Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)

1880-10-18 / 289. szám

, mint bérkocsis Pozsonyba hajtatott. Október 30-án már Kosunthnál volt, de nem bízott benne, egy fiatal lengyel iinitt árulóra reál, lőtt, innen van, hogy a magyar kor­mánynak december 1-én vette igénybe szolgálatát. Ezen naptól fogva lett ő a magyar nemzeté ! Rövidbe szorítva, ki volt Bem József a magyar nemzetnek és különösen Marosvásárhely sz. kir. vá­rosának ? Bem József Erdély megszabadítója volt, ezen vá­rost pedig megmentette azon nyomor sorstól, a melyet Nagy-Enyed kiszenvedett. Ki volt ezen férfiú, ki nem a magyarok földén szü­letett, és kinek mégis a magyar nemzet örökíti meg emlékét? Lengyelben szülte őt, a népek szabadságának bajnokául, harcosául vezéréül — meghalt Törökország­ban, A­eppóban, a népek szabadságának küzdelmében, változatlanul, igazán, hiven. Olvassátok meg a történelmet. Ennyi a hosszú történelem kivonata. 1848-ban, fájdalom, honfivértől ázott e haza földe; falvak, városok lángjától piros lett az égboltja; honfi, honfi ellen emelt kezet; a rend fel volt bontva . Bem József megérkezett vitéz honvédeivel s véget vetett ezen borzasztó állapotnak. Hősies székelyeivel, hatalmas fegyverével, végrehajtatlan kormányával helyreállította a rendet és csendet. Ezért tartozott Bem Józsefnek, mint megmentőjé­­nek, különösen hazánk erdélyi­­ része elismeréssel és örök hálával. Mely igaz és hazafias tartozását ezennel leróni igyekezvén, hadd emeljék le a lepelt a honért küzdő nemes alakról, hadd tündököljék nemzedékről-nemzedékre intő emlékül honfiaknak, hogy a hazát szeretni nemes köte­lesség, a szabadságért meghalni dicső. Éljen a haza ! A­mint Borosnyai Pál befejezte több ízben éljenekkel félbeszakított beszédjét, egy szempillantás alatt lehullott a lepel a szo­borról, s ott állott a nagy tömeg előtt az any­­nyira imádott „Bem apó“ szobra. Szűnni nem akaró él­etriadal harsant fel, s az egész tömeg mozgásba jött, mintha oda akarna rohanni a szobor lábaihoz. Most a koszorúk lerakása következett. Volt ott koszorú a városok, megyék, egyete­mek, honvédegyletek, testületek, függetlenségi párt, egyesek részéről. Minden egyes koszor letételekor hangos szóval kikiáltották, hogy ki részéről jött. A közönség mindannyiszor éljen­zésbe tört ki. Különösen viharosan tüntetett, mikor a lengyel küldöttség fellépett a szobor talapzatára, s letette ezüst koszorúját. Összesen negyvenkét, koszorút tettek le. A koszorúk lerakása közben a dalegyesület a következő dalt énekelte: Lehullt az elfedő lepel, Előttünk áll a nagy szobor , A kegyelet hangja lep el, Mert már az arc itt nem komor. Buzgó imát zeng a kebel, Jól tudjuk azt, hogy ki­ s miért ? A kegyelet igy ünnepel A boldogult emlékiért. Velünk vagy, itt miénk levél, Tested habár elköltözött, Nálunk van a babérlevél , Szivünk hű emléki között. Lelkünk becsül, szivünk szeret, S elhozta a babért neked ; S ma itt szilárd alap felett Leleplező emlékedet. Lehullt az elfedő lepel, Előttünk áll a nagy szobor ; A kegyelet hangja lep­el, Mert már az arc itt nem komor. Az érc-szobor bár összedül, Lesz mégis mi feléd vezet, Mert megmarad ha eredül : A kegyelet s emlékezet. Általános csend és figyelem közt lépett S­z­á­s­z Károly