Pesti Hírlap, 1880. július (2. évfolyam, 180-210. szám)
1880-07-03 / 182. szám
Budapest, 1880. II. évf. 182. szdm.532. Szombat julius 3. Eléfheté al Arak ft képei hetimellétlettel együtt: Egész évre..........14 frt — kr. Félévre.................. 7 „ — „ Negyedévre.... 3 ,, 60 „ Egy hóra............ 1 ,, 20 „ —o— .Egyes száma heti melléklet nélkül helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. A képes melléklet külön: «80MATTO .............................4 frt félévre........................................2 „ negyedévre . . . . • 1 * Egyes szám ára 8 kr. Százalék nem adatik. I A r T á K. Szombat katholikus Eulogiusz protestáns : Ulrik a görögorosz : Julián Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. (gf|g) SZÉPIRODALMI KÉPES HETI MELLÉKLETTÉK^--^ LÁTNITARTÓK. Nemzeti múzeum. [Museum-körút.] Nyitva: d. e. 9 — 1 óráig, hétfőn és csütörtökön a természet- és néprajzi tár; kedden és pénteken az ásványtár; szerdán és szombaton a képtár; vasárnapokon d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények valamelyike ; a könyvtár pedig minden hétköznapon 9-1-ig. — OrftZfSgOU képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palotájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pénteken 9-1-ig. Országos képcömdégzeti társulat tárlata. [Sugár-út. saját ház.] — Magyar tudományos akadémia. [Ferenc - József - tér saját ház.] — Iparmúzeum. [Sugár-m. a képzőművészeti társulat háza.] - Kihrályi Vár és várkert Budán, az udvar távollétében minSzerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7 I. em. 5 ajtó, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatna Kiadó hivatal: Budapest, nádor utca 7. sz., hova az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Hirdetések: kiadóhivatalban vétetnek fodig megtekinthető. Hétvágóhíd a Doroksári-ut végén a vám megett. — Várótház a régi a városház terén, az uj a Lipótutcában 24. sz. a. - városi vigadd [redoute] az aldunasoron — Állatkert a váróligetben. A mai szám tartalma: Uj tanok. — Pol. hírek. — A visszatolás napja. — Főv. ügyek. — Egy miniszter és két tanácsos. — Szinb. és müv. — A színész oskoláról. — Táviratok. — Napi hírek. — Terv. csarnok. — Közgazdasági hirek. — Szinlapok. Tárca: Petőfi Sándor. — A mellékleten. Regény. — Ügyvédi énesitő. — A budap. értékt. — Hirdetések. Uj tanok. (i. e.) Örömtől ittas közönség töltötte meg a Sándor utcai palotát. És azon édes érzet uralkodott a képviselőház előtt hullámzó ezrek szivében. És átjárta ez öröm Magyarország minden lakosának egész valóját azon emlékekezetes napon, melyen az Andrássy Gyula grófot miniszterelnökké kinevező királyi leiratot felolvasta a ház ősz elnöke, Szentiványi Károly. Meg volt tehát a hosszú küzdelem gyümölcse. Van minisztérium, van parlament. Áldást fog ez hozni Magyarország minden vidékére; a béke, a nyugalom, a jólét fog bevonulni palotába a kunyhóba egy iránt. Önfeláldozással, forró szeretettel felnevelt gyermekétől nem fogja többé megfosztani az anyát idegen hatalom zsarnoki keze; vérben, pénzben enyhülni fog a hozandó áldozat. Ily gondolat mellett üdvözölték az első magyar minisztériumot, az első magyar parlamentet. Évek múltak és a remények nem valósultak meg. A kunyhóban megmaradt örökös társul a sötét gond ; átátnézett az a palotába is, megrettenvén, megölvén, kiűzvén onnét a tulajdonosokat. És az államért hozandó áldozatok száma, mennyisége naponkint növekedett. Bár utolsó fillérét is elhozta a gazda, még látszata sem volt ennek a Danaidák hordójában és ezzel egyidejűleg óriássá nőtt meg az országot munkás kezeitől megfosztó hadseregteste. Az oly büszke remény eloszlott,a parlamentarizmusba vetett hit elpárolgott. Fuimus Trójáé. A parlamentarizmustól vártuk bajaink orvoslását; a parlamentarizmust okozzuk most valamennyi bajainkért. Őt okozza a tékozló, ha lelketlen uzsorás-adósság miatt dobszóra kerül ősi jószága ; a parlamentarizmus ördöge az oka, ha rész a termés, üres a hombár, könnyelmű az asszony, élhetetlen a a fiú, fut a jelen, sivár a jövő. , A parlamentarizmus, mint az angol kiváló író, James Fitzjames Stephen után Simonyi Iván írja, a parlamentarizmus komédia, mely a hazugság, gyávaság és gyengeség szimptomáit hordja magán, azonkívül unalmas és drága.