Pesti Hírlap, 1883. április (5. évfolyam, 90-119. szám)

1883-04-01 / 90. szám

2­­ láth volt ez arisztokrácia dísze, typusa, legha­talmasabb képviselője. S Mailáthot temetve egyszersmind ezt az arisztokráciát temeti az ország. Régóta fogy a fényes gárda, melyre büszke lehetett volna a legnagyobb nemzet is, ami nővel, feudális arisz­tokráciájában, nem birt Ausztria soha. Ez a gárda adott államférfiakat nemcsak Magyaror­szágnak, de Ausztriának is. Ennek fénye impo­nált Bécsben. Ennek dynasztikus hűsége volt gyakran az összekötő kapocs az uralkodó ház és a nemzet közt. S ennek a gárdának büszke­ségét temette el ma a magyar nemzet, miután legkitűnőbb tagjai kidőltek a ragyogó sorból már rég. Hol vannak a Dessewffyek, a tiszteletre méltó agg, József, s a lázas reményeket keltő ifjú Aurél? Hol van Széchenyi István, aki bár forradalmár volt a tory-arisztokráciában, mégis ennek soraiba kell számítani? Hol vannak az idősebb Mailáthok s az idősebb Apponyiak ? A Józsikák, a Kemények, a Zichyek, Károlyiak, Barkóczyak stb? A régi gárdából az egyik Ap­­ponyi még él. Szerencsére, él még Sennyey is. De mind a kettő befolyás nélkül van a köz­ügyekre. Apponyit öregség, Sennyeyt betegség kényszeríti félrevonulásra. A történeti arisztokrá­cia elvesztette fényét, befolyását. Mailáth halála következtében pedig teljesen nullifikálva van. A kaszinóban még vannak arisztokraták, bárók, grófok, nagy urak. Ezeknek azonban a magyar politikára, a magyar közéletre nincs hatásuk Mert a nagy államférfiak, nagy szónokok, híres írók eltűntek soraikból. Nincs köztük egyetlen nagy író, államférfi, szónok. Az előtt tucat számra volt. Mailáthban tehát a magyar nemzet egy­szersmind történeti arisztokráciáját is gyászolja. A magyar államférfiak, szónokok és írók klasz­­szikus iskoláját, veteményes kertjét. Liberálisak és a demokrácia valódi hívei va­gyunk. Azon kevesek közé tartozunk, a­kiknek a szabadelvűségbe vetett hitük még meg nem rendült s nyíltan küzdenek a demokrácia zász­laja alatt. És mégis mi fejezzük ki mély fájdalmun­kat Mailáth ravatalánál, a magyar történeti arisztokrácia pótolhatlan vesztesége felett. Mi si­ratjuk Mailáthban a magyar történeti ariszto­kráciát. Harcolunk az arisztokratikus eszmék ellen az agrárius kérdések egész vonalán, a politikai és társadalmi eszmék egész területén. S a miért volna, ha egyszer a járási szolgabirót megint csak a véletlen nem vezeti rá. A szolgabiró ugyanis, ki fiatal ember volt és az előaktákat épen nem ismerte ebben az ügyben, Némethi nevű helységben egy P. Antal nevű jómódú emberhez szállt be vendégül. Noha nem ide szokott volt szállni máskor. Erre azon­ban az volt az oka, mert az ott lakó barátjá­val néhány nap előtt összekoccant. Vacsora után együtt borozgatott a szolga­biró a gazdájával s el akarja annak beszélni mint hirt, a papnál történt csodás feltalálását a cukortartónak. Nem is volt egyéb célja, mint hogy mulattassa ezzel. — Ismerte ön — kérdi a szolgabiró — a meggyilkolt Mailáth Jánost ? A gazda összerezzent s megijedve nézett a szolgabiróra, a­ki e sajátos nézésre szinte figyelmesen nézte vissza gazdáját. P. Antal remegni kezdett, kezeiből kiejtette a pipát a szolgabiró delejes tekintete alatt, mely azonban inkább csak csodálkozás volt még most is mint gyanú. Azon csodálkozott, hogy mi baja lehet ennek az embernek ? — Tudja-e, hogy az ezüstökből egy darab most visszakerült — mintha az isten ujja lenne. Most már hiszem, hogy meglesz a gyilkos is. Mit gondol? A gazda fölugrott székéről izgatottan. — Nem én . . . nem én. Én nem gyilkol­tam meg. Nem, nem­ harcolunk, ennek egyik oka az, mert arisztokra­tikus eszmék zászlóját bontogatják, arisztokrácia nélkül. Az arisztokráciát tolják előtérbe, fényes tehetségek nélkül. Csak az árnyat növesztik nagyra, fény nélkül. A történeti arisztokrácia fénye elhomá­lyosodott. Mailáthban kialudt annak legfényesebb napja. Ezért van nagy