Pesti Hírlap, 1885. február (7. évfolyam, 32-55. szám)
1885-02-21 / 51. szám
Vidéken 5 kr. n M^ B G g 11 1 BH ismert kezektől fogadtatnak el. — fn Bl 1» Ml H ■ E* fffij EH gS H Hl IBgfiM SS Kéziratok vissza nem adatnak. BndftpGst^ fSSSa Vi!« st?!*« 51« (2209) Sellin« Szombat, február 21 Előfizetési árak: Szerkesztési Iroda: Egész évre 14 frt — kr. ipja|k M §§| Budapesten, nádor utca 1. sz„ I. euisiat Félévre .... 70 — » ||gw| jtm*. ngwu.ii ge jP ** «upiw mi « imm— hová a lap szellemi részét Negyedévre . . 3 » 50 » 83 ül Ii®8 *®§f£2l §1 B af fl B SM W&lm illető minden közlemény Egf hóra. ... 1 . 20 » Wmm ti Kra §g iMl Eg ÉlÉ m JÉ1 IRi intézendő. Egyes szám helyben 4 kr. Ml lO ü ü IH 1 K I Mm IKÉP Bérmentetlen levelek csak TM TM r Hirdetések . . Kiadóhivatal. IlL.| 1 a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest, Mador-utca 7. Sí., földszint, TV/^T TrrTTX A T AT A TATT A Tv1 Francziaország részére pedig! havi az előfizetések és a lap Ml 1 | | I K A I M A HI I A H~ egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó jelszó- 1 VU1 1 UVrU ^A AJ-liTkA \* * " Parisban, 40, Rue Notredami tanulások intézendők. (jes Victoires. Százalék nem adatik. H ■■ Bw B fi I ÜB 11HH SntEA g Tisza a felsőházi javaslatról. Tíz napja foly már a vita a főrendi ház reformja fölött s Tisza Kálmán csak ma vett alkalmat magának, hogy a kérdéshez érdemileg is hozzá szóljon. Beszéde épen ellentéte volt annak, amit a szónoki hatás előidézésére szánt retorikai alkotásnak nevezünk. Nélkülözte a hangzatos szólásformákat egész a szárazságig. Noha főrészben az ellenjavaslatokkal foglalkozott, beszéde mégse volt polemikus hangon tartva, annál kevésbé volt abban a Tisza beszédeiben oly megszokott gúny föltalálható. Máskor mindig azt tapasztaljuk, hogy a védekezés legjobb módjának tartja a támadást. Ma óvakodni látszott attól, hogy valaki magát általa megtámadottnak mondhassa. A szokatlan mérséklet szinte meghökkenteni látszék a házat. Oly benyomást tett ez a modor, mint azé az emberé, aki kilőtte nyilát s most már nem az ő gondja, ha eltalálja-e a célt. Hivatkozva, mi tanácsot adott ő húsz év előtt a gentrynek, tiltakozott az ellen, hogy a gentry ellenségének tüntessék fel s azzal el kezdte fejtegetni a most szőnyegen forgó javaslat genezisét. A főrendiház reformját 1867 óta mindig sürgették s 1870-ben valamint 1872— 73-ban készültek is e tárgyban javaslatok. Nehány évig a főrendiház reformjának eszméje, igaz, pihent. S pihent volna valószínűleg még tovább is, ha 1882-ben magában a főrendiházban nem emelkedtek volna tekintélyes hangok, melyek a terv újra fölvételét sürgették s őt annak megkezdésére erkölcsileg kötelezték. Hát ő aztán meg is tette, a mi tőle kivántatott és pedig elsősorban maguknak az érdekelt elemeknek meghallgatásával s véleményük tekintetbe vételével. Az igy elkészült javaslatot 1883 őszén terjesztette be, tehát a zsidóházasságról szóló javaslat leszavazása előtt s igy képtelenség azt mondani, hogy boszu-érzet vezette, boszu olyasmiért, amivel a főrendiház csak alkotmányszerű jogát gyakorolta! A korábbi javaslatok és a mostaninak öszszehasonlításából kiderül, hogy azok mindegyike megegyezik arra nézve, miszerint a felsőház alakításánál a fősúly a születési arisztokráciára fektettessék, valamint a cenzusra nézve is, noha az egyik javaslat négyezer forint egyenes adóban véli a felsőházi tagság feltételét megállapítandónak. A felsőház egyházi tagjainak meghatározásában szintén valamennyi javaslat megegyezi az indigenokat, amennyiben más államban