Pesti Hírlap, 1884. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1884-01-22 / 22. szám

6.­ ­ (Az uralkodó s a bécsi önkén­tes mentőtársulat.) Tegnap délután 2 órakor a király meglátogatta a bécsi önkéntes mentő­tár­saság egészségügyi állomását a Fleischmarkt 1. sz. házában. A mentő készülékek­­ az udvarban voltak felállítva s a fölséget a kapuban Wilczek János gr. tiszt, elnök, Lamezan gr. elnök, Moreuig tanár fő­orvos, Kru­czka lovag rendőrfőnök stbben fogadták. Az őrség tiszteletteljesen üdvözölte a királyt s há­rom vezetőjét, Lampelt, Csanádyt és Chottot be is mutattatta magának. Igen meg volt elégedve, midőn értesült, hogy az őrség éjjel nappal teljesiti a szol­gálatot. Innen a király Simmeringbe hajtatott, a mentő-társulat rimböckuti gyakorló terére, hol a tár­sulat aktív tagjainak gyakorlatait nézte végig. •— (A bécsi m­ű v­é­s­z-b­á­l), melyet szom­baton tartottak meg a képző­művészeti palotában, nem volt egyéb nagyobb arányú „hölgy estélyinél. Mintegy ötszázan voltak jelen, a­kik a szépen deko­rált termekben kedélyesen mulattak és sokat tán­coltak. Notabilitás nem volt a bálon, a művészvilág általánosan ismert képviselői pedig jó részt hiá­nyoztak. Ott voltak Hofman b., Schönborn gr., Bombelles gr. ellentengernagy stb. Károly Lajos főherceg is meglátogatta fél 11 órakor a mulatsá­got s mintegy másfél órát időzött ott.­­ (Hymen.) V­é­r­e­y Kálmán miniszteri tisztviselő, Vérey József, az „athenaeum-­ igazgatójá­nak fia tegnapelőtt vezette oltárhoz a budai Vér­mező kápolnájában Kemény Emma kisasszonyt, néhai Greguss Ágost fogadott leányát. Az esketést Rostaházy Kálmán lelkész végezte, a fiatal pár Olaszországba utazott. — Lázár József nagy­kőrösi jegyző a napokban esküdött örök hű­séget Emey Jolán kisasszonynak Budapesten. — Gróf Teleki Gyula tartalékos huszárhad­nagy, özv. gróf Teleki Sándorné fia e napokban tartó esküvőjét báró Sennyey Ilona kisasszonynyal, báró Sennyey Lajos és neje, született báró Vécsey Erzsébet leányával, Pácin­on, a Sennyeyek kasté­lyában. — Klock Antal postatiszt oltárhoz ve­zette Schannen Emma kisasszonyt, Schannen Ede leányát Budapesten. — Lőwy Miklós megyei aljegyző, a Délmagyarországi Lapok segédszerkesz­tője, ma vezette oltárhoz Temesváron Feitl Fáni kisasszonyt. — (Halálozások.) Kenessey Ká­­rolyné szül. Karácson Teréz asszony, a veszprém­­megyei tisztiügyész neje e napokban elhunyt, élte 53-ik évében. — Rigó József, kis dobsai ref. lelkész e napokban elhunyt, 61 éves volt. — Ne­mes M­a­r­s­ó Mátyás, nyitramegye nyug. esküdtje e napokban elhunyt Rakolcán, élete 85-ik évében. — Keselőkői M­a­j­t­h­é­n­y­i Tivadar, szalakuszi föld­­birtokos, megyebizottsági tag és virilista e napok­ban elhunyt. A derék férfiú vadászat közben át­­halt s ez okozta halálát. — Körhegyi József tótmegyeri énekestanitó e hó 18-án elhunyt 53 éves korában.­­— (Öngyilkosság.) Szombathelyen Schü­bel Béla tizenhét éves ifjú, Schübel Keresztély ó­pe­­rinti vendéglős fia, e napokban agyonlőtte magát.­­ (Különös párbaj.) Párisban H. R. követségi attadhé több apró ártatlan tréfát engedett meg magának a jelenleg Párisban vendégszereplő bécsi vivónők egyikéről. Másnap, nagy bámulatára beállít hozzá két úr, a kitréfált hölgy megbízásából, s párbajra hívják. Határozottan mondják, hogy a különös párbaj megtört­ént, úgy látszik azon­ban, hogy vért nem ontottak, mert a két ellenfél most egészségben sétál Páris utcáin.