Pesti Hírlap, 1885. február (7. évfolyam, 32-55. szám)

1885-02-02 / 32. szám

így keletkezett a hirhedett fehér lap, mint a ma­gyar kiegyezés kiegészítő része. Igaz, hogy a viszonyok azóta erősen meg­változtak, a határőrvidéket, mely azon időben még a közös hadügyminisztérium alá tartozott, úgy Magyarországban, mint a Száva mentében polgárosították, a régi határőrvidéki tekintélyek részint lejárták magukat, részint meghaltak vagy nyugdíjjal visszavonultak, a horvát országgyűlés botrányai lehűtötték a horvát pártolók rokon­­szenvét, ellenben a magyar kormány s ország­gyűlés évről-évre erősödött, az udvari körök s a külföldi diplomácia elismeri már a magyar államférfiak ügyességét s tapintatát és megbíz­hatóságát, még a tőzsdekirályok is, akik kezdet­ben kételkedtek az új alkotás életképességében, hitelt adnak már a magyar államnak, csak úgy, mint bármely más európai hatalomnak és senki sem kételkedik többé a magyarok monarchikus és dinasztikus érzéseiben. A helyzet tehát je­lenleg egészen más, mint a minő a kiegyezés idejében volt. Vannak horvátok, akik érezni kezdik ezen változást, ábrándjaikból ki­kezdenek józanodni, a bán tapintatos eljárása pedig képes volt az al­kotmányos formák közt is lehetségessé tenni a kormányzást. Annyi azonban bizonyos, hogy a mostani állapot még mindig tarthatatlan s az erélyesebb rendszabályok alkalmazása, természe­tesen mindig a törvényes formák korlátai közt, előbb-utóbb kikerülhetetlenné válik. Pulszky Ferenc: Az 1885. évi budget. A képviselő­ház mai ülésében a pénzügyminiszter benyújtotta az 1885. évi pénzügyi törvényt, a­mint a képviselőház tár­gyalásai alapján megállapittatott, a folyó évre elő­irányzott költségek összege tesz : 337.940,264 frt kiadást; 326.056,501 frt bevételt és 1­1. 8­8­3, 7­6­3 frt hiányt. A katonatisztek fizetésének emeléséről imént hozott a P. Ll. egy közleményt, melyhez most pótlásképen jelenti, hogy a hadügyminiszté­riumban a legénység ellátásának javí­tásáról is gondolkoznak s e részben bizottsági nyomozások vannak folyamatban, de e részről vég­leges tervek a különféle akadályok miatt eddig elé nem készülhettek. Ha az ellátást csak egy-két kiaj­tásultan, kábultan. A látvány „érdekes“, de nem eléggé idegrázó. De im itt jö­n­nem, itt hozzák a gyilkos nőt. Ez aztán a jelenet! Hölgyeim, elő a sor­­gnetekkel, uraim elé az orrcsiptetőkkel. A poroszlók úgy cipelik durva kezükkel a nyomorult teremtést, mint egy élettelen töme­get. Térdei roskadoznak, hitvány, kiaszott teste görcsösen vonaglik, minden izma kínosan rán­gatózik a halálos ijedelemtől. Iszonyat rá nézni, borzalom hallani e két­ségbeeséstől kisajtolt hangot. S im — mint mikor a keletindiai dsungel vérszomjas tigrise meghallja áldozata bőgését — a hangra viszhang kel. A bestia föltámad az emberben. Vad or­dítás hangzik kívülről. Kabátos és zubbonyos csőcselék tombol, dühöng, káromkodik odakint. Ostromolja a kaput, hogy tanúja lehessen annak, miként veszti életét két nyomorult. Ököllel, bo­tokkal döngeti a tölgyfapalánkokat. Circenses, cir­­censes! a hitványok jelszava. úgy kell őket visszariasztani, hátraszorí­­tani, szétkergetni puskaagygyal. Ah, s nem elég e szörnyű jelenetekből. A­mi bent történik a bitófánál, az annál felhábo­­rítóbb, mert a törvény nevében történik. A hóhér megragadja első áldozatát, a fér­jet s felhúzza a karóra. Neje azalatt ott vergődik, sápadtan, sze­derjes ajkakkal, eltorzult szemekkel, támogatva a poroszlóktól, egy spanyolfal mögött. Királyi ügyész és hóhér kontroverziába jönnek, diskussziót folytatnak, majdnem hajba kapnak a bitó alatt. A pribék követeli áldoza­tát, az ügyész még nem adja ki. Hadd haljon meg előbb a férj. Hadd konstatálják előbb az orvosok, hogy szíve verése megszűnt. Hadd tel­jék egy negyed,­ talán egy félóra. Addig az­­állam megtorló hatalmának közege nem hat­hovatovább