fájdalma a magyar nem­zetnek. Ezért volt oly nagyszerű, impozáns te­metése Mailáth Györgynek, minőt Deák halála óta nem látott Budapest. Ezért áztatta annyi köny a gyászravatalt, melyen a magyar történeti arisztokrácia legki­válóbb képviselője kezdte aludni örök álmát. Az Oláh irredenta az utolsó napok izgalmai következtében, ugyancsak dolgozik a határon innen is, meg túl is. — A brassói féktelen „Gaze­a Tran­­silvaniei”utolsó száma gyászkeretben teszi közzé az aradi püspök ismeretes mérsékelt körlev­elét, ki­fejezvén gyászát szóval is aziránt, hogy a román püspökök a magyar kormány rendőri közegeivé ala­­csonyitották le magukat. — A bukaresti „Tele­graful“ megint a Kárpáton túli Romá­­n­i­á­b­ó­l (Erdély) hoz egy levelet, melyben a Ro­mániában élő hegyentúli (erdélyi) románok „Kár­pát-társulata“ üdvözli odahaza (Erdélyben) lévő test­véreit azon erély miatt, a­melylyel a román iskolák megmagyarosítása ellen protestáltak a brassói, nagy­szebeni, kolozsvári, dévai, fogarasi abrudbányai, ba­­lázsfalvai és tordai gyűléseikben. A társulat egyben arra figyelmezteti Erdélyországot és szenvedő nővé­reit, hogy fiaikra — bárhol is legyenek azok — mindenkor számíthatnak. Az albán-montenegrói határháború, mely­nek jelei már hetek sőt hónapok óta mutatkoztak, csakugyan kitört, még­pedig minden hivatalos had­üzenet nélkül. Getinjéből ugyanis azt jelentik, hogy a montenegrói „krajna“ határőrséget a szerdára vir­radó éjjel 300 malicsori albán megrohanta, mire három óra hosszat tartó heves ütközet fejlődött ki. A montenegróiak visszaverték ugyan az albánokat, de 40 halottat és sebesültet veszítettek. Az albánok, a montenegrói forrás szerint 50 halottat hagytak az összeütközés színhelyén. PESTI HÍRLAP POLITIKAI SZEMLE.­ lyan megvalósítani törekszik Madagaskar és T­o­n­k­i­n­g ellen régóta tervezett akcióját. Az akció első célja : Tamatave, a Hova-biro­­dalom legfontosabb kikötő városa, melyet úgy lehet, már a legközelebbi jövőben megszállnak a francia csapatok. Addig a hittérítők diplomá­ciai ügynökök gyanánt serényen működnek s már is a sziget több törzsét nyerték meg a francia köztársaságnak. A sajátképein hadműve­leteket megelőzőleg azonban a francia kabinet körjegyzéket intéz a hatalmakhoz, melyben az akció célját és okait fogja kifejteni. Az indokok közt az is meg lesz említve, hogy az expedíció Ranavola királynő és tanácsadói megbüntetését is célozza. A tonkingi expedícióra vonatkozólag csak minap jelentettük, hogy csapaterősítések indultak útnak. Az angol felsőház tor­-pártjának vezére Salisbury lord, múlt szerdán Bir­­minghamban asztali beszédet tartott, melyben — miután a kormány írországi, egyiptomi és trans­­vaali politikáját szigorú kritika alá vonta — kijelentette, hogy a kormány örökös ingadozása által eljátszotta az ország bizalmát s azért re­méli, hogy a választókra való hivatkozás a kon­zervatív ügyet juttatná diadalra. Másnap Cham­berlain kereskedelmi miniszter is tartott beszédet Birminghamban. Feltűnést keltő beszédet tartott tegnap a német trónörökös a ,,Royal York“ című szabadkőműves páholy felavatásán. „Ama hu­szonöt év alatt — úgymond, — mely azóta el­telt, hogy mint tudatlan az önök soraiba lép­tem, arra a meggyőződésre jutottam, hogy mi­dőn a kor, melyben élünk, világosságot és fel­világosodást követel, a szabadkőművesség e törekvés elől nem zárkózhatik el. Nekünk kő­műveseknek nem szabad a kutatásban és vizs­gálódásban szünetet tartanunk, nem szabad a hagyományhoz, még ha drága és becses is ne­künk, azért ragaszkodnunk, mert örökül maradt ránk. Nekünk is kell, hogy az legyen jelszavunk : „Nem pihenni, de haladni!