Pesti Hírlap, 1884. január (6. évfolyam, 1-31. szám)
1884-01-27 / 27. szám
18. Két epizód Petőfi életéből. (Petőfi mint követjelölt. — Petőfi a párbajról.) Igen érdekes adatokat olvasunk a „Miskolc és vidéke“ című lapban Petőfi követjelöltségéről,, valamint Petőfi egy érdekes nyilatkozatát a párbajjókról. Mindez adatokat Bankos Margit úrhölgy közli a nevezett lappal, édes atyja irományaiból, aki levelezésben állt a nagy költővel. Tudvalevő, hogy Petőfi a Kis-Kunságban az 1848. évi választás alkalmával követ akart lenni, de az ármány és a boroshordóknak hathatós ékesszólása elbuktatta, pedig a nép nagy ragaszkodással viseltetett iránta. Petőfi ellenei azon érvet hozták fel, mikép hiába akarja a nép Petőfit követnek megválasztani, azt a törvény nem engedi meg, minthogy nem redemciós kun ember. Erre a sokaságból előállott egy köpcös öreg, mondván : „nem vagyok én és minthogy nincsen sem fiam, sem leányom, magamnak pedig életem biztosítására elég lesz fele vagyonom is, — neki adom a másik felét, a mi kedves követjelöltünknek.“ Erre a nagy tömegben viharos „éljen“ keletkezett és minden oldalról felhangzott „én is, én is, — én is neki adom a fele vagyonomat“ . . . így lett egyszerre Petőfiből nagy vagyonú redemciós kun polgár. A választók Petőfi elbuktatása miatt orvoslásért a törvény útjához folyamodtak. Igen érdekes a Kun-Szent-Miklós és Lacháza követválasztó polgárainak a követválasztás megsemmisítése iránti folyamodványa, melyből a következőket idézzük: Tisztelt minisztérium ! „Alólkottak a jún. 12-én tartott szabadszállási kerületben országgyűlési követválasztást nem ismerjük el törvényesnek, miután számtalan törvénytelen lépés követtetett el a végrehajtás előtt és alatt. Nevezetesen : az ellenfél „úri barátai“ minden kigondolható becstelenítő rágalmat terjesztettek el közöttünk követjelöltünkről — Petőfi Sándorról. Többek között, hogy Petőfi Sándor lázító hazaáruló oroszkém, olyan ember szóval, kinek nem csak megbuktatását, hanem elfogatását, sőt agyonveretését is jó néven fogja venni a minisztérium és az egész nemzet . . . E vádakat Petőfi Sándor meg akarta cáfolni a szabadszállási és kunszentmiklósi nép előtt, de mind a két helyen eltiltatott a felszólalástól a helybeli tanács által. Midőn Petőfi Sándor a választás helyén és napján a sz.szállási városházán megjelent, az ellene felbőszített részeg nép, melyet a másik követjelölt egész éjjel és még aznap reggel is folyvást itatott, rárohant, az uraktól betanult becstelenítő vádakkal illette és agyonveréssel fenyegette. Petőfi a helybeli főbírót s a követválasztási bizottság elnökét felszólította, hogy ők minden történendő balesetért felelősek,—amire azok azt felelték, hogy ha tüstént el nem takarodik — ők nem felelnek az életéért. Ily helyzetben Petőfi kénytelen volt elfogadni az eltávozás ajánlatát. Maga a város rendelt neki kocsit és a kocsisnak meghagyatott, hogy ne az országúton, hanem mellékes távoli utakon vigye őt Szentmiklósra, nehogy az országúton menvén, szent miklósi és lacházi párthiveivel találkozzék s őket a történtekről fölvilágosítsa. Midőn mi a választás helyére, Szabadszállásra értünk, Petőfit már akkor elvitték onnan s minket a város végén azzal fenyegettek az odavaló választók — kik mindnyájan föl voltak fegyverkezve, — hogy agyonvernek bennünket, ha bemegyünk, mire mi minden vérengzés elkerülése végett visszafordultunk s nem vettünk részt a választásban. A választás előtti napokban minket városunk tanácsa azzal ijesztett, hogy ők otthagyják hivatalaikat ha Petőfire szavazunk, s a választás előtti este a főbíró parancsára nem a kezesménes, hanem a szilaj ménes hajtatott be. igy játszattunk ki, hogy hámos lovaink nem hajtatván be, sokan közülünk oda nem mehettek a választásra. Tisztelt minisztérium eket tapodtatott meg legszebb jogunk, a követválasztás joga: ha e fájó sérelmünk nem orvosoltatik, mi az alkotmány mostoha gyermekeinek fogjuk tekinteni magunkat s mint ilyenek kilépünk, a nemzetőrségből, melynek eddig legbuzgóbb tagjai voltunk. De bízunk a t. minisztérium igazságszeretetében, bízunk az igazság istenében, hogy elrabolt jogunk vissza fog szereztetni, hogy e törvénytelen követválasztás megsemmisittetik, s az új követválasztás megtörténik és nem Szabadszálláson, hol minket rendes és békeszerető polgárokat ellenséges indulattal és fölfegyverkezve fogadtak, hanem Szentmiklóson. Ez a mi igazságos kivonatunk, kérelmünk a t. minisztériumtól. — Kunszentmiklós és Lacháza választó polgárai.