Pesti Hírlap, 1883. augusztus (5. évfolyam, 211-213. szám)
1883-08-02 / 212. szám
Budapest, 1883.____________________________V. évf. 212 (1652 ) szám_________________________ Szerda, augusztus 2. J .... . . Szerkesztési Iroda: Előfizetési árak. HRPSt* USB HEJ Budapesten, nádor-utca 7. u., 2. melet, Egére évre.....................U frt — kr. Bpfr.'áLtajá KUj Ey kori a lap szellemi részét illeti minden Félévre. . .............7 „ — , W H BS •» rrsrri, raj mU közlemény intézendő. Negyedévre..................3 „ 60 , W Qf B88H A PtH RB Hf IjSIá » 3BK A Bérmentetlen levelek eeak itmert • bsm vk:° ■ 1# i IP IT I mm ISI ak D “ati BgT*iVi«ken s'kr. ÍÉ' ÉP§ ^3 Ét ÉT Él ÉÉ wlÉk H Mii Kiadóhivatal: _______ js® pa np V;j Pl jp» SsS 23 SgJ r® BB Budapest, nádor utca 7. szám. A „Magyaromig és a Nagyvilág“ elad fl ^0? H i ■ ■■■ ItiBli nagy lépee lappal együtt: tézendük. egész évre ....... 20 frt. \ Hi d té 1c POLITIKAI NAPILAP «üssStísrys«, V’ , A WJji i iikiTJ. llikl XX-il ■,»*>/ RUDOLF MOSSE-nél PARIS-ban §zazalek nem adatik. 40, Rue Notredame des Victoires. jr—----------------- Ischia. Kell valaminek lenni, ami még az ellenségeket is tesvérekké teszi. Kell valaminek lenni, ami emlékezetébe juttatja az embernek, hogy mindenki Isten teremtése s a szerint kell elbánni vele. Kell lenni olyannak. Ha nem volna, rég fölfalta volna már egymást az emberiség. És van is. Mint valami villám szele, úgy csap rá az ember szívére, megdöbbenti és azt súgja neki titkos szellemnyelven: testvéred még az is, aki üldöz, az is, akit üldözöl. Jézus magasztos tana ellenállhatatlanul kényszerítő erővel nyűgözi meg lelkedet és kényszerít, hogy szánd meg, hogy szeresd meg, akit gyűlölni szeretnél, akit gyűlölni szilárd elhatározásod. Fájdalom, hogy ami az emberi közös összetartozandóság érzetét világos tudatunkba hozza, az olyan nagyon, de nagyon szomorú. Ami e csodát eredményezi s millió meg millió embert kényszerít egyforma nemesen érezni: rendesen valami megdöbbentően nagy csapás. Ha egyes embert, vagy egész nemzetet olyan szerencse ér, hogy sikerült valami oly fölfedezésre jutnia, vagy oly vívmányt elérnie, melynek hasznát veszi az egész emberiség : csoda, de úgy van, hogy az rendszerint alig kelt a többi emberben, a többi nemzeteknél nemesebb indulatokat. Többnyire az irigység, a féltékenység az, amit előidéz s az a rut hajlam, hogy kisebbíteni igyekezzünk érdemét, ellensúlyozni várható jó eredményeit. Nem volt még a történetben arra példa, hogy például Amerika fölfedezéséért, a nyomdászat, a gőzgép, a villámhárító, a vasút föltalálásáért, az emberi jogok érvényre juttatásáért más nemzet örömnek adott volna kifejezést. De ha nagy csapás ért valamely embert vagy nemzetet, azonnal megjelent a vigasztaló részvét, részt követelt fájdalmában s ha nem lehetett fölszántania, a szenvedőnek könyeihez vegyité a maga könyeit. A nagy szerencsétlenségeknek megvan az a fájdalmat ellensúlyozni akaró jó oldala, hogy közelebb hozza egymáshoz a távol álló s meleg érzetre dobbantja föl az egymás iránt hidegen érző sziveket is. Még ha gyűlölt ellenségedet éri is nagy csapás és te jó ember vagy, megesik a szived rajta és azt mondja benned valami, de ezt már meg sem érdemelte meg, szegény! S mihelyt könyörületet érzesz irányában , abban a pillanatban megszűntél ellensége lenni, embertársa lettél ; felebarátja, akiről azt tanítja a legmagasztosabb vallás mestere : szeresd, mint tenmagadat. Olaszország nekünk nem ellenségünk. A lengyelen kívül alig van a világon nép, mely felé annyi őszinteséggel fordult volna a magyar nemzet rokonszenve. A korbács, mely a rabszolgákat kergeti, nem egyszer kergeté fiainkat szembe az olasz nemzet gyermekeivel. De mihelyt saját elhatározásukat kínálkozott alkalom követniük : a fölszabadulásáért küzdő olasz maga mellett és nem magával szemben találta a magyart. Ma is büszkeségünk az nekünk, hogy az olasz függetlenség, az olasz egység fennen ragyogó épületéhez mi nekünk is megengedő a végzet hozzájárulni néhány homokszemmel. Tettük azt, nem mondjuk, hogy teljes önzetlenül. Hiszen ha olyanért küzdünk, mint a szabadság, az emberi nem közös ideáljáért küzdünk akkor s küzdünk abban a reményben, hogy a közösből nekünk is kijut a magunk része És az olasz szabadságért viselt küzdelmünkben még az a tudat is lelkesített, hogy vissza lesz az fizetve mind, ha majd a mi szabadságunk kivivására kerül a sor. Tudtuk, hogy csak kölcsönbe megy s hogy a szabad olasz nemzet nem marad adósunk azzal, amit mi nyomorúságunk