Pesti Hírlap, 1883. november (5. évfolyam, 301-330. szám)

1883-11-08 / 308. szám

áS8.3 november 8 FESTI HÍRLAP ered r u nak, számszerűit 40 család, férfiakkal, nők­kel i­s gyermekekkel egyetemben. A kivándorlók okul­ak a hatóságokkal volt korábbi kellemetlensé­geikből s ezúttal nem Sarajevo felé, hanem Zára és 21 mg felé vették utjukat, a honnan hajón utaz­nak tovább Kis Ázsiába. A keresztény zsidó házasság tárgyában alkotott s a szakbizottság által immár letárgyalt törvényjavaslat ügyében a bécsi N. Fr. Presse e napokban egy köz­eményt hozott, mely szerint a kormány a ja­vas­atot a közeledő választásokra való tekintettel kerülő útón visszavenni óhajtaná s e célból egy kormánypárti képviselő fog javaslattal a képviselő­ház elé lépni. Már e hír közlésekor kijelentettük vol, hogy a bécsi lap értesülése nem bir alappal. A Nemzet félhivatalos levelezője most e köz­leményt teljesen megbízható forrásból szin­tén demontálja. A magyar kormány a nevezett ja­vaslatra nézve most is azon álláspontot foglalja el, melyet Tisza Kálmán kormányelnök, a képviselőház októberi ülésezése alatt először a szabadelvű kör­ben, azután a házban is jelzett. A kormány komo­lyan ragaszkodik a javaslathoz, melynek különben m­ár tárgyalási napja is ki van tűzve t­­örvényerőre emelkedését egyátalában nincs szán­­déka meghiúsítani. POLITIKAI SZEMLE: is helyesli a kormány jelenlegi külügyi politiká­ját, bizonyítja a következő római sürgöny : De­­zerbi, konzervatív képviselő, a nápolyi Unione monarchica elnöke, az egyesület egyik gyűlésé­ben kifejté az okokat, melyek az elnökséget arra bírták, hogy Depretisnél látogatást tegyen. De Zerbi a többi közt kijelenté, hogy minden olasz kormányt a tények hatalma kényszerít arra, hogy a Németországgal és az osztrák-ma­gyar monarchiával kötött szövetséget épségben tartsa. A Temps egyik tudósítója beszélgetett Waddington, londoni francia nagykövettel, aki azt mondta neki, hogy Cseng marquis nyi­latkozatának, melyet a Gaulois közölt, nincs nagy fontossága. A tonkingi kérdés bizo­nyára hosszas diplomáciai alkudozás tárgya lesz még, de nem fogja Khinával háborúba ke­verni Franciaországot. A Voltaire hosszú levelet közöl Tama­­t­a v­e­l­ő­­ (szept. 6 ki­melettel), mely egyebek közt azt is közli, hogy a madagaskári követek Európából való visszaté­résük után megfojtattak. Azzal vádol­ták őket, hogy minden haszon nélkül nagy ösz­­szegeket költöttek s még csak hadiszereket sem küldtek, a miniszterelnököt nem értesítették Franciaország szándékairól, a sziget várható bombáztatását nem jelezték, — szóval lakolniok kellett mindazért, a­mi csak Panavalo királynő birodalmát érte. A levelező hozzáteszi még — kezességet azonban nem vállal a hit valóságáért — hogy hasonló sors érte a minisz­terelnököt is, mint a szegény követeket, s mikor levelét írta (tehát két hó előtt), az előbbi királynő Taslaya nevű fiának volt legtöbb kilá­tása e veszélyes méltóság elnyerésére Berlinben, amint már alkalmunk volt jelez­ni, nagy feltűnést kelt az a körülmény, hogy Vladimir orosz nagyherceg, aki el­fogadta a meghívást a Rudolf trónörökös ber­lini időzése alatt