Pesti Hírlap, 1884. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1884-02-14 / 44. szám
Budapest, 1884. 11. 8VI. 44. (1843.) szám. Csütörtök, fabruar 14,„v Szerkesztési Iroda: Előfizetési arak. eragr*. rm Bsiapsum, Udorat« z. u., t.mii*, you* *Tre •gész érre....................1© frt. n. itlérre 1» ZüJittiX Hirdetései! PÓTÍTIKAT NAPITAP m&Kj «jrsraawuu *“«**• ruraim.aj ímrmAr.^gjg/ *^.sEtt.’tSKI Gladstone leszavazva. Az angol felsőház elfogadta a Salisbury által indítványozott bizalmatlansági szavazatot. Az angol lordoknak nem kell Gladstone, mint a magyar lordoknak nem kell Tisza Kálmán. De Angliában tudnak annyi parlamentáris tant, hogy a felsőház szavazata miatt senki sem fogja követelni Gladstone lemondását. Majd ha az alsóház is bizalmatlansági szavazatot fogad el, akkor Gladstone tudni fogja kötelességét. Addig azonban helyén marad. Pedig az az eset fordult elő Angliában is, amit legújabban Magyarországon tapasztaltunk. A felsőház és a közvélemény közt bizonyos kapocs van. Az angol közvélemény reszeli a szudáni dolgokat. A madhi szakadatlan győzelmei által Anglia prestigejét látja fenyegetve és igaza van. De mily változékony, mily szeszélyes a közvélemény Angliában is, mint másutt. Beaconsfield nem kellett neki, mert ez külügyi akcióba akarta vinni Angliát. Gladstone a szigetpolitika jelszavaival buktatta meg nagy elődjét. Most ugyanez a közvélemény Beaconsfield tradícióinak felújítását követeli; erősen szemközt fordult Gladstoneval. Gladstone a következetes, a közvélemény a következetlen. De mind a két álláspont jogosult. A kormányelnöknek joga van következetesnek lenni, a közvéleménynek szabad következetlenségbe esni. Az a kérdés: melyik erősebb ? Gladstone, vagy a közvélemény ? Lord Beaconsfield szintén szemben állt a közvéleménynyel. Csakhogy ő akcióba akarta vinni Angliát, míg Gladstone most az ellenkezőt akarja. A konzervatív vezért legyőzte a szigetpolitika. Le fogja-e most győzni Gladstonet a Beaconsfield politikája? Igaz, hogy amit Gladstone a felsőházban kifejezett lord Granville által, nem teljes szigetpolitika , mert Egyiptomot ki akarja ugyan üríteni, mihelyt a közviszonyok megszilárdulnak , de addig nem üríti ki, míg a szudáni kérdés nincs megoldva. Beaconsfield azonban a jelen helyzetben egyszerűen annektálja vala Egyiptomot, erős hadcsapatot küld a Szudánba, megveri az álprófétát, s a Szudán egy részét Egyiptomhoz csatolja vala. Ez világhatalmi és nagyúri politika volna. Valószínűleg meg is felelne Anglia érdekeinek. De kérdés, megérdemelné-e a pénzt? Pedig sok, nagyon sok pénzbe kerülne s Gladstone kétszeris meggondolja, hogy belemenjen-e oly vállalatba, mely Angliát pénzügyi kalamitásokba lökhetné. Mert a dolog nem oly egyszerű, mint első pillanatra látszik. Ha Anglia annektálja Egyiptomot, ha a Nil völgye angol terület lesz, akkor Angliának a Fáraók országában komolyabb pozíciója lenne, mint Indiában, azon kiszámíthatlan előnyök nélkül, melyek indiai pozíciójával együtt járnak. Egyiptom Angliára csak a szuezi átjáró miatt fontos, jövedelmező gyarmat soha sem lenne belőle. Nem lenne még a Szudánból sem, csak mikor már európaiak s különösen angolok népesítették be. Ez áll valamennyi afrikai s különösen közép- és felsőafrikai tartományra. Franciaország ráfizet Algírra és Tuniszra. S Egyiptomot minden támadó ellen védelmeznie kellene Angliának s hogy biztosítsa birtokát, el kellene foglalni Szudán nagy részét is. S még ekkor is állandó harcokat kellene viselnie a benszülött félvad vagy egészen vad törzsekkel. Valamikor ez a hódító előnyomulás szükségkép bekövetkezik , de kérdés, vájjon elérkezett-e már most ideje. Gladstone úgy okoskodik, hogy a vállalat passzív pénzügyi bilancéra vezetne, ő pedig nem akar deficites vállalatokat. Annál kevésbé, mert az egyiptomi kormányra való közvetlen befolyása s végső esetben Alexandria elfoglalása s a Szuez hadi megerősítése biztosítaná Anglia indiai útját. S csak ennyi az, Gladstone szerint, amire az angol érdekeknek szükségük van. Ehhez szabja politikáját. S gazdasági szempontból igaza van. De nem kétkedünk benne, hogy ha az angol közvélemény szorítja, rálép a nagy világhatalmi politika útjára. Ezen az úton azonban Anglia kénytelen lesz átalakulni egészen kontinentális állammá. A radikálisok akarják kontinentizálni Angliát, mégis a konzervatívok törekvése vezet erre. Csakhogy a radikálisok a katonai államot nem tervezik, míg a konzervatívok politikájának szükséges következménye a nagy állandó hadsereg. India megtermette az állandó hadsereget, Egyptom teremne újat. A világ minden részében szerepet kapó angol fegyveres erő azonban csak Angliában nyerhetné jó központi szervezetét. Magából Angliából kellene kirajzani a hadseregeknek. Ez pedig feltételezi a rendes újoncozást, katona-kötelezettséget és állandó hadsereg tartását. Vagyis Anglia modern