Pesti Hírlap, 1880. május (2. évfolyam, 120-149. szám)

1880-05-30 / 148. szám

Budapest, 1880._____________________________________//. évf. 148 szám. (SOS. 7_____________________Vasárnap május 30. a mm. a B Szerkesztési iroda Egész évre...........u írt­­ kr. wammt ^ || || ^ ^ ^ Budapesten, nádor-utca 7. Negyedévre.... 3 60 „ Et ||h |||| jjm. ga.3 íjg StR hova a lap szellemi részét Ulafini Egy bóra............. 1 „ 20 „ frfg ||| Bp­­JmS Jjjg minden közlemény intézendő —0— wv fgifeflg fja? Kft Hl l$§ jpeeBérmentetlen levelek caak u-Egyes száma heti melléklet nól- pap*® NjpV §¥? !§» »St Ili IH IglpiSr mert kezektől atuak el 1 Ibiw 11 i III 9 bili Kiadó hivatal; A képes melléklet külön : Budapest, nídor-ut.o» 7. «*., fcévro3 f.‘ POLITIKAI NAPILAP. sa,és SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL)^^^ á A P T Á K. LÍTNIT­ALÓ K. képtár ; vasárnapokon d. e. 10­1-ig fölváltva I azeti társulat tárlata. [Sugár-Bt, Baját I­dig megtekinthető. - KF­ zvágol­iá a o-K . , a gyűjtemények valamelyike, a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos akta- voksári­nt véb­én a vám mellett. - Váro«­Vasárnap katholikus . Nándor NyitSi"?“^» hétköznapon 9­1-ig. — Orazá^o»­démia. [Ferenc - József-tér saját­ ház.] - ház a régi a városház-tíren, az nj a Lipést . protestáns : Vilmos KSSLlittár^keddet*«!?£££ lí^ptár [Eszterházy-féle] az akedémia palo- i Iparmuzeum. [Sugár-nt, a képnömfivé- i utcában S4. ez. a.­­ Városi viffa alá a természet­­es népraj­zi-tár, kedden és pente­­tájában. Nyitva: vanaznap, azordan, es pénte­­azeti társulat háza.] - Királyi vár «a | fredoute] az aldunanoron - Áll albert a­­ görögorosa: Péter ken az ásványtár, azerdan é. szombaton a ken 9­1-ig. - Oratágon képiéművé. | vártért Budán, az udvar távolétében min- | vároaügetben. A mai szám tartalma: A ki mindenkivel veszekszik. — Az ütközet után. — Pol. hírek. — A balkánfélszigeti rémképek. — A tisz­telt házból. — Pol. Szemle. — Főv. ügyek. — Egyl. és vitéz. — Tud. és Írod. — Szinh. és müv. — Zichy- Ferraris Viktor gróf. — Táviratok. — Napi hírek. — Egy érdekes fölolvasás. — A közönség köréből. — Közg. hírek. — Tárca: Párbaj történetek. — A mel­lékleten : Regény: Az Amerikai. (Folyt.) — A rákospa­lotai dráma. — Vegyes. — Szint. — A bpesti értékt. — ___________________Hirdetések.___________________ A­ki mindenkivel veszekszik. Nagy természet szorult bele, lehetetlen vele megférni akárkinek, s ha még sokáig ural­kodik, Bismarck Németországot egészen tönkre teszi. Senki nem mondhatja, hogy Németor­szág boldog, nincs nép a civilizált Európában, mely a nagy német nemzet sorsára vágynék, nem is szereti a németet szomszédai közül egy se. Míg a nagy Németország nem volt egységes a sok viruló kis állam, mind úgy nézett ki, mint valóságos mintagazdaság; a versenyben virágzott az ipar, a nevelés, az irodalom, mű­vészet, tudomány, az adók mérsékeltek voltak az élet kedélyei; most az egész Németország egy roppant kaszárnya s benne Bismarck káp­lárszelleme parancsol, az adóteher elnyomja a népet, minden szabad mozgalom megszűnt, dur­va realizmus m­u­tja az erkölcsöket, pártviszály tépi a közügyét, s a­ki teheti hátat fordít hazájának és kivándorol. Németország drágán vásárolta meg a dicsőséget, hogy három szom­szédját legyőzte, tartományokat ragadott el és egységét megteremtette a német császár alatt. Bismarck ott az ur s rettenetesen visszaél hatalmával. Az udvarral, a miniszterekkel, a diplomatákkal, a parlamenti pártokkal összevész egyre-másra s ökleli őket jobbra balra. Rend-­­­szere az emberekkel való bánásmódban a zseni­ális brutalitás. Emberséges nem tud lenni sen­kivel szemben, mindig csak sértő tud lenni vagy egyikkel, vagy másikkal. És