rendezendő vadászatokra, csak vasárnap szándékozik Berlinbe érkezni, mikorra­snnét a trónörökös-pár elutazik. A nagyherceg e tüntető jellegű távolmaradását nagyon jellem­zőnek találják a pétervári és bécsi udvar közti viszonyra. Szerbiából kevés új hír érke­­z­i­k, úgy látszik, ennek is a cenzúra az oka. Az eddig érkezett hírek szerint azon helységek, melyeknek lakói a fegyverek kiszolgáltatását megtagadták, Zajcsár, Banja és Kuja­­z­s­e­v­á­c­z közt fekszenek. Nikolics tábornok törzskarával szombaton este érkezett Bánjába, hol hat zászlóalj van öszpontosítva. Zaj­­csárban a r­a­d­i­k­á­l­i­s­o­k t­ö­b­b veze­tőjét elfogták s a rögtön ítélő bí­róság elé állították. Hírlik, hogy az Iron, Zajcsár és Paracsin közt vasárnap a csapatok s a felkelők közt össz­e­­ü­tközés volt s főleg Mala-Strassa őrháznál folyt nagyobb harc, a melyben egy üteg ifigyu is részt vett. Hogy Olaszországban az ellenzék része volt e lelki frigynek. De ki gondolta volna abban a másik, vastag szemöldökű óriásban a nőt, azt a finom érzékű, ideges lényt, a­kit Turgenyev könyveiben leírt; azt az epedő, szen­vedélyes orosz nőt, a­ki idejét mint egy keleti­­nő elaluszsza, és oly tragikus hatást okoz, mint­­ féktelen természeti erő ? Az ember­gyár zűr­zavarában könnyen megtörténik, hogy egyik­másik lélek eltéveszti hüvelyét; férfilelkek női testbe jutnak, és egy küklopsz mellkasa alatt □éha női szív dobog. Akkortájban jutott eszünkbe, hogy min­den hónapban kitűzünk egy napot, melyen ba­rátaink egy vendégszerető asztalnál találkozni fognak. Diner Flaubertnek neveztük el, vagy ,,a kifütyültek asztalának“ . Flaubert azért tarto­zott hozzá, mert kifütyölték Candidate-j­át, én meg, mert ugyanígy járt Arlésiennem, Zolának Rózsabimbója, Goncourtnak Henriette Maré d­alja. Girardin be akarta magát csempészni körünkbe, de nem volt szó, azért töröltük. A­mi Turgenyevet illeti, szavát adta, hogy Orosz­országban kifütyülték, és mindez igen messze volt, senki sem törte magát azon, hogy a tényt helyben megvizsgálja. Nincs pompásabb, mint ilyen vendégeske­dés baráti asztalnál, a­hol fesztelenül, az asz­talra könyökölve beszélgethetünk. Mint tapasz­talt emberek, mindnyájan ínyencek voltunk, de mindegyik a maga módja szerinti szűkebb ha­zája ízléseinek megfelelőleg. Flaubert vajat kért Normandiából és roueni kacsát, mely fulladásig volt borsozva; Edmond de Goncourt gyömbéres süteményt, Zola tengeri halat és kagylókat, Turgenyev kaviárt. Minket sem lehetett egy könnyen kielégí­teni és megemlegettek bennünket a párisi ven­déglősök. Gyakran változtattunk helyet, majd Adolphenél és Pelénél ebédeltünk az Opera me­Tekintélyes polgári körökből a következő fel­szólalást vettük: Ogy ügyben emelünk szót, mely a szabadel­­vűség egyik veszélyeztetett intézményét illeti. Értjük a sajtó­vétségek esetében esküdtszékek általi bírás­kodást. Tudvalevő dolog, hogy a hazánkban 1867. óta életbe léptetett esküdtszékek működése sok rész­ről — és beismerjük gyakran jogosan — megtá­­madtatott; sőt arról is szó volt utóbb kormánykö­rökben, hogy a sajtó törvényes megtorlás nélkül maradt kihágásai ellen más óvszer