Pesti Hírlap, 1883. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1883-10-22 / 291. szám
Suranest. 1883 V. évf 291. (1731.) szám Hétfő, október 22 Előfizetési éjak: Szerkesztési iroda: fellenzetesi ara*- ra w B«lape:te:i, ii:«sí«a 7.*., I. eset* .••••••• 1* fiSPsBm jgpj §gl| kori a lap szellemi részét illató miadai T—Ifi. 1 s ■■ aBH Híj M lli'l Ilii m R9 bm mmdbm mmm mm mm közlemény intézendő. Pzfyedérr«........................t , A# B R9 fin BsPfloaoS fint KSl Sh feffiSuBgra gfffl |&&L Bérmentetlen levelek euk ismer IfefT kör»............................1 s M B Hfl IlSS IP? 1!§9M§1l fin IM fffi M BSk kezektől fogadtatnak el. ■«7#. .aám helyban 4. kr. WftW *7 Kgf §| |§p®| SR mLJB fi KEk HLA Kiíratok Tr.„aa ..... vl.aaa vidéken 5 b. ■ IM I If B II ifik H II IPP Kiadóhivatal: B _____Kl m B fSP Kg H B Hl ffiH fgE-Sß H *ndap-;it, aidér-otca 7 »ia. 4 »Haderőmig él a Klgyrisig“ «1st MHj K MSj 9H H B| aggSgg 9 bővé er. elöfizetének ét a lap tactkai vagj képei lappal agjttt: ^B BB ^B ^B ^B ^B délére vonatkozó felssélamlénk ja. agéna 4m.....................M írt. té»»i«k. •Hérra.........................1» . __ _ , ___ . _ Hirdetések — .... POLITIKAI NAPILAP. f'Äy .^sx’ÄiSKÄ,. ftiltlik Mim tinta. V/Ui 1 llUXl A1X4.X XJ_1XA.X * SUDOLF MOSSE-nél PAIUSbac, ----------- 4Q, Kue Notredame des Yictoiree. Pejacsevich László. Egy államférfi, aki politika helyett ujságpolemiákat csinál. És hozzá rosszakat, melyekben mindig ő a vesztes fél. Ez Pejacsevich László gróf. Hetek óta azzal foglalkozik, hogy Szapáry Gyula ellen irkál a Pester Lloydban. Szapáry Gyulának van elég tapintata s tart annyit állásának méltóságára, hogy személyesen nem áll perbe, hanem félhivatalos kommünikéket tesz közzé, melyekben megcáfolja Pejacsevichet, különben megérhetnék, hogy egy „végzett“ és szereplő államférfi mulattatná a közönséget aprólékos hírlapi harcocskák s nem oly nagy mérkőzések által, melyek az eszmékért vivatnak, s melyekből a közönség csak okul. Pejacsevich László grófot államférfiunak soha sem tartották. Most azonban szereplési viszketege által még komolyságát is kockáztatja. A felett feleselget, vájjon volt-e tudomása a kettős feliratú címerekre vonatkozó tervről, vagy pedig nem. Igaz, hogy ha Pejacsevichnek tudomása volt, akkor következetlenséget lehet szemére vetni, mikor legalább hallgatag beleegyezett a címerek kifüggesztésébe, s utóbb a következmények elől megfutott. De ez-e a nagyobb csorba hírnevén, vagy pedig az, hogy bán létére azt sem tudta, mi történik a horvát autonóm és a magyar kormány közt, s hogy államokmányokat, melyekre a legújabb nyilatkozatát követő replikában is utalás történik, olvasatlan hagyott. Annyi bizonyos, hogy Pejacsevich vagy következetlen, vagy kötelességét nem teljesítő bűn volt. S aki ily alternatíva előtt áll, annak a dolga a szerény hallgatás. A közönség ebben a hallgatásban még az államférfim bölcsesség és méltóság bizonyságát pillanthatná meg. Szóval Pejacsevich saját érdekében leghelyesebben tesz vala, ha hallgat. Ellenkezőt tett. Mert szereplési viszketege hajtotta. Mint bán semmi nevezetes dolgot nem művelt, engedett mindent történni, ő alatta jutott Horvátország abba az irtóztató adminisztracionális nyomorba, mely a kitört zavargások fő oka volt. De legalább viselte a báni méltóságot , Pejacsevich így mégis nevezetes ember volt. Amikor elhagyta magas hivatalát, egyszerre érezte, hogy többé nem nevezetes ember s működésének nem hagyta maga után semmi örvendetes emlékét, úgy akart tehát segíteni, hogy polémiákat irt Szapáry ellen, így legalább beszélnek Pejacsevichről távozása után még hetek múlva is, különben napok múlva elfeledték volna. Hát nekünk