Pesti Hírlap, 1882. november (4. évfolyam, 301-330. szám)

1882-11-08 / 308. szám

088B. november 8. fr E B T I KIBER? 3 EGYLETEK és INTÉZETEK. — A budapesti kereskedelmi akadémia 1. év november havában 25 évi fennállásának jubileumát fogja ünnepelni. Ez alkalom­ból az intézet volt tanítványai részéről közös alapítvány fog alkottatni, mely szegényebb sorsú ifjaknak az aka­démia látogatását és ez által alapos hivatásszerű kiké­­peztetésüket lehetővé tegye. Egy kiküldött bizottság felszólítást intézett a kereskedőkhöz, hogy a nemes cél eléréséhez adakozásokkal járuljanak. Az összegek legkésőbb nov. 19 ik napjáig küldendők a kereske. aka­démia titkárságához. — Természettudományi es­tély. A természettudományi társulat legközelebbi estélye november hó 10-én, pénteken esti 6 órakor fog megtartatni a vegytani intézetben (múzem-körút 4.) Ez alkalommal dr. Lengyel Béla egyetemi tanár fog népszerű előadást tartani e címmel: „Egy lap a chemiai történetéből.“ Belépti jegyek a társulat titkári hivatalában adatnak ki a társulat tagjainak csütörtökön d. u. 4-től 6 óráig és nem társulati tagoknak pénteken d. e. 10-től 12 óráig. A delegációkból. Kállay nyilatkozatai az okkupáti tar­tományokról. A magyar delegáció négyes albizottsága ma délelőtt 10 órakor H­a­y­n­a­l­d bibornok-érsek elnöklete alatt ülést tartott, melyen a közös kormány részéről K­á­l­n­o­k­y gróf, B­y­r­a­n­d­t gr. és K­á­l­l­a­y Béni közös miniszterek szokott képvise­lőikkel, Tisza Kálmán miniszterelnök, S­z­a­­­p­á­r­y Gyula gr. pénzügyminiszter, Tisza Lajos a delegáció elnöke és a bizottság tagjai körülbelül tel­jes számmal. Elnök az ülést megnyitván. Baross előadó azt hiszi, hogy az előbbi tár­gyalások példája szerint az albizottság nyomban tár­gyalhatja a megszállott területe­ken levő csapatok költségve­tését s nem lesz szükséges a hadügyi albizottság­hoz áttenni az ügyet, miután itt a szükséges felvilágo­sítások a közös kormány részéről meg fognak adatni. Ennélfogva a következő kérdéseket intézi a közös pénzügyminiszterhez: Miután a miniszter személyesen szerzett tapaszta­latokat a megszállott területen, minő okok­nak tulajdonítja a felkelést? Melyek az általa inaugurált rendszer főbb vonalai? Minő ered­ményeket vár a rendszer foganatosításától ? Reméli-e, hogy ott közelebbről a csapatok leszállítása lehető lesz ? Lehetséges lesz-e az 5000 fővel tervezett leszállítása a megszálló csapa­toknak ? És reméli-e, hogy az úgynevezett repülő csapatok felállítása által a közbiztonlét meg­­szilárdíttatni s ennek következtében a csapatok száma apasztalni fog ? Kállay Béni közös pénz­ügyminiszter. Nem tartja könnyűnek ily átalánosságban felvetett kérdésekre szintén ily átalá­­nosságban felelni, de kötelességének ismeri , mennyire lehet felvilágosítást adni és vázolni azon benyomásokat, melyeket magának az országban szerzett és nagy kör­vonalakban ismertetni azon intézkedéseket, melyek ott életbe léptetettek és jövőre életbe léptettetni fognak. A­mi az előadó által hozzá intézett kérdéseket a név szerint első­sorban a lázadás okait illeti, ezek két három szóban nem foglalhatók össze. Bár régebben foglalkozott e tartományok ügyei­nek kérdésével, mindazonáltal nem meri mondani, hogy előre kész nézetekkel ment volna oda, de másrészt épen ezen előleges ismerete a viszonyoknak elősegítette azt, hogy vizsgálódásait hamarább és behatóbban végezhesse, mint