Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)
1883-09-18 / 257. szám
Budapest, 1883. ____________________ V. évf. 257. (1697.) szám ____________________________Kedd, szeptember 18 . .................... i mii- ■ m m « mm* —1 1 — ' " »■• 11 ' 1 11 ' 11,11'■ 11 Előfizetési árak: _ , Szerkesztési Iroda, én# u frt — k*, BgggK M M Budapesten, lidor-uto* 7. u., L MMtafc. * .............................* » * E§3 jfcjg mmmmm MM ENj ■ w^m HM amm koatenaeny mteeendo. »eg7»devrs..............• • 8 » 80 » E&l KEfSJESai Ifi SU Crefi Bérmentetlen levelek eaak 1—ere' 9gJ ker».........................1 „ at a Rgj BhPVh ml aj HmB HE H H kezektől fogadtatnak el. .sim helyben l fa. PPEST B pSSblS g BLJK 9 |3|g JELKéeiretok vl.eaa nem »Urnák vidéken G fa. lg |H g g F. P fi |Pf§ H b11 Kiadóhivatal: -------- tg El Pl jpg By E9 Bfa feji §|| ige §3 jjgUB B Budapest, nádor utca 7. bán, & Jtíl-itMZig él a Nagyvilág* dal LJ teLfcjar El S fáj g P hová az előfizetések és a lap nélkü lágy képű lappal együtt: ■■ Mi M MP ■M Ma Ml délére vonatkozó felszólamlánk ka - ,___ . tézendök. mgésa évrt..................80 írt. ____ fUirre ...............lt - __ . _ á-'lílWnT/tN Hirdetések : POLITIKAI NAPILAP. aa eziztlék ntr ad^lK A ■ V . . „ RUDOLF MOSSE-nil ilTi'ii ■ wsssm nrr a a. ■ ..............masam Feltűnő jelek. Szerbia még úgy hat hét év előtt is, a monarchiánk elleni agitációknak egyik főfészke volt. Emlékezhetünk, a gyűlöletnek mekkora tengerét árasztotta széjjel Szerbiában az utazó rubel, mely Mihály belgrádi metropolita kezein keresztül elgurult. De Risztics bukott, jött Priacsonácz; Mihály érseket elcsapták, jött Theodozius; a kereskedelmi, a vasúti szerződések megköttettek s az eddigi ellenséges helyett, oly hangulat kezdett lábra kapni a szerb királyságban, mely lojalitás tekintetében mi kívánni valót sem hagy hátra s a különös jó indulat minden lépten nyomon nyilatkozik. Szerbia megszűnt muszka akna lenni monarchiánk ellen, sőt Milán legutóbbi bécsi és mostani berlini útja után bízvást remélhetjük, hogy védvára lesz, mint volt egykor, mikor Nándorfejérvár falán tört meg kelet hatalma. Szerbia jól tudja azt, hogy tőlünk államiságát nem szükség féltenie s Milán király bízvást támaszkodhatik a középeurópai békeszövetségre, mely, hogy szívesen fogadja őt, bizonyítja az, hogy ő az első szerb uralkodó, a kinek az osztrák magyar közös hadseregben egy ezrede van. És hogy Milán király hálás tud lenni a szives fogadásért, melyben részesült, mutatja az, hogy Catargi tábornok nemrég vitte meg Bismarck hercegnek királya megbízásából a fejér sasrendet, a legmagasabb kitüntetést, melyet Szerbia osztogat. Szerbiából tehát sikerült kivernünk az orosz befolyást, biztonságot szerezni ez oldal felől önmagunknak s békés fejlődhetés alapköveit rakni le Szerbiának. Oroszországnak itt most nincs keresni valója. Romániában is, mely még hónapok előtt tüzet okádott ellenünk, fenyegetett Dácia visszaállításával s csörtette a kardot és poharat, egészen más húrokat pengetnek, mióta Károly király bejárta Bécset, Berlint, ő ugyan alkotmányos uralkodó s népe akaratának alá kénytelen rendelni a magáét, ha ellenkeznének , de tagadhatatlan, hogy udvar és kormány Romániában is hatalom s amannak érzülete, ennek politikája ott is irányadó a nemzeti közvéleményre. S noha Románia két nagyhatalom közé ékelt helyzeténél fogva sokszor kénytelen olyanforma politikát játszani, aminőt Erdély játszott a német és török birodalmak között : kétségtelennek látszik, hogy a legutóbbi fordulat a monarchiánknak kedvező s Cogolniceanu jelentősebb siker nélkül teszi meg lázító körútját ellenünk. Most már a Bukarest erődítésére megrendelt tömérdek