Pesti Hírlap, 1883. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-10 / 189. szám

Budapest, 1883. _________ V. évf. 189. (1629.) szám, Kedd, julius 10. Szerkesztési iroda: llenzetesi alak. BSK, SS­SH Budapesten, nádor-utca 7. sz., I. emelet, Egész évre. ,*•*••. 14 fk­t'f­ kr. íp|! hősi a­lap Kellem­i részét illető mindé. : Félévre..............................7 a — a MPTO mggmKW ^ _______ _ fO ||3 n» «■ mm közlemény intézendő. Netzredévre....................5 , 60­­ Rwj IRi (BPSig­HfHfei Ri | Vv ST* Bérmentetlen levelek csak ismert Egy hóra........................1 , *• a ftóáffiS® H Hfg * |*4 M |P. Pl il kezektől fogadtatnak el. Egyes szám helyben 4 kr. IL. if 11 Q IPV Ef B Bk WJffl Későtök vissza nem adatnak Vidéken s kr. || |PI 1| 11 gO §§ || M H® Kiadóhivatal: _____ EfeB gBj HH (pl! “'f ftij jPJ BH Budapest, nádor-utca 7. site. A »l Magyarország és a NagTrUig* d­at a BQ'W B B B IBH k­iill nagy képes együtt: _____ tézendők. egész évre ....... 20 frt. __ __ rá Hirdetések •: POLITIKAI NAPILAP, asbkss* Százalék nem adatik. 1 VldlllIUU J.1XVL AJ-LTLA . ^ ETDOLF HOSSE-nél FAMS-ban, 10, Elle Notre dame des Victoires. A tisza­eszlári bűnügy végtárgyalásáról szóló távirati tudósításunk első részét lapunk első mellékletén, második részét pedig itt a főlapon, a 2-ik oldalon kezdve, ta­­lálja az olvasó._____________________________ Az erkölcs nevében. Erkölcsi megdöbbenés az, a­mit a nyír­egyházai tárgyalás nem egy momentuma kelt. Scharf Móric vallott saját apja ellen. Vá­mosiné ma hamis tanúskodásról és hamis es­küről vádolta saját lányát. Egyik lélektani kép­telenség a másikat éri. Már Scharf Móric vallomása morális visz­­szatetszést idézett fel úgy a nyíregyházai tár­gyalási teremben, mint országszerte a közvé­leményben. Meghalt a vér minden jóérzésű szívben, mikor a fiú ridegen tesz oly vallomá­sokat, melyek apját akasztófára juttathatják. Antiszemita és nem antiszemita egyaránt meg­döbbenést érzett. Mert mindenkiben elvégre is legerősebb az emberi moralitás érzése. A fiúi vonzalmat megköveteli még azon apa irányában is, a­ki ölt, rabolt, a­ki az akasztófa jelöltje. Elitéli a gyermeket, a­ki szülőjét a vérpadnak szolgáltatja át, habár a szülő erkölcsi szörnye­teg, az emberiség átka is. De Scharf Móricra azt mondták : ő kivé­tel. Millió és millió eset közül egyben akad fiú, aki bevádolja, főbenjáró bűntett miatt, apját a törvényszék előtt. Magyarázták ezt a tünetet különbözőképen. Mondták, hogy Scharf Móric egészen sajátságos lény. Agya másként képző­dött, mint egyéb közönséges halandóé. Mondták azt is, hogy Scharf Móric rendszeresen be volt tanítva vallomására s a zsidók elleni gyűlöletre. Az apostaták hevével támadt azután saját fele­­kezete ellen. Gyűlölte a zsidóságot, s ebben aty­ját. El akarta veszteni azt és ezt. Melyik igaz e feltevések közül ? Vagy mindannyiból igaz-e valami — ezt nem vizs­gáljuk. Annyi kétségtelen, hogy Scharf Móric még ma is lélektani probléma, melyet még nem sikerült megfejteni. Talán nem is lesz meg­fejtve soha. És ime előáll a megfejtetlen lélektani pro­bléma mellett a másik. A Scharf fiú mellett Vá­mosiné ! Ennek koponyája nem tüntet fel semmi rendkívüliséget. Agyveleje úgy képződött, mint más pár asszonyé. Nem is volt közigazgatási fogságban egy esztendőn át. Nem végzett szel­lemi gimnasztikát. Nem mondhatja rá még a legszenvedélyesebb gyanú sem, hogy