Pesti Hírlap, 1883. augusztus (5. évfolyam, 211-213. szám)

1883-08-01 / 211. szám

4 PESTI HÍRLAP, 1883. augusztus 1. mondja — tehát kellett, hogy tudakozódott legyen — Bátoriné mosott is. Már tel. törvényszék, nincs oly zsandárkor­­don a világon, mely a polgárasszonyt saját házá­ban úgy megtartja, mint ha sütéssel és mosással van elfoglalva és megóvja attól, hogy valamit meg­halljon, midőn az egész cselédség énekel. De őri­zetlen sem voltak, ott volt ez a két koldus asszony és ott volt a hulla őrizetére Wolfner, a­ki ott fe­küdt egész délután. Bizonyosan hivebb kezekre az az őrizet nem bízathatott, mint magára a tettei­re. Tizenöt órán át hallottuk mind­azokat, melyeket a védelem a végből elő­adatott, hogy a vádat, melyet maga a vádhatóság állított föl, megdöntse; de ennyi időn keresztül én legalább hiába vártam, dacára annak, hogy Eötvös védő úr e tekintetben némi ígéretet is tett, hogy egyáltalán legalább lehetőségét, valószínűségét meg­magyarázza annak, hogy mint Scharfné kérdezte, hova tűnt el azon leány. Miután ezt nem tette, sőt e kérdésre azzal felelt, hogy bebizonyítva látja azt, hogy Eszter azon napon meghalt, kimutatta lehetet­lenségét annak, hogy Eszter más után, mint a vád­beli tényben foglalt utón, meghalhatott volna. Azt mondják: csoda-e, ha e vád egyáltalán származhatott , hiszen maga az anya javasasszo­nyokhoz járt, hogy megtudja szerencsétlen leányá­nak sorsát. Itt van az egyik ok, tek. törvényszék, amiért bevezető beszédemben bátor voltam hivat­kozni arra, hogy a vád képviselete hiányzott; ha másképen lett volna, a t.­védő úrnak nem állt volna módjában erre hivatkozni, mert bebizonyítha­­tólag Solymosiné nem saját jószántából ment a ja­vasasszonyhoz, hanem azért, mert a zsidók biztat­ták, mert azáltal akarták elhitetni vele, hogy leánya valahol él, jó módban valahol tartózkodik. Szárma­zik ez igyekezet azon időből, midőn a t.­védelem nem ezen az úton haladt, mint ma, hanem azon, hogy mindenáron tettest akart szerezni, tehát nem a ba­bona szüleménye volt az utazás, hanem természe­tes következése azon zsidó törekvésnek, mely e bűntettet elpalástolni igyekezett. Az alibi-kérdés felett elsiklott a védelem, a bűnügy ezen főmomentumát úgy­szólván teljesen mellőzte. Eötvös védő úr tegnap csak arra hivat­kozott, hogy hogyan tudnám én meg ő bebizonyítani alibinket, ha azt kérdeznék, hogy múlt évi május 15-én mit csináltunk. Ha előttem nem volna a példa, hogyan ? Bizony nem tudnék rá felelni. Ha­nem így egyszerűen azt mondom : elmennénk szé­pen Eszlárra a zsidókhoz, megkérnék őket, hogy tanúsítsák alibinket, és ők valószínűleg ugyan­azon emberbaráti szeretetből, mint ezeknek, meg­tennék. De hogy a tekintetes törvényszék elfogadná­­­, hogy az való bizonyíték e ? Midőn Szüszmann megkérdeztetvén, talán két hét múlva, ki volt ezen és ezen a napon vendége, határozottan kijelenti, hogy Buxbaum nála nem volt, 7 hónap múlva pedig már ez nemcsak eszébe jut, sőt erre még tanút is tud állítani. Varga Katinak egyébiránt még egy más körülményre is kellett volna tanúskodni, ez a Ha­­talóczky eset. Igaz, hogy a védelem azt mondja, hogy ez csak az igazságra taníttatott ki; ez az elő­adás ismét csak az érintettem túl mód-morál, mon­dani valamit és elhallgatni valamit, mert ha Hata­­lóczkynak ezen vallomására méltóztatott hivatkozni, méltóztatott volna tovább menni, és elmondani azt is, hogy