Pesti Hírlap, 1880. október (2. évfolyam, 272-302. szám)

1880-10-10 / 281. szám

, az árvaügyek megdöbbentő kezelését az ország számos vidékéről conkrét tényekkel illustrálják. E levelek kö­zül több az illetők által receptese mellett magának a miniszterelnök úrnak is megküldetett, s miután a mi­niszterelnök úr, a Grünwald Bélának adott válaszban azt a felszólítást intézte mindenkihez, hogy tudassanak vele concrét bajokat, s ő azonnal intézkedni fog , tehát az illetők több oldalról tudósították a miniszterelnök urat concrét bajokról. A levelek egyelőre csak bizal­masan írattak jegyzi meg a „Ma­g,“ de ha a miniszter­­terelnök úr nem volna hajlandó beváltani szavát, mind­azok nyilvánosságra fognak kerülni. A pénzügyminiszter, az illetékszabási hiva­talokat, az adófelügyelőségekkel szorosabb kapcsolatba kívánván hozni, azokat az adófelügyelők kerületeinek megfelelőleg szaporítja, s így a mostani 37 illetéksza­­blási hivatal helyett, jövőre 45 lesz , erre — egyelőre — 40 ezer forintnyi átalány fel is van véve a jövő évi költségvetésbe. Az igazságügym­inisztériumban akként szá­mítanak, hogy az ügyvédi rendtartás­­tárgyalását az enquete e hó végén vagy a jövő hó elején teljesen bevégzi. Elvi jelentőségű és nagyobb mérveket öltő viták, az ügyvédrendtartás hátralevő szakaszainak tárgyalásainál már nem igen várhatók , legalább nem oly mérvben, mint a javaslat eddig le­tárgyalt részeiben. Az ügyvédrendtartás befejezte után a közjegyzői törvényjavaslatra kerül a sor. E javaslat édes testvére az ügyvédi rend­tartásnak. Az intenziók ugyanazonosak. Egy kéz munkájának látszik mind a kettő. Az enquetebe, mint az „E-­r“ értesül, a felfolyamodási bíróság néhány tagján kívül 4 budapesti kir. közjegyző hivatott meg. Ezek Gorove Antal kamarai elnök, Jeszenszky Dana,­­ökröss Bálint és Rupp közjegyzők. A megyei kiadások és átalában a megyei házipénztárakról a belügyminiszter törvényjavaslatot szándékozik beterjeszteni. Az illetékkiszabási hivatalok legközelebb szaporíttatni fognak. A fenálló 37 hivatal, — mint az „Orsz. Ért.“ írja — 45-re emeltetik, hogy azok a köz­­igazgatási területbeosztásnak inkább megfeleljenek s különösen az adófelügyelői intézmény­yel szorosabb kapcsolatba fognak hozatni. Különben e tárgyra vonat­kozólag a pénzügyminiszter törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni, mely az illetékkiszabási hi­vatalokat átalában újonnan szervezni lesz hivatva. — A m. kir. honvédség fegyvereinek it­alakitását tervezi a honvédelmi minisztérium. — Mi­után a közös hadsereg fegyvereinek nagyobb része már átalakí­tatott, szükségessé vált a honvédség fegyvereire nézve is megtenni ez intézkedést, annyival is inkább, mert mozgósítás esetén az első felszerelésre szükséges töltények elfogytával a közös hadügyminiszter köteles ellátni töltényekkel a honvédséget ; ennélfogva ennek fegyvereit is hozzá kell alkalmazni a nagyobb horderejű töltényekhez. Ez átalakítás­a sokkal drágább magán­­vállalkozói ajánlatokkal szemben a bécsi arzenálban fog eszközöltetni. (Orsz. Ért.) POLITIKAI SZEMLE. Montenegró fejedelme türelmetlen. Nikita úr többé nem akar várni s azzal fenye­geti a portát, hogy ha a hatalmak pár nap­­ alatt nem szánják rá magukat a fegyveres ak­­­­cióra, akkor ő ránt kardot és vitéz csomnagorc ; csapatait az antivári­i táborból hősi elszántság­gal­­ haza vezényli. Részünkről ezt tarta­nók a legbölcsebb cselekedetnek az adott viszo­­­­nyok közt. Európának semmi szüksége nincs