Pesti Hírlap, 1884. november (6. évfolyam, 302-330. szám)
1884-11-03 / 303. szám
o kyval szemben az ellenzék Eötvös Károlyt kérte föl jelölt gyanánt, de Eötvös, mint hírlik, az ajánlatot visszautasította. Újabban Győry Eleket és Pázmándy Dénes nevét emlegetik, némelyek pedig Prónay Dezső bárót is. Megállapodás még nincsen. De igényt tart itt a jelöltségre Jókainak volt ellenjelöltje Boncza Miklós függetlenségi is, aki körül főleg az unitárius választók csoportosulnak s akinek ezenfölül érdemei is vannak a kerületben. A berecki kormánypárt új képviselőt még nem jelölt. Az eddigi képviselő, Toldy- Horváth Lajos többé aligha lép föl. Ellenben az ellenzék itt Lyka Dömét léptette fel mérsékelt ellenzéki jelölt gyanánt. Mindenesetre szomorú tény gyanánt kell följegyezni, hogy a politikai versengés Háromszéken a társadalmi életben is nagy nyomokat hagyott hátra. A búza árának leszállása is izgalmakat keltett a népnél s félő, hogy az uj választások alkalmával zavargások törnek ki. A kolosi képviselőválasztás vizsgálatát dr. Antal Gyula a képviselőház I. bíráló bizottsága által kiküldött vizsgáló biztos okt. 31-én megkezdte Kihallgattattak ez alkalommal: Duha Imre választási helyettes elnök, Barotha Ferencz választási jegyző, Winkler Frigyes és Páll Gyula bizalmi férfiak, kikhez Komjáthy is intézett keresztkérdéseket. A vallomásokból konstatáltatott, hogy a választóknak mintegy harmadrésze pártok szerint szavazott, továbbá, hogy a szavazás az elnök kényszerű távollétében is folyt. A tanúkihallgatást a biztos az ünnepek alatt is folytatta. A provizórium hatása Fiuméban. A fiumei municipium képviselő testülete tegnapelőtt zajos ülést tartott. A lefolyt választások igazolása volt napirenden s ez alkalommal az igazoló bizottság élesen megrótta a fiumei állami hivatalnokok befolyását a választásokra, sőt még eseteket is hozott föl. A képviselőtestület végre Ghergo képviselő indítványára a választott képviselőket igazolta ugyan, de a tanácsot egyben utasította, hogy a visszaélések távoltartására alkalmas javaslatot dolgozzon ki. A gyűlésen tartott beszédek különben általános helyeslések közt ismételve hangsúlyozták a Magyarországhoz és a magyar kormányhoz való ragaszkodást. E burkolt jelentésből is kitűnik, hogy a kínos provizórium nyomása alatt Fiuméban lassan kint erős ellenzék fejtik ki a polgárság eleven önkormányzati érzülete s az ottani kir. hivatalnokok rosszul alkalmazott befolyása között. A fiumei polgárság annál szigorúbban ragaszkodik municipális állásához, minél kevesebb támaszt talál a rendezetlen provizóriumban , kétségtelen, hogy e tekintetben a jog és politikai tapintat a fiumeiek részén van. A provizórium mai állása szerint nem is lehetne képzelni károsabb cselekedetet, mintha a szabályozatlan hivatalos befolyás ott a jó egyetértést megrontaná és védtettel! És mondja Ben Akiba rabbi, hogy nincs új a nap alatt ! Épen így, sőt tán még jobban lepne meg, ha valaha ráakadnék egy íróra vagy művészre, aki, főleg ha fiatal, nem tehetséges és nem a mienk. Mert manapság már nem szabad leírni egy leendő nagyság nevét sem a homéri jelző nélkül, hogy „tehetséges fiatal írónk“ vagy „művészünk“. Sokat borongtam már e nagy probléma fölött: miért a mienk ? Mert megengedem, lehet fiatal, mint Vigyázó Laci, szívesen koncedálom, lehet tehetséges, mint Shakespeare, de miért a mienk ? És mivel a „mi“ fogalomban, lévén az általános, talán én is benne volnék, miért az enyém az a fiatal tehetség, vagy tehetséges fiatalság? Megvallom, engem az ideges Vitus táncig kerget ez a possidens plurális majestaetica; a szerkesztőségi kék plajbászom abban kopik naponta fél órát, amíg kiirtom a fésülendő kéziratokból ezt a sok mienket, a minél idétlenebb korcshajtása alig van a rossz stílusnak. A fővárosi lapok egyike valóságos tobzódást űz ezzel a rossz szokással; főpapunk, miniszterünk, Margitszigetünk, kolerajárványunk, nyarunk és októberünk minden sorban, sőt olvastam egyszer már benne ezt is: „Egy napszámosunk az épitőállványról leesett.