Pesti Hírlap, 1883. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1883-10-22 / 291. szám

Sur­anest. 1883 V. évf 291. (1731.) szám Hétfő, október 22 Előfizetési éj­ak: Szerkesztési iroda: fellenzetesi ara*- ra w B«lape:te:i, ii:«­sí«a 7.­­*., I. eset* .••••••• 1* fiSPsBm­ jgpj §gl| kori a lap szellemi részét illató miadai T—Ifi. 1 s ■■ aBH Híj M lli'l Ilii m R9 bm mmdbm mmm­ mm mm közlemény intézendő. Pzfyedérr«........................t , A# B R9 fin BsPfloaoS fint KSl Sh feffiSuBgra gfffl |&&L Bérm­entetlen levelek euk ismer IfefT kör»............................1 s M B Hfl IlSS IP? 1!§9M§1l fin IM fffi M BSk kezektől fogadtatnak el. ■«7#. .aám helyban 4. kr. WftW *7 Kgf §| |§p®| SR mLJB fi KEk HLA Kiíratok Tr.„aa ..... vl.aaa vidéken 5 b. ■ IM I If B II ifik H II IPP Kiadóhivatal: B _____Kl m B fSP Kg H B Hl ffiH fgE-Sß H *ndap-;it, aidér-otca 7 »ia. 4 »Haderőmig él a Klgyrisig“ «1st MHj K MSj 9H H B| aggSgg 9 bővé er. elöfizetének ét a lap tactkai vagj képei lappal agjttt: ^B BB ^B ^B ^B ^B délére vonatkozó felssélamlénk ja. agéna 4m.....................M írt. té»»i«k. •Hérra.........................1» . __ _ , ___ . _ Hirdetések — .... POLITIKAI NAPILAP. f'Äy .^sx’ÄiSKÄ,. ftiltlik Mim tinta. V/Ui 1 llUXl A1X4.X XJ_1XA.X * SUDOLF MOSSE-nél PAIUSbac, ----------- 4Q, Kue Notredame des Yictoiree. Pejacsevich László. Egy államférfi, a­ki politika helyett ujság­­polemiákat csinál. És hozzá rosszakat, melyek­ben mindig ő a vesztes fél. Ez Pejacsevich László gróf. Hetek óta az­zal foglalkozik, hogy Szapáry Gyula ellen irkál a Pester Lloydban. Szapáry Gyulának van elég tapintata s tart annyit állásának méltóságára, hogy személyesen nem áll perbe, hanem félhi­vatalos kommünikéket tesz közzé, melyekben megcáfolja Pejacsevichet, különben megérhet­nék, hogy egy „végzett“ és szereplő államférfi mulattatná a közönséget aprólékos hírlapi har­­cocskák s nem oly nagy mérkőzések által, me­lyek az eszmékért vivatnak, s melyekből a kö­zönség csak okul. Pejacsevich László grófot államférfiunak soha sem tartották. Most azonban szereplési viszketege által még komolyságát is kockáztatja. A felett feleselget, vájjon volt-e tudomása a kettős feliratú címerekre vonatkozó tervről, vagy pedig nem. Igaz, hogy ha Pejacsevichnek tudo­mása volt, akkor következetlenséget lehet sze­mére vetni, mikor legalább hallgatag beleegye­zett a címerek kifüggesztésébe, s utóbb a kö­vetkezmények elől megfutott. De ez-e a nagyobb csorba hírnevén, vagy pedig az, hogy bán lé­tére azt sem tudta, mi történik a horvát auto­nóm és a magyar kormány közt, s hogy államokmányokat, melyekre a legújabb nyilat­kozatát követő replikában is utalás történik, olvasatlan hagyott. Annyi bizonyos, hogy Peja­csevich vagy következetlen, vagy kötelességét nem teljesítő bűn volt. S aki ily alternatíva előtt áll, annak a dolga a szerény hallgatás. A közön­ség ebben a hallgatásban még az államférfim bölcsesség és méltóság bizonyságát pillanthatná meg. Szóval Pejacsevich saját érdekében leghe­lyesebben tesz vala, ha hallgat. Ellenkezőt tett. Mert szereplési viszketege hajtotta. Mint bán semmi nevezetes dolgot nem művelt, engedett mindent történni, ő alatta ju­tott Horvátország abba az irtóztató adminisztra­­cionális nyomorba, mely a kitört zavargások fő oka volt. De legalább viselte a báni méltósá­got , Pejacsevich így mégis nevezetes ember volt. A­mikor elhagyta magas hivatalát, egy­szerre érezte, hogy többé nem nevezetes ember s működésének nem hagyta maga után semmi örvendetes emlékét, úgy akart tehát segíteni, hogy polémiákat irt Szapáry ellen, így legalább beszélnek Pejacsevichről távozása után még hetek múlva is, különben napok múlva el­feledték volna. Hát nekünk