találtassék, vagy­is, hogy az esküdtszéki intézmény felfüggesztessék. De ezt kétélű fegyvernek tartanók. A hiba nézetünk szerint nem az esküdtszéki intézményben­­ rejlik, nem is azon hangsúlyozott körülményben, j­­ött, majd a Place de l’Opera egyik vendéglő-­­­­ében, majd Voisinnál, 7 órakor ültünk asztal­­­­hoz és 2 órakor még nem voltunk készen,­­ Flaubert és Zola ingujjban ettek, Turgenyev ki­­nyúj­tózott a pamlagon. A pincéreket kiküldtük, s a­mire nem volt szükség, mert Flaubert hang­­­­ját az egész házban lehetett hallani. Irodalom­ról beszélgettünk. Mindig tudtunk valamit mon­dani könyveinkről. Épen akkor jelent meg Flau­­berttől: Három elbeszélés, Szent Antal kisértése, Goncourttól: Elisa, Zolától: Mousset abbé vétke, Turgenyev elhozta Új földjét, én Fromont-t és Jackot. őszintén, minden hízelgés nélkül beszél­tünk egymással, nem mint egy biztosító társa­ság tagjai, mely egymás kölcsönös bámulására alakult. Előttem Turgenyevnek sajátszerű, ódon kéziratokra emlékeztető levele, melynek tartal­mát egészen akarom közölni, mert bizonyítja, mily őszinte hang uralkodott köztünk. Hétfő, 1877. május 24. Kedves barátom ! Ha eddig nem szóltam könyvéről, azért tettem, mert nem akartam meg­elégedni esetleges mindennapi szólásmódokkal. Mindezt következő összejövetelünkre tartom fenn, mely remélhetőleg nemsokára meg fog történni, mert Flaubert a napokban visszatér és mi megkezd­jük ebédjeinket. Csak egyet akarok önnek mondani: a Nábob művei közt a legjelentékenyebb és legkevé­bbé ha­sonlítható össze bármelyikkel. Ha „Fromont és Ris­ler'­ _______ vonal által fejezhető ki, a Ná­bobot ily alakkal kell kifejezni /\ /\, és a cik­­cak vonalakat csak elsőrangú tehetségek érhe­tik el. Bocsásson meg, hogy így geometriailag feje­zem ki magamat. Csak tegnap mentem ki ismét először, egy kilencven éves ember lábain a térdein. Félek, hogy már az vagyok, amit az angolok con­­ d FŐVÁROSI ÜGYEK. Az esküdtszékek összeállítása hogy az általános műveltségnek ezen intézmény­hez szükségelt foka még nem léteznék hazánkban, hanem rejlik igenis abban, hogy az esküdtszé­kek összeállításának módja a törvény eszméjének sehogy sem felel meg. Az intézmény vezéreszméje ugyanis­ az általános jogi közérzelem­nek kifejezést adni, mely cél csak úgy érhető el, ha az esküdtek (mint ez mindenütt máshol, csak nálunk nem történik) az erre a törvény értel­mé­b­e­n k­é­p­e­s­­­t­e 11 egyének sorából sorshúzás útján — tehát tökéletesen részre­­hajlatlan és objektív után, minden lehető tekintet nélkül a pártállásra, rang- vagy valláskülönbségre, állíttatnak össze. Csak ily módon összeállított es­küdtszék fogja képezhetni a közérzetem hamisítatlan kifejezését. A mostani, az igazságügyminiszternek egy 1867. évi rendeletén alapuló eljárás egy hármas bizottságra ruházza a hatalmat, az esküdtek névso­rát kedvük és kényük szerint összeállítani Szem­beszökő dolog, hogy bármennyire iparkodnak is ezen bizottság tagjai részrehajlatlanul eljárni, emberi természetüket le nem vetkőzhetik és akarva nem akarva az összeállításban személyes nézetüket, pártszínezetüket stb. érvényesítik. Meg nem fogható, hogy 