napjaiban neki hiteleztünk. Az együvé öntött vér szent keresztségén ment keresztül a mi kettőnk testvérisége. E vér kötelékét nem oldhatja fel soha számító diplomaták hideg intrikája. Nemzeti tradícióvá lett mind a két nemzetnél, hogy egymást szeresse. Nem ellenséget, hanem testvért sújtott most egy vérfagyasztó nagy csapás, mely borzalmasságával bizonynyal részvétre fogja hangolni Itália iránt még azokat is, a kik talán nem szerették. Olyan szerencsétlenség sújtotta, a mely ellen még nem talált föl emberi elme védekezést. Viz, tűz, levegő ellen még van menekülés s gyakran küzd meg haragjukkal az emberi gyarló erő is sikeresen. A föld haragjával szemben tehetlenül állunk; azzal szemben nincs más sorsunk, mint csak a megsemmisülés. És Itáliában a föld indult meg a gyönyörű ország egyik legbájosabb része alatt. Ischia mosolygó szigetét elpusztította a földindulás. És elpusztította rajta a „fürdőhelyek királynőjét“, Casamicciolát. Ötezernél többre mondják a halottak számát, akiket az összeomlott házak düledékei alól eddig fölásni sikerült. Ugyanennyire, ha nem többre, a béna, csonka koldusokká nyomorított szerencsétlenek számát. S az elpusztultak között sok van ott Olaszország virágjából, szine-javából. Casamicciola az olasz előkelőség nyári találkozó helye volt s ma Rómában, Nápolyban alig van jelentékenyebb család, mely a szigeten nyomorultul elveszett valamely tagjában keserű veszteséget ne siratna. Amióta az elemek által okozott katasztrófák történetét jegyezzük, egy sincsen közöttük, mely emberéletben annyi áldozatot követelt volna, mint az ischiai. Herkulánum és Pompeji A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Mesék a „meséről.“ — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A közvélemény. Hol volt, hol nem volt, valahol valami regés országban egy csoda órát csináltak az ottani kitűnő órás mesterek. Az óra jól járt és az egész környéknek mutatta az időt. Az órások gazdájának egyszer légyottja volt, nehezen várta hölgyét s parancsolt az órásoknak: — Menjetek, igazítsátok meg az órát, hogy siessen egy kicsit. Az órások meg tudtak úgy igazítani, hogy sietett. És ez igen gyakorta megtörtént. Egyszer azonban úgy fordult a kocka, hogy az órások gazdája édes pásztorórát töltött palotájában, mely már vége felé közelgett. — Menjetek — parancsoló újból az órásoknak — igazítsátok meg az órát, hogy elkéssék egy kicsit. Az órások hátrafelé igazították az órát. Kivettek belőle egy srófot. S az óra, csodák csodája, ahelyett, hogy csak késett volna, ment, sebesen ment viszszafelé. Az órások ijedten röffentek össze erre, hogy megigazítsák , próbálták beléhelyezni a kivett srófot, megkisérlették visszafelé indítani a kerekeket, kijavították a rugókat, de az óra nem állott helyre s nem mutatta többé az időt — csak az órások kontárságát. * A védelem. És mert az óra rosszul járt, senki sem tudhatta, mennyi idő van. Mikor kell a levest befőzni, mikor kell lefeküdni, mikor kell felkelni. Minden félszegül volt megtéve. A lakosok, midőn homályosulni kezdett künn a láthatár, izgatottak lettek. — Jön a felhő, a rettenetes felhő . . . villám van benne ! Kiabáltak némelyek reszketve, mások vidáman. Összegyűltek a harang alá és tanácskoztak mit tegyenek. Az egyik így szólt: „Nekem sok szénám van odakünn, nem szeretném, ha megázna, kergessük szét a felhőt a harangokkal. Védjük magunkat. — Nekem repcém van, szólt a másik, arra meg nem ártana az eső. Hagyjuk a felhőt atyafiak. Hozzá ne nyúljatok ahhoz a harangkötélhez, azt mondom. Az egyik a szőlőre tartotta kártékonynak az esőt, a másik a tengerire hasznosnak . . . S igy folyt a veszekedés az elkeseredésig. Végre azonban mégis meghúzták a harangot mind a hármat . . . s lógázták a kihólyagosodásig egész erejükből. S csak elharangozás után vették észre, milyen fölösleges dolgot műveltek. Nem felhő volt az , hanem csak sötétség. * Az ellenszenv. Egy fővárosi ismerősömet, aki ritkán látott nyílt mezőket, igen meglepett az, hogy egy helyütt nagy szürke folt volt a réten se szürke folt össze volt repedezve. Mi ez? kérdé. Miért repedezett itt össze a föld dirib-darab kockákra? — Mert víz állt rajta. — Lehetetlen. Hát a vizet ennyire nem tűri meg a föld ? — Nem bizony felül, csak annyit szeret belőle, amennyit magába szíhat — alulra. — Mégis csodálatos, hogy kiöli a vetést és igy összetöri a földet. — Csak mig megszikkad. A repedések beforrnak s a föld gazdagabb kalászokat hoz jövőre. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.