“ Szegre tehát vele és éljen a nyílt és becsületes absolutizmus ! Hát bizony nekünk volt már ebben részünk. Kijutott nekünk a Metternich-féle szellemölő absolutizmusból és elvonult fejünk felett Bachnak absolutizmusa ép úgy, mint a Schmerling úré is. Nagy nyomorban élünk. Tisza Kálmánnak uralma majdnem rehabilitálta nálunk e sötét szellemeket. Ámde mi még sem kérünk Simonyi Iván főztéből. Volt idő, még másfél század sem múlt el azóta, midőn Anglia parlamentje ugyanazon bajokban lefedzett, mint minek bennünket decimálnak. Walpole uram ép úgy értette a parlamenti taktikát, ép úgy szegte meg adott szavát, ép úgy teremtett magának többséget, mint a mostani miniszterelnök. És ama kicsinylés, mely nálunk nyilatkozik a parlamentarizmus ellen, mégsem kapott lábra a minden szentimentalizmustól ment, kiválóan praktikus angolok között. Magukat szeretik ezek elvégezni saját dolgaikat és joggal tanácskodnak azon, hogy idegen ember nagyobb önfeláldozással, mélyebb értelemmel fog az ő ügyeikről szorgoskodni. Nem a parlamentarizmus ellen keltek ki, hanem annak kinövéseitől iparkodtak megszabadulni. Százéves harcba került, míg megvalósulhatott a választási reform, míg a választási visszaélések felé gátakat emeltek, és a tökéletes önkormányzaton alapuló parlamentarizmusnak nagy része van Anglia gazdagságának, erejének, világra szóló hatalmának. Ki lelkesül nálunk a felsőházért ? Hányszor támadtuk meg mi ezt, hányszor mondottuk el róla, hogy defficite est satiram non scribere ! Ámde azért nem kardoskodunk az egykamarai rendszer, a felsőház eltörlése mellett. Hanem sürgős reformját kívánjuk évek óta. És valóban a középkori állam e maradványa nem gúny-e jelenlegi viszonyainkra ? És lehet-e a parlamentarizmus rothadása miatt jajveszékelni nálunk, stől a törvényhozási faktorok máig is nélkülözik az egységes szervezés kezdetleges nyomait is ? Lehet, hogy tán a jövő zenéjét hangoztatják a parlamentarizmust agyonkövezni akarók, mi azonban nem bírunk érzékkel az éktelen zaj iránt. Lehet, hogy a természet képzeletet felülhaladó forradalma eltemeti az emberiség mostani fejlődését, új lényeket új eszmékkel és új szükségletekkel fog felszínre hozni, és e hebridáknak parlamentarizmusra szükségük nem leszen. Mi azonban a jelenért küzdünk, a jövőre gondolunk. A jelenben és a jövőben nem nélkülözhetjük a parlamentarizmust; amiért küzdünk, az ennek reformja, az az önkormányzatnak behozatala, a társadalomnak reorganiza A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA( Petőfi Sándor.*) (Egy osztrák criticus adatai nyomán.) (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Adtál uram esőt . . . Ezer szerencséje a legtöbb nagy költőnek, hogy rendesen csak holtuk után ismertetnek el világra szóló nagyságoknak, mert igy költeményeikhez is csak holtuk után írják meg a „magyarázók“ commentárjaikat ; de nem sokkal kisebb szerencse az sem reájuk nézve, hogy egyéniségükről, műveikről a külföld is csak holtuk után vesz kellő tudomást magának, mert így viszont nem kell megérniök azt a sok badarságot, amit jóakaró ismertetőik és fordítóik világgá bocsátanak. Tehát mégsem egészen ok nélkül gondoskodik a jóakaró végzet arról, hogy az elismerés koszorújával késsék a nemzet és külföld egyaránt. Amily fájdalmas lehet kétségtelenül