Pesti Hírlap, 1882. november (4. évfolyam, 301-330. szám)
1882-11-08 / 308. szám
088B. november 8. fr E B T I KIBER? 3 EGYLETEK és INTÉZETEK. — A budapesti kereskedelmi akadémia 1. év november havában 25 évi fennállásának jubileumát fogja ünnepelni. Ez alkalomból az intézet volt tanítványai részéről közös alapítvány fog alkottatni, mely szegényebb sorsú ifjaknak az akadémia látogatását és ez által alapos hivatásszerű kiképeztetésüket lehetővé tegye. Egy kiküldött bizottság felszólítást intézett a kereskedőkhöz, hogy a nemes cél eléréséhez adakozásokkal járuljanak. Az összegek legkésőbb nov. 19 ik napjáig küldendők a kereske. akadémia titkárságához. — Természettudományi estély. A természettudományi társulat legközelebbi estélye november hó 10-én, pénteken esti 6 órakor fog megtartatni a vegytani intézetben (múzem-körút 4.) Ez alkalommal dr. Lengyel Béla egyetemi tanár fog népszerű előadást tartani e címmel: „Egy lap a chemiai történetéből.“ Belépti jegyek a társulat titkári hivatalában adatnak ki a társulat tagjainak csütörtökön d. u. 4-től 6 óráig és nem társulati tagoknak pénteken d. e. 10-től 12 óráig. A delegációkból. Kállay nyilatkozatai az okkupáti tartományokról. A magyar delegáció négyes albizottsága ma délelőtt 10 órakor Haynald bibornok-érsek elnöklete alatt ülést tartott, melyen a közös kormány részéről Kálnoky gróf, Byrandt gr. és Kállay Béni közös miniszterek szokott képviselőikkel, Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Tisza Lajos a delegáció elnöke és a bizottság tagjai körülbelül teljes számmal. Elnök az ülést megnyitván. Baross előadó azt hiszi, hogy az előbbi tárgyalások példája szerint az albizottság nyomban tárgyalhatja a megszállott területeken levő csapatok költségvetését s nem lesz szükséges a hadügyi albizottsághoz áttenni az ügyet, miután itt a szükséges felvilágosítások a közös kormány részéről meg fognak adatni. Ennélfogva a következő kérdéseket intézi a közös pénzügyminiszterhez: Miután a miniszter személyesen szerzett tapasztalatokat a megszállott területen, minő okoknak tulajdonítja a felkelést? Melyek az általa inaugurált rendszer főbb vonalai? Minő eredményeket vár a rendszer foganatosításától ? Reméli-e, hogy ott közelebbről a csapatok leszállítása lehető lesz ? Lehetséges lesz-e az 5000 fővel tervezett leszállítása a megszálló csapatoknak ? És reméli-e, hogy az úgynevezett repülő csapatok felállítása által a közbiztonlét megszilárdíttatni s ennek következtében a csapatok száma apasztalni fog ? Kállay Béni közös pénzügyminiszter. Nem tartja könnyűnek ily átalánosságban felvetett kérdésekre szintén ily átalánosságban felelni, de kötelességének ismeri , mennyire lehet felvilágosítást adni és vázolni azon benyomásokat, melyeket magának az országban szerzett és nagy körvonalakban ismertetni azon intézkedéseket, melyek ott életbe léptetettek és jövőre életbe léptettetni fognak. Ami az előadó által hozzá intézett kérdéseket a név szerint elsősorban a lázadás okait illeti, ezek két három szóban nem foglalhatók össze. Bár régebben foglalkozott e tartományok ügyeinek kérdésével, mindazonáltal nem meri mondani, hogy előre kész nézetekkel ment volna oda, de másrészt épen ezen előleges ismerete a viszonyoknak elősegítette azt, hogy vizsgálódásait hamarább és behatóbban végezhesse, mint különben tehette volna. A felkelésnek nem volt egyetlen egy oka, hanem voltak okai, melyek sokszorosan egymáshoz szövődnek, miáltal ezen kérdés bonyolulttá válik. Az alap, mely a felkelést lehetőv tette, azon népeknek, mint átalában a keleti népeknek, ellenszenve minden ellen, a mi idegen, legyen az ember vagy intézmény. Ez nem oka volt tehát, hanem csak alapja a felkelésnek. Az okkupáció ténye magában nem vezetett volna felkeléshez. Az ellen■zenv azonban, melyet e népek minden iránt, mi idegen éreznek, mélyen gyökerezik e népek érzületében, és épen, a legutóbbi időkben is, pédául a szomszédságban igen élénk törekvések nyilvánulnak e részben. Hivatkozik Albánia példájára, honnan csak nemrégiben is, mintegy másfél év előtt, folyamodás intéztetett a portához Albániának autonóm szervezése iránt, azon az alapon, hogy a Konstantinápolyból küldött hivatalnokok kizárassanak és tisztán albániai hivatalnokok legyenek alkalmazásban. Ily antonosfi törekvések és mozgalmak Boszniában többször fordultak elő a török uralom alatt. A lázadások, melyek 1806 óta a legutóbbi időkig folyton támadtak, tulajdonkép a mohamedánok