ez ellen nincs érdemleges ki­fogásunk. Csak arra figyelmeztetjük Pejacsevich grófot, hogy polémiáit érdekesebben írja meg; mert különben már olvasni sem fogják azokat, annál kevésbbé számíthatnak feltűnésre. S figyelmeztetjük még egyre. Ha mint bánnak le­­endett ily szereplési vágya és munkaereje, sokkal nagyobb szolgálatokat tehetett vol­na Magyarországnak és Horvátországnak egyaránt, mint polémiái által. Sőt valóban hasz­nos szolgálatot is tehetett, emlékezetessé tehette volna báni szereplését. Elejét vehette volna a Magyar- és Horvátország közti konfliktusnak, s így nagy keserűségtől óvhatta volna meg az országot s izgatottságtól a kedélyeket. Ezt pedig elérhette volna, ha hivatalos missiójának oly buzgalommal él, mint most polemizál. A horvát bánnak, bár nem közjogilag, némileg hasonló szerepe van, mint van a kir. biztosnak. Kiegyen­lítő, békéltető közeg Magyarország és Horvátor­szág között. Az ellentétek megszüntetésére kel­lett volna törekednie. Ellenőrzés alá kellett volna fognia a horvát autonóm kormányt s ez­által a horvát közigazgatást. Irtania kellett volna azt a korrupciót, mely a horvát adminisztrációban ütötte fel tanyáját. A magyar rokonszenvet kellett volna propagálnia a Drávántúl. Értesítenie a magyar kormányt, mit lehet és mit nem lehet tenni Horvátországban. Nem követeljük mi, hogy a horvát bán magyar ügynök, vagy épen agent provocateur legyen. De képviselnie kell, képvi­selnie kellett volna Pejacsevich Lászlónak is a magyar állameszmét, mely összeegyeztethető a horvát hazafisággal. Pejacsevich László nem képviselt, nem tett semmit. Hogy mulasztásai közrehatottak-e a magyar-horvát konfliktus felidézésére, ennek megállapítása a történelem dolga De hogy polé­miái nem emelik tekintélyét, nem aranyozzák meg báni szereplésének emlékét, ezt konstatál­hatjuk már ma. Pejacsevich László eljátszotta politikai szerepét. Hírlapi vitatkozásai nem vál­toztatnak e kétségbevonhatlan tényen. A pénzügyminiszter és a volt bán, Peja­csevich László gróf horvát bán, mint imént je­lentettük, egy nyílt levélben szólította föl a pénzügyminisztert, hogy a zágrábi tartományi kormánynak a magyar-horvát címerek ügyében 1882 szept. 12-től kelt s általa mint tartomá­nyi főnök által nem ismert átiratát, vagy leg­alább ennek a címerekre vonatkozó részét hoz­za a nyilvánosság elé, hogy ilyképen annak lé­tezéséről és tartalmáról a volt bán is meggyő­ződhessék. Erre vonatkozólag a kormánylapok ma a következő kijelentést tartalmazzák: „Pe­jacsevich László grófnak ezen fölhívására vo­natkozólag felhatalmazást nyertünk annak kije­lentésére, hogy a horvát országos kormánynak a zágrábi pénzügyigazgatósághoz intézett kérdé­ses átiratát nem szándékoznak közölni, hanem hogy módjában áll Pejacsevich László grófnak ez átiratot, melyet az országos kormány 1882. év szeptember 12 én 93/ 1 e­s­e­r­v. sz. a. in­tézett a pénzügyigazgatósághoz, a pénzügymi­ A „PESTI HIRLAP“ TÁRCÁJA. ~ Az őszi műkiállitás. — A „P­e­s­t­i Hírlap“ eredeti tárcája. — III. A külföldi képek. Az internacionális jelleghez, mely a mos­tani tárlatot is érdekesebbé teszi, a hazai művé­szet, mint már említettük, egy harmadrészt szolgáltatott. Utána a francia és belga festészet van leggazdagabban képviselve, míg német mű aránylag kevés látható. De azért nincs okunk a panaszra, sőt ellenkezőleg üdvös dolog, ha a szentimentális tájképekből, a naiv genre-müvek­­ből s az álpathost hirdető históriai kompozici­­ókból, melyek minden kiállításon a német mű­vészetet kompromittálják , minél kevesebb fordul meg nálunk. Jóravaló, nemesebb tehetség úgy is ritkán köszönt be hozzánk s ha hézagpótlásul szerényebb művek is szükségesek: hadd legye­nek azok franciák, melyekben van