Pesti Hírlap, 1883. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1883-11-08 / 308. szám
áS8.3 november 8 FESTI HÍRLAP ered r u nak, számszerűit 40 család, férfiakkal, nőkkel is gyermekekkel egyetemben. A kivándorlók okulak a hatóságokkal volt korábbi kellemetlenségeikből s ezúttal nem Sarajevo felé, hanem Zára és 21 mg felé vették utjukat, a honnan hajón utaznak tovább Kis Ázsiába. A keresztény zsidó házasság tárgyában alkotott s a szakbizottság által immár letárgyalt törvényjavaslat ügyében a bécsi N. Fr. Presse e napokban egy közeményt hozott, mely szerint a kormány a javasatot a közeledő választásokra való tekintettel kerülő útón visszavenni óhajtaná s e célból egy kormánypárti képviselő fog javaslattal a képviselőház elé lépni. Már e hír közlésekor kijelentettük vol, hogy a bécsi lap értesülése nem bir alappal. A Nemzet félhivatalos levelezője most e közleményt teljesen megbízható forrásból szintén demontálja. A magyar kormány a nevezett javaslatra nézve most is azon álláspontot foglalja el, melyet Tisza Kálmán kormányelnök, a képviselőház októberi ülésezése alatt először a szabadelvű körben, azután a házban is jelzett. A kormány komolyan ragaszkodik a javaslathoz, melynek különben már tárgyalási napja is ki van tűzve törvényerőre emelkedését egyátalában nincs szándéka meghiúsítani. POLITIKAI SZEMLE: is helyesli a kormány jelenlegi külügyi politikáját, bizonyítja a következő római sürgöny : Dezerbi, konzervatív képviselő, a nápolyi Unione monarchica elnöke, az egyesület egyik gyűlésében kifejté az okokat, melyek az elnökséget arra bírták, hogy Depretisnél látogatást tegyen. De Zerbi a többi közt kijelenté, hogy minden olasz kormányt a tények hatalma kényszerít arra, hogy a Németországgal és az osztrák-magyar monarchiával kötött szövetséget épségben tartsa. A Temps egyik tudósítója beszélgetett Waddington, londoni francia nagykövettel, aki azt mondta neki, hogy Cseng marquis nyilatkozatának, melyet a Gaulois közölt, nincs nagy fontossága. A tonkingi kérdés bizonyára hosszas diplomáciai alkudozás tárgya lesz még, de nem fogja Khinával háborúba keverni Franciaországot. A Voltaire hosszú levelet közöl Tamata velő (szept. 6 kimelettel), mely egyebek közt azt is közli, hogy a madagaskári követek Európából való visszatérésük után megfojtattak. Azzal vádolták őket, hogy minden haszon nélkül nagy öszszegeket költöttek s még csak hadiszereket sem küldtek, a miniszterelnököt nem értesítették Franciaország szándékairól, a sziget várható bombáztatását nem jelezték, — szóval lakolniok kellett mindazért, ami csak Panavalo királynő birodalmát érte. A levelező hozzáteszi még — kezességet azonban nem vállal a hit valóságáért — hogy hasonló sors érte a miniszterelnököt is, mint a szegény követeket, s mikor levelét írta (tehát két hó előtt), az előbbi királynő Taslaya nevű fiának volt legtöbb kilátása e veszélyes méltóság elnyerésére Berlinben, amint már alkalmunk volt jelezni, nagy feltűnést kelt az a körülmény, hogy Vladimir orosz nagyherceg, aki elfogadta a meghívást a Rudolf trónörökös berlini időzése alatt rendezendő vadászatokra, csak vasárnap szándékozik Berlinbe érkezni, mikorrasnnét a trónörökös-pár elutazik. A nagyherceg e tüntető jellegű távolmaradását nagyon jellemzőnek találják a pétervári és bécsi udvar közti viszonyra. Szerbiából kevés új hír érkezik, úgy látszik, ennek is a cenzúra az oka. Az eddig érkezett hírek szerint azon helységek, melyeknek lakói a fegyverek kiszolgáltatását megtagadták, Zajcsár, Banja és Kujazsevácz közt fekszenek. Nikolics tábornok törzskarával szombaton este érkezett Bánjába, hol hat zászlóalj van öszpontosítva. Zajcsárban a radikálisok több vezetőjét elfogták s a rögtön ítélő bíróság elé állították. Hírlik, hogy az Iron, Zajcsár és Paracsin közt vasárnap a csapatok s a felkelők közt összeütközés volt s főleg Mala-Strassa őrháznál folyt nagyobb harc, a melyben egy üteg ifigyu is részt vett. Hogy Olaszországban az ellenzék része volt e lelki frigynek. De ki gondolta volna abban a másik, vastag szemöldökű óriásban a nőt, azt a finom érzékű, ideges