a szobor talapzatára, s elsza­valta ódáját, mely nagy hatást gyakorolt a kö­zönségre, úgy hogy azt háromszoros éljenekkel szakította félbe. Az ódából a három vég­strófát itt adom: A hősnek szól dalom ma itt. Dicsőségét kellet ma zengnem, S dicsőségének árnya nincs! Az aleppói czinterembe­n A nagy Bem sírba zárva nincs Itt áll. — mint akkor álla épen A visszanyert Erdély fölött. A messzelátóval kezében, Kémlelve távolt és jövőt. D esőbb jövendőnk távolába Uj latkert pillantása nyit; Mig ágyúján pihenve lába, Jelenti: érez s erő van itt ! Mert bár bilincsbe verve voltál, Erdély, szabadnak lát csak ő ! Azóta minden pérczed oltár S szent jóslatot hord rajt’ a kő ! ,,Mely egyszer erejére ébredt, „Elvért, honért mely halni kész, „Többé azontúl azt a népet „El nem sodorja semmi vész !“ Ezután Bereczky Sándor Bem József 1848—49 honvéd-altábornagy szob­rának rövid történetét olvasta föl, mely igy hangzik Az 1866-ik év eseményei Magyarország politikai viszo­nyaira kedvezőbb hatást gyakorolván, a haza népei s közöttük a 48— 49-iki honvédek is szabadabban kezdet­tek mozogni s különösen ez utóbbiak országszerte hon­védegyleteket kezdettek alapítani, részben jogaik meg­­védésére, részben az elszegényedett 48—49-iki honvé­dek özvegyei és árvái, úgy a honvéd-rokkantak s keresetképtelen honvédek segélyezése és gyámolítása tekintetéből. A marosszéki és marosvásárhelyi 48—49-iki hon­védek is egyesülvén, alakítoták a marosszéki és a maros­vásárhelyi honvédegyletet; egyidejűleg megalakult a budapesti központi választmány is. A marosszéki és marosvásárhelyi honvéd­egylet két irányban fejlesztette munkásságát, egyfelől saját tagjaikat és a magukat jelentőket igazolták , másfelől gyűj­téseket rendeztek a nyomorban szenvedő honvédek, vagy az elesettek árvái és özvegyei felsegélésére, vala­mint a szolgálatképes honvédeket igyekezett tisztessé­ges állások elnyerésére segíteni. Rendes, ily tárgyú üléseiben azon indítvány léte­tett, hogy méltó és igazságos eljárás lenne, az erdélyi hadak 48—49 iki fővezére, honvéd - altábornagy, az Aleppóban, Törökországban elhalt Bem József­nek emlékét a Székelyfővárosban Maros-Vásárhely sz. kir. városában emlékoszloppal megörökíteni. Ezen indítvány nagy lelkesedéssel el is fogadtat­ván, annak kivitelére egy, 38 honvéd- és 16 polgári tagból álló bizottmány neveztetett ki 1868 szeptember 20-án, mely a szoborügyet a honvédü­gytől elválasztva, merőben elkülönítve kezelje és a szobor felállíthatására gyűjtést rendezzen s mindazon ügyekben, a melyek a szoborra vonatkoznak önállóan működjék. A Bem József 1848—49-iki honvéd altábor­­nagynak emelendő szobor felállítását egyidejűleg a krasznamegyei és a kolozsvári honvéd-egyletek is létesí­teni akarván, az ügy eldöntés végett a Pesten 1868-ban májusban tartott honvéd-közgyűlés elébe került, ez végre abban állapodott meg, hogy a szobor Maros­­vásárhely sz. kir. városában állíttassák fel. Ennek kivitelével a marosszéki és marosvásárhelyi honvéd-egylet bízatott meg. A határozat kiviteléhez a fent említett 54-tagu bizottmány lelkesen hozzá is fogott és a begy­ült ösz­­szeg kamataival együtt, már az 1879-ik évben a 15 ezer forinthoz közel járt. Miután az adományok már 3 — 4 évvel 1879 előtt megszűntek