Pesti Hírlap, 1880. augusztus (2. évfolyam, 211-241. szám)

1880-08-04 / 214. szám

Előfizetési árak Budapest, 1880. II. évf. 214. szám. (5 fi4.­ Szerda augusztus 4. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7 I. em., ajtó, a képes heti melléklettel együtt: Egész évre...........14 frt — kr. Félévre.................. 7 ff — „ Negyedévre.... 3 ., 60 „ Egy hóra............ 1 „ 20 „ —o— Egyes száma heti melléklet nél­kül helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. A képes melléklet külön egész évre ............................4 frt félévre........................................o negyedévre . . . . • 1 „ Egyen szám­ára $ kr. Százalék nem adatik- Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL------^ hova a lap szellemül részét illet­i minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak is­mert kezektől fogadtatnak el, is Kéziratok vissza nem adata Kiadó hivatal Budapest, nádor­ utca . en., hova az előfizetések és a lap e*el küldésére vonatkozó felszólamlásod intézendők. Hirdetések : a ki a főhivatalban vétőknek fél. S A I* X * K­­I­­TNIVALÓK képtár : vasárnapokon d. e. 10 —1-ig fölváltva szeli társulat tárlata. [Sugár-út, saját dig megtekinthető. — Kősvágóhid a 3 i gyűjtemények valamelyike; a könyvtár pedig ház.] — Magyar tudomán­yos aba­­rokaári­nt végén a vám mellett. — Járo. Szerda kétbolikaa Domokos - jNemzeti mined­i. [Múzeum-körut.] v­inden hétköznapon e­l-ig. — Országos démia. [Ferenc - József -tér saját­ ház.] - ház a régi a városház-téren, az ut a Lcpót . I­n Nyitva: d. o. 1 óráig, hétfőn és csütörtökön lt£g»ii£ir [Eszterhizy-féle] az akadémia paro- iparuvnzeum. [Bugár-ut, a kapa Sinövó- utcában 84. sz. a. — S­arosi vigadd • pTOS 35 tans . uom. a természet- és néprajzi-tár; kedden és pénte- tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, én pénze­­szeti társulat háza.] - Királyi Tár­sa [redoute] az aldunasoron — Állatkert « görögorosz Phocas ken »» ásványtár, szerdán és szombaton a ken 9­1-ig. - Országos képzőmérvé- Máriáért Budán, az udvar távollétiben mint városligetben. A mai szám tartalma: Míg Ausztria fennáll. — Pol. hir. — A tengeri kígyó.­­ — Fővárosi ügyek. — Egyletek és intézetek. —­­ Tudomány és irodalom. — Színház és művészet. — A magyar antisemita liga feje. — Megint Bécsben. — Rochefort külügyi politikája. — Táviratok. — Napi hírek. — Törvényszéki csarnok. — Közgazdasági hírek. — Szinlapok. — Tárca: Berlioz szerelme. — — A budapesti értéktőzsde. — A mellékleten: Regény­csarnok. — Vegyes. — Ügyvédi értesítő. — Hirdetések. „Míg Ausztria fennáll.“ Gorcsakov hercegnek egy 1864. évből kelt emlékirata került a hírlapokba, mely az akkori európai helyzetet tárgyalja, de ma is közérdeket kelt, mivel nagyon sok találó és ellenző mondás van benne, mely a jelenre is illik, s világosságot vet az orosz politikára. Ez okmány sorba veszi az államokat, kritikát mond fölök s az orosz érdekek szempontjából a velük szemben követendő magatartást megjelöli. Ki­tűnő államférfii felfogás, erős ítélet, szabatos kifejezés, a személyek és állapotok alapos is­merete jellemzik ez iratot, mely lehet apokrif, hogy nem az orosz kancellár irta, de minden valószínűség szerint az orosz diplomáciától származik s azon korból való, melyből datálva van. Hogy maga Gorcsakov herceg szerkesz­tette, amellett Bismarkról mondott ítélete szól, kit kivalitásba helyez III. Napóleonnal s előre megjósolja a szerepet, melyet később eljátszott; már akkor Gorcsakov gunynyal és lenézéssel viseltetett Bismark iránt. De minket legjobban érdekel, hogy mit mond rólunk ? Gorcsakov e szavakkal kezdi beszédét: „míg Ausztria fenn ál.