Pesti Hírlap, 1884. május (6. évfolyam, 121-151. szám)
1884-05-30 / 149. szám
Budapest, 1884. évi 149. (1948.) Szám. Péntek, május 39 ■Előfizetési árak: _____ Szerkesztési iroda 1 ^^ eg»» *£» Budapesten, nádor-utca 7. X. esafi jy** cm................**14 ^ Lj&j b»vá a lep szellemi részét illető iMMiTe.................. 7 „ — a bm| ■ __ X1__ pal jSjf ^ mám Ai.iJneim_ kőesemény intézendő. fedőm..................3 _ fi a/to'SkV feSg rap fijs jKSaffe Bementetlen levelek e»*k jr,. yAj. , %A. i Fkap* Sl 'Vn keeektől fulladtatnak el. * SVA. w1 m i mm m EJE i J§| mJm — vidék« ab. fjp BSp» ESj gyj n Imi fV lk^ PI Hy Kiadóhivatal: ki■ a Sigjmlíjdal Bll fpteSg E| llg Si Eh la 111 ESm. MEM kJ kori u .lsa.ete.ek en . 1». a.etfcfef Uf7 lejM Uppal «Sjrtttt: ^ TM “ ■ ■ ■ ■■ ■ T.n.tko«, r.L..eHmli«kik 25*-H-”: POLITIKAI NAPILAP. S^aiék urn aiatik. A ULil iilUU L' AJ-lTXI. . r \ jjk/ »imoLr MÜSSK-Uéi raHis-k^ V^yfvlr 1«, Bu. NolmUiu d«a Vwtmn. ■gfu én...................10 firt. „..-----. _ Ki a magyar? /*+ Magyarországon és Erdélyben 6 millió 165 ezer embernek anyanyelve a magyar. Magyarul tud a németek közül 377 ezer, a tótok közül 176 ezer, az oláhok közül 137 ezer, a horvátszerbek közül 18 ezer, a ruthének közül 19 ezer ember. Vagyis a specifikus magyar faj még a magyarul tudó egyéb ajkú polgárokkal sem üti meg a 7 milliót. Ellenben ha a 6 millió tősgyökeres magyar fajból levonnók a nem magyar származásuakat, mindazokat, akik nem Árpád apánkkal jöttek hazánkba, így ép azon elemet, mely a magyar faj asszimiláló erejét mutatja, akkor az ázsiai eredetével dicsekvő legspecifikusabb magyar faj vajmi csekélyre olvadna le. Nagyon ismeretes dolog ugyanis, hogy az egész Alföldön, bár szórványosan, szlávok laktak. Csongrád eredete szláv. Dunántúl németek és tótok laktak. Észak-Magyarország részint lakatlan, részint tótok által lakott vidék volt. Kecskemétről biztosan kimutatható, hogy mikor a 13. század zavarai alatt németek költöztek bele, igen jelentékeny német lakossággal birt. Pesten, Esztergomban, Székesfehérváron a 13— 14. században igen sok „francigena ” lakott. Esztergom lakosságának többsége olasz-örmény volt. Királyi városaink többsége német eredetű. Hogy most roppant túlsúlyban van a magyar elem, a beolvasztás következménye. Az erdélyi szlávokat — az őslakók ezek voltak — beolvasztották a székelyek és a románok. Szóval a magyar fajban kiváló olvasztóképesség van, s ez szerencséje. E képességnek köszöni, hogy el nem veszett, míg az angol és a francia nemzeteket amalgamizáló képesség teremtette meg és tette nagggyá. Vagyis a magyar faj e tekintetben felette áll minden fajnak. Angliában a normanok francia és az angolszászok germán nyelvéből közös nyelv, a két, sőt a keltával három fajból egységes nép jött létre. Franciaországban a latin, német és gall nyelvekből támadt a francia nyelv, e három fajból a francia nemzet. Magyarországon nem amalgamizálás, hanem asszimiláció történt. Vagyis a magyar, német, tót, román, szerb-horvát, ruthén nyelvekből nem keletkezett közös nyelv. Nyelvünk sok szót vett át a németből, tótból, de egész grammatikáját megőrizte. Az átvett szavak tehát ép oly magyar szókká lettek, mint tősgyökeres magyarokká a nemzetiségektől elhódított tömegek. A magyar nemzet feladata jövőre is az asszimilálás, nem pedig az