Pesti Hírlap, 1884. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1884-01-27 / 27. szám

1884. január 27. PESTI HÍRLAP. az érdekelteknél a nyomott iveket és a jogosulatlan kiadást betiltotta. Természetesen az ügynek további fejleményei is lesznek s alkalma lesz a kir. táblának is véleményt mondani, vájjon az országbírói értekezlet által biztosított jogvédelem több-e valamivel mint írott malaszt ? — A budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék 1883. évi ügyforgalma a következő főbb adatokat tünteti elő. Hátralék 1882-ről 387 ; beadvány 1883-ban : 58.638, elintézendő volt összesen 59.025. Elintéztetett : 58.625. Felebbezés volt: 935, helybenhagyatott: 688, megváltoztatott: 183, föloldatott: 64. A soproni zsidóellenes zavargások ügyében az ottani törvényszék vádhatározattal fejezte be a hosszas vizsgálatot. A nyilvános erőszakoskodás miatt vád alá helyezett egyének névsora a következő: Varga István, Hoffer Géza, Schmidt Ferenc, König János, Pattyi János, Röszler Gyula, Dorszner Pál, Horváth Sándor, Puhl Nándor, Preiszinger Samu, Schmidt Mihály, Knabel Lajos, Koloszár° János és Tschomitz József. Az ügy a Sopronban 1883. augusztus 12. és 13-án végbement zavargásokra vonatkozik. A végtárgyalás febr. 5-ére van kitűzve. A lutczai gyilkosság ügyében, melyet annak idején szintén rituális okokkal hoztak kapcsolatba, mint Krakóból jelentik, az ottani orvosi fakultás a meggyilkolt Munch leány hullájának kiásatását találta szükségesnek, annak megállapítása végett, nincs-e sérülés a nyakszirtcsonttal összefüggő koponya részen. Másrészről Stochlinski, a gyilkos, elmeállapotának megfigyelését is szükségesnek mondotta ki. Egy szerencsétlen lövés ügyét tárgyalták ma a budapesti kir. törvényszék előtt. Az esetet annak idején részletesen leírták a lapok. Szánalomra méltó hőse Holicsek Viktor hadapród, aki a Lindenbaum család városmajori lakásán a család egyik fiatal leányát Terézt, egy revolverrel való játszadozás közben nyakán átlőtte. A leány még aznap meghalt. A törvényszék Győrffy Gyula védelme után a még félig gyermek hadapródot gondatlanságból okozott emberölés miatt három havi fogságra ítélte. A vádlott felebbezett. A promontori rablógyilkosság tettesei előtt ma hirdették ki a kir. táblának ez ügyben hozott ítéletét. Az első bíróság Plausin Antalt rablás, és szándékos emberölés kísérlete miatt 15 évi fegyházra, Linhart Tiburtius Győzőt pedig rablás büntette miatt 10 évi fegyházra ítélte volt. A kir. tábla Plausinra nézve helybenhagyta az első bíróság ítéletét, Linhart fegyházbüntetését azonban 10 évről 8 évre szállította le. Az ítélet ellen újra mind a ketten felebbeztek, úgyszintén a közvádló is. Az országbíró gyilkosai, Spanga Pál védője, dr. Graner Gyula ma délelőtt védence érdekében folyamodást nyújtott be az igazságügyi minisztériumhoz. Berecz János védője : Győrffy Gyula hír szerint személyesen akar Bécsbe utazni, hogy ő felségénél a kegyelem érdekében kihallgatást kérjen. REGÉNY-CSARNOK. élet örörme. Regény. Irta: Zola Emil. (Folytatás.) (55) Újra megindult az esőzés, oly felhőszakadás állt be, mely csak úgy elsöpörte a partot; a tenger, föld, ég végtelen szürkeségbe olvadt össze. Lázár komolyan emlegette, hogy be fogja fejezni drámáját, és Paulina, akitől azt akarta, hogy maradjon mellette, fölment hozzá, hogy bátorítsa, ott fenn kötögetvén a nadrágocskákat és harisnyákat, melyeket a falubeli gyermekek közt akart kiosztani. De Lázár nem igen dolgozott, amint Paulina melléje ült. Majdnem halkan csevegtek egymással, szüntelen és lankadatlanul ugyanazokról a dolgokról beszélve; tekintetük sohasem hagyta el egymást. Nem játszottak többé, nem nyúltak egymás kezéhez, mint a megpirongatott gyermekek, akik ösztönszerűleg érzik az egymás érintésének, egymás lehelletének veszélyét, mely fölött tegnap még mosolyogtak. Különben semmi sem tetszett élvezetesebbnek, mint az a békés lankadtság, ez a szunnyadás, melybe a tetőt szüntelen csapkodó eső ringatta őket. A csönd pirulásra készteté