Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)
1883-09-01 / 241. szám
e lek, amikor az utcai szedett-vedett tömeg pillanatnyi szeszélye érvényesen határoz az államhatalom tettei, azok törvényessége fölött, vagyis nem egyéb, mint a meztelen anarchia. A második járhat ugyan kellemetlenségekkel, de bízni lehet az eljáró közegek belátásában, higgadtságában és lojalitásában, hogy kellemetlenségekkel járni nem fog. De még ha járna is : oly esetekben, mikor az állam tekintélyének ily flagráns megsértéséről van szó, ettől sem szabad visszariadni, mert az állam tekintélyének föntartása oly tekintet, mely minden egyéb fölött dominál. „Ami a horvátok aggályait illeti, azok érvényesítésének megvan a maga fóruma, de az nem az utca. Ott a közös országgyűlés, ahol a horvát képviselők is jelen vannak , nyílt kifejezést adhatnak aggályaiknak. Mi azokat meg fogjuk hallgatni és biztosíthatjuk őket, hogy a neheztelt kérdés megoldása körül panaszra nem lesz okuk; úgy lesz az megoldva, amint a törvény s a két nemzet közti testvéri viszony követeli.“ Ilyen formán terjeszthette az esetet a magyar miniszterelnök a korona elé. És a korona azt mondta rá, hogy „az a helyes, az bírja a fejedelmi akarat szentesítését, a mit ajánlottál.“ Gróf Pejacsevich László is jelen volt a miniszterek azon tanácskozásán, melyen ez az uralkodó elnöklete alatt kimondatott. És gróf Pejacsevich László úgy találta akkor, hogy csakugyan ez a helyes, ez az egyedül lehetséges megoldás. És vállalkozott erre a megoldásra. Csak azt kötötte ki, hogy ne mint horvát bán, hanem mint olyan hajtsa végre, a kinek ez a korona részéről egyenesen parancsoltatik. És erre megjelent a báni méltóságról való lemondását elfogadó legfelsőbb kir. kézirat, mely gróf Pejacsevich Lászlót egyelőre a báni teendők további vezetésével bízza meg, egyúttal meghagyván neki, hogy a miniszteri tanács határozatát végrehajtsa. Pejacsevich beleegyezett, elvállalta ezt. Sőt, mint hírlik, kifejezte meggyőződését, hogy a letépett címerek visszahelyezése katonai aszszisztencia nélkül is megeshetik. Azzal, a magyar királyt és a magyar kormányt abban a hitben hagyva, hogy rendes mederben van a dolog, leutazott Zágrábba. Zágrábban az alatt a tartománygyűlésen többségben levő nemzeti párt tagjai értekezletet tartva, nyilatkozatot tettek közzé, melyben saj-Egyszer volt érdekes ez a lap — azt is megtaláljuk még keserűim. — Ejköveti ellen Tisza — én is élni akartam már egyszer a sajtószabadsággal. Nem szeretem, hogy ilyen ez a helyzet, de a címereknek kint kell lógni. — De hátha a muszka van mögöttük ? — Mindegy! Azért a címerek mégis odaférnek a falakra. — Szapáry hibázta el — szól bele Podmaniczky — de kérlek alásan, micsoda vadgondolat is az, hogy valaki fináncokkal kezd magyar hódító hadjáratot ? Hiszen a finánc itthon se kell senkinek! Hát még Horvátországban hogy kellene ?! — Aztán legalább — télen csinálta volna ! szól Tisza mosolyogva, — mikor nagy fagy van. De nem nyáron! Hiszen ilyenkor minden ember krawalt csinál, mert szép csillagos esték vannak, jól esik fenn lenni. Decemberben akár a hátukra is kiragaszthatta volna Dávid a táblácskákat. — Hát persze, persze, Szapáry hibázta el a dolgot. — Azzal hogy a téli dolgot elcserélte nyárinak. Megérdemelné . . . — Meg az, hogy oda küldjem most — horvát bánnak. Ezenközben órájára néz a miniszterelnök : — Hohó ! Már tizenegy ! Menjünk urak! Frici fizesd ki a kapucineremet! nálatukat fejezik ki az utcai zavargások fölött, de egyúttal kijelentik, hogy a zavargó tömegek jogukban voltak, amennyiben egy törvénytelen cselekedetet akasztottak meg. E nyilatkozattal a nemzeti párt elvben magáévá tette a címerszaggatók cselekedetét. A