­­ (Szépirodalmi matiné.) A tudo­mány és műegyetemi olvasókörben a tegnapi felol­vasásokat sokan hallgatták. Nők, férfiak majdnem egészen megtöltötték a dísztermet. Sántha György a nő hatásairól értekezett. Vikár Béla a „Kalevipoeg“­­észt eposzból olvasott fel részleteket saját fordítá­sában, gróf Festetich Géza Vörösmartytól az „Élő szobor“-t szavalta. Kadocsa Elek költeményeit és P. Thewrewk István „Jön a kérő“ című felolvasá­sát Rónay Károly mutatta be.­­ (A földtani társulat javára) Szlávy József koronaőr 200, a pesti hazai első ta­karékpénztár 50, a nagyági aranybánya vállalat 200, Balla Pál újvidéki ügyvéd 200 forintot adományoz­tak. A társulat e hó 23-án, szerdán délután tartja közgyűlését az akadémia földszinti termében.­­ (Gyárégés Kőbányán.) Tegnap dél­előtt a kőbányai alsó vaspálya­ utcai gőztéglagyár égető házának padlása eddig ismeretlen ok miatt kigyuladt s a zsindelytető egészen leégett. A tűz oltására a fővárosi tűzoltóság, több gyári tűzoltó testület kivonult, közös erővel másfél órai munka után sikerült a tüzet lokalizálni s eloltani. A kár 2000 ftra tehető. Az egyik fal melyen Mayer János tűzoltó állt, a tűz által meglazítva, hirtelen­ dőlni kezdett s a tűzoltó látva a veszélyt, nehogy a le-­­­omló fal maga alá temesse, a mintegy emeletnyi magasból hirtelen leugrott, de a borzasztó esés folytán jobb lábát két helyütt eltörte.­­ (Elhagyott gyermekek.) Tegnap este felé egy rendőr a Dohány­ utca és Kazinczy­­utca sarkán Fekete Anna nevű tíz éves leánykát talált György nevű nyolc éves és András nevű öt éves öcscseivel. A hideg földön rongyos öltözetben elhagyatva, a hidegtől dideregve és éhesen ültek ott. A főkapitányságnál azt mondta a leány, hogy atyjuk a kórházban fekszik, anyjuk pedig elhagyta őket. Most sem lakások sem ennivalójuk nincsen, nem tudják hova forduljanak. A főkapitányság a szegény elhagyott gyermekeket gondozás végett át­­küldte a kerületi elöljáróságnak.­­ (A fővárosi iparosok köre) f. hó 20-án, vasárnap este, hangversenynyel egybekötött családi estét tartott. A sikerült hangversenyben részt vettek: Pongrátz Sománé úrnő, ki zongorázott, Kali­­voda Ferencné úrnő énekelt s különösen gyújtó nép­dalaival sok tapsot aratott. Énekelt még Rác Gyula úr, közben szavalt Forray Ilona k. a. s végül Ságh József és Ibrányi Jenő urak adták elő négy kézre a Liszt-cantate-t. Közönség szép számmal. Jövő va­sárnap színi előadás lesz.­­ (Végzetes gyufa.)Boksa Ferenc cso­­vaki szőlőtulajdonosnő vincellérje a napokban két balatonfüredi vőféllel egy gyufa miatt összezördült. Az egyik vőfél gyufát kért a vincellértől. Ez azt mondta rá : „a­ki pipál, tartson gyufát is“, s meg­tagadta az adást. A vőfél sürgetve a gyufát meg­lökte a vincellért, ki követ dobott a vőfél után. A vőfél bicskát rántott és úgy döfte a vincellérbe, hogy az nyomban halva rogyott össze. A helyszínen csakhamar megjelent két csendőr, kik a tettest és társát azonnal elfogták és a balatonfüredi ki járás­bíróságnak átadták. Mondja azután még valaki, hogy vannak kis dolgok ?­­ (Szerencsés vadászat.) Szakolcán egy vadásztársaság e napokban vaddisznókra tar­tott hajszát, még pedig ritka szép eredménynyel. A friss puha hó egész csorda nyomára vezette a Nimródokat, a­kik két nagy vadkant terítettek le. Az egyik két mázsánál többet nyom. Esett három őzbak is, továbbá több fácán s egy vadmacska.