Pesti Hírlap, 1882. február (4. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-14 / 45. szám
. volt oly szabadelvű, mint a függetlenségi párt kitűnő férfia. S az átalános vallásszabadság még az áprilisi törvényhozás mámorában sem igtatta ■ tott az 1848: 20-dik törvénycikkbe. Sőt a zsidók kimondott emancipációja, az utcai botrányok nyomása alatt visszavonatott. Miért ? Mert a nemzet vezérei nem akarták komplikálni bajainkat, fokozni a zavart, s mert az átalános vallásszabadság, polgári házasság, stb. hiányát a nemzet nem érezte fájdalmasan. A gyakorlatban a vallásszabadság majd teljesen létezett, valamint létezik jelenleg is. Tény azonban, hogy az élet ma már követelőbben lép fel. Szaporodnak a be nem vett vallásfelekezetek. A polgári házasság, egyházi bíróság, tanügy, stb kérdései parancsolólag nyomulnak előtérbe. A klerikalizmussal lehet egy ideig és esetről esetre fegyverszüneteket kötni. De a harc előbb-utóbb kikerülhetenné lesz, mihelyt a klérus irányában támasztott követelések túlmennek a gyakorlati élet s a magyar kultúrás érdekek által igényelt mérven, s mihelyt a klérus ez igazságos és a hazafiság által parancsolt mérv irányában sem hajlandó tranzakcióra lépni. — Ha valaha, úgy most volna szükség egy Deák Ferencre, ki a kielégítésüket váró kultúrás igények tekintetében létre tudná hozni a békés megalkuvást, akinek rendithetlen szabadelvüségében a nemzet bíznék s mégis bizalmat tudna kelteni a klérusban, hogy nem követel többet, mint mennyire szabályos fejlődésünkre okvetlenül szükség van. Jól tudjuk, hogy a magyar klérus ma épp oly kevéssé tagadja meg hazafiságát, mint nem tagadta meg a múltban. A harcot sem örömest provokálja. Amíg valamely klérusnak dús javadalmai vannak, nem szokott fejtetőre küzdelmekbe rohanni. A francia és olasz klérus is csak akkor tette ezt, midőn gazdag javadalmait elvesztette. De hát a klerikális sajtó izgat már a középtanodai javaslat alkalmából is. A kormány és a törvényhozás elleni szövetkezésre buzdítja a klérust. Vajjon ez hallgatni fog-e rá, s meddig enyagírozza magát a harcban ? E kérdéssel szemben a kormány és törvényhozás kötelessége óvatosan, kímélettel, de egyszersmind elszánt erélylyel menni előre. A magyar ügy kultúrás ügy. Ez a két ügy egy- mással szolidáris. A kultúra követelményeinek eleget kell tennünk, habár ezt csak harcok árán tehetjük.De csak is ezeknek.A klérusnak pedig — értve minden vallásfelekezet klérusát—hazafiságától kell tanácsot kérnie. Az egyházi érdekeket meg kell egyeztetnie a magyar érdekekkel. S pedig lehetőleg békés után. Mindenféle harcunk úgy is bőven van. Kulturharcra éppen nincs szükségünk. A haza és a történelem nevében pedig megkövetelheti a nemzet, hogy a magyar klerikalzmus és a magyar állameszme egymással soha ellentétbe ne kerüljön. A vallás és tanulmányalapokra felügyelő és azok kezelését ellenőrző bizottság tegnap Mailáth György elnöklete alatt ülést tartott. Tárgyalás alá vétetett a számvevőség javaslata, mely szerint a tanulmányi alap 5 és 5 és fél százalékos magyar földhitelintézeti záloglevelei, úgy mindkét alap földtehermentesítési kötvényei eladandók volnának. Az így befolyó összeg pedig 5 százalékos magyar papírjáradéki kötvényekbe volna fektetendő. E művelet által a tanulmányi alap tőkéjét 2.464,950 írttal, a vallásalap tőkéjét 602,460 írttal lehetne szaporítani. A bizottság e konverziót azonban nem ajánlotta, miután az illető papírok kisorsolás útján úgyis név szerinti értékben fizettetnek ki . A bizottság ezután a pénzügyminiszter és a vallás- és a közoktatásügyi miniszter között folytatott tárgyalások ügyében hozott véleményes határozatot. A két miniszter ugyanis az iránt tanácskozott, hogy a vallás- és a tanulmányi alap tulajdonát tevő 6°/0-os aranyjáradék kötvények 4°/0-os aranyjáradék kötvényekre konvertáltassanak. A bizottság véleménye szerint mindaddig míg a kötvények kényszerű beváltása nem áll elő, a 6°/0-os kötvények megtartandók. A bizottság végül elhatározta, hogy 1880. dec. 31-ig terjedő hátralékok elválasztanék az utóbbi követelésektől. Ezen hátralékos összegek szintén a kétes követelések számlájára vettők fel. Elhatároztatott továbbá, hogy fizetési halasztásokat csakis három hóra és akkor is csak biztosíték mellet engedélyezhetnek az illető kezelő közegek. Htározattá