túlzó Starcsevich-párt, természetesen, örömmel üdvözölte a nemzeti pártot a maga talaján s még inkább bátoritá a renitenciára a magyar állam ellen. Pejacsevich visszatérve, az egyesült pártok deklaránsaival beszéli meg, megtegye-e, a minek megtételét kormánynak és koronának föltétlenül megígérő ? Egyszer tanácskozás és határozat tárgyává téve azt, ami fölött többé tanácskozni és határozni nem lett volna szabad, s természetes, hogy a rezultátum nem lehetett egyéb, mint az, hogy a volt bán ne váltsa be a kormánynak és koronának adott ígéretét. S erre következett aztán a bánnak a magyar miniszterelnökhöz intézett ama famózus sürgönye, hogy ő a minisztertanács határozatait alkotmányos uton nem tartja végrehajthatóknak. Ezzel a bán is követte a nemzeti párt példáját, elvileg ugyanarra az álláspontra helyezkedvén, melyről kiindulva, a zágrábi csőcselék letépte az állam címerét s kijelentvén, hogy a korona parancsának engedelmeskedni, noha megígérte, eszébe sincs. És ezzel a horvát nép, a horvát politikai pártok és a volt horvát bán—nevezzük a gyermeket a maga nevén — a pártütés talajára léptek. Épen úgy, mint 1848-ban. Nem hiába írta egyik horvát újság csak a minap, hogy a horvát ügynek Jellacsicsot kivéve, senki sem tett olyan szolgálatot, mint Pejacsevich. Most már az a kérdés, hogy a magyar kormány megkísértsen-e még a horvátokkal szemben más módokat, ha lehetne még ilyeneket fölfedezni, avagy úgy bánjon el velük, mint pártütőkkel? Tisza Kálmán bécsi útjának az eredménye lesz erre a válasz. Mert nincsen benne semmi kétség, hogy a magyar miniszterelnök a legmesszebb menő fölhatalmazások kieszközléséért utazott most Bécsbe. Megkapja-e várjon ? Azt hiszszük, hogy ez kétség irgya nem lehet. A korona akkor, mikor beleegyezett abba, hogy a leszaggatott címerek mindenekelőtt viszszahelyeztessenek, annyira enyagírozta magát a magyar kormány álláspontja mellett, hogy e kérdésben ennek vereségét a magáénak kell tekintenie. Az pedig mégis csak különös egy dolog lenne, ha azt lehetne mondani, hogy egy demonstráló utcai tömeg elől a korona megretirált. De még ha nem volna is, mint ahogy van, kötve a korona, s teljesen szabadon kellene határoznia, azt csak nem lehet feltételezni róla, hogy két baj közül, — mert most már csak erről lehet szó, — a nagyobbat válassza. Az európai feszült helyzettel szemben most egyet kellene érteni a monarchia minden népének, mert a belzavarok korábban zúdíthatják nyakunkra a kültámadást, mint sejthetnők. De ha már kikerülhetetlen, hogy a nehéz időben bajunk legyen idebenn ; a monarchia szempontjából mégis csak kevesebb veszedelem három horvát vármegyének az utcai zavargása és lármája, mint volna esetleg annak a Magyarországnak a fölháborodása, melynek külháború esetén a legvégsőkig menő erőfeszítése nélkül nincsen az a Bismarck és német szövetség, mely ezt a monarchiát a végveszedelemtől megmentené. Ezt meg fogják gondolni Bécsben s ebből következtetjük egész bizonyossággal, hogy Tisza Kálmán onnan a kívánt eredménynyel jön haza. A büntető törvénykönyv revíziója ügyében a törvényhatóságok egymással merőben ellentétes nyilatkozatokat tesznek, így több törvényhatóság az irányban tett előterjesztést a kormányhoz, hogy a büntető törvénykönyv életbeléptetése előtt a közigazgatási hatóságok illetékességi körébe tartozott kihágási ügyek, ezek illetékességi körébe, a bíróságoktól visszahelyeztessenek. Ezen kérdésben közelebb Szepes megye közönsége odanyilatkozott, hogy a fentebbi irányban való intézkedést annál kevésbbé tartja időszerűnek, mert ezen törvény még sokkal rövidebb idő óta van életben, mintsem a gyakorlat annak egyes részeiben hiányos voltát már eddig