Pesti Hírlap, 1883. augusztus (5. évfolyam, 211-213. szám)

1883-08-02 / 212. szám

Budapest, 1883.____________________________V. évf. 212 (1652 ) szám_________________________ Szerda, augusztus 2. J .... . . Szerkesztési Iroda: Előfizetési árak. HRPSt* USB HEJ Budapesten, nádor-utca 7. u­., 2. m­elet, Egére évre.....................U frt — kr. Bpfr.'áLtajá KUj Ey kori a lap szellemi részét illeti minden Félévre. . .............7 „ — , W H BS •» rrsrr­i, raj mU közlemény intézendő. Negyedévre..................3 „ 60 , W Qf B88H A PtH RB Hf IjSIá » 3BK A Bérmentetlen levelek eeak itmert • bsm vk:° ■ 1# i IP IT I mm ISI ak D “ati BgT*iVi«ken s'kr. ÍÉ' ÉP§ ^3 Ét ÉT Él ÉÉ wlÉk H Mii Kiadóhivatal: _______ js® pa np V;j Pl jp» SsS 23 SgJ r® BB Budapest, nádor­ utca 7. szám. A „Magyaromig és a Nagyvilág“ elad fl ^0? H i ■ ■■■ ItiBli nagy lépee lappal együtt: tézendük. egész évre ....... 20 frt. \ Hi d té 1c POLITIKAI NAPILAP «üssStísrys«, V’ , A WJji i iikiTJ. llikl XX-il ■,»*>/ RUDOLF MOSSE-nél PARIS-ban §zazalek nem adatik. 40, Rue Notredame des Victoires. jr—-----------------­ Ischia. Kell valaminek lenni, ami még az ellen­ségeket is tesvérekké teszi. Kell valaminek len­ni, a­mi emlékezetébe juttatja az embernek, hogy mindenki Isten teremtése s a szerint kell elbánni vele. Kell lenni olyannak. Ha nem volna, rég fölfalta volna már egymást az em­beriség. És van is. Mint valami villám szele, úgy csap rá az ember szívére, megdöbbenti és azt súgja neki titkos szellemnyelven: testvéred még az is, a­ki üldöz, az is, akit üldözöl. Jézus magasztos tana ellenállhatatlanul kényszerítő erővel nyű­gözi meg lelkedet és kényszerít, hogy szánd meg, hogy szeresd meg, a­kit gyűlölni szeretnél, a­kit gyűlölni szilárd elhatározásod. Fájdalom, hogy ami az emberi közös össze­­tartozandóság érzetét világos tudatunkba hozza, az olyan nagyon, de nagyon szomorú. A­mi e csodát eredményezi s millió meg millió embert kényszerít egyforma nemesen érezni: rendesen valami megdöbbentően nagy csapás. Ha egyes embert, vagy egész nemzetet olyan szerencse ér, hogy sikerült valami oly fölfedezésre jutnia, vagy oly vívmányt elérnie, melynek hasznát veszi az egész emberiség : csoda, de úgy van, hogy az rendszerint alig kelt a többi emberben, a többi nemzeteknél nemesebb indulatokat. Többnyire az irigység, a féltékenység az, a­mit előidéz s az a rut haj­lam, hogy kisebbíteni igyekezzünk érdemét, el­lensúlyozni várható jó eredményeit. Nem volt még a történetben arra példa, hogy például Amerika fölfedezéséért, a nyomdászat, a gőzgép, a villámhárító, a vasút föltalálásáért, az emberi jogok érvényre juttatásáért más nemzet öröm­nek adott volna kifejezést. De ha nagy csapás ért valamely embert vagy nemzetet, azonnal megjelent a vigasztaló részvét, részt követelt fájdalmában s ha nem le­hetett fölszántania, a szenvedőnek könyeihez ve­­gyité a maga könyeit. A nagy szerencsétlenségeknek megvan az a fájdalmat ellensúlyozni akaró jó oldala, hogy köze­lebb hozza egymáshoz a távol álló s meleg érzetre dobbantja föl az egymás iránt hidegen érző szi­veket is. Még ha gyűlölt ellenségedet éri is nagy csapás és te jó ember vagy, megesik a szived rajta és azt mondja benned valami, de ezt már meg sem érdemelte meg, szegény! S mihelyt könyörületet érzesz irányában , abban a pillanatban meg­szűntél ellensége lenni, embertársa lettél ; felebarátja, akiről azt tanítja a legmagasztosabb vallás mestere : szeresd, mint tenmagadat. Olaszország nekünk nem ellenségünk. A len­gyelen kívül alig van a világon nép, mely felé annyi őszinteséggel fordult volna a magyar nem­zet rokonszenve. A korbács, mely a rabszolgá­kat kergeti, nem egyszer kergeté fiainkat szem­be az olasz nemzet gyermekeivel. De mihelyt saját elhatározásukat kínálkozott alkalom követ­niük : a fölszabadulásáért küzdő olasz maga mellett és nem magával szemben találta a ma­gyart. Ma is büszkeségünk az nekünk, hogy az olasz függetlenség, az olasz egység fennen ra­gyogó épületéhez mi nekünk is megengedő a végzet hozzá­járulni néhány homokszemmel. Tettük azt, nem mondjuk, hogy teljes ön­zetlenül. Hiszen ha olyanért küzdünk, mint a szabadság, az emberi nem közös ideáljáért küz­dünk akkor s küzdünk abban a reményben, hogy a közösből nekünk is kijut a magunk ré­sze És az olasz szabadságért viselt küzdelmünk­ben még az a tudat is lelkesített, hogy vissza lesz az fizetve mind, ha majd a mi szabadsá­gunk kivivására kerül a sor. Tudtuk, hogy csak kölcsönbe megy s hogy a szabad olasz nemzet nem marad adósunk azzal, amit mi nyomorú­ságunk