rá, hogy Nikita kedvéért saját békéjét tegye koc­kára. Gladstone uram pedig elég dolgot talál odahaza is, ha az ir­rájá­k közt szerte néz, hogysem kénytelen legyen a porta belügyeibe hivatlan beavatkozással magának dolgot ke­resni. De hát a diplomácia bölcsesége mindig más eredményre jut az okoskodásban, mint egyébb halandó természetes észszel. Az összes kabinetek elfogadták Anglia abbeli javaslatát, hogy a porta kötelezettségeinek teljesültéig egye­sült erővel egy kikötőt foglalnak el az aegei tengeren kézi zálog gyanánt s már ki is adatott a rendelet, hogy a flotta 48 óra leforgása alatt útban legyen Cattaróból s Teodoból kelet felé. Melyik lesz a kiválasztandó objektum : Smyrna vagy — S z a t o n i k i ? — ezt ez óráig sem­miféle laikus nem is gyaníthatja. A hatalmak készséggel belemennek ez uj okkupációba a nélkül, hogy fontosságát mérlegelnék s követ­kezményeiről fogalmat adni mernének a világ előtt. De a relytély nem maradhat relytély so­káig : pár nap múlva a porta legújabb jegyzé­kére megkerül a hatalmak együttes válasza, abból majd konstatálhatjuk, hogy nem rejti-e az új okkupáció egy Európai konfliktus csíráját méhében? Egy párisi távirat szerint az európai tüntetés célja csakugyan nem volna egyéb, mint Smyrna és Szaloniki elfogla­lása. De már akkor h­a ez csakugyan igaz, nincs messze többé az évek óta megjósolt európai háború. Az angol kabinet egyik tagja tegnapelőtt a keleti krízis felől így nyilatkozott egy hírlapíró előtt: Az angol kormány el van határozva tétova és meghátrálás nélkül végre­hajtani azt a politikát, melynek kezdete a ha­jóhadak tüntetése volt. Az angol kormány egy­szerűen képtelenségnek tartja azt a beszédet, mintha a hatalmak háborút viselnének Török­ország ellen, hisz ily konfliktusnak a szultán és több pasalik okvetlen áldozatul esnének. Az angol kormány el van határozva, hogy az ügyet most befejezi még akkor is, ha egyik-másik hatalom az akciótól visszariadnék, mert a ka­binet egyhangúlag kimondott nézete az, hogy a megoldás bármely indoka elhalasztása csak egy ládaszerű tüzet hagyna hátra a keleti népek közt, mely csakhamar egész délkeleti Európát elárasztaná. E veszélynek csak rögtön i­s hatá­rozott akcióval lehet elejét venni. — így az angol minister. De a Balkán félsziget új rend­jének természetes következményeit, a pánbolgár törekvéseket, a keleti népek ruszszifikációját el­feledték Gladstoneék ? Igen helyesen iz a „N a t i­o n a 1 Z t­g.“ midőn a veszélyekre utal, mely a mostani eu­rópai politikából s Gladstone vezényletéből a világra háramlik. Szerinte a whig-kabinet edző célokat követ s Gladstone mindössze pártérde­keknek, respektive saját érdekeinek szolgál az erőszakos európai akcióval. Ő ugyanis féltékeny a prestigere, melyet vetélytársa, a volt minisz­terelnök, Beaconsfield lord magának szerzett s e respektushoz hasonlót szeretne most Gladstone saját kedves énjének is szerezni,­­ persze más utakon. Tudja, hogy az akció révén juthat ve­­­zérszerepre a külpolitikában s ő csak erre vá­­­­gyik, hogy aztán vele az angol parlamentnek­­ imponálhasson. „Azt értjük — végzi be cikkét a „Nat. Ztg.“ — ha az európai konzervatív hatalmak Gladstonet kalandjaiban követik s kí­séretükkel mintegy egészségrendőri felügyelet­­ alatt tartják őt, — de amint a dolgok sora most áll, tartanunk kell tőle, hogy Gladstone elmebaja ráragad a hatalmakra is.