reájuk nézve az elmaradt elismerés még életükben, az utókor kárpótoltaknak hiheti őket, mert nem kellett megérniök azt a sok bosszúságot, melyet az utódok igyekeznek annyira, amennyire csak lehet, magukba fojtani valahányszor a meghamisított költészet cseh gyémántjait látják a külföld piacain — a valódi gyémántok helyett árultatni. Tagadhatatlan dolog, hogy nagy inger rejik , egy nagy név árnyékában válni némileg híressé. Ha az ismertető a költő királyi palástja helyett csak szemnek való színpadi holmit tart is szemeink elé, vagy a költő megtépett bíborának egyes rongyaival kérkedik is, valamellyett elérte mégis célját, mert rész jut neki is abból a nymbusból, mely a nagy nevet veszi körül. Ezt az emberi gyöngeség , a hiúság magyarázza meg, hogy akad ember mégis, ki oly költők ismertetéséhez is hozzá mer lógni, kiket kellőképen meg sem értett, intenzioikról tiszta fogalma sincsen s azt a nyelvet sem érti bár helyesen, a melyen gyönyörű költeményeiket alkották — nem átal mégis műveiből fordítani. Jól esik nekünk magyarokul, hogy a külföld majd minden nemzete tudomást vett nemzeti irodalmunk fejlődéséről s alig van müveit ember külföldön, ki főleg Petőfiről egyet-mást ne tudna. Azt a sok fordítást (az isten bocsássa meg a legtöbb fordítónak) elő nem lehetne számlálnunk, amelynek segélyével Petőfi megtette az utat az egész világ körül. Sok baklövést elnéztünk a jóakaratért cserében, de azt hiszszük, ha a jóakarat nyomában botrány kél, mely a költőt pellengérre állítja, elő kell állanunk a megtorlással már azon tiszteletnél fogva is, mely a nagy költő nevéhez fűződik, s a melyet túlságos elnézés által kisebbíteni nem szabad. Ezek a gondolatok járták át agyamat, midőn az „O e s t e r r e ich-Ungarische Revue“ 1880. évi márc., ápril, május és június havi füzetként átolvastam. Ez a havi folyóirat, mlyről valószínűleg nagyon sokan nem hallottak semmit, (de ami rég nem involválja a hallgatást) Bécsben jelenik meg már a 2-ik évfolyamban bizonyos „Anten Magner“ szerkesztése mellett, aki valószínűleg szintén nem tartozik az ismertebb nagyságok közé. Valljuk meg, hogy címének másik felét nem viseli Inában, mert már az év eleje óta minden számában foglalkozik magyar dolgokkal és főleg a magyar irodalom ismertetését úgy látszik egyik „jóakaratú“ céljává tűzte ki. Aranyt, Vörösmarthyt ismertette az előbbi füzetekben. A négy utóbbi füzetben pedig egy hosszabb cikksorozatot kezd meg ily cím alatt „Ungarns P o e s im 19 fen Jahrhundert“. Ezen cikksorozat az, amelyre néhány észrevételt akarunk kockáztatni, hogy részben legközelebbi szomszédaink alaposságáról győzzünk meg másokat, részben pedig egész határozottsággal utasíthassuk vissza azt a sok badarságot, melyet Petőfink ezen új ismertetője és fordítója lát jónak a világ elé tárni. Egy egész halmaz furcsaság van ezen ismertetésben és mindamellett is nem azt az állítását fogjuk tollhegyre, hogy „Erst durch kertbeng’s Bemühungen begann sich die Geschichte dieser (t. i. a magyart érti) Literatur entwickeln (! !)“ ; sem azt, hogy bevezetésében az 1772-ig terjedő időszakban említésre leginkább méltó költői terméknek csak Ilosvai Péter Toldiját tartja ; de még azt sem, hogy Berzsenyit az olasz Filicaja utánzójának hiszi ; sem azt, hogy szerinte Vörösmarthyt tisztelői Tegner Ézsaiással hasonlítják össze (kik ? nem mondja,) hanem átúszunk a badarságok ezen tengerén, hogy elérjünk Petőfi ismertetéséhez^ kiről az ismertető állítása szerint maga Vörösmarthy mondta volna, midőn Petőfi saját versei^. *) E tárcaközleményünkre felhívjuk tisztelt német laptársaink becses gayilmét ők vannak hatva ellenőrizni az efféle iidalmi svihákságokat azon közönség előtt, a magyarul szóló hírlapok hangja el nem ér. vanuai 10 oldast tartalioz itt.