Pesti Hírlap, 1881. december (3. évfolyam, 331-360. szám)

1881-12-03 / 333. szám

2 pártja ez intézet fejlesztését egyáltalán nem vi­seli szirén s gyűjteményeinek szaporítására egyáltalán nem fektet súlyt. Nagyon érdekesek és nagyon tanulságosak azok a fejtegetések, melyekben Pulszky Ferenc a kor­mánynak és pártjának ez irányát földeríti. Pe­dig ez oly intézet, melyre magasb kulturális intézeteink közt egyedül lehetünk büszkék. Oly intézet, melynek tanulmányozását idegen nagy nemzetek elsőrangú tudósai is jutalmazó fárad­ságnak tekintik. A kormány lehető szűk mérvben ugyan, de fentartja a személyi fizetések status quóját. De a haladó igényekhez arányosítva megszorítja a dologi kiadások összegét, melyek a gyűjtemé­nyek szaporítására volnának szükségesek. S a kormánypárt még ezt is sokallja. A gyűjtemények sorsát a véletlenre s az egyesek tetszésére és áldozatkészségére bízza. Hiszen — igaz, ezen áldozatkészség nélkül a kormányok akaratával ez az intézet soha se lett volna első rangú intézetté. De szép-e, illő-e, sőt célszerű-e örökké erre számítani­? A­midőn a magas­ kultúra intézményei a költségvetés keretében összezsugorí itatnak , ak­kor előáll a kormány és pártja, hogy ő elment a takarékosság végső határáig. Köszönjük szé­pen. Ez a dicsekedés hamis s a­mennyiben igaz , annyiban káros. Ezt a dicsekedést, mint igaz alapon nyugvót, a delegációk tárgyalásai után s a közlekedési és pénzügyi tárcánál sze­retnék hallani. A boszniai katonaállítás behozatala tárgyá­ban egy bécsi levelező arról értesít, hogy Boszniában egyelőre csak a hadkiegésztési kereteket állítják föl, a tiszteket és altiszteket pedig bizonyos előnyök kilátásba helyezése által önkénytes ajánlkozás útján szerzik meg. Az új csapatok egyen­ruházata világos kék kabátból s a műszaki csapatok ruházatához hasonló szürke nadrágból és fezből fog állani, melyen az ural­kodó nevének kezdőbetűi lesznek láthatók. Bél-Tirol és Trient megerősítése tárgyá­ban Thun-Hohenstein gróf táborszernagy közelebb Ti­rolból Bécsbe hivatott, hogy ott Be­c­k báró tábor-­­ kari főnökkel Tirol déli része s különöse­n Trient megerősítésének még függőben levő ügyei iránt meg­állapodásra jusson.­­­­ A főrendiház távollevő tagjai az elnökség által értesittetnek, hogy a főrendiház 1. hó 6-án d. e. 1 1­ órakor tartandó ülésében 1. a gazdasági bizottság jelentése­­,a főrendiház bevételeiről és kiadásairól 1881. év junius—szeptember havi számadásainak megvizsgá­­lása“ tárgyában, 2. „az 1880. évi LIV. törvénycikkben­­ adott felhatalmazás hatályának kiterjesztéséről“, 3. „né-­­­mely törvényhatóságok határának egyes községeit és puszták átcsatolása által való kiigazításáról, s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről“, 4. „Abaúj és Tolna me­gyék egyesítéséről“, és 5. „a nagy-kikinda-becskereki helyi érdekű vasút kiépí­éséről“ szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni, ment a sivatagban, csak a kutaknál és forrá­­­­soknál állt meg, hol gazdája égető szomját csillapíthatá és sebeit bekötözé. Két nap múlva egy karavánnal találkoz­tak, mely magára vállalta, hogy elviszi a sebe­sültet a partig, Sidi Heckam országába. Tovább vonult társai nem voltak ily szerencsések. A berberek, mint a tigrisek üldözték a kis csapa­tot. Heatherstone őrnagy és társainak nagy ré­sze felkoncoltatott. Soller Károly, kinek halotthírét terjesztet­ték, most már teljesen felgyógyult és arra kérte a francia kormányt, hogy bízzon rá egy tudo­mányos missziót. Kis csapatának megmaradt em­berei Marokkó partjain várják, hogy újra fölke­rekedhessenek vele. Látták a munkánál, is­merik bátorságát, hidegvérét a veszély pilla­natában. Ez a fiatal utazó beszél angolul, franciául, spanyolul, portugálul, németül, arab­ul és min­den nomád tájszóláson. Méltán bizhatnak rá bármely tudományos feladatot. Életével játszik, az igaz, de nem törődik vele, szereti a tudo­mányt, szomjazza a kalandokat és honvágya , van a sabarai sivatag után. PESTI HÍRLAP 1881 ie*aaArr Kálnoky gróf Szent-Pétervárott. Az új külügyminiszter szentpétervári útjáról ki­derül, hogy az nem puszta udvariassági utazás, sőt hogy