vált az is, hogy jövőre az alapítványi ügyészségek külön perlajstromot vezessenek a vallás és a tanulmányi alapok ügyeiről. A lajstrom mintáját a bizottság már megállapította.Az egyes uradalmak jelentést tettek az 1880. és 1881-ki években tett fizetési halasztásokról és az 1880 ik évben adott bérelengedésekről. Ezekre vonatkozólag a bizottság kimondta, hogy az elengedések egyes kivételes esetekben engedélyezhetők, de csak azon összeg erejéig, amennyit az elemi csapás okozta kár kitesz. Ezen összeg megállapításánál kulcs gyanánt az adóelengedés szolgál zsinórmértékül. — A szent-péterúti 150 hold erdőért ígért 16 506 frt vételárt a bizottság elfogadhatónak véli, de csakis azon esetben, ha az erdő ki nem irtása biztosittatik. — Ezzel az ülés véget ért. A szabadkai szerbekről egy laptársunk nem rég azt a hírt hozta, hogy nagy mennyiségű fegyvert rejtegetnek, hogy ez a hatóságnak is föl van jelentve stb. E hírt Szabadkáról azonnal megcáfolták ugyan de arca volt, szép szeme, holló fekete haja, könynyed, karcsú termete. Bájait öltözetbeli jó ízlés emelte. De legfőbb bája mégis vidám szellemében rejlett. Elméjének természetes finomsága, kedélye könnyed, játszi hullámzása, mely épen oly távol volt a kacérságtól és affektációtól, különösen jól hatottak Vörösmartyra s érzelmes derültségre hangolták, valahányszor közébe lépett. Szívén és lantján egyszerre rezdült meg a szerelem húrja. Laura erről sokáig nem tudott, Vörösmarty is akaratlanul megerősítette tévedését, Laura csak annyit vett észre, hogy megkülönbözteti, részvéttel van iránta, de ezt csak nemes szive jó indulatának tulajdonította. Vörösmarty 1842-ben Bajzának bevallotta titkát s igy tudta meg a leány, ki kételkedett, vájjon képes-e boldogítani Vörösmartyt s igy nem mondott se igent, se nemet, de elhagyta vidám kedve, merengőbb jön, mit Vörösmarty kétség és remény közt szemlélt s a „Merengőhöz“ címü híres költeményét írta hozzá, mely épen úgy fölleplezi mély kedélyét, mint világot vet az egész viszonyra. E vers kézirata most is megvan, a papír elsárgult, mint a kéz, mely beírta, de a felindulás, melyet felköltött, mindvégig élt a menyasszony, az özvegy szivében. A menyegző 1843 május 9-én ment véghez Pesten. Barátjai örvendve siettek üdvözlésére, de senki sem örült jobban, mint Sallay, Vörösmarty egü árnya, ki midőn kéziratért jött tisztázás végett, többé nem a régi szállásán s nem egyedül találta az ő bálványozott tanulótársát. „Boldog házaséletének szemlélése — írja jegyzetei közt — ösztönt csepegtetett rideg életembe, annyira, hogy az év végén magam is, nyomdokát követve megnősültem. “ Eddig Gyulai. Tudva van, hogy Vörösmarty életének nagyobb részében a nyomorral küzdött, s hogy e szomorú helyzethez életének végén még súlyos s hosszan tartó betegség járult. A szegény nő lelki küzdelme e nehéz napokban kemény próbára lett téve. 1855-ben nov. 19-én halt el a nagy költő s az özvegy három gyermekével jóformán kenyér nélkül maradt. Tudva van az is, hogy e nehéz napokban a gyermekek gyámatyja Deák Ferenc nagyszámú magánlevelek szétküldése által segített rajzok s anyagi helyzetüket állandón biztosította. Azóta a család boldogul élt. Kisebbik leánya, Erzsébet, időközben meghalt, fia Vörösmarty Béla kis táblai biró lett s Ilona leánya a köztiszteletben álló s oly gyorsan országos névre emelkedett Széll Kálmán neje lett s már egy kis leánykájuk is van. Vörösmarty Mihályné halála az éjjel 2 órakor 56 éves korában következett be. Előbb már egy nagy tüdőgyuladást állott volt ki, ebből megmenekült ugyan, de annyira elgyöngült, hogy főleg jan. közepe óta az elgyöngülés jelei szemmel láthatólag észlelhetők voltak rajta. Erejének fentartására mindent elkövettek, de sikertelenül. Reáliskolai lakásán fia, Vörösmarty Béla és leánya Széll Kálmánné állandóan mellette voltak. Széll Kálmánné az utolsó nap is csak éjjel 12 órakor hagyta el, de alig távozott tőle, fölkeltették azzal a hírrel, hogy a beteg állapota rosszabbra fordult. Mire Széll Kálmánné férjével megérkezett, a haldoklás percei beállottak, de a végóra nem volt fájdalmas. A halál úgyszólván észrevétlenül ragadta ki a jeles nőt szerettei karjai közül. Temetése iránt az intézkedéseket most teszik, a temetés ideje még megállapítva nincs, valószínűleg szerdán délután lesz a reáltanoda utca 