Pesti Hírlap, 1884. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1884-01-27 / 27. szám

18. Két epizód Petőfi életéből. (Petőfi mint követjelölt. — Petőfi a párbajról.) Igen érdekes adatokat olvasunk a „Miskolc és vidéke“ cím­ű­ lapban Petőfi követjelöltségéről,, valamint Petőfi egy érdekes nyilatkozatát a párbaj­­jókról. Mindez adatokat Bankos Margit úrhölgy közli a nevezett lappal, édes atyja irományaiból, aki le­velezésben állt a nagy költővel. Tudvalevő, hogy Petőfi a Kis-Kunságban az 1848. évi választás alkalmával követ akart lenni, de az ármány és a boroshordóknak hathatós ékesszólása elbuktatta, pedig a nép nagy ragaszkodással visel­tetett iránta. Petőfi ellenei azon érvet hozták fel, mikép hiába akarja a nép Petőfit követnek megvá­lasztani, azt a törvény nem engedi meg, minthogy nem redemciós kun ember. Erre a sokaságból elő­állott egy köpcös öreg, mondván : „ne­m vagyok én és minthogy nincsen sem fiam, sem leányom, ma­gamnak pedig életem biztosítására elég lesz fele vagyonom is, — neki adom a másik felét, a mi kedves követjelöltünknek.“ Erre a nagy tömegben viharos „éljen“ keletkezett és minden oldalról fel­hangzott „én is, én is, — én is neki adom a fele vagyonomat“ . . . így lett egyszerre Petőfiből nagy vagyonú redemciós kun polgár. A választók Petőfi elbuktatása miatt orvoslás­ért a törvény útjához folyamodtak. Igen érdekes a Kun-Szent-Miklós és Lacháza követválasztó polgá­rainak a követválasztás megsemmisítése iránti folya­modványa, melyből a következőket idézzük: Tisztelt minisztérium ! „Alólk­ottak a jún. 12-én tartott szabadszállási kerületben országgyűlési kö­vetválasztást nem ismerjük el törvényesnek, miután számtalan törvénytelen lépés követtetett el a végrehajtás előtt és alatt. Nevezetesen : az el­lenfél „úri barátai“ minden kigondolható becs­­telenítő rágalmat terjesztettek el közöttünk követjelöltünkről — Petőfi Sándorról. Többek között, hogy Petőfi Sándor lázító hazaáruló oroszkém, olyan ember szóval, kinek nem csak megbuktatását, hanem elfogat­ását, sőt agyonvereté­­sét is jó néven fogja venni a minisztérium és az egész nemzet . . . E vádakat Petőfi Sándor meg akarta cáfolni a szabadszállási és kunszentmiklósi nép előtt, de mind a két helyen eltiltatott a felszó­lalástól a helybeli tanács által. Midőn Petőfi Sán­dor a választás helyén és napján a sz.­szállási vá­rosházán megjelent, az ellene felbőszített ré­szeg nép, melyet a másik követjelölt egész éjjel és még az­nap reggel is folyvást itatott, rárohant, az uraktól betanult becstelenítő vádak­kal illette és agyonveréssel fenyegette. Petőfi a hely­beli főbírót s a követválasztási bizottság elnökét felszólította, hogy ők minden történendő balesetért felelősek,­­—a­mire azok azt felelték, hogy ha tüs­tént el nem takarodik — ők nem felelnek az éle­téért. Ily helyzetben Petőfi kénytelen volt elfogadni az eltávozás ajánlatát. Maga a város rendelt neki kocsit és a kocsisnak meghagyatott, hogy ne az or­szágúton, hanem mellékes távoli utakon vigye őt Szentmiklósra, nehogy az országúton menvén, szent miklósi és lacházi párthiveivel találkozzék s őket a történtekről fölvilágosítsa. Midőn mi a választás helyére, Szabadszállás­ra értünk, Petőfit már akkor elvitték onnan s min­ket a város végén azzal fenyegettek az odavaló vá­lasztók — kik mindnyájan föl voltak fegyverkez­ve, — hogy agyonvernek bennünket, ha beme­gyünk, mire mi minden vérengzés elkerülése vé­gett visszafordultunk s nem vettünk részt a válasz­tásban. A választás előtti napokban minket városunk tanácsa azzal ijesztett, hogy ők otthagyják hivatalaikat ha Petőfire szavazunk, s a választás előtti este a főbíró parancsára nem a kezesménes, hanem a szilaj ménes hajtatott be. igy játszattunk ki, hogy hámos lovaink nem hajtatván be, sokan közülünk oda nem mehettek a választásra. Tisztelt minisztérium eket tapodtatott meg legszebb jogunk, a követválasztás joga: ha e fájó sérelmünk nem orvosoltatik, mi az alkotmány mos­toha gyermekeinek fogjuk tekinteni magunkat s mint ilyenek kilépünk, a nemzetőrségből, melynek eddig legbuzgóbb tagjai voltunk. De bízunk a t. minisztérium igazságszeretetében, bízunk az igazság istenében, hogy elrabolt jogunk vissza fog szerez­tetni, hogy e törvénytelen követválasztás megsemmi­­sittetik, s az új követválasztá­s megtörténik és nem Szabadszálláson, hol minket rendes és béke­­szerető polgárokat ellenséges indulattal és fölfegy­verkezve fogadtak, hanem Szentmiklóson. Ez a mi igazságos kivonatunk, kérelmünk a t. miniszté­riumtól. — Kunszentmiklós és Lacháza választó polgárai.