Pesti Hírlap, 1879. október (1. évfolyam, 270-300. szám)
1879-10-01 / 270. szám
A pest zimonyi vasútnak a Duna mentén leendő kiépítése iránt, a Haynald bíbornok vezetése alatti kalocsai küldöttség ma délelőtt fél 12 órakor fogadtatott a közlekedési miniszter által. A miniszter Haynald érdekes beszédére válaszolva, kijelente, hogy a „szabadkai vonal rövidebb volta dacára mindenesetre figyelembe veendők azon forgalmi előnyök, melyeket a dunamenti pálya a vasút jövedelmezőségének biztonságára nézve nyújt, s e pálya által érdekelt nevezetes ipar és kereskedelemmel bíró nagyobb városoknak e vasút mielőbbi kiépítésére irányuló kívánalmát méltányosnak ismeri el. Ez okból az erre vonatkozó adatokat, — mielőtt a zimonyi vasút kiépítése iránti javaslatait a törvényhozás elé terjesztené, — gondos tanulmány tárgyává tette és teszi.“ _____ Az osztrák államvasuttársaság képviselői október közepén Budapestre jönnek, hogy az osztrák államvasút önálló magyar forgalmi igazgatóságának már évelővé vált ügyében a magyar kormánynyal tárgyalásokat folytassanak. Kopp vezérigazgatónak mai jelenléte Budapesten csak az arád-temesvári vasút igazgatótanácsának ülésével áll összeköttetésben. Fattaky az „Budapester Correspondenze“, mint a „Pesti Naplóban“ olvassuk, megcáfolja a ,,Pesti Hírlapból“ a többi lapokba átment azon hírt, hogy Gromon Dezső bácsmegyei főispán benyujtotta lemondását. Annyiszor volt alkalmunk a Fattaky féle Correspondentet megcáfolni, hogy ezt az egyetlen kedvtelést megengedhetjük neki, annyival inkább, mert az általa dementált hírt magunk is a „Pesti Napló“-val egy és ugyanazon helyiségben szerkesztett néhai „Magyar Lapok“ f. é. szept. 28-ai számából vettük át. A budapesti kereskedelmi és ipar kamata a szegedi iparosok számára nem csupán a hazai vasutaknál eszközlött ki kedvezményes szállításokat, — hanem mint tudomásunkra jutott — a bécsi császkereskedelmi miniszter közvetítésével, díjmentes szállítást sikerült neki kieszközölni az osztrák vasutaknál is, a szegediek javára küldendő szerszámok, gépek, és felszerelési tárgyak küldeményénél, ha azok mint teheráruk szabályszerű fuvarlevelekkel, a budapesti kereskedelmi és iparkamarára címezve, Szegedre továbbítás végett adatnak fel. E kedvezményes szállítás azonban a folyó év végével szintén lejár. A szarvas-mezőtúri vasút munkálatai anynyira előhaladtak, hogy ha nagyobb esőzések nem állanak be, a megnyitás már novemberben megtörténhetik, miután a sínek lerakásához is már nemcsak Túr és Szarvas alatt hozzákezdtek, hanem azt már mindkét irányban meglehetős távolságra is végrehajtották. Fiume emelkedését illetőleg több fontos várakozás iránt remélnek legközelebb kedvező intézkedést. Mac Iver, Burring és Schenk angol vállalkozók már ki is bocsátották a prospectust egy Adria nevezete gyarországi viszonyok felől ép oly meghatóan tájékozatlan, mint a legtöbb francia, de a legnagyobb érdeklődéssel kérdezősködött színi viszonyaink, főleg a nemzeti színház iránt. Hány vígjátékát adták elő ? Melyek azok? Tetszettek-e ? Melyik elégítette ki leginkább a közönséget? Mit tart felőle a kritika? Alig győztem a nyájas öreg úr kérdéseire válaszolni. Nagy örömöt látszott neki okozni, mikor tudattam vele, hogy Budapesten is újból szintehozzák a „Perrichon