Pesti Hírlap, 1879. augusztus (1. évfolyam, 210-240. szám)
1879-08-01 / 210. szám
1879. augusztus 1. is azon irány felé hajlanék. Ennyi erőfeszítésnek talán csak lesz valami eredménye. Mindig csak arra kell visszatérnünk, hogy Kheireddin bukása az absolutizmus folytatását jelenti. Jellemző az is, hogy a „nemzeti tanács,“ melyben az Ulemák voltak többségben, rövid tanácskozás után kijelenti, hogy Kheireddin programmja ellentétben áll a korán törvényeivel. Franciaországban folyvást tart a bonapartista komédia. Cassagnac Pál kijelenti, hogy nem akarta sérteni tisztelt barátját Detroyet urat, az „Estafette“ szerkesztőjét, Cuneo d’ Orneo pedig kezességet vállalt Napoleon hg. vallási érzelmeiért, úgy látszik, hogy a bonapartisták a komikumra adták magukat és erővel nevetség tárgyul akarnak szolgálni a francia nemzet és Európa előtt. A szultán és nagyvezére. Csütörtökön reggel — így írja a „Köln. Ztg.“ — levelezője Konstantinápolyból — adta be Khelreddin basa lemondását, azzal visszavonult palotájába s kijelentette, hogy semmiféle állami ügyekben nem fog részt venni. Az nap este a kapudzsihoz sürgős parancs érkezett, melyben meghagyatik, hogy a babali állami termeket, hol az új nagyvezért kinevező szultáni hatt fel fog olvasgatni, készen tartsa két nap alatt az ünnepélyességre. A legnagyobb zavar és bizonytalanság uralkodott két napig a magas portán, követségek dragománjai, hivatalnokok tömege nyugtalanul hemzsegett a palota csarnokaiban, hol a legellentétesebb, száz meg száz hírt kapkodtak föl. A hirlapírók ott tolongtak, mindenkinek volt valami fontos mondanivalója. Ezalatt teljes interregnum uralkodott, senkinek eszébe sem jutott irományokhoz nyúlni, minden úgy volt, ahogy volt. A miniszterek mindenkit biztosítottak, hogy a nagyvezér beteg, de két nap múlva átveszi újra a kormányzást. Természetesen senki sem hitte el, a lapok a legmerészebb kombinációkat bocsátották célnak, s a kormány, mely különben a oly szigorú a lapok ellen, most meg se cáfolta a közölt híreket. Eközben szombaton küldöttség jelent meg Kheireddinnél, mely Ali, Kadri és Munif basákból állott s fölkérte Kheireddint, venné kezébe ismét a kormányzatot. A volt nagyvezér igen udvariasan fogadta őket, de kijelentette egyúttal határozott szándéka gyanánt, hogy az ügyektől végleg visszalép. A miniszterek akkor a Jildiz palotába mentek s a nagy ur elé terjesztők kérésüket, hogy a szultán nagyvezér kinevezése által vessen véget a rendetlenségnek. A szultán nagyeunuchja által fogadtatta el a minisztereket, s az kijelenté nekik, hogy a szultán roszul van. A szultán egyik segédtisztje azután a kereskedelmi minisztert Dsevdet sürgősen hívta a szultánhoz. Este minisztertanács tartatott, melyben Dsevdet kijelenté, hogy a nagyvezér kineveztéig ő vezeti a minisztériumot a szultán megbízásából. A nagyvezéri hivatal napokon át betöltetlen maradt, mialatt a tárgyalásokat Kheireddinnel a nagyeunuch vezette. Kheireddin feltételei és azok el nem fogadása ismeretesek. E levél azonban jellemző világot vet azon élhetetlenségre, mely a konstantinápolyi udvart jelenleg az egész Európában a legnyomorultabbá bélyegezi, lejtették a csárdást, hiszen „0“ ott volt, mások egy rőffel szűkebbre szabták kedvölt szélét, — mert „ő“ nem volt ott. Hogy ki ő ? Nem tudom ! . . . . Kinek szőke, kinek barna, kinek kékszemü, kinek fekete — detto, . . . mindenki ugyanazt keresi, mindenki másban találja fel . . . ki is vonhatná összegbe az egyesek véleményeit egy bálés fölött, mikor ez csupa különnemű mennyiség . . . mert alapjuk az, ami fölött már a régi rómaiak sem disputálnak, az ízlés. Én per excellence nemzeti jellegűnek találtam a társaságot, mert túlnyomó volt a fehér ártatlanság piros ruhában, zöldeket beszélve, — legalább a fűzér táncig; ez azonban olyan hosszúra nyúlt, mint az öreg Nestroyként az út Purkersdorftól Amerikáig — s igy lassan kint kifogyott a „muníció.