Pesti Hírlap, 1879. augusztus (1. évfolyam, 210-240. szám)
1879-08-02 / 211. szám
2 138i6 millió frt aranyban, és 15 százaléknyi ázsiót számítva — majdnem tizenhat millió frt bankértékben szükséges. 1877-ben az aranyjáradék és 153 millió kölcsön egész évi tényleges kamatterhe nem egészen tizennégy millióra rúgott, tehát két millióval kevesebbre az egész évre, mint jelenleg fél évre, és mégis úgy a pénztári kimutatások, mint „az egy évvel későbben megjelenő összehasonlító adatok szerint,“ a negyedik évnegyed bevételi hiánya, tehát az első félévi deficit, megmaradt egész évinek is. 1878-ban az emelkedő kamatteher folytán, már a negyedik évnegyed bevételi többlete nem elegendő a harmadiknak bevételi deficitje fedezésére. Számíthatni-e arra, hogy az 1877. év második félévéhez képest 1879-ben több mint 8 millióval megszaporodott félévi kamatteher nem fog a második félévben tekintélyesebb hiányt okozni, s ennélfogva az első félévit megfelelően emelni ? Ez az okkupáció következménye. De azért kormányunk most sem okul, és gördít nyakunkra egy újabb terhet — a novibazári okkupációt. Ő felsége személye közlk miniszterré, mint rendesen jól értesült forrásból hallottuk, Szapáry Géza gróf, jelenlegi fiumei kormányzó fog kineveztetni. A király Zichy-Ferraris Viktor gróf lemondását — a „Pester Corr.“ értesülése szerint — elfogadta. A Zichy utódjára vonatkozó hírekkel szemben ugyanezen forrás értesül, hogy a lemondás által megürült belügyi államtitkári állomás egyelőre betöltetlenül marad. Az egyes minisztériumok költségvetési előirányzatai már ki vannak dolgozva s az 1880-ik évi általános költségvetés összeállítása céljából benyújtanak a pénzügyminisztériumnak. A közlekedési minisztériumban Bayer osztályfőnök s a zágrábbi határparancsnokság képviselőjének jelenlétében, tárgyalások folytak a két kilométernyi bród-busudi vasútvonalnak a magyar királyi államvasutak által való átvétele tárgyában. Minden forgalmi és elszámolási módozat iránt megállapodás jött létre. Most már a dálya-bródi vasúttal kiindulva, Zenicáig nemcsak közvetlen teher-, hane személyközlekedés is történik. A m. kir. pénzügyminiszter, folyó évi 44,513 sz. a., következő körrendeletét intézte valamenynyi m. kir. pénzügy-igazgatósághoz, a zágrábi kir. országos pénzügyigazgatósághoz és valamennyi vámhivatalhoz s pénzügyőri közeghez. Egyetértőleg a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minisztériumföltéve, hogy egy előttük ismeretes egyén félig , meddig jótáll a séta valódiságáért, mi nálam megtörtént, s mely jótálló tisztet Mayur, egy myslovitzi ismerősöm szeretetreméltó készséggel vállalta magára. „Ennyi teketória , gondolom magamban, mainapság egy negyedórás séta kedvéért a szomszéd állam területére !“ Pedig ezzel még nem volt megtéve minden. Határőrző két kozák, vámőr stb. csak bevezetésképen szolgálnak a nagyságos „kamaraigazgató“ színe elé, kinek a hídtól néhány lépésnyire van a háza. Ez átvizsgálhja még egyszer mogorván az útlevelet, s csak ha semmi kifogást nem talál az okmányon, csak akkor áll a cárok roppant birodalma nyitva előttünk. Akár el is veszhetünk benne. Átmentünk tehát a rozoga fahídon (melynek helyébe — ideje már — a két birodalom kormánya szép kőhidat fog végre valahára „legközelebb“ építeni) meg is vesztegettük a határkozákokat (kik mintha nem is várnának egyebet, szótlanul s a régi nyugalommal zsebelik be a szivart) s ott állunk a „pane direktor“ előtt, ki ragyogó tisztaságú fehér hoszszú kabátjában, aranyszegélyű fehér atlasz sapkájában hamarjába inkább hasonlít valami nagyúri kuktához, mint ily „igazgatóhoz.