Pesti Hírlap, 1879. január (1. évfolyam, 1-30. szám)

1879-01-14 / 13. szám

Budapest, 1879. 13. szrím. Kedd, jan. 14. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész. évre 14 írt — kr. M H » kiadóhivatalban vétalnak f*L lir í! £ ■: Dp a*fI U1911 1 El ^ — I EL£§ II Ili il wLmmk 1 IL em-’15-ajtó-Kiadó hivatal ■ ■■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ tova a lap szellemi részét illeti Budapest, aider-vt». 7. B, “lB*en k­emény ^ .„ft . ) Bérmentetlen levekk csak is-POLITIKAI NAPILAP®^ — — T 7­7, v—TTiT~r I.i ' i ■■■———i——n im m c r t u hu d. u. az ásványgyüjtemény; vasárnapon Orsz. képzőművészeti társulat tárlata (Su- megtekinthető. Közvágóhíd a Soroksár NAPTÁR. LÁTNIVALÓK. d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények gázát, saját-ház.) Magyar tudományos út végén a vám mellett. Városházak: a Kedd: katholikus: Bódog Nemzeti múzeum. (Muzeum-körút.) valamelyike, a könyvtár pedig 991-ig akadémia (Ferenc-József-tér saját-ház ) régi a városház-téren, az ut a Lipót­protestáns • Bódog Nyitra: hétfőn d. e. 9­1-ig a képtár , mindennapon. Országos képtár (Eszter- Iparmuzeum. (Sugárút,a ké­pzőművészeti utcában 24. sz. a.Városi vigadó (redoute) " p. .. * K d. u. a régiségek; kedden, csütörtökön Kázy-féle)az akadémia palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város­„ görögorosa: Szilveszter________s szombaton a természettár és a néprajz. Nyitva: vasáru., szerd. én pént. 9—1-ig. Budán, az udvar távollétiben mindig ligetben. A bosnyák falu. A szervezési statútum szerint, melyet Bécsben Bosznia és Hercegovina számára ki­­d­olgoztak, a két tartomány a közös mi­li­isztériumnak rendeltetik alá. A külügymi­nisztériumban, melynek vezetője egyúttal el­nöke a közös kormánynak, az ang­­­board­ok mintájára külön hivatal állíttatik fel a bizott­ság Bosznia és Hercegovina ügyei számára“ cím alatt. E bizottság végzi a munkát, de irányt és utasítást a közös kormánytól vesz , tehát ennek orgánumát képezi a bosnyák ügyek központi vezetésére. A hely­színén a tartományi főnök feje és vezetője az igazga­tásnak. A közös minisztérium vagy közvetle­nül maga, vagy a tartományi főnök által gyakorolja az összes közigazgatási, igazság­szolgáltatási, sőt még törvényhozási jogokat is bosnyák területen. Nem akarjuk ezúttal e statútum érdem­leges tartalmát boncolni, bár egyes részei e tekintetben is kihívják a kritikát. Szorít­kozunk az eljárás jellemezésére, melynek e munkálat létrejöttét köszöni. Az egész statútumban egy szóval sem említtetnek az alkotmányos törvényhozó tes­tületek. Kimondatik, hogy a közös kormány az összes boszniai ügyekben a magyar és osztrák kormányokkal egyetértően tartozik eljárni,­­ de a parlamentekről se­hol nincs szó, még a legáltalánosabb mon­da­tfordulat alakjában sem. Lesznek, akik a statútum e hallgatásá­ból azt fogják következtetni, hogy a közös kormány tehát abszolutisztikus módon akarja Boszniát igazgatni. Mi azt nem következtet­hetjük belőle. Nem azért, mert, ha nincs is szó a statútumban alkotmányos ellenőrzésről, ez monarchiánkban annyira magától ér­tetődik, hogy szüksége felett kételkedni nem is lehet. A szabályt nem kell mindig említeni, a kivételt igen. Nem akarjuk fel­tenni a közös kormányról, hogy az alkotmá­nyos testületek