16 év alatt nem történt semmi ezen, az illető rendeletben is csak ideiglenesnek jelzett eljárásnak az 1848. törvény szellemével való öszhangba ho­zatalára. Ez tehát fő kívánságunk és követelmé­nyünk. De addig is, míg ez megtörténik, a törvény­­hatóságilag kiküldött bizottságoknak módjukban volna saját hatáskörükön belül is ideiglenesen orvosolni e bajt. A rendelet reájuk bízza a 216 esküdt név­sorának összeállítását, szabad kezet engedvén az összeállítás módozataira nézve. Nincsen tehát semmi akadály arra, hogy a bizonság maga ezen össze­állítást oly kép eszközölje, hogy az összes ké­pe­s­­ t­e­tt­e­k sorából sorsolás u­tán állapítsa meg a lajstromot. Az ezen eljárással összekötött kis fá­radság bizonyára szóba se jöhet itt, hol egy sza­badelvű intézmény fentartása és a polgári szabad­ság egyik legelismertebb védbástyája forog szóban. Mindazok, a­kik jelenleg vonakodnak az esküdtszéki tagság terhét elviselni, mert tudják, hogy ezen köteles­ség egy bizottság által az önkény nyomán lett rá­juk róva, meghajolni fognak a részrehajlatlan sors­húzás által reájuk rótt kötelezettség előtt.­­ Azon­kívül pedig könnyebbülne a teher a felváltás által, mely a jelenlegi eljárásnál csak felszólalás folytán áll be. Mindazok, kik ma a fel nem vételben pol­gári jogaik megbénítását észlelik, elnémulnának, és ha a véletlen egyik-másik esküdtszékben egy-két kevésbbé képes és kellő felfogással nem bíró egyént szerepeltetne is, ezen veszély nem volna nagy, mert évről-évre más egyéneket hozna a sors­filmed invalidnak neveznek. Ezer üdvözlet Daudet asszonynak Barátságos kézszorításom! Turgenyev Iván. Ha a könyvekkel és napi újdonságokkal végeztünk, általános tételekre és gondolatokra tértünk át, a szerelemre, halálra. Az orosz hallgatott pamlagján. — És mit gondol ön, Turgenyev ? — Én a halálról? Én sohasem gondolok rá. Nálunk senkinek sincs róla igazi fogalma . . . ez nagyon messze van és beburkolva ... a szláv ködbe. Ez a szó sokat jelentett, és jellemző volt törzsének természetére és saját szellemére. A szláv köd lebeg minden műve felett, ingadozó mozgást ad nekik, és úgy látszik, beszédje is ebbe sülyedt. A­mit mondott, mindig határo­zatlan, majdnem kínos módon kezdődött, de aztán szétnyílt a felhő, áthatva egy fénysugár, egy elhatározó szó által. Így írta le nekünk Oroszországot, nem a Barezinás Oroszországot, hanem a nyárias Oroszországot, mezőivel, finom virágaival, melyek a jégverések alatt virulnak, Kis-Oroszországot búza vetéseivel és méhra­jaival. Turgenyev beszélt nekünk az orosz pa­rasztról, rettenetes iszákosságáról, minden sza­badságról való teljes tudatlanságáról, vagy egy kedvesebb képet bontott fel előttünk, egy kis idillt, arra a kis molnárnéra gondolt, a­kivel vadászterületén találkozott, s a­kibe egy ideig szerelmes volt. A halál és szerelem után a betegségek ke­rültek sorra, beszélgettünk a test szolgaságáról, melyet a lélek, mint egy rabláncot cipel. Mily szomorú gondolatok kicserélése ment végbe ez emberek közt, akik már túl voltak a negyvenen! Én, a­kit a rheumatikus ördögök még nem kí­noztak, még a szegény Turgenyevet is gúnyoltam

Next