s nem a keresztyén lakosok részéről keletkeztek. Még közelebbi példát is említ a miniszter Szerbiát idézve, mely miután szabadságát a század elején megnyerte, és bár vazall viszonyban, de saját nemzeti fejedelmei alatt állott, nem suzeráni hatalom ellen, hanem saját fejedelmei ellen kelt fel több ízben az intézkedések miatt, melyeket ezek Szerbiában meghonosítottak. Ezt csak illusztrációjául említi annak, hogy a népeket erősebb autonomikus vágyak vezérlik, de ez nem oka Boszniában a legutóbbi lázadásnak. A lázadás egyik oka kétségkívül idegen befolyásban keresendő. Az idegen befolyásra nézve, az országban tett utazása és ennek folytán szerzett értesülései nyomán csak egyetlen egy befolyást konstatál és ez Montenegró részéről jött. Semmi másnemű idegen befolyást sem közvetlent sem közvetítetett alakban nem talált. Ismeretes dolog, hogy Montenegró egy részének lakossága a föld terméketlensége miatt nagyobb számmal hagyja el hazáját s a keleten igyekszik megélhetési módot találni. A hercegovinai lázadás idejében nagy számmal indultak így montenegróiak Konstantinápolyból, Smyrnából s a kelet más pontjáról Bulgáriába s ott csapatokat alakítottak azon célból, hogy a felkelésben részt vegyenek. A szerb kormány azonban a területén keresztül vonulást a mennyire lehetett, megakadályozta és csak egy csekély része jutott a szandzsákon át a megszállt tartomány határához, hol azonban csapataink által viszszavezetett. Bármily csekély volt is ezen montenegrói kalandorok száma, mégis a hír, hogy kívülről csapat érkezik segítségre, nem maradhatott hatás nélkül a lázadás folyamára. Egy más példája az említett befolyásnak két montenegrói megjelenésében nyilvánult, kik a lázadás leveretése után jöttek Hercegovinába, hogy az ottani lakosságot meghódolásra biztassák. Ezen egyének egyike hűségesen felelt meg e feladatnak, a másika épen ellenkező irányban izgatott. Nem hallgathatja el azonban a miniszter azon körülményt, hogy ezen ugyén utóbb Montenegróban elfogattatok és ha jól van értesülve, még máig is fogságban tartatik. Bizonyos levelek, melyeket egy elfogott és később kivégzett fölkelőnél találtak és melyeket a miniszter eredetében olvasott, kétségtelenül bizonyítják az összeköttetést, melyek a montenegrói lakosság és felkelők közt már előbb és a felkelés alatt is létezett. Ezen összeköttetésben, ezen folytonos viszonyban és befolyásban találja a minister a lázadás fő okát, ami különben kitűnik negatíve abból is, hogy a mohamedánok sohasem hangoztatták az okkupáció alól való szabadulást sem a keresztények a Montenegróhoz való csatlakozást,mert ezen utóbbi jelszó elidegenítette volna a mohamedánokat, az előbbi pedig a keresztényeket, azoknak pedig, kik a hercegovinai nép között agitáltak, érdekükben volt megnyerni mind a két felekezetet, ami csak vad és határozatlan értelmű irányzat mellett volt lehetséges. A miniszter nézete szerint azonban ezen egy kívülről jövő indok nem lett volna elegendő lázadás megindítására. Más körülmények is működtek közre, úgy látszik, hogy a mi adminisztrációnk talán túlságos bizalommal volt, a viszonyok megszilárdulása iránt. És erre némileg volt is joga, mert hisz hercegovina okkupációját egy kardcsapás nélük végrehajtottuk, és ott két évig az okkupáció utm a legnagyobb nyugalom uralkodott. Minthogy továbbá törvény azt követelte, hogy az okkupárt tartományok költségei okvetetlenül e tartományok jövedelmeiből fedeztessenek, természetes, hogy az adminisztrációnak arra kellett figyelni, hogy ezen jövedelmek, melyek ott még nem nyugszanak oly biztos alapon, mint más országokban, biztosan be is folyjanak. Alantas közegek, melyek talán nem a legjobbak voltak és melyek nem tudták megérteni az adott utasítások szellemét , talán fölmentek a kellő határon és e tekintetben kétségkívül történtek hibák, de igen különböző hibák, az egyes kerületekben. Úgyhogy ha kutatott az ember az elégedetlenség egyes okai iránt, sehol egy határozott okot nem talált, hanem minden kerületben más és más kicsiny okok mutatkoztak. Ez magában, természetesen, szintén nem vezethetett volna insurrekcióra. ha hozzájárult egy miaik ok. És ez az, hogy ami jogosult bizalom folytán és mert a tervhozó testületek részéről is többször hangnyoztatott azon, természetesen jogos óhajtás, hogy a csapatok lehetőleg kevesbütessének a küzségkiméla tekintetéből : a múlt év őszén ott nagyon is csekély számú csapattaink voltak. Ez lehetővé tette azon igen nehéz