különben tehette volna. A felkelésnek nem volt egyetlen egy oka, hanem voltak okai, melyek sokszorosan egymáshoz szövődnek, mi­által ezen kérdés bonyolulttá válik. Az alap, mely a felkelést lehető­v tette, azon népeknek, mint átalában a ke­leti népeknek, ellenszenve minden ellen, a mi idegen, le­gyen az ember vagy intézmény. Ez nem oka volt tehát, hanem csak alapja a felkelésnek. Az okkupáció ténye magában nem vezetett volna felkeléshez. Az ellen­­■zenv azonban, melyet e népek minden iránt, mi ide­gen éreznek, mélyen gyökerezik e népek érzületében, és épen, a legutóbbi időkben is, pé­dául a szomszédság­ban igen élénk törekvések nyilvánulnak e részben. Hi­vatkozik Albánia példájára, honnan csak nem­régiben is, mintegy másfél év előtt, folyamodás intéztetett a portához Albániának autonóm szervezése iránt, azon az alapon, hogy a Konstantinápolyból küldött hivatalnokok kizárassanak és tisztán albániai hivatalnokok legyenek alkalmazásban. Ily antonosfi törekvések és mozgalmak Boszniá­ban többször fordultak elő a török uralom alatt.­­ A­­ lázadások, melyek 1806 óta a legutóbbi időkig folyton támadtak, tulajdonkép a mohamedánok s nem a keresz­­­­tyén lakosok részéről keletkeztek. Még közelebbi példát is említ a miniszter Szer­biát idézve, mely miután szabadságát a század elején megnyerte, és bár vazall viszonyban, de saját nemzeti fejedelmei alatt állott, nem suzeráni hatalom ellen, ha­nem saját fejedelmei ellen kelt fel több ízben az intéz­kedések miatt, melyeket ezek Szerbiában meghonosítot­tak. Ezt csak illusztrációjául említi annak, hogy a né­peket erősebb autonomikus vágyak vezérlik, de ez nem oka Boszniában a legutóbbi lázadásnak. A lázadás egyik oka két­ségkívül idegen befolyásban keresendő. Az idegen befolyásra nézve, az országban tett utazása és ennek folytán szerzett értesülései nyomán csak egyetlen egy befolyást konstatál és ez M­o­n­­t­e­n­e­g­r­ó részéről jött. Semmi másnemű idegen befolyást sem közvetlent sem közvetítetett alakban nem talált. Ismeretes dolog, hogy Montenegró egy részének lakossága a föld terméketlensége miatt nagyobb számmal hagyja el hazáját s a keleten igyekszik megélhetési mó­dot találni. A hercegovinai lázadás idejében nagy számmal indultak így montenegróiak Konstantinápolyból, Smyr­­nából s a kelet más pontjáról Bulgáriába s ott csa­patokat alakítottak azon célból, hogy a felkelésben részt vegyenek. A szerb kormány azonban a területén keresztül vonulást a mennyire lehetett, megakadályozta és csak egy csekély része jutott a szandzsákon át a megszállt tartomány határához, hol azonban csapataink által visz­­szavezetett. Bármily csekély volt is ezen montenegrói kalandorok száma, még­is a hír, hogy kívülről csapat érkezik­ segítségre, nem maradhatott hatás nélkül a lá­zadás folyamára. Egy más példája az említett befolyásnak két montenegrói megjelenésében nyilvánult, kik a lázadás leveretése után jöttek Hercegovinába, hogy az ottani lakosságot meghódolásra biztassák. Ezen egyének egyike hűségesen felelt meg e feladatnak, a másika épen ellen­kező irányban izgatott. Nem hallgathatja el azonban a miniszter azon körülményt, hogy ezen u­gyén utóbb Montenegróban el­fogattatok és ha jól van értesülve, még máig is fog­ságban tartatik. Bizonyos levelek, melyeket egy elfogott és később kivégzett fölkelőnél találtak és melyeket a mi­niszter eredetében olvasott, kétségtelenül