lényt, akit Turgenyev könyveiben leírt; azt az epedő, szenvedélyes orosz nőt, aki idejét mint egy keletinő elaluszsza, és oly tragikus hatást okoz, mint féktelen természeti erő ? Az embergyár zűrzavarában könnyen megtörténik, hogy egyikmásik lélek eltéveszti hüvelyét; férfilelkek női testbe jutnak, és egy küklopsz mellkasa alatt □éha női szív dobog. Akkortájban jutott eszünkbe, hogy minden hónapban kitűzünk egy napot, melyen barátaink egy vendégszerető asztalnál találkozni fognak. Diner Flaubertnek neveztük el, vagy ,,a kifütyültek asztalának“ . Flaubert azért tartozott hozzá, mert kifütyölték Candidate-ját, én meg, mert ugyanígy járt Arlésiennem, Zolának Rózsabimbója, Goncourtnak Henriette Maré dalja. Girardin be akarta magát csempészni körünkbe, de nem volt szó, azért töröltük. Ami Turgenyevet illeti, szavát adta, hogy Oroszországban kifütyülték, és mindez igen messze volt, senki sem törte magát azon, hogy a tényt helyben megvizsgálja. Nincs pompásabb, mint ilyen vendégeskedés baráti asztalnál, ahol fesztelenül, az asztalra könyökölve beszélgethetünk. Mint tapasztalt emberek, mindnyájan ínyencek voltunk, de mindegyik a maga módja szerinti szűkebb hazája ízléseinek megfelelőleg. Flaubert vajat kért Normandiából és roueni kacsát, mely fulladásig volt borsozva; Edmond de Goncourt gyömbéres süteményt, Zola tengeri halat és kagylókat, Turgenyev kaviárt. Minket sem lehetett egy könnyen kielégíteni és megemlegettek bennünket a párisi vendéglősök. Gyakran változtattunk helyet, majd Adolphenél és Pelénél ebédeltünk az Opera meTekintélyes polgári körökből a következő felszólalást vettük: Ogy ügyben emelünk szót, mely a szabadelvűség egyik veszélyeztetett intézményét illeti. Értjük a sajtóvétségek esetében esküdtszékek általi bíráskodást. Tudvalevő dolog, hogy a hazánkban 1867. óta életbe léptetett esküdtszékek működése sok részről — és beismerjük gyakran jogosan — megtámadtatott; sőt arról is szó volt utóbb kormánykörökben, hogy a sajtó törvényes megtorlás nélkül maradt kihágásai ellen más óvszer találtassék, vagyis, hogy az esküdtszéki intézmény felfüggesztessék. De ezt kétélű fegyvernek tartanók. A hiba nézetünk szerint nem az esküdtszéki intézményben rejlik, nem is azon hangsúlyozott körülményben, jött, majd a Place de l’Opera egyik vendéglő-ében, majd Voisinnál, 7 órakor ültünk asztalhoz és 2 órakor még nem voltunk készen, Flaubert és Zola ingujjban ettek, Turgenyev kinyújtózott a pamlagon. A pincéreket kiküldtük, s amire nem volt szükség, mert Flaubert hangját az egész házban lehetett hallani. Irodalomról beszélgettünk. Mindig tudtunk valamit mondani könyveinkről. Épen akkor jelent meg Flauberttől: Három elbeszélés, Szent Antal kisértése, Goncourttól: Elisa, Zolától: Mousset abbé vétke, Turgenyev elhozta Új földjét, én Fromont-t és Jackot. őszintén, minden hízelgés nélkül beszéltünk egymással, nem mint egy biztosító társaság tagjai, mely egymás kölcsönös bámulására alakult. Előttem Turgenyevnek sajátszerű, ódon kéziratokra emlékeztető levele, melynek tartalmát egészen akarom közölni, mert bizonyítja, mily őszinte hang uralkodott köztünk. Hétfő, 1877. május 24. Kedves barátom ! Ha eddig nem szóltam könyvéről, azért tettem, mert nem akartam megelégedni esetleges mindennapi szólásmódokkal. Mindezt következő összejövetelünkre tartom fenn, mely remélhetőleg nemsokára meg fog történni, mert Flaubert a napokban visszatér és mi megkezdjük ebédjeinket. Csak egyet akarok önnek mondani: a Nábob művei közt a legjelentékenyebb és legkevébbé hasonlítható össze bármelyikkel. Ha „Fromont és Risler' _______ vonal által fejezhető ki, a Nábobot ily alakkal kell kifejezni /\ /\, és a cikcak vonalakat csak elsőrangú tehetségek érhetik el. Bocsásson meg, hogy így geometriailag fejezem ki magamat. Csak tegnap mentem ki ismét először, egy kilencven éves ember lábain a térdein. Félek, hogy már az vagyok, amit az angolok con d FŐVÁROSI ÜGYEK. Az esküdtszékek összeállítása hogy az általános műveltségnek ezen intézményhez szükségelt foka még nem léteznék hazánkban, hanem rejlik igenis abban, hogy az esküdtszékek