“ . . . Reggelfelé az öltözékek kezdtek bennünket a földiek múlandóságára, és az ártatlanság bukására, a keztjük és derekak piszkolódásásában emlékeztetni ... a nap már farkasszemet nézett velünk, s ekkor a társaság arra kezdte gondolatait irányozni, „hogy holnapra is kell a ló“ ... hat óra lehetett, mire én is elhatároztam magamat hogy veuve cliquet- és gond-telte fejemet babérjaimon, akarom mondani : szalmazsákomon kinyugosstaljam, . . . s bevonulást tartottam a Kisfaludyba, mely (faute de mieux) vendégszerető füttőlyukát nyitotta meg előttem, hogy nyolckor át is vigyen Sió-fokra, így egy lélekzetben jó reggelt, jó éjszakát és szerencsés utat kívánva magamnak, neki állhattam a múltak emlékeit papírra álmodni . . . PESTI HÍRLAP. A királyi udvar őseidben. A kies fürdőhelyen az idény csúcspontját évrőlévre uralkodópárunk és udvarának megjelenése képezi. Az előbbi évekhez képest a királyi család az idén igen visszavonult életet él. A királyné nem lovagol ki a szabadba, vagy legalább olyankor nem, mikor a járókelők tekintetét magára vonná száguldó paripája. A király napközben dolgozik, s hetenkint többször jár szürkületkor vadászni, leginkább a nápolyi exkirály és Andrássy gróf kiséretében. A „dementi-ügyek“ közös minisztere ott kitűnően helyreállott, mihez Ischl kitűnő égalja s a hivatalos jobbágyok mértföldnyi távolsága egyenlő jótékonyan működtek közre. Bismarck „barátja“ itt két enyhítő körülménynyel mentegetheti magát, az egyik Katinka grófnő, s a másik hirtelen kifejlődött leánya. Igen sok nem-politikus fő hajlandó ez utóbbi miatt a grófnak „kissé elhibázott” politikáját is megbocsátani. Miután uralkodónkat gasteini találkozására Vilmos császárral, el kell kisérnie, Andrássy grófnak meg A trónörökös s a pávadaru. Rudolf trónörökös nemcsak a legjobb vadászok és hegymászók egyike, de az alpesi szárnyasok egyik legalaposabb ismerője. Brehm tanár híres könyvének, a Thireben-nek első kötetében e tárgyról több dolgozat jelent meg a trónörökös tollából. Olvasóinkat kétségkívül érdekelni fogja a magas rangú természettudós és író dolgozata, azért egy fejezetet az idézett könyv azon közleményeiből, melyeket a trónörökös írt, mutatványul lefordítunk. A fejezet a pávadaruról szól: Brehm tanár a következő megjegyzést bocsátja előre : „A pávadaru szabad életéről érdekes adatot köszönök Rudolf osztrák trónörökösnek, ki 1877 ápril havában szerencsés volt e ritka szárnyasokból egy gyönyörű példányt ejthetni. A vadászat rendezője őt szólita fel, hogy a szárnyast lelője. Egy vadásztiszt elvezette a magas vendéget a fajdok párosodási helyére, hol a pávadaru ezeket rendesen megtámadni és rövid tusa után elűzni szokta“. Az érdekes jelenetet ezután a trónörökös igy adja elő: ,,Midőn az erdő széléhez közeledtem s egy kis réthez értem, melyet a nyílt tértől két pagony választott el, egy vadász jött hozzám, ki értesített, hogy a rét túlsó végén az imént egy oávadarut pillantott meg. Én arra fordulok s magam is láttam egy nagyobb szárnyas alakját, melynek sötét tollazata szembeszökően elütött a napsütötte homokföld színétől. Külseje után ítélve első pillanatban valami kisebb siketfajdnak néztem, nem pedig pávadarunak, de mennél tovább vizsgáltam, annál világosabb lett előttem, ha ugyanisy távolságban lehetséges helyes ítéletet hozni, hogy ez a szárnyas mennyire elütő alakja atyjától és anyjától egyaránt. Lassú járása, hosszú s óvatos léptei, a mód, mellyel eledelét a mezőn keresi, testhordozása. mindez oly sajátszerű volt, hogy inkább vallott valami fácánra, mint pávadarura. Azon is csodálkoztam, hogy a délután első óráiban látok a mezőn fajdot. De számításba vettem, hogy a síkság mennyire megváltoztatja azon állatok éles nádját s szokásait, melyek rendszerint a magas bércek közt szoktak lakni; később volt módomban tapasztalhatni, hogy az e vidékbeli fajdtyúkok reggel és estve elhagyják az erdőt és a mezőn csatangolnak. A vadászok azt beszélték, hogy az a madár mindig azon hely közelében marad, mélyen én is láttam s csak estre megy át a szántóföldekre, olykor egész a falu közvetlen közeléig, hol