amalgamizálás. Az utóbbi többé lehetetlenség, mert csak a nyelvek primitív alakulásának idején jöhetett létre. S nyelvünk annyira elütő minden árja nyelvtől, a tót, román, szerb és horvát nyelveknek annyira felettük áll, s anynyira nyelvében él a magyar, hogy a közös nyelv-amalgam nemcsak nem lehetséges, hanem nem is kívánatos. A magyar nemzet visszautasítaná azt. Az asszimilációnak azonban, mely oly örvendetes rohamossággal halad előre, legfőbb akadálya a dhauvinizmus. A faji erőnek azon túlbecsülése, mely a specifikus magyar fajon kívül minden más fajt ki akar közösíteni a magyar nemzet köréből, sőt visszalökné azokat is, akik századok óta beleolvadtak a tősgyökeres magyar fajba. S most a választások ezt a türelmetlen, a magyar nemzet létalapját és beolvasztó hivatását megtámadó dhauvinizmust is felszínre vetették. Különösen a mérsékelt ellenzék nyelv- és tollforgató kortesei azzal izgatnak az ország több részében, hogy mindazok, a kinkek ősei nem a népvándorlás idején jöttek Magyarországra, nem is magyarok, így Bácskában a derék, hazafias, magyarul már is tudó bunyevácoknak pánszláv hiteket költötték. Azon derék népnek, mely szabadságharcunk idején a nemzeti ügyért küzdött a rokonnyelvü szerbek ellen. Sőt már a meg nem magyarosított nevek viselői ellen is használják a gyanúsítás fegyverét. Azt híresztelik, hogy akinek neve nem végződik i-ben vagy y-ban, az gyanú alatt kell, hogy álljon, habár anyanyelve, sőt századok óta őseinek is a nyelve magyar volt. Pedig csak végig kell nézni a magyar arisztokrácia és a nemesség névsorát. Egy sereg -ics, -vies, -szky stb. végződésű nevet találunk abban. Ott vannak a Festeticsek, Keglevicsek, Jankovicsok, Pejacsevicsek, Rudicsok stb. Ott van a legnagyobb költő Petőfi — Petrovich. Magának a mérsékelt ellenzéknek egyik celebritása is ott van, Somssich Pál. Vagy tán ezek is gyanú alatt állnak, hogy nem voltak vagy nem jó magyarok? Hiszen, ha csak a név végződésétől függne a tősgyökeres magyarság, akkor ötven krajcáros kérvény mindenkit ősi magyarrá avatna. Hát hiszen tudjuk mi, hogy ez a fegyver puszta választási fegyver. Nem teszszük fel senkiről, még a retrográd eszmék híveiről sem, hogy a nemzet nagy részét s annyi büszkeségét ki akarnák közösíteni vagy komolyan gyanú alá helyezni. De vannak bizonyos határok, melyeket még választások idején sem szabad átlépni. Vannak bizonyos fegyverek, melyek használását még a korteskedés sem menti ki. Nemcsak hitvány, hanem a haza érdekeit megtámadó fegyver az, mely a grammatikában, vagy származásban keresve a magyarságot, mélyen sérti a nemzet leghűbb fiainak érzelmeit. S ha,am most csak korteskedés, valaha átmenne a nemzet önérzetébe, e naptól kezdődnék a magyar nemzet nagy veszedelme. Ép a magyar érdek követeli, hogy mindenkit magyarnak tartsunk, még azokat is, akik nem hű fiai e hazának, mert csak úgy marasztalhatjuk őket legalább erkölcsileg a hűtlenségben. Annál inkább magyaroknak kell tartanunk azo A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Ellenargumentumok — A „Pesti Hírlap” eredeti tárcája. — Hiszen elég jó érv az ital is, — szükség esetén megteszi a fütykös is a szolgálatot, de egy jó nóta is sokat ér a jelölt mellett, vagy ellene. — így az egyiknek, úgy a másiknak. De mindezek csak a vékonyabb eszközök. (Még a bot