Pesti Hírlap, 1883. április (5. évfolyam, 90-119. szám)

1883-04-01 / 90. szám

Budapest, 1833. V. évf 90. (1530) «ám. Vasárnap, április 1. " — 8zerke®zté*i iroda: Előfizetési exal: am es« Badapu­tta, aidor-utc* 7. it., I. aat­rt, Egée. ............... . . 14 firt — kr. H 19 her» a l*p acellemi réenet illető miede« .................................................... , — . IIX bS Iliim, 11,1-11- - —. P R. near*, EH M «Ba kőelemény intézendő. Negyedévre 8 ■ 00 B fija ulSiL JiM IÜ IV jÉtE» Bérmentetlen terelek csak ismert Bjjrei síim helybe» d kr. jjÉf jlÉ ra ijE Éggpf ^ ^ ^ Vidéken S kr. Q9 jig jgjxR Igj ||| ||| fill gS jaj Budapest, nndcr-utM 7. ssím, k V rerszig és a tfa£yr:rég“ dl&tt ggg hS 8BB jgg gg jgg| koré az. előfizetések és a lap ezetkttk­vagy nipu Upyai egyttt: ____ ” T°na retendők. •*eM ern..................*'*'*■ Hirdetések £zazmek DVU adatik. v^tLM l * iO, Rue Notredame des Vietoire». ..^e POLITIKAI NAPILAP. ,---------------------------------------------------------------------■**======^,Mi^^ rín-i-T -Ml MII, . J J ■ "iJ—....i f lilfTTig ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS „PESTI HÍRLAP11 ápril—júniusi folyamára. Az új negyed közeledése alkalmából a „Pesti Hírlap“-ot olvasóink további szíves figyel­mébe ajánljuk. Azok maradunk, a­kik voltunk , előhar­cosai az igazságnak, melyet pártoktól és kor­mánytól teljesen független állásunknál fogva meg­mondhatunk jobbra és balra egyaránt. Senki más érdekeit nem szolgáljuk, mint a nagy kö­zönségéit, melynek összesége a nemzet. Erős magyar nemzeti álláspontunkat, sza­­badelvűségünket, minden felekezet és társadal­mi osztály iránti részrehajlatlanságunkat ismeri a közönség. Bizalma, melylyel kitüntetett, arról tanús­kodik, hogy a nemzet zömének érzületét tolmá­csoljuk. Elég azt mondanunk, hogy a „Pesti Hír­lap“ meg fog felelni e bizalomnak a jövőre is, úgy politikai magatartása, mint tartalmassága által. Vezércikkeinket Beksics Gusztáv, Eöt­vös Károly és Tors Kálmán kitűnő publicis­táink írják. »A t. Házból« című rovatban, melyet oly gyorsan megkedveltek olvasóink, továbbra is S­c­a­r­r­o­n fog írni a parlamenti ülé­sekről. Tá­r­c­ar­o­va­t­ában naponkint két-három, gyakran négy, jobbadéra eredeti tárcacikket kö­zöl a »Pesti Hírlap«. Állandó tárcaíróink sorába tartoznak: Jakab Elek, Könyves Tóth Kálmán, K­ü­r­t­h­y Emil, Mikszáth Kálmán, R­a­d­ó Antal, S­z­i­k­l­a­y János, Tóth Béla, V­á­r­a­d­y Antal. Frankenburg Adolf jeles tollú írónk ezentúl szintén a „Pesti Hírlap“ tárcarovatját fogja gazdagítani közleményeivel. A világvárosokból a „Pesti Hírlap“ számos eredeti távirati tudósítást és hetenkint több tár­calevelet közöl. Rendes bécsi tudósítóinkon kívül Berlini levelezőnk : Tábori Róbert. Párisi levelezőnk : Arányi Miksa. Londoni levelezőnk : Kácser Lipót. Chicagói levelezőnk : Sárkány Farkas Közgazdasági rovatunk tartalmasságát és változatosságát rég­óta méltányolják olvasóink. Azon leszünk, hogy a gazda­közönség továbbra is föllelje benne mindazt, a­mi érdekli. A „Pesti Hírlap“ naponként két teljes ivén, vasár- és ünnepnap harmadfél-három ivén, ké­pekkel és zenemelléklettel jelenik meg. A „PESTI HÍRLAP“ SZERKESZTŐSÉGE. Borostyáni Nándor, Dr. Kenedi Géza, főszerkesztő, felelős szerkesztő. A „Pesti Hirlap“ előfizetési ára: Apr.—dec. 3/4 évre 10 frt 50 kr Apr.—szept. 1li évre 7 „ — „ Apr.