19. számú házából. A kitűnő asszony halála fölött a részvét általános. PESTI HÍRLAP Szabadka város hazafias szerbjei ezzel nem elégedtek meg, hanem e vád elhárítása végett tegnap külön népgyűlést is tartottak. A harctérről. A Krivosjéből Ledenice elfoglalása óta újabb harcok híre nem érkezik. Az elmúlt éjjel érkezett hivatalos jelentés is csak veszteségeinket sorolja föl. Ledenice és környékének elfoglalása eltűnőleg csekély áldozatot, két halottat és 18 sebesültet követelt. Ellenben most már bizonyos az is, hogy Hosztinek ezredes dandára nem foglalta el Dragajt, mint azt egy részről hiresztették. Hosztinek hadoszlopa febr. 9-én Castelnuovóból szintén elkezdett ugyan, még pedig nem Dragall, hanem Risano felé előrenyomulni, de az előnyomulás e napon csak Re paig sikerült, melyet csapataink harc nélkül meg is szállottak. Mi történt azóta, a felől ma estig semmi hír. A Zelesnica-völgyében, a felső Hercegovina határán február 10-én délelőtt csapataink Trnova mellett szintén jelentékeny diadalt vívtak ki. Trnova Szerajevótól délre a Zagorje felé vezető út közép részén már Boszniában fekszik, ugyanazon a vonalon, melyen Hotze ezrades a Kraljina ellen nem rég vonult. A trnovai ütközetben csapataink számereje mintegy 700 főre tehető s az elért eredmény katonáinknak valóban becsületükre válik. A harc makacs voltát megmagyarázza azon körülmény, hogy a fölkelők magaslatokról támadtak s hogy a küzdelem tárgyát képező állás a szerajevó focsai összeköttetés jelentékeny pontját képezi. Ezen eseményből megtudjuk azt is, hogy a Zelesnica völgyét egészen a határszéli Rogojig, Szerajevóból kiindult csapataink erősen megszállva tartják, következőleg oly előnyök birtokában vannak, melyek a zagorjei bandáknak Bosznia és Szerajevó felé való működését mindenkorra lehetetlenné teszik. * Bisanóban a bocchei fölkelőknek egy uj hadi kiáltványuk forog. Az érdekes okirat, — e nemben már a második, — cyril betűkkel van nyomva s mint szélén olvasható Rómából került ki. Ezen utóbbi tételt azonban senki sem hiszi el, miután a nyomtatvány belgrádi származásra vall. Az elsőt Getinjében nyomták. Az új proklamáció Montenegró és Szerbia egyesítése végett életrehalálra menő harcra tüzelő Ausztria-Magyarországot becsmérlő kifejezések között a nagy Szerbia ábrándjaival argumentál. Az írást úgy látszik egy titkos pánszlávbizottság bocsájtotta ki, melynek a dalmát kikötővárosokban is vannak ügynökei. * A montenegrói üzelmekről a P. Sl. katonai tudósítója Raguzából febr. 8. kelettel a következőket jelenti: A hercegovinai határszélen ropogó fegyvertűz a fekete hegyek közt hatalmas visszhangot keltett s fölriasztotta a zsákmányra éhes „keselyüket.“ Többször volt ugyan szerencsénk Nikita fejedelem méltányosságáról és lejális biztosításairól szólanánk; azonban ettől eltekintve a dolgok igazi állásához képest mégis kereken ki kell nyilatkoztatnunk, hogy a hercegovinai-boccei lázadás állandó elnyomását csak Montenegró alávetésével bírjuk elérni. E mondás jelentőségéről és horderejéről teljesen tudomásunk van s nem ismertük volna kockáztatni, ha a Cetinjében és Grahovában végbemenő dolgok felől nem lennénk kellőleg értesülve, mely értesülésünk kétségtelenné teszi, hogy az okos politikusok és a gondolkozó emberek száma Montenegróban, az angol pénzzel is támogatott pánszláv agitáció behatása alatt úgy olvad össze, mint a napfényre kitett kósvaj. Ha már most, ami egyébként magától értetődik, a fölhasznált tekintélyes katonai erőnek sikerül Hercegovinában és a Krivosjében a fölkelést lebirkózni, önkénytelenül az a kérdés fog fölmerülni: „Ez azután?“ A kolomposok és izgatók bandáikkal, mihelyest rosszul megy az üzlet, átmenekülnek a montenegrói határon és ott belebbeztetnek. Ezek az internált emberek azután melegen fogják odaát tartani az Ausztria- Magyarország ellen való gyűlöletet, a montenegróiak pedig a monarchia minden jövendőbeli ellenségének előőrsi szolgálatokat fognak teljesíteni. Ezek tényleges körülmények, melyeket szépíteni nem lehet. És mi következik mindezekből ? * A londoni „Times“ nagy érdeklődéssel kíséri a hercegovinai eseményeket. Imént egy vezércikkben is méltatta az okkupárt területek „igazgatását.“ Az alapos cikk sok keserű igazságot mond a bécsi közös kormány szemébe, íme egy kis mutatvány belőle. 1882. febuár 14