Pesti Hírlap, 1879. augusztus (1. évfolyam, 210-240. szám)

1879-08-01 / 210. szám

1879. augusztus 1. is azon irány felé hajlanék. Ennyi erőfeszítés­nek talán csak lesz valami eredménye. Mindig csak arra kell visszatérnünk, hogy Kheireddin bukása az absolutizmus folyta­tását jelenti. Jellemző az is, hogy a „nemzeti tanács,“ melyben az Ulemák voltak többségben, rövid tanácskozás után kijelenti, hogy Khei­reddin programmja ellentétben áll a korán törvényeivel. Franciaországban folyvást tart a bona­­partista komédia. Cassagnac Pál kijelenti, hogy nem akarta sérteni tisztelt barátját D­e­­troy­e­t urat, az „Estafette“ szerkesztőjét, Cuneo d’ Orneo pedig kezességet vállalt Napoleon hg. vallási érzelmeiért, úgy lát­szik, hogy a bonapartisták a komikumra adták magukat és erővel nevetség tárgyul akarnak szolgálni a francia nemzet és Európa előtt. A szultán és nagyvezére. Csütörtökön reggel — így írja a „Köln. Ztg.“ — levelezője Konstantinápolyból — adta be Khelred­­din basa lemondását, azzal visszavonult palotájába s kijelentette, hogy semmiféle állami ügyekben nem fog részt venni. Az nap este a kapu­dzsihoz sürgős parancs érkezett, melyben meghagyatik, hogy a babali állami termeket, hol az új nagyvezért kinevező szultáni hatt fel fog olvasgatni, készen tartsa két nap alatt az ün­nepélyességre. A legnagyobb zavar és bizonytalanság uralkodott két napig a magas portán, követségek dragománjai, hivatalnokok tömege nyugtalanul hemzsegett a palota csarnokaiban, hol a legellentétesebb, száz meg száz hírt kapkodtak föl. A hirlapírók ott tolongtak, mindenkinek volt valami fontos mondani­valója. Ezalatt teljes inter­regnum uralkodott, senkinek eszébe sem jutott iromá­nyokhoz nyúlni, minden úgy volt, ahogy volt. A miniszterek mindenkit biztosítot­tak, hogy a nagyvezér beteg, de két nap múlva átveszi újra a kor­mányzást. Természetesen senki sem hitte el, a lapok a legmerészebb kombinációkat bocsátották célnak, s a kormány, mely különben a oly szigorú a lapok ellen, most meg se cáfolta a közölt híreket. Eközben szombaton küldöttség jelent meg Khei­­reddinnél, mely Ali, Kadri és Munif basákból állott s fölkérte Kheireddint, venné kezébe ismét a kormányza­tot. A volt nagyvezér igen udvariasan fogadta őket, de kijelentette egyúttal határozott szándéka gyanánt, hogy az ügyektől végleg visszalép. A miniszterek akkor a Jildiz palotába mentek s a nagy ur elé terjesztők kéré­süket, hogy a szultán nagyvezér kinevezése által ves­sen véget a rendetlenségnek. A szultán nagy­eunuchja által fogadtatta el a minisztereket, s az kijelenté nekik, hogy a szultán roszul van. A szultán egyik segédtisztje azután a ke­reskedelmi minisztert Dsevdet sürgősen hívta a szul­tánhoz. Este minisztertanács tartatott, melyben Dsevdet kijelenté, hogy a nagyvezér kineveztéig ő vezeti a mi­nisztériumot a szultán megbízásából. A nagyvezéri hivatal napokon át betöltetlen ma­radt, mialatt a tárgyalásokat Kheireddinnel a nagy­­eunuch vezette. Kheireddin feltételei és azok el nem fogadása ismeretesek. E levél azonban jellemző világot vet azon élhetetlenségre, mely a konstantinápolyi udvart jelenleg az egész Európában a legnyomorultabbá bé­­lyegezi, lejtették a csárdást, hiszen „0“ ott volt, mások