boldogabb végét sem véve ki), többet ér mindennél egy jó röpke mondat, a találékony elmének egy-egy gyújtó badarsága, mely mintha pehely volna, hirtelen száll a levegőben mindenfelé és mintha mázsás kő volna, egyszerre fölbillenti a mérleget a jelölt javára vagy kárára. Ki tudja, miből áll ez? Néha egy epigramm, néha egy igazság, néha csak találó frázis, máskor egy tetszetős apergue, sőt számtalanszor Ügyes ráfogás. S ezek a győzedelmes mondatok többnyire a csatatéren születnek. Ezek az igazi borvirágok. A korteskedés ezen szellemi röppentyűi bizonyára megérdemelnek egy kis cikket ebben a világban, amit ma élünk, már azért is, mert igazságtalan fegyverek ugyan némelykor, de a furkós botnál mégis türhetőbbek. Gyűjtsünk itt össze a tarlókról néhányat, frisseket és hervadtakat vegyesen. Németh Albert most egy szepességi kerületben van fölléptetve. Az ő talentumának az mindegy. Föllépő rác, örmény, vend, tót és zipszer kerületekben minden gondolkodás nélkül. Az őt egy csöppet sem aggasztja, ha valamely nyelvben járatlan. Elég neki egy hét s azalatt megtanulja a nyelvet is, meg megcsinálja rajta a programmbeszédet is. (Nem úgy mint Berzeviczy írnák, aki már egy éve ír a beszámoló beszédéhez, mindennap egy mondatot.) Oly nehézségek, melyek más embert megijesztenének, éppen nem aggasztják Németh Albertet , hanem hogy a kerületében elhíresztelték ellene, mintha ő is zsidó származású lenne, ez neki is nagy szöget ütött a fejébe. Mit tegyen? Ha védekezik, épen azért se hiszik. Bevárta hát egy vasárnap, mig a tisztelendő ur kijött a templomból s ott az egész közönség előtt hozzá lép: — Ego sum Adalbertus Németh deputatus! — Örülök — fogadta fanyarul a tisztelendő. — Én annak a Németh püspöknek vagyok az unokaöcscse, a ki Simor prímást neveltette. Emlékszik rá tisztelendőséged ? — Oh oh — mondá lefegyverezve a plébános, — áldassék az a nap, a melyen minket meglátogatott . .. Ettől a perctől fogva senki sem tartja többé zsidónak Németh Albertet ama katholikus környéken. * Sokkal érdekesebb eset a Gyulay Pálé (a mi tulajdon epés, haragos Gyulai Pálunké) kit a 70-es években Kolozsváron léptetett fel az akkori Deákpárt. Nagy pártja volt gondolom Kossuth Ferenc ellenében, mikor az egyik kortes kitalálta róla: — Ejnye atyafiak, hát nem szégyenlitek ezt az embert megválasztani ? Hiszen ez vesztette el Solferinónál a csatát. És csakugyan kezdett rá visszaemlékezni minden ember, hogy a solferinói csatát Gyulai vesztette ki. Hogy az egy másik Gyulai lehetne, arra nem is gondoltak. * Mikor Jókai a Terézvárosban állott Gorovéval szemben, egyszer Bercsényi Béla, aki Jókai mellettkorteskedett szívvel-lélekkel, egy olyan tanyára vetődött tévedésből, ahol csupa Gorovisták iddogáltak. — Éljen Jókai ! kiáltá. — Ki vele! Ellenség! Bercsényi észreveszi, hogy rossz helyen jár, és szót kér. Nagy nehezen megadják neki, de a közben is sziszegnek rá, mint a darázsok. — Uraim — mond Bercsényi nem is gondolva hódításra, hanem csak tisztességes visszavonulásra. — Ne vegyék rossz néven, ha Jókaira szavazok. Higgyék meg kérem, hogy ha az önök sírkövére kiírnák ilyen formán : „Itt nyugszik B. vagy C, aki Gorove és Jókai Mór közt lévén szó, Gorovéra adta szavazatát“, kétszáz év múlva a méltatlankodó utókor, mely csak Jókaira főgém- Mai számunk 14 oldalt tartalmaz.