is gyakorolnak törvényhozó jogot, mindenik javaslat kirekeszti, ami szükséges is, mert különben mintegy 120-ra volna tehető azok száma, kik úgy itt, mint az osztrák örökös tartományokban jogosítva lennének a szavazásra. Azt azonban Tisza is elismerte, hogy van a korábbi javaslatok között egy, mely a főispánokat a felsőházból kirekesztve, 42 választott tagot kíván behozni, kiknek száma a kinevezettekkel együtt nem haladhatná meg az összes tagok egynegyedét. És hogy a korábban tényleg kombinációba vett választási elv a jelenlegi javaslatnál miért ignoráltatott teljesen, annak megmagyarázásával Tisza Kálmán adós maradt. Beszédének különben is határozottan a leggyöngébb része az, melyben a felsőháznak választás útján történendő kiegészítése ellen polemizált. Hogy az egész életre bár, de mégis csak a kormány kezéből vett kinevezés a kormánytól nagyobb függetlenséget biztosítana a tagnak, mint a 8—10 évre szóló választás, már csak azért sem állhat meg, mert az utóbbiért a kormánynak csak az esetben tartoznék hálával a megválasztott, ha — a kormány választatta volna meg. (Ami különben nincs kizárva. Szerk.) Hogy a megyei közigazgatás menetét a tíz évben egyszer történő választás miakasztaná, mikor a három évenkinti képviselőválasztás sem teszi ezt, komoly ellenvetésnek nem tekinthető. De hát már évekkel előbb kezdődik a korteskedés, mihelyt csak két jelölt is jelentkezik. Hát aztán ? Csak tisztességes módon kezdődjék, amiről törvényben lehet provideálni. Hogy a megyék által választott főrendi tag ellentétbe jöhet ugyanazon megye képviselőivel s esetleg a megyéből felérkező petíciókkal, az bizony megeshetik. De hisz az megesik ugyanazon megye képviselőivel is, s Debrecen városának két képviselője közül, egyik képviselője a függetlenségi párton ül, a másik a kormány elnöki székében. Hogy mandátuma lejárta felé a választó bizottság kegyét igyekszik majd keresni a választott főrendi tag, az sem nagy veszedelem, hiszen a főrendiház és a választók között kontaktust hozni létre ép a cél. Hogy tettrevágyó, ambiciózus elemek helyett becsesebbek az olyanok, akiknek már vágya nincsen, azt csak az állíthatja, aki a felsőház legfőbb előnyének a tehetetlenséget tekinti. S hogy a részbeli választás a törvényhozás súlyát a képviselőházból esetleg a felsőházba tenné át, ez, ha még oly fényes tehetségekből alakulna is a felsőház, már azért sem állítható, mert a képviselőház teljes egészében választáson alapul, a nemzet maga ül ott tanácsot választottjai által, s akármekkora is valaki, nagyobb magánál a nemzetnél mégsem lehet. Erre is ráillik, amit első Napóleonra mondtak, hogy lehet ő a legnagyobb, de mégis nagyobb nála a többi világ. Hogy az esetleg 150 szavazó által megválasztott képviselő ellenében a választott főrendi tag azt mondhassa, hogy az csak 150 embert, ő meg 500 ezret képvisel, azért se képzelhető, mert ez roppant nagy valótlanság volna s kimondását nevetség nélkül senki sem kockáztathatná. Élénk figyelemmel kisértük gróf Andrássy játék, odalép Iván elé és elégtételadásra szólítja. A gróf maga is ezt akarta. De Blackhorst (Újházi) nem elégszik meg az egyszerű párbajjal, hanem minden cseresznyemagért külön elégtételt kíván. Excentrikus eszme mindenesetre, de a mai párbaj dühös világban nem épen lehetetlen. Két ízben már megverekedtek, mindannyiszor Iván húzta a rövidebbet. Az utolsó összecsapás másfél év előtt történt és a gróf már azt hitte, hogy megszabadult üldözőjétől, midőn ez násza napján újra jelentkezik. Angela mindent elmond, amit egy szerető