Pesti Hírlap, 1884. augusztus (6. évfolyam, 211-241. szám)

1884-08-01 / 211. szám

udapest, 1884. VI. évf 211 »2010.) szám. Péntek, augusztus 1. Előfizetési árak: _____ Szerkesztési iroda: ígészr. uff-b. flfe ■ ■ MaMtMáto­.tcauu.e»,,!«, k t ••?:§§: N­FATI Ülni Hü -öft- rESTI nlnLAP Százalék nem adatik. H BflW MM B B|B HMBifiR^B Hirdetések Kiadóhivatal • a kiadóhivatalban vétetnek fel. 3lta?8St, tilor-BIca 7. St, Elesnit, T'l/’TT THTTT/’ A T TkT A TlTT A TT - t Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Hl II I I 1 K A 1 N A I I I , A I V egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó jelszó- 1 UiJl 1 UVXU I1XU XLim . Párisban, 40, Rue Notredame tanulások intézendők. des Victoires, Angyelics Belgrádban. Nagy barátsággal fogadják Angyelics Ger­mán karlovici patriarchát Szerbia fővárosában. Hasonló fogadtatásokat ott csak fejedelmi sze­mélyek számára szoktak tartogatni. Theodozius belgrádi metropolitától kezdve le a facipős kalugyerekig, az egész papság ked­vében jár a magyarországi főpapnak. Meleg fi­gyelem, rokonszenv és kitüntetés kiséri minde­nütt. A polgárság kíváncsian seregük köré, ha megjelenik az ősz patriarcha Belgrád utcáin, a szerb főpapok fényes környezetében. Maga Milán szerb király is kitüntető kegygyel, mondhatni barátsággal fogadja a magyarországi szerb görö­kel. egyház érdemes fejét vendége gyanánt. És Belgrádban nem is tagadja senki, mint ahogy nem is tagadhatná, hogy kiemelkedő po­litikai jelentősége van ennek a látogatásnak- Akár a vendég személyét és annak érdemeit, akár a szokatlanul meleg és fényes vendéglá­tást vegyük tekintetbe. Nem nagy ideje, csak két esztendeje, hogy Angyelics metropolita nagy zavarból mentette ki Milán király kormányát s a bécsi és bel­grádi külügyi hivatalokat egy csapással. Akkor esett meg Mihály belgrádi exmetropolita le­tétele s az orosz érzelmű papság purifikációja. A szerb kormány uj politikája hadat szent akkor az orosz befolyásnak minden vonalon. Az Ausztria-Magyarországgal való barátságos viszony kizárta a muszka pénz és az orosz ágensek megtűrését a szerb területen. Legelőbb Mihály metropolita ment, még pedig nem minden feltű­nés és vonakodás nélkül. Felőle tudva volt, hogy a balkánbeli fölkelések hadi pénztára az ő protekciója alatt áll s hogy élénk közlekedést folytat a fölkelő elemekkel, akik fegyvertár gya­nánt nem egyszer használták föl a gör­ keleti szerb kolostorokat és templomokat, Boszniában «MB«»»«* ?»»TO»iBww»BaaMÍiawainÉáiw is, Hercegovinában is, de kivált szerb területen. Mihálynak tehát mennie kellett. Vele ment a muszka alap, vele mentek a titkos fegyvertárak, de vele mentek a muszkaérzelmü püspökök is mindazzal, a­mi hozzájuk tartozott. Akkor csak egy püspöke maradt meg Szerbiának s az is vo­nakodott az újonan kinevezett Mraovics Theo­dozius belgrádi metropolitát fölszentelni, pedig az egyházi törvény három püspököt kíván. Ekkor folyamodtak Karlovicba Angyelics patriarchához. Az egykori bácsi püspöknek vá­lasztania kellett a pánszlávizmus és a közép­európai politika között, a muszka kancsuka és az európai műveltség politikája között. És An­gyelics nem habozott Az utóbbit választotta. Theodozius, aki maga is magyar származású, nagy ünnepélyességek között szenteltetett föl a karlovici székesegyházban belgrádi érsekké s Szerbia megmenekült egy fenyegető