millió tégla nem kelt „kínos benyomást“ Bécsben, mint hónapok előtt s azt, hogy az építőanyag szállítását most újabban lázasan sürgetik, — oly jó szemmel nézik, mint akik tudják, hogy abból is minekünk épül majd védfalunk. Bulgáriában, igaz, a muszka az úr. Csak tegnap jelent meg Sándor fejedelem manifesztuma, melyben az orosz minisztereket megtartja s a notabelek bizottságát uj alkotmányterv kidolgozására összehívja. De tudjuk, hogy e muszka alkotmánynak a bolgár fejedelem és a bolgár nemzet minden erejével ellene szegült s hogy ugyan e fejedelmi kiáltvány Bulgária önállóságát is fentartani ígéri. Az ország forrong az elégületlenségtől a muszka rablógazdálkodás és kancsuka kormány miatt. Az u. n. liberális pártot az orosz tábornokoknak sikerült szétrobbantani, de nem megsemmisíteni, még összeverődhetnek elemei, a régi nemzeti alapon , a helyébe lépett konzervatív párt pedig ma nagyobb ellensége az orosznak, mint előde volt s nyíltan vádolják az orosz lapok, hogy az osztrák-magyar szövetséget keresi. A telt kehelybe csak néhány keserű cseppet töltsön még az orosz, megérheti, hogy egész Bulgária, fejedelmével élén, nyílt föl -s kelésben lesz ellene, elűzi a muszka katonai és polgári szipolyokat s azon veszi magát észre az orosz, hogy Bulgária, melyet saját hadi operációinak szánt bázisul egy ellenünk viselendő háború alkalmára, még jó, ha rá nézve csak elveszett s nem fordul támadólag ellene. Mert még az is megtörténhetik. A szabadságát féltő Bulgáriának és fejedelmének támaszték kell az orosz elnyomás ellen s azt csak mi nálunk keresheti. És hogy nem keresné hiába, mutatja az, hogy I. Sándor, Bulgária fejedelme, atyjának főjubileuma alkalmából, szintén ezredese lett egy osztrák-magyar dragonyos-ezrednek. Ezek örvendetes jelek önmagukban véve. De összefüggésükben az európai konstellációval egyenesen arra vallanak, hogy monarchiánk szükségét érzi külső erődökkel venni határait körül. Számításba veszi egy nagy háború eshetőségét és pedig Oroszországgal s diplomáciája feladatává tette úgy osztani meg a játszmát, hogy az ő kezeibe jussanak, akik e nélkül az orosz kezében válhatnának ütőkké. Egyenként e délkeleti kis országok alig lehetnének ellenünk hadviselő felek, de együtt már számot lennének, orosz szövetségben pedig tán ők döntenék el a hadjárat sorsát. Nagy súlyt kell tehát fektetni a jelen pillanatban maguk tartására s minden lehető módon érdekkörünkbe vonni őket, mert egy kipróbált jó barát csak egy ember, de egy ellenségből vált jó barát már kettőt számit. S örülnünk kell, ha diplomáciánk ellenségekből, vagy ellenség szövetségeseiből igyekszik szerezni A „PESTI HÍRLAP’ TÁRCÁJA. Utolsó szerelem. (Történeti vígjáték, 4 felvonásban. Irta Dóczi Lajos. Grill Károly kir. udv. könyvkereskedése Budapesten.) — A »Pesti Hirlap eredeti tárcája. — Régen várt a közönség művet nagyobb izgatottsággal, mint éppen Dóczi Utolsó szerelmét. Hogy az igazat őszintén megvalljuk, nem csupán a tiszta művágy vezérelte a közönséget kívánságában. Tagadhatatlanul érdekelte az is, hogy milyen lehet Utolsó szerelme annak, kink első szerelmi „Csók“-ja tizenkét év előtt oly érdekesen csattant el s a ki a Múzsa ez első csókját, mint maga mondja, tizenkét évi könnynyel viszonozta ; de fel volt benne költve s tán még jobban a chronique scandaleuse-ben való lapozgatás vágya is, melylyel e my genesise összeköttetésbe került. Hiába, emberek vagyunk s a mindennapi pikantéria jobban természetünk, mint az abszolút szép. Olyanok vagyunk, mint az elrontott gyomrú gourmand, ki be sem veszi a barna házikenyeret, hanem osztrigára, kaviárra áhítozik. A dráma története maga is drámai volt. Két egyenrangú hős jött összeütközésbe