ez alkalommal nagyon is fo­ntos ügyek kerülnek tárgya­lás és meglehet elintézés alá. Az érdeket, mely ezen utazáshoz kapcsolódik, nagyban növeli az is, hogy Kálnoky gróf első diplomáciai ténye forog szóban s úgy­szólván ez alka­lommal fog szint vallani először és pedig nem kisebb fontosságú ügyben, mint a minő a­­ keleti kérdés. A londoni „Standard“ úgy véli, hogy ez alkalom­mal a cár és az új külügyi miniszter között Arménia sőt Bosznia is szóba kerül. Ugyanezen hír szerint ugyanis Oroszország és a porta között komoly tárgyalások foly­nak aziránt, hogy Törökország Armeniát adja át a muszka birodalomnak a még meg nem fizetett hadi költ­ségek fejében s Oroszország garantí­­r­o­z­z­a egyúttal a portának a még birtokában levő összes területrészeket s ezen „összes területrészek“ között Boszniát és Hercegovinát. Kálnoky feladata ezen ügyben az lenne, hogy Oroszország túlságos nagylelkűségét közömbösítse a portánál, másrészről pedig még nagyobb ajánlatot te­gyen a portának, mint Oroszország, azon feltétel alatt hogy a porta az okkupárt területre biztosított fönható­­sági jogáról végképen lemondjon. Oroszországot e kettős játszmában különben a berlini szerződés is megköti, melyben ki van mondva, hogy a hadi kárpótlást Oroszország semmiesetre sem fogja „területrészek szerzésére“ fordítani. E részről tehát Oroszország a berlini kötést­­ biztosító nagyhatalmak beleegyezéséhez van kötve. A tárgyalások másik része azonban — t. i. a tö­­­­rök területnek muszka részről való garantírozása, — egyenesen Ausztria Magyarország ellen van irányozva s­­ komolyságánál fogva bizonyára indokolja Kálnoky gr. közreműködését.­ De az uj külügyminiszter utjának más jelentősé­get is tulajdonítanak. Ez abban áll, hogy Kálnoky gróf feje­delmünknek a muszka cárral való találkozását készíti elő. S e tekin­tetben a gróf fáradozásai B i s m a r c k hg. barátságos közreműködésével is találkoznak. E törekvés mindenesetre megfelel ama differen­ciáknak, me­yeket fönnebb vázoltunk s melyek esetleg az uralkodók találkozásánál is szóba kerülhetnek. herceg Olaszország felől keddi be­szédjében mondott, midőn a republikaniz­­musnak a latin országokban való térhódításá­ról szólt­ .Vegyék önök Olaszországot — mondá a kancellár, — nem volt-e ott már átmenőleg, nem tudom, az összesség beleegyezésével-e, részben köz­­társaság? Legalább is sok fejben forrong s ott már előbbre vannak a német haladóknál. Vállalhatnak fele­lősséget a jövőért, kivált ha isten a dynastiát, mely már csak kevés tagból áll, nem tartja életben ? Bizonyosak önök benne, hogy ezek az úgynevezett hamis jóslatok, akkor meg nem valósul­nak? Ezt nem lehet előre megmondani. Az az út, melyet Olaszország e cél felé 20 év alatt tett, vájjon nem is­merhető-e fel s ha nem ez a végpont, — mert nem aka­rom mondani, hogy már odáig jutottak, — vájjon a vég­pont félreismerhető e ? Nem csúszott-e minisztériumról minisztériumra a súlypont mindig inkább balra, úgy, hogy már nem sokat lehet csúsznia, hogy r­e­­­publikánus talajba ne essék?“ Nyíltan a birodalmi gyűlés előtt beszélt így a kancellár Olaszország felől. Joggal figyel­meztetnek a német liberális lapok arra, hogy e nyilatkozatok az Alpokon túl nagy feltűnést fognak okozni. ~Teutikai szemle. Korunk két legnagyobb államférfia — Bismarck és Gambetta — beszélt egy azon napon s míg amaz első és pedig eklatáns vereségét szenvedte az uj birodalmi gyűlés előtt, a francia köztársaság uj kormányelnöke fényes diadalt aratott a képviselőkamrában. Bismarck javaslata, melylyel „nemzetgazdasági tanács“ címe alatt parancsainak vakon engedelmeskedő mellékparlamentet volt alkotandó a birodalmi gyűlés fölé, 169 szóval 83 ellen, tehát több mint két­harmad többséggel bukott. Gambetta nyilatkozatát, melylyel a kormány­nak Tuniszban követett és követendő politikáját igazolta, 400 szóval 52 ellen vette helyesle tudomásul a francia köztársaság képviselőtestü­lete. Itt alig egy-két bonapartista emelte — törpe kisebbségük érzetében — már nem is oly kihívó hangját, amott még a centrum is mint párt Bismarck ellen szavazott, a kancellár nagy előzékenysége dacára, melyet