belső vál­ságtól, mely reá nézve annál kínosabb lehetett volna, minél inkább össze van nőve a görö köl. egyházi élete a fajra és vallásra egyaránt ho­mogén szerb nép belső életével. Meglehet, egy heves szerb forradalom s a háttérben leskelődő keleti konflagráció lángjai tiportattak el akkor nap a karlovici bazilika szen­télyében s bizonyos, hogy a balkánbeli pánszláv remények legszebbjei azon órától kezdve szo­morú hervadásnak indultának. A görö­kel. egy­ház megszűnt a pánszlávizmus ügyét szolgálni Angyelics Germán valóban nem mutatko­zott alkalmas egyénnek azóta sem az Oroszor­szággal folytonos szövetségben álló bel- és kül­földi fölkelők kezében s a görö kel. egyház meg­tisztítása által megszűnt a kapocs, mely a muszka birodalom terveit és titkos akcióját a magyarországi szerbségtől kezdve, le egészen Szalonikiig közvetítette. Ma már az Obrenovicsok trónja szilárdan áll Belgrádban s Szerbia meg van nyitva az európai műveltség és a békés fejlődés számára egészen. A timokvölgyi lázadók tudnának bi­zonyságot tenni arról, hogy a szerb királyság­ban tönkre van téve a moszkovitizmus s a szerb egyház már nem dugdos többé rubele­ket és Peabody-fegyvereket Oroszország barátai számára. Meg kell vallani, hogy mindez nagy for­dulást jelent a balkánbeli politikában s hogy azok, a­kik e fordulás békés és sima végrehaj­tását lehetővé tették, méltán számolhatnak a béke minden igaz barátjának, de különösen a muszka befolyás alól kiragadott Szerbiának há­lás elismerésére. Ezért ünnepük Angyelics Germánt is a szerbek régi fővárosában s ezért kelt rokon­­szenvet az ünnep zaja végesvégig a Duna bal­partján. És épen Magyarország zárkózhatik el leg­­kevésbbé a belgrádi fogadtatásban nyilatkozó kedvező jelenségek méltánylása elől. Nemzetiségi bajaink közül eddigelé egyet­len egy sem nyert oly sima és kielégítő meg­oldást, mint a szerb kérdés. Évekkel ezelőtt a karlovici kongresszus, az újvidéki fióktanács, a nagybecskereki omladina és a zombori pártvil­longások felől vett kelletlen hírek nyugtalaní­tották minduntalan a magyar közvéleményt. A határvidéki üzelmekről nem is szólunk. Tudva volt akkor, hogy a déli vármegyék el vannak lepve a készülő lázadás ügynökeivel. Hogy pénzről és fegyverről gondoskodva van. Hogy a magyarországi szerb urak egyre másra utazgatnak Tiszán Dunán le Belgrádba. Tudva volt az is, hogy a karlovici egyház és kogresszus támo­gatására „számíthatnak“ De számíthatnak a gör. kel. klérusra is, innen is, innnan is az Al-Dunán. Az 1876. évi pucs s a fölségsértési pör, csak egy fénysugár volt a sötét üzelmek tömkelegében. Azóta másképen van minden. Szerbia a szövetségig barátságos viszonyba került Ausz­ Mai számunk 14 oldalt tartalmaz. :J­4 A ,PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Úti levelek. .. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. —­­— Triest.— Egy kis közhangulat. — A városház­tér. — Séta, de nem rózsalugasban. — Miramare. — Mi a tenger ? —­ Amint a Karst párkányán h­anyatthomlok alá rohanó vonat ablakából meglátod a tengert, lelked egyszerre eltelik egy ismeretlen érzéssel, öregedtél öt perc alatt egy esztendőt. Láttad a tengert, allegóriáját a végtelennek. Mintha elő­ször olvasnád Shakesperet s most fordítanál a Hamlet nagy jelenetére anyjával Egy új világ ez, egy új légkör. Emberek, a­kik a végtelenség szemlélése mellett nőttek fel, lehetetlen, hogy minden utcaajtóban ne álljon egy poéta. Amint aztán beleereszkedek ebbe a dicső félorasz, fél rác városba, amint egy kis lélegze­­et szippantottál belőle, sétáltál eleget a kikötő á boceidejében, beszéltél egynéhány „benszülöt­­t“, étkeztél valamelyik fogadóban vagy kávézó­­ kávéházainak valamelyikében — egyszerre alátod, hogy ez a város, egetverő karstjával, elancholikus Miramarejával, végtelen tengerével s árbocerdejével a kikötőben semmi más, mint Araszleráj nagyban. A legzsugoribb önérdek, a legin­diffaren­sebb .......................’*» m­mammmmmmm közöny uralkodik itt minden iránt, a mi szép, vagy művészet. Templomai ? süiltelenek. Házai ? Kaszárnyák. Színháza? Granárium. Tengeri für­dője a kikötőben? Lugzókád, a melyben két embernél több egyszerre ritkán fordul elő. Ut­cái­n kétségbeejtőleg elnyújtott s egymáson keresztbe rakott kővályuk, melyek fenekén ne­héz cilinderekben s felöltőkben, nyakig begom­bolva ténfereg a kereskedő nép, asszonyai, leá­nyai pedig ízléstelenül aggatják magukra a drágábbnál drágább szöveteket s az urhatnám­­ság affektált gőgjével mérnek végig mindenkit, kinek a külsejéből nem néz ki több, mint a mennyi nekik van. Ha öt garassal többet néz­nek ki belőle: gehorsamster Diener! — Sa mel­lett majd elájultam, látván, hogy harminckét Réaumur melegség mellett, hogy gombolják ösz­­sze a darázsszédítő hőségben vastag plüsfelöl­­tőiket a dámák — s dehogy venné le fél­fontos cilinderét valamelyik „signore.“ Jó azokat a fejben jövő üzleti gondokat leborítani azzal a fehér méhköpüvel. Még ki falalta repülni belőle valami nagy financidea. Mert m­űvészházak, szép színházak nin­csenek. Ki hallott valaha trieszi művészekről ? Perottinak is csak az üvegházai vannak Tri­esztben. Hanem börze? az van kettő , egy régi, meg egy új. A városháztér még a legfigyelemre mél­tóbb valamennyi térnek nevezett talajpúp kö­zött. Ez sík, egyenes, van rajta egy park, a tengerrel szemben áll a városháza, valami re­­naissance-szal kevert gót-stil, ami neki neki nyurgul, hogy megint meglapuljon minden emeleten, végre az összeszorult genialitás egy toronyban tör az ég felé, melynek tövében a velencei torre d’ horlogio mintájára két érc­ember üti az órákat. S ami legkülönösebb s nagyon jellemzi a „time is money“ városát, hogy minden órát k­é­t­s­z­e­r üt. Először repe­tálva, s három perc múlva újra, csak magát az órát. De ne kritizáljunk. Jusson eszünkbe a mi tizenhárom apostolos (allegoriás) régi város­házunk, s ha triesti ember Budapestre jut, ta­gadjuk el előre mind a két városházát s fogjuk rá, hogy az egyik állami granárium, a másik meg (a lipót-utcai) kőedénygyár. A triesti városház terét paloták szép sora szegélyezi. Az „Azienda Assicuratrice“ s a „Lloyd austro-ungarico“ palotái. Az utóbbi kü­lönösen nagyszerű. Faragott kőből emelt díszes renaissance-stilű palota, allegorikus szoborcso­­portozatokkal magas ormain. Hivatalai az eme­leteken, pénztárai földszint vannak elhelyezve. Minden földközi tengermelléki­­kötőnek más pénztár felel meg. Én a velenceinél váltottam jegyet; nyolc forint és tíz krajcárt fizet egy utas az első helyen Velencéig, melybe külön szám­mal megjelölt ágya is bele van értve. Miután azonban megtudtam, hogy a „Lu­cifer“ gőzös,­­melynek neve nem a legjobb elő­ .A­­

Next