“ Ezen folyamodvány eredményeként Petőfi egy 1848. julius 9-én keltezett levelében a következőket írja: „A tegnapi gyűlésben neveztek három tagot a követek közül, kik hozzátok mennek vizsgálat végett : Asztalos Pál, Besze János, Bonis Samu. Nagyon meg vagyok elégedve velük, majd napfényre hozzák ezek az igazságot, csak te is szólítsd vagy szólítasd föl az illetőket a nép közül, hogy a szükséges tanúságot letegyék.“ Petőfi ezen levelének vételével azonban az alvidéken ellenünk — a magyar nemzet ellen — mesterségesen felbujtogatott rácok és oláhok fellázadtak s tűzzel vassal pusztították a köztük levő és a szomszédos magyar testvéreinket. Minthogy még az időben kellő számú honvédséggel a magyar nemzet nem rendelkezett, mozgó nemzetőrség indíttatott a felbujtogatott vad tömegek ellen. S a haza első jajkiáltására Petőfi párthívei általában önként vállalkoztak a fellázadt csordák ellen táborba szállani. Petőfinek említett levele ép akkor érkezett kedves apám kezéhez, — írja B. M. urhölgy — midőn a következő nap az alvidékre indulandók valának. Mire atyám válaszolta Petőfinek, hogy a vizsgáló küldöttség már későn fog érkezni, minthogy minden jóra való ember különösen pedig az ő párthívei a holnapi napon a haza védelmére az alvidékre indulandnak s apám is együtt megy azokkal, igy az országgyűlési vizsgáló bizottság tagjai csak Petőfi elleneivel találkozhatnak és a jámbor öregekkel ; következő kép jobb lenne ha a vizsgálat jelenleg elmaradna. E levelét azzal zárta be kedves atyám, miképp te is Sándor, tenyérnyi széles szabjáddal oldaladon, kövess bennünket s bízzuk most a politikát a fegyver élére. És ha majd mentve le a haza, akkor majd újból elővehetjük a követválasztási ügyet.“ E levél első következménye lett, mikép a vizsgáló küldöttség lejövetele végkép elmaradt és a történt követválasztás agyonhallgatás által igazolva jön. ” Petőfi egyik levelében a párbajra vonatkozólag következő erőteljes sorok olvashatók: „ . . . . A pisztolyt is úgy ajánlották szekundánsaim, hogy ha az első lövésre nem találunk, újra töltünk és mindaddig mig egyikünk a fűbe nem harap . . . Nekem elvem, hogy csak úgy a hihért soha sem vivők, ha egyszer kiállok, annak élet-halálra kell mennie, mert a párbaj nem tréfa csak azzal vivők meg, a ki úgy megsért, mint az a nyomorék, hogy aztán oly passzióval süthessem rá fegyveremet, mint a felém közelgő veszett kutyára !“ PESTI HÍRLAP. Irodalom. Prém József költeményei. Prém József már megállapította nevét az irodalomban figyelemreméltó dolgozataival. Szétszórtan megjelent költeményeiben egy-egy közvetlen érzés hangja, a forma csínja megszerezték neki sokak elismerését . „Edith története“ című regényével évekkel ezelőtt belépett a komoly írók sorába; műtörténeti tanulmányait, a tanulmány és olvasottság mellett józan ítélőképesség és keresetlen, világos előadás jellemzik, — szóval nem csak egy téren buzog sikeresen. Nem rég összegyűjtve egy kötetben kaptuk költeményeit. Majdnem tizenöt év visszhangja ez a kötet. S ha látjuk, hogy termékenyebb ifjabb lyrikusaink egy-két év alatt összegyűjthetnek, (ha nem is gyűjtenek össze) egész kötetet, föltehetjük Prém Józsefről, hogy nem i derűre-borura, hanem csak akkor, mikor igaz szüksége van lelkének a panaszra. Vidám hangot csak néha-néha kapunk ; többnyire panasz szól költeményeiből; de nem mélyen égető, forró panasz, hanem csöndes busongás, mely hamar megvigasztalódik; s ha hibát hozhatunk föl ellene, mindenesetre az a legnagyobb hibája, hogy szenvedélye nem tud elég mély lenni; szenvedélytől reszkető ujjai nem kapnak bele elég erősen a hárfa húrjaiba, hogy visszazengjen édes panaszuk az olvasó lelkében. De a csöndes érzelem, mely