“ A direktor ura egy zömök, jól táplált, hatalmas vállu fekete bajszú férfi — ki nem tud németül, s kinek ismerősöm, lengyel nyelven (melyet amaz szintén csak nehezen ért) tudatja jámbor sétálási célunkat. Egy vizsgáló pillantást vet rá a PESTI HÍRLAP, mai, valamint a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pénzügyi és kereskedelmi cs. kir. minisztériumaival, szivar alakban elkészített, és dohánylevél borítékkal ellátott valamennyi gyártmányoknak, melyek belsejükben idegenszerű anyagokat tartalmaznak, és bűvészeti játék, vagy egyéb szemfényvesztési célokra szánvák, külföldről, a közös osztrák-magyar vámterületre való behozatala, valamint ezen vámterületen átvitele föltétlenül eltiltatik. Az osztrák-magyar bank főtanácsa, mint a „Pester Lloydsnak Bécsből távirják, mind a magyar, mind az osztrák kormányhoz feliratot határozott intézni, a címerkérdés megoldásának sürgetése végett. A bankjegyek kiállításán ugyanis már 1863. óta nem történvén semmi változtatás, ezáltal a hamisítások nagyon könynyíttetnek, minél fogva a bank a mostani minta szerint egyáltalában nem akar több bankjegyet kibocsátani. A déli vasút igazgatósága,mint Bécsből jelentik, határozottan formulázott ajánlatot fog a magyar pénzügyminisztériumhoz benyújtani a déli vasút zágráb-Károly városi vonalának a magy. állam által való megvásárlása tárgyában. Az „EMs“-ben olvassuk a következő sorokat, és teljesen osztjuk az belőlük levont következtetéseket. Amint újabban is értesülni alkalmunk volt, a kormánykörök annyira fel vannak háborodva a vereség miatt, amely őket Zichy-Ferraris Viktor gr. kényszerű elejtése miatt érte, hogy haragjuk folyvást a sajtó, mint általuk kiszemelt bűnbak körül forog, s nem a korrupciót illeti. E felháborodás bizonyos rendszerességet öltött magára és célja máris igen világosan észrevehető. Nem akarnak egyebet elérni, mint a sajtó elleni hangulat felkeltése által, amely oly könynyen elérhető a sajtó által zaklatott mamelukéma előtt, oda puhítani a kedélyeket, hogy a sajtótörvény revíziójához beleegyezésük megnyeressék. A kormánykörök ugyanis igen nemes boszút vélnek állani az erkölcsiség védelmében elkövetett harcon, ha a revízió örve alatt sikerülne a megrendszabályozást keresztül vinniök az országgyűlésen. Ez idő szerint a Zichytől való megválás hatása alatt, oly komoly e tekintetben az elhatározás, hogy ha ma tőlük függne s az országgyűlés együtt ülne, egy pillanatig sem haboznának benyújtani ily tárgyú javaslatot. Egyelőre azonban mást nem tehetnek, mint hintik politikai köreikben és előkészítik félhivatalos sajtójukban az akcióra a saját fajtájú Várady-Zichy moralitású közönséget. Ily erős ellenszenv és elhatározás mellett bizvást el lehetnénk készülve a merényletre, ha az országgyűlés összejöveteléig még két teljes hónap lemorzsolására nem volna szükség. Addig azonban még sok víznek kell lefolyni a Dunán és sok csatornavizet kell levezetni a Tiszának. Egyházi és iskolai adókötelesek-e az állami tisztviselők? Sok vitatkozásra adott alkalmat az illető körökben e kérdés. A vallás és közoktatásügyi minisztérium Szatmár megye törvényhatóságához intézett rendeletében egy felmerült eset alkalmából, kimondá, hogy a hivatal után járó jövedelem, a miniszteri tanács egy régibb határozata értelmében, ilynemű adókkal meg nem róható, s igy azon állami tisztviselő, ki a fizetési javadalmazáson kívül más javakkal nem bir, a jelzett adók viselésétől mentesítendő. (kísérőmet úgyis ismeri) s aztán kezével olyan grandezzával int az országba befelé, mintha azt mondaná: ime, egész Muszkaországot átadom nektek, járkálhattok benne kedvetek szerint. Minekünk azonban, ugyancsak nem sokáig tartott a kedvünk, hogy ott járkáljunk. Mindaz amit pár perc alatt még odaát észrevettünk, hamar lelohasztotta kedvünket holmi nagyobb expedíciók iránt. A kis orosz-lengyel városkának, melyben vagyunk, ha Myzlovitzból a hídon átmegyünk, Mondrzov a neve, (olv. Mondsor). Mily nyomor, mily piszok, mily állapotok már itt is ! Sohasem láttam annyira, milyen igaz, ha azt mondják, hogy aki Németorszából Muszkaországba megy, mintha Európából Ázsiába menne. Amott át a folyócskán túl csinos két három emeletes házak, szép nyaralók, takaros parkocska, szép boltok, gyönyörű templom, a modern civilizáció minden kényelme; itt: rongyos viskók, düledező, repedezett falu, s mindenek előtt az undorig piszkos házak a „főtéren!