Pesti Hírlap, 1880. május (2. évfolyam, 120-149. szám)
1880-05-30 / 148. szám
Budapest, 1880._____________________________________//. évf. 148 szám. (SOS. 7_____________________Vasárnap május 30. a mm. a B Szerkesztési iroda Egész évre...........u írt kr. wammt ^ || || ^ ^ ^ Budapesten, nádor-utca 7. Negyedévre.... 3 60 „ Et ||h |||| jjm. ga.3 íjg StR hova a lap szellemi részét Ulafini Egy bóra............. 1 „ 20 „ frfg ||| BpJmS Jjjg minden közlemény intézendő —0— wv fgifeflg fja? Kft Hl l$§ jpeeBérmentetlen levelek caak u-Egyes száma heti melléklet nól- pap*® NjpV §¥? !§» »St Ili IH IglpiSr mert kezektől atuak el 1 Ibiw 11 i III 9 bili Kiadó hivatal; A képes melléklet külön : Budapest, nídor-ut.o» 7. «*., fcévro3 f.‘ POLITIKAI NAPILAP. sa,és SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL)^^^ á A P T Á K. LÍTNITALÓ K. képtár ; vasárnapokon d. e. 101-ig fölváltva I azeti társulat tárlata. [Sugár-Bt, Baját Idig megtekinthető. - KF zvágoliá a o-K . , a gyűjtemények valamelyike, a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos akta- voksárint vébén a vám mellett. - Váro«Vasárnap katholikus . Nándor NyitSi"?“^» hétköznapon 91-ig. — Orazá^o»démia. [Ferenc - József-tér saját ház.] - ház a régi a városház-tíren, az nj a Lipést . protestáns : Vilmos KSSLlittár^keddet*«!?£££ lí^ptár [Eszterházy-féle] az akedémia palo- i Iparmuzeum. [Sugár-nt, a képnömfivé- i utcában S4. ez. a. Városi viffa alá a természetes néprajzi-tár, kedden és pentetájában. Nyitva: vanaznap, azordan, es pénteazeti társulat háza.] - Királyi vár «a | fredoute] az aldunanoron - Áll albert a görögorosa: Péter ken az ásványtár, azerdan é. szombaton a ken 91-ig. - Oratágon képiéművé. | vártért Budán, az udvar távolétében min- | vároaügetben. A mai szám tartalma: A ki mindenkivel veszekszik. — Az ütközet után. — Pol. hírek. — A balkánfélszigeti rémképek. — A tisztelt házból. — Pol. Szemle. — Főv. ügyek. — Egyl. és vitéz. — Tud. és Írod. — Szinh. és müv. — Zichy- Ferraris Viktor gróf. — Táviratok. — Napi hírek. — Egy érdekes fölolvasás. — A közönség köréből. — Közg. hírek. — Tárca: Párbaj történetek. — A mellékleten : Regény: Az Amerikai. (Folyt.) — A rákospalotai dráma. — Vegyes. — Szint. — A bpesti értékt. — ___________________Hirdetések.___________________ Aki mindenkivel veszekszik. Nagy természet szorult bele, lehetetlen vele megférni akárkinek, s ha még sokáig uralkodik, Bismarck Németországot egészen tönkre teszi. Senki nem mondhatja, hogy Németország boldog, nincs nép a civilizált Európában, mely a nagy német nemzet sorsára vágynék, nem is szereti a németet szomszédai közül egy se. Míg a nagy Németország nem volt egységes a sok viruló kis állam, mind úgy nézett ki, mint valóságos mintagazdaság; a versenyben virágzott az ipar, a nevelés, az irodalom, művészet, tudomány, az adók mérsékeltek voltak az élet kedélyei; most az egész Németország egy roppant kaszárnya s benne Bismarck káplárszelleme parancsol, az adóteher elnyomja a népet, minden szabad mozgalom megszűnt, durva realizmus mutja az erkölcsöket, pártviszály tépi a közügyét, s aki teheti hátat fordít hazájának és kivándorol. Németország drágán vásárolta meg a dicsőséget, hogy három szomszédját legyőzte, tartományokat ragadott el és egységét megteremtette a német császár alatt. Bismarck ott az ur s rettenetesen visszaél hatalmával. Az udvarral, a miniszterekkel, a diplomatákkal, a parlamenti pártokkal összevész egyre-másra s ökleli őket jobbra balra. Rend-szere az emberekkel való bánásmódban a zseniális brutalitás. Emberséges nem tud lenni senkivel szemben, mindig csak sértő tud lenni vagy egyikkel, vagy másikkal. És csupa extravaganciák közt mozog, semmiféle dolgában mértéket tartani nem bír. Neki a veszekedés eleme, a nélkül nem tud élni. Mindig ő panaszkodik, hogy az emberek bántják, pedig kitérnek neki messziről ha lehet, mégis ahányszor valakibe beleköt, mindannyiszor azt okozza, hogy nem hagy neki békét. Persze ellenvéleményt nem tűr s ki nem engedelmeskedik mint egy inas, azt ha el nem kergetteti, nyilvánosan összeszidja és üldözőbe veszi. Így tesz most a pápával is, ki nem tette meg neki azt a szívességet, hogy ráparancsolt volna az üldözött németországi katholikusokra, hogy Bismark minden hóbortját alázatosan támogatni tartsák kötelességüknek, ha pedig neki úgy tetszik tartsák oda a hátukat, had vágjon rajtok is egyet az ostorral, melyet a májusi törvényekben számukra fonott. Bismark dúl fal, ínért a, centrum-párt a rebhszágban ellene szavaz s dühében neki megy a pápának és a római kúriának s a nyilvánosságra hozott okmányokkal dobálja őket agyba főbe, így végződik a kibékülés pápa és kancellár közt. A pápát e modor alighanem igen fogja sérteni, ő nincsen szokva az efféle bánásmódhoz. De egyébként mit árthat a pápának Bismark ? A finom olasz azt fogja mondani magában : tedesco , evvel ki van mondva, hogy a némettől ugvariasságot várni nem lehet. De XIII. Leónak nem árt a csalódás, legalább meggyőződhetik, hogy ő sem csalhatatlan. Különben a kúria a békekötési tárgyalások megszakításával nem veszt semmit, mert Bismarcknak senki el nem hiszi, hogy az egyház a hibás. Bismarck olyanokat követelt, melyekről tudhatta és tudta, hogy semmiféle egyház meg nem adhatja. A kulturkampfot bizony nem az egyház kezdte, azt Bismarck kezdte és folytatta évekig üldöző passzióval: az egyház legnagyobb ellensége is kénytelen elismerni, hogy ez igy történt. Az elkergetett és börtönbe zárt püspökök és papok nem voltak sem felségárulók sem összeesküvők, békés polgárok voltak, kik azt tettek a mit azelőtt s maguk se igen tudták mert egyszerre börtönbe terülnek mint bűnösök. Hát azért, mert Bismarcknak akkor épen nem volt külháboruja, csinált hát magának belháborut, nem veszekedhetett a reichsrathtal mert ez talpát nyalta, veszekedett tehát a papokkal, nem üldözhette a francziákat, még nem találta volt fel a szoczialistákat, tehát üldözte a katholikusokat. A vére megkívánta. Azután megunta ezt a sportot, roszul is sikerült, újat talált fel, szeretett volna kibékülni, hogy a tizenöt millió német katholikust s a kilencven centrum-párti képviselőt járomába foghassa s elkezdett a kúriával alkudozni, de persze úgy amint ő szokott, hogy az ellenfél engedjen mindent ő pedig tehessen amit akar. így Königgrätz és Sedán után lehet békét kötni, de nem mikor nincs legyőzött, mert hogy ő a centrumot legyőzte volna maga A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Párbajtörténetek. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. A párbajnak igen határozottan körülírt és prózai törvényei vannak, melyeket fájdalom épen nem a valódi igazságérzet sugallt. A párbajt vívók rendesen a becsületet szúrják kardjuk hegyére és mégis tiz eset közül kilenc bizonyára olyan, melynél az egyenlőség mértéke teljesen hiányzik. Még az épen nem túl lelkiismeretes Dumas Sándor is, ki Quillardettel vívott a „Neslesi torony“ miatt, melyet mindkettőjük magáénak vallott, é■ csak álokoskodással tudott a párbaj védelmére kelni. A párbajban, melynél Beauvalion, a legkitűnőbb pisztolylövők egyike, agyonlőtte Dujorier hírlapírót, Dumas is részt vett, mint tanú. A bíró azt kérde tőle, becsületes eljárásnak tartja-e, ha oly egyén, ki a tojást harminc lépésről is lelövi, párbajra hív, sőt erőszakol oly embert, ki azt sem