földirati alakzattal bíró országban azt, hogy egyes felkelő csapatok keletkezhessenek, talán egyes egészen lokális elégedetlenség nyomása alatt, biztatva kívülről jövő agitációk által és bízván abban, hogy hiszen bántódásuk úgy sem igen lehet, mert nincs elég erőnk arra, hogy őket üldözhessük. És midőn az első csapat feltűnt, az igenis üldöztetett, de az első pillanatban nem azon erővel, amelylyel ha üldöztetik, véget vet minden további mozgalomnak, mert elegendő erő nem volt ott, az csak később küldetett oda. Midőn az újoncozást is megemlíti, ezt is csak mint agitationális eszközt érti és nem mint okot a lázadásra. Az a nép nem fél a katonáskodástól, sőt igen bátor. De úgy állíttatott az nekik oda, mintegy elnyomatási eszköz. Hogy ez ma már megszűnt, legjobban bizonyítja az, hogy az újoncok hűségesen és igen ügyesen viselik magukat. De akkor nem úgy volt, és így történt az — és ebből látszik a félrevezetés — hogy az ujoncozás alatt és előtt, dacára mindazon felvilágosításoknak, melyek a hatóságok részéről adattak, nem annyira azok menekültek el, kik az ujoncozás alá estek, hanem sokkal idősebb emberek is, 40—50 évesek, az ujoncozástól való félelemből. Ezeknek félrevezetése tehát kétségkívüli. És hogy félrevezettettek, sőt megfélemlíttettek, annak szóló személyesen igen sok példáját látta. A valóságos insurgenseknek, kik azért ragadtak fegyvert, hogy a monarchia uralma ellen feltámadjanak, nemcsak az insurrekció elején, hanem annak egész folyama alatt, aránylag csekély volt a száma. Legtöbbje ezeknek mega félemlítés által mintegy kényszerittetett arra, hogy szintén részt vegyenek és erre a több közül csak egy példát kíván fölemlíteni. Alkalma volt egyszer egy insurgens főnökkel beszélni. Kérdezte, miért vett részt a felkelésben s ez azt válaszolá,hogy midőn az elő felkelőcsapat mutatkozott, ő elment a legközelebbi hatósághoz és kérte, hogy küldjenek védelmet az ő félreeső és magában álló házához. Kérését nem lehetett teljesíteni, mert nem volt elég erő. És ez az ember eljött kétszer háromszor ugyanazon kéréssel, de kérése mindig kényszerüleg megtagadtatok és midőn másrészről azon fenyegetés előtt állott, hogy ő és egész családja lekaszaboltatik, az inzurgensekhez csatlakozott, és érezvén magában az erőt, utóbb mint főnök szerepelt. Ezt ő beszélte szólónak, ki meggyőződött saját hatóságaink által, hogy ez teljesen igaz. Hogy félrevezettettek, azt mindegyik nyíltan ismegmondta. Volt alkalma nagyszámú insurgensekkel beszélni, és mindegyik őszintén, anélkül, hogy szóló legkevesbbé utalt volna reá, azon körülményt hozta fel, hogy kívülről jövő ígéreteknek és megfélemlítésnek engedtek, de megbánták és most már látják a monarchia hatalmát, melyről soha képzőtök sem volt és ezen hatalom ellen nem fognak, mert nem is is képesek soha többé fellázadni. Ezeket összefoglalva elmondhatja, hogy az általa jelzett alapon és az általa most említett okok közreműködése folytán keletkezett az insurrekció, melynek nem is volt más politikai háttere, mint a meglevő állapottól szabadulni, anélkül, hogy egyetlen egy insurgens gondolt volna arra, hogy mi következtetik azután, ha ez véletlenül sikerül. Egy példát említ, mely ezt megerősíti. Hercegovinában, midőn az inturrekció legerősebb volt, több ízben a mukbárok és knézek (a falusi bírák) élcsapatainkhoz hozták az adót és pontosan megfizették még azokért is, akik a falvakból távozván, az inzurrekcióhoz mentek ; mintegy bizonyítékául, hogy tulajdonkép nem az államhatalom ellen lázadtak fel, hanem lokális okok miatt. És Hercegovinában az egész insurrekció alatt és után a mai napig az adók exekuzió nélkül sokkal pontosabban folynak be, mint Észak-Boszniában, hol insurrecció soha sem volt. Az inzurrekció ezen genezise és lefolyása, a határozott jelszavak, a határozott törekvés és irányzat hiánya: nézete szerint a legnagyobb reményt és biztosítékot nyújtja a jövőre nézve, hogyha bizonyos körülmények beállnak, ott ilyen mozgalom többé egyáltalán nem fog előfordulni, és ha még lesz valaha mozgalom Boszniában és Hercegovinában, az csak kis terüetre szorított részleges jelleggel fog bírn. De erre nézve igenis bizonyos előfeltételek okvetetlenül szükségesek. Az előfeltétel az, hogy ezen tartományokban még bizonyos időn át olyan nagyszámú megszálló csapatok egyenek, melek aon igen üdvös benyomást, melyet kapnak felépésünk ott élőidzett, továbbra is fentaitsáz a mügéiüsüsék. Ha egyszer ezen üd,ön benyo-