t. i. a fajdok rendszerint párosodni szoktak, s az esti szürkület beálltakor átfut a földeken jó magasra, egész az erdőségig s jó mélyen az erdőben egy magasabb fasudaron, de legtöbbször egy ugyanazon helyen tölti az éjszakát; reggel azonban, kora hajnalhasadáskor ismét ott található a párosodási helyen, elrejtőző, valami mocsárfélében A főherceg ezután előadja szerencsés vadászatát és aztán igy ír : ,,E szárnyas alakja, ha nyugodtan áll, nyúlánknak mondható, mert ilyenkor teste, melyet járásközben féljobbra fordít, egész hosszában kiterjed. Ha magát biztosságban érzi s nyugodtan körültekintve tipegni kezd, akkor lábait mindig magasra emeli s a nagyobb tyúkfélék szokása szerint lépdel; ezekről a tyúkléptekről könnyű ráismerni. Jelen alkalommal azonban léptei fácánra emlékeztették engem. Midőn feléje kezdek kúszni az erdő felől, mielőtt észrevett volna, fejét mélyen behúzta tollai közé, két szárnyát hanyagul lebocsátá egész a földig, s az egész alak egy álomtól meglepett madár benyomását tette. Miután az emberek neki még nem ártottak, az erdei szárnyasok közt pedig 5 volt a legerősebb, azért legyőzhetlennek tartá magát s nemcsak minden elővigyázat nélkül, de valódi buta módon, hagyta magát a veszedelemben. A vadászok elbeszélése szerint már három nap óta ily helyzetben találták a szárnyast minden reggel.“ Ezután a trónörökös tömör vonásokban irja le, mikép jöttek a fajd madarak a helyszínére, mikép lesett rájuk s mikép támadta meg őket csellel, mint rettentek meg azok, mint igyekezték magukat védeni s mikép vetett véget a jelenetnek a trónörökös golyója, mely a pávadarut megölte. E kivonatos mutatványból is láthatják olvasóink, hogy Rudolf trónörökös az ornithologiában nemcsak pontos megfigyelő érzékkel bír, de ítéletei is alaposak s következtetései helyesek. A m. tud. akadémiától tehát nem puszta hódolati tény volt, mikor a trónörököst a természettudományi osztály tagjai közé választá. TÁVIRATOK. Szerajevo, jul. 31. (A „P. H.“ magántávirata.) Az osztrák-magyar-török novibazári bizottságot kisérő hadtest egyenlő részben török és osztrák- 3 színház és művészet. *(Aggházy Károly és Huber Jenő) jeles fiatal zeneművészeink — mint nekünk gleichenbergi levelezőnk írja — f. hó 28-án hangversenyeztek Gleichenbergben. A kitűnően sikerült hangversenyen Windischgrütz herceg, Wickenburg gróf, Csengery Antal és családja, Beöthy Zsolt, Péchy Manó gróf és igen díszes közönség volt jelen, mely ifjú művészeink kitűnő játékát elismerő tapsokkal jutalmazta. A hangversenyzők által szerzett „Repülj fecském“ ábrándot a közönség zajos tetszésnyilatkozataira kénytelenek voltak megismételni. (A Gleichenbergről szóló fürdői levelet lapunk holnapi tárcája fogja hozni, e belőle kivett részletnek kihagyásával.) *(Prielle Kornélia asszony) jelenleg Kézdi-Vásárhelyit vendégszerepel, természetesen roppant tetszés közt. A „Holt szív“, „a 47. cikk“, „Julia“, „Delila“ mikben föllépett, a zsúfolt háznak zajos ovációit idézték elő. * (Haydn újonnan fölfedezett operájáról), melyről lapunk is tett említést, a párisi „Revue et Gazette musicale“ érdekes cikket közöl Weckerlin J. B. úrtól, a párisi konzervatórium könyvtárnokától. Ez év ápril 5-dik és 6-dik napjain a néhai Théatre Italien opera könyvtárát akarták elárverezni, de mivel kevés vevő jelentkezett, az árverezést 19-dikén folytatták. Az árak rendkívül csekélyek voltak A kéziratokat csomagonként adták el, mindenikben három, négy vagy öt munkával, s nagyobbrészt a konzervatórium vette meg. A vége felé, mikor már belefáradtak, meglehetős gyorsan ment az árverezés. Legutoljára hamarosan egy csomagot adtak el, harmadfél frankért melyet valószínűleg szintén a párisi konzervatórium vett meg, mely a többi közt egy opera-kéziratot is tartalmazott e címmel: „La Vera Constanza“ del Signor Giuseppe Haydn“. (az igazi állhatatosság, Haydn József úrtól.) Ez opera librettóját Anfossi már 1777-ben megzenésítette. Schmidt Ágost értesítése szerint, Haydn megbízást kapott, hogy egy operát írjon a bécsi császári színház számára, ő elvállalta a megbízást s teljesítése közben az énekművészekre is tekintettel volt, akiknek a szerepek szánva voltak. De ármánykodások kedvét szegték, visszavette a partitúrát, s az operát Kismartonban adták elő herceg Eszterházynál. Fétis csak az opera címéről tud, s az előadást 1786-ra teszi. A szóban forgó partitúra, a nyitány s néhány más részlet kivételével, egészen a Haydn írása. Az utolsó lapon e szavak olvashatók : „Pine dell’ opera. Laus Deo. 1785.