“ Hadd írjunk egy kis örvendetes újságot is: a bolgár milicek s a sofiai orosz consulatus közt apprehensio támadt. A bolgár katonák megorroltak érte, hogy a musz­ka katonai attaché szemlét tartott felettük, holott erre csak a föléjök rendelt tábornokok birnak joggal. No de aligha sokáig tart a feszültség s ha a bolgár katona nem engesztelődik, majd kér helyette bocsánatot az orosz konzultól Sándor fejedelem maga. Magyar-németek és német-magyarok. (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Azokhoz, miket egy kitűnő toll a „Pesti Hírlap“ utolsó számaiban a magyarországi né­met hírlapirodalomról mondott, én is szándéko­zom néhány megjegyzést tenni. Szemben azon ténynyel, hogy az utolsó évtizedben, melyben a magyarosítás minden téren bámulatos haladást tett, épen csak a ha­tárainkon belüli irodalom nemzetiesedése sike­rült legkevésbé, e kérdés oly aktuális és akut, hogy nem lehet azt elég behatóan és elég kü­­lönböző oldalról megvitatni. Mindenekelőtt szükségesnek tartom meg­jegyezni, hogy nem vagyok d­auvm­, legalább nem abban a türelmetlen, idegen nyelveket és idegen műveltséget perkorreskáló értelemben, melyben e szót a bécsi sajtó ránk magyarokra a­kalmazni szokta. Nem vagyok h­auvm­ annyi­ban, amennyiben létezhetik becsületes magyar ember, ki napjainkban, a nemzetiségünk és nyel­vünk fennállásának szilárd alapokra fektetésé­ért vívott heves küzdelmek e nehéz napjaiban, a szó tiszteletreméltó, nemes értelmében ne le­gyen chauvip. Tisztelettel meghajlok a nagy és elterjedt német irodalom előtt és bevallom, hogy a magunk irodalma, különösen a régibb, sokat köszönhet neki. Schiller és Göthe befo­lyása a Kazincy-Kölcsey korszakra, Heineé a Petőfivel kezdődő újabb iskolára, tagadhatatlan. És a­mi a zsurnalisztikát illeti, nagy élve­zettel el tudom olvasni a Spitzer szellemtől sziporkázó bécsi séta-sarcasmusait, vagy a Spei­del lapidáris sztylű burgkritikáit. Kellemetlenül érintett azonban mindig, valahányszor Magyar­­országban megjelenő lapban hasábos fejtegeté­seket láttam valamely itteni német előadásról­­ (olvasni nem igen olvastam), pedig a német mű-­­­vészetet csakúgy becsülöm, mint a német iro­dalmat — a maga helyén és ha Bécsben vagyok például, a legáhitatosabb műélvezettel végig­hallgatom a Burg valamely kitűnő előadását. Mindent a maga helyén. Bécsben német műélvezet és német irodalom, Budapesten ma­gyar művészet és magyar irodalom. Ez a dolgok természetes rendje. Azt mondják a magyarországi német irók, hogy ők is magyar irók, „németül iró magya­rok“, mint egyik közülök magát tavaly megje­lent könyvének előszavában a külföldnek be­mutatta. Én ezt tagadom. Magyar iró csak magyar­­­l iró ember le­het. A németül iró magyar emberek nem ma­gyar irók; Magyarország nem ismerheti el ma­gáénak és Németország ebben teljesen igazat ad nekünk, amennyiben — mint igen sokszor láthatták — a maga részéről az illetőket nem ismeri el német íróknak, fel nem tehetvén, hogy valamely más nemzet fiának az legyen ambí­ciója, hogy idegen nép irodalmát szolgálja. Azt mondják, hogy németül ugyan, de magyar szellemben írnak. Szép, nagyon szép, de ha minden írónk magyar szellemben irt volna — németül, bizony szomorú irodalomtör­ténetet írhatott volna Toldy Ferenc. „A külfölddel megismertetnek.