Pesti Hírlap, 1882. október (4. évfolyam, 270-300. szám)
1882-10-18 / 287. szám
2 Széchenyi mezőgazda és agrárius , úgy látszik. Neve, talentuma, eddigi működése feljogosítják arra, hogy a Tisza-kabinetben tárcát vállaljon. De miniszteri működése még kérdéses. Kemény Gáboré nem kérdéses s az ő neve, talentuma se gyengébb utódjáénál, eddigi működése pedig sokkal jobban indokolja, hogy abban megmaradjon, mintsem hogy új természetű működésbe kezdjen. Széchenyi természetesen alig lehetett más, mint közgazdasági miniszter, de Keménynek már szerzett joga volt arra, hogy más tárcát át ne vegyen, hanem a magáénál megmaradjon. Honnan, miért mégis e furcsa változás? A sakkjátékban szokás a figurákat ideoda hányni a szerint, amint a játszó terve úgy hozza magával. Sokszor a figurát kimozdítják helyéből s más helyre teszik át, csak azért, hogy innen leüthessék. Hogy Tisza Kálmánnak ily terve lett volna b. Keménynyel, ezt sem nem látjuk, sem nem hiszszük. Legalább lehetetlen föltennünk, hogy Kemény, ha sejti e tervet, engedelmeskednék oly könnyen az áthelyezésnek. Bármiként áll a dolog, a rejtély megvan, melynek — ha pusztán személyi természetű is, — a legközelebbi jövő adja megoldását. Uj főispán A hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot hozza: „A belügyminisztérium vezetésétől megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán, Patyánszky Elek kir. tanácsost és Krassó-Szörénymegye alispánját, ezen megye főispánjává nevezem ki. Kelt Bécsben, 1882. évi okt. hó 13 án. Ferencz József s. k. Tisza Kálmán s. k.“ A szerb király, mint Szerajevóból távirati uton jelentik, Nikolics bárónak, a tartományi kormányzó polgári adlátusának, a szerb Takova-rend nagykeresztjét adományozta. Katonai kitüntetések. Bécsből jelentik : ..Ő felsége Helley gróf altábornagynak, Rainer főherceg főudvarmesterének és Attens gróf altábornagynak, Károly Salvator főherceg főudvarmesterének kötelességhű szolgálataik elismeréséül a Ferenc Józsefrend nagykeresztjét adományozta. Packeny báró táborszernagy és Vécsey báró altábornagy ötvenedik szolgálati évük letelte alkalmából előbbi a vaskorona-rend I. osztályával, utóbbi a Lipótrend középkeresztjével tüntettetett ki.“ Ifjú Ráday Gedeon gr. uj bonv. miniszternél ma Zenta város szabadelvű választóinak husz tagból álló küldöttsége tisztelgett s a minisztert kineveztetése alkalmából üdvözölvén, őt egyszersmind a képviselőjelöltség újból való elfogadására kérte fel. A miniszter igen szives szavakban válaszolt, a jelöltséget elfogadta Az asszony egy üres fülkét mutatott ki, oda tették a holttestet, melyből a vér még most is csepegett a zsákon át. — Most pedig miénk a drágaságok ! Hanem fussunk innen! Menjünk Budára. Hogy a királynak, ha szolgáját keresné, eszébe se juthasson, hogy nálunk veszett el. Ott lásson bennünket Budavárban. Rögtön készülni kezdtek az útra . — Mit vigyünk az útra a társzekereken? kérdé Magdolna. — Semmit, csak a kisfiamat, Gábort hozzuk magunkkal, meg a vadászkutyámat, így mentek el Budára. Mikor a palota elé értek, Toldy Miklós megfogta a kutyát s üzent a királynak egy szolgával, hogy immár jön azon képen, ahogy a király rendelé. A király visszaüzent, hogy egész udvarával várja és a tornácról nézi. Miklós ekkor karjára vette Kis Gábor fiacskáját, felesége balról ment mellette, a kutyáját pedig egy madzagon vezette, jobbról rajta tartván a jobbik lábát, az eb hátán . . . miközben a másik lábával egyet-egyet ugrott a kutya mellett. Az udvari főurak hangos nevetésre fakadának a jeleneten. Nini, a vitéz Toldy Miklós megbolondult, beállott száraz dajkának. Gyereket hordoz. Egy másik főur azon nevetett, hogy miért ugrándozik komoly ember létére a kutya mellett, tán bizony oda van nőve a lába a hátához, s kijelentette, hogy más kerületben sem lép fel, miután egyedül Zenta város képviselője akar maradni. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. e. 10 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt tartott ülésében folytatta az 1883. évi államköltségvetés tárgyalását. A kormány részéről jelen voltak Szapáry Gyula gr. Orczy Béla b. és Pauer Tivadar miniszterek, továbbá Hilbert oszt. tanácsos és Rónay királyi tanácsos. Tárgyalás alá vétetett az ő Felsége körüli minisztérium költségvetése. Az előirányzat észrevétlenül elfogadtatik azon határozattal, hogy ezen minisztériumban a fogalmazói állás egyelőre megszüntettetvén, helyébe a segédfogalmazói állás remlszeresittetik. — Ezután tárgyaltatott és elfogadtatott az állami számvevőszék költségvetése. — Következik a királyi udvartartás 4.650.000 frtnyi előirányzata, mely észrevétel nélkül megszavaztatott. — Az országgyülés költségeire előirányzott 1.229.683 forint és a nyugdijakra 2888 frt észrevétel nélkül megszavaztatott. — Az V. fejezetben foglalt központi kormány közegeinek nyugdíjaira előirányzott 108.160 forint megszavaztatott. — Az államadósságok 108.495.873 forintos tétele (a múlt évben 107.225.583 forint) megszavaztatott. — A földtehermentesitési és szőlődézsma váltságból várt fedezet 1.781.074 forintról 1 millió 700.000-re szállíttatott le. A vasúti kamatbiztosítás előlegei 10.770,467 írttal vétettek kiadásba. Ezután folytatták az igazságügyi budgetet s változatlanul elfogadták az orsz. rabsegély és javítóintézetek, továbbá a nyugdíjak, végkielégítések és a beruházások tételét, az utolsót 323 333 írttal. — A bizottság holnap a vallás és közokt. miniszterinan budgetjét fogja tárgyalás alá venni. PESTI HÍRLAP 1882. október 18. Bosznia-Hercegovina mint gyarmat. — Hivatalos tájékozás. — A monarchia sajtójában egyátalán, de lapunkban is több ízben szellőztetve volt a bosnyák gyarmatosítás ügye. Utaltunk annak idején azon sajnálatos sőt mondhatni szégyenletes körülményre, hogy a monarchia nem képes egészséges és tisztességes gyarmatos elemekkel ellátni az okkupáti tartományokat s a hódítás, — mert elvégre is az, — annál nagyobb terhünkre válik, minél hitványabb üzérkedő elemek szivárognak át a Száván túli tartományokba s minél jobban meghonosodik ott az a rendszer, — mely fájdalom itthon is kisért — a kizsákmányolási rendszer. Az a tünemény sem ad sok vigasztalást, hogy az okkupált terület némely pontján külföldi gyarmatosok jelentkeznek, mint pl. Maglaj mellett, ahol a meklenburgi sváboknak már is van egy kis telepük. Elvégre is az okkupált terület közgazdasági előnyeit a monarchia népének kellene fölhasználnia s megbocsájthatlan hiba az, mikor a nyakunkra vett bajt még azzal is tetézzük, hogy egyrészről a társadalom kebléből kivetett kalandoroknak, másrészről pedig idegen államok emigránsainak engedjük át amaz óriási tőkék kamatainak élvezését, melyeket az okkupált területekbe fektetni kényszerültünk.* E kérdések úgy látszik a szerajevói tartományi kormányt is foglalkoztatták s ennek köszönhető ama körirat, melyet a tartományi kormány imént az okkupilt területek gyarmatosítása tárgyában közzétett s mely sok tekintetben biztos útmutatója lesz azoknak, akik az uj földön akarnak szerencsét próbálni tőkéjükkel és szorgalmával. A fölirat mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy idegenek bevándorlása csak akkor lehet üdvös, ha a bevándorlók kellő tőkével rendelkeznek, s megvan bennük az a munkakedv, erély és kitartás, mely szükséges ahhoz, hogy egy idegen a nyugati műveltségtől mindeddig jó távol álló országba új otthont alapíthassanak. A tartományi kormány még most nincs abban a helyzetben, hogy a beköltözőknek a saját területéből földet adományozzon, mert ez csak akkor lesz lehetséges, ha a tartomány katasztrálása, fölmérése elkészül s az egyes parcellák birtokjoga tisztába lesz hozva. Mindekkoráig ugyanis több vita merült fel a magánosok és az állam között a birtokjogot illetőleg, s e körülmény már eddig is hátrányosan hatott az állam földjeire letelepült gyarmatosok ügyének fejlődésére. Idegen beköltözők magánbirtokra a következő föltételek alatt települhetnek le : 1. A szükséges földbirtokot megvehetik tulajdonosától s ez esetben egy hold ára, fekvésétől és miőségétől függőleg 10 írttól 50 ig, sőt Posavinában 100 írtig is változhatik. Nagyobb birtokdarabokhoz a birtokosok legtöbbnyire birtokjog-igényeket fűznek, ami kisebb birtokosnál ritkán fordul elő. Az olyan birtokok, melyek igényektől mentesek, megvételre különösen ajánlhatók. 