megnevezésének mellőzése által magát e testületek ellenőrzését akarná mellőzni , és­pedig azon egyszerű okból, mert törvényeink értelmében az ellenőrzést abszolúte lehetetlen mellőzni. úgy értelmezzük tehát a közös kor­mány munkálatát, hogy az nem akarja — mert lehetetlent józan észszel nem akarhat — a bosnyák ügyek vezetését az alkotmá­nyos ellenőrzés alól elvonni. De még e feltevés mellett is két nagy­­fontosságú kérdés ötlik élénkbe. Az egyik az : mely alkotmányos testü­letek ellenőrizzék Bosznia kormányzását ? A másik: miért nem terjesztetett a sta­tútum, mely jan. 1-sején már életbe lépett, előre a törvényhozások elé ? Bármit feleljen a kormány a második kérdésre, az nem lehet kielégítő. Felhatalma­zása volt az okkupációra s a dolog természe­ténél fogva az okkupációval karöltve járó adminisztratív teendőkre, de nem volt felhatal­mazása arra, hogy a tartomány kormányzatát önhatalmilag szervezze. Ezt a statútumot ok­vetlen a magyar és osztrák parlamentek elé kellett volna terjeszteni, és csak elfogadtatása után végrehajtani. Ha pedig erre december­ben már nem volt idő, kérdjük, hol volt megírva, hogy épen január 1-jén kell Bosz­niában az új szervezetű kormányzatnak meg­kezdődnie ? Ki vesztett, minő érdekek szen­vedtek volna csorbulást azáltal, ha az ideig­lenes katonai igazgatás mindaddig fentarta­­tik, míg a törvényh­ozások nem szervezik a kormányzatot ? Vannak körülmények, melyek közt egy kormány kénytelen lehet saját fele­lősségére intézkedni törvényhozási ügyekben. De jelen esetben nem találunk semmit, ami az ily intézkedést igazolhatná, és kiváncsiak vagyunk rá, mit fog a minisztérium ezen — már valóban alkotmányellenes — eljárásának mentségére felhozni. Az első helyen említett kérdésre azon­ban már a statútum megadja a feleletet, mi­hangú gondomat, redős homlokú aggályaimat és mulatok. Szaturnusz isten tiszteletére aztán ült országra szóló mulat­ágokat. A rómaiak elnevezék ezt szaturnánák- nak. Ezen isten boldog uralkodása alatt élte a világ a rege szerint, az Ő legaranyosabb, legderültebb napjait, s a hálás utókor visz­­szaemlékezett a jó uralkodóra Mennyi bolon­dot is csinálhattak ezek a rómaiak, mikor a legnagyobb bolondság abból állott, megtenni azt, mit az emberiség két ezreddel később fölvilágosultsága egyik lángpercében végbe­vitt: szabaddá tenni a rabszolgát. A szaturnáliák alatt a rabszolga szabad lett, és ura végzett minden szolgálatot. Az ókori civilizáció okosabb volt a miénknél, az érzékeket is, az egész embert minden szenvedélyével, gyöngéjével a vallás szolgá­jává tette, s igy szerezte meg magának az­­ egész emberrel az ő lelkét is. Az istennel az­­ istenek mulattak. A népszakadás, a népáradat megindult. Az a vegyes hólavina, melyet góthok, longo­­bárdok, hunok, alánok, herulok stb. képez­­tek, megindult, és végig görgött az óvilág don a tartományokat a közös kormánynak rendeli alá, és azt mindenütt csak a magyar és osztrák kormánynyal való egyetértésre utalja, de a parlementekről mélységesen hall­gat. Világos ebből, hogy azon alkotmányos testületek, melyek ellenőrzése alá a közös kormány Boszniát és Hercegovinát helyezni akarja, nem más, mint a delegációk. Ha a közös kormány egy­által­án gon­dolt arra, hogy nem abszolutisztice fogja e tar­tományokat