“ A pétervári hivatalos lap a varsói er­dészeti iskola tanulói közt elő­fordult zavargásokra vonatkozólag je­lenti, hogy az iskolában novembertől március elejéig folytonos gyülekezések és tüntetések vol­tak s a tanulók rendellenesen és félebbvalóikkal szemben kihívóan viselték magukat, annyira, hogy az előadásokat március elején meg kellett szüntetni. Az igazgatóság március 4-én a főiz­­gatók kizárását határozta el, mire a többi tanu­lók valamennyien azt kívánták, hogy ők szintén kizárassanak, mert ők egyetértenek a kizártak­kal. Ennek következtében 129 tanuló záratik ki, kik közül 54 elveszti azon jogát is, hogy vala­mely más iskolát látogathasson és csak 14 ta­nulónak szabad — ha az előadások ismét meg­nyílnának — az erdészeti iskolát ismét látogatni. Arábiából ismét nyugtalanító hírek érkeznek. Az assurok hatalmas törzse Yem­en­­ben (Boldog-Arábia) már többször véresen össze­ütközött a török csapatokkal. Török politikai körökben attól félnek, hogy a felkelés át­terjed Hedzsaszra s kikiáltják az arab függetlenséget­, mely az összes törzseket harcra fogja lelkesítni. _____________ Franciaországban ismét pénz­ügyminiszteri válságról beszélnek. Az a körülmény, hogy T­­­r­a­r­d miniszter Al­gírba utazott, adott okot lemondása hírére. Utódjául S­a­y Leót emlegetik. Feltűnt ugyanis, hogy Say második lyoni beszédében, melyet e helyen ismertettünk, igen optimisztikusan ítélte meg Franciaország pénzügyi helyzetét, a­mi­ből már most arra vélnek következtethetni, hogy nem idegenkedik többé belépni Berry kabi­netjébe. Franciaország — mint látszik — komo-Arca fel volt dúlva, szemei kidülledtek, s tétován, rémletesen forogtak üregeikben. A szolgabíró a gyanú, vagy inkább az inspiráció titkos hatalmától késztetve felkiáltott: — Pedig mindent tudok, te vagy a gyil­kos. Jobb, ha bevallasz mindent szépen. S P. Antal megsemmisülve összeroskadt s bevallott mindent, bevallotta hogy ő azokban az időkben ispánja volt Mailáthnak, ki igen rosszul bánt vele, és a cselédjeivel. Mindenki haragudott rá és gyűlölte. Ez sugalta neki azt a tervet, hogy Mailáthon boszut álljanak. Egy kocsisa, ki egyébkor üzeneteket hordott neki egy falubeli menyecskétől, a­kire szemet vetett volt, annak a szerelmi üzenetével kicsalta otthonról, a szőlőhegy alá egy rozzant viskóba — de ott nem a légyott várt reá, hanem az éhhalál. Hol­tan vittek el azután a pincébe s rádöntöttek a pince gádorából egy csomó földet. Mielőtt meg­halt, hozzájártak és boszantották. A lakásból rabolt holmikon osztozkodtak, hanem a nagyobb részt P. Antal kapta, mert a többieknek nem volt tudomása a ládából kivett összeg mennyi­ségéről, így beszélik azok az esetet, a­kik gyerek­korukban elbeszélni hallották, mert már körül­belül nyolcvanöt év futott le azóta s egykorú elbeszélője nem igen van. De még igy közvetett hallomások után is, mert beszélnek róla , érdekesnek tartották közölni. 1888. április 1. FŐVÁROSI ÜGYEK. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bi­zottságok hétfőn, ápril­ió - án a következő ház­számok alatt összeirt felek III oszt. kereseti adóját fogják tárgyalni: az I—II. ker. a Víziváros 1—45 régi számok, a VII. (belvárosi) kér. a 379­—400 uj hr., az V. (lipótvárosi I.) kér. a 750—753 uj hr., az V. (lipótvárosi II ) kér. a 986 —1000 uj hr., a VI. (terézvárosi) kér. a 3741—3766 uj hr., a VII. (erzsébetvárosi) kér. a 4992—5012 uj hr. a VIII. (józsefvárosi) kér. az 5971—6070 uj hr., a IX. (ferencvárosi) kér, a 9439 — 9479 új hr. számok alatt összeírt felek adóját. — Népesedési mozgalom a fővá­rosban. A fővárosi statisztikai hivatal heti kimu­tatása szerint i. é. március hó 18-ától március 24-kéig terjedő idő XII. hetén élve született 262 gyermek, elhalt 281 személy. Az élve született közt volt 167 törvényes, 95 törvénytelen ; nemre nézve 140 fiú, 122 leány. Halva született 8 gyermek, köztük 5 törvényes. A halottak közt volt 168 főnemű, 113 nőnemű. Egy éven aluli gyermekek száma 63. Ez év 12. hetében élve született összes 3245 gyer­mek, elhalt 2881 egyén. Születések arányszáma 1000 lakosra 33,1. Halálozások arányszáma 1000 lakosra 35,5. — Elhaltak kora 1 éves 63, 5 évig 37, 20 évig 12, 30 évig 21, 40 évig 42, 60 évig

Next