Pesti Hírlap, 1880. augusztus (2. évfolyam, 211-241. szám)
1880-08-02 / 212. szám
Budapest, 1880. Előfizetési árak • Képes heti melléklettel együtt: Egész évre.........14 frt — kr. Félévre................ 7 „ — „ Negyedévre.... 3 ., 50 „ Egy hóra........... l lf 20 „ Egyenszáma heti melléklet nélkül helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. A képes melléklet klisfin agésa évre 4 frt félévre.......................................... negyedévre . . . . • 1 " Egyes szám ára'» kr. Százalék nem adatik. NAPTÁR« Hétfő kithosika: Porgus n prezistáns : Vas. sz. Pét. görögerosa Makriana 11. évf. 212. szám. (éfi2 )_____________Hétfő augusztus 2. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. T. SZÉPIRODALMI KÉPES HETIMELLÉKLETTEL. '^ LÁTNIVALÓK. Nemzeti múzeum. [Kazerm körút.] Nyitja: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és csütörtökön a természet- és néprajzi-tár; kedden és pénteken az ásványtár; szerdán és szombaton a képtár ; vasárnapokon d. e. 10—1-ig fölváltva s a gyűjteményen valamelyike; a könyv ár pedig minden hétköznapon 9—1-ig. — Országos képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palotájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pénteken 9- s-ter. — Országos képzőművészeti társulat tárlata. [Sugár-út, saját ház.] Magyar tudományos akadémia. [Ferenc - József-tér saját ház.] — Iparmuzeum. [Sagdrut, & képzöművészeti társulat háza.] — Királyi Társa várkert Budán, az udvar távollétében minSzerkesztési iroda : Budapesten, nádor-utca 7 I. em., sajtó, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő Bérmentetlen levelek csak lemért kezektől fogadtatnak el. t. Kéziratok vissza nem adata Kiadó hivatal Budapest, nádor utca . &*.. Lova az előfizetések és a lap esést' küldésére vonatkozó felezet&xfdAso intézendők. Hirdetések: % kiadóhivatalban vétetnek féle dig megtekinthet?. — Kózvágdind a ciroksárint végén a vám mellett. — Várcaj bán a régi a városház-téren, az aj a Lipon□teában 14. sz. a. Városi vlgáríi [redoute] az aldunasoron — Álatkert városligetben. priHizr A mai szám tartalma: Kormánypárt és szélső bal. — Politikai hírek. — Az utazó fejedelmek. — Politikai. — Fővárosi ügyek. — Színház és művészet. — Az angolok harcai. — Calice báró missiója az oláhok közt. — Magyar fürdők fél század előtt. Táviratok. —— Napi hírek. — Közgazdasági hirek. — Szinlapok. — Tárca: Irodalmi tárcák. — Regénycsarnok. — Ügyvédi értesitő. — Hirdetések Kormánypárt és szélső bal. Mindinkább világossá válik, hogy Tisza Kálmán csak arra volt jó, a szélső balnak egyengetni útját. Magyarországon már a múlt választások előtt ezt mindenki tudta, érezte, a választások után pedig kézzelfogható lett a vaknak is, mert a párt, mely a Deákpárt idejében soha többre nem vitte negyven képviselőnél, egyszerre megduplázódott s felvitte nyolcvan szavazatra, vagyis a képviselőház tizedrészéből annak ötöd része jön. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy ha még egyszer Tisza Kálmán vezeti a választásokat, az eredmény újra ilyen lesz s a háznak fele szélsőbali képviselőkből fog állni. De hát bánja is ezt Tisza Kálmán, csak a nagyobbik fele legyen az övé, s mamlasz pártjára támaszkodva, még három évig viselhesse a kormánybotot. A effajta lelkiismeretlen politikusok mint ő, kik csak személyes érdekeiket hajszolják, mindig úgy kormányoznak, hogy utánnok az özönvíz. S nem csoda, ha a szélső bal kerekedik felül, mert az politikai logika, hogy a szélsőségek találkoznak. A Tisza politikában nincs elv, sem hazafiság, egyedüli tudománya a taktika, iránymérve az opportunitás, módszere, melylyel magát az uralomban fenntartja, az udvar és Ausztria iránti szolgai engedékenység. Tisztelem én a konzervativoket, kiknek az udvar