“ Az ötvenes évekbeli úgynevezett „gondos tolluság“ maradványa ez a balga frázis, a mikor az újságíró kötelességének tartotta szép édesdeden írni s azt hitte, hogy ez a stílusán a cukorpor. Talán csak egy gonoszabb locus communis van ennél gonoszabb, mert igaztalan kárát okozta már sok szegény embernek, aszszonynak és az e mondat: „Kár, hogy kissé az önkormányzatot meggyöngítené, mely a közjogi mizériák közepette úgyszólván egyetlen biztosítéka Fiume föltétlenül hazafias közigazgatásának. A tengermelléki municipiumban egyébként már régóta folyik a hivatalos tojástánc a „kényes érdekek“ között s meg kell vallani, hogy nem is lesz annak addig vége, mig a szabályozatlan s emellett nagyon is rosszul értelmezett hivatalos kompetenciákat valamely kedvezőbb törvényhozási fordulat nem rendezi. Mindenesetre óhajtani való volna, — írják nekünk onnan, — ha a magyar országgyűlés a regnikoláris deputáció utolsó jelentésén minél hamarabb átesne s azután rendeleti uton némi rendet hoznának be a zilált viszonyok közé. Hóra ét Kloska oláh lázadók ünnepei ma ülik meg a rómaniai Jassyban. Mint a brassói „Gazeta Transilvaniei“ is jónak látja közölni, a fényes ünnepély programja a következő: 1. Az egyetem nagy termében Ganu Gur felolvasást tart az erdélyi 1784-ik évi lázadásról. 2. Zenekarral kisért nagy fáklyásmenet. 3. Banket. Megemlíti e lap még azt is, hogy e napokban meg fog jelenni „Hóra albuma“ is. A katonák műveltségi állapota. Bécsben imént jelent meg az 1878. év katonai-statisztikai évkönyve. A könyvben képe van adva a katonák műveltségi állapotának is, az olvasás és írástudása szerint. Volt pedig az egyes főparancsnoksági kerületekben 1000 katona körül írni és olvasni tudó : Prágában 947 (ez áll az első helyen), Bécsben 930, Grácban 657, Budapesten 513, Triesztben 344, Zágrábban 281, N.Szebenben 263, Krakóban 251, Lembergben 141, Zárában 91. PESTI HÍRLAP. ftyrA. november 3 POLITIKAI SZEMLE fakozó állást foglalt el. A jon k ingi ügy tárgyalására kiküldött parlamenti bizottság folytatja munkáját, de mert sem a kormány, sem a bizottság által kihallgatott katonai szakférfiak nem tartják a helyzetet fenyegetőnek, a képviselőkamrában a tonkingi vita november 10-ike előtt alig fog kezdődni. Mind inkább nyer valószínűség dolgában az a kombináció, hogy Braunschweig és Poroszország közt personális unió jön létre s a hercegség élére Vilmos herceg állittatik mint régens. Legalább az anhalti hivatalos lap így ír: Braunschweig hercegség viszonyaiban legközelebb változás fog történni, mely hivatva lesz ez országnak végleges és tartós rendet biztositni. A cumberlandi herceg kiáltványa csak siettette a szabályszerű állapotok helyreállítását a hercegségben. A császár kormánya, a mostani kormányzó tanáccsal egyetértőleg elhatározta, hogy e tanács már legközelebb visszalép, Braunschweig önálló hercegség marad s Vilmos porosz herceg lép mint régens az ország élére. Mindez már legközelebb várható. A kölni újság is hiszi a personális unió valósulását. * Z or i 11 a a száműzetésben élő volt spanyol köztársasági miniszter, kinek egy spanyol hírlapíró előtt tett nyilatkozatait csak a napokban ismertettük, a Pall Mall Gazette tudósítójához most a következő érdekes sorokat intézte: „Nekem semmi közösségem nincs sem az orosz nihilistákkal, sem a német szocialistákkal. Hízelgek magamnak azzal, hogy praktikus államférfiú vagyok ; oly politikai személy, aki egykor hazája kormányának élén állott, most pedig a forradalmi mozgalom vezetője, de maga csak olyan forradalmár, mint aminők Cavour, Prim és azok az államférfiak voltak, akik 1688-ban megbuktatták a Stuartokat és megalapították Angolországban az alkotmányos szabadságot a most létező alapokon. Ezért az én programmomat, melyet forradalminak mondanak, elfogadhatná akár maga az angol konzervatív párt is (természetesen kivéve a kormányformát) és igen könnyű kimagyaráznom, hogy a monarchia, amely Angliában igen alkalmas, Spanyolországban lehetetlen. Ennek oka az, hogy hazámban nekünk a Bourbonokkal van dolgunk, ezzel a hitszegő és elvtelen családdal, amely ennyi ideig volt Spanyolország szerencsétlensége, most pedig gyűlölet és megvetés tárgya nemcsak nálunk, de Olasz- és Franciaországban is.