Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)

1879-09-01 / 241. szám

4_____ nek, hogy a csapat a kadarkmi szőllőhegyekig meg se álljon. Onnan fog aztán a dandár rettenthetlenül táma­dásra indulni Piripócs ellen, melyet viszont Donner­wetter fog elkeseredetten védeni. Egy óra múlva megjött a tábor felől ez utóbb említett dandár is s felállt harcvonalba a Dufla-erdő mentén. Középen az üteg ágyú, előtte egy ezred balra, jobbra az országúton egy zászlóalj vadász, balra szántó­földek felől két század huszár. Az ágyuk közelében állott Donnerwetter, kezében messzelátó csővel, térdén térképpel, s harsány hangon oszta ki parancsait. A csa­patok pedig várták az ellent, előre tudva, hogy honnan jő, mekkora erővel, hol fog támadni, hova fejlődik s merre vonni vissza­­ csak a „körülmények máskép ne alakuljanak.“ Én magamhoz invitáltam a körjegyzőéket, a szol­­gabirót, jegyzőt, végrehajtót s a város egyébb notabili­­tásait, felmentünk a gyümölcsös kertem filagóriájának felső traktusára, s onnan gyönyörködtünk a harcias lát­ványban. Alig ütött nyolc órát a haranglábban, már a ka­­darkuti út felől magas porjelleg emelkedett föl. Mi lehet az ? Egyikünk lovasságnak, másikunk tüzérségnek nézte. Hogy a kérdést eldöntsem, futottam a távcsövem után. A messzelátó üveg aztán megmagyarázta, hogy azt a porfelleget a piripócsi tehéncsorda okozta. Nem tudom, hogy a General major üvege mást mu­tatott-e, de ungy­e ő a vadászzászlóaljat bakatartalékkal a porfelleg irányába küldő kémszemlére. Hogy jobban biztosítsa a hadművelet sikerét, húsz szál lovas füde­­zete alatt két ágyút is indított nyomukba. Azalatt a távcsövemen át észrevettem, hogy az ellenség Kadaikut felől mozogni kezd. Fénylettek a szuronyhegyek a reggeli napvilágnál. Utóbb a messze szántóföldek halomhul­­mai közt szintén megcsillant a fegyverfény, sőt mögöttük egy fekete vonalat is vettem észre, melynek közepéből egy szál piros zászló emelke­dett ki, utána pedig füstgomoly szállt a magasba, követ­vén azt tompa mozranása egy elsütött Uchatius ágyának. Generalmajor Donnervetter erre megteszi a vé­delmi intézkedéseket. Négy táborkari tiszt vágtat repülő paripákon végig a csapatsoron, kezében tartva a pa­rancsnok írásbeli rendeletét. Csakhamar mozgalom tá­mad szerte mindenütt. Az ezred egy része az erdő mé­lyébe húzódik, más része pedig (mintegy 600 ember) neki tart egyenest az én gyümölcsös kertemnek. Vezeti pedig őket egy őrnagy, ki udvariasan fölkiált hozzám a filagóriába, engedném meg a gyümölcsös összegázolá­­sát, káromat a katonai magas kincstár úgyis meg fogja téríteni. — Tehát okvetlen szükséges a kertem összegá­­zolása ? — kérdem én kedvetlen ábrázattal. — Meg kell szállanunk e fedett pontot — felel az őrnagy — mert az ellenség erre törekszik s ha innen szemközt fogadjuk puskatüzeléssel, azt fogja hinni, hogy az egész dandár itt van összpontosítva s ide vonja aztán összes erejét. A mieink erre két tűz közé fogják s kénytelen lesz legott letenni a fegyvert. — Hm, ez bizony szép lesz. Csak sok kárt ne tegyenek a vitéz urak a drága ding­yéimben. Az őrnagy szalutált s egy percre rá 600 baka ugrott át a kertem kerítésén. Aztán lekuporodtak a szántóföldek irányában kettős harcvonalban, lövésre ké­szen. Szegény dinnyéim! Az ellenség pedig folyvást közeledett, az előőr­sök egyenruhája már szabad szemmel látható volt. Egyenest a kertnek tartottak, ahogy az őrnagy megjó­soló. Itt ott el is durrant már a puska. A mieink dup­­lán viszonozták. — Negyed óra alatt kifejlődik