bizonyítják az összeköttetést, melyek a mon­tenegrói lakosság és felkelők közt már előbb és a felkelés alatt is létezett. Ezen összeköttetésben, ezen folytonos viszony­ban és befolyásban találja a minister a lázadás fő okát, a­mi különben kitűnik negatíve abból is, hogy a mohamedánok sohasem hangoztatták az okkupáció alól való szabadulást sem a keresztények a Mon­tenegróhoz való csatlakozást,­­mert ezen utóbbi jelszó elidegenítette volna a mohamedánokat, az előbbi pedig a keresztényeket, azoknak pedig, kik a hercegovinai nép között agitáltak, érdekükben volt megnyerni mind a két felekezetet, a­mi csak vad és határozatlan értel­mű irányzat mellett volt lehetséges. A miniszter nézete szerint azonban ezen egy kí­vülről jövő indok nem lett volna elegendő lázadás megindítására. Más körülmények is működtek közre, úgy látszik, hogy a mi adminisztrá­ciónk talán túlságos bizalommal volt, a viszonyok megszilárdulása iránt. És erre némileg volt is joga, mert hisz hercegovina okkupációját egy kardcsapás nélük végrehajtottuk, és ott két évig az okkupáció utm­ a leg­nagyobb nyugalom uralkodott. Minthogy továbbá törvény azt követelte, hogy az okkupárt tartományok költségei okvetetlenül e tartományok jövedelmeiből fedeztesse­nek, természetes, hogy az adminisztrációnak arra kellett figyelni, hogy ezen jövedelmek, melyek ott még nem nyugszanak oly biztos alapon, mint más országokban, biztosan be is folyjanak. Alantas közegek, melyek talán nem a legjobbak voltak és melyek nem tudták meg­érteni az adott utasítások szellemét , talán fölmentek a kellő határon és e tekintetben kétségkívül történtek hibák, de igen különböző hibák, az egyes kerületekben. Úgy­hogy ha kutatott az ember az elégedetlenség egyes okai iránt, sehol egy határozott okot nem ta­lált, hanem minden kerületben más és más kicsiny okok mutatkoztak. Ez magában, természetesen, szintén nem vezethe­tett volna insurrekcióra. ha hozzájárult egy miaik ok. És ez az, hogy ami jogosult bizalom folytán és mert a tervhozó testületek részéről is többször hang­n­yoztatott azon, természetesen jogos óhajtás, hogy a csapatok lehe­tőleg kevesbütessének a küzségkiméla­ tekintetéből : a múlt év őszén ott nagyon is csekély számú csapat­taink voltak. Ez lehetővé tette azon igen nehéz föld­­irati alakzattal bíró országban azt, hogy egyes felkelő csapatok keletkezhessenek, talán egyes egészen lokális elégedetlenség nyomása alatt, biztatva kívülről jövő agitációk által és bíz­ván abban, hogy hiszen bántódásuk úgy sem igen lehet, mert nincs elég erőnk arra, hogy őket üldözhessük. És midőn az első csapat feltűnt, az igenis üldöztetett, de az első pillanatban nem azon erővel, amelylyel ha üldöztetik, véget vet minden további moz­galomnak, mert elegendő erő nem volt ott, az csak később küldetett oda. Midőn az újoncozást is megemlíti, ezt is csak mint agitationális eszközt érti és nem mint okot a lázadásra. Az a nép nem fél a katonáskodástól, sőt igen bátor. De úgy állíttatott az nekik oda, mint­egy elnyomatási eszköz. Hogy ez ma már megszűnt, legjobban bizonyítja az, hogy az újoncok hűségesen és igen ügyesen viselik magukat. De akkor nem úgy volt, és így történt az — és ebből látszik a félrevezetés — hogy az ujoncozás alatt és előtt, dacára mindazon f­elvilágosításoknak, melyek a hatóságok részéről adattak, nem annyira azok mene­kültek el, kik az ujoncozás alá estek, hanem sokkal