ez ellen nincs érdemleges kifogásunk. Csak arra figyelmeztetjük Pejacsevich grófot, hogy polémiáit érdekesebben írja meg; mert különben már olvasni sem fogják azokat, annál kevésbbé számíthatnak feltűnésre. S figyelmeztetjük még egyre. Ha mint bánnak leendett ily szereplési vágya és munkaereje, sokkal nagyobb szolgálatokat tehetett volna Magyarországnak és Horvátországnak egyaránt, mint polémiái által. Sőt valóban hasznos szolgálatot is tehetett, emlékezetessé tehette volna báni szereplését. Elejét vehette volna a Magyar- és Horvátország közti konfliktusnak, s így nagy keserűségtől óvhatta volna meg az országot s izgatottságtól a kedélyeket. Ezt pedig elérhette volna, ha hivatalos missiójának oly buzgalommal él, mint most polemizál. A horvát bánnak, bár nem közjogilag, némileg hasonló szerepe van, mint van a kir. biztosnak. Kiegyenlítő, békéltető közeg Magyarország és Horvátország között. Az ellentétek megszüntetésére kellett volna törekednie. Ellenőrzés alá kellett volna fognia a horvát autonóm kormányt s ezáltal a horvát közigazgatást. Irtania kellett volna azt a korrupciót, mely a horvát adminisztrációban ütötte fel tanyáját. A magyar rokonszenvet kellett volna propagálnia a Drávántúl. Értesítenie a magyar kormányt, mit lehet és mit nem lehet tenni Horvátországban. Nem követeljük mi, hogy a horvát bán magyar ügynök, vagy épen agent provocateur legyen. De képviselnie kell, képviselnie kellett volna Pejacsevich Lászlónak is a magyar állameszmét, mely összeegyeztethető a horvát hazafisággal. Pejacsevich László nem képviselt, nem tett semmit. Hogy mulasztásai közrehatottak-e a magyar-horvát konfliktus felidézésére, ennek megállapítása a történelem dolga De hogy polémiái nem emelik tekintélyét, nem aranyozzák meg báni szereplésének emlékét, ezt konstatálhatjuk már ma. Pejacsevich László eljátszotta politikai szerepét. Hírlapi vitatkozásai nem változtatnak e kétségbevonhatlan tényen. A pénzügyminiszter és a volt bán, Pejacsevich László gróf horvát bán, mint imént jelentettük, egy nyílt levélben szólította föl a pénzügyminisztert, hogy a zágrábi tartományi kormánynak a magyar-horvát címerek ügyében 1882 szept. 12-től kelt s általa mint tartományi főnök által nem ismert átiratát, vagy legalább ennek a címerekre vonatkozó részét hozza a nyilvánosság elé, hogy ilyképen annak létezéséről és tartalmáról a volt bán is meggyőződhessék. Erre vonatkozólag a kormánylapok ma a következő kijelentést tartalmazzák: „Pejacsevich László grófnak ezen fölhívására vonatkozólag felhatalmazást nyertünk annak kijelentésére, hogy a horvát országos kormánynak a zágrábi pénzügyigazgatósághoz intézett kérdéses átiratát nem szándékoznak közölni, hanem hogy módjában áll Pejacsevich László grófnak ez átiratot, melyet az országos kormány 1882. év szeptember 12 én 93/ 1 eserv. sz. a. intézett a pénzügyigazgatósághoz, a pénzügymi A „PESTI HIRLAP“ TÁRCÁJA. ~ Az őszi műkiállitás. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — III. A külföldi képek. Az internacionális jelleghez, mely a mostani tárlatot is érdekesebbé teszi, a hazai művészet, mint már említettük, egy harmadrészt szolgáltatott. Utána a francia és belga festészet van leggazdagabban képviselve, míg német mű aránylag kevés látható. De azért nincs okunk a panaszra, sőt ellenkezőleg üdvös dolog, ha a szentimentális tájképekből, a naiv genre-müvekből s az álpathost hirdető históriai kompoziciókból, melyek minden kiállításon a német művészetet kompromittálják , minél kevesebb fordul meg nálunk. Jóravaló, nemesebb tehetség úgy is ritkán köszönt be hozzánk s ha hézagpótlásul szerényebb művek is szükségesek: hadd legyenek azok franciák, melyekben