az egész ellensé­ges dandár — mond az őrnagy — azalatt oldalba tá­madják őket szárnycsapataink s a katasztrófa kimarad­hattak. — No szegény Brix-Brax ezredes, te ugyan vesz­tedre törsz az én gyümölcsösöm felé ! Elmúlt a negyed óra, az ellenséges dandár ötven lépésnyire tőlünk rohamra gyűjte össze minden gyalog­ságát. Hallottuk is a parancsszót, mely a szurony felfű­zését elrendelé. Az én őrnagyom elkezdett szűkölni, hogy hát a két szárnycsapat miért nem fejlődik már a rohammal fenyegető ellen oldalába. Jön a táborkar, élén Donnerwetter s rárivall az őrnagyra, hogy maradhat veszteg 600 emberével egész dandár ellen a gyümölcsös kertbe, s vonuljon vissza rögtön a káposztás kertbe s aztán egyesüljön az érkező jobbszárnynyal. Nézi a térképet, nézi az ellenséget, mely a visz­­szavonulás láttára pokoli sortüzet kezd, az ágyuüteg hátul bömbölve segít neki. — Szakkerment! — dünynyögi a Generalmajor — szerencse, hogy nem golyóval lőnek, mert itt ugyan egy ember se maradna életben. A 600 ember perc alatt kiugrált a káposztás­kertbe s onnan igyekezett eljutni a Dufla-erdő széléig. Egyszer csak jobb felől uj porfelleg támad, veszett a kiabálás s hadi zaj, puskalövések kíséretében. Felderül az arca a Generalmajornak : „Ezek a mieink, ez az én jobbszárnyam. Legjobbkor érkeznek, rögtön balra nyomják az ellendandárt, s aztán akkor „Bajonet und Sturm.“ A porfelleg egyre közelebb ér, én távcsövemet arra fordítom, s a felmentő csapat helyén látom neki vadulva a káposztás kertek felé vágtatni a piripócsi­­ tehéncsordát. Megriadtak az állatok az ágyulövések­­től, s veszett bőgéssel rohantak hazafelé a legrövidebb útán. Csakhogy el is vágták vele a 600 ember vissza­vonulási útját a Dufla-erdő felé. Ezt látva az ellendandár, rohamot kezd rögtön s a Generalmajor Donnerwetter nem látva menekvést a csorda által neki vetett kellemetlen kelepcéből, oda lo­vagolt az ellenséghez, s hős elhatárzással átnyújta a kardját az első tisztnek, aki szemközt ért. A dandár erre fogolynak nyilvánítja az egész csapatot, mely a káposztás kertemben vett vala állást. Hire megy az eseménynek az egész terepen. Donnerwetter sehogy se akarja érteni, hogy érhe­tett ez a dolog ily csufságos véget, mikor ő oly szépen kifundálta magában a két szárny csapatnak oldaltáma­dását. Csakhamar kiviláglott minden. A balszárny ugyan­is parancsot kapott volt, hogy a szántóföldről jobbra kanyarodjék s a tápi halomra siessen, — de ez a tápi halmot, mit tavaly a vármegye lehordott, sehol se ta­lálta s a keresésben utat tévesztett, előre haladt egy mértföldnyire s a szomszéd község határdombját nézve tápi halomnak, ott foglalt el állást. A jobbszárny pedig a legelő tehéncsordát egy nádason át ellenségnek nézte, azt rohanta volt meg s riasztó bőszülésig Piripócs városára. így történt ez ma az én filagóriám láthatárán szorul szóra. így köszöni Brigadier von Brix-Brax az ellenség kapitulációját a tápi halom lehordásának s a pi­ripócsi gulya megvadulásának. Hogy a Feldzeigmeister minő szavakkal üdvö­zölte a hadgyakorlat végével Generalmajor von Donner­­wettert, azt ha tudom is, nem illik kiírnom. Csitt, pihenő honatya Piripócsról. ____________P£STT HTRI.A?