Pesti Hírlap, 1885. január (7. évfolyam, 2-31. szám)

1885. január 1. PESTI n. LAP h­oz való viszonyuk rosszabbittatik avagy épe... ve­­­szélyeztetik-e. Egészen kétségtelen, hogy Anglián kivül az összes kontinentális hatalmak közt Franciaország az, a­melynek legtöbb érdeke fűződik Egyiptom jövőjé­­hez és az egyiptomi kérdés fejlődéséhez. Ha Anglia és Franciaország az egyptomi kérdésre nézve meg­állapodásra jutnának, úgy bizonyára nem lenne ne­héz, a többi európai hatalmakkal megegyezést léte­síteni, a­melyre mindketten egyenlő buzgalommal törekednek. A­meddig azonban Anglia és Francia­­ország közt megegyezés létre nem jött, mindenesetre érdekében állhat az angol kormánynak, hogy rábírja Németországot arra, hogy ez a maga részéről elfo­gadja az angol javaslatokat, hogy azután a francia kormány a német-angol megegyezés diplomáciai presz­­sziója alá jusson. Csakhogy az az érdek, a­mely Német­országra nézve a Franciaországgal való jó egyetértésben rejlik, sokkal na­gyobb, sem hogy valószínűvé tegye, hogy a német politika hajlandó lenne a francia tűzből kikaparni az angol-egyiptomi gesztenyét. Németországnak az ily szereptől való idegenkedése, a­mely szerep által a Franciaországgal való jó egyetér­tés évtized óta fáradságosan ápolt érdeke tétetnék kockára — minden angol publi­cistára nézve, a­ki külügyi politikába akar beleszól­ni, természetszerű tünemény kell, hogy legyen, a­melynek megmagyarázásához valóban nem szükséges az, hogy a német politika fantastikus annexionális vágyakkal, Bismarck herceg pedig a Gladstone miniszter iránt való személyes ellenségeskedéssel vá­moltassák. Meggyőződésünk szerint a német politika sokkal nagyobb súlyt fektet arra, hogy megőrizze a maga részére Anglia jó véleményét, semhogy tisztán pajkosságból vagy személyes lehangoltságból visel­kedjék visszatetszőleg az angol óhajokkal szemben; csakhogy ez angol óhajoknak nem szabad odáig menniök, hogy mi tisztán azért, hogy Angliának te­gyünk szolgálatot, föladjuk a Franciaországgal való legutóbbi háború óta folytatott előre átó és­­békeszerető politikánkat. Ily körülmények közt egészen természetes, hogy a kontinentális hatalmak, mielőtt válaszolnának az angol javaslatokra, ezekre nézve egymás közt eszmecserét folytatnak s föntartják ítéletük kifeje­zését addig, míg a kereskedelemben érdekűt alatt­valók és a kontinentális szomszéd hatalmak erre vonatkozó ítéletét kiismerték és megfontolták. Egy­általában nem valószínű, hogy a hatalmak nézetei­nek megegyezése, beleértve Angliát, a diplomáciai jegyzékváltás írásbeli, egymást keresztező levelezése által elérhető len­ne. A kontinentális hatalmak közül egyetlen egy sem akar első lenni, a­ki az angol ja­vaslatok elfogadása vagy elvetése által eléje vágjon a többi hatalom ítéletének. A kairói állapotokat­­ az ismét nö­vekedőben levő francia befolyást a Standard egy közleménye igen jellemző világításban mutatja be. A Courrier d’ Egypte ugyanis a napokban alarmcikket közölt a palotában állítólag történt államcsínyről, mely Nubar kabinetjét megbuktatta , közölve voltak a khedive aláírásával ellátott­ de­krétumok is, melyek az angoloktól azt követel­ték, hogy hagyják el Egyiptomot és helyezzék azt Európa uralma alá. A cikk óriási izgalmat keltett, míg ki nem tűnt, hogy az egész kohol­mány , de azért a kormány nem mer a neve­zett francia lap ellen föllépni, mert nem számít­hat a francia képviselő támogatására. Antoine elszászi képviselő felségsértési perében a lipcsei birodalmi törvényszék követ­kező ítéletét hozta : A birodalom nevében! Az Antoine Domokos metzi állatorvos és birodalmi képviselő ellen felség­sértési kísérlet miatt indított vizsgálat folyamán a Reichsgericht első büntető tanácsa a birodalmi fő­ügyész azon indítványára, hogy a vádlott ellen az érdemleges eljárás megindíttassék, minden szóbeli tárgyalás nélkül, tekintettel arra, hogy ele­gendő gyam­okok fenn nem forognak arra nézve, hogy