­­ (Ismét egy szenzációs lopás.) A főváros egyik tekintélyes bizományos üzletében, mely két rokonegyén társtulajdonát képezte, 12,400 frt tűnt el. Mint a gyanújelek mutatják, ez összeget az egyik cégtárs tünette el, amíg a másik gazda távol volt a fővárosból. Midőn ismét az üzletbe jött, bennmaradt társa odaadta neki a wertheim szekrény kulcsait s aztán amaz ürügy alatt, hogy pénzt behajtani megy, eltávozott. A társ átvéve a kulcsokat, hozzálátott az irodai teendőkhöz s csak később nyúlt be valamiért a pénzszek­rénybe, a mikor nagy rémülettel látta, hogy a 12,400 frt készpénz hiányzik. Gyanúja azon­nal üzletttársára esett, a­ki eltávozásakor nyugta­lan magaviseletet tanúsított. Fel is jelentette rög­tön a rendőrségnél, mely nyomban a gyanúsított társ lakására küldött. Ezt nem találván honn, azért nejét hallgatta ki, a­kitől megtudták, hogy férje tegnap reggel óta nem volt odahaza. E körülmény is megerősíté az ellene emelt vádat. A rendőrség haladéktalanul megtett minden intézkedést, hogy a tolvaj a pénzzel a fővárost el ne hagyhassa. Meg­szerezte az eltűnt társ arcképét s azt sokszorosit­­tatván, kiosztotta közegei közt s a vasúti állomá­sokhoz polgári biztosokat küldött ki szintén arckép­pel ellátva. A rendőrség a neveket titokban tartja, mert a közlés által a bizományi üzlet tulajdonosának kárt okozhatna.­­ (Visszahelyezett rendőrfogal­mazó) Sebők Imre rendőrfogalmazó ügyében, ki ellen úgy fenyitő mint fegyelmi utón vizsgálat volt folyamatban, a törvényszék a fenyitő vizsgálatot beszüntette s az iratok a fegyelmi vizsgálat felül­vizsgálata végett a belügyminiszterhez terjesztettek fel. Azóta a fegyelmi vizsgálat alól is felmentet­ték és Sebők Imrét visszahelyezték hivatalába.­­ (Felolvasás.) „A divat, mint az em­beri test eltorzítója“ cím alatt dr. Perényi József egyetemi tanársegéd szerdán d. u. 5 órakor a nép­szerű felolvasásokat rendező társulat helyiségében (budai kör) felolvasást tart, melynek folyamán több érdekes és tanulságos rajzot is be fog mutatni.­­ (Sudejkin mint saját ügyetlen­ségének áldozata.) Minél több részlet kerül köztudomásra Sudejkin meggyilkoltatása felől, annál inkább kitűnik, hogy az orosz rendőrség ebben az egész affaireban feladata színvonalán alul maradt. A viszony Sudejkin és Degajeff (Jablonszky) közt két álló esztendeig tartott, s hogy a nihilista, meg­nyervén protektora teljes bizalmát, őt orránál fogva vezette, nem szenved kétséget; egészen alapos ily körülmények közt az az aggodalom, hogy De­gajeff a kedvező helyzetet elvtársainak az igaz­ságszolgáltatás kezei közül való kiszabadí­tására fordíthatja. Sudejkin bizalmára támasz­kodva, nagy ügyességgel dolgozott ez a Degajeff, a­ki a gyilkosság tervét is rég előkészítette; a lakást, hol a gyilkosság történt, külön e célra, csak december elején bérelte. Két nappal a gyilkos­ság előtt Degajeff, ismét csak Szudejkin segélyével külföldre küldte nejét; azt mondta I. i. Szudejkinnek, hogy a forradalmárok neje meggyilkolásával fenye­getik, ő kész Sudejkinért s a jó ügyért életét is fel­áldozni, de utalmat kér neje számára, ki csak kül­földön élhet biztonságban. Degajeff csakugyan kapott útlevelet és útiköltséget s neje két nappal a gyilkos­ság elkövetése előtt túl volt a határon.