2. Magán birtokosok átengedhetik földjeiket a bevándorlóknak a Tretina megtérítésével (a föld termésének harmadrésze). Több birtokos már ki is jelentette abbeli készségét, hogy földjét a rajta levő gazdasági és lakóépületekkel együtt átengedi, esetleg ilyeneket saját költségén emel, sőt még néhány évig, ha nagyobb munkáknak kell megelőzni a föld kiaknázását, várakozni is hajlandó. Természetes, hogy jobb anyagú, kedvezőbb viszonyok között levő földek magasabb árakért vásárolhatók, míg miveletlen földek aránylag csekély összegekért szerezhetők meg. A szerajevói tartományi kormány az ország pénzügyeire való tekintetből jelenleg gyarmatosítási célokra nem tűhet beruházásokat, különösen a letelepedőket nem részesítheti anyagi támogatásban, de azokat erkölcsileg mindenben támogatni fogja. A tartományi kormány körrendelete végül felemlíti, hogy azon egyének, kik Boszniában vagy Hercegovinában szándékoznak letelepedni s ezen célból a közelebbi viszonyokról akarnak tájékozást szerezni, a tartomány azon kerületének politikai hatóságaihoz forduljanak, melyekben letelepedni óhajtanak. Bosznia és Hercegovina összes járási és kerületi hatóságai utasittattak, hogy e kérdésekre körülményesen és gyorsan válaszoljanak. Csak a király nem nevetett, s homlokát komoly ráncokba szedve szólott: — Ne bántsátok ti Toldy Miklóst. Úgy látom én, okosan cselekszik ő kegyelme. Nem bolondult az meg, — hanem az esze jött meg. Különben majd kikérdezem még. Midőn közel jött Miklós a királyhoz, meghajtva magát, egy korbácsot vett ki a mentése alól s azzal a kutyát megütötte. A szegény eb vonitva futott el előle. — Nos, Toldy Miklós. Hol a legjobb barátod ? Toldy nem felelt hirtelen, hanem hízelgő szavakkal hívni kezdte magához a kutyát: „Bodri, kedves Bodrim, gyere ide... siess ide hozzám. Az vissza is jött nyájas farkcsóválgatással. — Íme, itt a legjobb barátom, felséges uram! — Valóban ez Ő — mondá a király. — Aztán az urakhoz fordult s halkan mondá : „Megütötte s mégis visszajött a hívására.“ Ekkor Toldy a feleségéhez fordult s ekkép feddé meg : — Miért nézel olyan szemtelenül a királyra ? Talán bizony szeretőd a király! Az asszony lángba borult arccal kiáltá: — Hogy mersz gyanúsítani, te gyilkos ! Erre a szóra Toldy megütötte a korbácscsal, mire az asszony jajveszékelni kezdett: — Fogjátok el a gazembert, a gyilkost. Tegnap ölte meg a király szolgáját, szemem láttára — íme a legnagyobb ellenségem — szólt ekkor Toldy nyugodtan. Ez asszony, kiért életemet áldoztam sokszor, kiért cselédeidet megöltem, most olyan bűnt kiált ki reám, amit el nem követtem. — Hogyan ? mondák a főurak. Hát nem ölted meg a király szolgáját? — Már hogy is öltem volna meg ? Csak ő neki mondtam. Egy megölt borjút gyömöszöltem a zsákba s a magam szekrényéből kincseket tettem az asszony elé, mintha a szolgától vettem volna el. A király helyeslőleg bólintott a fejével s egy intésére megjelent a megöltnek hitt szolga s tanúságot tett Toldy furfangos eljárásáról. — Hát a legdrágább kincsedet elhoztad-e nekem? kérdé a király azután. — Elhoztam fölség: itt van a karomon, a Gábor fiam. — Ember vagy a talpadon Toldy Miklós. Nem jöttél gyalog se s mégis gyalog. Mindeneknek megfeleltél. Okosabb vagy az esztergomi prímásnál is. Ha nős ember nem volnál, mindjárt annak a helyére tennélek. így azonban elég lesz neked az is, ha országbírónak teszlek. Meg is tette aztán s mint a hogy fakalodája van a falusi bírónak, arany kalodát adtak az országbírónak. Gyönyörű aranykaloda volt .... Az öregapámnak a szépapja még ült is benne. Már t. i. az alsó toldi ember öregapjának, a szépapja. Mert hát még az is dicsőség.