van szellem és lendület , vagy belga képek, melyek nagyobbára egészséges realizmust hirdetnek. Szemlénk e befejező közleményében csak néhány kiválóbb műről szólok, mely alkalmat ad, hogy a művészet nemzetközi áramlatát, amint az Párisban, Brüsszelben, Münchenben vagy Bécsben, e virágzó gyarmatokon áll, néhány főbb vonásaiban megismerjük. A napokban fölszólalt valaki nálunk, hogy festőink ritkán merítenek a költőkből tárgyat s a többi közt „Az ember tragédiája“ most se lelkesíti ecsetforgatóinkat, holott e mű színpadi előadása a megörökítésre méltó mozzanatok egész sorát tüntette föl. Külföldön divatos dolog most is, hogy regények, drámák hálás helyzeteits alakjait választja alkotása tárgyául a festő vagy a szobrász. A művészet ekkér karöltve jár a költészettel s egyik a másikat emeli és kedvelteti meg. Én azt hiszem, hogy a diszkiadások illusztrációi mindenütt lényegesen elősegítették, hogy a kedveltebb remekírók annyira közkincseivé váltak a nagy közönségnek is. A mostani tárlat három kiváló műve szintén ily nagy stílű illusztrációk. Nagy kompozíció, mely stílje által is figyelmet igényel, Merwart Pál „Vízözön“-je, mely Musset Alfréd ugyanily című költeményéből hatásos jelenetet tüntet föl. Egy déli, ifjú férfi kétségbeesett küzdelme ez a háborgó hullámok ellen, melyek az ő legkedvesebb kincsét, a karjaiban elalélt kedvest akarják elrabolni. Ahová a szem néz , mindenütt veszedelem , csak jobbra kínálkozik egy szírt, melyet a víz még nem lepett el : ide próbál menekülni a férfiú. A kettős élet megmentésének vágya megacélozza izmait s végső erőfeszítéssel tör utat magának a viharzó árban. A helyzet félelmességét találón, túlzás nélkül érzéklli a festő, s képe a kívánt hangulatot sikerrel kelti föl bennünk. Egy másik képe Zola Emil egy alakját „Aline“ ábrázolja. A „Mouret abbé vétke“ című regény egyik legszebb jelenete, amikor a lány virágokra hajtja fejét, hogy azok mámorító illatával halált leheljen be. A bájos Aline már ott fekszik a bódító méregvirágok, pipacsok által rögtönzött párnán, arcán már látható a kábultság, melyre nem jön eszmélés, a csöndes álom, melyet még csöndesebb halál vált föl, folytatásul, észrevétlenül. S mindezt egész egyszerűen, élethíven ábrázolja a párisi művész, minden érzelmességtől, hatásvadászattól menten. Mély hangulata által megragadó kép Laurent Ernő József egy jókora műve, mely szintén regény-illusztráció. Richardson ismert művének „Harloore-Clarisse“-nak ama jelenetét mutatja, amikor a beteg nő a kerti padon ül, egyedül, magába merülve, miközben a föléje boruló fa csöndesen hullatja sárguló lombját. Az őszi borongást meglepő híven érzékíti a művész, s a szenvedő nő lélekállapotával keresettség nélkül öszhangzásba hozta a természet hervadását. Az előkelő finomság, elegancia nemcsak a felfogásban, hanem az előadásban s a technikai kivitelben is nyilvánul. Csupa diszkrét színek , a fehér pad, a fehér párnák, a fehér pongyola, továbbá a szürke levegőég, a fakó lombok s a padon heverő könyv, melyből sárgás virágok kandikálnak elő , mindezt sok ügyességgel a legszebb harmóniába tudta hozni a művész s érdeklődésünké le is bírja kötni képével. Rajz, festés egyaránt jeles előnyök gyanánt mutatkoznak e kompozíción. Ezt különben mások is úgy találták, mert a kereten ott ékeskedik egyik jury ítélete, hogy „mention honorable.“ Szívesen látott kép Boutibonne „Táncoló szirének“ című műve is. Aki a Makart meztelen asszonyai után szemérmesebb alakokat óhajt látni, álljon meg e derült hangulatú, mosolygó tengeri jelenet előtt. Üde testű szirének kört képezve, észbódító táncot járnak a kékes- Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.