befolyni­, és miután az 1848—49-iki honvédek, a kik az ügy által érdekelve voltak, számban már mind inkább apadtak, eljöttnek mutatkozott az ideje a szobor kivitelének. Erre nézve az egylet ki­mondotta a szobor és talpadata elkészíttetését s ez ok­ból végrehajtó biztosokut kinevezte. Borosnyay Pál századost, egyleti elnököt, Bereczky Sándor százados és egyleti tagot és Zarándi dr. Knopfler Vilmos kir. tanácsost, Szöllösy Samu honvédtűzmestert és Csíki Károly pénztárnokot, a­kik, miután az e célra kitűzött pályázat eredménytelenül maradott: Huszár Adolf szobrászati tanár és jeles szob­­rászszal a szobor­ mintázatot és elfogadás utáni bronZ- ból leendő megöntése felett 9000 o. é. írtban, Szeleczky Károly kőfaragóval pedig a talpazatnak „ditrón­“ kőből leendő elkészítése és a szobor felállítása felett 5000 írtban o. é. megegyeztek, így e művek, aránylag cse­kély összeg ráfordításával el is készültek ezen év fo­lyamán. Meg kell itt emlékeznünk nemes Ditró községé­ről és a ditrói Siklódi-családról ; az elsőről azért mivel a talpazathoz tartozó nagy és nehéz köveket sa­ját költségén a „Tászok‘‘ patakából, bajosan hozzá­fér­hető helyről a salamási országutig kiszállította ; a Siklódi-családról azért, mivel a „ditróit“ köveket in­gyen engedte bányászni a Bem-szobor talpazatához. Mind Ditró nemes közönsége, mind pedig a Sik­­lódi-család kiérdemelték ezen hazafias tettükért az egyletnek hálás köszönetét! Végre Bajkó Mór tanár úrról kell megemlékeznünk, a ki a kőnek kiaknázása és Marosvásárhelyre lett szállítása körül, nagy szorgal­mat és buzgalmat fejtett ki. Az 1880-ik évben a bécsi cs. kir. műöntödében bronzba öntött szobrot Huszár Adolf szobrász Pestre szállitatta és a műcsarnokban közszemlére helyeztette. Folyó év október havában Marosvásárhelyre érkezett a a kitűnő mű s­im­a „ditrótt“ talpazaton áll, hirdetve dicsőn, hogy a mely nemzet nagy fiát meg tudja be­csülni , élni fog öröksé! Bereczky Sándor beszéde után a szobor-bizottság elnöke átadta a szobrot Maros- Vásárhely szab. kir. város közönségének, ajánl­ván, hogy azt őrizze nemzeti ereklyeként. Végül a dalegyesület elénekelte a Szóza­tot, s ezzel a szoborhoz jutás a nagy kö­zönségnek is megengedtetett, mely azt nagy lelkesedés közt hullámzotta körül. Marosvásárhely, okt. 17. Pestmegye alis­pánja a megye közönségének megbízásából a következő táviratot intézte a Bemszobor­ bizott­­ságának Marosvásárhelyt : ,,A legutóbbi magyar szabadságharcban oroszlánként vívott lengyel hős, Bem altábornagy szobrának leleplezése al­kalmából Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közön­sége a két nemzet által magáénak vallott meg­­dicsőü­lt hadvezér emléke előtt legmélyebb hó­dolatát s a szobor felállítása felett legbensőbb örömét fejezvén ki, hazafias üdvözletét küldi az ünneplő honfiaknak. Megyém közönségének megbízásából : F­ö­l­d­v­á­r­y Mihály, a ispán. A diszlakomii. Négy órakor délután gyűlt össze a ven­dégsereg a „Transsylvania“ szálloda szépen dí­szített öt termében felterített asztalokhoz ; kö­­rülbelül 400 ember vett részt e lakomán. Az ország minden részéből érkezett vendégeken kí­­vül a város értelmisége teljes számmal jelent meg. A szokásos pohárköszöntők árj­a megin­dulván, először