iránti engedelmessége leyalitás a legitim dynasztiához és ragaszkodás a monarchikus elvhez, s kiknek politikai dogmájuk, hogy Magyarországnak jó viszonyt kell tartani Ausztriához, mert nélküle megállni képesek nem vagyunk s vele együtt jobban boldogulunk, mint külön : ez nézet dolga s a konzervativok e mellett jó hazafiak és magyarok, többnyire büszke magyar főurak, kik a nemzeti érdeket felfelé is képviselik s akárhányszor szembeszálltak Bécsben a német centralistákkal. De ezek nem opportunisták, hanem igenis merev elv emberei, miglen Tisza Kálmán nem ezt vallja, hanem azt beszéli, hogy a kiegyezés része jó volna a függetlenség, ha volna, de mivel nincs, — s ekkor a jezsuiták kezeiket mossák és mosolyognak — hát nem marad más hátra, mint talpát nyalni a németnek s kiszolgáltatni Bécsnek mindent, a mit tőlünk kíván s rábeszélni a nemzetet, hogy mondjon le és legyen elvtelen rabszolga nép. Ily politika természetesen reakciót szül minden tisztességes ember lelkében, s a nemzet ha látja, hogy a kormány által el vagyunk árulva s a szabadelvű párt által el vagyunk hagyatva, hogy az osztrák azt teszi velünk, amit akar, mint ezt hat esztendő óta külpolitikában, belpolitikában egyaránt tapasztaljuk: igen természetes, hogy aki elszánja magát, ellene fordul nemcsak Tisza Kálmánnak és zsoldosainak, hanem mindjárt Ausztriának is s a kettőt együtt átkozza. Ha az alku és barátság útján ide jutottunk, igy gondolkozik az egyszerű ember, próbáljuk meg más után, ne alkudozzunk, hanem követeljük a teljes önállóságot, a personalis uniót, avval sem veszíthetünk többet. Hiába beszéli aztán ezeknek a mérsékelt ellenzék, hogy nem Ausztria ám ennek az oka, hanem Tisza Kálmán, nem a kiegyezés, hanem amint vele élünk, nem a Deákpárt, de a szabadelvű mameluksereg; hiába mondja, hogy próbálják meg másokkal, becsületes politikusokkal, kik nem csalják meg a nemzetet ; hiába inti őket, hogy ne vesszünk össze s ne szakintsunk Ausztriával, hanem csapjuk el a kormányt; hogy ne csináljunk közjogi zavart, mert ebből baj esz : a nép el van keseredve, hitében meg van ingatva, a szélső bal által fel van ingerelve és biztatva, azt látja, hogy szélső balnak van csak elve és tiszta programmja, a többi párt csak a sötétben markolást s nem tudja mit tevő legyen, rá szavaz tehát a szélsőbalra. Mindenütt úgy szokott lenni, a rosz kormány a szélső ellenzék legjobb kortese. Mentül nagyobb az elégületlenség valamely kormány és rendszere iránt, annál inkább hajlandók az emberek az ellenkezőre; minél nemzetietlenebb a kormány, annál dallvinisztikusabb az ellenzék, tehát minél osztrákabba magyar minisztérium, annál magyarabb programmot követel jelöltjeitől a nemzet független része. No már pedig Tiszánál nem képzelhető osztrákabb alkotmányos ministérium, ezért erősödik Tisza alatt anynyira a szélsőbal párt. Ha az egyesült ellenzék erős párt lenne, mely képes volna Tiszának imponálni s a szélsőballal versenyezni, még nem volna a helyzet olyan éles, de a mérsékelt oppozició magával sincs tisztában s nem bir semminő szervezettel,. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Irodalmi tárcák. i. Aste Titus Hyppolit „Shakespeare”-je. (A „Pesti Hírlap“ ered. tárcája.) úgy látszik, hogy némely nemzet alkotó ereje századokra kimerül, amint néhány nagy írót felmutatott. Anglia, mely a világ legnagyobb drámaíróját szülte, színpadát mindig jobban látja elmerülni a közönségesség posványában. Spanyolország a legnagyobb humorista hazát, irodalmát fordításokkal tengeti. Olaszország, ez a paradicsom, melyből „napsugárral a szívben“ kell visszatérni, francia, angol, szóval idegen kenyéren él; csak a lyrában képes figyelemreméltót felmutatni, de isten mentsen a modern olasz regénytől! Unalom és nevetségesség