úr utazását“, melyet 1863 ban adtak először. Felkért, hogy azon esetre, ha a nemzeti színház igazgatósága egyéb darabjait is színre akarná hozni, ajánlanám a „Kis madarakat“ s az „Én“ című vígjátékát, melyet Legouvéval együtt irt, s melyet méltán lehetne magyarul az „önzés iskolájának “ elnevezni. Jelenleg, mint monda, ismét egy vígjátékon dolgozik, Augier Emil, a „Fourehambault család“ szerzőjének közreműködésével, ki Labiche összes műveinek kiadására is vállalkozott s egy igen érdekes előszót írt e gyűjteményhez. Csaknem egy óráig időztem nála, s mielőtt eltávoztam, meg kellett ígérnem, hogy ha valamelyik vígjátéka Budapesten színpadra kerül, megírom neki — de híven és őszintén — hogyan fogadta a közönség és mit szól hozzá a kritika. Néhány nap előtt kezembe akadt egy francia hírlap,mely Labiche eddig kiadatlan önélet leírását tartalmazza. Érdekesnek tartom közölni e néhány sort, melynél szerényebb életrajzot aligha irt magáról valaha valaki: Labiche Jenő szül. Parisban 1815. május 6-án. Tanulmányait a Bourbon kollégiumban végezte. Nem tartozott a kitűnő tanulók közé. A műfordításban és a francia szónoklatban mindazonáltal aratott némi csekély sikert. Iskoláit bevégezvén 1834-ben, három barátja társaságában beutazta Svájcot, Olaszországot és Siciliát. Az úti tapasztalatokat Labiche minden este felirta zsebkönyvébe, Nadar pedig e jegyzeteket lemásolta egy nagy könyvbe és rajzokkal illustrálta. 1835-ben cikkeket irt több lapba. 1839-ben megjelent „la Clé des Champs“ című regénye, mely ma már a könyvkereskedésben nem kapható. Legelső színművét, Mr. de Coullin cím alatt a Palais Royal színházban adták elő 1838 július 2-án. Legutolsó vígjátékát, melynek címe „la Clé“ szintén a Palais Royal színház hozta szinre 1877. január 5-én. Eszerint Labiche a különböző párisi lapok számára 39 év óta dolgozik, 170-nél több színművét adták elő. Legkiválóbb munkatársai voltak Marc Michel, Lefranc, Martin Ede, Daru és Delacour. Két akadémikussal együttesen is írt színdarabokat; a „Martin dis“ címűt Augierrel, az „Én“ és a „Tücsök a hangyáknál“ címűeket Legouvéval. Huszonhat éves korában nősült meg és egy fia van. 1853-ban egy 900 hektárnyi kiterjedésű földbirtokot vásárolt, melyet maga kezel. Parlagon hevert földeket vett művelés alá, erdőket irtott ki, majorokat épített. Szenvedélyesen szereti a mezei gazdászatot, jobban mint a színpadot. Községe megválasztotta polgármesterré. Az invázió alatt állomásán maradt. Gyakran volt dolga a poroszokkal, de büszkeségét helyezte benne, hogy ellentállt minden zsarolásaiknak. Községe egyetlen kenyeret, egyetlen kéve szalmát, egyetlen szem zabot se szolgáltatott az ellenségnek. Ezelőtt két évvel önkénytesen leköszönt polgármesteri hivataláról s csupán községi tanácsos maradt. Ez a legutólsó kitüntetés, mely őt érte. Julius 17. 