Pesti Hírlap, 1879. június (1. évfolyam, 150-178. szám)
1879-06-03 / 151. szám
Budapest, 1879. ____________________tat. szám._____________________ Kedd, junius 3. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész évre 14 frt — kr. HRHEfek |pl * kiadóhivatalban vétetnek fal. nensi EJö*p®fi U r n l Ibi | Egyes szám 4 kr. Kjül l|j j|| gj|j|| jp ImKm! U nfjlH jgMBF Budapesten, nádor-utcza 7. Kiadó hivatal: H IBI H IB H H H I H BbSHB up Budapest, nádor-utcsa 7. •*., Minden közlemény intézendS. . .A Am » 1*« Bésrmentetlen levelek csak i*~ UZ POLITIK AT NAPTLAP —1• lamlécok intézendök. A V / lj L 1 1 IV ü l il l\ i lljlii . Kimtől vissza nem adatnak. 7 lATMiv&iiSii és szombaton a képtár, vasárnapokon Orsi.képzőművészeti társulat tárlata. (Su- megtekinthető. Sörvagonja a Soroksár [NAPTAR. LAINi valuk. d. e. i6.1-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját ház.) Magyar tudományos ut végén a vám mellett. Városházak Kedd: katholikus: Barnabás Nemzeti múzeum. (Múzeum-körút.) valamelyike, a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc-József-térsaját ház.) régi a városház-téren, azgl a Lipő -Bernabán .nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. Országos képtár Iparmúzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. sz. a. Városi vigadó (redoute •* prows ans, csütörtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város ai görögorosz: Isáziusledd, és pénteken az ásványtár; szerdán Nyitra, vasárn., szerd. és pént. 9—1-ig. Budán, az udvar távollétében mindig ligetben. _________ A mai szám tartalma: Isten hallotta. — Szeged és a nyilvánosság. — Politikai hírek. — A második országos iparos kongresszus. — Károlyi István grófmásodik pohárköszöntője az iparosok lakomáján). — Tudomány és irodalom. — Ünnepély a párisi nagy operában a szegediek javára. — Színház és művészet. — Táviratok. — Napi hírek. — Közgazdaság. Szerb vasutak. — A vetések állása. — Színházak és mulatságok. Szinlapok. — Közlekedés. — Vízállás. — Tárca: Londoni Tárcalevél. — Regény: Két férj neje. (Folytatás). — Vegyes. — Hirdetések. Isten hallotta. Egy ifjú gróf élt és nem tudá miért; álmodva töltött éjet és napot, szórakozást és élvet keresett, a szerencse őt üldözte nyomon, mindene volt, csak boldogsága nem volt. A világ bámulta, az asszonyok bálványozták, az urfiak majmolták, az urak kényeztették, a társaság kedvelte, ünnepelte, palotái gazdagok, földei dúsak, cselédségének számát maga sem tudta, minden arra volt teremtve, hogy őt szolgálja — hát ő minek van ezen a világon ? Darab ideig vígan mulatott. Kedvét töltötte, mint virágos réten könnyű pillangó. Szeszélyes jó kedvvel elűzte az unalmat, vig cimborákkal a tréfát kereste, gyönyörködött lovakban s fegyverekben, a fenhéjjázást szellemnek hive s a gavallérosságot összetévesztette a becsülettel. Fiatal évei igy teltek egyre-másra ,s minden nap meghozta a legjobb időtöltést, mely az évad szerint kínálkozott; a szegény paraszt meséje az asztalról, mely mindig terítve állott a kívánt ételekkel és a zacskóról, mely mihelyt megnyitották teli volt pénzzel, nem volt mese, mert a gazdag gróf úgy élt, mint a mesebeli herceglegény. Hányan nem irigyelték az ifjú mágnást s ő ezt az életet mégis megunta. Agyában az ész gondolkozni szeretett volna s