Pesti Hírlap, 1884. április (6. évfolyam, 91-119. szám)

1884-04-01 / 91. szám

Budapest, 1884. VI. évf. 91 |1890.) szám. Kedd, április­­ ___ .,_. . . . Szerkesztési Iroda: Előfizetési arak. agg. B«4tp«!trc, lador­ote» 7. II.,­­. ««in Watm­ém............................... M — ki. HHHa Bj Hl kert » ».«U.mi réutt iU.td mamim* yey 11. .............................T . — a M ypll i .i jii ■ jgr. KW KM trva mna ké*l*m6»y intózanUS. arsr- UPATI gJIM in *—íSLÍSL.* || Jp* jfek || K ll ß If Ilii M ifll JpP Kiadóhivatal: _____ jra sa fii Vá CjSj 19 M Badtpwt, «»dcr-»te* 7. iiia. m Si 1 iáiiSfaSSI! U0 Mr" l*ppU Kfl*: Ww«6k. 2IL.*Tr*........................* ^ Hirdetések POLITIKAI NAPILAR^V .jsmsää* A J 1 1 AJ~JXAA V- kUDOLlf MOSBS-ntl PARIB-k«*, fiunllk aim aiatti. 4«, Bu d« Erdélyi mágnások. A Királyhágón túli részek arisztokráciája mindig hazafias és mindig magyar volt. Ott ma­radtak meg a régi magyar tradíciók, mig a ma­gyarországi mágnásság nagy része nem egyszer elnémetesedett, egy kisebb rész pláne hazáján kívül élt. Most persze másként van. Hazafiság dolgában nem akarunk különbséget tenni a királyhágón inneni és túli aristokrácia között. Nem is tehetnénk. Egyik olyan jó magyar, mint a másik, habár az előbbinek egy része csak újabban tanult meg magyarul. De hát Szé­chenyi István sem tudta jól ifjú korában nyel­vünket. Mikor azonban ama törvény értelmezéséről van szó, melyért, az erdélyi aristokracia vérét ontotta, s majd kivétel nélkül karddal kezében állt ki annak védelmezésére", akkor legalább is szűkkeblűnek tartjuk azon magyarázatot, mely különbséget tesz az erdélyi és magyarországi arisztokrácia közt. Sőt nem csak szűkkeblűnek, hanem a magyar közjogba ütközőnek is. Magyarország egyszersmind Erdély. Nincs külön Magyarország és nincs külön Erdély. Te­hát nincs külön magyarországi és külön erdélyi aristokrácia sem. Az unió törvény, melyet az 1848-diki ma­gyar és erdélyi országgyűlés alkotott, egységes Magyarországot teremtett. Magyarország nem anyaország, Erdély nem provincia. Puszta tör­téneti és geográfiai fogalom az utóbbi, melynek azonban semmi politikai értelme nincs. A ma­gyar intézmények egyszersmind erdélyi intézmé­nyek. A magyar törvények kötelezik Erdélyt is. Erdély és Magyarország közt nem oly egyesü­lés van, mint Németország különböző államai közt, hanem teljes és végleges összeolvadás. Ez a viszony szorosabb és bensőbb még annál is, melyet Anglia és Írország közt az 1801-diki unió-törvény teremtett, habár Íror­szágnak nincs többé külön tartománygyűlése, hanem képviselőit az angol parlamentbe küldi. Ez az egyesülés oly természetű, mint Fran­ciaország különböző tartományai Bretagne, Pi­­kárdia, Provence, Normandia és a tö­bbi közt lét­rejött. A történeti különállásnak semmi nyoma. E tartományok arisztokráciája francia ariszto­kráciává lett, habár nemességét nem a francia királytól nyerte. Az erdélyi arisztokrácia is magyar arisz­tokráciává lett. Tehát ép oly jó joga van a ma­gyar felsőházban való ülésre és szavazatra, mint­­ a Királyhágón innézi arisztokráciának. És a főrendiház verifikácionális bizottságá­ban mégis ellenkező vélemény merült fel. Bálint itt bárótól meg akarták tagadni az igazolást, mert az unió előtt Magyarországon nem volt birtoka. A bizottság többsége azonban mégis verifikálta, s a törvénymagyarázatot ma elfogadta a felsőház. De micsoda törvénymagyarázat az, mely felmerült a