azt mondták neki, hogy valld meg az iga­zat, a­mit neked Szüszmann mondott. Ezért volt a tanúvallomás szükséges, ezért provokálta a védelem. Jelentősége tehát ezen alibi bizonyításnak itt már többé egyáltalában nincs. És itt szükséges, hogy helyreigazítsam Fried­mann védő úrnak azon előadását, mintha én egy­általában tagadásba vettem volna azt, hogy zsidók­nak átaljában tanuskodniok lehetne. Én nem ezt mondtam, hanem azt, hogy ezen speciális eset­ben nem lehet tanuskodniok és hivatkoztam e te­kintetben arra, hogy érdeklett fél mind egytől egyig. Kétségbe vonatott azon általam előadott kö­rülmény is, hogy Scharf József és Wolfner April elsején a védbeli tény elkövetése napján egymással beszélgettek volna, hogy ebből még baj lesz; any­­nyival nagyobb súlyt, fektetek én e körülményre, mert az a valósággal szemben kétségbe vonatott, mér­pedig hogy ez valóság, kiderült nagyon hatá­rozottan akkor, midőn a tárgyalás másodnapján a helyettes kir. főügyész közvádló úr kérdésére Scharf és Wollner nyilvánosan és határozottan elmondták. De hát a védelem azt mondja, hogy a törvényszék előtt vallomás nincs, az visszavonatott, hogy törvé­nyes-e a visszavonás és van e annak oly ereje, hogy az elődbi vallomást semmivé tegye, ennek megbírálását a tek. törvényszékre bízom, a­mely bizony­nyal igazságosan meg fogja azt ítélni. Nem hallgathatom el azonban azon feltűnő kö­rülményt, hogy Hersko vallomását nem azonnal, a­mint szabadon bocsáttatott, hanem két hó múlva vonta vissza. Hogy miért vonta vissza, azt tudjuk egyik tanú vallomásából, a­ki megmondja, hogy a tutajosoknak a megérdemlett bérük csak azon felté­tel alatt fizettetik ki, ha ők azt a bizonyos jegyző­könyvet, úgy, a­mint a zsidók kívánják, kiállítani fogják. Smilovics Jankel is visszavonta vallomását nem gyanúsítok senkit, ez távol legyen tőlem, de mindenesetre föltűnőnek kell jeleznem azt a körül­ményt, hogy ez oly időben történt, midőn már a vé­dők egyikével értekezett. Legalább igen közel fekvő a gyanú, hogy értekezett. Eötvös : Kivel ? Szalay : Épen Eötvös Károly védő úrral. Eötvös : Nem igaz ! Szalay : Igen valószínű, hogy vádlottal érte­kezett. Eötvös : Az nem igaz! Elnök: A törvényszéki tárgyaláson az ilyen kifejezés egészen szokatlan. Szalay : Egyébiránt, hogy mi oka volt val­lomásának visszavonására, azt ő maga a tárgyalás 10-ik napján egyszerű kijelentéssel igazolta: Nem voltam úgy kitanulva, mint most. Különös az is, hogy mentő tanuk is csak akkor jutottak eszébe; oly tanukra hivatkozott, a­kik nem alibijét bizonyí­tották, hanem bizonyították hamis hivatkozását; azt állította Smilovics, hogy Grosznak nem tudom én melyik szobájában hált s a tek. kir. törvényszék meggyőződött arról, hogy annak csak egyetlen szobája volt, következéskép, hogy azon ember nála nem is lehetett. De nem folytatom tovább. A bizonyítékok horderejének mérlegelése a tek. kir. törvényszék hivatása. A vád részéről ha­tározottan kijelentetett, hogy alakszerű bizonyítékok ez ügyben elégségesek, különben nem is képzelhető, hogy máskén Magyarországon kir. törvényszék által vádhatározat hozatott volna. Hogy ezen bizonyíté­kok benső értéke felett kétely támadt-e ismét, a tek. törvényszék fogja meghatározni. De én azt hi­szem, hogy a határozat nem lehet más, mint ked­vezőtlen a vádlottakra nézve, már csak azon egyet­len indokból is, hogy azokhoz, a­melyek a vizsgá­lat