Pesti Hírlap, 1881. december (3. évfolyam, 331-360. szám)
1881-12-03 / 333. szám
2 pártja ez intézet fejlesztését egyáltalán nem viseli szirén s gyűjteményeinek szaporítására egyáltalán nem fektet súlyt. Nagyon érdekesek és nagyon tanulságosak azok a fejtegetések, melyekben Pulszky Ferenc a kormánynak és pártjának ez irányát földeríti. Pedig ez oly intézet, melyre magasb kulturális intézeteink közt egyedül lehetünk büszkék. Oly intézet, melynek tanulmányozását idegen nagy nemzetek elsőrangú tudósai is jutalmazó fáradságnak tekintik. A kormány lehető szűk mérvben ugyan, de fentartja a személyi fizetések status quóját. De a haladó igényekhez arányosítva megszorítja a dologi kiadások összegét, melyek a gyűjtemények szaporítására volnának szükségesek. S a kormánypárt még ezt is sokallja. A gyűjtemények sorsát a véletlenre s az egyesek tetszésére és áldozatkészségére bízza. Hiszen — igaz, ezen áldozatkészség nélkül a kormányok akaratával ez az intézet soha se lett volna első rangú intézetté. De szép-e, illő-e, sőt célszerű-e örökké erre számítani? Amidőn a magas kultúra intézményei a költségvetés keretében összezsugorí itatnak , akkor előáll a kormány és pártja, hogy ő elment a takarékosság végső határáig. Köszönjük szépen. Ez a dicsekedés hamis s amennyiben igaz , annyiban káros. Ezt a dicsekedést, mint igaz alapon nyugvót, a delegációk tárgyalásai után s a közlekedési és pénzügyi tárcánál szeretnék hallani. A boszniai katonaállítás behozatala tárgyában egy bécsi levelező arról értesít, hogy Boszniában egyelőre csak a hadkiegésztési kereteket állítják föl, a tiszteket és altiszteket pedig bizonyos előnyök kilátásba helyezése által önkénytes ajánlkozás útján szerzik meg. Az új csapatok egyenruházata világos kék kabátból s a műszaki csapatok ruházatához hasonló szürke nadrágból és fezből fog állani, melyen az uralkodó nevének kezdőbetűi lesznek láthatók. Bél-Tirol és Trient megerősítése tárgyában Thun-Hohenstein gróf táborszernagy közelebb Tirolból Bécsbe hivatott, hogy ott Beck báró tábor- kari főnökkel Tirol déli része s különösen Trient megerősítésének még függőben levő ügyei iránt megállapodásra jusson. A főrendiház távollevő tagjai az elnökség által értesittetnek, hogy a főrendiház 1. hó 6-án d. e. 1 1 órakor tartandó ülésében 1. a gazdasági bizottság jelentése,a főrendiház bevételeiről és kiadásairól 1881. év junius—szeptember havi számadásainak megvizsgálása“ tárgyában, 2. „az 1880. évi LIV. törvénycikkben adott felhatalmazás hatályának kiterjesztéséről“, 3. „né-mely törvényhatóságok határának egyes községeit és puszták átcsatolása által való kiigazításáról, s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről“, 4. „Abaúj és Tolna megyék egyesítéséről“, és 5. „a nagy-kikinda-becskereki helyi érdekű vasút kiépíéséről“ szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni, ment a sivatagban, csak a kutaknál és forrásoknál állt meg, hol gazdája égető szomját csillapíthatá és sebeit bekötözé. Két nap múlva egy karavánnal találkoztak, mely magára vállalta, hogy elviszi a sebesültet a partig, Sidi Heckam országába. Tovább vonult társai nem voltak ily szerencsések. A berberek, mint a tigrisek üldözték a kis csapatot. Heatherstone őrnagy és társainak nagy része felkoncoltatott. Soller Károly, kinek halotthírét terjesztették, most már teljesen felgyógyult és arra kérte a francia kormányt, hogy bízzon rá egy tudományos missziót. Kis csapatának megmaradt emberei Marokkó partjain várják, hogy újra fölkerekedhessenek vele. Látták a munkánál, ismerik bátorságát, hidegvérét a veszély pillanatában. Ez a fiatal utazó beszél angolul, franciául, spanyolul, portugálul, németül, arabul és minden nomád tájszóláson. Méltán bizhatnak rá bármely tudományos feladatot. Életével játszik, az igaz, de nem törődik vele, szereti a tudományt, szomjazza a kalandokat és honvágya , van a sabarai sivatag után. PESTI HÍRLAP 1881 ie*aaArr Kálnoky gróf Szent-Pétervárott. Az új külügyminiszter szentpétervári útjáról kiderül, hogy az nem puszta udvariassági utazás, sőt hogy