bizottságban, s mely a Királyhágón innét való birtoktól teszi függővé a felsőházi jogot? ~ 1 '■ ■■■■■ 1 gSHSSiiU Nem komikus ez s egyszersmind nem sérti az unió-törvénynyel együtt az erdélyi arisztok­ráciát ? Erről az arisztokráciáról az unió-tör­vény nem intézkedik, mert felesleges volt intéz­kednie, miután az magyarrá lett. Csak a rega­­listákról szól, mert királyi meghívót kaphattak nem mágnások is, a­kik a jogfentartás nélkül nem költözhettek volna át a magyar felsőházba. Ha mégis a felsőházban hajlam mutat­kozik az erdélyi arisztokráciával szemben való szűkkeblű felfogásra — igaz, hogy csak egy ismeretes töredéknél mutatkozik — ez nem jelenthet egyebet, mint hogy a felső ház bizo­nyos elemei politikai okokból idegenkednek az erdélyi mágnásoktól. Az erdélyi arisztokrácia sza­badelvű, míg a magyarországi arisztokráciá­nak egy része feltette magában, hogy a kon­zervatív zászló alatt ellen fog szegülni a liberá­lis és korszerű haladásnak. A régi szokásra ne hivatkozzanak. Minden szokás, mely 1848 után az erdélyi aristokrácia teljes egyenrangúságán csorbát ütött, hibás, tör­vényellenes volt, s ép azért sutba kellett volna lökni. Bezzeg mikor az osztrák indigenek verifikációjáról volt szó, akkor ugyanazon cso­port, nem akarta felújítani a régi országgyűlé­sek azon törekvését, hogy a magyar felsőház megszabaduljon az idegenektől. Minket nem elégít ki ép azért, azon, bár­­helyesebb magyarázat sem, mely Bálint ittot verifikálta, s melyet a felsőház magáévá tett. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Adam asszony az alföldön. — A,„Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — I. A szerencsétlenség mindig udvar - és salon­­képes. Azok ,a sötét hullámok, melyek a régi Szegedet sírba döntötték, letörték az udvari eti­quette sorompóit, megnyitották az európai salo­­nok ajtait és e megtört, összerombolt város, melyet a hullámok lesöpörtek Magyarország föl­déről. Európa térképén, hol eddig még nem lát­szott, egyszerre feltűnt, az emberi szív legne­mesebb érzelmétől a részvétből véve fénylő vi­lágot magának, hogy azt az ismeretlen földet és népet Európa szemei előtt láthatóvá tegye. Juliette Lamber szíve, Madame Edmond Adam szalonjának ajtai megnyíltak a szeren­csétlen város előtt, s e szalonokból hangzott fe­léje a távol külföldről az első vigasztaló szó, a sajgó sebre az első gyógyító balzsam­it. Nem törődtünk azzal, ki lehet az, ki egy nagy nem­zet részvétét fel tudja irántunk kelteni, sőt azt se tudtuk, hogy pogánynő­nek vallja-e magát az, kinek felénk nyújtott keze a keresztényi erények legnemesebbjéről tesz tanúságot. Mi egy nagy nemzet részvétét és érdeklődését lát­tuk e tényben és ezért a nagy francia nemzet­nek maradtunk adósai. És e tartozásunkból Madame Adam egy fillért se vett föl, csak azt a tudatot viszi hazájába, hogy népe iránt a távol keleten, egy kis nemzet szívében az élénk rokonszenv és hála érzete él, mely a két nem­zetet jó és balsorsban szétszakithatatlan kapocs­csal köti össze. —­ És miután ezt végig hallgatni kíváncsi­sága dacára türelme volt kedves nagyság, felelek .kérdésére : — Madame Adam csakugyan szép, habár, ki vele van, őt hallgatja, erre gondolni alig jut­­ eszébe , mert minden varázst bír arra, hogy el­feledtesse szépségét. — Tehát eme kedvessége az, mi annyira meg­­büvölé önt? Folytatja kedves gyóntató asszo­nyom. Én errel számolni nem tudok, a ki tud ám