és okos nő ilyen körülmények közt felhozhat. A gróf meg is ígéri, hogy nem fogja ellenfelét druszkírozni, ha békülékeny hangulatra talál nála. Most berohannak azzal a jelentéssel, hogy az öreg gróf, Iván apja, hirtelen rosszul lett. A férj elsiet és a fiatal nő magára marad. De nem sokáig, mert az inas ismét levelet hoz, melynek elolvasására Angela megrémül. A heszúálló megjelen, hogy a „cseresznyemag-számlát“ végleg kiegyenlítse. Azért volt olyan sokáig távol, mivel haldokló fiát ápolta külföldön. Midőn a fiatal nővel találja magát szemben, megdöbben, Angela úgy üdvözli őt mint férje jó barátját, de a világért sem árulja el, hogy ismeri idejövetele célját. E helyett elmondja, hogy az öreg gróf már kétszer volt közel a halálhoz, akkor t. i. midőn fia a párbajban súlyosan megsérült, ecseteli előtte boldogságát s annyira meghatja, hogy Blackhorst az íróasztalhoz ül és A „PESTI HÍRLAP* TÁRCÁJA. Drámai aprópénz. (A nemzeti színház mai újdonságai.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Minden színműíró úgy fizet, amint tehetségében áll : ki suhogó nagy bankóval, ki pedig csengő aprópénzzel. A fődolog minden esetre az, hogy készlete a tehetség pénzverdéjéből kerüljön ki és ne legyen hamisítvány. A harctéren sem győz mindig az öreg ágyú, akárhányszor megesik, hogy az apró löveg dönti el a csata sorsát. A színházigazgató, ki örökös harcot folytat a publikum közönye ellen, majd az éle pattantyait, a szatíra szuronyait, majd pedig a megindító érzelem fegyvereit használja. De ő is aláírta a szellem országában dívó „genfi egyezményt“, ő is tudja, hogy létezik „tilos fegyver.“ Az erre vonatkozó paragrafus így hangzik : „Tout genre est permis hors l’ennuyeux.“ Szerencsésnek érezzük magunkat, midőn kijelenthetjük, hogy a mai estén nem vétkeztek e paragrafus ellen. Ha volt is az „attaque“nak gyöngébb momentuma, általában véve sikerült a roham. A három apróság, mely színre került, szűk keretben is tanúskodik a négy szerző tehetségéről. (Az egyik darabot két autor írta.) Két dráma e téren jó hírnévnek örvendő toll műve, a harmadikat újoncok irták. De ez is méltón sorakozik az előbbiekhez. A színlap útmutatását követve, elsőnek említjük Hetényi Béla és Hevesi József „A harmadik” című dramolettjét. Eszméje ügyes és a kidolgozás sem hagy sok kifogásolni valót. Gróf Rétházi Iván (Nagy Imre) lakodalmán vagyunk. A fogadó teremben nyüzsög a „vén“ fiatalság és a tánc fáradalmait akarja kipihenni, midőn a háziúr megjelenése visszakergeti őket a táncterembe. Iván gróf légyottot adott nejének (P. Márkus Emilia) és a három óra előtt örök szövetségre lépett pár épen szerelmet akar egymásnak vallani, midőn az inas egy levélkét hoz be, Iván felbontja és megijed. Angela tudni akarja, mit tartalmaz ez a levél és midőn férje vonakodik, az oltár előtt szerzett jogaira hivatkozik. Ilyen argumentálásnak nem áll ellen a szerelmes férj és a következő történetet mondja el: Vagy három éve, midőn mint katonatiszt egy vidéki városban tartózkodott, víg cimborák lakomáján volt jelen. A jókedvet növelte a tüzes bor, és a társaság „animálva“ volt. Ekkor belép egy idegen utazó a terembe és minden köszönés nélkül, föltett kalappal foglal helyet a mellékasztal egyikénél. Ivánt bosszantotta ez a látszólagos illemnemtudás. Fölvesz tányérjáról egy cseresznyemagot és rápeckeli az ismeretlenre. Ez közönyt színlelve zsebre dugja az új divatú löveget. Ugyanezt cselekszi másodízben is, de midőn harmadszor ismétlődik a könnyelmű Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz.