Pesti Hírlap, 1880. július (2. évfolyam, 180-210. szám)

1880-07-03 / 182. szám

Budapest, 1880. II. évf. 182. szdm.­­532.­ Szombat julius 3. Eléfh­eté al Arak ft képei hetimellétlettel együtt: Egész évre..........14 frt — kr. Félévre.................. 7 „ — „ Negyedévre.... 3 ,, 60 „ Egy hóra............ 1 ,, 20 „ —o— .Egyes száma heti melléklet nél­kül helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. A képes melléklet külön: «80M­ATTO .............................4 frt félévre........................................2 „ negyedévre . . . . • 1 * Egyes szám ára 8 kr. Százalék nem adatik. I A r T á K. Szombat katholikus Eulogius­z protestáns : Ulrik a görögorosz : Julián Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. (gf|g) SZÉPIRODALMI KÉPES HETI MELLÉKLETTÉK^--^ LÁTNITARTÓK. Nemzeti múzeum. [Museum-körút.] Nyitva: d. e. 9 — 1 óráig, hétfőn és csütörtökön a természet- és néprajzi­ tár; kedden és pénte­ken az ásványtár; szerdán és szombaton a képtár; vasárnapokon d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények valamelyike ; a könyvtár pedig minden hétköznapon 9-1-ig. — OrftZfSgOU képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palo­tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pénte­ken 9-1-ig.­­ Országos képcömd­é­gzeti társulat tárlata. [Sugár-út. saját ház.] — Magyar tudományos aka­démia. [Ferenc - József - tér saját­ ház.] — Iparmúzeum. [Sugár-m. a képzőművé­szeti társulat háza.] - Kihrályi Vár és várk­ert Budán, az udvar távollétében min­Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7 I. em. 5 ajtó, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak is­mert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem­ adatna Kiadó hivatal: Budapest, nádor­ utca 7. sz., hova az előfizetések és a lap szét­küldésére vonatkozó felszól­alások intézendők. Hirdetések:­­ kia­dóhivatalban vétetnek fo­­­dig megtekinthető.­­ Hétvágóhíd a Do­roksári-ut végén a vám megett. — Várót­­ház a régi a városház­ terén, az uj a Lipót­­utcában 24. sz. a. - v­árosi vigadd [redoute] az aldunasoron — Állatkert a váró­liget­ben. A mai szám tartalma: Uj tanok. — Pol. hírek. — A visszatolás napja. — Főv. ügyek. — Egy miniszter és két tanácsos. — Szinb. és müv. — A színész oskoláról. — Táviratok. — Napi hírek. — Terv. csarnok. — Közgazdasági hirek. — Szinlapok.­­ Tárca: Petőfi Sándor. — A mellékleten.­ Regény. — Ügyvédi énesitő. — A budap. értékt. — Hirdetések. Uj tanok. (i. e.) Örömtől ittas közönség töltötte meg a Sándor utcai palotát. És azon édes érzet uralkodott a képviselőház előtt hullámzó ezrek szivében. És átjárta ez öröm Magyarország minden lakosának egész valóját azon emléke­­kezetes napon, melyen az Andrássy Gyula grófot miniszterelnökké kinevező királyi leiratot felolvasta a ház ősz elnöke, Szentiványi Károly. Meg volt tehát a hosszú küzdelem gyümöl­cse. Van minisztérium, van parlament. Áldást fog ez hozni Magyarország minden vidékére; a béke, a nyugalom, a jólét fog bevonulni palotába a kunyhóba egy iránt. Önfeláldozással, forró szere­tettel felnevelt gyermekétől nem fogja többé meg­fosztani az anyát idegen hatalom zsarnoki keze; vér­ben, pénzben enyhülni fog a hozandó áldozat. Ily gondolat mellett üdvözölték az első magyar miniszté­riumot, az első magyar parlamentet. Évek múltak és a remények nem valósultak meg. A kunyhóban meg­maradt örökös társul a sötét gond ; át­átnézett az a palotába is, megrettenvén, megöl­vén, kiűzvén onnét a tulajdonosokat. És az állam­­ért hozandó áldozatok száma, mennyisége napon­kint növekedett. Bár utolsó fillérét is elhozta a gazda, még látszata sem volt ennek a Danaidák hordójában és ezzel egyidejűleg óriássá nőtt meg az országot munkás kezeitől megfosztó hadseregteste. Az oly büszke remény eloszlott,a parlamentarizmusba vetett hit elpárolgott. Fuimus Trójáé. A parlamenta­rizmustól vártuk bajaink orvoslását; a parlamenta­rizmust okozzuk most valamennyi bajainkért. Őt okozza a tékozló, ha lelketlen uzsorás-adósság miatt dobszóra kerül ősi jószága ; a parlamen­tarizmus ördöge az oka, ha rész a termés, üres a hombár, könnyelmű az asszony, élhetetlen a a fiú, fut a jelen, sivár a jövő. , A parlamen­tarizmus, mint az angol kiváló író, James Fitz­­james Stephen után Simonyi Iván írja, a parla­mentarizmus komédia, mely a hazugság, gyáva­ság és gyengeség szimptomáit hordja magán, azonkívül unalmas és drága.“ Szegre tehát vele és éljen a nyílt és becsületes absolu­­tizmus ! Hát bizony nekünk volt már ebben ré­szünk. Kijutott nekünk a Metternich-féle szel­lemölő absolutizmusból és elvonult fejünk felett Bachnak absolutizmusa ép úgy, mint a Schmer­­ling úré is. Nagy nyomorban élünk. Tisza Kál­mánnak uralma majdnem rehabilitálta nálunk e sötét szellemeket. Ámde mi még sem kérünk Simonyi Iván főztéből. Volt idő, még másfél század sem múlt el azóta, midőn Anglia parlamentje ugyanazon bajokban lefedzett, mint minek bennünket deci­málnak. Walpole uram ép úgy értette a par­lamenti taktikát, ép úgy szegte meg adott sza­vát, ép úgy teremtett magának többséget, mint a mostani miniszterelnök. És ama kicsinylés, mely nálunk nyilatkozik a parlamentarizmus ellen, még­sem kapott lábra a minden szenti­­mentalizmustól ment, kiválóan praktikus angolok között. Magukat szeretik ezek elvégezni saját dolgaikat és joggal tanácskodnak azon, hogy idegen ember nagyobb önfeláldozással, mélyebb értelemmel fog az ő ügyeikről szorgoskodni. Nem a parlamentarizmus ellen keltek ki, hanem annak kinövéseitől iparkodtak megszabadulni. Százéves harcba került, míg megvalósulhatott a választási reform, míg a választási visszaélések f­elé gátakat emeltek, és a tökéletes önkormány­zaton alapuló parlamentarizmusnak nagy része van Anglia gazdagságának, erejének, világra szóló hatalmának. Ki lelkesül nálunk a felsőházért ? Hány­szor támadtuk meg mi ezt, hányszor mondottuk el róla, hogy defficite est satiram non scribere ! Ámde azért nem kardoskodunk az egykamarai rendszer, a felsőház eltörlése mellett. Hanem sürgős reformját kívánjuk évek óta. És valóban a középkori állam e maradványa nem gúny-e jelenlegi viszonyainkra ? És lehet-e a parlamen­tarizmus rothadása miatt jajveszékelni nálunk, stől a törvényhozási faktorok máig is nélkülözik az egységes szervezés kezdetleges nyomait is ? Lehet, hogy tán a jövő zenéjét hangoz­tatják a parlamentarizmust agyonkövezni akarók, mi azonban nem bírunk érzékkel az éktelen zaj iránt. Lehet, hogy a természet képzeletet felül­haladó forradalma eltemeti az emberiség mos­tani fejlődését, új lényeket új eszmékkel és új szükségletekkel fog felszínre hozni,­­ és e hebridáknak parlamentarizmusra szükségük nem leszen. Mi azonban a jelenért küzdünk, a jövőre gondolunk. A jelenben és a jövőben nem nél­külözhetjük a parlamentarizmust; a­miért küz­dünk, az ennek reformja, az az önkormány­zatnak behozatala, a társadalomnak reorganiza­ A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA( Petőfi Sándor.*) (Egy osztrák criticus adatai nyomán.) (A „Pesti Hírlap­“ eredeti tárcája.) Adtál uram esőt . . . Ezer szerencséje a legtöbb nagy költőnek, hogy rendesen csak holtuk után ismertetnek el világra szóló nagyságoknak, mert igy költemé­nyeikhez is csak holtuk után írják meg a „ma­gyarázók“ commentárjaikat ; de nem sokkal ki­sebb szerencse az sem reájuk nézve, hogy egyé­niségükről, műveikről a külföld is csak hol­tuk után vesz kellő tudomást magának, mert így viszont nem kell megérniök azt a sok ba­darságot, amit jóakaró ismertetőik és fordítóik világgá bocsátanak. Tehát mégsem egészen ok nélkül gondos­kodik a jóakaró végzet arról, hogy az elis­merés koszorújával késsék a nemzet és külföld egyaránt. A­mily fájdalmas lehet kétségtelenül reájuk nézve az elmaradt elismerés még éle­tükben, az utókor kárpótoltaknak hiheti őket, mert nem kellett megérniök azt a sok bosszú­ságot, melyet az utódok igyekeznek annyira, a­mennyire csak lehet, magukba fojtani valahány­szor a meghamisított költészet cseh gyémántjait látják a külföld piacain — a valódi gyémántok helyett árultatni. Tagadhatatlan dolog, hogy nagy inger rej­ik , egy nagy név árnyékában válni némi­leg híressé. Ha az ismertető a költő királyi pa­lástja helyett csak szemnek való színpadi hol­mit tart is szemeink elé, vagy a költő megté­pett bíborának egyes rongyaival kérkedik is, valamellyett elérte mégis célját, mert rész jut neki is abból a nymbusból, mely a nagy nevet veszi körül. Ezt az emberi gyöngeség , a hiúság magyarázza meg, hogy akad ember mégis, ki oly költők ismertetéséhez is hozzá mer lógni, kiket kellőképen meg sem értett, intenzioikról tiszta fogalma sincsen s azt a nyelvet sem érti bár helyesen, a melyen gyönyörű költeményei­ket alkották — nem átal mégis műveiből for­dítani. Jól esik nekünk magyarokul, hogy a külföld majd minden nemzete tudomást vett nemzeti iro­dalmunk fejlődéséről s alig van müveit ember külföldön, ki főleg Petőfiről egyet-mást ne tudna. Azt a sok fordítást (az isten bocsássa meg a legtöbb fordítónak) elő nem lehetne számlálnunk, a­melynek segélyével Petőfi megtette az utat az egész világ körül. Sok baklövést elnéztünk a jóakaratért cserében, de azt hiszszük, ha a jó­akarat nyomában botrány kél, mely a költőt pellengérre állítja, elő kell állanunk a megtorlás­sal már azon tiszteletnél fogva is, mely a nagy költő nevéhez fűződik, s a melyet túlságos el­nézés által kisebbíteni nem szabad. Ezek a gondolatok járták át agyamat, mi­dőn az „O e s t e r r e i­c­h-U­ngarische Revue“ 1880. évi márc., ápril, május és jú­nius havi füzetként átolvastam. Ez a havi folyó­irat, m­lyről valószínűleg nagyon sokan nem hallottak semmit, (de a­mi rég nem involválja a hallgatást) Bécsben jelenik meg már a 2-ik évfolyamban bizonyos „Anten Magner“ szerkesz­tése mellett, a­ki valószínűleg szintén nem tar­tozik az ismertebb nagyságok közé. Valljuk meg, hogy címének másik felét nem viseli Iná­ban, mert már az év eleje óta minden számában foglalkozik magyar dolgokkal és főleg a ma­gyar irodalom ismertetését úgy látszik egyik „jóakaratú“ céljává tűzte ki. Aranyt, Vörös­­marthyt ismertette az előbbi füzetekben. A négy utóbbi füzetben pedig egy hosszabb cikksoroza­tot kezd meg ily cím alatt „Ungarns P o e s i­­­m 19 fen Jahrhunder­t“. Ezen cikksorozat az, a­melyre néhány észrevételt aka­runk kockáztatni, hogy részben legközelebbi szomszédaink alaposságáról győzzünk meg má­sokat, részben pedig egész határozottsággal uta­síthassuk vissza azt a sok badarságot, melyet Petőfink ezen új ismertetője és fordítója lát jó­nak a világ elé tárni. Egy egész halmaz furcsaság van ezen is­mertetésben és mindamellett is nem azt az állí­tását fogjuk tollhegyre, hogy „Erst durch kert­­beng’s Bemühungen begann sich die Geschichte dieser (t. i. a magyart érti) Literatur ent­wickeln (! !)“ ; sem azt, hogy bevezetésében az 1772-ig terjedő időszakban említésre leginkább méltó költői terméknek csak Ilosvai Péter Tol­diját tartja ; de még azt sem, hogy Berzsenyit az olasz Filicaja utánzójának hiszi ; sem azt, hogy szerinte Vörösmarthyt tisztelői Tegner Ézsaiással hasonlítják össze (kik ? nem mondja,) hanem átúszunk a badarságok ezen tengerén, hogy elérjünk Petőfi ismertetéséhez^ kiről az ismertető állítása szerint maga Vörös­­marthy mondta volna, midőn Petőfi saját versei^. *) E tárcaközleményünkre felhívjuk tisztelt német laptársaink becses gayilmét ők vannak h­­atva ellenőrizni az efféle ii­dalmi svihákságokat azon közönség előtt, a magyarul szóló hírlapok hangja el nem ér. vanua­i 10 oldast tartalioz itt.

Next