“ Mikor és hogy került a kézirat Parisba, azt nem tudják. ” (Körner Tódor emlékszobrát), melyet a mecklenburg-schwerini nagyherceg megbízásából Hultzsch Hermann drezdai szobrász mintázott, augusztus 26-dikán, a költő halálának évforduló napján fogják ünnepélyesen leleplezni Wöbbelinben. Hasonló ünnepélyesség lesz szeptemberben a Saale melletti Naumburgban, hol az 1877-ben elhalt Claudius Ottónak, a jónevű dal- és opera-szerzőnek állítanak mellszobrot. Ezt is a Hultzsch mintázata után öntötték bronzba. * (Magyar festő Konstantinápolyban.) Beszédes Kálmán festészről, ki állandóan a török fővárosban készül megtelepedni, a „Levant Herald“ 144-ik száma egyebek közt ezeket írja: „Beszédes Kálmán, a magyar művész, ki legutóbb ama megtiszteltetésben részesült, hogy természet után festhette Ghazi Ozmán basa arcképét, értesülésünk szerint, Konstantinápolyban telepszik meg és már be is rendezte ideiglenes műtermét Perában a „Pest“hez címzett szállodában. Mialatt honi művészeink, a Hamdik, Ahmetek Európában utaznak, hogy művészetükben tökéletesedjenek, az európai művészeket ide vonzza a keleti ég ragyogása s a Bosporus festői partjaira jönnek uj ihletet meríteni. Beszédes ar, ki Bécsben, Münchenben, Rómában végezte tanulmányait, kiváló kitüntetésben részesült a magyar királytól s a magyar kormány Rómába küldötte őt, hol több esztendőt töltött. Ozmán basa arcképe, mely a cajou-fára van festve, melepő nemcsak a hasonlatosság, hanem a rendkívül gondos kivitel által is. A kép egy hónapig volt kiállítva az angol nagykövetség elfogadó termében, hol mindenki méltán bámulta. Csak a legutóbbi napokban nyújtotta át a művész a képet Ozmán O basának Vildiszkivszkban, valamennyi miniszter jelenlétében.“ * (Patti Adelinát kifütyölték.)A Diva nem hányhatja szemére Carlotta nővérének a nagykanizsai macskazenét, mert ő Londonban járt úgy, mint nővére Magyarországon. Múltkor említettük, hogy a Po és Vezúv kitörései által károsult olaszok javára rendezett előadáson nem énekelt. Midőn rá következő felléptén a Szevillai borbélyban először megjelent, az egész karzat viharos lármával és fütyöléssel fojtotta el a Diva gyöngyhangjait. — Rágalmazott Nagy-Kanizsa, ne szégyeld magad! kellett hosszabbítania isdili tartózkodása idejét Ama találkozás augusztus elejére terveztetik, tekintetbe vévén Vilmos császár gyógyulásának jelenlegi körülményeit is. Mint mondják, a német császár Emsből rendkívül szívélyes levelet intézett Ferenc József királyhoz, melyben az ő ischli látogatásának elmaradását szenvedő állapotával indokolja ; ugyanezen időben pedig Ferenc József király küldött egy ép oly szívélyes levelet Vilmos császárhoz, melyben Gasteinban megjelenését ígérte meg, megkímélendő ezáltal a törődött öreg német fejedelmet az utazás fáradalmaitól. Augusztus elején a találkozásnak okvetlenül meg kell történnie, mert az ischli udvartartás már 16-án szétoszlik. A király Bécsbe megy, születésnapját ott ünnepelni s a spanyol király látogatását, mint az uralkodóház feje elfogadni. A királyné később Bajorországba utazik rokonai látogatására, majd hosszabb időre Gödöllőre megy, míg a király — hír szerint — az erdélyi hadgyakorlatokat tekinti meg. Az udvar ezen utazási naptárát szerkesztő Fáma azt is pletykálja, hogy „mindennek dacára“ a német császár is el fog jönni Ischlbe. Gasteinban annyira felüdült, hogy e pár órai utazást mégis megteszi, így eszerint kettős találkozás van kilátásban. Mint szólaltak ehhez majd a politikusok ?