kétségtelenül kitüntethette volna, másfelől pedig azt sem tartja célszerűnek, hogy a különben is túlhalmozott közigazgatási hatóságok jogkörébe a kihágási ügyek visszahelyeztetvén, ezen túlhalmozottság ez által öregbittessék. Cseh lapok ítélete A prágai Národni Listy és Cseszké Noviny a magyarországi zsidóellenes és horvátországi magyarellenes zavargásokról úgy írnak, mintha Szent István koronájának birodalma már felbomlása felé közelednék. A Nár. Listy a felkelt magyar parasztságnak a katonasággal vívott több győzedelmes csatájáról tud mesélni s a budapesti lapok táviratait vezércikkében úgy állította össze, hogy minden olvasónak azt kell hinni, hogy Magyarországon valóságos polgári háború tört ki. A zavargások alkalmából mindkét nevezett lap Tisza Kálmán szorult helyzetéről i s mindkettő lehetségesnek hiszi, hogy Tiszát e zavargások megbuktatják, mert szerintük már most sem ura helyzetének, amennyiben nem tudja a zavargásokat megfelelő rendszabályokkal megszüntetni. A lengyelek ellen. A lembergi kis-orosz „Djelo“ „Az egyetértés kulcsa“ című cikkében, határozott állást foglal el a lengyelek ellen s egyúttal kinyilatkoztatja, hogy a kis-oroszok jelszava : ,,az orosz nemzeti eszme.“ A lengyelek nyomják a gácsországi kis-oroszokat, de a kis-orosz nemzet jobb jövőjében erősen bízik, amely épúgy mint a lengyeleké 1, a szlávságban keresendő s a szlávokkal érhető el. A lengyelek megtámadják Katkovot az oroszországi lengyelek sorsa miatt, de Katkov azonnal a gácsországi kis-oroszokkal válaszol nekik. Elég sajnos , de mi sohasem fogjuk úgy mint a lengyelek, közönyösen, sőt örömmel nézni, hogy a szláv vér közös ellenségeink gyönyörködtetésére folyjék. Nem akarunk mások fölött uralkodni, csak a testvéries barátságot kívánjuk rokonainktól. Mi kisoroszok azon cément akarunk lenni, mely az északi szlávságot a többivel össze fogja kapcsolni. PESTI HÍRLAP, 1883. szeptember 1 POLITIKAI SZEMLE. A salzburgi minisztertalálkozásról mindössze annyit tudni eddig, hogy a két államférfiu találkozása s további érintkezése igen barátságos, hogy a tanácskozásokat már tegnap délután elkezdték s ma folytatják és hogy végül Kálnoky az eredeti tervtől eltérőleg egész Bismarck távoztáig marad Salzburgban s csak azután tér vissza Bécsbe , a mi ismét világos bizonysága annak, hogy a találkozás nagyfontosságú politikai esemény. A találkozás célját illetőleg legelterjedtebb s legtermészetesebb felfogás — jegyzi meg a P. Lloyd — hogy az csak a monarchiánk és Németország közti viszonynak az adott alapon való továbbfejlesztése lehet. A francia külügyminiszter és Peyron tengernagy tegnap a minisztertanácsnak részletes előterjesztéseket tettek a Hitében folytatott tárgyalásokra vonatkozólag. Ezek szerint a szerződés pontozatainak tervezete körülbelül egy hónap múlva a kormány kezében lesz. A szerződésben a már ismeretes határozmányokon kívül egyezményszerűleg ki lesz mondva, hogy Binh-Thuam tartomány, Anam előbbeni tartozásainak kiegyenlítéséül Franciaországnak engedtetik át; hogy Saigon és Hanoi között optikai táviró állíttatik fel; hogy Tonking valamennyi tartományának főbb helyeire residensek küldhetők, kiknek egyúttal elegendő francia hadierő bocsáttatik rendelkezésükre ; a francia kormánynak joga leend a vörös folyó hosszában a szükséghez képest erődítéseket emelni és őrszemeket állítani ; a francia rezidens, Hueben azon szabadalommal fog bírni, hogy az uralkodónál személyes kihallgatásban részesülhessen ; és hogy a vámok kizárólag Franciaország által fognak kezeltetni. A kereskedelmi forgalmat és vámeljárást további értekezletek fogják szabályozni Champeux Huebe meghatalmazott követté neveztetett ki. Az anami királynak és