a vádlott az 1882. és 1883-iki években ama felségsértő vállalkozást, mely szerint Elsass-Lotharingia a német birodalmi terü­lettől elszakittassék s erőszakosan francia területhez csatoltassék — cselekvényei által előkészítette vol­na s hogy ennek folytán az érdemleges eljárás megindítására vonatkozó indítványnak hely nem adható, a büntető eljárás 196 és 202 §-ai értel­mében elhatározta, hogy a vádlott minden üldözés alól fölmentessék s az eljárás költségeiben a biro­dalmi pénztár elmarasztaltassék. Lipcse, 1884. december hó 24. A Reichsgericht első büntető ta­nácsa. A német birodalmi gyűlés dec. 15-ei kancellárellenes határozata által provokált demonstratív nyilatkozatokat ugyancsak felhasz­nálja a Bismarck szolgálatában álló sajtó, hogy izgasson ama határozat meghozói ellen. A Nordd. Alig. Ztg. azt mondja: Ama nyilatkozatok alá­íróinak kötelezve kellene lenniök, hogy a jövő­ben arra a képviselőre, a­ki ehód 15-én nem­mel szavazott, nem adják szavazataikat.­­ A „National Zeitung“ figyelmezteti a képviselőket, hogy ne kicsinyeljék azon nyilatkozatokat, s inti őket, hogy a harmadszori olvasáskor vonják vissza az első volumot, nem biró kutyákat elfogták, ha márkájuk nem volt, megsemmisítették, esetleg tulajdonosa kiváltható. — Ezentúl pedig valószínűleg az lesz a főorvos aján­lata folytán a szabály, — kérdés : meg is tartják-e ? — hogy minden szájkosár nélkül elfogott kutyát megsemmisítenek, még ha márkája van is, sőt gaz­dáját szigorúan meg is büntetik, ami, minthogy a márkák számmal bírnak, nagyon könnyen megtör­ténhetik.­­ A pesti vizmű szivattyútelepét is érinti az új országház építési területe, miért is a gépházat át kell helyezni a Margithíd közelébe. A vízveze­téki igazgatóság a tervet elkészítő s egyúttal egy új gép beszerzését is javaslatba hozta, mely működni fog azon idő alatt, míg a régi gépház gépeit egyen­­ként leszerelik. Az áthelyezés megtörténte után pedig e gép az államvasutak gépgyárát, műhelyeit, a kő­bányai sertésszállásokat s egyéb nagy telepeket látja el szüretlen vízzel. Az áthelyezendő gépház terveit a 7-es bizottság már jóváhagyta, tegnap pe­dig a vízvezetéki házi bizottmány tartott ülést a végrehajtás foganatosítása tárgyában.­­ Kerületi elöljáróságok érte­kezlete. A budapesti kereskedelmi és iparkamara közelebb átiratot intézett a főváros tanácsához ama visszás állapotok megszüntetése tárgyában, hogy egy segéd az ellenőrzés hiánya következtében több munkakönyvet is szerezhet. A tanács ez átirat foly­tán felszólította az összes kerületi elöljáróságokat, hogy ez ügyben értekezletet tartsanak s erre vonat­kozólag jelentést és javaslatot tegyenek. Az értekez­let Paulovits László II. ker. elöljáró elnöklete alatt a napokban tartatik meg s részt vesznek benne az összes kerületek elöljá­rói és jegyzői. Ez alkalommal szóba kerül a sze­­mélyzetszaporítás kérdése is, miután az elöljárósá­gok főleg az új ip°rtörvény életbe lépése óta any­­nyira túl vannak halmozva munkával, hogy azt a mostani személyzettel a rendes időben feldolgozni lehetetlen. Ezenkívül a kerületi elöljáróságok újjá­szervezése is megbeszélés tárgya lesz, melyre vo­natkozólag a belügyminisztérium is óhaját fejezte ki a fővárosi tanács szervezetének jóváhagyása alkal­mával, sem volt valami különös. Az öreg Pulszky mindjárt az első (és utolsó) pecsenyénél kijelen­tette, hogy ,,beszéljünk ezentúl bolon­dokat“. Elég volt ő neki hetven esztendeig okos embernek lenni. Próbálja meg utána más is — de nem itt. Nem is merte próbálni senki. Az úgynevezett országzászlósokból kevesen jöttek el. Nem volt ott sem Trefort, sem Jókai, sem Szilágyi Dezső. A fele a kompániának foly­vást azon törte a fejét: hová lehetett Szilágyi ? Gyulai, igaz, ott ült, de kegyetlenül be volt rekedve. Próbált ugyan ujj mutogatással disputálni, de nem ment. Senki sem értette. De azt mégis tudták, hogy a nagy ujja Görgeit jelenti, a kis ujja Jókait s az