Pesti Hírlap, 1885. január (7. évfolyam, 2-31. szám)
1885-01-26 / 26. szám
Budapest, 1885. VII. évf. 26. (2184) szám. Hétfő, január 25 Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Armta 7. ss, Jólisüít, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. itwwMTHii ~irrr-•**"*'— r——-—— iiMiinn^i«W7T>i»riirrttTawiiTiriir.-nr^^wyffiawiwiMrrffrn-r r,.rm ürrrr'' írnnurrfTrr * POLITIKAI NAPILAP. á§|) Szerkesztési iroda: Bunnarestea, nádor utca 7, sí.. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el, kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetésük a kiadóhivatalban vétetnek fel Franciaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOPSE-nél Parisban, 40. Rue Noted&me des Victoires. Londoni dynamit és orosz-pirosz menedékjog A londoni parlament félig romban hever. A gyalázatos merénylet majd tönkretette a szabadság templomát. De nem kevésbbé gyalázatos dolgot vitt véghez Oroszország. Az őrjöngő írek fel akarták robbantani a Westminstert. Oroszország felrobbantotta a menedékjogot. Szégyen poroszországra, mely elősegítette Oroszország merényletét. A német vezérállam cinkostársává szegődött a cári önkénynek. Lealázta magát a carismus zsandárának. Ezt a fekete foltot nem fényesítheti ki akármennyi katonai dicsőség, akárhány Szedán sem. Akik a jogot erőszakkal lerombolják, előttünk egyenlők. Anarchismus, vagy absolutismus, a mi szemünkben, egyenlően bűnösök. A londoni merénylők csak oly megvetendők, kik egy nagy tradíciójú, fényes épület ellen támadnak, mint azon hatalom, mely a szabadságot, s a népjogok egyik legfontosabbját rombolja le, a menedékjogot. A különbség csak az, hogy a merénylőket, ha tetten kapják, felakasztják és jól teszik. A zsarnok hatalom ellenben büntetlenül vétkezik. Mély megdöbbenéssel értesülünk a londoni bűntettről. A dinamit-háborúnak oly vakmerő és váratlan folytatása ez, hogy ismét kétkednünk kell, várjon Angliában a rend megmenthető-e az őrjöngőkkel és gonosztevőkkel szemben? De nem kisebb felháborodásunk Orosz- és Poroszország ellen. A Westminster nagy dolog. Nem csak a vagyon ellen követ el bűntettet, aki a pokol aknáját rakja alája, hanem egyszersmind felségsértést követ el a szabadság történeti emlékei ellen. De a menedékjog felér bármily építménynyel. Sőt nagyobb dolog az a világ minden történeti épületénél. És Oroszország a porosz orgazdaság segítségével mégis lerombolta azt. A két reakcionárius hatalom közt kötött szerződésnek nem első pontjaiban rejlik a gonosz célzat. Aki a cár, vagy az uralkodóház tagja ellen merényletet követ el, azt a két hatalom amúgy is kiadná egymásnak. Sőt kiadná szerződés hiányában is, minden civilizált hatalom. A gyilkosok és dynamitmerénylők kiadása is csak természetes. A politikai indok mit sem határoz. A gyilkosság és a bombavetés közönséges bűntett marad, habár a tettes kezét politikai célzat vezette. Mindez ellen legkisebb kifogásunk sincs. Még amiatt sem panaszkodnánk, hogy Poroszország kiadja Oroszországnak a dinamitosokat előkészületi tett, vagy puszta gyanú miatt is. Szabad állam ennyire nem mehet ugyan, legalább is kísérlet lévén szükséges a büntethetőséghez. De a gonosz kéz nem ez által sújtja a menedékjogot. Poroszország még abba is beleegyezett, hogy bármely más esetben is kiad Oroszországnak, valahányszor ez ki fog kérni valakit, ha a porosz kormány a kiadást jónak fogja találni, tehát minden esetben. Vagyis ez azt teszi, hogy Poroszország megszüntette saját területén a menedékjogot. Nem a közönséges bűntettesek menedékjogát — ezek nem vehetik igénybe e szent jogot — hanem a politikai bűnösökét. Azt jelenti, hogy aki a cár autokráciája ellen összeesküszik, az hasztalan menekszik át a porosz határon. Készen várja a porosz zsandár, aki az orosz zsandárnak átadja. Jelenti azt, hogy ha a lengyelek fellázadnának, Poroszország a fogd-meg szolgálatát teljesítené Oroszország irányában. És hogy mennyire ment Poroszország önfeláldozó szolgálatkészségében, mutatja ama körülmény, hogy a kiadást oly cselekmény miatt is megígéri, melyet csak az orosz törvény büntet. Ha tehát a cári önkénynek, az ukázoknak, vagy közigazgatási rendeleteknek tetszik bármely cselekményt büntetéssel fenyegetni, Poroszország akkor is kiad, habár a német büntetőkodex ugyanazon cselekmény nem sújtja. Lehetetlen, hogy magában Németországban a legnagyobb megbotránkozást nem idézné fel a porosz kormánynak e tette. Hiszen Németországban, ahol annyi a kitűnő jogász, azonnal megértik, hogy a porosz kormány ezáltal megsértette a német souveranntást. Orosz törvényt kötelezőnek ismert el német területen. Tehát Poroszországot Oroszország alá rendelte. A szedáni zászlót a cár kormánya előtt a porig hajtotta le. A kiadás ugyanis soha sem a külföld, hanem