Pesti Hírlap, 1884. május (6. évfolyam, 121-151. szám)
1884-05-23 / 142. szám
Budapest, 1884. 11 évf. 142 11940 szám. Péntek, május 23 Előfizetési árak: Szerkesztési iroda: ^ ^ ^ iá #rá _ V» ggg ggj . Budapesten, nádor-utca 7. ez., X. eaeieW egies ém.........................14 hava a lap szellemi részét illető mind« Véle Via.................................... » » Eg| jKy® gartyawM BinLiiJ un^Tiii Ef§8 £h§ —— mm mm közlemény intézendő. Wefyedérre.....................S „ &0 a Ktej Bementetlen levelek csak tet&sft hóra.........................1 * 80 . W 2jjg ^3 SHT BE| ' ln SS Ilii Uj ff! kezektől fogadtatnak el. Egyes uzkm helyben 4 k*. ImT PB El IfPfEIE U PaJP W ffigl Keeimtoh Viseea nem adatnak Vidéken r. kr. M Pl §| M P 11 IKt W MM Kiadóhivatal: gHj m ■ H SQ ■ H SS gtt |||] III III Egj»* H Budapest, aidotutta 7. sfim, A .^agyaromig és a Nagyvilig* elad W iJteSSBE «feSfeeP ffiM ES EB ra ES lia Pp llhsSS Pa bori aa elStnietéeek ée a lap eaótk» nagy lépís lappal egyfkt. Hl mta SHI Efl mm Hl ZZB Hl VH ■■ déaére Tonatkoio folazólamlteok te , . _ a ”” " 1 "“--w térendők. •gésa érra......................80 firt. ftlérra.............................1« , Hirdetéseit ............ POLITIKAI NAPILAP ääsä SíitaUk nta adatik. A viillllUll X 1XXA I I tJXi ■ RUDOLF MOSSK-nél PAMS-ban, ' 40. Rue Notredame des Tiotouse. $ai szántunk 12 tráfilt fsrtalMez. «snBírnébBJrs j ------iiiiiiiiBgaaaÉÉr--rr-- - ---------------------ttt.ii-»« A szerbek. Beavatott kézből veszszük az alább következő közleményt: Ha valaki figyelemmel kíséri a különféle irányú és árnyalatú szerb lapokat a húsvéti konferencia óta, igen tanulságos lélektani megfigyelést tehet. Nagyon zavartaknak kell ott lenni az eszméknek és bizonytalaanoknak a törekvéseknek, ahol a különféle pártok és pártárnyalatok egymást túllicitálják egyrészt a képtelenségek állításában, másrészt pedig annak demonstrálásában, miszerint egyiküknek sincs igazuk, s hogy mindkét részről hiányzik az őszinteség. Nagyon jellemző állapot, amikor a délvidéki szerbség ahelyett, hogy előbbem képzelt ellenségét vádolná, egymást vádolják és iparkodik egyik a másikától kölcsönösen elidegeníteni a magyart, akinek barátságát az egyik következetesen kerüli, a másik pedig legújabban keresni látszik. Melyiknek higgjünk és melyiknek bizzunk őszinteségében ? Ez volna a kérdések kérdése. De hadd maradjon most e kérdés felelet nélkül. Terjeszszük ki inkább figyelmünket azon okokra, amelyek e jelenséget előidézték. Négy év múlva kétszáz éve lesz, hogy Brankovits alatt, hat év múlva kétszáz éve, hogy Csernovits Arzén alatt s nemsokára reá száz éve, hogy különböző fejedelmek alatt, három főcsoportban, kétszer menekülve a török iga alól, egyszer meg elnéptelenített vidékek megszállására, vendégekként megtelepedtek nálunk Szerbia és Rascia szülöttei. Az elsők I. Lippóttól azon biztosítást vettek, miszerint szülőföldjükre mielőbb vissza fognak telepíttetni, de mégis itt maradtak. Az utóbbiakat amúgy is szívesen látták és marasztalták. S mióta itt laknak, nemcsak a vendégjog szabta előnyökben, hanem külön kiváltságokban részesültek, gyakran az őslakók rovására. Politikai jogaik ugyanazok voltak mindig, melyek a nemzettest egyéb tagjaiéi; nemzetiségüket, nyelvüket senki sem bántotta s dacára csaknem kétszázados ittlétüknek, mindkettőt épségben sértetlenül megőrizték. Ez röviden a történeti tény, mely nekik jogot ad Magyarországot második hazájuknak tekinteni, s tőle mindazon jókat elvárni és megkövetelni, melyekben a hon egyéb polgárai részesülnek.