—jun. l/« évre 3 ,, 50 „ Egy hóra I „ 20 „ Előfizetések a hó bármely napján el­fogadtatnak. Az előfizetési pénzeket legcélszerűbb postautalványnyal a kiadóhivatalba kül­deni, ily cím alatt: A „Pesti Hirlap“ kiadóhivatalának, Budapest, nádor­ utca 7. szám. Mutatványszámokat szívesen küld ingyen a kiadóhivatal. LÉGRÁDY TESTVÉREK, A „Pesti Hirlap“ kiadó­ tulajdonosai. Mailáth temetése. Gyásznap volt a mai. Nemcsak a főváros, de az ország temette Mailáthot. Deák temetése óta nem látott ily gyászpompát Budapest. A ha­rangoknak nem volt ily szomorú kongása. Gyász­menet nem volt ily impozáns. Az arcokon nem tükröződött ennyi bánat, a szemekben nem fény­lett ennyi köny. Hét év óta nem volt ily szo­morú napja a magyarnak. Pedig e hét év alatt sok vesztesége volt a nemzetnek. Nagyjai egymás után dőltek ki. Csak­nem minden évben volt kit siratnia. Egyebet sem tett, mint örök nyugalomra kisértje, temette nagyembereit. S uj nagyok nem emelkedtek a kidőlt oszlopok helyén. Ama tragikus sors, mely Mailáthnak osz­tályrészül jutott, kétségkívül emelte a véres ál­dozat iránti közrészvétet. Éles jajkiáltás harso­gott az országban. Az iszony, az elképedés rázta meg a legedzettebb idegeket is. A szörnyű bűn­tett­ azonban magában véve nem emelhette ily magas fokra a közrokonszenvet, nem tehette ily mélylyé a nemzet gyászát. Deák temetése óta nem volt Magyarországon ily monstre­ te­­metés, ily igaz bánat, ily tompa kétségbeesés, mert Deák óta nem vesztette el a magyar oly nagy emberét, mint Mailáth. Csak ez a tudat lehet mértéke az országos gyász, a borzasztó katasztrófa felett érzett rengeteg bánat fo­kának. A régi gárdából utolsó nagyjainak egyikét, temette ma az ország. Már kezünk ujjai is fe­lettébb számosak arra, hogy megszámláljuk azo­kat, akik még élnek. Mailáthot bizonyára még a legnagyobb rokonszenv sem emelheti egy színvo­nalra a magyar lángész azon nagy triumvirátu­sával, melynek tagjai voltak : Széchenyi, Deák, Kossuth. De azon másodrangu nagyok, másod­szülött óriások közt egyike volt az elsőknek, kik a magyar faj életfája virágzásának alkalmával, annyian voltak, s a három főoszlop közt a ma­gyar dicsőség Pantheonját tartották, mint mind­megannyi fényes, fájdalom, most már sorra kidőlt oszlopok. A híres magyar történeti arisztokrácia a politikában nem vezette a magyar nemzetet. Csak azon tagjai szerepeltek a nemzet élén, kik a liberalizmus, parlamentarizmus és a magyar államiság terén harmóniába olvadtak a nemzet aspirációival. Az Andrássy Gyula által vezetett magyar whig-arisztokrácia és a nemzet kölcsönös hatással voltak egymásra. A hajdan feudális, később a birodalmi érdekekért és a régi ma­gyar közjogért küzdő arisztokrácia és a nemzet közt ellenben nagy űr volt mindig. Ezt az űrt azonban betöltötte a hazafiság és a kölcsönös tisztelet. A nemzet büszkeséggel tekintett tory­­arisztokráciájára, melylyel nem értett egyet, de melyben bámulta a fényes észtehetséget, a ha­­zafiságot, a nagy vagyont, a középkori Magyar­­ország nemes és impozáns megtestesülését. Mai­ A ■,PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Hogy ölték meg Mailáth Jánost ? (A „P­e­s­t­i Hírlap“ eredeti tárcája.) A lapokban, még a külföldiekben is,előfor­dult, hogy Mailáth György nagyapját is megölték volna a cselédjei. Hanem ez téves állítás, mert a meg­gyilkolt Mailáth János, honti földbirtokos, nem nagyapja Mailáth Györgynek, hanem csak ugyan­azon családból való, a székhelyi Mailáthok ne­mesi ágából. A