minapi beszédében a párt iránt tanúsított. A centrum nyilván azt akarta sza­vazásával megmutatni, hogy a vatikáni porosz követség felállítása még nem elégíti ki. Jel­lemző, hogy a nemzeti szabadelvű párt egyik vezére, Benda, volt az el­ő, ki a kancellár javaslata ellen felszólalt, ami azt jelenti, hogy immár a nemzeti szabadelvű párt is a kancellár ellenei közé sorakozott. Olaszország belső helyzetét igen komolynak tekintik a berlini kormánykörökben, így írja ezt a Kreuz­­zeitung s hozzá teszi : „Többet beszélnek, mint bármikor, arról, hogy a pápa székhelyét meg akarja változtatni. Nem törődünk azzal a kérdéssel, mely a pápa választandó székhelyével foglalkozik, de attól nem idegen­kednénk, ha a Vatikán ott hagyásának kérdése épen most komoly szellőztetés tárgyává tétet­nék.­ Aztán teljesen érthetőnek mondja neve­zett félhivatalos, hogy a pápa Ró­ma otthagyását elébe te­szi a forradalom örvényébe s­o­d­o­rtatásn­a­k. Ez a fejtegetés kiváló jelentőséget nyer az által, ha egybevetjük azzal, mit Bismarck Bismarck első veresége. — A birod.­gyűlés dec. 1-i üléséből. — Bismarck egy kedvenc eszméje — a nem­zetgazdasági tanács — 84 ezer már­kás tétele ker­ült tegnap megvitatás alá a birodalmi gyűlésen. Első szónok, a nemzeti szabadelvű Benda a tétel megszavazása ellen szólt, mert — úgy­mond­­— van elég szabad egylet a különböző iparágak képvi­selésére. Bismarck melegen ajánlja a tétel elfogadását. A kormány nem akar egyebet mint egy kisegítő köze­get a törvényhozás minden ága számára. A kormány nem tudhat mindent, a javaslatainak hiányos kidolgozása miatt oly sorű­n emelt panaszok indították épen e rend­szabályra, mert szüksége van szakférfiakból álló tanácsra. De szüksége van arra a birodalmi gyűlésnek is, mely nagyobbrészt szintén csak tudományosan képzett s nem gyakorlati férfiakból áll. Ha a birodalmi gyűlés a javas­latot elutasítja, a kormány évről évre ismételni fogja. (Mozgás balról.) Igenis, mert nagy makacsság kell hozzá, megtagadni a kormánytól az esz­közöket, melyek segélyével jobban készíthetné javaslatait, s aztán mégis panaszkodni azok hiányossága miatt. Ha mégis megtagadtatók ez eszközök, úgy a kormány a lakosság áldozatkészségéhez fog fordulni s a szövetséges kormányokra bizza a po­rosz nemzetgazdasági tanácsnok küldöttjei által való kiegészítését. Másrészről pedig az Írás szavaihoz tar­­tandja magát s addig zaklatja a kir.­gyűlést, mig csak kérelmét meg nem hallgatja. Bamberger szintén megtámadja a kancellár ter­vét. A kancellár ismételheti ugyan előterjesztését, de lehetne annyi tekintettel a kir.­gyűlésre, hogy ne öt hóval az elutasítás után hozza azt ismét elő. Szóló azon­ban úgy találja, hogy a nemzetgazdasági tanácsosai csak egy kis mel­­lékparlament létesítése tervez­te­t­i­k, s miután a kancellár az imént azt jelentette ki, hogy most a szövetségtanács s birod. gyűlés közt nincs összekötő híd, a birod. gyűlés önfentartási köteles­sége diktálja a javaslat elutasítását. Azokra a célokra, miket Bismarck emleget, sokkal alkalmasabbak az en­­quétek, ezekre szívesen szavaz meg pénzt a birodalmi gyűlés. Bismarck újra védi javaslatát. Azt hittem, úgy­mond, állásukban sokkal biztosabban érzik magukat, semhogy a gazdasági tanácstól félnének, mely nem a szövetségtanács és parlament közt, hanem a szövetség­tanács mögött állana. Ne higgjék uraim, hogy önök a választás folytán bizonyos titkos erőt kaptak s immár csalhatatlanok, hanem csak ismerjék be, hogy bizony­­osulásra még van szükségük. Ezzel a vita véget ért. Még a szociál­demokrata Frohme szólalt fel személyes kérdésben. Kijelenti, hogy jókor jelentkezett szólásra s még­sem juthatott szóhoz. Választóinak tartozik vele, hogy ezt konstatálja, mert évek óta megszokták volt a szociáldemok­ratákat a legfontosabb gazda­sági ügyekben agyonhallga­­tásra kárhoztatni. Levetzen elnök szólót e nyilatkozatiért rendre utasítja. Stolle szociál­demokrata hasonló panaszt emel. Következett a névszerinti szavazás, melynek ered­ménye, hogy a nemzetgazdasági ta­nácsra előirányzott 84 ezer márka 169 szóval 83 ellen töröl­tetett. Ellene szavazott a centrum is.

Next