ez alkalommal nagyon is fontos ügyek kerülnek tárgyalás és meglehet elintézés alá. Az érdeket, mely ezen utazáshoz kapcsolódik, nagyban növeli az is, hogy Kálnoky gróf első diplomáciai ténye forog szóban s úgyszólván ez alkalommal fog szint vallani először és pedig nem kisebb fontosságú ügyben, mint a minő a keleti kérdés. A londoni „Standard“ úgy véli, hogy ez alkalommal a cár és az új külügyi miniszter között Arménia sőt Bosznia is szóba kerül. Ugyanezen hír szerint ugyanis Oroszország és a porta között komoly tárgyalások folynak aziránt, hogy Törökország Armeniát adja át a muszka birodalomnak a még meg nem fizetett hadi költségek fejében s Oroszország garantírozza egyúttal a portának a még birtokában levő összes területrészeket s ezen „összes területrészek“ között Boszniát és Hercegovinát. Kálnoky feladata ezen ügyben az lenne, hogy Oroszország túlságos nagylelkűségét közömbösítse a portánál, másrészről pedig még nagyobb ajánlatot tegyen a portának, mint Oroszország, azon feltétel alatt hogy a porta az okkupárt területre biztosított fönhatósági jogáról végképen lemondjon. Oroszországot e kettős játszmában különben a berlini szerződés is megköti, melyben ki van mondva, hogy a hadi kárpótlást Oroszország semmiesetre sem fogja „területrészek szerzésére“ fordítani. E részről tehát Oroszország a berlini kötést biztosító nagyhatalmak beleegyezéséhez van kötve. A tárgyalások másik része azonban — t. i. a török területnek muszka részről való garantírozása, — egyenesen Ausztria Magyarország ellen van irányozva s komolyságánál fogva bizonyára indokolja Kálnoky gr. közreműködését. De az uj külügyminiszter utjának más jelentőséget is tulajdonítanak. Ez abban áll, hogy Kálnoky gróf fejedelmünknek a muszka cárral való találkozását készíti elő. S e tekintetben a gróf fáradozásai B i s m a r c k hg. barátságos közreműködésével is találkoznak. E törekvés mindenesetre megfelel ama differenciáknak, meyeket fönnebb vázoltunk s melyek esetleg az uralkodók találkozásánál is szóba kerülhetnek. herceg Olaszország felől keddi beszédjében mondott, midőn a republikanizmusnak a latin országokban való térhódításáról szólt .Vegyék önök Olaszországot — mondá a kancellár, — nem volt-e ott már átmenőleg, nem tudom, az összesség beleegyezésével-e, részben köztársaság? Legalább is sok fejben forrong s ott már előbbre vannak a német haladóknál. Vállalhatnak felelősséget a jövőért, kivált ha isten a dynastiát, mely már csak kevés tagból áll, nem tartja életben ? Bizonyosak önök benne, hogy ezek az úgynevezett hamis jóslatok, akkor meg nem valósulnak? Ezt nem lehet előre megmondani. Az az út, melyet Olaszország e cél felé 20 év alatt tett, vájjon nem ismerhető-e fel s ha nem ez a végpont, — mert nem akarom mondani, hogy már odáig jutottak, — vájjon a végpont félreismerhető e ? Nem csúszott-e minisztériumról minisztériumra a súlypont mindig inkább balra, úgy, hogy már nem sokat lehet csúsznia, hogy republikánus talajba ne essék?“ Nyíltan a birodalmi gyűlés előtt beszélt így a kancellár Olaszország felől. Joggal figyelmeztetnek a német liberális lapok arra, hogy e nyilatkozatok az Alpokon túl nagy feltűnést fognak okozni. ~Teutikai szemle. Korunk két legnagyobb államférfia — Bismarck és Gambetta — beszélt egy azon napon s míg amaz első és pedig eklatáns vereségét szenvedte az uj birodalmi gyűlés előtt, a francia köztársaság uj kormányelnöke fényes diadalt aratott a képviselőkamrában. Bismarck javaslata, melylyel „nemzetgazdasági tanács“ címe alatt parancsainak vakon engedelmeskedő mellékparlamentet volt alkotandó a birodalmi gyűlés fölé, 169 szóval 83 ellen, tehát több mint kétharmad többséggel bukott. Gambetta nyilatkozatát, melylyel a kormánynak Tuniszban követett és követendő politikáját igazolta, 400 szóval 52 ellen vette helyesle tudomásul a francia köztársaság képviselőtestülete. Itt alig egy-két bonapartista emelte — törpe kisebbségük érzetében — már nem is oly kihívó hangját, amott még a centrum is mint párt Bismarck ellen szavazott, a kancellár nagy előzékenysége dacára, melyet