Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)

1880-10-11 / 282. szám

_ _____PESTI HÍRLAP_________ 1880. október 11. int egy fiatal embernek, ki eddig vidáman csevegett az élénk, csinos magyar hölgygyel, Ravasz Ilonkával. A báróné özvegye az elhalt weimari orosz követnek, született Gorcsakov hercegnő. Az ifjú feláll , hosszú szőke hajsörénye, fasorra és ritka fényű kék szemei azt a benyomást teszik, mintha maga Liszt állana előttünk — megifjadva. „Servais — szól a báróné — had hallunk valamit az ön operájából!“ Az ifjú brüsseli, egyike azon ifjú művészeknek, kik rövid időre Liszt szellemi athmospharáját szívni jöttek Weimarba, hogy a szeretett mester tanácsának hatása alatt befejezzék egyik-másik szerzeményüket, azonnal engedelmeskedik a báróné parancsára, s eljátszik pár felvonást legújabb művéből s hozzá közmulatságra az énekrészeket is (férfi, nőhangra írottakat gyanánt) maga elénekli. Elismerés jeléül a mester egy szivart nyújt neki s aztán megkínálja szivarokkal a többi jelenlevőket is. „Megengedik a hölgyek ?‘ „Mais c’est indispensable dans un menage de gargon ! A pompás bowle percről-percre fokozza a társaság jó kedvét. A zongora előtt álló kis kerekszéken megint ül valaki. Ez Lassen karmester, a legújabb „Faust“-opera és a brüszeli , ünnepi cantate“ szerzője, egy joviális kül-sejű úr, szürkülő szakállal, szájában szivarral, így kíséri zongorán Auer szentpétervári kitűnő hegedűművész pompás tarantelláját a társaság gyönyörűségére. „No, lengyelke, — szól Liszt — halljuk most a „Walkürük lovaglását.“ s egy csinos tizenöt éves lembergi leányikához, Mayewska Máriához közeledik, ki valódi csodagyermek nemcsak technikai tökélye, de kiváló művészi temperamentuma miatt a zenén. Rendszerint Chopint szokta játszani és ha e halhatatlan honfitársán kiívül más szerző művéhez fog, Liszt többnyire ezt szokta neki mosolyogva oda mondani: „Ln chasse sur vos terres.“ A felindulás legcsekélyebb jele nélkül, nyugodt, elfogulatlan biztonsággal foglal helyet s aztán „hajrá?“ eldürgeti-mozgatja a „Walkür-lovaglás“-t Taus- sig átiratában. A mester, ki már a játék alatt gyakran közbekiáltá a maga bravissimáját s fort jolját vagy pedig hasonló tetszésnyilvánításokra hívja fel a szomszédjában ülőket — a darab vége felé jelt ad az általános tapsviharra. Ekkor megnyílik az ajtó s belép Timanow kisasszony, ki ép most érkezett meg Wesbadenból, hol rendkívüli sikerrel hangversenyzett. A „lengyelkét“ illető tapsok hirtelen elvesznek az általános érdeklődésben, mely az úton érkezettet körülveszi. Kivált kollégái : Roth, Reuss, Giesel stb. sietnek hozzá s elhalmozzák kérdéseikkel sikerei iránt. Kezdődik hát az élénk társalgás, mely hol németül, hol franciául folyik. Csak olykor hajlik közbe változatosság okáért egy-egy olasz vagy angol zönge. Többnyire az újabban feltűnt szerzeményekről foly a beszéd. Nagyot nevetnek egyik zenész pillanatnyi fonák ötletén, hogy nem volna e jó Geszlert egy opera hősévé tenni. „Már miért ne ? — felel Liszt — hisz Geszler egy filanthrop volt.“ Általános csodálkozás. „Nos igen — magyarázza a mester — az emberek nem szoktak senkinek oly könnyen köszöngetni.“ Egyik művész elkezd gúnyolódni egy fiatal kis kezdő zongoraművésznő előtt : „Értenek is B. városban a zenéhez.“ Ez a zongoraművésznő erősen védte a városkát, mert nem rég adott benne egész sor hangversenyt — bérletben. „Ah, oui ! B. igen musikalis város ! On y a applaudi Mile N.