állammá lenne katonai értelemben is és elavult hadi szervezetét lomtárba lökné azon szavadalmakkal és előnyökkel együtt, melyekkel az angol polgárok bírnak, s melyeket Anglia szigeti fekvése miatt élvez. Ha Gladstone ráutal e fejlődési irányra, mely a mi véleményünk szerint előbb-utóbb el fog menni természetes következményeiig, az angolok egyelőre aligha gondolkodóba nem esnek. Mert jobb szeretnek akárhány győzelmes madhit Afrikában, mint egyetlen egy hadsereget otthon._____________________________ A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A kelepcébe került kisértet. — A „P e s t i H ir lap“ eredeti tárcája. — — febr. 13. Nemcsak nagyon mulatságos, de egyszersmind igen jelentős is az a hallatlan felsülés, amely Bastian amerikai spiritistát a bécsi udvarnál érte.*) Az elmésen kigondolt kelepce, a melylyel a két felvilágosodott főherceg ezt az agyafúrt szélhámost megfogta, tőrbe kerítette egyúttal az Európában szanaszét kisértő többi spiritista ijesztőt is és a csúful leálcázott amerikai médiummal együtt nevetséges meztelenségben áll az egész fekete sereg, amely pedig már nagyon el volt hatalmasodva messze-meszsze földön. Beavatatlan nem is gondolná, hogy az Angliából és Amerikából bevándorlott spiritizmus minő hódításokat tett az egész kontinensen s hogy kivált az udvaroknál mily beteges divat lett „seance“-okat tartani és szellemeket idézni. Miszticizmusra hajló kedélyek mindig voltak és lesznek , és Paracelsus Magnus Bombastustól Mesmerig, Cagliostrotól Brigeig vagy Bastianig mindig voltak és lesznek ügyes csalók, akik port hintenek az amúgy is révedező szemekbe és a saját jótékony céljukra kizsákmányolják a könynyen hivő áldozatokat. Szakadatlan láncként folyó krónikát lehetne összeállíi) Lásd lapunk mai számának második mellékletét tani az utolsó száz év alatt folyt ilyes szélhámosságok sorából. A francia forradalom előszelét már érező versaillesi udvar a mesmerizmus valóban magnetikusnak mondható varázsa alatt állott, majd a szellemidéző Cagliostro és az utólérhetetlen boszorkánymester , Philadelphia tartották bűvöletük alatt egész Európát; később beleesett a világ a sakk-gép lázába. Gibraltártól Moszkváig mindenki a magyar Kempelen kis török emberéről beszélt, aki mechanikai szerkezetével lever minden játékost. Lenormand, a jósnő, előre kiolvasta kártyáiból I. Napóleon bukását, majd a 48-iki forradalom után következett nyomasztó szélcsöndben a petyhüdésre kárhoztatott idegek a táncoló asztaloktól kértek kölcsön egy kis izgalmat. Egész világrészünk odaadta magát e bohóságnak és talán leginkább Magyarország, mert hiszen nálunk volt akkor a legnagyobb csöndesség. . . . Az asztaltáncoltatásból fejlődött ki a spiritizmus mint ilyen és akik először idéztek rabszellemeket modern Hatvanik vagy Faustok gyanánt, azok voltak a Davenport-testvérek, ez a két ügyes amerikai szemfényvesztő, a hatvanas évek e domináló szélhámosai. Mikor az ily népség a profanum vulgus elé, a színpadra kerül, akkor már nagyon lejárta magát. Amerika és Anglia előkelő szellemidézői nem is állottak soha a proscéniumra, hanem bekopogtattak a nagy, évszázados királyi paloták kapuin, ahol mély árnyat vetnek a nesztelen folyosón a komor, vén oszlopok , ivboltos termek faláról néznek le sötét kereteikből az ősök képei és azok között azé a szép és boldogtalan királynéé, aki most is mindig megjelen, mint „fehér asszony“, megjelenteni, hogy egy száraz ággal kevesebb, vagy egy rügygyel több lesz a Hohenzollern-család ezredéves fáján, ahol a kandallók rococo cifraságaiból ki-kiugrik az az arcfintorgató kis véres ember, a „homme rouge“, vagy ahol a hatalmas hercegasszony halála után napokig suhog végig a holdfényes tornácon egy sápadt, szürke nő, akinek testét nem járja az őr bajonetteje és puskagolyója. „Vannak dolgok égen és földön, amiket a ti iskolai bölcseségtek föl nem ér!“ borongott a dán királyfi és az udvari kápolnák oratóriumaiban ma is pörög az olvasó, mikor a tengerentúlról jött szellemidéző tükörben mutatja meg a legutóbb eltemetett koronás fő szenvedő, halavány arcát. És ott ködös Britanniában, aholbus özvegységében él az öreg királynő, a spiritista nekromantis egy szélesképű vén skót legényben, a híres John Brownban, idézi föl a szeretett „prince-consort“ árnyát és míg ott künn a nagy világban gőz szárnyán repül, villámmal beszél, napsugárral ír a sürgő, vidám élet, ott a vén palotán, a fekete kárpit mögött fakó derengéssel reszket a szellemidéző lámpa és ködösen imbolyognak a sírjukból fölhívott szegény lelkek. . . Dicséret és hála a magyar trónörökösnek, meg az ő fejedelmi rokonának, hogy erős, vidor kézzel egy rántásra letépték a függönyt e sötét váz-színházról és egyszeriben látszik a zsineg, amelylyel a ludi magister rángatja a festett ördög fülét-farkát. Az összes európai udvarokban A szerk. Mai számunk 18 oldalt tartalm.