“ Mily különbség! S az emberek! Vasárnap volt épen. A helység egész népe künn ült s a házak előtt. Kiéhezett lengyel zsidók csúnya öltözetükben ott guggolnak a küszöb előtt; egynek-egynek az élete párja, amint meglát bennünket, felénk tart, s koldul. Másutt meg mosdatlan testű sgyerekek raja ; a főtér közepén baromfi, röffenő disznók, csaholó ebek sürüse- Budapest mint világváros. Pár hét előtt olvastam a „Pesti Hírlap” egy cikkében, hogy Páris azon kissé félreeső városrészében, hol Munkácsy Mihály lakik, hírneves művész hazánkfia házának csaknem közvetlen szomszédságában egyszerre 84 házat építenek. Már évek óta nem voltam ugyan Párisban, de felteszem, hogy e városnegyedben a Malesherbes boulevard és tér tájékán nem igen építenek földszinti viskókat, hanem 3—4 emeletes bérházakat. Ha már a francia főváros egyetlen pontján ily nagymérvű építkezések történnek, képzelhető mennyi ház épül ez idő szerint az egész város területén. Nálunk is alig múlik el hét, hogy a közmunkatanács ne adna építési engedélyt 2—3 földszinti házra, ugyanannyi adoptációra, egy pár istálóra és 5—6 bolt-portáléra és nagy ritkán egy egy nagyobb bérházra. Igaz, hogy Páris csaknem 3 millió lakossal bír, Budapest népességének száma pedig alig haladta meg a 300,000 et, az is igaz, hogy szegény ember vízzel főz, mint a közmondás tartja, de az építkezés közti különbség mégis aránytalanabb a lakosság száma és vagyonossága közt létező különbségnél. Gyakran tűnődtem magamban e visszásság okai felől s ha nézeteimet csak most mondom el, annak nincs egyéb oka, minthogy sokkal életbevágóbb teendőim vannak, mintsem olyan megrögzött és megcsontosodott biablonok ostorozására vesztegessem időmet, melyekbe az illetők annyira beleélték magukat, hogy hírlapi úton való kiküszöbölésük még sokkal nehezebb dolog volna akár egy államtitkár megugrasztásánál is. Azonban a nyilvánosság emberének kötelessége elmondani gondolatait, ha azokat jóknak is a közjóra nézve hasznosaknak tartja, nem lesz é a sok elhintett meg közül épen az azon egyetlen, mely a szentirási példabeszéd szerint termőföldre esik ? Én a budapesti építkezéseknek 1873. óta tapasztalt csökkenését a pénz- és hitelviszonyok mostohaságán kívül azon képtelen építési szabályokban keresem, melyeknek uralma alatt élünk. Budapestből minden áron fényes világvárost akartak teremteni ; velünk született résztulajdonságunk a nemzeti hiúság mindig kellemes csiklandozást érzett, valahányszor valaki azt mondta, hogy ebben vagy amabban túlszárnyaltuk, lefőztük Bécset, s a nagyvárosias jelleget nem a forgalom nagyságában, a kereskedés élénkségében és a lakoság növekvő vagyonosodásában, hanem csupán külsőségekben kerestük. Nekünk kellett egy fényes korzó, s míg pl. Londonban a Themze partja a kereskedelem egyik főgócpontját képezi, addig mi a dunapartot elzártuk lánccal, hogy a kocsik még csak a tájékára se jöhessenek, építtettünk rá a szemet gyönyörködtető palotákat — mert a forgalomnak a természet által kijelölt e fővonala szerintünk arra való, hogy ott esténkint móban. Kövezetről, tisztaságról szó sincs. Mindenütt nyomor és piszok. Megvoltam elégedve hamar, nagyon hamar ezzel a sétával Oroszországban, s ugyancsak siettettem kísérőmet, hogy menjünk vissza, szaladva, futva, rohanva — vissza — Európába. Visszajőve a hídon át Myzlovitzba, utunkat az indóház mellett a vasúti híd irányában Supna falu határáig folytattuk. Amint a városból kiérünk, kissé emelkedett álláspontunkról szép kilátás lep meg bennünket egyrészt a városra, mely szép zöld halmokon terül el, aztán Mundrovra, melyet az imént tiszteltünk meg látogatásunkkal, s mely távolról sokkal tisztességesebbnek látszik a valónál, aztán azontúl a Nwka nevű gyártelepre, mely mögött hosszú sűrü erdőség húzódik el. Jobbra pedig a két vasúti hidat látjuk, melyen túl már Ausztria kezdődik. Az első hid a Przemza fölött 1866- ban junius végén a poroszok által légbe röpíttetett a háború alkalmával, s azóta annál szebben épült újra. Még megnéztük az úgynevezett „Fürstenhaus“-ot is, egy magában álló, most korántsem hercegi külsejű, félig zsindelylyel, félig cseréppel fedett házat, melyben 1848-ig a Sulkovszki hercegi család lakott. A negyvenes évek elején rémes tettnek volt ez a ház színhelye. Akkor ölték meg benne éjjel az özvegy hercegnőt, reggel az inasok úgy találtak meggyilkolva ágyában; állítólag maga a hercegnő fia követte el e szörnyű tettet, ki az örökösödés idejét nem tudta bevárni. Beis 1879. augusztus 2-