összeállításának módja a törvény eszméjének sehogy sem felel meg. Az intézmény vezéreszméje ugyanis az általános jogi közérzelemnek kifejezést adni, mely cél csak úgy érhető el, ha az esküdtek (mint ez mindenütt máshol, csak nálunk nem történik) az erre a törvény értelmében képeste 11 egyének sorából sorshúzás útján — tehát tökéletesen részrehajlatlan és objektív után, minden lehető tekintet nélkül a pártállásra, rang- vagy valláskülönbségre, állíttatnak össze. Csak ily módon összeállított esküdtszék fogja képezhetni a közérzetem hamisítatlan kifejezését. A mostani, az igazságügyminiszternek egy 1867. évi rendeletén alapuló eljárás egy hármas bizottságra ruházza a hatalmat, az esküdtek névsorát kedvük és kényük szerint összeállítani Szembeszökő dolog, hogy bármennyire iparkodnak is ezen bizottság tagjai részrehajlatlanul eljárni, emberi természetüket le nem vetkőzhetik és akarva nem akarva az összeállításban személyes nézetüket, pártszínezetüket stb. érvényesítik. Meg nem fogható, hogy 16 év alatt nem történt semmi ezen, az illető rendeletben is csak ideiglenesnek jelzett eljárásnak az 1848. törvény szellemével való öszhangba hozatalára. Ez tehát fő kívánságunk és követelményünk. De addig is, míg ez megtörténik, a törvényhatóságilag kiküldött bizottságoknak módjukban volna saját hatáskörükön belül is ideiglenesen orvosolni e bajt. A rendelet reájuk bízza a 216 esküdt névsorának összeállítását, szabad kezet engedvén az összeállítás módozataira nézve. Nincsen tehát semmi akadály arra, hogy a bizonság maga ezen összeállítást oly kép eszközölje, hogy az összes képes tettek sorából sorsolás után állapítsa meg a lajstromot. Az ezen eljárással összekötött kis fáradság bizonyára szóba se jöhet itt, hol egy szabadelvű intézmény fentartása és a polgári szabadság egyik legelismertebb védbástyája forog szóban. Mindazok, akik jelenleg vonakodnak az esküdtszéki tagság terhét elviselni, mert tudják, hogy ezen kötelesség egy bizottság által az önkény nyomán lett rájuk róva, meghajolni fognak a részrehajlatlan sorshúzás által reájuk rótt kötelezettség előtt. Azonkívül pedig könnyebbülne a teher a felváltás által, mely a jelenlegi eljárásnál csak felszólalás folytán áll be. Mindazok, kik ma a fel nem vételben polgári jogaik megbénítását észlelik, elnémulnának, és ha a véletlen egyik-másik esküdtszékben egy-két kevésbbé képes és kellő felfogással nem bíró egyént szerepeltetne is, ezen veszély nem volna nagy, mert évről-évre más egyéneket hozna a sorsfilmed invalidnak neveznek. Ezer üdvözlet Daudet asszonynak Barátságos kézszorításom! Turgenyev Iván. Ha a könyvekkel és napi újdonságokkal végeztünk, általános tételekre és gondolatokra tértünk át, a szerelemre, halálra. Az orosz hallgatott pamlagján. — És mit gondol ön, Turgenyev ? — Én a halálról? Én sohasem gondolok rá. Nálunk senkinek sincs róla igazi fogalma . . . ez nagyon messze van és beburkolva ... a szláv ködbe. Ez a szó sokat jelentett, és jellemző volt törzsének természetére és saját szellemére. A szláv köd lebeg minden műve felett, ingadozó mozgást ad nekik, és úgy látszik, beszédje is ebbe sülyedt. Amit mondott, mindig határozatlan, majdnem kínos módon kezdődött, de aztán szétnyílt a felhő, áthatva egy fénysugár, egy elhatározó szó által. Így írta le nekünk Oroszországot, nem a Barezinás Oroszországot, hanem a nyárias Oroszországot, mezőivel, finom virágaival, melyek a jégverések alatt virulnak, Kis-Oroszországot búza vetéseivel és méhrajaival. Turgenyev beszélt nekünk az orosz parasztról, rettenetes iszákosságáról, minden szabadságról való teljes tudatlanságáról, vagy egy kedvesebb képet bontott fel előttünk, egy kis idillt, arra a kis molnárnéra gondolt, akivel vadászterületén találkozott, s akibe egy ideig szerelmes volt. A halál és szerelem után a betegségek kerültek sorra, beszélgettünk a test szolgaságáról, melyet a lélek, mint egy rabláncot cipel. Mily szomorú gondolatok kicserélése ment végbe ez emberek közt, akik már túl voltak a negyvenen! Én, akit a rheumatikus ördögök még nem kínoztak, még a szegény Turgenyevet is gúnyoltam