“ Ezen folyamodvány eredményeként Petőfi egy 1848. julius 9-én keltezett levelében a következő­ket írja: „A tegnapi gyűlésben neveztek három tagot a követek közül, kik hozzátok mennek vizsgálat vé­gett : Asztalos Pál, Besze János, Bonis Samu. Na­gyon meg vagyok elégedve velük, majd napfényre hozzák ezek az igazságot, csak te is szólítsd vagy szólítasd föl az illetőket a nép közül, hogy a szük­séges tanúságot letegyék.“ Petőfi ezen levelének vételével azonban az al­­vidéken ellenünk — a magyar nemzet ellen — mes­terségesen felbujtogatott rácok és oláhok fellázadtak s tűzzel vassal pusztították a köztük levő és a szomszédos magyar testvéreinket. Minthogy még az időben kellő számú honvédséggel a magyar nemzet nem rendelkezett, mozgó nemzetőrség indíttatott a felbujtogatott vad tömegek ellen. S a haza első jaj­­kiáltására Petőfi párthívei általában önként vállal­koztak a fellázadt csordák ellen táborba szállani. Petőfinek említett levele ép akkor érkezett kedves apám kezéhez, — írja B. M. urhölgy — mi­dőn a következő nap az alvidékre indulandók valának. Mire atyám válaszolta Petőfinek, hogy a vizsgáló küldöttség már későn fog érkezni, minthogy minden jóra való ember különösen pedig az ő párt­hívei a holnapi napon a haza védelmére az alvi­dékre indulandnak s apám is együtt megy azokkal, igy az országgyűlési vizsgáló bizottság tagjai csak Petőfi elleneivel találkozhatnak és a jámbor öregek­kel ; következő kép jobb lenne ha a vizsgálat jelen­leg elmaradna. E levelét azzal zárta be kedves atyám, mikép­p te is Sándor, tenyérnyi széles szab­­jáddal oldaladon, kövess bennünket s bízzuk most a politikát a fegyver élére. És ha majd mentve le­­ a haza, akkor majd újból elővehetjük a követvá­lasztási ügyet.“ E levél első következménye lett, mikép a vizsgáló küldöttség lejövetele végkép elmaradt és a történt követválasztás agyon­hallgatás által iga­zolva jön. ” Petőfi egyik levelében a párbajra vonatkozó­lag következő erőteljes sorok olvashatók: „ . . . . A pisztolyt is úgy ajánlották szekun­­dánsaim, hogy ha az első lövésre nem találunk, újra töltünk és mindaddig mig egyikünk a fűbe nem harap . . . Nekem elvem, hogy csak úgy a hih­ért soha sem vivők, ha egyszer kiállok, annak élet-halálra kell mennie, mert a párbaj nem tréfa csak azzal vivők meg, a ki úgy megsért, mint az a nyomorék, hogy aztán oly passzióval süthessem rá fegyveremet, mint a felém közelgő veszett ku­tyára !“ PESTI HÍRLAP. I­rodalom. Prém József költeményei. Prém József már megállapította nevét az iro­dalomban figyelemreméltó dolgozataival. Szétszórtan megjelent költeményeiben egy-egy közvetlen érzés hangja, a forma csínja megszerezték neki sokak el­ismerését . „Edith története“ című regényével évekkel ezelőtt belépett a komoly írók sorába; műtörténeti tanulmányait, a tanulmány és olvasottság mellett jó­zan ítélő­képesség és keresetlen, világos előadás jellemzik, — szóval nem csak egy téren buzog si­keresen. Nem rég összegyűjtve egy kötetben kaptuk költeményeit. Majdnem tizenöt év visszhangja ez a kötet. S ha látjuk, hogy termékenyebb ifjabb lyriku­­saink egy-két év alatt összegyűjthetnek, (ha nem is gyűjtenek össze) egész kötetet, föltehetjük Prém Jó­zsefről, hogy nem i­ derűre-borura, hanem csak ak­kor, mikor igaz szüksége van lelkének a panaszra. Vidám hangot csak néha-néha kapunk ; több­nyire panasz szól költeményeiből; de nem mélyen égető, forró panasz, hanem csöndes busongás, mely hamar megvigasztalódik; s ha hibát hozhatunk föl ellene, mindenesetre az a legnagyobb hibája, hogy szenvedélye nem tud elég mély lenni; szenvedély­től reszkető ujjai nem kapnak bele elég erősen a hárfa húrjaiba, hogy visszazengjen édes panaszuk az olvasó lelkében. De a csöndes érzelem, mely