erőszakkal oltották ki belőle a családi érzelmet, hogy el­fojtották benne a vér szavát. És íme ez is saját vére ellen vall. Hamis esküről és hamis tanúságról vádolja saját le­ányát. A fegyháznak akarja átszolgáltatni a saját véréből való vért. Mert leánya azt val­lotta, hogy látta Solymosi Esztert a gyilkosság napján délután 1 órakor. Mentő tanú. Ha ugyanis Solymosi Eszter még élt a mondott időben, akkor Scharf Móric meg van cáfolva. Akkor vagy hazudott, vagy rémlátománya volt, mert szerinte a gyilkosság 11 és 12 óra közt követtetett el. Ezért volt fontos tanú a védelemre nézve Vámosi Julcsa. De ime, előáll a tanúnak saját édes­anyja. Azt mondja a bíróság előtt, hogy aki igazat val­lott, az Scharf Móric s a­ki hazudott, tehát ha­misan tanúskodott, az saját lánya, Vámosi Julcsa. Ki képes mindezt megfejteni ? Mily erkölcsi kényszer bírhatja rá Vámosinét, hogy saját lá­nyát pellengérre állítsa, a törvény sújtó karjai közé dobja még azon esetben is, ha Julcsa csakugyan hazudott és hamisan tanúskodott.? Mikor volt az igazság és meggyőződés hatalma nagyobb a vér őseredeti hatalmánál ? A való fölfedezésének vágya az anyai szeretetnél? Vagy azt kell föltenni, hogy a római jel­lemek csodálatosan elszaporodtak a Tisza part­ján. A Gradiusok anyjának szelleme új életre ébredt a tiszavidéki pórasszonyokban. Sőt ez sem magyarázna meg minden tünetet, nem magyarázná meg különösen Vámosiné maga­tartását , mert hiányzik a hatalmas erkölcsi motívum, mely az ó­kor herosainak nagy elha­tározásait létrehozta. Vagy pedig hinni kell a sajtóban fel-fel­­merülő s a védő ügyvédek által nyíltan formu­­lázott feltevésben, hogy Nyíregyházán vagy másutt tanú­ kikészítő szövetkezet van ? Hogy hol van s kikből áll az, megmondani senki sem tudja. Mi annál kevésbbé tudjuk. Levegő­ben függő vád az is, mint a többi száz, a többi ezer. De tudunk valamit, s ezt határozottan tudjuk. Ez az, hogy létezik két harcban álló ellenség Nyíregyházán, sőt egész Magyarorszá­gon. Ellenség, mely küzd megengedett és meg nem engedett eszközökkel. Irtó háborút visel egymás ellen, heves hullámzásban tartja a köz­szellemet, pressziót gyakorol a véleményekre, befolyást a szellemekre. E két ellenfél : az antiszemitizmus és sze­­mitizmus. Az elsők a sakterek elítélésére tör minden áron. A második megmentésükért küzd minden eszköz fölhasználásával. S az ellentétes áramlat a Tisza partján csap össze leghevesebben. Ott befolyásolja leg­inkább a véleményeket és szellemeket. Lehet, hogy Vámosi Julcsát megverték, többet ad Eötvös Károly, mint az egész falu tanúságára. Bezzeg keveset ad ezekre a jó derék urakra, ha olyan járatban találja, a­hol ártanak. Csodálatos mi módon láthatták kéknek az eszláriak az ismeretlen hulla szemeit, még azok is, a­kik előzőleg azt vallották, hogy barna szeme volt ? Honnan támadhatott várjon ez a zavar? Onnan-e, mert paraszt észszel csak annyit tudtak, hogy nem Eszter a hulla, s mert az Eszteré bogár-fekete szem volt, ennek eo ipso szőkének kell lennie s igy kell bevallani a törvényszék előtt, hogy a valóságos igazság (mert van már nem valóságos is) kitudódjék. — Rosszul voltak kitanitva , Farkas Gábor uram nem elég okos ember — vigyorogtak kár­örvendő arccal a védők. Pedig épen ez mutatja legjobban a ki nem tanítást, mert ha tanítják, okosabb vallo­másokra tanítják. Ezt az összezúzó erejű ellen­mondást csu­pán úgy lehet