alatt előfordultak, az a bebizonyított tény járult, hogy a vádlottak mentségekre hamis tanukat állí­tottak. És itt befejezhetném előadásomat, ha nem volna lehetetlen némelyeket elhallgatnom, a­melyek tegnap itt előadattak. Nagyszerű és szép hivatás, számos a példa hazánkban reá, midőn férfiak feláldozták társadalmi állásukat, feláldozták családjukat és életöket, hogy megvédjék a jogot és igazságot. Nem vonom két­ségbe, hogy ezek az indokok, a­melyek Eötvös Ká­roly védő urat a védelem elfogadására késztették. Egyátalában hatáskörömön kívül esnék ennek még csak megérintése is, hogy ha ő ezt tegnap maga nem említi. Magyarország rónáin, áldott rónáin, szőlőko­­szorúzta bércein uralkodott egy nép, melynek őse nem Ábrahám volt, és ide jön egy faj s kiűzi ősi hajlékából. Tán a szegény polgárember uzsorásko­­dik-e a zsidón? A szegény földbirtokost, a­kinek ősei vérrel szerezték meg az udvart, nem zsidók hajtják-e ki ebből az udvarból ? De hátha Eöt­vös Károly védő úr előáll és védi a zsidót, hogy ki ne pusztuljon, véghetetlenül természetesnek találom. Elnök: Mindez a jelen tárgyalással semmi összefüggésben nincs, sem a személyre, sem a tar­talomra nézve; tessék tehát más pontra áttérni. Szalay: Bocsásson meg nekem a nagyságos elnök úr, ha határozottan visszautasítom mindazt, a­mit az antiszemitizmusról mondott. Az antisze­mitizmus nem támadás, hanem védelem és e vé­delmet meg nem akadályozhatja senki sem a vilá­gon, ha még százszor és ezerszer annyi ereje lesz is, mint Eötvös védő urnak, mert megtörtén­­hetik és ha szükséges, megtörténik, hogy az, aki a rohanó szekér kerekébe kapaszkodik, azt a szekér agyontiporja, de oly földi erő nincs a világon, a­mely azt mentében megállítja. És most átadom a tövényszék a szót el­lenfelemnek, párbaj ez itt, istenítélet, egyfelől van­nak a gyilkosok és védők s azon paizs, melyre piszkos betűkkel e szavak vannak írva: „aurum omnia sanat“, másfelől itt van a szegény özvegy, megfosztva öregsége gyámolától, szemefényétől, gyer­mekétől, a fájdalom hétszeres dárdájától átjárt szívvel, keservével, szegényen, de méltóságteljesen, hallgatagul, de mégis oly beszédesen; ki védi meg ezt az ügyefogyottat ? megvédi az alázatosak istene, ki itélen, elevenek és holtak, igazak és bűnösök fölött, a­ki most is tartja szent kezében a mérle­get, a melyben e szegény asszonynak egyetlen ki­sajtolt könnye, az ártatlanul kiontott vérnek egyet­len csöppje többet nyom, mint az egész világnak a bölcsesége, kincse. Braun Lipót (Lébi): (feluju­k) Én nem va­gyok gyilkos! Elnök: Vissza kell utasítanom a kifej­ezést, hogy ,.gyilkosok"­, mert vád­­lottak még nincsenek elitélve s e kifejezést csaki; akkor lenne szabad használni, ha már jogerős it£ let volna. Szalay : Én a tek. királyi törvényszéktől íté­letet kérek. Eötvös válasza. Elnök: A védelem részéről van-e észre­­vétel ? Eötvös : A magánvádló úr fejtegetéseire é­n hasonló fejtegetésekkel felelni nem fogok, hanem kötelességemnek tartom a tek. kir. törvényszék ke­­gyes engedelmével azon valótlanságokat, a­melyeket a t. magánvádló ur az iratokra való téves, nere akarom mondani hamis hivatkozása itt feltárt, egy­szerűen, a legrövidebben és a legkevesebb szavak­kal nem visszautasítani, hanem helyreigazítani, de csakis azokat, a­melyek a fenforgó bűnvizsgálati­­ügyre és annak egyes részeire vonatkoznak, mert azokra, a­miket Voltairról, a