“ — jegyzi meg a mester oda vetve* Mindig van valami találó megjegyzése. Minap egyszer a társaságban egy zeneszerzeményről volt szó s mindenki a művet igen eszmedúsnak találta : „Oh igen, szólt a mester, szerzője sokat gondolkozik, de kevés a gondolata.“ Nos ily hangon és hangulatban foly a társalgás tovább, mialatt meg-megrendül egy-egy zeneszerzemény a zongorán, néha a mester is leül egy másik zongora mellé s ha ismert előtte a mű, hát rögtönöz hozzá kiséretet. A nagyherceg az udvari gyász dacára rendesen meg szokott jelenni a társaságban. Nesztelenül nyitja fel az ajtót s ha a zene szól, csendet intve a legközelebbi szófára ül s úgy hallgatja a játékot, melynek végeztével Liszt feláll s fejedelmi barátját udvari szertartás szerinti meghajással üdvözli. A matinéé pedig fesztelenül folytatódik. Liszt soha el nem mulaszt egyetlen alkalmat, hogy a törekvő tehetséget méltassa s nekik alkalmat adjon a kitünésre. Egyik kedvenc tanítványa a fiatal Pohlig, ki dalokat ir s Liszt ezek iránt mindig érdeklődik: ő énekelteti a társaság előtt a legujabbakat. — Aztán a 16 éves Reisenauer Alfréd zongoraművészt vezeti kazon, kit ő a „nagy Alfrédének hiv s eljátsza vele négy kézre a Schubert-Liszt indulók egyikét: Alfréd a primot játsza, a mester pedig a secondeot, — ő akarja így. S minden hangjegyek nélkül járja : a Lisz- Cranusok hangjegyeiket a fejükben hordják. Hire is ment a mester ez előzékenységének világszerte. Áradnak is hozzája a kezdő szerzők hangjegymutatványai minden felől. S ő mindent szakértőleg megbírál s udvaris őszinteséggel adja elő véleményét. De ez hagyján. A világ sok hóbortos lakói közül Az írek nyomora és szabaditója. Cork, okt. 6. 1880. A zöld Erin fiainak rendkívüli nyomoráról azt hiszem eleget tudnak a „Pesti Hírlap“ olvasói. Részemről azon szerencsétlenség folytán, hogy hajónk, a kis „Michele“ az oceánon erősen megroncsolódott s áruinkat azonnal ki kellett raknunk, hogy a corki kikötőben kiigazíttathassuk hajónkat. — véletlen szemlélőjévé lettem Charles Stuart Parnell képviselőnek, Cork követje és Írország reménye ünnepélyes bevonulásának Corkba. Azt hiszem, eléggé érdekes lesz e kérdéssel foglalkoznom, hisz a közgazdasági reformok nálunk is elkelnének most s hogy hazánkban a föld népe nem örvendhet a legnagyobb jólétnek, bizonyítja azon számos kivándorlási eset, melylyel mindennap találkozunk s mely a nyomoratsióban megdöbbentő mértéke. Szegény ír... .ág, itt már kivándorlásról sem lehet szó, nincs mivel kivándorolni, még ha anyagi eszközeik volnának is hozzá, az életkedv teljesen oda van ; ez elcsenevészett nép alig tartja érdemesnek sorsa javítására valamit tenni. E nyomorult emberek sorsa iránt Angolország nagy részében élénk érdeklődés uralkodik, a lapok rendes rovatot szenteltek az ír kérdésnek, annyival is inkább, mert Írországban valahára megmozdult és kétségbeesésében a legvégső eszközhöz készül nyúlni. Írországban a forradalom kitörése csak az idő kérdése, ha az angol kormány tapintatosan, szelíden és humánusan nem lép közbe, s eddigi vérlázító eljárását nem cseréli föl enyhébbel, Izlandból csakhamar nagy csatatér s aztán nagy temető lesz. Gladstone kormánya azonban nagyobb gondot fordít a konstantinápolyi és ruméliai dolgokra, mint a hozzátartozó társország nyomorára és mozgalmaira. Már egyes lapok a Habeas Corpus acta fölfüggesztését emlegetik, mert az országban a „liga“ uralkodik mindenfelé kellene munkálni azon szigornak, mely Loris Melikov diktátori önkényére emlékeztet. Más lap új törvények hozatalát emlegeti, más ismét katonaságot akar oda küldetni, -- de egyik sem emlegeti azt, ami leginkább kellene : a buzát és kenyeret. Azok egyike, kiktől szerencsétlen Írország fiai szabadulásukat várják, Cork képviselője Parnell Károly, kinek ünnepeltetése képezné mai levelem tárgyát. Tegnapelőtt érkezett meg Parnell a városba. Az összegyűlt nép, melyről lerutt a nyomor eltagadhatlan jellege, oly kitüntetésben részesítő őt, mely itt valóban a ritkaságok közé tartozik: t. i. kifogták kocsijából lovait, magukat fogták helyükbe s úgy vontaták be a városba Parnell kocsiját. Mit sem lehetett látni az óriási tömegen kívül, melynek közepén egyetlen kiemelkedő pont, Parnell kocsija volt, azon férfiúval, kifelé mindenek pillantása, reménye fordul. Parnell igénytelen külsejű, közép termetű férfi, kifejező arccal, szerény, tán még kissé bátortalan modorral, melyet fokonkit veszit el és vált élénkségre, ha beszélni kezd. Mint a genseők harcában egy koldus tarisznya volt a jelvény, mely alatt a németalföldi felkelők egyesültek, úgy itt a krumpli, az egyetlen tápszer játszotta, az egyetlen jelszót, mely Parnell híveit lelkesité. Valaki hajlékony póznán egy nagy krumplit lengetett a bevonuló képviselő feje fölött. Írországban t. i. jelenleg oly nyomor uralkodik, hogy az egyetlen tápszer a krumpli, s az ép az idén a rendkívül rosz termés folytán igen szűken jutott ki, úgy, hogy iszonyú ínségre van kilátás. Alig lehetett volna jelentősebb symbolumot kitalálni Parnell törekvései számára. A földbirtok felszabadítása az elviselhetlen haszonbér terhe alól azonban csak legelső lépés leen. (?) Az összes izlandi nép sorsát tűrhetővé tenni először, azután megjavítani azt: kiviáltott jelszó. Ezért jelentek meg Parnell fogadtatására az összes céhek, saját külön-külön igen díszes és értékes zászlóik alatt és zenekarukkal. — Némelyek szokott ünnepi egyenruháikban, mások ismertető jelvényeikkel csupán. Különösen díszes volt az erdészek kocsija, melyen festői öltözetű férfiak zárták egyesületük lobogóját. A sajtó kocsijáról a nép közé szórt nyomtatott költemény értékét pedig százszorosan növelte azon tény, hogy valójában a menet elvonulása ideje alatt, sőt ez — úgyszólván — ünnepi folyamzás medrében lett kiállítva. — Két fiatal munkás, nem ügyelve, — mi környezi őket, — szakadatlanul rakta a papírlapokat a gépbe, festékezte a berámázott betűket, szorította a csavart s adogatá a kész nyomást egy harmadiknak, ki azt jobbra-balra a tömegnek osztá. Mindez egy kocsi tetején, mely a tolongásban könnyen fel is dőlhetett volna. Sajátságos benyomást tett az ahhoz nem szokott fülre, bizonyos ír-nemzeti dallam, mely folytonos ismétlésben egyéb hangszert sem működtetett, mint néhány tilinkó-féle sípot, 6 kisebb és egy öreg-dob kísérettel. — E viharzó fütty-futamok s a dob „zörgetés“ bámulandó összhangban folytak egybe. Nem terjeszkedhetem ki bővebben a történtekre, csak jelezhetem itt, hogy a „nemzeti pártnak“ félelmes ellenzéke volt e tüntetésnél , hogy egy helységben Parnell választóbizottságának pár tagját tetteg bántalmazták, fegyveres kézzel kényszerítve őket, hogy a tüntetéstől távol maradjanak. A fogadtatást követő meetingen, mely az összecsődülés valódi célja volt, heves közbeszólások, kitört politikaiszenvedély csaknem komoly zavargást idéztek föl. — Aki látta e roppant tömeget s megjegyezte, hogyan rejtőzködik elkeseredettsége erőltetett nyugalom burkába, azt bizonyos félelem szánhatta meg a végkimenet iránt. — Nem volt ott egy suhanc, kit csupán bámulatos vágy vitt volna a meetingre, a legutolsó is érdekelt figyelemmel csüggött a beszélők ajkain. — E mozgalom nem lehet eredmény