őket, minden szavukba bizonyos hízelgő édességet vegyítettek, önkénytelenül sarkaltatva az egykori napok ujjá ébredő emléke által, melyről azt hitték, hogy örökre meghalt bennük. Egy este Paulina éjfélig virrasztott Lázár szobájában, kötögetve, míg Lázár, kinek kiesett a toll fáradt kezéből, lassú szavakkal magyarázta jövő munkálatait, drámáit, melyek óriási alakokkal bővelkednek. Az egész ház aludt, Veronika maga is korán lefeküdt, és az éj mély, rezgő nyugalma, melybe csak a magasan járó tenger mozgása vegyült, lassan-lassan bizonyos érzéki zsibbadásba menté őket. Lázár, megnyitván szivét, megvallotta, hogy elhibázta életét; ha az irodalom talaja is kicsúszik lábai alól, mondá, akkor el fog vonulni valami szögletbe és úgy fog élni, mint egy remete. ■— Nem tudod már? szólt mosolyogva, hogy anyám halála után azon gondolkodtunk, nem kellene-e kivándorolnunk ? — Kivádorolnunk ? — Igen , elmenni messze az Óceán valamelyik szigetére, ahol az élet oly édes! — És atyádat is kivittük volna? — Ah, csak álom, amit mondtam.... Nincs tiltva kellemes dolgokat képzelni, mikor a valóság nem kellemes. Fölkelt az asztaltól és leült a zsölle karjára, melyet előbb elfoglalt. A leány letette kötését, hogy kedve szerint követhesse a bolondos gyermek képzelmének folytonos nyargalását, és feléje emelte fejét, a zsölle hátának támaszkodva, míg Lázár olyan közel volt hozzája, hogy érezte vállán lehelletének forróságát. — Bolond vagy barátom! Mit csinálnánk mi ottan? — Csak megéltünk volna valahogyan! .. . Emlékszel még arra az utazó könyvre, melyet együtt olvastunk, mintegy tizenkét éve? Úgy élhettünk volna a tengeren túl, mint a paradicsomban. Soha sincs tél, az ég örökké kék , napos, csillagos ... Volt volna kunyhónk, pompás gyümölcsünk, nem kellett volna semmit sem tennünk, nem lett volna bánatunk!. . . — Tehát vademberré változtunk volna azonnal, orrunkba karikát húzva, fejünket tollbokrétával díszítve? — Eh ! minek ? Szerettük volna egymást évről évre, anélkül, hogy számláltuk volna a napokat, ami nem is lett volna eszelősség. Paulina ránézett, lesütötte szemét, arca könyedén elhalványult. A szerelem gondolata megkapta szivét s gyönyörrel törté el. Lázár minden mellékgondolat nélkül megfogta kezét, szükségét érezvén annak, hogy közeledjék hozzája, hogy érintse testének egy részét, és játszott a gyöngéd kézzel, forgatta ujjacskáit folyton nevetve. Paulina épen nem nyugtalankodott, csak ifjúkori játszadozásuk volt ez, azután egyszerre elhagyta ereje, már az övé volt egyre növekvő zavarában. Még hangja is megtört. — De . . . gyümölcsöt enni folytonosan ... ez mégis egy kissé sovány. Vadászni, halászni kellene és földet művelni ... Ha igaz az, hogy ott a nőknek kell dolgozniok, hát megtetted volna azt, hogy velem kapáltattad volna a földet ? — Te a te kis kacsóiddal! . . És a majmok! nem lehet azokat kitünően betanítani a szolgálatra ? A leányka nevetett ezen a tréfán, míg Lázár tovább folytatá: — Azután nem is maradtak volna meg kacsóid! Mert felfaltam volna . . . így ni! Megcsókolta a leány kezét, harapdálta, arcába lövelt a vér a vágytól, mely egészen elvakította őt. És nem beszéltek többé: kölcsönös őrjöngés fogta el őket, kábulás, mely mind a kettejüket elszédíté. A leány átengede magát, hátradőlt a zsöllében, arca piros és hevült volt, szemét behunyta, mintha nem akart volna látni. Lázár már megragadta zekéjének szárnyát, ajkai érintik az ő ajkait. Megcsókolta s a leány hévvel viszonozta csókját, egész erővel átölelvén nyakát. De Paulina egyszerre felnyitotta szemét, látta a lámpát, a szekrényt, mennyezetet, melyen minden foltot ismert; úgy tetszett neki, mintha ájultságából ocsúdnék föl, egy rettenetes álomból ébredne. Hevesen kezdett küzdeni és felugrott. Zekéje lecsúszott és alatta kicsillant meztelen nyaka. Sikoly röppent el ajkairól, mely viszhangzott a szoba csöndességében. — Hagyj el! ... ez iszonyatos ! Lázár nem látott már; a vágy őrültté tette. Megragadta a leányka ruháját. Ajkaival kereste vállát, égette