_____________ Magyar pénzek. Csak nemrég olvastuk, hogy a magyar szövegű papirospénz megszületésére még jó sokáig kell várnunk. A bank ugyan készséggel kibocsátaná az új jegyeket mihamarabb, sőt rég kibocsátotta volna, de a kormány nem határozott még véglegesen a címerkérdésben, s ezért, habár sok hamisítvány is forog közkézen a most hasz­nálatos bankjegyek minden neméből,­ a publikum és a bank számára nem marad más hátra, mint türelmesen bevárni, míg a Tisza-kormány heraldikusai megállapo­dásra jutnak. Pedig nem mondhatják, hogy parlag téren botor­kálnának. Magyarországnak ezredéves élete folyamán, ha jól emlékezünk, volt talán önálló pénzügye is, s ma­gyar pénz is mindenkor volt forgalomban. A heraldikus uraknak tehát csak a múltba kellene visszapillantást vetniök, azaz a nemzeti múzeumba felsétálniok, ahol e pénzeket őrizik, s teremtő fantáziájuk azonnal bőséges anyagot találna. De mind hiába ajánljuk nekik, nem fogják megtenni. Ne kövessék azonban tisztelt olvasóink az ő rosz példájukat, s tegyék meg e visszapillantást a ma­gyar pénzek történetére, mellyel foglalkozni a jelen al­kalomból időszerűnek találjuk. A régi magyar pénzek természetesen ércből ké­szíttettek, minthogy a papirosjegyek fogalmára nagyon későn ébredt a világ Az első pénzt Szt.­István verette ezüstből ; igen kis alakúak voltak azok s dénároknak neveztettek. E dénárok soká maradtak forgalomban, sőt az Árpádház uralma alatt folyton verettek. A dénárból negyven volt egy bizánti arannyal egyenértékű, később verettek féldenárok is, melyeket oboloknak neveztek. Az egész dénár értéke a mai pénz szerint 71­, kit tett. Rézpénzt az Árpádok alatt egyedül IV. Béla veretett a tatárok kitakarodása után. Aranypénzt legelőször Kálmán királyunk vere­tett , úgy első ezüst garasokat is. Oly jó minő­ségű arany képezte a Kálmán pénzes anyagát, hogy for­galmuk kiterjedt a világ jókora részére, minek folytán Hollandia, Velence és más államok mind alakra mind értékükre utánzatokat készíttettek róluk. Mind a pénznemeken azonban a művészetnek igen jelentéktelen nyomára találunk. Oly időkben készít­tettek ezek, mikor alig voltak képesek emberhez ha­sonló alakot előállítani, s ez okból a legegyszerűbb körvonalú tárgyakat választák a pénzlap kitöltésére. A legszokásosabb diszítés volt az egyszerű ke­reszt, a keresztyénség fő jelképe. Már István pénzein látható, ki apósa, bajor Henrik pénzeit utánza. A többi pénzeken a kereszt minden alakban megjelenik , és szögletei rendesen ki vannak töltve háromszögekkel pontokkal, gyűrűkkel és félholdakkal. I. László és II. István pénzein három egymás mellett fölállított kereszt látható, mivel hihetőleg a kálvária keresztjeit akarták utánozni. A kettős vagyis patriarchiai kereszt először II. László és III. Béla pénzein jelenik meg; II. András és IV. Béla korában már a pecséteken is használatos lett. Zsigmond korában pedig kizárólagos alkalmazásra jutott. Később koronára helyezve jelenik meg, de bár Kun László pénzein is látható, csakis Mátyás király alatt válik ily megjelenésben rendessé s ettől kezdve a halmokkal és koronával mint a magyar címer balol­dalának alkotó része szerepel. A négy fehér harántcsik vörös mezőben, — a címer 1906. sze­ptenber 1. jobb oldala — azonban nem honi eredetű. Külföldön rég­­geliben használatos volt, s bár II. András pénzein már­­ megjelenik, egész az Anjou ház uralkodásáig nem talál­­­­kozunk vele. Az ország 4 főfolyójának jelentése pedig még később ruháztatott rájuk. A korona mint a királyi méltóság jelképe főleg Ottótól kezdve tűnik föl a pénteken, azonban nem a kalapszerűleg zárt magyar korona, hanem a külföldi nyílt, melynek hegyei liliomokból, golyókból és három­szögekből állanak. Előjönnek ezeken kívül a tornyok és várak, a liliom (I. Károly) csillagok, nap és félhold,­­ még az Árpádházi királyok pénzein is (II. és