Prém verseiben nyilatkozik, nem affektált langyosság, milyennel nem egy életunt fiatal dalköltőnél találkozunk. Nem akar beteges érzelgéssel szánalmat kelteni az emberek szívében, eldalolja panaszát, mert el kell mondania, lelkének meg kell nyilatkoznia De szerencsés természete, mit talán könnyelműnek mondhatunk, hamar vigasztalódik. Ezt bizonyítják szerelmeinek történetei, melyeket a ciklusokba szedett költemények beszélnek el nekünk. Nos hát a gerle elrepült; S tán vissza sem jő, vagy sokára . . . — Te halvány ifjú hallod-e : A galambot elhagyta párja 1884. január 27. Elmegy a bálba ; körülrajongják az udvarlók ’ a szerelmes kétségbeeséshez közel: — Te halvány ifjú jól vigyázz : Meg ne bolondulj még ez este ! Nem bolondul meg. Keserű rezignációval, de belenyugszik sorsába: De im éjfél . . . ő visszajött. Borús szemébe’ méla bánat . . • Nos halvány ifjú elmehetsz, ő tiszteltet, de álmos — fáradt. Nem csak csinosan, de igazul van ez mondva. A nyelv csinossága, pallérozottsága, a technika gondossága különben is előnyei Prémnek. A „Szerelem, csalódás“ ciklusa még több példáját tárja elénk könnyen feledő lemondásának. Így a ciklus XIX. dala: „S mért volna furcsa, ha megtörtént ? Elámított a kedvesem . . . Hisz minden múlandó a földön. Mért volna más a szerelem ? De e dalban kitörő még egyszer a gúnyos ajkú fájdalom is: S mért volna furcsa, ha megtörtént ? Elámított a kedvesem . . . Egy világ sülyedt el a mélyben, Csak ez történt — más semmi semi A kötet legjavának tartom az „Évek után egy perc“ ciklust. Legjobban meghatott a „Boldogság tanyája“ nemes hangjával, gyöngéd érzelmeivel, „Együttlét dalai“, végül „Egy perc.“ A hangulatfestés egyik legszebb példája a fentemlített Boldogság tanyájában, midőn a költő a kedvesét környező tárgyakon mereng el: „Áldott az az ócska szőnyeg, melyen lépdel, az a rozzant kályha édes melegével. Csókjaink tanúja volt a lámpa fénye, E régi divánon enyelegtem véle. Telve a lég haja szegfű-illatával, Pici njakának beszédes dalával. — Oh, ha ruhájának csak egy fodra lebben, Mennyi titkos érzés, vagy támad szivemben!“ A festés szintén nagyon jól sikerült az „Egy perc“ című költeményben: „Félős homály a mély teremben, Igéretes álom gyanánt. Virágaid fejek’ lehajták, Félálomban leskedve ránk. — Egy rezzenés a lég hullámin — Az sem hallatszott körülünk Egy dobbanás forró szivünkben Az sem mondá, mit érezünk. A „Könnyű szívvel“ ciklust legkevésbbé tartom sikerültnek. Heinei gúnynyal akar élni több helyütt, de a nyíl nem elég éles, csak koppanik, de nem sebez. Legjobb a falánk a „Találkozás“ című költeményben: „Úgy tettünk, mintha ma először Találkoznánk véletlenül. Nénéd örült. Én is örültem, De mert nem jöttél egyedül ! Úgy tettünk, mintha nem is tudnám. Hol laktok, hol a bemenet . . . A néne szólt: „Kár, hogy már dél van, Ma még szerencsénk lenne tán!“ Szemed mosolygott: „Ne feledd el A rendezvénst ma délután. A „Hárf a hangok“ ciklusban „Mimi emlékezete“ megható elégia, enyhítve a jövő élet hitével. Átalában irodalmunk a nyereség mérlegére teheti ezt a kötetet, mely megérdemli méltó elismerését, aki. Farsang. A honvéd-bál. A honvédtiszti özvegyek és árvák ellátási intézete alapja javára, a fővárosi vigadó termeiben, február 20-án rendezendő zártkörű bálra, hatezer meghívó küldetett el. Ha azonban ennek dacára mégis vannak, kik a bált megjelenésükkel megtisztelni óhajtanák és tévedésből meghívót nem kaptak volna, szíveskedjenek e tekintetben a bál bizottsági jegyzőhöz (honvédelmi miniszteri palota) fordulni. A meglepően szép női táncrendeket, derék iparosunk, Morzsányi József készíti. A terem díszítésével, az e téren szintén legjobb névnek örvendő műkertész s koronaherceg-utcai virágkereskedő Szelnár I. cég bízatott meg. * A pesti jótékony nőegyesület által f. hó 30-dikán szerdán adandó nagy elste-álarcos bár igen fényesnek ígérkezik, a főváros legelőkelőbb körei megígérték megjelenésüket. A rendező bizottság mindent elkövet, hogy vendégeinek egy igen élvezetes estét nyújthasson, így a színészvilág szíves közreműködésével éjfélkor nagy álarcos