egy rőffel szűkebbre szabták kedvölt szélét, — mert „ő“ nem volt ott. Hogy ki ő ? Nem tu­dom ! . . . . Kinek szőke, kinek barna, kinek kékszemü, kinek fekete — detto, . . . min­denki ugyanazt keresi, mindenki másban találja fel . . . ki is vonhatná összegbe az egyesek véleményeit egy bálés fölött, mikor ez csupa különnemű mennyiség . . . mert alapjuk az, a­mi fölött már a régi rómaiak sem dispu­tálnak,­­ az ízlés. Én per excellence nemzeti jellegűnek ta­láltam a társaságot, mert túlnyomó volt a fehér ártatlanság piros ruhában, zölde­ket beszélve, — legalább a fűzér táncig; ez azonban olyan hosszúra nyúlt, mint az öreg Nestroyként az út Purkersdorftól Amerikáig — s igy lassan kint kifogyott a „muníció.“ . . . Reggelfelé az öltözékek kezdtek bennün­ket a földiek múlandóságára, és az ártatlanság bukására, a keztjük és derekak piszkolódásá­­sában emlékeztetni ... a nap már farkasszemet nézett velünk, s ekkor a társaság arra kezdte gon­dolatait irányozni, „hogy holnapra is kell a ló“ ... hat óra lehetett, mire én is elhatároztam maga­mat hogy veuve cliquet- és gond-telte feje­met babérjaimon, akarom mondani : szalmazsá­komon kinyugosstaljam, . . . s bevonulást tar­tottam a Kisfaludyba, mely (faute de mieux) vendégszerető füttőlyukát nyitotta meg előt­tem, hogy nyolckor át is vigyen Sió-fokra, így egy lélekzetben jó reggelt, jó éjszakát és szerencsés utat kívánva magamnak, neki állhat­tam a múltak emlékeit papírra álmodni . . . PESTI HÍRLAP. A királyi udvar őseidben. A kies fürdőhelyen az idény csúcspontját évről­­évre uralkodópárunk és udvarának megjelenése képezi. Az előbbi évekhez képest a királyi család az idén igen visszavonult életet él. A királyné nem lovagol ki a sza­badba, vagy legalább olyankor nem, mikor a járókelők tekintetét magára vonná száguldó paripája. A király napközben dolgozik, s hetenkint többször jár szürkület­kor vadászni, leginkább a nápolyi exkirály és Andrássy gróf kiséretében. A „dementi-ügyek“ közös minisztere ott kitűnően helyreállott, mihez Ischl kitűnő égalja s a hi­vatalos jobbágyok mértföldnyi távolsága egyenlő jóté­konyan működtek közre. Bismarck „barátja“ itt két enyhítő körülménynyel mentegetheti magát, az egyik Katinka grófnő, s a má­sik hirtelen kifejlődött leánya. Igen sok nem-politikus fő hajlandó ez utóbbi miatt a grófnak „kissé elhibázott” politikáját is megbocsátani. Miután uralkodónkat gasteini találkozására Vil­mos császárral, el kell kisérnie, Andrássy grófnak meg A trónörökös s a pávadaru. Rudolf trónörökös nemcsak a legjobb vadászok és hegymászók egyike, de az alpesi szárnyasok egyik legala­posabb ismerője. B­r­eh­m tanár híres könyvének, a Th­ir­­­e­­b­e­n-nek első kötetében e tárgyról több dolgozat jelent meg a trónörökös tollából. Olvasóinkat kétség­kívül érdekelni fogja a magas rangú természettudós és író dolgozata, azért egy fejezetet az idézett könyv azon közleményeiből, melyeket a trónörökös írt, mutatványul le­fordítunk. A fejezet a pávadaru­ról szól: Brehm tanár a következő megjegyzést bocsátja előre : „A pávadaru szabad életéről érdekes adatot köszö­nök Rudolf osztrák trónörökösnek, ki 1877 ápril ha­vában szerencsés volt e ritka szárnyasokból egy gyönyörű példányt ejthetni. A vadászat