egymással : az akadémia bíráló bizottsága a nemzeti színház drámabíráló bizottságával. Vájjon, melyiknek lesz igaza ? vájjon melyik bukik el ? vájjon kit ér a blamage, Csikyt-e, Dóczyt-e? vagy tán egyiket sem, hanem kibúvik előle mindkettő tisztességgel. A mű megjelente már megadta rá félig a választ. Félig, mert drámai műnek mindig csak félig érdeme, ha a könyvből olvastatja magát, igazi életképességét csak a színpad mutatja. Éppen azért praejudikálni nem is akarjuk azt, amit a színházi előadás nyújtani fog s csupán arról fogunk szólni, a mit a könyv tár elénk. Laczfi Apor István, erdélyi vajda, kit a király különös kegyelme vitt fel már kora ifjujuságában e magas méltóságra, csélcsap Don Juan, férjek félelme asszonyok veszedelme. Kegyeli Erzsébet királyné is, ki az ország első hölgyével, Drugeth Máriával akarja összeházasítani. Persze a hóditó ifjú, kinek még nő ellen nem állott, s épen e miatt a nőkről nem igen hízelgő véleménye van, nem igen akarja magát annak a veszélynek kitenni, melynek ő tett már ki annyi férjet s nem hajlandó a király s királynő együttes kívánságát teljesíteni. De ellene dolgozik ez óhaj teljesültének még jobban Bubek nádor, ki már is féltékeny szemmel tekinti a királyi kegyeltet s fél, hogy e házasság létrejöttével gazdagságával együtt hatalma is túl nagy foka emelkedhetik Megkísért tehát mindent, hogy e házasságot lehetetlenné tegye , s felhasználja e célra Laczfinak bor között ejtett sértő szavait, melyeknek éle Mária ellen irányult. A király, királyné, Mária hallja a Laczfinak szemébe dobott vádat s haragra gyűl mindenik. Laczfi egyenes, kiválóan büszke jellem, ki érzi, hogy méltatlant követett el s kinek fájnak is elejtett sértő szavai ; érzi, hogy bűnös s bünhödést szab magára. A sértés az volt, hogy nem merné megkérni Mária kezét, mert fél, hogy ideadná. Bünhödésül szabja magára, hogy megkéri tényleg Mária kezét s ha az mint természetes, sőt bizonyos, hogy vérig sértetvén általa — mert Mária époly kiválóan büszke jellem, mint Laczfi — megtagadja tőle, lemond minden kitüntetésről, tisztről, világi remény- s örömről s mint köz vitéz hagyja el az udvart s megy bolyongni ország-világgá. Mária, a női méltóságában vérig sértett, büszke Mária kezében tartja sértője sorsát. Nem szereti Laczfit, de jobban ismeri, mintsem ne tudná, hogy fogadását híven fogja megtartani. Tán büszkesége nem engedi, hogy ily áldozatot elfogadjon; tán az udvart s az országot nem akarja ily lovagtól megfosztani, nem tudjuk, de azon pillanatban ő is elhatározza magát és elfogadja Laczfi felajánlott kezét, mi fölött maga Laczfi sem képes a meglepetés alját elfojtani. Laczfi megesküszik, hogy ha nem is első, de utolsó szerelme ez s híven fogja visszahozni a velencei háborúból, melybe ép indul s melyből visszatérve, tartják meg az esketőt . . . íme az expozíció. Tagadhatatlanul a drámaiságnak oly egészséges, jóravaló magját rejti magában, melyből valódi drámai összeütközés teremhet. Két egyenes, büszke, hajthatatlan jellem, kik között az egymással érintkezés csakis összeütközést szülhet, a király és udvar előtt adott szóval egymáshoz láncolva örökre, egy egész életen át. A maguk, önként adott szava köti őket, ki sem bújhatnak alóla, nem is küldhetnek ellene. A sors kikerülhetetlen hatalma hozta őket egymáshoz, ha küzdhetnek, csakis egymás ellen tehetik. S mi lesz e küzdelemből ? Egyerejű, egyenlő ellenfél mind a kettő, erős mint a vas, hajolni nem fog, de törni sem csupán az egyik, csak együtt, mindketten. S nem tehetnek róla a sors, a fatum ! De hát csakugyan az-e? hisz akkor ez nem igazi dráma. Az embernek szabad akarata van, kényszerűen Mai számunk Id oldalt tartalmaz.