uralkodik ezekben leginkább. Nem kevésbbé hiányzik a Genius az olasz drámairodalomban. A francia bohózatok utánzásai uralkodnak a színpadokon és klasszikus drámákat csak akkor adnak, ha Rossi, Salvini vagy más híres vendég szerepel. Olaszországban lehetetlen volt modern nemzeti színpadnak keletkeznie, alig több egy félszázadnál, hogy Piemontban csak annak volt szabad írni és olvasni tanulni, kinek legalább 1500 lírája volt és csak az látogathatta a felsőbb iskolákat, ki 1500 líra évi jövedelemmel bírt. Sehol sincsenek jobb hazafiak, mint Olaszországban; legnagyobb költői ünnepük a hazát dicsőségében, siratják fenyegető veszélyek között és mégis voltak olaszok, kik ismételve agitáltak a nemzeti irodalom, a nemzeti nyelv ellen. A piemonti rendelet előtt Poggio azon lamentált, hogy Dante „Divina komédiájáét olyan nyelven írta,mely csak „kézműveseknek és söpredéknek jó.“ És ilyen gondolkozásmód merült fel újabban is: az előkelők szégyenlenek olaszul beszélni és inkább a franciát fogadják el társalgási nyelvül. Csak a királyság egyesítése hozott egy kis orvoslást. De ez vagy nagyon későn történt vagy az olasz irodalom vulkánja kiégett már. Az a ne- I hány poéta, ki most figyelemre méltót ír, még I nem csinál Parnasszust. Musset beszéli, hogy olaszországi utazása közben a nap élveit mindig elrontotta azzal, hogy színházba ment, hol a várt gyarlóságoknál is gyarlóbb dolgokat látott. A mindig csodálkozási görcsökben szenvedő olasz kritika Ippolito Tito d’Aste urat nagyon magasztalja. Signor d’Aste már tekintélyes számú drámát irt, de most csak egy öt felvonásos drámájáról a „Shakespeare“-ről akarunk szólni. Nem mintha ez a színmű a nemolasz ítélő figyelmét kihívná ; nem, hanem mert olyan sikert aratott, hogy most is a leggyakrabban színrekerülő darabokhoz tartozik. Magában véve azt se érdektelen tudni, hogy néz ki Shakespeare olasz tükörben, Olaszország e minden szép és jónak bölcsője, az egyetemességnek anyaországa, melynek a maga idején a legtöbb könyvnyomdája volt, dicsekedhetik vele, hogy a világirodalomnak nemcsak készműveket nyújtott, hanem inspiráló erőt és anyagot ilyenek alkotására. Shakespere olasz novellistáktól kölcsönözte tárgyait, Milton „Elveszett paradicsoma“ Andreini „Ádám“-ja után készült, így adósa Anglia Olaszországnak. De tartozását lefizette keservesen az által, hogy Shakespearet odaadta az olasz színpadnak Aste Titus Hyppolitur feldolgozásában. Aste Titus — úgy látszik — nem sok időt áldozott Shakespearenek. Ismeri a költőnek egy hiányos életrajzát, gyűjtött róla egy pár, részben ellentmondó anekdotát és aztán a nagy brittet olasz színpadra viszi, hogy vándoroljon városról városra. Az úgynevezett biografikus szin- I darab iránt ellenszenvvel viseltetem : „Salvator Roza“, „Boccaccio“, „Garrik Bristolban“ tüskék a szememben és azt hiszem, nem magam va igyok ez idyosiukrasiában. — Aki nem tud érdekes darabot írni, elővesz egy híres embert, a szókat kiforgatja, tudatja az illetővel mi fog történni halála után, úgy rendezi, hogy sejtelmei és jóslatai teljesüljenek, — úgy tesz mint Nagy Frigyes, mikor felkiáltott: „Fiaim! Most megyünk a hétéves háborúba!“ . . . Aste „Shakespeare“ drámájába az első felvonást 1584-ig a másodikat 1586-ig és a követelkezőket 1598, 1604, 1613-ig vezeti. Hosszabb előszóban Shakespeare végrendeletéből közöl részleteket, megbotránkozva emeli ki, hogy Shakespeare családját Stratfordban nagyon ritkán látogatta meg, nejének egy ágyon kívül semmit sem hagyott, és mint családfő egyáltalán igen sok kifogás alá esik, úgy hogy ő (Tito ur) kénytelen volt a költő jellemét megjavítani. Eredeti eszme az, hogy Calibant is drámája szereplő személyei közé sorozza. Caliban, már rég nem Hai szamunk 8 oldalt tartalmaz.