Borosnyai Pál képviselő, szobor­bizottsági­ elnök éltette a királyt, Vörös­marty szavaival szólva : „addig éljen, míg a honnak él,“ majd az ország védangyalát, a ki­rályasszonyt s végül a jövő reménységét, a trón­örököst. A közönség minden névnél felállva, há­romszoros zajos éljenzéssel hódolt az uralkodó családnak. A második pohárköszöntőt Ajtay Sándor polgármester mondotta, ki a kedves vendégeket meleg és lelkes szavakkal üdvözölte, mire a nagyváradi „Bihar“ szerkesztője G­y­a­l­o­k­a­y Lajos válaszolt a vendégek nevében. Heves beszédet tartott, Kossuth Lajost éltetve Ugrón Gábor képviselő, kinek ékes­szólása valódi tetszésvihart idézett elő. Szász Domokos erdélyi egyházkerületi főjegyző a régi honvédekért ürite poharát, mire Lázár Ádám volt képviselő a testvér lengyel nemzet hű fiait, s azoknak jelenlevő képviselőit éltette. Orbán Balázs politikai beszédet tartott, mely­nek végét Lengyelország fölszabadításának és régi fényébe visszaállításának vágya képezte. A lengyelek nevében választ Liszevicz mon­dott lengyel nyelven, megköszönve a szives fo­gadtatást s az Osztrolenka­ hősének hozott hódola­tot, a pompás Bem szobrot. A mű megalkotóját, Huszár Adolf szob­rászt B­é­­­d­i Gergely főispán köszönte fel, Domahidy Ferenc volt képviselő pedig Bem tábornok egykori barátját és hazánk egyik legkiválóbb főurát, a geniális srót Teleki Sándor grófot éltette. Sándor Kálmán helybeli hirlapíró, a „Pesti Hírlap“ egyik tudósítója a lel­kes egyetemi ifjúságért ivott, míg Szász Károly emelkedett hangú szónoklatban az édes hazát és a bérces kis Erdélyt éltette. Számtalan más toast a zajban és a zene meg-megrendülő hangjai közt elveszett, a la­koma azonban a lehető legderültebb hangulatban tartott 6 és fél óráig. A nagyterem karzatát Marosvásárhely szépei foglalták el, kik érdekkel nézték a ritkán kínálkozó látványt. A díszelőadás s a bálok. A bankettről a színteremben rendezett díszelőadásra vonult a vendégsereg. Sztupa Andor jól szervezett színtársulata ez alkalomra Bem apóról szóló látványos darabot adottt elő, a „szózat“ és „hymnusz“ eléneklésével és görögtűzzel világítót képlettel. A színmű előadá­sát nem várták végig, mert még az estére ren­dezett két bálon is meg kellett jelennünk. A „Transsylvánia“ szállodába vonulásunk alkalmával meglepetéssel láttuk, hogy a szobor körül még mindig nagy tömeg tolong, bámulva magát a szobrot, a talapzatra rakott igen szá­mos szép koszorút, melyeket szintén a terembe hoztak föl, közszemlére kitenni, s a felvonuló vendégsereget. Az egyik bál a szentkirály­ utcai Nagy Ferenc-féle új színkör helyiségében, a másik az elite-bál a „Transsylvánia“ termeiben tarta­­tik; e távirat elküldésekor már megrendült az első csárdás zenéje. A vendégeken s a város urain kívül Maros - Vásárhely s legszebb leányait és ifjú asszonyait foglalja ma­gában e két helyiség, ebben a középosztály ab­ban az iparos elem t túlnyomó. Az erdélyi arisz­tokrácia e polgári ünnepélytől tüntetőleg távoltartván magát, a bálokon is alig van képvi­selve. A futólagos szemle után összeállított, hiányos névsorból álljanak itt a következő nevek: Z. Bodolla Katinka, Ferenczy Ju­­lika, Finta Gizella, Jeniserszky Adrienne, Ke- PESTI HÍRLAP 1880. október 18.

Next