III. Endre.) Föltűnő, hogy a magyar pénzeken egész a XIV. századig csak egynemű tárgyak alakjai jelennek meg, holott élőknek élettelenekkel vegyítése már a XII. szá­zad óta divatba jött, így Salamon, László, Kálmán, II. Endre saját mellképeiket, mások álló vagy hadakozó egész alakju­kat verették pénzeikre, s csak III. Béla, Vencel, II. Lajos és I. Ferdinand pénzein van az uralkodó alakja lóháton ábrázolva. Szent képek a pénzeken legelőször Kun László alatt jönnek elő. Máriát a gyermek Jézussal Hunyady Mátyás verette először pénzre, a későbbi pénzeken pe­dig szent Jánost és Sz. Lászlót is találjuk. Az angyal (rendesen lándzsával) IV. Béla, I. Ká­roly és Lajos királyok alatt jelenik meg a pénzeken, s ezzel az emberi alakok ki volnának merítve a magyar pénzheraldikában. Találunk azonban állatokat is a magyar pénze­ken, így a húsvéti bárányt, oroszlánt, farkast, szarvast, nyulat, menyétet, evezet ökröt, sárkányt, hárpiát, sphynxet, sast, struccot, hollót, pávát, sólymot és delphint. Szóval a magyar régi pénzeken, ha ércből valók, is, elég címertárgy látható, választani kényre kedvre­­ lehet belőlük. A magyar bankjegyekben nem ilyen nagy ugyan­­ a bőségünk, de azért nem vagyunk teljesen híjával. — ott pl. a forradalmi Kossuth bankó, melyből minden vidéki család rejtegetett a Bach korszakban ki többet ki ke­vesebbet. (Mióta nem tilos — szélnek eresztgetik.) . A másik fajta magyar bankót Kossuth bocsátotta, ki Északamerikában, Magyarország közjövedelmeire. Mindkettőből számos példányt bir múzeumunk, de anélkül is általánosan ismeretesek. Hosszasabb leírásuk­ba tehát nem bocsátkozunk, mindössze azt jegyezzük meg, hogy a heraldikus urak, ha már épen olyan nagy fejtörésükbe kerül újat komponálni, másolják le e kettő valamelyikét,­­ biztosítjuk őket, hogy népszerű ban­kókat fognak készíteni. TÁVIRATOK. A zalaegerszegi ünnepélyek. Zala-Egerszeg, aug. 31. (A „P. H.” külön tudósítójától.) Nemcsak a környék­ről és a szomszéd megyékből, de az or­szág távolabbi vidékeiről s Zágrábból és a fővárosból is számosan jöttek a mai és a holnapi ünnepélyekre. Az utcákon szokatlan élénkség uraló. Mindenütt ide­gen arcokkal találkozunk. A város egé­szen ünnepies szint öltött. A házak zász­lókkal, szőnyegekkel és virág s lombfü­zérekkel diszitvék. Az ünnepélyességeket ma a tűzoltók zászlószentelése nyitotta meg. Fényesen sikerült. Több egylet kül­­döttségileg van képviselve. A díszebéden az egész város intelligenciája jelen volt. Számost toast mondatott, melyek máris előre jelezték a holnapi nap jelentőségét Este a Bárány vendéglőben táncvigalom van, amely még most is vígan foly. A termek zsúfolásig tömvék. A bál is ki­tűnően sikerültnek mondható. Holnapra erősen készülnek. Mindenki érzi a nap politikai jelentőségét. Esetleg fontos dol­gokról értesülhetünk. Bruck, aug. 31. (A „P. H.“ magántáv­irata.) Andrássy gróf előleges megál­lapodások szerint ideérkezett. A vo­natból kiszállásakor a honvédtábor­noki egyenruhát viselte. Ugyanabban ment király 8 felségéhez, aki azon­nal fogadta a kancellárt. A gasteini találkozásról tesz jelentést. Linz, aug. 31. (A „P. H.“ magán­­távirata.) Az alkotmány­párt gyűlése ma általános megelégedésre végződött. A párt újra tömörülve és megszilárdulva távozik innen. A határozati javaslat, amely az alkotmány kulturális és sza­badelvű vívmányai fentartásának szük­ségességét hangsúlyozza, egyhangúlag el­fogadtatott. Linz, aug. 31. (A „P. H.“ eredeti távirata.)­­Azon hír volt elterjedve, hogy Taaffe gróf, mi­

Next