talmudról, Mózes öt könyvéről, és a pápákról beszélt, én nem fogok kiterjeszkedni, mert azok felett ítéletet mondani nincs a tek. törvényszék hivatva. Mindenekelőtt azt mondta magánvádló úr —, s ez egy személyes megjegyzés a tek. kir. törvény-,­szék engedelmével — hogy a­mit én a bazini vér­vád felől és a damaskusi vérvád perről mondtam, azokat zsidó krónikából olvastam. Tisztelettel kijelentem, hogy ez nem igaz. A damaskusi dolgokat én többek közt abból a Tay­­lorból olvastam, melyet itt a magánvádló forgatott és ott ő is megtalálhatta volna, és miután, mint látom, ő tekintélynek ismeri el Taylort, tessék azt elismerni ebben is. A­mi pedig a bazini dolgokat­ illeti, erre nézve Magyarországról nem a zsidók által, hanem kiváló magyar emberek által írt tör-­ ténet — nem is egy példányban — ad felvilá-­ gosítást. Azt mondta magánvádló úr, hogy én tegnapi előadásomban azt állítottam, hogy az adipocera, csak vízben képződik. Tisztelettel megjegyzem, hogy ez sem igaz! Én azt szóval sem mondtam, tegnap nem is mondhattam, mert tudom, hogy nemcsak vízben képződik. Egyátalán adipoceráról nem be­széltem, csak megemlítettem, hivatkozással a m. kir. tudományos egyetem tanárainak itt a törvényszék előtt kifejtett nézeteire. Megjegyzem egyébiránt, hogy adipocera képződik vízben, vizes földben is, arra nézve azonban, a­mit a magánvádló úr állított dr. Mihálkovics és társaira való hivatkozással, hogy az adipocera képződhetett és képződött a tiszaesz­­lári temetőn is, megjegyzem, hogy az nem igaz, mert ők világosan azt mondták , hogy nem lehetetlen, hogy képződhetett ott is, de nem valószínű; azt mondták, az adipocera képződése, ha mér megkez­detett a vízben, tovább folyhatott a t­­eszlári teme­tőben is. Tessék megnézni a nyilatkozatokat és azokat helyesen citálni. Azt mondta magánvádló úr, hogy dr. Kovács József mindenben helyben hagyta dr. Trajtler úr és társainak látleletét. Tisztelettel m­eg­­jegyzem, hogy ez nem igaz, mert dr. Kovács Jó­zsef azon nyilatkozatában, melyet én az ira­ok mellé csatoltam, és mely ott szemlélhető, a többek közt kimondotta, hogy azon vélemény, melyet dr­. Trajtler és társai adtak, sok tekintetben indokolat­lan túlpozitiv s adatokon nem nyugszik, kimondot­ta a dr. Trajtler és társai által felvett látlelet azon pontjára, melyben az agyállomány van leírva, hogy ez előtte nem látszik igaznak ; kimondotta, hogy a kor megállapítása nincs indokolva semmivel, mert azon látlelet alapján az ép úgy lehet 15 éves, mint 30 éves egyén hullája ; különö­sen megrótta dr. Kovács azt, hogy a geni­­tális részek ezen látleletben leírva nincsenek és igy tovább van ötven pont is, mellekben eltérnek és pedig erősen eltérnek dr. Kovács .úr néze­tei dr. Trajtler ur és társa nézetétől. Továbbá arra utal magánvádló ur, hogy Scheuthauer ur jan. 9-ikén a tek. kir. törvényszék elébe terjesztett vé­leményében azt mondja, hogy az egyének csontfej­lődései, viszonyai a nem tekintetében még nincse­nek tanulmányozva, itt a tek. törvényszék előtt tett nyilatkozatában pedig már kifejtette, hogy igenis a nem különbséget tesz a csontok kifejlődésére nézve. Ez a hivatkozás sem helyes. Tisztelettel je­lentem ki, s mellékesen jegyzem csak meg, hogy azt a január 9-ki szakértői véleményt nem csak Scheuthauer profit-Sior, hanem Mihálkovits és tár­sai is aláírták. Miamellett abban a véleményben is meg való

Next