csókjaival, melyek mindegyike megreszketteté egész lényét. Kétszer fölemelkedett a leány s kétszer kellett elhanyatlania, az odaadás ellenállhatatlan szükségének engedve, maga is rettenetesen szenvedett e saját maga ellen vívott harcban. Lelkendezve, reszketve szaladt az asztal körül, míg Lázárnak sikerült egy ócska pamlagra löknie. Paulina kinyújtott karjával visszatartotta őt, rekedt hangon rikoltva : — Kérlek! oh kérlek! . . hagyj el! . . Iszonyatos, a mit akarsz! Lázár, fogait összeszorítva, egy szót sem ejtett ki. Azt hitte, már bírja őt, midőn Paulina még egyszer kiszakította magát, oly erős rántással, hogy egészen az asztalhoz tántorgott. Ekkor egy pillanatra megszabadulván, kifuthatott, keresztülszaladt a folyosón és beugrott szobájába. Lázár utolérte s a leánynak nem volt ideje becsapni az ajtót. Mivel Lázár be akarta az ajtót taszítani, a leánynak egész erejével ellenébe kellett támaszkodnia, s a szűk nyílást is el akarván foglalni tőle. Paulina elveszettnek érzi magát, ha Lázárnak sikerül cipője orrát betenni az ajtó közti résbe. Végre ráfordította a kulcsot, mély csend következett utána, melyben ismét hallani lehetett a tenger árjának moraját, amint a terrasz falát csapkodta. Paulina ezalatt, nyitott szemmel, gyertya nélkül a sötétben még mindig az ajtónak támaszkodva maradt. Észrevette, hogy Lázár nem mozdul az ajtón túl. Hallotta lihegését, azt hitte, hogy még mindig érzi csókjainak hevét nyakán. Ha eltávoznék az ajtótól, Lázár talán betaszítaná vállával. Erőt adott neki az a tudat, hogy ott van és annál jobban neki támaszkodott az ajtónak, teljes erejéből, mintha Lázár még mindig be akarná feszíteni. Két perc múlt el így, hosszan, mint a végtelenség, a kölcsönös érzésben, melyben mind a ketten makacsul megmaradtak, alig választván el őket egy vékony ajtó, pedig mind a ketten égtek még ugyanattól a vágytól,melyet nem bírtak lecsillapítani. Lázár halkan, megindultan suttogó: — Paulina, nyisd ki az ajtót, tudom, hogy itt vagy. Paulina megrázkódott; ez a hang végig szaladt testén fejétől sarkáig. De épen nem felelt. Fejét lehajtva, egyik kezével összetartotta lehulló ruháját s befogta nyakát, hogy elleplezze ruhátlanságát. — Te ép úgy szenvedsz, mint én, Paulina. . . Nyisd ki , könyörgök! . . Miért tagadod meg tőlem ezt a boldogságot? Félt, hogy fel fogja kelteni Veronikát, akinek a szomszédban volt szobája. Könyörgése szelíddé lett, mint egy beteg panasza. — Nyisd ki már . . Nyisd ki , . azután meghalunk, ha akarod. Nem szeretjük-e egymást gyermekségünk óta? Nemmé kellett volna lenned, nem végzet-e, hogy mégis azzá kell lenned ? Szeretlek Paulina, szeretlek. . . Paulina még jobban reszketett, minden szó összeszorította szivét. A csókok, melyekkel vállát elárasztotta, megelevenültek rajta, mint a tűzcseppek. És Paulina még jobban megmerevült, félt kinyitni az ajtót, tudta, hogy ellenállhatlanul hatalmába kerülne. Lázárnak igaza volt, ő imádta, miért, tagadja meg tőle az örömöt, melyet mind a ketten eltitkolnának az egész világ előtt? A ház aludt, az éj sötét volt. Oh, egymás karjaiban aludni, ha csak egy óráig is . . . élni, élni végre! — Istenem, milyen kegyetlen vagy Paulina. Te nem akarsz még felelni sem, és én itt oly nyomorult vagyok! . . . Nyisd ki, megfeledkezünk mindenről, anyám lesz, nyisd ki, nyisd ki, könyörgök! (Folytatása következik.) Szerkesztői üzenetek: B. G. B u zta. A bank- vagy államjegyek érvényen kívül helyezése nem történhetik a nélkül, hogy az kellően nyilvánosságra hozassék s a tulajdonosoknak ide engedtessék a beváltásra, máskülönben a tulajdonjog szenvedne kimenthetetlen sérelmet. Azután nem is olyan olcsó dolog milliókra rugó bank- vagy államjegyek helyett újakat kibocsátani. A mi különösen az érintett esetet illeti nem is egyfajtájú bankjegyek vesztek el, hanem többfélék. A hozzánk e hó folyamában sorsjegyek kihúzatása iránt beérkezett kérdésesre az érdekelteknek együttesen azt válaszoljuk, hogy az illető sorsjegyek közül egyik sem lett kihúzva. 13.