kísérelje meg, csak annyit mondhatok, hogy esze, széles látköre bármennyire is emlékeztes­sen a hideg tudásra, a vele született kellem és bár minden szavában keresztültöri magát. Az érzelem zománcozza meg gondolatait; eszének van az a sugárzó melege, mit nőknél a szívben szoktunk keresni. Az öntudatos nemes nő vak­merőségével, az előkelő asszony biztonságával, a jó anya szelídségével párosítja a férfias hatá­rozottságot, a munkás kitartását, a politikus szenvedélyességét. És most, ha megengedi, gyerünk az al­földre. Volt kegyed Mezőhegyesen, mert így hamarább átesünk elbeszélésemen ? Ugyan, hogy kérdezhet ilyet, futtatáson voltam, de Mezőhegyesen természetesen nem, mit is keresnék én ott? Látja asszonyom, ebben igaza lehet, hogy a­mit a futtatásokon keresett, abból­ vajmi ke­veset találna Mezőhegyesen meg, legfelebb a fut­tatás egy alig figyelemre méltó kellékét, a lovat. De Madame Adam akarta ismerni, a magyar alföld beláthatatlan latitudiumain az utolsó évtizedekben kifejlődött intenzív gazdálko­dást, az európai hírre vergődöt ló- és állat­­tenyésztést, a maga meghamisítatlan valóságá­ban, hogy ez ország vagyonáról, fejlődő­képes­ségéről képet nyerhessen. Igaz, más nagy ura­­dalmak is minderről, ha nem egész, de részletes képet nyújthattak volna és talán a kastélyokban több kényelmet, a kastélyok lakóinál imponáló és lekötelező udvariasságot talált volna; de neki ideje rövidre lévén szabva, egy egész kép kellett s a nagy urak előkelő udvariasságát talán épen ezért szívesen becserélte az államhivatalnokok­­ szives előzékenységével. A hulló eső, a hideg szél, a csatakzó sár nem tartóztatta föl, járt, nézett, kérdezett; két kis könyvet ő és kísérője, Bernhard Alfonz ur tele írtak, a késő est vitte szobájába, hol átöltözve, az ezredes-parancsnok szalonjában pár percz múlva megjelent. Azt kérdi nagyság, milyen volt öltözéke, azt hiszem igen szép, mert illett hozzá; én ösz­­szes öltözékei közül csak bundájára emlékezem, mert ilyen prémet még nem láttam, lévén ez kék rókából, s reméltem, mert már itt van a tavasz, bundára úgy sincsen többé szükség, el fogja ezen irigylésre méltó öltözéket télig fe­lejteni. A legfagyosabb hely, az eszkimó hókuny­hókat is beleszámítva, egy falon, melynek kö­zéppontja egy idegen nagyvilági nő, környezve egymás között is idegen, egymást nem ismerő, különböző életcéloknak és társas körökben élő egyének által. S ha ott ehez még az is járul, hogy három nyelven nem érti, vagy alig érti egymást e sza­lon népessége, akkor az itt bekövetkezhető mu­latság csakugyan határos a kétségbeeséssel. Az első pillanatban már megtörtént a groupirozás­a szerint, a­mint valaki 3, 2, vagy 1 nyelvet értett, oly szilárd konoksággal foglalván el min­denki hadi pozícióját, hogy abból semmi ellen­séges megtámadás által magát kimozdíttatni nem engedi. És ez az idegen asszony mindebből nem látszik semmit észre venni, megkezd egy pár­beszédet legközelebbi szomszédjával, erről az ra­gad tovább-tovább, fordít franciából magyarra, németre és vissza mindenki fölkéretlenül, lesik ajkáról a szót, a beszéd általánossá válik, a székek közelebb húzódnak, a hadi taktika össze­törik, a legbiztosabb pontok elhagyva, a jég felengedett, az izgalom púra hevíti az arcokat; beszél ez asszony nemzetéről, annak törekvései­ről, csalódásáról, szenvedéséről, az állam jogáról Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.

Next