magyarázni, hogy valamelyik vi­­cispán erejű nénémasszony Eszláron addig-ad­­dig bizonykodott a szóval: nem Eszter a hulla, hogy elővette argumentumnak a szőke szem­öldököt és kék szemeket is, tulajdonkép véle­ményének erősítésére,­­ de eredményében a gyenge paraszt emlékezetek megrontására. Mert annyiszor hallhatták a többiek, hogy lassan­­lassan az ő szemeivel kezdtek látni. A hulla felismerésére vonatkozó tárgyalás két érdekes tanút vetett fel, ezekkel s azzal, amit mondanak, nem érdektelen megismerkedni. Az egyik Szakolczai Julcsa, egy girbe-gurba képű pohos vászoncseléd. Egészen formátlan ; a a feje nagy, a nyaka rendkívül vékony. Fiatal A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A kék szemek. (Nyíregyházi tárca.) Irta: Scarron. A harmadik hete már­­ ott vagyunk, hogy még mindig nem tudni hosszát végét az eszlári pörnek. Hanem a homály tisztulni kezd. Az utolsó három nap határozottan a védelemnek kedvezett. Egy dolog már bizonyosan áll, hogy a saktereket elitélni nem lehet. Három nap előtt még úgy nézett ki a do­log, hogy bajos volt a nagy útvesztőből kiiga­zodni : kinek van igaza, kinek nincs ? Egy ilyen szomorú thema fölött is elmél­­kedő ember így szólt a törvényszéki elnökhöz : — Legjobb volna nagyságos uram kom­promisszumra lépni a zsidóknak a keresztények­kel ebben az összegubancolt ügyben. Be kellene tenni a Szeyffert kalapjába két cédulán a fel­mentő és elmarasztaló ítéleteket, aztán hadd húzná ki Ónody Géza , melyiket applikálja a törvényszék. Ma már vigabban lélekzenek a zsidók s mindezt a nagy csodát a „kék szemek“ idéz­ték elő. Sok bajt, sok örömet okoztak már az em­beriségnek a kék szemek. De soha annyit, mint most az egyszer. A per első részét Móric tartotta a vállán Adásként, a második részt, a komplikáltabbat Matej Ignác. Ezen a két kacsalábon forgott a vár — ahogy a mesékben szokás mondani. Az pedig itt igen helyes hasonlat, mert ez a pör is nemsokára mese lesz, mióta a vár a kártya­várrá olvadt. Móric és Matej voltak az oszlopok , az agnoskálás volt a bástya. Innen el lehetett sütni a legnagyobb ágyút, melynek dördülése megrez­­zentette az ellenfeleket. Az anyától, a­ki holt leányára rá nem ismer, nincs appelláta fórum. Hiába csődíti ide Eötvös Scheuthauer, Virchow uraimékat. Hiába kérdi minden védő : „Ha nem Eszter volt, mond­játok hát meg, ki volt a dadai hulla, míg a szive dobogott ?“ . Hiú kérdés lett volna ez csak. Az anyának joga van azt felelni: „Semmi közöm nekem a ti dadai hullá­tokhoz, akárki volt. Én a saját gyermekemet ke­resem, a­kit a szívem alatt hordtam. Adjátok vissza gyermekemet bírák ! Ti ide dobtok ne­kem egy testet. Nem ismerem. Nem kell. Ez nem az enyém.“ . . . Mit ér ilyen szavakra feleletnek a világ összes szakértőinek tudománya ? . . . Ez tette majdnem lehetetlenné a tisza­­eszlári rejtély teljes kiderítését. Nem is volt már remény hozzá. Hanem a fátum úgy akarta, hogy az anti­szemitizmus diadalát megrontották a közbejött kék szemek. Eleven leányok kék szemei csináltak már nem egy drámát, a­mióta ez a világ jár, — de egy holt leány kék szemei, — ki számítana az ilyenekre? S ezeknek a kék szemeknek is az volt tulajdonkép a bajuk, hogy inkább fekete szemek valának. A dadai csonkásban kiállított jegyzőköny­vekben legalább ilyen színűre vették fel azokat azok a becsületes, tudós, derék urak, a­kikre Mai számunk 18 oldalt tartalmaz.

Next