igazi háború jellegét veszi föl a franciák keletázsiai harca a khi­­naiakkal. Az angol kormány az Enlistment Act közzétevésével mintegy maga adott rá al­kalmat, hogy Franciaország szakítson a semle­ges hatalmakra való, minden tekintettel s a ha­di állapotot a khinai partokon teljes szigorával életbe léptesse. A hongkongi angol kormányzó nem engedte t­­i. meg a francia hadihajóknak, hogy ezen angol állomáson lássák el magukat kőszénnel, a­mire azzal válaszolt a francia kor­mány, hogy meghagyta hajóhadparancsnokainak, hogy motoztassanak szigorúan meg minden oly neutrális hajót, a­mely Formosa ostrom­zárának áttörésére tenne kísérletet. Ma még nincs ugyan elég ereje a francia hajórajnak e rende­let foganatosítására, de március végén már lesz, mert akkor nem kevesebb, mint 34 francia ha­dihajó 280 ágyúval s 7000 katonával leend ösz­­pontosítva a khinai vizeken. A hadműveletek Tonkingban tudvalevőleg újra kezdetüket vették, landó átadni azt a nyomorult asszonyt a kötél mesterének. A közönség izgatottsága a legnagyobb fokig van csigázva. Az elegáns delnők arca pír­ban ég, az urak meg vallják maguknak, hogy ezért érdemes volt korán kelni. De a látványra berendelt párok bamba arca mintha azt mon­daná: „Most tudjuk csak, mi a kegyetlenség. Itt tanultuk meg, mi az.“ Az idő halad. Összeszorított nyakkal, sötétkék arccal, a pattanásig kidagadt erekkel halántékain, ott függ a bitón a gyilkos. Még él, még dobog a szive.’ Az orvos minduntalan odahajlik keblére s hallgatja lüktetését e „csodá­latos darab húsnak.“ Már elmúlt tíz perc, s a nyomorult ott a karón még mindig él ... És s talán öntudat­nál van, talán érzi kínjait. Bizonyosan hö­rögne, meglehet nyöszörögne, ha a felbőrt vé­resre törő hurok nem szorítaná össze oly foj­­tón nyakát. Minden szem, minden borgnette oda van irányozva a förtelmes jelenetre. Családanyák, körülrajongott szépségek, divathölgyek mozdu­latlanul könyökölnek a modern circus maximus ablakpárkányain. Egészen úgy, mint a vér láttára két ingert érző haeterák a Nérók s Domitiánok, a Messa­­linák és Agrippinák ledér és kegyetlen Rómá­jában ..... Ügyész és hóhér még mindig vitatkoznak. S gyalázatára a „felvilágosult“ század igazság­szolgáltatásának , a nagyobb humanitás a kötél emberének részén van. Neheztel, megharagszik, hivatkozik praxisára. Azonnal akar „végezni“ másik áldozatával: az éneklő hangon hülyén jajveszékelő asszonynyal. Makacs követelése elől végre meghátrál a jogállam­ hivatalos képviselője. — Legyen, — úgymond. PESTI HÍRLAP cárral is emelnék, ez a budgetben több mint egy millióra menő többletet eredményezne. Báró Fiáth Ferenc, a­ki Veszprém megyének másfél évtizednél tovább volt köztiszteletben álló főispánja — mint a P. N. írja — az utóbbi idő­ben meggyöngült egészsége miatt fölmentését kérte, melyet a kormány elfogadott. Utódja ifj. gróf E­s­­t­e­r­h­á­z­y Móric lesz, a kinek kinevezése már legközelebb közöltetnék. Tisza Kálmán mint­ elnök, mint Bécsből jelen­tik, ma délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadta­tott a király által, délben hosszabb ideig értekezett gróf Kálnoky külügyminiszterrel és Szögyényi osz­tályfőnökkel. Bedekovics miniszter ma reggel szin­tén Bécsbe érkezett. A költségvetési törvényjavaslat legutolsó olvasása legkésőbb a képviselőház pénteki napirendjére fog kitüzetni. Az appropriationális vita, noha az ellen­­zéki pártok részéről több szónok behatóan fog a költségvetés ellenében szót emelni, előreláthatólag egy ülés folyamában befejeztetik. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este 6 órakor Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tar­tott ülésében a költségvetési törvényt tárgyalta s vál­tozatlanul elfogadta. A jelentést Hegedűs Sándor előadó a kedden tartandó ülésben fogja a háznak benyújtani. POLITIKAI SZEMLE. „Briére de l’ Isle tábornok Hanoiban több száz teherhordó szekeret készíttetett, a­melyeken ökrök fogják szállítani a Lang-Sonnak vonuló csapatok szükségletét. Ekként nélkülözhetőkké lesznek a kulik, a­kik valóságos ostorai voltak a lakosságnak, s veszély idejében többnyire el­dobták a málháikat, hogy könnyebben futhas­sanak. A Temps szerint a benszülött csapatok alkalmasint visszamaradnak a Deltában s min­den más csapat részt veene a khinai határ felé való előnyomulásban. A német birodalmi gyűlés által a gőzhajózási járatok állami segélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság a törvényjavaslatot másodszori olvasásban 14 szavazattal 1 ellenében teljesen elvetette, miután az 1. §. oly szövegezésben fogadtatott el, mely szerint csak a keletázsiai vonal szavaztatik meg, az ausztráliai és afrikai vonalak pedig mellőz­­tetnek. A végszavazásnál a konzervatív pártiak, a nemzeti szabadelvűek és a középpárt egy tagja a szabadelvűekkel a törvényjavaslat ellen szavazott, mert a kelet-ázsiai vonalat ma­gában nem tartják elegendőnek és nem akar­ták, hogy oly határozat hozassák, mely csak a kelet-ázsiai vonalra szorítkozzék. A német szövetségtanács mai ülésének na­pirendjére van kitűzve a Porosz- és Orosz­ország közt kötött kiszolgáltatási szerződésről szóló törvényjavaslat. Ez al­kalomból nem lesz érdektelen egy berlini levél nyomán ismertetni a porosz-orosz egyezmény­ genezisét . Bismarck herceg 1884. május 9-én, a szoci­alista törvény meghosszabbításáról mondott beszé­dében emlékeztetett Windthorstnak 1881. tavaszán tett azon indítványára, hogy az orosz cár meggyil­kolása alkalmából az efféle merényletek tárgyában nemzetközi megállapodások létesíttessenek ; kijelenté, hogy Windthorst kezdeményezése nem volt szüksé­ges és ezután közölte, hogy az orosz cártól levelet kapott, mely a nemzetközi rendszabályokat már szóba hozta. Az orosz cár leveléből Bismarck her­ceg a következőket olvasta föl : „A fődolog, An­golországot, Svájcot és Franciaországot, melyek ed­dig a politikai gyilkosságot elkövetett egyéneknek menhelyet adtak, rábírni, hogy hozzanak törvényeket, melyekkel elejét lehet venni e garázdálkodásnak. A feladat nem könnyű, mert ezeknek az országoknak eddig nem voltak ilyen törvényei. Hanem Angolor­szágot a tulajdon földjén történt események most arra kényszerítik, hogy megváltoztassa törvényeit, ha erélyesen akar fellépni. A pillanat tehát kedve­ző, ha az angol kormányt meg akarjuk nyerni a S a pribékek, mesterük intésére, a még lüktető szivü gyilkos mellé, felhúzzák végre fé­­ligholt társnőjét. A nagy látványosságnak vége. Tollak lengenek, selyemruhák suhognak, pici cipők sarkai kopognak — hölgyek és urak élénken társalgó csoportokban hagyják el az ud­vart. Elfojtott dühvel, irigyen, sóváran látja távozni az aréna választott közönségét a künn rekedt mob. A fiatal gavallérok reszelgő, vékony láb­ikráikat sétapálcáikkal csapkodva, odacsatlakoz­nak a hölgyekhez. — Van egy indítványom, — kiált egy hír­neves kotillenrendező. — Halljuk! halljuk ! — A mai délelőtt úgy is elveszett már .. . Ő nagyságaik sem fognak most alvásra gondolni . . . Gyerünk a jégre valamennyien... A pálya nagyszerű, hölgyeim. Az aranyos ifjúság kitűnőnek találja ezt az ideát. — Elfogadjuk, elfogadjuk ! De azzal a mó­­dosítványnyal, hogy előbb ő nagyságaikkal be­térünk a cukrászhoz . . . Ma fris haché-fánk van. . . S a két közel vendéglő s a cukrászbolt megtelik az aréna közönségével. Poharakban bor csillog, kancsókban sör habzik s a hagymás ros­télyos illata a megelégedés mosolyát csalja az arcokra, a mint teli kézzel érkezik a fürge pincér . . . A székesegyház tornyában féltizet üt az óra. — Elég! — mordul föl a néptelenné vált­­udvarban a bakó. S intésére két nyomorult, elkinzott bűnös még meleg holttestét nehezen emelik le a pri­békek a magasból. 1885. február 1

Next