Pesti Hírlap, 1879. április (1. évfolyam, 90-118. szám)

1879-04-20 / 108. szám

Budapest, 1879. _____ _____ 708. név, _______________ Vasárnap, ápri/ 20. Előfizetési árak: Hirdetések: hOT» »! előfizetések é« » l»p t^AT T rr t TZ" L T AT A TI TV A T­ eV ■*» J mert kezektől fogadtatnak el. ezetkfildésére vonatkoző felszó* POLI­­TIK­AI N AJPILA Kéziratok W.eza nem zdztnzk. tamlánok intézendő«. K raeglekininete. Kozv&giaiA u. Soroksár NAPTÁR LÁTNIVALÓK. d. e. 10—­-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, Baját-ház.) Magyar tudományo3 ut végén a vára mellett, városnak&k­ Voer m . b.tTinkilinz • Fehér vasárn Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike; a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc-József-téraaját-ház.) régi a városház-téren, az uj a k­ipo­­­asárn.. katholikus. Fehér vasam. Nemzeti mu­­ . és hét hBnapon g-l-ig. Országos képtár Iparmuzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. az. a.Városi vigdó (redouta­n protestáns: Quasim. csütörtökön a természet-és néprajzi-tár. (Eszter­házy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. Állatkert a város . görögorosz: G. Husvét ut. kedd. és pénteken az ásványtár; szerdán Nyitra: vasárn., szerd. és pént. 9—1-ig._____Budán, az udvar távollétében mindig ligetben. _________ A mai szám tartalma: Gyöngyélet Oroszországban. — Politikai HÍREK. --- Az ÜLÉSEK ELŐTT. — TETEMRE hívás. III. — Politikai szemle. — Tudomány ÉS IRODALOM. — SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET. — Színházi csevegés. — Táviratok. — Ezüst menyegző Bécsben. — Napi hírek. — Vidék. — Közgazdasági hírek. — Színházak és mulatságok . Szinlapok. — Vonatok in­dulása. — Vízállás. — Nyilttér. — Tárca : Fény- és árnyképek a fővárosból XIV. Tava­szi András. — Regény: Két férj neje. (Folytatás). — Vegyes. — A budapesti értéktőzsde. — Hirdetések. — A mellék­leten : Az ezüst-menyegző ünnepélyek szín­tere Bécsben. — Sok semmi. — Párisi levél. — Munkácsy otthona Párisban. — Hirdetések. Gyöngyélet Oroszországban. Tőr és kard, golyó és korbács osztoznak az uralomban a világ legnagyobb birodalma felett. Angyali állapotok: törvényes és tör­vénytelen gyilkosságok váltják fel egymást; kétféle bíróság mond halálítéletet, a forra­dalmi végrehajtó bizottság és a katonai tör­vényszék ; kétféle szabadság van, szabad mindenkinek merényletet elkövetni és szabad mindenkit felakasztatni; az árulás is kétféle, a hivatalnokok elárulják a cárt és spionok elárulják az összeesküvést. A múlt hét története ebből áll: Szent- Pétervárott lőttek a cárra és valamelyik tá­bornokára, Archangelszkben meggyilkolták a rendőrfőnököt, Charkovban megszöktették a kormányzót, Moszkvában megöltek egy fiatal embert, Kazánban három rendőrtisztet. Pár száz ember elfogatott s börtönbe vettetett. A forradalmi végrehajtó­ bizottság száznyolcvan­két embert ítélt halálra, többnyire magas ál­lamhivatalnokot és tábornokot. Több kor­mányzó és öt miniszter beadta lemondását. A fejedelmi család tagjai katonai őrizet nélkül nem mernek kimenni az utcára s a rendőrfő­nököket is két kozák kiséri. A cár ukázt bo­csátott ki, melyben az ostromállapotot kihir­dette s az egész országot