“ Elég, ezzel minden meg van mondva, tudjuk immár, hogy Oroszország külügyminisztere monarchiánkat a halálnak szánta. És Bécsben mégis, magánál az udvarnál, meleg hívei vannak az orosz szövetségnek._____ Az orosz emlékirat részletesen leírja a monarchiánkkal szemben követendő politikát. „Ausztria egy keveréke az egymáshoz nem tar­tozó nemzetiségeknek, — úgymond — Európa minden oldaláról ellenséges indulatokkal talál­kozva, ez állam könnyen megbontható s csak sajátságos egyensúlyával tartja fenn magát. Ezzel szemben Oroszország egy hatalmas komoly nemzet. Ez ellentét szembeszökő : ez ellentéte egy bukás felé indult nép­nek, melynek fenmaradása csodálatra gerjeszt, mert bukása elkerülhetlen s egy hatalmas, ereje teljében levő nemzetnek, melyre óriási jövő vár. — Nem lesz nehéz feladat a legelső alkalommal uraivá lennün­k,h igy végzi. Ez hát az orosz politika felfogása és ez a célja. Ránk nézve nincs ebben semmi meglepő, mi magyarok azt tudjuk 1848 óta. Mindig csak azon bámultunk, hogy az osztrákok nem tudták, és hogy a Habsburg ház diplomatái észre nem vették. Mi magyarok a török háború alatt is kezdettől fogva mondottuk, hogy Törökország után ránk kerül a sor, hogy ne hagyjuk az oroszt győzni, ne hagyjuk elveszni Törökorszá­got , de Bécsben nem hallgattak ránk, s a bécsi befolyás alatt álló magyar miniszterek, Andrássy és Tisza megkötötték Oroszországgal a szerző­dést Reichstadtban, s összefont karokkal nézték végig a török háborút, sőt erkölcsi segítségben részesítették Oroszországot. Ha bukik Ausztria, úgy Plevnánál veszett el , mint Napóleon Sadowánál. De még mi nem adjuk fel a monarchiát, nem hisszük, hogy oly könnyen uraivá legyenek az oroszok, mint ők gondolják. Itt vagyunk mi is, mi magyarok. Ausztria is verekedni fog elébb mielőtt felbomlik, mert az osztrák császár senki kedvéért le nem mond országairól. Lengyelek is vannak még a világon. És mi fő, Németország sem akarhatja, hogy Oroszország annektálja az egész osztrák monarchiát, Csehországgal együtt, épen mert az emlékirat szavaival élve „szláv fajrokonaink majdnem Németország kö­zepéig nyúlnak.“ Ha Ausztria bukni fog, Német­országba fog bukni, mert ez több igényt tart Ausztriára, mint Oroszország, s mi magyarok pedig Németország oltalma alatt leszünk független állam, de nem orosz kormányzóság. Tessék előbb legyőzni monarchiánkat és leigázni ben­nünket, azután így beszélni rólunk, hogy az oroszok „urainkká lesznek.“ Elismerjük mi, hogy abban, mit Gorcsa­­bov állít, sok igazság rejlik, hiszen magyar szempontból ugyanezt mondottuk, valahányszor a monarchiánkat Oroszország felől fenyegető veszélyre figyelmeztettünk, persze hiába, mert a mi kormányköreink siketek és vakok. Most a keleti válság és Gorcsakov emlékirata meg­nyithatná szemeiket. S miért oly elfogultak az osztrák állam­férfiak és a mieink, hogy lábaik előtt nem lát­ják az Oroszország által ásott vermet ? Azért, mert a muszka abszolutizmus kedves nekik s az orosz politika konzervativizmusa őket meg csalja. Oroszország nem siet Ausztriát felfaln , hisz ráér. „Ausztria szlávjai maradjanak nyug­­ton, mig nem szerzik meg maguknak a képes­séget az osztrák államtest szétrobbantására.“ Addig Oroszország szinteg jó viszonyt akar tar­tani Ausztriával, de nem segíti többé, sem Olaszországgal, sem esetleg Magyarországgal szemben, csupán egy lengyel mozgalom, vagy valamely republikánus forradalom találná Orosz­országot ismét Ausztria oldala mellett, de e szö­vetség csak ad hoc tartana s állandó nem lenne soha. S mégis Andrássy felült Dorcsakovnak s­­ megköttette a hármas szövetséget. A „pestihirlap“ tárcája Berlioz szerelme. Az Adam asszony által szerkesztett „Nouvelle Revue“ legújabb kötetében Berlioz­­nak, a hangszerelés nagy mesterének kiadatlan levelei jelentek meg, melyek elé Gounod Károly írt érdekes előszót. E levelek számos új életrajzi