csupa extravagan­ciák közt mozog, semmiféle dolgában mértéket tartani nem bír. Neki a veszekedés eleme, a nélkül nem tud élni. Mindig ő panaszkodik, hogy az embe­rek bántják, pedig kitérnek neki messziről ha lehet, mégis a­hányszor valakibe beleköt, mind­annyiszor azt okozza, hogy nem hagy neki békét. Persze ellenvéleményt nem tűr s ki nem engedelmeskedik mint egy inas, azt ha el nem kergetteti, nyilvánosan összeszidja és üldözőbe veszi. Így tesz most a pápával is, ki nem tette meg neki azt a szívességet, hogy ráparancsolt volna az üldözött németországi katholikusokra, hogy Bismark minden hóbortját alázatosan tá­mogatni tartsák kötelességüknek, ha pedig neki úgy tetszik tartsák oda a hátukat, had vágjon rajtok is egyet az ostorral, melyet a májusi tör­vényekben számukra fonott. Bismark dúl fal, ínért a, centrum-párt a reb­hszágban ellene sza­vaz s dühében neki megy a pápának és a ró­mai kúriának s a nyilvánosságra hozott okmá­nyokkal dobálja őket agyba főbe, így végződik a kibékülés pápa és kancellár közt. A pápát e modor alighanem igen fogja sérteni, ő nincsen szokva az efféle bánásmód­hoz. De egyébként mit árthat a pápának Bismark ? A finom olasz azt fogja mondani ma­gában : tedesco , evvel ki van mondva, hogy a­­ némettől ugvariasságot várni nem lehet. De XIII. Leónak nem árt a csalódás, legalább meggyőződhetik, hogy ő sem csalha­tatlan. Különben a kúria a békekötési tárgyalá­sok megszakításával nem veszt semmit, mert Bismarcknak senki el nem hiszi, hogy az egy­ház a hibás. Bismarck olyanokat követelt, me­lyekről tudhatta és tudta, hogy semmiféle egy­ház meg nem adhatja. A kulturkampfot bizony nem az egyház kezdte, azt Bismarck kezdte és folytatta évekig üldöző passzióval: az egyház legnagyobb ellensége is kénytelen elismerni, hogy ez igy történt. Az elkergetett és börtönbe zárt püspökök és papok nem voltak sem felségárulók sem összeesküvők, békés polgárok voltak, kik azt tettek a mit azelőtt s maguk se igen tudták mert egyszerre börtönbe terülnek mint bűnösök. Hát azért, mert Bismarcknak akkor épen nem volt külhá­­boruja, csinált hát magának belháborut, nem veszekedhetett a reichsrathtal mert ez talpát nyalta, veszekedett tehát a papokkal, nem üldöz­hette a francziákat, még nem találta volt fel a szoczialistákat, tehát üldözte a katholikusokat. A vére megkívánta. Azután megunta ezt a sportot, roszul is sikerült, újat talált fel, sze­retett volna kibékülni, hogy a tizenöt millió német katholikust s a kilencven centrum-párti képviselőt járomába foghassa s elkezdett a kúriával alkudozni, de persze úgy amint ő szo­kott, hogy az ellenfél engedjen mindent ő pedig te­hessen amit akar. így Königgrätz és Sedán után lehet békét kötni, de nem mikor nincs legyőzött, mert hogy ő a centrumot legyőzte volna maga A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Párbajtörténetek. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. A párbajnak igen határozottan körülírt és prózai törvényei vannak, melyeket fájdalom épen nem a valódi igazságérzet sugallt. A párbajt vívók rendesen a becsületet szúrják kardjuk he­gyére és mégis tiz eset közül kilenc bizonyára olyan, melynél az egyenlőség mértéke teljesen hiányzik. Még az épen nem túl lelkiismeretes Dumas Sándor is, ki Quillardettel vívott a „Neslesi torony“ miatt, melyet mindkettőjük ma­gáénak vallott, é■ csak álokoskodással tudott a párbaj védelmére kelni. A párbajban, melynél Beauvalion, a legkitűnőbb pisztolylövők egyike, agyonlőtte Dujorier hírlapírót, Dumas is részt vett, mint tanú. A bíró azt kérde tőle, becsületes eljárás­nak tartja-e, ha oly egyén, ki a tojást harminc lépésről is lelövi, párbajra hív, sőt erőszakol oly embert, ki azt sem