— Íme a jog, melynek alapján biztosan megállhatnának. És az igazság? Ez pedig abban nyilatkozik, hogy mindazt, amihez joguk van, bőven megkapták, sőt még többet is. De annak dacára nem egy ízben visszaéltek a vendégjoggal s mindig többet követeltek, mint a mennyit megérdemeltek vagy jogosan megkövetelhettek. Csak harminchat évet kell visszalapoznunk a történet évkönyveiben s rátalálunk ott egy másik nagykikindai konferenciára, mely szintén áprilisban tartatott meg, mint az idei, de amelynek nyomait rablás, pusztulás s elégett házak romjai jelölik. Azonban hagyjuk a múltak szomorú emlékét. Csalatkozott, megbünhödött, együtt viselte az elárult testvérrel a szolgaság súlyos jármát. De bárcsak feledett és tanult volna! Tizenöt évvel ezelőtt újra szemközt állt a vele együtt felszabadult testvérnéppel, mely neki a szabadság szárnyai alatt megbocsátva baráti jobbot kínált. És ő e jobbot nem fogadta el; legalább nem oly szívesen, oly őszintén, mint kellett volna. Törvényt alkotott a nemzet szépet és nemeset, aminőt csak szabadságszerető, igazságos, lovagias nemzet alkothat. Két nevezetes cikkely: az 1868. évi 44-ik és a 9-ik által biztosította a nemzetiségek jogait. Sőt tovább ment; kiváltságokkal határos előnyöket adott nekik. S még ez sem volt elég, még többet akartak. Ábrándos terveket szőve, részt követeltek az állam testéből, függetlent az egésztől; államot akartak alkotni az államban. S ma még mindig nem elégelték meg az ábrándokat, nem szűntek meg kergetni az utópiákat : titokban, alattomban ápolják, szítják, az elégedetlenséget. Ama programm, melyet a húsvéti konferencia zászlajára tűzött, ismét csak egyik bizonyítéka azon sajnos valóságnak, hogy a szerb nép sem nem feledett, sem nem tanult. Bizonyítéka azon szomorú igazságnak, melyet a programm váltig törekszik véka alá rejteni, hogy szerb polgártársaink még most sem akarnak velünk őszintén kibékülni, hanem csak ideiglenes fegyverszünetet kötöttek. Vagy mi mást akar jelenteni programmjuk azon pontja, amely arról beszél, hogy törekedni fognak, miszerint az 1868-iki 44-ik törvénycikk „szigorúan végrehajtassák, az egyenjogúsítás eléressék, a nyelv és kulturális érdekek védessenek, elősegíttessenek.“ Vagy azon pont, melyben arról van szó, hogy azon közjogi alapon álló párthoz fognak csatlakozni, a mely a programjukban kifejezett kívánalmak teljesítéséről kezeskedik ! ! Mi mást akar e kijelentés mondani, mint azt, hogy a szükség vagy a kényszerűség reá viszi a vezéreket, hogy alkura lépjenek velünk , de ezen alku korántsem minden utógondolat nélkül való. Mintha bizony mirajtunk múlt volna eddig is, hogy mindazon kívánalmak teljesüljenek, melyek programjukban kifejezést nyertek. Avagy talán nem teljesültek ama kívánalmak ? Fájdalom, nagyon is túlságosan teljesültek. Vakoknak kellene lennünk, ha nem látnék, hogy oly vidékeken, ahol ők vannak többségben, egyenesen elnyomják a magyar vagy más elemet. Támaszkodva a jogokra és előnyökre, melyeket nekik az említett törvénycikkelyek nyújtanak, teljesen dominálják a helyzetet. Méltányosságról más nemzetiségek iránt, ott ahol ők az urak, szó sem lehet. Van elég példa reá, hogy a törvényre támaszkodva, egyes községekbe a tetemes számú magyar, vagy másajkú lakosságot teljesen kizárják a községi ügyek vezetéséből. Az pedig általán ismeretes, hogy egyházi és iskolai ügyeik ne bánts virágnak tartatnak ugyannyira, hogy az államnak minden befolyása és ellenőrzése csak fikció. És mégis ők panaszkodnak s ők kötnek föltételeket békülékenységükhöz. S hogy a dolog mégis ennyire juthatott, annak, valljuk meg az igazat, nem egészen ők az okai. A mi gyöngeségünk is hozzájárult ahhoz, hogy olyanokká lettek, mint az elkényeztetett gyermek. Mikor hazánk és alkotmányunk ellenségei fellovalták, felhasználták őket ellenünk aranyhegyeket ígértek nekik, természetesen ar,ra számítva, hogy hagyományos szokás szerint, úgy sem fogják az ígéreteket teljesíteni. Mikor pedig mások eldobták őket maguktól, mint a kifacsart citromot, akkor elővettük mi őket és elkezdtük becézgetni. Nem tudtunk öntudatosan, erélyesen föllépni, úgy a mint kellett volna. Azt gondoltuk, hogy a kedveskedés sziveiket felénk fordítja s ime még a legbékülékenyebbek is panaszszal és föltételekkel fordulnak felénk, mielőtt a fegyverszünet fölött tárgyalnának. Az ilyen pedig nem jöhet diadalszámba a reális politikában. Szűnjünk meg elvégre az opportunitás politikáját követni. Tanuljuk meg, hogy azon eljárás, azon bánásmód, melyben a nemzetiségeket részesítjük, veszedelmesebb, mint a nyílt ellenségeskedés. Nem mutat semmi arra, hogy a békekötés valóban őszinte lesz, már csak azért sem, mert oly föltételekhez van kötve, melyeket bensőleg vissza kell utasítanunk, miután igazságtalanság szerb testvéreinken nem esett soha; ellenkezőleg minket illetnének meg a „kikötések.“ A helyes nemzetiségi politika ennyi áldozatok után már nem lehet többé a megalkuvás politikája, hanem a férfias, komoly, öntudatos, erélyes föllépésé, amely alkuvást nem tűr ott ahol alkudni nem szabad. Addig, amíg kormányunk, amíg a pártok oly alapon, aminő a nagykikindai programm, szóba állnak a nemzetiségekkel, nem lehet biztos kilátás állandó nyugalomra. Meg kell velük értetni, hogy nekünk sem félni nincs okunk, sem hízelegni azoknak, akiknek mi semmivel sem tartozunk, míg ők oly sokkal tartoznak nekünk, amit valóban nagy okuk van meghálálni. Minden más politika ideig-óráig tartó áltatás, mely talán jó arra, hogy tőlünk új alku által új kedvezményeket csikarhassanak ki, de a viszonyok állandó megjavítására nem lesz alkalmas soha, amint hogy nem volt alkalmas ezelőtt. M. Báró Kemény Gábor közlekedésügyi miniszter ma délben ő felsége által hosszabb kihallgatáson fogadtatott. A horvát tartománygyűlés elé, mely a pünkösdi ünnepek után fog ismét megnyittatni, a költségvetésen kívül törvényjavaslat fog beterjesztetni, némely törvényeknek a volt határőrvidéken való alkalmazásáról, melyeknek érvénye eddig azon területre ki nem terjed; továbbá az igazságügyi szolgálat rendszeresítéséről és illetőleg az igazságügyi kerületek új beosztásáról szóló törvényjavaslat szintén készen van. E javaslat még az igazságügyi szolgálatot rendezni van hivatva, egyszersmind másrészt a kerületek új beosztása és mások kikerekítése által a szolgálatot gyorsabbá és személyi kiadások megtakarítása folytán olcsóbbá fogja tenni. Végül ugyancsak a tartománygyűlés elé fog terjesztetni a bírói függetlenségnek felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat. A kormány ezúttal nem fogja