meggyilkolt Mailáth János keres­­kenyi földbirtokos s a jelenlegi országbíró sze­rencsétlen vége között nagy a hasonlatosság s kü­lönösen feltűnő nagynak látszik a hasonlóság a körülmények között, a­melyek a két Mai­láth meggyilkolását előidézték. Egy zivataros nyári éjszakát követő regge­len a kerti házat, melyben egyedül hált, nyitva találták egészen üresen. Az ur, a­ki lefeküdt este, nem volt ott s ágya sem volt összegyűrve. Pedig a házbeliek, kik a főépületben háltak, éj­jel szépen elkísérték egész az ajtóig. Bizonyos, hogy bement abból a célból, hogy lefeküdjék. Reggel azonban nem találták s egy rezes láda, melyben pénzét tartotta, fel volt törve és az ezüst­nemű is eltűnt, pedig a család összes használatban nem levő ezüstneműjét itt tartotta. A család nem tudta mire vélni a dolgot s a pillanatnyi zavarban azt sem bírta kivenni a rejtélyes csellel szemben, mi történt ? Eltűnés-e ez, vagy rablógyilkosság ? Minden kö­rülmény mellett és ellen számos ok szólott. Ha csak eltűnt volna Mailáth János, miért vitte volna magával az ezüstöket s hogyan ennyi tömérdek ezüstöt egymaga ? Vagy pedig miért törte volna fel a lábát, melyben pénzét tartotta, hiszen ha ki akarta venni, tudta hogy a kulcs hol van elrejtve a ládától ? Ha azonban rablógyilkosság volt, akkor Mailáthot el kellett volna némíta­­niok a gyilkosoknak, mert kiáltott volna egyéb­­ként s kiáltására felriad az egész udvar? Ha pedig elnémítják, megölik, ennek is kellett volna, hogy nyoma legyen, vagy dulakodás vagy vér? A legkisebb áruló jel sem adta magyará­zatát, mikép történhetett. A vizsgáló bíró sem bírt­ semmit kisütni, noha az összes cselédeket befogdosták, kivallatták. A legkisebbke szál sem jutott a vizsgálat vezetőinek kezeibe. Végre mintegy két hét múlva, amire a kutatás nem volt képes, a játszó Mailáth gye­rekek megtalálták apjuk holttestét egy bedőlt pincében a hegy alatt, egészen rendesen felöl­tözve, és úgy, ahogy azon az éjen volt, midőn a főépületben elköltött vacsora után bement kerti lakába lefeküdni. A hivatalos boncolat egyetlen feltűnő kö­rülményt konstatált, hogy Mailáth János nem halhatott meg azon éjjel, mert beleiben az ételnemü semmi maradványait fel nem fedezték s úgy az a körülmény sem volt kizárva, hogy éhen halállal múlt ki. Teste semmi külső sérü­lést nem mutatott. Nyilvánvaló tehát, hogy Mailáthot előbb elcsalták valahová s csak azután rabolták ki a lakását. De ki csalta el, hova s miként s kik rabolták ki ? ezekre a nagy kérdőjelekre nem lehetett magyarázatul találni sehogy sem. S elmúlt húsz egész esztendő, feledés fá­­tyola is egészen elfödte a dolgot, már az embe­rek nem is igen emlékeztek a gyilkosságra, sőt a vizsgálati iratokat is régen penész födte, a midőn egyszer a Mailáth-család tagjai az oda­való papnál egy vacsorán vettek részt s az egyik közülök felismerte a cukortartót, hogy az elorzott ezüstnemükből való. Természetesen nagy zavar lett a társaság­ban s a pap azonnal megnevezte a helyet Pes­ten, ahol az ezüst cukortartót szerezte. A vizsgálat újra megkezdődött, az illető ezüstműves beismerte, hogy tőle való az edény, mely a gondviselés csodálatos útjain ismét visz­­szajutott abba a faluba s a család szemei elé. Arra is emlékezett az ezüstműves, hogy egy embertől vette valamikor, tizenöt-húsz év előtt de a személyét leírni nem volt képes. Hát a dolog mégis csak ennyiben maradt Mai számunk 20 oldalt tartalmaz

Next