“ Ne ismer- t tessenek. Ha van külföldre világra szóló nagy­­ zsenink, majd felkeres a külföld maga, meg­ismerkedni irodalmunk ama jelesével. Petőfi­nek esze­ ágában se volt a külföld és névszerint a német irodalom, midőn halhatatlan dalait irta. Ő csak magyar akart lenni ; „chauvin“­­nek nevezték volna, ha ez a szó már akkor létezik. Nem kereste a külföldet és nem hizel­­gett fordítóinak, mint ezt Beck Károly, ki mint ilyen közeledett hozzá, maga beszéli el hátra­hagyott irataiban. E szerencsétlen költői talentumnak, ki ha magyar maradt volna, most jeleseink közt fog­lalna helyet, míg „németül író magyarsága“ folytán, most sem az egyik, sem a másik nem­zet nem méltányolja érdem szerint kétségkívül nagy költői tehetségét; mondom, e boldogtalan német-magyarnak , kereken szemébe mondta Petőfi, hogy nem ismeri el magyarnak. Petőfi csak saját nemzetének akart írni, magyar volt minden izében, müvei alkotásánál esze­ ágában se volt a külföld, s ma mindazon­által az egész müveit világ ismeri Petőfit. Vagy tán nem is „mindazonáltal, hogy“, tán inkább „épen azért, mert“ költészete csakis magyar PESTI HÍRLAP 1880. október 19. A bányakerületi evang. egyházkerület közgyűlése. (Az uj felügyelő beiktatása.) — október 9. Az ünnepies kögyülés ma délelőtt 9 órakor kez­dődött meg a Deák­ téri evang. iskola nagy termében. A kerületi képviselők, világi egyházi elöljárók teljes számmal megjelentek a beiktatási ünnepre s a karzaton diszes hölgyközönség foglalt helyet. A tegnapi előértekezlet megállapodása szerint felolvastatott a felügyelő-választásról szóló jegyzőkönyv, a­melynek értelmében F­a­b i n y i Theofil jegf­­itélőszéki tanácselnök személyét emelte a bizalom a kerület felügyelőjévé. Fabinyi éljenzések között lépett a terembe. Ma­gyar díszruhában volt, mint a kerület világi elöljáróinak legnagyobb része. A megérkezett előtt Szeberényi szu­perintendens kinyilvánítá a választás eredményét, s föl­tette a szokásos kérdést, hogy „hajlandó-e a választás­ban megnyugodni, s a bele helyezett bizalmat el­fogadni ?“ Az új felügyelő határozottan felelé: „Elfo­gadom.“ Erre az egész gyülekezet a püspök felszólítására a templomba vonult, a­hol Győry Vilmos lelkész emel­kedett hangú imát mondott. Az isteni tisztelet lefolyása alatt a beiktatandó fel­ügyelő az oltár előtt foglalt helyet. Istentisztelet után a gyülekezet ismét visszavonult a terembe, a­hol Szeberé­­nyi püspök üdvözlé a felügyelőt. Ezzel felolvasta a püspök az eskümintát, a­mit Fabinyi erős hangon utána mondott. Az eskütételt a gyülekezet felállva hallgatta. Eskü után Fabinyi elmondá megnyitó, s illetőleg programmbeszédét, a­melyben kijelenté, hogy komoly aggodalom érzelmével foglalja el helyét, mert érzi a felelősség súlyát és a feladat nehézségét. Elfogadta fa reá ruházott két­ felügyelőséget, s az eskü és az uta­sítások megszabják kötelességét, — azonban ,miután te­vékenységének ezek tág tért hagynak, kötelezve érzi magát teendői körét, szellemét, álláspontját kifejteni. Fő törekvése az egyház iránti hűség. (Éljenzés.) Ez ve­zeti minden tetteiben. A mi magát az egyházat illeti, ennek hajóját biztos révben látja. A jelen kor felvilágosodottsága mellett oly biztos alapon áll az egyház, hogy veszély­től nem tarthatni. A feladat csak az, hogy a belső gyarapodás, fejlődés mozdíttassék elő. Ez azonban nagy tevékenységet igényel. Az 1868. f.3. t.-c. rendeletei után is sok az egyház jogos kívánni valója a kormány­tól. — A jelen kor egyik legfontosabb, de legnehezebb feladata a vallásos buzgóság fejlesztése. Másik fontos feladat, a melyre mindnyájunk köz­reműködése szükséges : a lelkészek illő javadalmazása. Az értékek roppant változása mellett a lelkészek álla­potában változás alig történt, s akárhány lelkész nélkül

Next