rendezője őt szólita fel, hogy a szárnyast lelője. Egy vadásztiszt elvezette a magas vendéget a fajdok párosodási helyére, hol a pávadaru ezeket rendesen megtámadni és rövid tusa után elűzni szokta“. Az érdekes jelenetet ezután a trónörökös igy adja elő: ,,Midőn az erdő széléhez közeledtem s egy kis réthez értem, melyet a nyílt tértől két pagony választott el, egy vadász jött hozzám, ki értesített, hogy a rét túlsó végén az imént egy oávadarut pillantott meg. Én arra fordulok s magam is láttam egy nagyobb szárnyas alak­ját, melynek sötét tollazata szembeszökően elütött a nap­sütötte homokföld színétől. Külseje után ítélve első pilla­natban valami kisebb siketfajdnak néztem, nem pedig pá­vadarunak, de mennél tovább vizsgáltam, annál világo­sabb lett előttem, ha ugyanisy távolságban lehetséges helyes ítéletet hozni, hogy ez a szárnyas mennyire elütő alakja atyjától és anyjától egyaránt. Lassú járása, hosszú s óvatos léptei, a mód, mellyel eledelét a mezőn keresi, test­hordozása­­. mindez oly sajátszerű volt, hogy inkább vallott valami fácánra, mint pávadarura. Azon is csodálkoztam, hogy a délután első óráiban látok a mezőn fajdot. De számításba vettem, hogy a síkság mennyire megváltoztatja azon állatok éles nádját s szokásait, melyek rendszerint a magas bércek közt szoktak lakni; később volt módomban tapasztalhatni, hogy az e vidékbeli fajdtyúkok reggel és estve elhagyják az erdőt és a mezőn csatangolnak. A va­dászok azt beszélték, hogy az a madár mindig azon hely közelében marad, mélyen én is láttam s csak estre megy át a szántóföldekre, olykor egész a falu közvetlen köze­léig, hol t. i. a fajdok rendszerint párosodni szoktak, s az esti szürkület beálltakor átfut a földeken jó magasra, egész az erdőségig s jó mélyen az erdőben egy magasabb fasudaron, de legtöbbször egy ugyanazon helyen tölti az éjszakát; reggel azonban, kora hajnalhasadáskor ismét ott található a párosodási helyen, elrejtőző, valami mo­csárfélében A főherceg ezután előadja szerencsés vadászatát és aztán igy ír : ,,E szárnyas alakja, ha nyugodtan áll, nyúlánknak mondható, mert ilyenkor teste, melyet járás­közben féljobbra fordít, egész hosszában kiterjed. Ha ma­gát biztosságban érzi s nyugodtan körültekintve tipegni kezd, akkor lábait mindig magasra emeli s a nagyobb tyúkfélék szokása szerint lépdel; ezekről a tyúkléptekről könnyű ráismerni. Jelen alkalommal azonban léptei fá­cánra emlékeztették engem. Midőn feléje kezdek kúszni az erdő felől, mielőtt észrevett volna, fejét mélyen behúzta tollai közé, két­ szárnyát hanyagul lebocsátá egész a földig, s az egész alak egy álomtól meglepett madár benyomását tette. Miután az emberek neki még nem ártottak, az erdei szárnyasok közt pedig 5 volt a legerősebb, azért legyőz­­hetlennek tartá magát s nemcsak minden elővigyázat nél­kül, de valódi buta módon, hagyta magát a veszedelem­­ben. A vadászok elbeszélése szerint már három nap óta ily helyzetben találták a szárnyast minden reggel.