adatot tartalmaznak Berlioz fiatal korára, főleg szívviszonyaira vonatkozólag. A magyar közönség bizonyára érdeklődik e lángeszű zeneköltő életének e regényes moz­zanatai iránt, hisz ő is érdeklődött­­ irántunk, szerette nemzetünket s harci indulónkat, a Rá­­kócyt ő írta át először nagy zenekar számára. Részünkről kedves kötelességünknek tartjuk ol­vasóink érdeklődését kielégíteni és Berlioz sze­relmi regényéből egy epizódot közölni . Még csaknem teljesen ismeretlen ifjú szerelmes lett egy angol színésznőbe, ki a pári­­siakkal az Odeon-színházban Shakespearet is­mertette meg. Ez a szerelem a szenvedély va­lódi tombolása, vulkanikus kitörése volt nála. Ofelia azonban a szenvedélyes szerelmest kö­zönynyel fogadta, érzelmét nem viszonozta. Csakhamar visszautazott Londonba. De Berlioz őt többé nem feledheté. ..Ő még mindig Londonban van — írja egyik levelében, — de nekem azért úgy tetszik, mintha szüntelen körülöttem élne. Összes rá vonatkozó emlékeim felújulnak és egyesülnek bennem, hogy szivemet szakgassák . . . Tes­zem minden izma reszket a fájdalomtól . . . Hasztalan !. . . Borzasztó! Ha csak egy pillanatra is fel bírná fogni az ily szerelem költészetét s végtelen mélységét, akkor bizonyára repülne karjaim közé s meghalni akarna csókjaim kö­zött.“ De időközben borzasztó hírek érkeznek Albion felől, melyek szerint a szőke Ofélia, ki Berliozzal oly kegyetlenül bánt el, mások irá­nyában bezzeg bőkezű. Ekkor kitör a vulkán, tűzláng árad ki kráteréből, hogy aztán nyuga­lom következzék a zeneköltő lelkében. A le­nézett szerelmet össze kellett törni s aztán boszut kellett állnia, irtózatos boszut — hang­jegyekkel, Des Molt-ból, szóval egy zenei ven­­dettát. „Utolsó levelem óta iszonyú viharokat él­tem át, hajóm minden izében recsegett, de aztán ismét teljes erővel haladt tovább útján.............. Nyomorult, aljas hirek lelepleződése, melyek valósága iránt nem lehet kétség, gyógyitá meg lelkemet..............Egy uj mű, melylyel teljesen meg vagyok elégedve, adta elhatározásomhoz az utolsó kenetet“. Ez az uj mű a nagy Symphonie fantas­­tique volt, melyben a költő a maga szerelme és csalódása regényét zenei nyelvre lefordítá. Ba­rátainak használatára e műhöz következő ma­gyarázó szöveget írt: „Miss Smithson egy vi­dám főtételben szerepel, mely változatos alak­ban ismételten visszatér, hogy végül minden fenségéből s szelleméből kivetkezve, mint orgiá­­lis tivornyadal hangozzék fel. Itt­ ő nem több egy kéjhölgynél, ki a maga elaljasult társasá­gához egészen méltó.“ A zeneköltő tehát e mű­ben úgy hegedül és furulyázik, hogy belőle az egész világ megérti a hangbeszéd értelmét s az a nyomorult teremtmény is magára ismerhessen a zenei képből, ki a portrét-dallam tárgyául vá­lasztatott. Berlioz remény­é, hogy e nő el fog majd látogatni a hangversenybe és olvasni fogja a műsorozatban a részletes magyarázatot: ez Berlioz boszuja. De magához a boszuhoz nem ragaszko­dott, mert mikor a mű elkészült és a lelkében dúló szenvedélytől általa megkönnyebbült, ő a miss iránt már csak megvetést érez. „M J egy közönséges asszonyszemély, bir egy beléoltott adománnyal, az emberi lélek koldusrongyával, de képtelen felfogni egy oly nemes és mérhet­­len érzelmet, minővel én őt megtisztelem.“ A hangverseny Párisban nem jött létre, mikorra azt Berlioz tervezi: a théatre des nouveautés szűk helyiségében nem fért el a 130 tagból álló Berlioz-féle zenekar és a zeneköltő kénytelen volt lemondani arról, hogy a megutált, elítélt nőt zenekarával nyilvánosan kivégezze. Pár hét múlva már új szerelmi viszony rózsaláncai közt találjuk Berliozt, ki memoir­­jaiban életének itt következő regényét csak mellesleg érinté s azt írta róla, hogy az csak fiai számunk 10 oldalt tartalmaz.

Next