tudja, hogyan kell el­­szítni a pisztolyt ? — Erre Dumas következőleg válaszolt: Igen. Ha az ember kiáll a síkra, úgy a lét kérdése, melyet kockára tettünk s melyet egy karmozdulattal elveszíthetünk, hát­térbe szorít minden nemes gondolkozást és gyen­géd érzületet, melyek más alkalommal mind igen szép és dicséretes tulajdonok. A vizsgálat különben később kideríté, hogy a párbaj nemcsak egyenlőtlen, de becstelenség és gyilkosság is volt. Megsértették a vívás azon egyik legfőbb szabályát, hogy a pisztolyokat­­ egyik félnek se szabad ismernie. És Dujorier nem is ismerte, de Beauvalion igen, mert a pisztolyok sógoráé, Granier de Cassagnacé vol­­­­tak, ki azokat 3 párbajra kölcsön adta és Beauvalron még a párbaj napján céllövöldözést tartott e pisztolyokkal. A bíróság ezért őt nyolc évi fogságra ítélte. Méltán. A párbajok fénykora a múlt század volt. Akkor államférfiak, parlamenti­ szónokok állot­tak egymással szemközt. Fox Adammal vívott, Ptt Tierney­vel, Canning pedig Castlereagh lorddal. Annak idején nagy hírre jutott az O’Con­nel és D'Esterre közt végbe ment párbaj , eset. A hatalmas agitátor valamelyik meeting beszédé­ben egy társadalmi testületet Dublinban „cső­cselék“ névvel illetett. D’ Esterre tagja volt e testületnek s a sértőtől elégtételt követelt. Pár­bajuk színhelye Ponsonby lord birtokán a Bis­hop’s Court volt, a nemes lord oly készséggel ajánlta fel parkját az ellenfeleknek, ahogy ma ezt Károlyi Alajos gróf a Tavasz ünnepély al­kalmával a jótékony cél iránti tekintetből tette. O’Connel a kihívónak mindkét combját keresz­tül lőtte. A néptömeg az utcáról leste, melyik fél fog sértetlenül visszatérni, s hogy az agi­tátort „re bene gesta“ megpillantó, örömrival­­gásban tört ki. A megsebesült D’Esterre har­madnapra meghalt. O’Connelt ellenfele sorsa mélyen megha­totta. Segédeivel a templomba ment s ünnepé­lyes fogadást ten, hogy soha többé semmiféle kihivást nem fogad el. Azután D’Esterre özve­gyének nyugdíjat ajánlott fel, még pedig a megölt férj jövedelmével egyenlő nagyságú ösz­­szeget. De a „csőcseléknek“ nevezett testület szintén ajánlott ekkora nyugpénzt az özvegynek s igy O’Connel ajánlata visszautasittatott. Nem is vívott aztán többé soha, bár zabolátlan agi­­tátori nyelve sok embert megsértett és sok ki­hivatást vont maga után. Ezeket helyette fia, Morgan O’Connel fogadta el, így verekedett meg a fiú atyja helyett Alvanley lorddal s pár napra rá Disraelival, a mostani Beaconsfield lorddal. Wellington herceg a párbajokról állásához és rangjához méltó nézettel bírt. Egy alkalommal ezre­dét, mely Dublinban közgyűlölet tárgya volt, át akarták helyezni Angliába, de ő ellenkezett s megmaradt állomásán : „Nem tartom lehetet­lennek — írta egyik levelében, — hogy e hatá­rozatom néhány párbajt von maga után, de ez rám nézve semmi jelentőséggel nem bir.“ 1829- ben Winchelsen grófot szólította föl, hogy : „magaviseletéért olyan elégtételt adjon, milyet követelni minden gentlemannek jogában áll és milyet megadni minden valódi gentleman soha nem vonakodik.“ Párbajukat azonban az izlandi parasztok és kertészek megakadályozák. Sir Robert Peel e század derekán Dr. Luzingtonnal és Home Józseffel verekedett meg. Roedbuck parlamenti tagnak annyi áldozata hullott el párbajokban, hogy a társadalom „a romboló" melléknevet adta neki. Egy alka­lommal a törvényszéki teremben hívta ki Black-ot és Powerscourt lordot s a párviadalban mind­kettőt lelőtte. Cardigan lord 1840-ben Toucket kapitányt hívta ki élet-halálra s a küzdtéren, a wimble­doni erdőben, a kapitány maradt halva. Ezért a nemes lordot a peer-kamarában parlamenti bí­róság elé álliták, de a peerek egymásután így Mai­xx4mu.uk 12 oldalt tartalmaz.".

Next