Pesti Hírlap, 1880. december (2. évfolyam, 332-358. szám)

1880-12-03 / 334. szám

Friquet igen mulatott a kormányzással, mert a kondorok éhsége percről-percre növe­kedvén, mindinkább iparkodtak az előttük függő húsdarabot elérni, s így repülésük is folyvást gyorsabb lett. Az indusok észrevették a furcsa lég­hajót, de mire fegyvereiket használhatták, a szökevény már túl volt a lőtávolon. Friquet pompásan mulatott. — Hiszen erről fogalmuk sincs Párisban. Úgy repülnek, mintha össze lennének szoktatva. Nagyon jól, kis kacsáim . . . gyih te „Gla­­diateur“ . . . gyih te „jég leánya“ . . . előre gyerekek . . . A Cordillerákon gyalogosan hat napnál gyorsabban nem lehetne áthatolni, annyi ott a meredek, a szakadék . . . Mindez nem okozott Friquetnek nehézsé­get, ő mindezek fölött elrepült, de viszont nem is gyönyörködött a pompás kilátásban, melyet majd a Villa Vicenzia, a Cerro de Cal, Aspal­­lata, Cumbre, a laguna del Inca, a Santa­ Rosa de los Andes nyújt . . . Friquez egyedül léghajója kormányzásával bibelődött és nem jutott eszébe, de ideje sem jutott a lábai alatt levő csodák bámulására. Csak az a törekvése volt, egyre emelked­ni, a hegylánc legmagasabb pontja fölé, aztán egy ideig vízszintesen repülni, míg a túlsó ol­dalra jut, ott pedig leszállni olyan gyorsan, a­mint csak lehet. Ezen művelet kiviteli módja époly egy­szerű, mint meglepő volt. Olyankor, ha fölfelé akart repülni, csak magasra kellett tartani a húsdarabokat és „Gladiateur" meg „a Lég leánya“ ugyancsak iparkodtak elérni a megkí­vánt falatot. Az emelkedés mintegy három óráig tar­tott, minden megerőltetés, minden rázkódás nélkül. De a gamin ugyancsak didergett a meghigult jégben, melynek hidegét a mada­­—x—méa­ j abban rontotta étvágyukat . . . Mindenesetre sok kö­szönettel és hálával vagyok adósuk . . . Friquez Santa­ Rosa városában kitűnő ven­dégszeretetben részesült. Tetőtől talpig felöltöz­tették, szegény fájó lábait enyhítő kenőc­csel bedörgölték és puha, bő cipőbe bujtatták. Kényeztették, babusgatták . . . soha sem volt ilyen jó dolga, pompásan jóllakott és valódi ágyban aludt. Másnap Santiagóba utazott, pénzzel bő­ven ellátva, egy az ő javára eszközölt gyűjtés folytán. Öt órakor érkezett meg Santiagóba, hol nagy meglepetésben részesült. A santa-romai állomásfőnök megsürgönyző santiagói kollegájának a történteket és ez két férfi kíséretében türelmetlenül sietett a ga­min elé. Friquet kiszállt. Lábai inogni kezdtek és egy félig ujjongó, félig zokogó hang tört ki kebléből. Négy erős kar zárta őt forró ölelésben magához: —­ André úr! ... Kedves jó dok­tor !.. . — Friquet! . . . Gyermekem ! . . . Test­vérem ! . . . végre tehát, ismét a mienk vagy ! . . . Ez a három férfi, kik ugyancsak kemény megpróbáltatásokon mentek már át, sírtak, mint a gyermekek. — És Felség ? — kiálták aggódva. — A kalózok hatalmában ... uh de ne féljenek, barátaim ... őt is meg fogjuk ta­lálni . . . Friquet elbeszélte kalandjait barátainak és nem feledé el kidicsérni Boileaut, új barátját. Azon­nal intézkedtek is, hogy Boileau Buenos-Ayres­­ben értesittessék a történtekről és felkérték, hogy három hó múlva jelenjen meg egy baráti légyotton. A három jó barát aztán haditervet készi­­t—.íze,va­la­gy­ivélyesen el­hogy a tatárok elvenni ne merészeljék szekereikből a lovakat az egyházba, vagy a püspökökhöz s főispánok­hoz menőktől, úgyszintén a papok szekereikből sem. íme tehát, ezekből világosan kitűnik, hogy a XI. szá­zadban voltak szekereink. — A XII. században Kálmán király 1100. L. I. dekrétuma azt rendeli, hogy azok, kik a király számára utazásaiban lovakat és szekereket szolgáltatnak, adó fejében hetenkint csak­ négy dénárt fizessenek. A­ XIII. században 1255-ik évben IV. Béla király alatt már szekeresekből álló külön sereg is volt Magyarországban felállítva; ugyanis az mondatik a jászói prépostság 1255-ki kiváltsági levelében, hogy „a jászói prépostság területe dél felől szekereseink falvával hatá­­­­ros, mely Zekeresnek neveztetik.“ A XIV. században a négykerekű, fedetlen neu­­titscheini kocsik már nálunk is divatban voltak, sőt ugyanezen században már a hintók is elég tökéletesen készíttettek hazánkban. Erzsébet királyné 1343-ban András fiához Nápolyba s Nápolyból Rómába utazandó, oly nagyszerű négylovas hintóban utazott, hogy vele szemben még nyolc udvarhölgy is elfért. A XV. században Újlaki Miklós erdélyi vajda küldöttségével találkozunk, mely 500 lovas nemes úr­ból és 24­0 négy-négyfogatu hintóból állott. Ugyane században 1457-ben László király Párisba menyasszo­nyáért követséget köldött, melyben 200 négy-négylo­vas hintóban 400 magyar hölgy ült s ugyanekkor László királyunk a francia királynőnek egy diszhintót küldött ajándékba. Mátyás özvegye 1501-ben Ferrarába — férjét gyászolva — gyászhintóban érkezett. A kocsi feltalálásáról a vélemények mindazáltal nagyon különbözők s elütnek egymástól. A görögök­nél a harckocsikat (küzdőszekereket) Theseus hozta be. Mózes már említi Pharaó társzekereit. A görö­gök s rómaiak már szintén régebben használták a kocsikat. RÓNASZÉKI. — Ötvenkét óra hosszat halálveszélyben. A Genua közelében törést szenvedett „Joseph“ hajó romjai és a szerencsétlen utasok közül számosan még most is partra vettetnek. A „Mária Lujza“ gőzös Mar­­seilleből jövet e napokban egész tömeg ily úszó hajó­­rom közé került. A kapitány rögtön mentőcsolnakokat bocsátott a vízre, hogy a található hajótörötteket fe­délzetre hozza. A csónakosok egy gerendán találtak egy ily szerencsétlent, ki egészen meg volt már me­redve, a kiáltást nem hallá és a hullámok csapdosásai minden percben elmentéssel fenyegették. Nagy nehezen sikerült őt kétségbees­ő helyzetéből kiszabadítani és hosszú ápolás után eszméletre hozni. A szerencsétlen utas e­erv lengyel, ki a forradalom jubilaeumára Plater ' ' ',l'Ak ' után

Next