“ Ezután a trónörökös tömör vonásokban irja le, mikép jöttek a fajd­ madarak a hely­színére, mikép lesett rájuk s mikép támadta meg őket csellel, mint rettentek meg azok, mint igyekezték magukat védeni s mikép vetett véget a jelenetnek a trónörökös golyója, mely a pávadarut megölte. E kivonatos mutatványból is láthatják olvasóink, hogy Rudolf trónörökös az ornithologiában nemcsak pon­tos megfigyelő érzékkel bír, de ítéletei is alaposak s követ­keztetései helyesek. A m. tud. akadémiától tehát nem puszta hódolati tény volt, mikor a trónörököst a természettudományi osz­tály tagjai közé választá. TÁVIRATOK. Szerajevo, jul. 31. (A „P. H.“ magán­­távirata.) Az osztrák-magyar-török no­­vibazári bizottságot kisérő­ hadtest egyenlő részben török és osztrák- 3 színház és művészet. *(Aggházy Károly és Huber Jenő) jeles fiatal zeneművészeink — mint nekünk gleichenbergi levelezőnk írja — f. hó 28-án hangversenyeztek Glei­­chenbergben. A kitűnően sikerült hangversenyen Win­­dischgrü­tz herceg, Wickenburg gróf, Csengery Antal és családja, Beöthy Zsolt, Péchy Manó gróf és igen díszes közönség volt jelen, mely ifjú művészeink kitűnő játé­kát elismerő tapsokkal jutalmazta. A hangversenyzők által szerzett „Repülj fecském“ ábrándot a közönség zajos tetszésnyilatkozataira kénytelenek voltak megis­mételni. (A Gleichenbergről szóló fürdői levelet lapunk holnapi tárcája fogja hozni, e belőle kivett részletnek kihagyásával.) *(Prielle Kornélia asszony) jelenleg Kézdi-Vásárhelyit vendégszerepel, természetesen rop­pant tetszés közt. A „Holt szív“, „a 47. cikk“, „Julia“, „Delila“ mikben föllépett, a zsúfolt háznak zajos ová­cióit idézték elő. * (Haydn új­onnan fölfedezett operá­járól), melyről lapunk is tett említést, a párisi „Revue et Gazette musicale“ érdekes cikket közöl Weckerlin J. B. úrtól, a párisi konzervatórium könyv­tárnokától. Ez év ápril 5-dik és 6-dik napjain a néhai Théatre Italien opera könyvtárát akarták elárverezni, de mivel kevés vevő jelentkezett, az árverezést 19-dikén folytat­ták. Az árak rendkívül csekélyek voltak A kéziratokat csomagonként adták el, mindenikben három, négy vagy öt munkával, s nagy­obbrészt a konzervatórium vette meg. A vége felé, mikor már belefáradtak, meg­lehetős gyorsan ment az árverezés. Legutoljára ha­marosan egy csomagot adtak el, harmadfél frankért melyet valószínűleg szintén a párisi konzervatórium vett meg,­­ mely a többi közt egy opera-kéziratot is tartalmazott e címmel: „La Vera Constanza“ del Signor Giuseppe Haydn“. (az igazi állhatatosság, Haydn József úrtól.) Ez opera librettóját Anfossi már 1777-ben meg­zenésítette. Schmidt Ágost értesítése szerint, Haydn megbízást kapott, hogy egy operát írjon a bécsi csá­szári színház számára, ő elvállalta a megbízást s telje­sítése közben az énekművészekre is tekintettel volt, a­kiknek a szerepek szánva voltak. De ármánykodások kedvét szegték, visszavette a partitúrát, s az operát Kismartonban adták elő herceg Eszterházynál. Fétis csak az opera címéről tud, s az előadást 1786-ra teszi. A szóban forgó partitúra, a nyitány s néhány más részlet kivételével, egészen a Haydn írása. Az utolsó lapon e szavak olvashatók : „Pine dell’ opera. Laus Deo. 1785.