nem volt neki miről; ajala beszélni, füle hallani szeretett volna okos dolgokról, de a gróf környezetében nem voltak nálánál okosabb emberek ; bordái alatt dobogott a szív és ő szeretni nem tudott. Hát rá nézve is csalódás az élet ? Van-e vagy nincs barátja ? Van, vagy nincs ideálja? Csak neki nem adott az Isten hivatást, kit sok tehetséggel s bő áldásával szinte meg-s vert? Helyette mások dolgoznak, mások gondolkoznak s ő senkiért. Erős, egészséges és fiatal s ne tegyen semmit. A dicsőséget is ■ úgy kapta örökségbe, azt se maga szerezze. Hát mért tiszteljék őt az emberek, ugyan mivel érdemelte ő azt meg, hogy oly szépen köszöngetik az utcán ? Ez a hízelgés fájhat öntudatának. És vájjon mért szeressék őt mások, s vájjon szeretik-e? Oly jól esik szeretni és szerettetni. Azok az üres termek, azok a teli pénztárak, azok a hűvös kertek, még azok az ősi képek is fönn a falon, mind olyan holt hidegek, nem értik birtokosuk lelkét s érzelmeire nem felelnek. A minden esti szokott kompánia oly fecsegő, nem jó már arra sem, hogy szórakozást nyújtson mióta az ifjúból férfi vált. Férfi, akinek életcélja nincs ! Gond nélkül élni és cél nélkül élni, annyit tesz: minek élni ? És ezen gondolat eltűrhetetlen. Egy napon az ifjú gróf megemlékezett, hogy neki van hazája. Hát mégis van valami, mely nagyobb mint az ő uradalmai, s van nemzete, melyet ő szolgálhat s nem megfordítva. Sok millió ember azon fajból mint ő, azaz csak oly ember s époly magyar, ha nem is gróf s nem is ősrégi nemes valamennyi. Ezt a hazát, e derék nemzetet, mint szülőföldet s mint vérbeli vért szeretni érdemes. És a fiatal gróf ur szeretett. Ezóta tudta mért van a világon. Ezóta érzi pénzének becsét jobban, mint azelőtt. Rangja nem mint üres cím hangzik nevével, hanem mint a nemzettől családjának adott kitüntetés, melyet az egyénnek kötelesség kiérdemelni. Fejében tervek forrnak, szivében érzés, izmait nemes tetterő dagasztja, lelke nem üres többé, ideje immár nem fölösleges, attól fél, hogy évei rövidek, hogy nem fogja megérni a napot, midőn ő boldogította hazáját. Lassan érett az elhatározás, hogy a nemes gróf elbúcsúzik fiatalságától s a finom úri pajtások kizárólagos körén túllépve, másokkal is barátkozzék kik alkalmasak arra, hogy velök egy célra szövetkezzék. S mikor ez elhatározás megszületett, a gróf ur igy szólt: A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Londoni Tárcalevél (Saját tudósítónktól.) A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. Május 28. 1879. (Csodaszerü felfedezés. — Két női szörnyeteg. — Öt hidszabadalom befejezése. — Királyné születésnapja. — Webb kapitány az úszás „champion“-ja. — Gazdasági kiállítás. — Derby nap.) Ha nem csalódom Jókai Mórt egy regényében a képzelet annyira elragadta, hogy egész az éjszaki sarkig hatolt, és ott heteken és hónapokon át töltötte olvasóival és képzeletszülötteivel az időt anélkül, hogy a roppant hideg nekik, az útonjötteknek ártott volna, sőt azok képesek voltak holmi ott rekedt és szörnyen összefagyott ősembereket, kik már jegecekké váltak, ismét felszabadítani és az emberiségnek (persze nem annak melyhez ők hajdanra szokva voltak) visszaadni. Koszorús regényírónk, e dúsgazdag képzelőtehetsége annak idején nem kevés mulatságot idézett elő és több volt