összeszoritott ökle­­— a „Budapesti Szemlét“. A Gyulai boldogtalansága elragadt arra az egész asztalsarokra. A másik asztalnál Salamon Ferenc lohasz­­totta az ünnepélyességet, fitymálván a dolgokat. Hogy mi az hetven esztendő ? Hetven esztendő nem is idő ! (No ez bizonyosan nyolcvan év alatt akarja megírni Pest monográfiáját, azért kevesli a hetvenet!) Az öreg ur maga egész hidegen, nyugod­tan ült az asztalhoz Havas Sándor szép uno­­rkahuga s a kedves mosolygó Hampelné közé. Néha néha hátravetette magát székén s ren­des szokása szerint fejét félek­ csavarintva a száján át vett lélekzeteket. Fiai a családi trat­­ze int el voltak vegyülve különböző poszt Károly a jobb szárnyon. Guszti a balsz­án, Garibaldi az előőrsi helyen az ajtón­­al az '"abb piktor nemzedék használta a legkegyetlenebb piros fes­téket, a fehér karcost. A derék Thallóczy is oda akart ülni közéjök. Aggodalmasan intette Szilá­gyi Sándor : „Oda ne ülj az uj kabátoddal, mert még rá találnak festeni valami történelmi képet s arról fog aztán igazán kitudódni, hogy csak­ugyan historikus vagy.“ A bankettnek az volt a főkaraktere, hogy mihelyt valaki beszélni kezdett, egyszerre bor­zasztó lárma, zsongás keletkezett, úgy­hogy nem lehetett hallani; ha azonban senki sem beszélt, legott temetői csend támadt. Más banketteken megfordítva szokott lenni. Nekem is keringett a fejemben egy toaszt, hogy el fogom mondani Pulszkynak egyik jel­lemző vonását, hogy mi tulajdonképen az ő cy­­nizmusa ? Egyszer valami két év előtt lementem Sze­gedre, hát a­melyik ismerősömmel találkozom, mind azt mondja borzasztó sopánkodással: — Ejnye, be, megsoványodtál! Kezdett a dolog bosszantani, meg el is un­tam, s kigondoltam egy Pulszky-fogást. Másnap én magam hoztam elő minden is­merősömnek : — Jó napot! No ugy­e megsoványodtam? — Igen? . . Ah! Nem látszik . . . Nem gondolnám! ez volt a felelet. Hát nem ezt teszi örökké az öreg Pulszky? Ha valami hibája van, hát maga dicsekszik vele) Önök ezt cynizmusnak nevezik! Lehet, hogy cynizmus, de nem rész politika. Ezt akartam elmondani valahogy. Hanem aztán lebeszéltek a jóakaróim s én esküvel ígértem, hogy egy szót sem szólok. S íme egy amolyan csöndes pillanatban egyszer csak hallom a harmadik asztalnál a sa­ját hangomat. Megijedtem. No­iszen megjártam most, meg­esküdtem, hogy nem szólok semmit — s ime mégis beszélek. Az az, hogy mégsem én beszélek. De ki mer beszélni akkor a­z é­n szá­jammal? Körülnézek, hát látom,­hogy — báró N­y­á­­ry Jenő. Az öreg papa kezdett e közben eláknosod­­ni. Behunyta szempilláit. Azt hittük szundikál, mikor Molnár Antal felállt az érkezett sürgö­nyöket olvasni. A trónörökös sürgönye volt az első. Tévedés volt. Az öreg Pulszky soha sem alszik, mikor ébren kell lennie. A trónörökös sürgönyére hirtelen felnyitot­ta szemeit, s villámgyorsan ki tudta aknázni a situációt egy pár megjegyzéssel a trónörökös­re. Ebből látszik, hogy az öreg milyen végtelen ügyes. A második sürgöny Teleki Sándor gróf­tól jött. Üdvözlöm Pulszky Ferencet — a „régé­szetben meseremet.“ Mindenki elmosolyodott, még maga az öreg is . — Engem akar ,— mondja fejcsóválva —­* nevetségessé tenni ez a Sándor ? FŐVÁROSI ÜGYEK (fX§) — A veszettség ellen a főváros főor­vosa igen hathatós rendszabályok elrendelését aján­lotta a polgármesternek. Eddig az volt a szabály — de egyáltalán nem szokás, — hogy a szájkosárral EGYLETEK ÉS INTÉZETEK­ — Az orsz.­nőképző- egylet vá­lasztmánya ma délelőtt 11 órakor a servitatéri Teleki-palotában gyűlt össze, hogy az uj év alkal­mából az egyesület elnökét gróf Teleky Sádornét­lüdvözölje. Az üdvözlést Gönczy Pálné teljesítette, mit a grófné meghatottan köszönt meg. Ezután a kül­döttség gyűléssé alakult s Teleky grófné indítványára elhatározta, hogy az orsz. kiállítás alkalmából annak tartama alatt egy nagyszabású ünnepélyt fog ren­dezni s ennek előkészítésére a tagok között máris élénk mozgalom indult meg.

Next