“ Mikor és hogy került a kézirat Parisba, azt nem tudják. ” (Körner Tódor emlékszobrát), melyet a mecklenburg-schwerini nagyherceg megbízá­sából Hultzsch Hermann drezdai szobrász mintázott, augusztus 26-dikán, a költő halálának évforduló napján fogják ünnepélyesen leleplezni Wöbbelinben. Hasonló ünnepélyesség lesz szeptemberben a Saale melletti Naum­­burgban, hol az 1877-ben elhalt Claudius Ottónak, a jónevű dal- és opera-szerzőnek állítanak mellszobrot. Ezt is a Hultzsch mintázata után öntötték bronzba. * (Magyar festő Konstantinápoly­ban.) Beszédes Kálmán festészről, ki állandóan a török fővárosban készül megtelepedni, a „Levant Herald“ 144-ik száma egyebek közt ezeket írja: „Beszédes Kálmán, a magyar művész, ki legutóbb ama megtisztel­tetésben részesült, hogy természet után festhette Ghazi Ozmán basa arcképét, értesülésünk szerint, Konstantiná­polyban telepszik meg és már be is rendezte ideiglenes műtermét Perában a „Pest“hez címzett szállodában. Mialatt honi művészeink, a Hamdik, Ahmetek Európá­ban utaznak, hogy művészetükben tökéletesedjenek, az európai művészeket ide vonzza a keleti ég ragyogása s a Bosporus festői partjaira jönnek uj ihletet meríteni. Beszédes ar, ki Bécsben, Münchenben, Rómában vé­gezte tanulmányait, kiváló kitüntetésben részesült a magyar királytól s a magyar kormány Rómába küldötte őt, hol több esztendőt töltött. Ozmán basa arcképe, mely a cajou-fára van festve, melepő nemcsak a hasonlatosság, hanem a rendkívül gondos kivitel által is. A kép egy hónapig volt kiállítva az angol nagykövetség elfogadó termében, hol mindenki méltán bámulta. Csak a leg­utóbbi napokban nyújtotta át a művész a képet Ozmán O basának Vildiszkivszkban, valamennyi miniszter jelen­létében.“ * (Patti Adelinát­­ kifütyölték.)A Diva nem hányhatja szemére Carlotta nővérének a nagy­­kanizsai macskazenét, mert ő Londonban járt úgy, mint nővére Magyarországon. Múltkor említettük, hogy a Po és Vezúv kitörései által károsult olaszok javára ren­dezett előadáson nem énekelt. Midőn rá következő fel­léptén a Szevillai borbélyban először megjelent, az egész karzat viharos lármával és fütyöléssel fojtotta el a Diva gyöngyhangjait. — Rágalmazott Nagy-Kanizsa, ne szé­­gyeld magad! kellett hosszabbítania isdili tartózkodása idejét Ama találkozás augusztus elejére terveztetik, tekintetbe vé­­vén Vilmos császár gyógyulásának jelenlegi körülmé­nyeit is. Mint mondják, a német császár Emsből rend­kívül szívélyes levelet intézett Ferenc József királyhoz, melyben az ő ischli látogatásának elmaradását szenvedő állapotával indokolja ; ugyanezen időben pedig Ferenc József király küldött egy ép oly szívélyes levelet Vilmos császárhoz, melyben Gasteinban megjelenését ígérte meg, megkímélendő ezáltal a törődött öreg német fejedelmet az utazás fáradalmaitól. Augusztus elején a találkozásnak okvetlenül meg kell történnie, mert az ischli udvartartás már 16-án szétoszlik. A király Bécsbe megy, születésnapját ott ünnepelni s a spanyol király látogatását, mint az ural­kodó­ház feje elfogadni. A királyné később Bajoror­szágba utazik rokonai látogatására, majd hosszabb időre Gödöllőre megy, míg a király — hír szerint — az erdélyi hadgyakorlatokat tekinti meg. Az udvar ezen utazási naptárát szerkesztő Fáma azt is pletykálja, hogy „mindennek dacára“ a német császár is el fog jönni Ischlbe. Gasteinban annyira felüdült, hogy e pár órai utazást mégis megteszi, így eszerint kettős találkozás van kilátásban. Mint szólaltak ehhez majd a politikusok ?

Next