nélküli, egy elkeseredett, letiport népnek végső kétségbeesett erőfeszítése lesz ez. Úgy e meetingen, mint a Parnell tiszteletére rendezett banketten rendkívül merész nyilatkozatok ejtettek, melyek bátran céloztak Írország teljes függetlenítésére. Mi lesz e mozgatóm vége, nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy erre nézve az idők teljessége megérkezet, s a nagy számadás órája csakhamar ütni fog. NYIRŐ GÁBOR: akadnak, kik a mester ismert jószívűségével visszaélve őt mindenféle kérelmekkel zaklatják. Minapában beszélte többek közt — egy ijesztő nagyságú csomagot kaptam, persze bérmentetlenül, — küldője ismeretlen. Kibontatom a csomagot s mi búvik ki belőle? egy — lepkegyüjtemény, melyhez azon sürgős kérelem volt mellékelve, hogy a lepkéket szíveskedjem a svéd trónörököshez juttatni s a küldő számára egy rendjelet kieszközölni. Ha még legalább ismerném a svéd trónörököst! A lepkéket ugyan elküldtem — jegyzi meg Liszt nevetve — de hogy a rendjellel történt-e valami, azt biz nem tudom.“ TÁVIRATOK Madrid, okt. 10. Alaptalan egy francia hírlap ama berlini tudósítása, hogy a marokkói tengerpart egyik spanyol kikötőjének átengedése iránt tárgyalások folynak Németország és Spanyolország közt. Bécs, okt. 10. Az iparkiállítást ma 22.291 személy látogatta meg. Bécs, okt. 10. A román fejedelem holnap érkezik ide s rövid időzés után — Bukarestbe utazik. Belgrád, okt. 10. Sándor bolgár fejedelem meghosszabbítván itteni látogatását, csak holnap utazik el. Konstantinápoly, okt. 10. A német és a francia nagykövet megkisérlették, hogy a szultánt engedékenységre birják. Az eredmény még ismeretlen. Páris, okt. 10. Mony grófot nevezték ki athéni francia követté. Valótlan azon hir, hogy a minisztertanács tegnap elhatározta a francia hajóraj visszahívását. — Jövő héten a minisztertanács Grévy elnöklete alatt, értekezést fog tartani az uj helyzettel szemben tanúsítandó magatartás fölött. Pétervár, okt. 10. Az „Agence Russe“ írja : „Bützow államtanácsos, chinai orosz követ, elutazása előtt még visszatér Pétervárra, de nem mintha a háború valószínű volna, amint azt a hírlapok jelemezték, hanem azon okból, hogy a chinai követtel szóbelileg érintkezzék és vele megbeszélje, miként háríthatók el a két állam közt felmerült akadályok.“ Konstantinápoly, okt. 10. Tegnap hoztak ítéletet Parson amerikai hittérítő gyilkosai fölött ; egyikét közülök halálra, a másik kettőt 15 évi kényszermunkára ítélték. London, okt. 10. A „Pali Mail Gazette“, a szabadelvűek közlönye, azt írja: úgy tudjuk, hogy az angol kormány jelenleg már értesülve van az összes hatalmasságoknak ama kényszerrendszabályokra vonatkozó nézeteiről, melyeket a berlini szerződés végrehajtása végett szándékoznak alkalmazni. Valamennyi hatalmasság helyesli az aegei tengerben eszközlendő hajóhadi tüntetést, miáltal nyomást remélnek gyakorolni a szultánra. Ezt a rendszabályt a hatalmasságok beleegyezésével fogják alkalmazni. (A sürgöny vége, mely talán európai mandátumadásról akar szólni, egészen érthetlen lévén, kihagyatott. Szerk.) Szeged, okt. 9. Az újonnan építendő dohánybeváltó hivatal tervei és költségvetése ma terjesztetett föl a pénzügyminiszterhez végleges elintézés végett. Az épületek — hivatal és tisztilak, két raktár, őrház és szerszámkamra — még október folyamában meg fognak kezdetni s az újszegedi dohányraktár anyagai fölhasználtatnak az épületekhez. A tervek helybenhagyása után az épitési vállalatra verseny fog kiíratni. A két raktár és őrház még az idén kiépíttetik, a többi épület.