1879. Labiche Jenő. Igaza volt midőn azt mondta, hogy életpályájáról nem lehet sokat beszélni. Ifjúkora zajtalan, férfikora nyugodt volt, aggkora csöndes, de épen az tette lehetővé megőriznie derült kedélyét és szellemének ifjú üdeségét. * * * Befejezésül még néhány adomát. Labiche egy ízben egy színdarabját olvasta fel a Pantheon színház igazgatója előtt, aki mesterségére nézve kalapos volt és drámai biráló bizottságát is kalaposokból állította össze. Labiche midőn a felolvasást megkezdő, kalapját letette az asztal egyik végére. A derék drámabiráló kalaposok egyike kezébe vette a löveget, megnézte, megforgatta minden oldalról, aztán átadta a szomszédjának, az át■ adta a másodiknak, amaz meg a harmadiknak, s így járt kézről kézre az egész asztal körül. Labiche kalapja egy Szajna jobbparti kala Ipos gyárából került ki, a drámabírálók pedig ____________PESTI HÍRLAP_______________ alatt tervezett hajózási társaságra Glasgow, Fiume és Trieszt között. A keletkező társaság fiumei igazgatója a nálunk is előnyösen ismert Catinelli úr lesz. A fonógyárak ismert felterjesztésére szintén kedvezőnek mutatkozik a rövid időn várható intézkedés. A szeptember havi adóbevételek is, mint félhiv. helyről jelentik, kedvezők. Az idei bevételek fölülhaladják a tavalyiakat. (Az adóvégrehajtások mint a „P. N.“ helyesen megjegyzi, még soha sem voltak oly szigorúak, mint a mostaniak.) A hadsereg eddigi létszámának további 10 éven át leendő fentartása iránti törvényjavaslat, melyet a kormány az országgyűlés elé fog terjeszteni, semmikép sem érinti magát a védtörvény kérdését. A kormányok a közös hadügyminiszterrel egyetértőleg erre nézve is szándékoznak azonban módosításokat javaslatba hozni. A két törvényhozás elé — azonban valószínűleg sokkal később — egy nagyobb terjedelmű javaslat fog terjesztetni, mely a védtörvény ezen módosításainak tervezetét fogja magában foglalni. E javaslat magyar szövegének a reichsrath elé terjesztendőévei nem kellene azonosnak lennie, elvei és alapvonalai mindenesetre a közös hadügyminisztériummal együttesen fognak megállapíttatni. E módosításoknál nemcsak az egyéves önkénytesi szolgálat intézményéről van szó, melyre nézve kiváltképen azon kérdés bír fontossággal, hogy az önkénytesek egy része — sorshúzás alapján — nem volna-e a Landwehrhez, illetve a honvédséghez beosztandó, hanem még több más nem lényegtelen intézkedésről is. Így olvassuk a lapokban, de oly forrásból — a B. C.-ből merített közleményben, amelynek szavahihetőségéhez sok szó fér. Berlinből megbízható tudósítások jelentik, hogy Gorcsakov hg. Szentpétervárra utaztában Berlinben kiszáll és Sándor cár meghagyására látogatást fog tenni Bismarck hercegnél. E hírrel egyidejűleg Moszkvából azt jelentik, hogy Gorcsakov hg. azonnal beadja lemondását, mihelyt Szentpétervárra megérkezik. — Gorcsakov hg. tehát azon Bismarck előtt lenne kénytelen magát megalázni, ki őt megbuktatja. Taaffe gróf, mint Bécsből pozitivitással jelentik, alkománypárti férfiaknak — kettőnek, háromnak — miniszteri tárcát ajánlott fel, de kosarat kapott , most már kénytelen a jobboldalhoz fordulni, hogy kabinetjét kiegészíthesse. A „ Budapester Correspondenz“ azt újságolta a napokban, hogy „a m. kir. államvasutak kezelésére vonatkozólag egy egészen új szabályzat dolgoztatott ki, melynek értelmében az államvasutak kezelésénél jövőre az iparos és kereskedő osztály is kellő képviseltetésben fog részesülni. Mihelyt a minisztertanács, úgymond tovább a kőnyomatú lap, a kidolgozott tervezetet jóváhagyja, s a szükséges előmunkálatok végre lesznek hajtva, az új szervezet azonnal életbe lép s egyidejűleg az igazgatótanács is újjá fog alakíttatni.