­­ (Történelmi életrajz-gyűjte­mény.) Az akadémia történelmi bizottsága ez évi költségvetésében 1000 forintot irányzott elő oly gyűjtemény megindítására, mely a magyar történet kiválóbb alakjainak életrajzait foglalja magában, vonzó feldolgozásban, hogy a nagy­közönség szá­mára kellemes és tanulságos olvasmányt nyújtsa­nak. A történelmi bizottságot ez elhatározásában az vezette, hogy a biográfiai forma legalkalmasabb egyes korszakok bemutatására. A közönség egyszerre ismerkedik meg a korral és je­lentősebb szereplőivel. A biográfiák különben is a közönség kedvenc olvasmányait képezik. Ma már számos és hivatott erőkkel rendelkezünk, úgy hogy évenként több biográfia megírására lehet számítani. Ez eszme a történelmi társulatban is tárgyalásra kerülvén, a közgyűlés kimondotta, hogy hivatásánál fogva és anyagi erejéhez mérten részt kíván venni az akadémia e működésében. A választmány leg­utóbb tartott ülésében kimondotta, hogy a tervezett történelmi életrajz-gyűjtemény kiadásához a maga részéről 500 frttal járul s egyúttal kiküldött bizott­ságot, melynek tagjai Fraknói Vilmos, Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, hogy az akadémia történelmi bizottságával egyetemben a szerkesztés és kiadás módozatait megállapítsák s a szerkesztésben a tör­ténelmi társulatnak megfelelő befolyást eszközölje­nek ki.­­ (Balesetek a fővárosban.) Elgá­zolta a vonat. Bernacsek Jakab napszámost ma reggel a józsefvárosi pályaudvarban kocsizolás al­kalmával vigyázatlanságból az érkező vonat elgá­zolta. A szerencsétlen ember szörnyet halt. — Ki­siklottak. Florek Jánost és Müller Károlyt egy és ugyanaz a baj érte tegnap, elcsúsztak a síkos kövezeten s egyik a bal karját, a másik a bal lá­bát törte. Mindkettőre szerencsétlenség, mert amaz napszámos, kinek szüksége van a karjára, az utóbbi meg házaló, a ki pedig sánta nem igen lehet. — Ismét a velocipéd. A kerepesi ut végén teg­napelőtt este egy kereskedő segéd (s vájjon ki más megy nálunk este velocipéden ?) nem birt gyorsan kitérni egy arra robogó milimáré kocsinak s össze­ütközött vele. A vasparipázó lepotyogott s karját megzúzta , egyéb baj nem történt.­­ (A szeretetház felállítása) hit­oktatók alkalmazása s egyéb folyó ügyek megbe­szélése és tárgyalása céljából, a budai kör kebelé­ben alakult közügyi bizottság e hó 22-én este 6 órakor a kör helyiségében értekezletet tart, melyre a kör tagjai s a főv. biz. tagok ez után is meg­hivatnak. — (Rendőri hírek.) Sorsjegyek. Boskovics Sándor izr. leányárvaházi hivatalnok asz­taláról tegnapelőtt ismeretlen tettes öt darab árva­­leányházi sorsjegyet 4015—4019 számig ellopott. — Óra és lánc. Nesz Jakab, ki mint albérlő Konka Jánosné asszonynál lakott, ennek óráját és láncát elcsente. — Felsült pincefeltör­ők. A rózsa-utca egyik házának pinceablakait néhány nap előtt ismeretlen tettesek feltörték s a pincébe hatoltak, ott az egymás mellett lévő hat pincét sorra feltörték, de semmi elvihetőt nem találtak, mert a pincékben csak fa volt. A feltörést a ház­mester csak másnap reggel vette észre s azonnal jelentést tett a terézvárosi kapitányságnál. — (Időjárás.) Európában: A nagy lég­nyomás (778—779) az Alpesek tájáról kiterjed a kontinens többi nagy részére is (768—770.) Az idő félbeszakított derülések mellett, többnyire csendes, száraz, kevés hőváltozással. — Hazánkban: Több­nyire északnyugatias, gyenge szelek mellett, a hő­mérséklet keleten nagyobb, nyugaton kisebb lett, a légnyomáás általában keveset változott. Az idő többnyire száraz, éjjel gyenge fagyos, helyenkint kö­dös; itt-ott csekély havazás után, számos helyen derült. — Kilátás a jövő időre: Többnyire csendes,, derült, éjjel fagyos időt várhatni. PESTI HÍRLAP. 1884. január 22.

Next