minapi beszédében a párt iránt tanúsított. A centrum nyilván azt akarta szavazásával megmutatni, hogy a vatikáni porosz követség felállítása még nem elégíti ki. Jellemző, hogy a nemzeti szabadelvű párt egyik vezére, Benda, volt az elő, ki a kancellár javaslata ellen felszólalt, ami azt jelenti, hogy immár a nemzeti szabadelvű párt is a kancellár ellenei közé sorakozott. Olaszország belső helyzetét igen komolynak tekintik a berlini kormánykörökben, így írja ezt a Kreuzzeitung s hozzá teszi : „Többet beszélnek, mint bármikor, arról, hogy a pápa székhelyét meg akarja változtatni. Nem törődünk azzal a kérdéssel, mely a pápa választandó székhelyével foglalkozik, de attól nem idegenkednénk, ha a Vatikán ott hagyásának kérdése épen most komoly szellőztetés tárgyává tétetnék. Aztán teljesen érthetőnek mondja nevezett félhivatalos, hogy a pápa Róma otthagyását elébe teszi a forradalom örvényébe sodortatásnak. Ez a fejtegetés kiváló jelentőséget nyer az által, ha egybevetjük azzal, mit Bismarck Bismarck első veresége. — A birod.gyűlés dec. 1-i üléséből. — Bismarck egy kedvenc eszméje — a nemzetgazdasági tanács — 84 ezer márkás tétele került tegnap megvitatás alá a birodalmi gyűlésen. Első szónok, a nemzeti szabadelvű Benda a tétel megszavazása ellen szólt, mert — úgymond— van elég szabad egylet a különböző iparágak képviselésére. Bismarck melegen ajánlja a tétel elfogadását. A kormány nem akar egyebet mint egy kisegítő közeget a törvényhozás minden ága számára. A kormány nem tudhat mindent, a javaslatainak hiányos kidolgozása miatt oly sorűn emelt panaszok indították épen e rendszabályra, mert szüksége van szakférfiakból álló tanácsra. De szüksége van arra a birodalmi gyűlésnek is, mely nagyobbrészt szintén csak tudományosan képzett s nem gyakorlati férfiakból áll. Ha a birodalmi gyűlés a javaslatot elutasítja, a kormány évről évre ismételni fogja. (Mozgás balról.) Igenis, mert nagy makacsság kell hozzá, megtagadni a kormánytól az eszközöket, melyek segélyével jobban készíthetné javaslatait, s aztán mégis panaszkodni azok hiányossága miatt. Ha mégis megtagadtatók ez eszközök, úgy a kormány a lakosság áldozatkészségéhez fog fordulni s a szövetséges kormányokra bizza a porosz nemzetgazdasági tanácsnok küldöttjei által való kiegészítését. Másrészről pedig az Írás szavaihoz tartandja magát s addig zaklatja a kir.gyűlést, mig csak kérelmét meg nem hallgatja. Bamberger szintén megtámadja a kancellár tervét. A kancellár ismételheti ugyan előterjesztését, de lehetne annyi tekintettel a kir.gyűlésre, hogy ne öt hóval az elutasítás után hozza azt ismét elő. Szóló azonban úgy találja, hogy a nemzetgazdasági tanácsosai csak egy kis mellékparlament létesítése terveztetik, s miután a kancellár az imént azt jelentette ki, hogy most a szövetségtanács s birod. gyűlés közt nincs összekötő híd, a birod. gyűlés önfentartási kötelessége diktálja a javaslat elutasítását. Azokra a célokra, miket Bismarck emleget, sokkal alkalmasabbak az enquétek, ezekre szívesen szavaz meg pénzt a birodalmi gyűlés. Bismarck újra védi javaslatát. Azt hittem, úgymond, állásukban sokkal biztosabban érzik magukat, semhogy a gazdasági tanácstól félnének, mely nem a szövetségtanács és parlament közt, hanem a szövetségtanács mögött állana. Ne higgjék uraim, hogy önök a választás folytán bizonyos titkos erőt kaptak s immár csalhatatlanok, hanem csak ismerjék be, hogy bizonyosulásra még van szükségük. Ezzel a vita véget ért. Még a szociáldemokrata Frohme szólalt fel személyes kérdésben. Kijelenti, hogy jókor jelentkezett szólásra s mégsem juthatott szóhoz. Választóinak tartozik vele, hogy ezt konstatálja, mert évek óta megszokták volt a szociáldemokratákat a legfontosabb gazdasági ügyekben agyonhallgatásra kárhoztatni. Levetzen elnök szólót e nyilatkozatiért rendre utasítja. Stolle szociáldemokrata hasonló panaszt emel. Következett a névszerinti szavazás, melynek eredménye, hogy a nemzetgazdasági tanácsra előirányzott 84 ezer márka 169 szóval 83 ellen töröltetett. Ellene szavazott a centrum is.