kezelni,­­ akkor szándéka az, hogy a delegációk legyenek reájuk nézve az ellenőrző és törvényhozási hatalom. Ez, Magyarország és Ausztria jelenleg fennálló törvényei mellett, egyszerűen lehetet­len. Törvényeink értelmében a delegációk egyedüli feladata a külpolitika vezetését el­lenőrizni, a kül- és hadügyek költségvetését megállapítani: törvény­hozói joguk nincs semmi. Ha pedig a közös kormány ezt belát­ván, módosítását javasolná az alkotmánynak oly irányban, mely a delegációkat a törvény­hozási jog bizonyos mértékével ruházná fel, ez a kormányozás világos és egyenes ellen­tétben állna alkotmányunk szellemével A közös kormánynak a boszniai szerve­zési statútumban kifejezett programmja csak az alkotmány kijátszásával, vagy oly irányban való módosításával vihető keresztül, a­mely irány, midőn a delegá­ciók hatáskörét kiterjeszti, egyenes ellentét­ben áll Magyarország érdekeivel. Valóságos trójai faló ez a szervezési statútum Ha megnyitnék előtte alkotmányunk sáncait, magunk vinnék a falak közé az el­lenséget, mely annak lerombolására tör. Óvakodjanak e sáncok hivatott őrei, hogy e veszedelmes állat valahogy be ne csempész­­tessék a falak közé. Ő cs. és ap. kir. Felsége m. év dec. 30-án kelt legfelsőbb elhatározásával cs­­ r.t¥MHlRLAP^ÁRCÁJA! A farsang. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Mennyi dicsőt, nagyot gondolt ki és vitt v­égbe az emberiség fiatal korában, mi­kor m­ég teljes legényerőben érezte magát és egetverő packázással piramisokat tetézett a homok sivatagokra, bábel­ tornyok üstökével akarván a csillagokat elérni. Az idő elszórta, elöntötte, feldöntötte. Csonka romok regélnek a fiatal legény hety­keségéről. Szokások, szellemi vívmányok elvesz­tek, elpusztultak. A megvénhedt emberiség fiatal korának annyi szép, ifjúkori emlékét elfeledte. Egyet azonban föntartott a többi közt: a víg, bachanális, kalandos, koszorús napokból — a farsangot. Valamelyik jó napján az édes ifjúság­nak eszébe jutott: tűzök ki magamnak pár napot, pár hetet, amikor elfelejtem az év ke­serveit, és azt, hogy tökélyesedésem nagy mun­káján fáradok, dolgozom arcom verítékével, s azalatt mulatni fogok, sutba dobom esz­műveltségén. Századok vívmányai vérbefultak, s egy újvilág épült föl a régi romjain. Az újvilág legtetején a tiara csil­logott. Az óvilág ura a vallás volt, az újvi­lágé a pápaság lett. Ezen a tisztítón kellett az emberiségnek átmenni, hogy­­ kijóza­nodjék. A farsang is a tiara hatalmába került. A farsang nagy úr volt. Sokat megölt a régi derűs, de túlélt civilizációból a pász­torhoz , hanem ezt a kis ördögöt, melyet Kar­neválnak neveztek el, ezt meg nem ölhette. Ráült a tiara hegyibe és fittyet hányt. A keresztény is mulatni akart, mert az is csak húsból való ember volt. A rómaiak, mikor pogányokból kereszté­nyekké lettek, bátorlelkű mártírok voltak, készek kiállani vadállatok elé az aréna po­rondjára, hanem az édes szaturnáliáktól nem tudtak megválni. A virágfüzéres boros pohár csábítón csillogott feléjük, a nedv édesgetve habzott a kehelyben, inni akartak belőle. És a pohár csakúgy habzott, gyöngyözött nem­zedékről nemzedékre. A tiara rátette kezét, besorozta a ka­lendáriumba, és azt mondá: — Te pogány, én megkeresztellek! Mai számunk 8 oldalt tartalmaz.

Next