a hazai jog értelmében történik. Csak oly bűntett miatt köthető kiadási szerződés, melyet a hazai törvény is sújt. Ebben rejlik oka annak, hogy külföldi politikai bűntettes ki nem adható, mert a hazai törvény nem védi a külföldi alkotmányt. Poroszország alapjában rontotta le ez elvet, melyben az államok szuverainitása és egyszersmind a menedékjog gyökerezik. Várjon eltűri-e ezt is a német közvélemény? Kénytelen lesz eltűrni, mert Bismarck parancsol, s ő a német cár. De nem támad-e fel Európa szabad népeinek erkölcsi felháborodása azon hatalom ellen, mely óriási túlsúlyát a szabadság megdöntésére használja fel ? A béke szép dolog, habár drága a fegyveres béke is. Ezt megköszönjük Németországnak. De a közszabadságot nem engedjük megfojtani. A béke nevében kaszárnyává lehetett Európa. De börtönné nem szabad átváltoznia. _A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Párbaj-történetek. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — I. Uralkodók drákói szigorral üldözték, zsinatok és pápák súlyosan kárhoztatták, kriminális kódexek nehéz büntetéseket szabtak ki rá, bölcselkedők köteteket írtak, hogy kimutassák abszurditását — mind hasztalan, a párbaj erősebb volt valamennyi kabinet-ordre-nál, anathemánál, paragrafusnál és filozófiai érvelésnél. XIV. Lajos a Bastille börtöneibe küldte a viaskodókat; II. Frigyes a magdeburgi és spandaui bástyák kasszematáiban hűsítette le az egy szál kardra kiállók heves vérét; II. József úgy bánt velük, mint gonosztevőkkel. Hasztalan! A párbaj túlélt minden üldöztetést s diadalmasan halad a terjedő polgárisodással. (Legalább Amerikában, hol a spanyol és angol földfoglalók utódai egyaránt szenvedélyesen hódolnak a párbaj előítéletének, a hittérítőt csakhamar követte a párbajsegéd.) Nem lévén hálátlanabb dolog a szerecsenmosdatásnál s a társadalomban megrögzött előítéletek korholásánál, kár volna egyetlen csöpp tintát pazarolni itt a vonal alatt a párbaj ellen. Elég, ha a vonal fölött dobálunk borsót a falra. A schopenhaueri filippika helyett (mellesleg megjegyezve senki maróbb sarkazmussal a párbajról nem írt, mint Schonenhauer) hadd mondjunk el inkább mindenféle vig és tragikus párbajtörténetet, amint a sok közül épen eszünkbe jutnak.* A legvigabbak egyike mindenesetre az a vérnélküli viadal, mely két híres tudós között történt a múlt század nyolcvanas éveiben Párisban. Dupont és Duclerc testi-lelki jó cimborák voltak s olyan pajkosak, akár két fiatal etudiant, ha tudniillik napi stádiumjuk befejezése után elmentek a Café de la Regence-ba sakkozni és madeirát szörpölni. A foliánsai között naphosszant búvárkodó linguista s a nehéz számtani problémákkal foglalkozó mathematikus ilyenkor csakúgy sziporkázott a pajzán élétől. Egyszer azonban Dupont olyasvalamit mondott Duclercnek, hogy ez fölugrott, sápadtan gombolta be hosszú kabátját és nyomban két segédet küldött barátjához. A két fél sekundánsainak minden kibékítési kísérlete hasztalannak bizonyult. Duclerc bősz volt, akár egy megsebzett tigris. A linguista vért akart ontani mindenáron. A párbaj elkerülhetlen lévén, a két fél másnap reggel segédeivel együtt megjelent a boulognei erdő egyik tisztásán. A segédek egyenes kardban állapodtak meg. Mindkét fél megragadta a gyilkos fegyvert s Duclerc már indulatosan szegté előre lábát, midőn Dupont egyszerre csak fölkiált: — Hohó uraim, ez így nem megy! Azzal földhöz szegzi kardját és egy zsbből előve, krétadarabbal kört von a hasán, melyért akármely kanonok megirigyelhette volna. — Mit csinál ön? — kiált álmélkodva és fölháborodva a párbajt vezető segéd. — Mit uram, mit ?! S ön még kérdi ? Hát nem látja, hogy jelt csinálok a hasamon. — Azt látom uram, de nem értem . .. — Nem érti ? . . Hát azt hiszi uram, hogy én áldozatra vitt bárány gyanánt vegyek részt ezen egyenetlen harcban ? ! Nézzenek önök Dadlere-re! Olyan vékony, mint egy nádszál. Neki ötvenszerte több chance-a van eltalálni engem, mint nekem őt . . . A chance-okat egyenlővé kell tenni, uraim . . . Figyeljenek tehát ide ! . . Csak az a szúrás érvényes, amely a hasamon húzott körön belül esik. Ami a körön túl esik, az nem számít. Ezt a hóbortos ötletet olyan kacagás követte, hogy a fákon daloló madarak ijedten repültek szanaszét. Maga Duclerc, aki az imént még vadul forgatta szemeit, könnyezett neveltében. Eldobta kardját és sietett megölelni barátját. Ennél vigabban aligha végződött még párbaj.* Nagyon mulatságos és minden bizarrsága dacára igaz párbajtörténet az is, melynek hőse egy Londont meglátni jött porosz tiszt volt. A dolog szintén a múlt században történt, mikor minden gentleman oldalán viselte meg a kardot. Lapunk mai száma 12 oldalt és előfizetőink számára külön zenei mellékletet tartalmaz.