“ Zorilla még hozzáteszi, hogy ha Alfonso király helyreállítaná Spanyolországban az 1869 iki alkotmányt, ő (Zorilla) kész volna viszszatérni hazájába és résztvenni a politikai küzdelmekben. Ecuador köztársaságban, mely kétségtelenül legkatholikusabb jellegű ország a világon ]_ egy idő óta oly mozgalom észlelhető, mely alig 1 a 11 ? Ez is egyike a legveteránabb hétköznapiságoknak s nekem valódi ünnepem volt a múltkor, mikor a kezem alá került egy nyomtatott meghívó, amelyen az x-i iparos ifjúság tudatja, hogy ekkor meg akkor sikerült bált fog rendezni. Ez az anticipált succes megérdemelte volna, hogy csakugyan bekövetkezzék. De vájjon van-e sikerült mulatság, a mely ne tartana kivilágos-kivirradtig s a melyen talp alá valót ne húznának? A jelenvolt hölgykoszorú bájos tagjait az ember a farsang után egymásután olvassa, hogy vezetik oltárhoz, neveik mellett amaz elmaradhatatlan jelzőkkel, a melyekről nagyon jól tudja mindenki, hogy a „nagyműveltségű“ és „szellemdús“ sokkal kevésbbé becses epitheton mint a „bájos“. Az oltárhoz vezetés mellől persze nem marad el a fényes segédlet s a megható beszéd sem. Bámulattal tölt el az a szép harmónia is, amelyben rendszerint a főispán urak toasztoznak Én nem igen hallottam, olvastam még áldomást, ő méltóságaiktól kikerültét, amelynek ne ez lett volna az initiuma: „Koszorús költőnk Vörösmarty Mihály mondja egyik halhatatlan költeményében: A legelső magyar ember a király .. .“ A vége meg: „A magyarok istene az emberi kor legvégső határáig éltesse.“ Pedig mennyivel szívhez szólóbb, ünnepiesebb lenne az a hivatalossá cikornyázott köszöntő, ha a fölemelt serleget csak ez az egy kiáltás kisérné : „Éljen a magyar király!“ De hát a biallon, tudja mindenki, hatalom, amelyet megingatni nem lehet. Az újságírás úgyszólván rendszeresen ismétlődő eseményeket regisztrálván, szinte lehet Berlinben már f. hó 13 án lesznek a pótválasztások, hogy a birodalomban is akkor lesznek-e, még nem bizonyos. Körülbelül 90 helyen kerül a sor szűkebb választásra s ezek közül vagy ötvennél konkurrálnak a szabadelvűek. Hobrecht és Gneist nemzeti szabadelvű vezérek végleg megbuktak. A Tageblatt Bismarcknak egy „kiváló helyen“ tett érdekes nyilatkozatát közli, melyet táviratunk is jelzett már. A kancellár azt mondta volna : „A szociáldemokrácia gyarapodása kisebb baj, mint lett volna a szabadelvűek győzelme; ez utóbbiak elnyomása főfeladata az államfentartó politikának; a szociáldemokráciának még mindig urává lehetünk.“ A Khina és Franciaország közt való közvetítés tervét még mindig nem ejtették el; a tárgyalások ez irányban még egyre folynak, csakhogy jelentékeny nehézségek forognak fenn. Eddigelé a francia kormány rámodoros“. Az olvasónak talán nem is kell mondani, hogy kiről íródik ez. Régi dolog: vidéki színészekről, akik Budapestre jönnek vendégszerepelni. Elmaradhatatlan, mint a naplemente, sőt még bizonyosabb, mert még abban is volt legalább egyszer kivétel, juxta irsuam. De ebben nincs. A jó isten tudja, honnan ered ez a gonosz és legtöbbször értelmetlen frázis ; elég az hozzá, mindig és mindenkiről, aki vidéki és színész, kiíródik, hogy modoros. Meggyónom, én is írtam hosszú éveken át minden alkalommal a teljes kórusban , nem is tartottam volna kinyomtathatónak a kritikámat, ha hiányzék belőle a „kár, hogy kissé modoros.“ Blaháné, Újházi, Vízvári, mind kissé modoros volt, mikor először játszott a fővárosban, a locus communis kedvéért. Végre (emlékszem jól) egy kolozsvári újságban szólalt meg valami okos ember, mikor egy kedvenc művészeket dobáltak fejbe a modorossággal, és követelve a fővárosi sajtótól, hogy mondja meg: micsoda voltaképen az a modorosság. Biz én nem tudtam volna definíciót adni felőle, és nem adott a többi bölcs bíró sem. Nekem az a hasznom lett, hogy beláttam a frázis kongó ürességét és nem írtam többé, de a „kár, hogy kissé modoros“ ma is él (várják csak az olvasók a legközelebbi vidéki vendéget) él és uralkodik minden lapban és úgy nem hiányozhatik egy szini bírálatból sem, mint a képviselőválasztásról szóló kortestávirat végéről a látnoki „megválasztatása több mint bizonyos.“ Kiváncsi vagyok, akadt e már az olvasó olyan bálnak a leírására, amely nem volt kitűnően, fényesen vagy legalább eléggé soke