Prém verseiben nyilatkozik, nem affektált langyosság, milyennel nem egy életunt fiatal dal­költőnél találkozunk. Nem akar beteges érzelgéssel szánalmat kelteni az emberek szívében, eldalolja panaszát, mert el kell mondania, lelkének meg kell nyilatkoznia De szerencsés természete, mit talán könnyelműnek mondhatunk, hamar vigasztalódik. Ezt bizonyítják szerelmeinek történetei, melyeket a cik­lusokba szedett költemények beszélnek el nekünk. Nos hát a gerle elrepült; S tán vissza sem jő, vagy sokára . . . — Te halvány ifjú hallod-e : A galambot elhagyta párja 1884. január 27. Elmegy a bálba ; körülrajongják az udvarlók ’ a szerelmes kétségbeeséshez közel: — Te halvány ifjú jól vigyázz : Meg ne bolondulj még ez este ! Nem bolondul meg. Keserű rezignációval, de belenyugszik sorsába: De im éjfél . . . ő visszajött. Borús szemébe’ méla bánat . . • Nos halvány ifjú elmehetsz, ő tiszteltet, de álmos — fáradt. Nem csak csinosan, de igazul van ez mond­va. A nyelv csinossága, pallérozottsága, a technika gondossága különben is előnyei Prémnek. A „Szerelem, csalódás“ ciklusa még több pél­dáját tárja elénk könnyen feledő lemondásának. Így a ciklus XIX. dala: „S mért volna furcsa, ha megtörtént ? Elámított a kedvesem . . . Hisz minden múlandó a földön. Mért volna más a szerelem ? De e dalban kitörő még egyszer a gúnyos ajkú fájdalom is: S mért volna furcsa, ha megtörtént ? Elámított a kedvesem . . . Egy világ sülyedt el a mélyben, Csak ez történt — más semmi semi A kötet legjavának tartom az „Évek után egy perc“ ciklust. Legjobban meghatott a „Boldogság ta­nyája“ nemes hangjával, gyöngéd érzelmeivel, „Együttlét dalai“, végül „Egy perc.“ A hangulatfestés egyik legszebb példája a fentemlített Boldogság tanyájában, midőn a költő a kedvesét környező tárgyakon mereng el: „Áldott az az ócska szőnyeg, melyen lépdel, az a rozzant kályha édes melegével. Csókjaink tanúja volt a lámpa fénye, E régi divánon enyelegtem véle. Telve a lég haja szegfű-illatával, Pici njakának beszédes dalával. — Oh, ha ruhájának csak egy fodra lebben, Mennyi titkos érzés, vagy támad szivemben!“ A festés szintén nagyon jól sikerült az „Egy perc“ című költeményben: „Félős homály a mély teremben, Igéretes álom gyanánt. Virágaid fejek’ lehajták, Félálomban leskedve ránk. — Egy rezzenés a lég hullámin — Az sem hallatszott körülünk Egy dobbanás forró szivünkben Az sem mondá, mit érezünk. A „Könnyű szívvel“ ciklust legkevésbbé tartom sikerültnek. Heinei gúnynyal akar élni több helyütt, de a nyíl nem elég éles, csak koppanik, de nem sebez. Legjobb a falánk a „Találkozás“ című­ költeményben: „Úgy tettünk, mintha ma először Találkoznánk véletlenül. Nénéd örült. Én is örültem, De mert nem jöttél egyedül ! Úgy tettünk, mintha nem is tudnám. Hol laktok, hol a bemenet . . . A néne szólt: „Kár, hogy már dél van, Ma még szerencsénk lenne tán!“ Szemed mosolygott: „Ne feledd el A rendezvénst ma délután. A „H­á­r­f a h­a­n­g­o­k“ ciklusban „Mimi emlékezete“ megható elégia, enyhítve a jövő élet hitével. Átalában irodalmunk a nyereség mérlegére teheti ezt a kötetet, mely megérdemli méltó elisme­rését, a­k­i. Farsang. A honvéd-bál. A honvédtiszti özve­gyek és árvák ellátási intézete alapja javára, a fővárosi vigadó termeiben, február 20-á­n r­en­de­z­e­n­d­ő zártkörű bálra, hatezer meghívó külde­tett el. Ha azonban ennek dacára mégis vannak, kik a bált megjelenésükkel megtisztelni óhajtanák és tévedésből meghívót nem kaptak volna, szíves­kedjenek e tekintetben a bál bizottsági jegyzőhöz (honvédelmi miniszteri palota) fordulni. A meglepően szép női táncrendeket, derék iparosunk, M­or­z­s­á­n­y­i József készíti. A terem díszítésével, az e téren szintén legjobb névnek örvendő műker­­tész s koronaherceg-utcai virágkereskedő Szel­nár I. cég bízatott meg. * A pesti jótékony nőegyesület által f. hó 30-dikán szerdán adandó nagy e­l­s­t­e-á­l­a­r­­c­o­s bár igen fényesnek ígérkezik, a főváros leg­előkelőbb körei megígérték megjelenésüket. A ren­dező bizottság mindent elkövet, hogy vendégeinek egy igen élvezetes estét nyújthasson, így a színész­­világ szíves közreműködésével éjfélkor nagy álarcos

Next