napjaiban neki hiteleztünk. Az együvé öntött vér szent keresztségén ment keresztül a mi kettőnk testvérisége. E vér kötelékét nem oldhatja fel soha számító diplo­maták hideg intrikája. Nemzeti tradícióvá lett mind a két nemzetnél, hogy egymást szeresse. Nem ellenséget, hanem testvért sújtott most egy vérfagyasztó nagy csapás, mely bor­zalmasságával bizonynyal részvétre fogja han­golni Itália iránt még azokat is, a kik talán nem szerették. Olyan szerencsétlenség sújtotta, a mely ellen még nem talált föl emberi elme védekezést. Viz, tűz, levegő ellen még van me­nekülés s gyakran küzd meg haragjukkal az emberi gyarló erő is sikeresen. A föld haragjá­val szemben tehetlenül állunk; azzal szemben nincs más sorsunk, mint csak a megsemmisülés. És Itáliában a föld indult meg a gyönyörű ország egyik legbájosabb része alatt. Ischia mo­solygó szigetét elpusztította a földindulás. És elpusztította rajta a „fürdőhelyek királynőjét“, Casamicciolát. Ötezernél többre mondják a halottak számát, a­kiket az összeomlott há­zak düledékei alól eddig fölásni sikerült. Ugyan­ennyire, ha nem többre, a béna, csonka koldu­sokká nyomorított szerencsétlenek számát. S az elpusztultak között sok van ott Olaszország vi­rágjából, szine-javából. Casamicciola az olasz előkelőség nyári találkozó helye volt s ma Ró­mában, Nápolyban alig van jelentékenyebb csa­lád, mely a szigeten nyomorultul elveszett va­lamely tagjában keserű veszteséget ne siratna. A­mióta az elemek által okozott katasz­trófák történetét jegyezzük, egy sincsen közöt­tük, mely emberéletben annyi áldozatot követelt volna, mint az ischiai. Herkulánum és Pompeji A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Mesék a „meséről.“ — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A közvélemény. Hol volt, hol nem volt, valahol valami re­­gés országban egy csoda órát csináltak az ottani kitűnő órás mesterek. Az óra jól járt és az egész környéknek mutatta az időt. Az órások gazdájának egyszer légyottja volt, nehezen várta hölgyét s parancsolt az órásoknak: — Menjetek, igazítsátok meg az órát, hogy siessen egy kicsit. Az órások meg tudtak úgy igazítani, hogy sietett. És ez igen gyakorta megtörtént. Egyszer azonban úgy fordult a kocka, hogy az órások gazdája édes pásztorórát töltött palotájában, mely már vége felé közelgett. — Menjetek — parancsoló újból az órá­soknak — igazítsátok meg az órát, hogy e­l­­k­é­s­s­é­k egy kicsit. Az órások hátrafelé igazították az órát. Kivettek belőle egy srófot. S az óra, csodák csodája, a­helyett, hogy csak késett volna, ment, sebesen ment visz­­szafelé. Az órások ijedten röffentek össze erre, hogy megigazítsák , próbálták beléhelyezni a kivett srófot, megkisérlették visszafelé indítani a kerekeket, kijavították a rugókat, de az óra nem állott helyre s nem mutatta többé az időt — csak az órások kontárságát. * A védelem. És mert az óra rosszul járt, senki sem tudhatta, mennyi idő van. Mikor kell a levest befőzni, mikor kell lefeküdni, mikor kell felkelni. Minden félszegül volt megtéve. A lakosok, midőn homályosulni kezdett künn a láthatár, izgatottak lettek. — Jön a felhő, a rettenetes felhő . . . villám van benne ! Kiabáltak némelyek reszketve, mások vidáman. Összegyűltek a harang alá és tanácskoztak mit tegyenek. Az egyik így szólt: „Nekem sok szénám van odakünn, nem szeretném, ha megázna, ker­gessük szét a felhőt a harangokkal. Védjük ma­gunkat. — Nekem repcém van, szólt a másik, arra meg nem ártana az eső. Hagyjuk a felhőt atyafiak. Hozzá ne nyúljatok ahhoz a harang­kötélhez, azt mondom. Az egyik a szőlőre tartotta kártékonynak az esőt, a másik a tengerire hasznosnak . . . S igy folyt a veszekedés az elkeseredésig. Végre azonban mégis meghúzták a haran­got mind a hármat . . . s lógázták a kihólya­­gosodásig egész erejükből. S csak elharangozás után vették észre, milyen fölösleges dolgot műveltek. Nem felhő volt az , hanem csak s­ö­­t­é­t­s­é­g. * Az ellenszenv. Egy fővárosi ismerősömet, a­ki ritkán lá­tott nyílt mezőket, igen meglepett az, hogy egy helyütt nagy szürke folt volt a réten se szürke folt össze volt repedezve. Mi ez? kérdé. Miért repedezett itt össze a föld dirib-darab kockákra? — Mert víz állt rajta. — Lehetetlen. Hát a vizet ennyire nem tűri meg a föld ? — Nem bizony felül, csak annyit sze­ret belőle, a­mennyit magába szíhat — alulra. — Mégis csodálatos, hogy kiöli a vetést és igy összetöri a földet. — Csak mig megszikkad. A repedések beforrnak s a föld gazdagabb kalászokat hoz jövőre. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.

Next