szellem és lendület , vagy belga képek, melyek nagyobbára egészséges realizmust hirdetnek. Szemlénk e befejező közleményében csak néhány kiválóbb műről szólok, mely alkalmat ad, hogy a művészet nemzetközi áramlatát, a­mint az Párisban, Brüsszelben, Münchenben vagy Bécsben, e virágzó gyarmatokon áll, néhány főbb vonásaiban megismerjük. A napokban fölszólalt valaki nálunk, hogy festőink ritkán merítenek a költőkből tárgyat s a többi közt „Az ember tragédiája“ most se lelkesíti ecsetforgatóinkat, holott e mű színpadi előadása a megörökítésre méltó mozzanatok egész sorát tüntette föl. Külföldön divatos dolog­­ most is, hogy regények, drámák hálás helyzeteit­­­s alakjait választja alkotása tárgyául a festő vagy a szobrász. A művészet ekkér karöltve jár a költészettel s egyik a másikat emeli és kedvelteti meg. Én azt hiszem, hogy a disz­­kiadások illusztrációi mindenütt lényegesen elő­segítették, hogy a kedveltebb remekírók annyira közkincseivé váltak a nagy közönségnek is. A mostani tárlat három kiváló műve szin­tén ily nagy stílű illusztrációk. Nagy kompozíció, mely stílje által is figyelmet igényel, Mer­wart Pál „Vízözön“-je, mely Musset Alfréd ugyanily című költeményéből hatásos jelenetet tüntet föl. Egy déli, ifjú férfi kétségbeesett küzdelme ez a háborgó hullámok ellen, melyek az ő legkedve­sebb kincsét, a karjaiban elalélt kedvest akarják elrabolni. A­hová a szem néz , mindenütt ve­szedelem , csak jobbra kínálkozik egy szírt, me­lyet a víz még nem lepett el : ide próbál me­nekülni a férfiú. A kettős élet megmentésének vágya megacélozza izmait s végső erőfeszítéssel tör utat magának a viharzó árban. A helyzet félelmességét találón, túlzás nélkül érzéklli a festő, s képe a kívánt hangulatot sikerrel kelti föl bennünk. Egy másik képe Zola Emil egy alak­ját „Aline“­­ ábrázolja. A „Mouret abbé vétke“ című regény egyik legszebb jelenete, a­mikor a lány virágokra hajtja fejét, hogy azok mámorító illatával halált leheljen be. A bájos Aline már ott fekszik a bódító méregvirágok, pipacsok ál­tal rögtönzött párnán, arcán már lát­ható a kábultság, melyre nem jön eszmé­­lés, a csöndes álom, melyet még csöndesebb halál vált föl, folytatásul, észrevétlenül. S mind­ezt egész egyszerűen, élethíven ábrázolja a pá­risi művész, minden érzelmességtől, hatásva­dászattól menten. Mély hangulata által megragadó kép Lau­rent Ernő József egy jókora műve, mely szin­tén regény-illusztráció. Richardson ismert mű­vének „Harlo­ore-Clarisse“-nak ama jelenetét mutatja, a­mikor a beteg nő a kerti padon ül, egyedül, magába merülve, miközben a föléje boruló fa csöndesen hullatja sárguló lombját. Az őszi borongást meglepő híven érzékíti a művész, s a szenvedő nő lélekállapotával kere­settség nélkül öszhangzásba hozta a ter­mészet hervadását. Az előkelő finomság, ele­gancia nemcsak a felfogásban, hanem az előadásban s a technikai kivitelben is nyilvánul. Csupa diszkrét színek , a fehér pad, a fehér párnák, a fehér pongyola, továbbá a szürke levegőég, a fakó lombok s a padon heverő könyv, melyből sárgás virágok kandikálnak elő , mindezt sok ügyességgel a legszebb har­móniába tudta hozni a művész s érdeklődésün­ké le is bírja kötni képével. Rajz, festés egy­aránt jeles előnyök gyanánt mutatkoznak e kompozíción. Ezt különben mások is úgy talál­ták, mert a kereten ott ékeskedik egyik jury ítélete, hogy „mention honorable.“ Szívesen látott kép Bo­utibonne „Tán­coló szirének“ című műve is. A­ki a Makart meztelen asszonyai után szemérmesebb alakokat óhajt látni, álljon meg e derült hangulatú, mo­solygó tengeri jelenet előtt. Üde testű szirének kört képezve, észbódító táncot járnak a kékes- Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next