az, mint jókedv, ami az illető könyv megbírálásánál nyilatkozni szokott volt. Hanem hát most mindazok, kik úgy cselekedtek, siessenek ám egy őszinte „pater peccavi“-val bocsánatot kérni Jókaitól, ki költői ihlettel valóságos előhirdetője és prófétája volt egy most nem rég történt, és a „Times“ révén köztudomásra került csodaszerű felfedezésnek — mely hogy rövid legyek—nem áll másból, minthogy eljött az idő, megvan az eszköz, csak legyen meg az akarat, hogy kényünk - kedvünk szerint nem csak háziállatainkat, vagy kint a réten, erdőn és egy e bőtt tanyázó igás, szárnyas vagy egyébb jószágunkat’, hanem saját magunkat, szeretteinket és elleneinket egész egyszerű módon „megfagyaszthatjuk“, odább rakhatjuk a meddig csak tetszik, és ha aztán kedvünk kerekedik ismét elővehetjük, újra életre hívhatjuk — minden baj vagy utóbaj és fáradság nélkül! Aki nem hiszi, hallgasson ide ! A Times május 26-iki számában t. i. egy Brisbane-ben (Queensland, Australia) megjelenő lap után közölt egy majdnem meseszerű történetet, mely alig jutott köztudomásúvá, máris mindenütt vitáznak, vezércikkeznek felette, számos köröket élénk mozgásba hozott. E sorokban kivonatát közlöm a cikknek és kedves olvasóimra hagyom kiszínezni ezen felfedezésnek lehető következményeit önmaguknak . A hús kivitel tudvalevőleg Austráliának egyik legfőbb jövedelmi ága és mindinkább oda törekednek, hogy a hús mentül gyorsabban és mennyire lehet eredeti alakjában kivitelképessé tétessék; egyik főeszköz eddig az volt, hogy a juhvagy ökörhús darabokat fagyasztó termekben helyezték el, ott megdermesztették és igy a hajóra szállítva, jégkamarákban küldték a hoszszú útra Európába vagy Indiába. _____Egy olyan „fagyasztó“ intézet tulajdonosához jön a minap egy nevéről olasznak látszó úri egyén — signor Rotura, ki egy legközelebb tett felfedezése alapján azt állítja, hogy nem szükséges ezentúl az állatot megölni és a húsát azután megfagyasztani, megteszi ő ezt az élő állattal, úgy hogy megdermesztve el lehessen pakolni, küldeni és hetek vagy hónapok múlva, ha szükség van rá, ismét feleleveníteni, anélkül, hogy időközben súlyából, testi vagy ösztönszerű tehetségeiből valamit veszített volna. Persze hogy kinevették Rotura uramat, hanem hát ő azonnal egy kis kedvenc kutyán kísérletet tett, melynek fülébe egy kis vágást ejtett és abba két csepp folyadékot glycerinnel vegyítve öntött; három-négy percre rá a kis állat tökéletesen meg volt dermedve, négy lába kifelé meredve, szemei rendkívül tágítva és nyitvák, és úgy látszott mintha az állat strychninnel mérgeztetett volna meg, de amellet minden erőlködés vagy küzdelem nélkül múlt volna ki. A hulla (mert hát egészen annak látszott) óvatosan egy szekrénybe tétetett és másnap reggel a tulajdonos nagy örömére (ki az állatkát, mely semmi lélekzetet nem von és teljesen megfagyott, egész élettelennek hitte, mert a test temperaturája 25 fokon zéruson alul állott) Rotura az állatot ismét visszahitta az életbe, azáltal, hogy elébb meleg fürdőbe tétette, és midőn a test a rendes hőmérséket visszakapta, tíz percre rá egy másik folyadékot csöppentett az állat nyakán ejtett kis vágásba és M. Grant (a kutya tulajdonosa) egy eddig nem is sejtett látványnak volt szemtanúja. A kutya t. i. .a mai számunk S oldalt tartalmaz.