katonai kormány­zat, haditörvényszék s a tábornokok tetszés szerinti eljárása alá veti. A sajtóra visszaállit­­tatik az előleges cenzúra. Az egyetemek és iskolák katonai felügyelet alá helyeztettek s a tanulók száma korlátoltatik. A forradalmi bizottság új proklamációt bocsátott ki s Ber­­talan éjjel fenyegeti az államkormányt. Az ál­lamkormány külön rendőrséget szervez a kül­földre menekült orosz forradalmárok kikémlé­­sére. Szent Pétervár ki volt világítva, az összes templomokban hála istentisztelet tarta­tott a cár életének csodás megmentéséért, a külföldi fejedelmek gratuláltak, a helyőrségek szaporittattak. Most már elutazhatik a cár Li­­vádiába. Solowieff nem tudott lőni s a négy go­lyó, mely közül egyik sem talált, hány száz embernek kerül életébe ? Ama merénylet oly zsarnokságot szült, mint még Oroszországban is hallatlan eset. Pár hét múlva az orosz abso­­lutizmusról a­milyen eddig volt, úgy fognak beszélni az emberek, mint az orosz szabad­ságról, mely eltűnt. Az orosz polgári hivatalnok, kit a nép gyűlölt, szentnek fog feltűnni az orosz katonai hivatalnok mellett, kinek telj­hatalom adatott korlátlanul uralkodni s ki természetes brutalitását fokozni fogja, hogy zsarnokságával érdemeket szerezzen. Elfogat­hatja a kit akar, tehát be fog csukatni min­den embert, kire ráfoghatja, vagy kire mások ráfogják, hogy forradalmár. Számkivetésbe küldheti a kit tetszik, tehát el fogja űzni Szibériába, kinek arca nem tetszik. Minden orosz katona szereti a pénzt és szereti a pa­­zarlást. Most egyszerre minden kormányzó­ságba prokonzulok kellenek, lesz ott gazdál­kodás. A megbolondult absolutizmust csak nézi Európa és bámulja. Lesi, hogy ugyan mi lesz ebből? Mert amit a cár ukára parancsol, az képtelenség. A­mi pedig képtelenség, az meg nem állhat. Képtelenség, hogy a mai világban akármilyen polgári társada­­dalomban a törvény felfüggesztessék s a ka­tonai hatóságok diktátori hatalommal kormá­nyozzanak. Képtelenség, hogy a serdülő fia­talság ne neveltessék. Ki ilyen rendszabályo­kat bocsát ki, az nincs eszénél. Hogy lehes­sen az államnak polgárháborút folytatni saját népével? Ilyet csak a kétségbeesés tehet, s ha megkísérti, rövid időn kivül, hogy ezen kísérlet is meghiúsult. Feltűnő gyorsan fejlődnek a dolgok Oroszországban. Az ellentétek összeütközése heves és mindennapos. Mindig többen vannak a nihilisták, s nagyobb elismeréssel talál­koznak. Azelőtt egy kis szekta valának, pár hó­bortos egyén kalandos társulata, ma egy nagy tek után várható „örvendetes eseményeket , segítettek neki választói is. Várták a mada­rat, nem jött, a házasság áldatlan ma­radt, (nem tudni, ki hibája miatt) s így ter­mészetesen felbomlott. Róla mondok mesét. Hol volt, hol nem volt, még az Óperen­ciás tengeren is túl, mindazonáltal a sorok­sári tengeren innen volt. Vala egyszer egy hosszú szürke kenderszín szakáll, alatta egy szürke magyar nadrág s egy pár csikorgó csizma, felette pedig egy kicsiny sárga és hajas fej. Ez Tavaszi András. Olykor a szakálla a felső vége alatt vízirányosan kétfele nyílik: akkor tudja meg az ember, hogy Tavaszinak szája is van. Ha pedig e nyíláson át a hangját ki­ereszti, akkor arról győződik