“ Erre a „Vasúti és Közi Közlöny“ a következő megjegyzést teszi :„A jól értesültségre feltétlen igényt tartó előnyomatú laptól megszoktuk már, hogy rosszul és érthetetlenül és saját ízlése szerint megtoldva, tényül állít oda oly dolgokat, melyekről vele illetékes helyen csak akadémikus beszélgetést foly 187. októb iz tathattak. úgy látszik, hogy a jelen esetben is egy pár elejtett szót felkapva és azt szokás szerintfélreértve, állította össze fenti közleményét, melyre nézve saját értesülésünk nyomán határozottan kijelenthetjük, hogy az államvasutak kezelésére vonatkozólag semmiféle új szabályzat nem dolgoztatott ki, következőleg szó sincs arról, hogy e szabályzat már legközelebb a minisztertanács elé kerüljön, egy szóval még nem állítható oda bevégzett tényként az államvasutak igazgatási rendszerének s az igazgatótanácsnak reorganizálása. Tudomásunk szerint igenis foglalkoznak illetékes helyen ily reorganizálási ideákkal, de hogy mily elvek szerint s mikor hajtassanak végre e reformok, mindezekről csak akkor lehet majd a mi nézetünk szerint szó, ha más, a szervezésre nagy befolyást gyakorló kérdések, p. o. a vasút csoportosítás megoldva lesznek.“ A győri országos honvédünnep. Győr, szept. 30. Van egy vidéki város hazánkban, amely a mellett, hogy a tudomány, ipar és kereskedésben legelőhaladottabb az országban, még azon melléknevet is arrogálja magának, hogy a legmagyarabb város, és az a Győr. Hagyjuk meg e hitét e derék városnak, amely akkor is dicséretes ambíció alapja volna, ha nem volna igaz, de azt meg kell vallani ezen városról, hogy a magyar nemzetiség zászlóját magasabbra fel nem emelte nálánál egyik vidéki városa sem széles e hazának, mintha előőrse volna a magyar nemzeti nyelvnek nyugat felől. Azt is meg kell vallani, hogy a szabadságharcnak nem szolgáltatott egy város sem aránylag oly nagy és kitűnő kontingenst, mint Győr. Végre azt is meg kell engedni neki, hogy annak lelkes hölgyei soha sem engedték magukat honszeretetben és hazafias munkában a férfiak által felülmutatni. És ha már mindezeket beismertük, lehetséges-e csodálkozni a fölött, hogy a győri honvéd-egylet hivatva érezte magát arra, hogy a szabadságharc nagyon gyászos katasztrófájának 30-ik évfordulóját nagyobb szabású gyászünnepélylyel megülvén, az ország minden lelkes polgárát felhívta, hogy ez ünnepélyen tényleges részt vegyenek vagy közvetlen megjelenésük által, vagy ha az nem lehet, úgy e napon értsék meg honfitársaik szíve dobbanását, és csatolják imáikat az övéikhez, melyet midőn egy fohászszal elmondanak, forduljanak az ég azon tája felé, hol Győr városa fekszik. Ennyi az egész, mit a győri honvédek és Győr város magasztos lelkű hölgyei kívánnak a hazától. Az ünnep egészen méltónak ígérkezik lenni az eszméhez, amelyet az megtisztelni kíván. Ama szomorú emlékű október 6-ika óta e szörnyű nap minden évfordulóján megülte a győri honvéd-egylet ezen dies irae-t. A bencések templomában felállított gyászravatalra mindannyiszor oda rakták hölgyeink a vértanuk díszes koszorúit, eleinte titokban, később nyilvánosan. Ma már nincs ok reá, hogy a nemzet e szent kegyeletét eltitkoljuk, sőt miután az 1849-iki honvédek érzik azt, hogy egykori dicső működésüknek az leszen utolsó visszhangja, ezúttal le is teszik e szent célra az örökké megtartandó gyász