idősebb emberek is, 40—50 évesek, az ujoncozástól való félelemből. Ezeknek félrevezetése tehát kétség­­kívüli. És hogy félre­vezettettek, sőt megfélemlíttettek, annak szóló személyesen igen sok példáját látta. A valóságos insurgenseknek, kik azért ragadtak fegyvert, hogy a monarchia uralma ellen feltámadjanak, nemcsak az insurrekció elején, hanem annak egész folyama alatt, aránylag csekély volt a száma. Legtöbbje ezeknek meg­­a félemlítés által mintegy kényszerittetett arra, hogy szin­tén részt vegyenek és erre a több közül csak egy példát kíván fölemlíteni. Alkalma volt egyszer egy insurgens főnökkel be­szélni. Kérdezte, miért vett részt a felkelésben s ez azt válaszolá,hogy midőn az elő felkelőcsapat mutatkozott,­­ ő elment a legközelebbi hatósághoz és kérte, hogy küld­jenek védelmet az ő félreeső és magában álló házához.­­ Kérését nem lehetett teljesíteni, mert nem volt elég erő.­­ És ez az ember eljött kétszer háromszor ugyanazon kéréssel, de kérése mindig kényszerüleg megtagadtatok és midőn másrészről azon fenyegetés előtt állott, hogy ő és egész családja lekaszaboltatik, az inzurgensekhez csatlakozott, és érezvén magában­­ az erőt, utóbb mint főnök szerepelt. Ezt ő beszélte szólónak, ki meggyőződött saját hatóságaink által, hogy ez teljesen igaz. Hogy félrevezettettek, azt mindegyik nyíltan is­­megmondta. Volt alkalma nagyszámú insurgensekkel beszélni, és mindegyik őszintén, a­nélkül, hogy szóló legkevesbbé utalt volna reá, azon körülményt hozta­­ fel, hogy kívülről jövő ígéretek­nek és megfélemlítésnek en­gedtek, de megbánták és most már­ látják a monarchia hatalmát, melyről soha képzőtök sem volt és ezen hatalom ellen nem fognak, mert nem is is képesek soha többé fellázadni. Ezeket összefoglalva elmond­hatja, hogy az általa jelzett alapon és az általa most említett okok közre­működése folytán keletkezett az insurrekció, melynek nem is volt más politikai háttere, mint a meglevő álla­pottól szabadulni, a­nélkül, hogy egyetlen egy insur­­gens gondolt volna arra, hogy mi következtetik azután, ha ez véletlenül sikerül. Egy példát említ, mely ezt megerősíti. Her­cegovinában, midőn az inturrekció legerősebb volt, több ízben a mukb­árok és knézek (a falusi bí­rák) élcsapatainkhoz hozták az adót és pon­tosan megfizették még azokért is, a­kik a falvak­ból távozván, az inzurrekcióhoz mentek ; mintegy bizonyítékául, hogy tulajdonkép nem az államhatalom ellen lázadtak fel, hanem lokális okok miatt. És Her­cegovinában az egész insurrekció alatt és után a mai napig az adók exekuzió nélkül sokkal pontosabban folynak be, mint Észak-Boszniában, hol insurre­cció soha sem volt. Az inzurrekció ezen genezise és lefolyása, a ha­tározott jelszavak, a határozott törekvés és irányzat hiánya: nézete szerint a legnagyobb reményt és bizto­sítékot nyújtja a jövőre nézve, hogyha bizonyos kö­rülmények beállnak, ott ilyen mozgalom többé egyál­talán nem fog előfordulni, és ha még lesz valaha mozgalom Boszniában és Hercegovinában, az csak kis terü­etre szorított részleges jelleggel fog bírn. De erre nézve igenis bizonyos előfelté­telek okvetetlenü­l szükségesek. Az előfeltétel az, hogy ezen tartományokban még bizonyos időn át olyan nagyszámú megszálló csapatok egyenek, me­lek a­on igen üdvös benyomást, melyet ka­pnak fel­épésünk ott élőid­zett, továbbra is fen­­taitsáz a mügéiüsü­sék. Ha egyszer ezen üd,ön benyo-

Next