tudja, hogyan kell elszítni a pisztolyt ? — Erre Dumas következőleg válaszolt: Igen. Ha az ember kiáll a síkra, úgy a lét kérdése, melyet kockára tettünk s melyet egy karmozdulattal elveszíthetünk, háttérbe szorít minden nemes gondolkozást és gyengéd érzületet, melyek más alkalommal mind igen szép és dicséretes tulajdonok. A vizsgálat különben később kideríté, hogy a párbaj nemcsak egyenlőtlen, de becstelenség és gyilkosság is volt. Megsértették a vívás azon egyik legfőbb szabályát, hogy a pisztolyokat egyik félnek se szabad ismernie. És Dujorier nem is ismerte, de Beauvalion igen, mert a pisztolyok sógoráé, Granier de Cassagnacé voltak, ki azokat 3 párbajra kölcsön adta és Beauvalron még a párbaj napján céllövöldözést tartott e pisztolyokkal. A bíróság ezért őt nyolc évi fogságra ítélte. Méltán. A párbajok fénykora a múlt század volt. Akkor államférfiak, parlamenti szónokok állottak egymással szemközt. Fox Adammal vívott, Ptt Tierneyvel, Canning pedig Castlereagh lorddal. Annak idején nagy hírre jutott az O’Connel és D'Esterre közt végbe ment párbaj , eset. A hatalmas agitátor valamelyik meeting beszédében egy társadalmi testületet Dublinban „csőcselék“ névvel illetett. D’ Esterre tagja volt e testületnek s a sértőtől elégtételt követelt. Párbajuk színhelye Ponsonby lord birtokán a Bishop’s Court volt, a nemes lord oly készséggel ajánlta fel parkját az ellenfeleknek, ahogy ma ezt Károlyi Alajos gróf a Tavasz ünnepély alkalmával a jótékony cél iránti tekintetből tette. O’Connel a kihívónak mindkét combját keresztül lőtte. A néptömeg az utcáról leste, melyik fél fog sértetlenül visszatérni, s hogy az agitátort „re bene gesta“ megpillantó, örömrivalgásban tört ki. A megsebesült D’Esterre harmadnapra meghalt. O’Connelt ellenfele sorsa mélyen meghatotta. Segédeivel a templomba ment s ünnepélyes fogadást ten, hogy soha többé semmiféle kihivást nem fogad el. Azután D’Esterre özvegyének nyugdíjat ajánlott fel, még pedig a megölt férj jövedelmével egyenlő nagyságú öszszeget. De a „csőcseléknek“ nevezett testület szintén ajánlott ekkora nyugpénzt az özvegynek s igy O’Connel ajánlata visszautasittatott. Nem is vívott aztán többé soha, bár zabolátlan agitátori nyelve sok embert megsértett és sok kihivatást vont maga után. Ezeket helyette fia, Morgan O’Connel fogadta el, így verekedett meg a fiú atyja helyett Alvanley lorddal s pár napra rá Disraelival, a mostani Beaconsfield lorddal. Wellington herceg a párbajokról állásához és rangjához méltó nézettel bírt. Egy alkalommal ezredét, mely Dublinban közgyűlölet tárgya volt, át akarták helyezni Angliába, de ő ellenkezett s megmaradt állomásán : „Nem tartom lehetetlennek — írta egyik levelében, — hogy e határozatom néhány párbajt von maga után, de ez rám nézve semmi jelentőséggel nem bir.“ 1829- ben Winchelsen grófot szólította föl, hogy : „magaviseletéért olyan elégtételt adjon, milyet követelni minden gentlemannek jogában áll és milyet megadni minden valódi gentleman soha nem vonakodik.“ Párbajukat azonban az izlandi parasztok és kertészek megakadályozák. Sir Robert Peel e század derekán Dr. Luzingtonnal és Home Józseffel verekedett meg. Roedbuck parlamenti tagnak annyi áldozata hullott el párbajokban, hogy a társadalom „a romboló" melléknevet adta neki. Egy alkalommal a törvényszéki teremben hívta ki Black-ot és Powerscourt lordot s a párviadalban mindkettőt lelőtte. Cardigan lord 1840-ben Toucket kapitányt hívta ki élet-halálra s a küzdtéren, a wimbledoni erdőben, a kapitány maradt halva. Ezért a nemes lordot a peer-kamarában parlamenti bíróság elé álliták, de a peerek egymásután így Maixx4mu.uk 12 oldalt tartalmaz.".