. Az iskolát kell nemzetivé tenni, hogy azzá legyen a társadalom, és ha ez, ha a magyar közönség, mely maga germanizálja leghathatósabban az országot, nem teljesíti kötelességét, legalább ne hivatkozhassék vétkes közönyének mentségéül a kormány és törvényhozás példájára. Üdvözöljük a törvényjavaslatot, bár nem értünk vele mindenben egyet. Sokaljuk a hat esztendőnyi időt, melyet a magyarul nem tudó néptanítóknak a nyelv elsajátítására enged. De azért elismerjük, hogy e — külföldi példákhoz mérten — túlkíméletes eljárás indokolható. Ily gyöngéd, liberális eljárással szemben a részakarat sem fakadhat panaszra. Szeretnék a határidőt, mely alatt a magyar nyelv a törvényjavaslat értelmében az ország összes népiskoláiban taníttatni fog, megrövidíteni, de ha a törvényhozás többsége azt magáévá tenné, az efölötti vita egy percig se késleltesse a törvény meghozatalát. Hol állanánk ma, ha 1868-ban, midőn népoktatásunk ügyét szabályoztuk, kimondatott volna az, amit e törvényjavaslat rendel? ! Üdvözöljük a kormányt a téren, melyre lépett, s melyen — szemben a magyar társadalom ázsiai indolenciájával — némi bátorság kellett a kezdeményezéshez. És reméljük, hogy a javaslat, melylyel a jelen törvényhozói nemzedék a múltnak egy mulasztását teszi jóvá és a jelennek egy kötelességét teljesíti a jövő iránt, az összes pártok által, egyhangúlag fog törvényerőre emeltetni. Mint nekünk szécsből jelentik, holnapután ő felsége elnöklete alatt közös , mégis mi ez a tény ahhoz képest, melyet a külön hölgyek számára fenntartott társalgóteremben találni. (El ne felejtsük, hogy az urak számára szintén van külön társalgó, továbbá dohányzó terem, valamint még egy nagy társalgó-terem nők és férfiak számára közösen). Meg kell említenem a női társalgó-terem e bútorozási s berendezési remekmű egy sajátságos, igazán francia leleményességük ötletét.“ E terem ugyanis földszint van, s az operatőrre szolgálnak ablakai, mely tér tudvalevőleg Pária legélénkebb helyeinek egyike. Hogy a fogadó női lakói anélkül, hogy az ablakból kinézzenek, anélkül tehát, hogy őket lássák, a tér folyton változó képeiben gyönyörködhessenek, a terem másik egész hosszoldala az ablakokkal szemben, egy óriási tükörből áll, s a dámáknak tehát egyebet sem kell tenni, mint kényelmes bársonydiványokról betekinteni e reflextükörbe, s mindent láthatnak, mi a világ legszebb terén történik. Ez azután, csakugyan a kényelem non plus ultrája. Hogy e teremben zongorákéig vannak, s zenedarabok bőviben, azt ilyesmi után említeni sem merem. Hat számunk 8 oldalt tartalmaz. APESTI HÍRLAPI TARCAIX Párisi képek. (1878-iki úti naplómból.) (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) II. De térjünk vissza a prózaibb adatokhoz. Hiszen ezek képesek leginkább, minden magyarázat nélkül is, megmutatni e hatalmas intézet (mert ennek kell nevezni) nagyszerű arányát. A „Cour d'Honneur“-től balra helyezték el mindama hivatalok és helyek, melyekre az utazónak legsűrűbben van szüksége, még pedig a „főkapus páholya“ a posta-, a táviróhelyiség, a pénztár, a pénzváltó helyiség, az idegenek általános elfogadóterme, végre a szállóház, külön hordárainak és azonfelül a tolmácsok és vezetők gyülekező szobái. Mindez földszinten. Ugyancsak földszinten jobbra van : a nagy iroda, hol a fogadó lakosai számára kiszolgáltatják Páris összes színházaira a külön számukra fenntartott jegyeket (valóban csekély ráfizetéssel), továbbá egy tágas s fényes úgynevezett „café-diván“ kitűnő berendezéssel , számos biliárdasztallal stb., végre a boulevardról jővő földszint az állam által külön berendezett dohány- és szivaráruló helyiséget találni. (Franciaországban tudvalevőleg, úgy mint nálunk, a dohány monopólium dívik.) A nagy udvarból néhány lépcső vezet a földszinti „perron-ra,“ szemben a főbejárattal, melynek mindkét oldalán tehát két „ascenseur“ (emelőgép) emeli föl az utasokat a kívánt emeletig. Az emelőgépek reggeli 6 órától éjfél utáni 1 óráig működnek naponkint, s napjában körülbelül 300—400- szor járnak föl s alá. A perronról egyenesen jutunk az olvasó-terembe s a társáigó terembe. Az olvasó terem fényre nézve páratlan. Nem tagadom, hogy ez az étterem lepett meg leginkább. Egy óriási terem ez, mely bátran beillenék báli-teremnek is Fényes csillárok (számra négy), köröskörül bársony kerevetek, a terem középrészét elfoglalva négy hatalmas olvasóasztal, elborítva Franciaország s a szomszéd országok legolvasottabb lapjaival, s azonkívül lapokkal a világ minden részéből. Mindkét oldalról hét óriási ablakon át esik a világosság.