meg az em­ber, hogy e nyílás nem a szája volt neki, hanem az o orra. Egyébiránt olykor a sza­káldnak nemcsak felső vége működik, az alsót is mozgalomba hozza, előrántván alóla két h­osszúságos lőcskart és hadonászván ve­lük irgalmatlanul. Ez azonban csak akkor történik, mikor­­ szónokol. Egyéb alkalom­mal csupán mély jelentőségű fejrázásai és csizmáinak herosztrateszi ropogása gyaníttat­­ják, hogy a hosszú szakáll alatt, fölött és mögött nem mindennapi szellem lakik. Ismét­lem, ez Tavaszi András. De hogy meseszóban folytassam, ő volt a régi Pestnek és az uj Budapestnek egyik „ . .ii , • /*. i___ut____ \ Att A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Fény- és árny képek a fővárosból. Irta: Kákai Aranka. XIV. Tavaszi András. Motto: „Egyszer volt egy ember. Szakálla volt kender.“ Brr, de csúnya áprilisi idő van oda­­kinn ! Olyan erős szél fúj, hogy elsodorja a fényképelő masinát három lába dacára, ösz­­szetöri az üveget képestül, aztán meg olyan hideg is van, hogy belé merevszik a rajzoló ujja s a tusfesték tőle az ecsetvonás szerint szabálytalan szarkaláb-nyomokat hagy hátra arckép helyett. Ma nem fotografirozunk, tisztelt közönség, a műterem ajtaját bezárom. Ha azonban a budoáromban megláto­gatnak, oda a kandalló mellett egy kis cse­vegésre vagy mesemondásra, szívesen látom önöket. Igen, mesélni fogok ! ez épen ilyen zimankóhoz való. De várjon miről meséljek? Hisz mióta Andersen a kötőtűről egy egész rikató his­tóriát bírt pöndöríteni, tárgy annyi van, hogy sok. — Elmondjam a Fekete Lajos kaland­ját, ki egy magyar nemzeti rablóbanda nép­szerű kapitánya volt a Szepességben két évszázad előtt, beleszeretett a beányagróf szép nejébe, elrabolta s hogy a férjet kárpótolja, összefogatott száz szép leányt a vidéken, fegyvereseivel elvitte éjnek idején a leánya­gróf lakásába az egész leánytranszportot s aztán udvariasan rájuk zárta az ajtót: tessék választani! — Vagy elmondjam a Don Flamingo lovaglását, ki a harmincéves háborúban esküt tett szent Frusinára, hogy kikémli az istentelen Gusztáv Adolf tábo­rát, ennek okáért rákötöztette magát egy griffmadár hátára s aztán ott is veszett éhen, mert a griff a magas sziklabércek közé szállott vele. — Avagy elregéljem a 65 esz­tendős Luca kisasszony házasságának törté­netét, ki rettenetes gazdag volt s temérdek kérőnek kosarat osztott, végül ráncos arccal belebondult egy fodrászlegénybe, nőül ment hozzá és isteni félelemmel várta karosszéké­ben naponkint azt, ami tudomása szerint a házasság után következni szokott s a mit úgy hivnak, hogy „örvendetes esemény.“ Vagy várjunk csak jut eszembe egy férfiú története, mely majdnem analóg a Lu­ca kisasszonyéval. Ez a férfiú ugyanis oly körülmények közt lépett „polgári“ házasságra a ferencvárosi választók ifjú s szép, bár nem hajadon Bizalmával, mint Luca kisasszony a fodrászlegénynyel. Különbség a két eset közt csak annyi, hogy Luca kisasszony a házas­ság után busmagában várta karosszékébe azt a nem tudom mit. — Tavaszi pedig . ... . Ejnye, korábban kiszalasztottam a nevét, mint eleve szándékozom , no semmi — tehát Ta­vaszi András nem egyedül várta a mézes he- Mttí »jciUMUUl* «a olfjaíl lartaliua*,

Next